HÉBER ŐSMONDA

A világ kezdete

Kezdetben ELÓHIM isten az egeket és a földet teremtette. A föld puszta volt és kietlen; vizei fölött ELÓHIM szelleme lebegett.

Így szólt Elóhim:

- LEGYEN VILÁGOSSÁG!

Így keletkezett a világosság. Midőn Elóhim látta, hogy a fény: jó, elválasztotta egymástól a fényt és a sötétet. A fényt nappalnak a sötétet pedig éjszakának nevezte. Eljött az este, eljött a reggel - ez az első nap.

Így szólt Elóhim:

- Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza őket egymástól! Ekkor alkotta az ég boltozatját, amely határt vont az alant és a felül lévő vizek között. Eljött az este, eljött a reggel - ez a második nap.

Így szólt Elóhim:

- Gyűljenek egy helyre az ég boltozatja alatt lévő vizek, hogy láthatóvá váljék a szárazföld!

Így történt. Az összegyűlt vizeket Elóhim tengernek nevezte el, a szárazat pedig földnek. Látta Elóhim, hogy mindez: jó.

- Így szólt Elóhim:

- Sarjadjon a földből dús növényzet, magot hajtó fű, gyümölcsöt hozó fa, amely saját magával szaporodik!

Így történt: a föld mindenfajta dús növényzetet sarjasztott, magot hozó füvet, gyümölcsöt termő fát, amely saját magával szaporodik; és látta Elóhim, hogy mindez: jó. Eljött az este eljött a reggel ez a harmadik nap.

Így szólt Elóhim:

- Legyenek Világítók az ég boltozatján, hogy azok mutassák a határt nappal s éjszaka között, hogy azok jelöljék a napszakok, napok, évek kezdetét!

Ekkor alkotta Elóhim a Nagy világítót, amely nappal uralkodik, és a Kis világítót, amely éjszaka uralkodik; s kívülük még számos csillagot. Mindmegannyit az ég boltozatjára rögzítette, hogy onnan árasszák fényüket a földre. Látta Elóhim, hogy mindez: jó. Eljött az este, eljött a reggel - ez a negyedik nap.

Így szólt Elóhim:

- Nyüzsögjenek lelkes állatok seregei a vizekben; szárnyas madarak szárnyaljanak a föld fölött, az ég boltozatján!

Megalkotta Elóhim a tengeri szörnyállatokat, és minden fajtájú élőlényt, amelyek a vizekben nyüzsögnek; és a szárnyas madarak minden fajtáját; látta Elóhim, hogy mindez: jó.

Megáldotta őket:

- Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek meg a vizet a tengerekben; a madarak pedig a földön szaporodjanak! Eljött az este, eljött a reggel - ez az ötödik nap.

Mondta Elóhim:

- Keljenek életre a földön a lelkes állatok fajtái; a jószág és a csúszómászók és a mező állatai!

Így történt: megalkotta Elóhim a lelkes állatok fajtáit a földön; a jószágot, a csúszómászókat; látta Elóhim, hogy mindez: jó.

Mondta Elóhim:

-Teremtsünk hát embert is, aki hozzánk hasonlít, a mi alakunkat ölti fel; ő uralkodik majd a halakon, a madarakon és a jószág fölött, és az egész föld fölött, annak minden csúszómászójával együtt.

Megteremtette Elóhim az embert, saját képmására. Elóhimhoz hasonlónak teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket.

Megáldotta őket Elóhim, s mondta nekik.

- Szaporodjatok, töltsétek meg sokaságotokkal a földet, hogy féljen és rettegjen titeket minden élő. Nektek adom a föld sarjadékát, a gyümölcsfák termését, az égi madarakat, az állatokat, a tenger halait: legyen az állatok eledele a zöld fű, ti pedig húsukkal táplálkozzatok.

Látta Elóhim, hogy mindaz, amit alkotott: igen jó. Eljött az este, eljött a reggel - ez a hatodik nap.

Készen voltak az egek, a föld s minden munkáját befejezte. A hetedik napon megpihent munkája után; megszentelte a hetedik napot és megáldotta, mert azon a napon pihente meg minden művét, amelyet teremtett alkotván.

Midőn JAHVE isten megformálta a födet és az egeket, a talaj még meddő volt: bojtorján se nőtt a földön; nem sarjadt ki a mezőn semmilyen növény - mert Jahve nem permetezett még esőt a földre, és ember sem volt még, hogy a töretlen talajt megmunkálta volna.

Majd felhő gomolygott a föld fölé, s megitatta a talajt. Ekkor Jahve isten egy marék agyagot ragadott fel, kezével összegyúrta, orrába élő leheletet fújt, s a földcsomó élőlénnyé változott. ( Ezért nevezik az embert a föld, adama nevéről ÁDÁMNAK ).

Jahve isten buja kertet ültetett keleten, ÉDENBEN, és oda helyezte az embert, akit imént gyúrt a földből. A kertben mindenféle fát sarjasztott, kívánatosakat és gyönyörűségeseket. Köztük élt az ÉLET FÁJA s a JÓ és ROSSZ tudásának fája is.

NÉGY FOLYÓ öntözte a kertet, s innét folytak a világ négy tája felé. Az egyik, a PISON, délnek tartott, a kincses ARÁBIÁBA - partja mentén arany és drágakövek hevernek. A másik a GÍHON, a szerecsenek országát övezte. A harmadik a Hiddekel, vagyis a tigris, Asszíria területén folyt. A negyedik, a Prát, vagyis Euphratész jól ismert mindenki előtt. Íme ebbe a kertbe helyezte Jahve isten az embert, Ádámot, hogy megművelje, és hogy őrizze azt. Parancsot adott neki:

- A KERT minden fájáról ehetsz, de ne merd megkóstolni sem az ÉLET FÁJÁNAK, sem a JÓ és a ROSSZ tudása fájának gyümölcsét: mert amely napon arról eszel, bizony HALÁLLAL HALSZ!

Majd mondta Jahve isten:

- Nem jó, hogy egyedül van az ember. Társat kell formálnom neki, aki hozzávaló lesz.

Állatokat gyúrt a földből, mígnem elkészült minden élőlény, amely a földön él vagy a levegőben repdes. Valamennyiüket Ádám elé küldte, várván, hogy ő adjon nekik nevet. Az ember ki is mondta minden jószág, az ég minden madara, a mező minden állata nevét, de magához illő társra nem talált közöttük.

Ekkor Jahve isten akaratából kábult álom hullott Ádámra. Az ember elaludt. Jahve isten kivett egyet a bordái közül, a csont helyét hússal töltötte meg, a bordát, amelyet Ádám testéből vett, asszonnyá formálta, és az asszonyt Ádám elé küldte. Ádám ezt mondta: Ez itt már csont az én csontomból, hús az én húsomból, az emberből vették ki őt, legyen hát némber a neve. Akkor még mezítelen volt mindkettő, az ember is, asszonya is, de nem röstelkedtek.

Kiűzetés az édenkertből

A mezők minden állata közül, melyet Jahve isten alkotott, a kígyó volt a legravaszabb, s így szólt az asszonyokhoz:

- Megtiltotta - e Elóhim csakugyan, hogy a kert fáiról egyetek?

Az asszony így szólt a kígyóhoz:

- A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, ám Elóhim azt mondta, hogy a kert közepén álló fának ne együnk a gyümölcséből, és ne érintsük, mert meghalunk.

Mondta a kígyó az asszonynak:

- Ó, te balga dehogy haltok meg! De Elóhim tudja, hogy amely napon azokból a gyümölcsökből esztek, szemetek felnyílik, s magatok is olyanná váltok, mint Elóhim: tudóivá minden jónak és rossznak.

Az asszony látta, hogy a fa ízes gyümölcsöt kínál, és szemre is kívánatos: vágyott a fa gyümölcse után, a bölcsesség miatt, vett hát a gyümölcsből, megkóstolta, majd férjének is adott belőle, s az is evett. Felnyílt mindkettejük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek, téptek a fügefa leveléből, s abból kötöttek övet derekukra.

Jahve isten a hűs esti fuvallatban ott sétált a kertben. Az ember és az asszonya, meghallották a hangját, és elrejtőztek Jahve isten elől a kert fái közé. Jahve isten az emberhez kiáltott, mondta neki:

- ÁDÁM, hol vagy?

- Hallottam a hangodat a kertben, és félek, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.

- Ki mondta neked, hogy mezítelen vagy, tán ettél arról a fáról, amelytől eltiltottalak?

Mondta Ádám:

- Az asszony, akit te adtál mellém, ő kínált a fa gyümölcséből, s én ettem.

Jahve isten így szólt az asszonyhoz:

- MIT tettél ?!

Mondta az asszony:

- A kígyó tévesztett meg ezért ettem. Jahve isten a kígyóhoz fordult és mondta:

- Mert ezt tetted: átkozott leszel a mező minden állata között. A hasadon fogsz járni, és port eszel életed minden napján. Örök ellenségeskedés lesz az asszony, ivadékaid és az asszony leszármazottjai között; ő a fejedre tipor, te a sarkába marsz.

És az asszonynak ezt mondta:

- Megsokasítom terhességed kínjait, és fájdalmassá teszem szülésedet. Férjed alá rendellek: hozzája fogsz tartozni, s ő az urad lesz! És Ádámnak ezt mondta:

- Mivel halgattál az asszony szavára, és ettél arról a fáról, amelyet eltiltottam előled,

átkozott legyen miattad a föld,

küzdelemmel élhess életed minden napján,

bogáncsot és kórót sarjasszon neked,

és te a mezők füveit egyed.

Arcod verejtékével edd a kenyeret,

míg vissza nem térsz a földbe, ahonnan vétettél,

mert por vagy, és a porba térsz vissza.

Ádám a feleségét Évának nevezte el, azaz ÉLŐNEK, mondván, hogy ő lesz minden élő anyja. Jahve isten az embernek és feleségének bőrköntösöket készített, s abba öltöztette őket.

Majd így szólt Jahve isten:

-Íme az ember, már olyan, mint akárki miközülünk, ismeri a jót és a rosszat. S ha kinyújtaná a kezét, és venne az élet fájáról is, és megenné: örökké élne. NEM!

Ezért Jahve isten kiűzte az ÉDEN kertjéből Ádámot és Évát, hogy a földet műveljék, amelyből vétettek. Elűzte őket, és az ÉDENTŐL keletre szárnyas kerubokat állított, akik lángoló pallost forgattak az ÉLET FÁJÁHOZ vezető út őrizetében.

Kain és Ábel

Ádámnak két fiút szült Éva, a felesége. Az idősebbet Kainnak nevezte el, a másodikat, az öccsét, Ábelnek hívták. Ábel juhok pásztora volt, s Kain a föld művelője. Egyszer Kain áldozatot mutatott be Jahvénak a föld terméséből, és Ábel is oda lépett: ő juhainak első ellését hozta és tejet. Jahve Ábelt és az ő áldozatát fogadta kegyesen, Kainra és áldozatára nem is nézett. Kain nagyon fellobbant, arca is beesett az indulattól. Mondta Jahve Kainnak:

- Miért lobbantál haragra, és arcod miért esett be az indulattól? Nem tartod jónak, hogy így választottam? Vigyázz az ajtó előtt a bűn leselkedik, reád feni a fogát. Uralkodj rajta!

De Kain szólt a fivérének, Ábelnek, s mikor a mezőn voltak, Kain rátámadt fivérére, Ábelre és megölte.

Mondta Jahve Kainnak:

- Hol van fivéred, Ábel?

- Nem tudom - mondta Kain. - Őrzője vagyok - e én a testvéremnek?

Mondta Jahve:

- Mit tettél?! Testvéred vére hozzám kiált a földből! Légy hát átkozottabb, mint a föld, amely kitátotta torkát, hogy elnyelje kezedből testvéred vérét! Ha a földet fogod megmunkálni, az nem adja többé erejét neked. Bujdosó és kóborló leszel a földön.

Mondta Kain Jahvénak:

- Nagyobb a büntetésem, hogysem elviselhetném. Íme ma elűztél engem nemcsak a termő talajról, de színed elől is - bujdosó és kóborló leszek a földön, bárki, ha rám lel, megölhet majd!

Mondta Jahve:

- Ha Káint bárki megöli HÉTSZERES lesz a bosszú!

És Jahve jelet tett Kainra, nehogy megölje, aki rá lel. És Kain eltávozott Jahve színe elől. Az ÉDENTŐL keletre telepedett meg.

Kain nemzettsége terebélyessé nőtt. Fia Hanók ( Hénoch ), várost épített. Jábál, Káin egy leszármazottja, a sátorlakók és a marhapásztorok őse volt. Testvérét Jubalnak hívták; tőle származnak mindazok, akik hárfán vagy sípon játszanak. Jábál és Jubál apja, Lámek, két feleséget vett. Háda, az első, Jábál és Jubál anyja volt. Cilla a második, Tubálkaint szülte: ő a különféle réz és vastárgyak kovácsa volt.

Ádámnak és Évának egy fia született: SÉT. Ő volt Ábel helyett, akit Kain megölt. Ádám nemzettség Sétben folytatódott.

Ádámtól Noéig tíz nemzedék élt: ÁDÁM, SÉT, ENÓS, KÉNÁN, MAHALÁÉL, JÁRED, HANÓK (vagy HÉNOCH) - HANÓK egész életében együtt járt ELÓHIMMAL és eltűnt, mert Elóhim magához vette őt -, METUSELAH (vagy MATUZSÁLEM) - akinek élete kilencszázhatvankilenc év volt a leghosszabb élet az ŐSATYÁK KÖZÖTT - , Lámek és Noé. Noé ötszáz éves volt, amikor három fia született: SÉM, HÁM, és JÁFET.

A vízözön

Az emberiség kezdett elszaporodni a földön, és lányaik is születtek; amikor az istenek fiai látták, milyen szépek az emberi lányok, feleséget vettek maguknak közülük, mindenki azt, amelyet kiválasztott. A földön ezekben az időkben, óriások éltek, s még azután is, hogy az istenek fiai meglátogatták az emberi lányokat, s azok fiakat szültek nekik - ezek a hősök kezdettől fogva hírneves férfiak voltak.

És mondta Jahve:

- Szellemem nem maradhat örökké az emberben, aki csak test: SZÁZHÚSZ évig élhet.

Jahve látta, hogy az emberiség gonoszsága elterjedt a földön, s hogy ami szívében sarjad, mindig csak gonoszság. Ezért Jahve megbánta, hogy az embert megformálta, és szomorú volt a szíve. Elhatározta:

"Eltörlöm a föld színéről az emberiséget, pedig én teremtettem; kezdve az embertől a barmokig, a csúszómászókig és az egek madaráig, mert megbántam, hogy megformáltam őket."

De Noé kegyelmet talált Jahve szemében. Jámbor és kegyes ember volt Noé egész éltében; Elóhimmal járt együtt. Három fia volt SÉM, HÁM, és JÁFET.

És a föld romlott volt Elóhim előtt, és a földet erőszak töltötte meg. Elóhim, látván, hogy a föld, íme, romlott, mert minden élő megrontotta életútját a földön, így szólt Noéhoz:

- Eldöntöttem, hogy véget vetek minden élőnek, mert a föld erőszakkal van megtelve miattuk, ezért kiírtom őket a földről. Építs magadnak keményfából bárkát, készíts rajta rekeszeket, kend be kívül és belül szurokkal. Ilyenre csináljad: A bárka hossza háromszáz könyök, szélessége ötven könyök, magassága harminc könyök, Felülről egy könyöknyire egy ablakot csinálj a bárkán, és ajtaját oldalra helyezd; csinálj neki alsó, második és harmadik fedélzetet. És íme és a vízözönt hozzon a földre, hogy elpusztítsak az egek alól minden élőt, amelyben élő szellem van. Elvész minden ami a földön van, de veled szövetséget kötök. Menj a bárkába te és fiaid, feleséged és fiaid asszonyai, és vigyél a bárkába kettőt-kettőt minden élő állatból, hogy életben maradjanak veled együtt; hím és nőstény legyenek. Vigyél a madarak minden fajtájából, a barmok minden fajtájából, a csúszómászók minden fajtájából: kettőt kettőt vigyél közülük, hogy életben maradjanak. Szerezz magadnak minden ételből, amelyet meglehet enni, és gyűtsd ezt magadhoz, hogy legyenek nektek és azoknak táplálékok. Noé mindenben úgy tett, ahogy Elóhim megparancsolta neki.

És mondta Jahve Noénak:

- Menj a bárkába te, és egész házad, mert téged látlak csak igaznak ebben a nemzedékben. Minden tiszta állatból hetet-hetet vigyél magaddal, párokat; és a nem tiszta barmokból kettőt: egy párt. Az egek madaraiból is hetet-hetet vigyél hímet és nőstényt. Az ért, hogy ne szakadjon magva az élőknek az egész föld színén, mert még hét nap, és esőt árasztok a földre, negyven napon és negyven éjen át, és elpusztítok a föld színéről minden élőlényt, amit készítettem.

Noé mindenben úgy tett, ahogy Jahve megparancsolta neki.

Noé HATSZÁZ éves volt ekkor. Vízözön áradt el a földön és Noé bement a bárkába fiai és felesége, és fiainak asszonyai vele együtt, a vízözön árja elől; és a tiszta állatokból, és azokból a barmokból, amelyek nem tiszták, és a madarakból, és a földön csúszó-mászó állatokból kettő- kettő ment be a bárkába Noéhoz, hím és nőstény, amint ezt Noénak Elóhim megparancsolta.

Noé életének hatszázadik évében, a második hónapban, a hó tizennegyedik napján-ezen a napon a mélység minden forrása felfakadt, és megnyíltak az egek zsilipjei. És esőzés volt a földön, negyven napon és negyven éjen át. Ezen a napon ment a bárkába Noé és Noé fiai: Sém, Hám, Jáfet; és Noé felesége és Noé fiainak három asszonya; s velük az állatok minden fajtájából és a földön csúszó mászó csúszómászók minden fajtájából és a madarak minden fajtájából: minden madárka, minden szárnyas; ezekből kettő-kettő ment a bárkába Noéhoz, kettő-kettő hím és nőstény minden álltból, amelyben élő szellem van - így parancsolta Noénak Elóhim.

Jahve bezárta Noé után a bárkát, és az ár negyven napon át tombolt a földön; a vizek megnövekedtek, és felemelték a bárkát, hogy az a föld fölött lebegett; a vizek nagyon meggyarapodtak és megnövekedtek a földön, s a bárka a vizek színén járt; a vizek nagyon-nagyon meggyarapodtak a földön, s ellepték az óriás hegyeket is, amelyek szinte az égig értek; a hegyek csúcsát még tizenöt könyök magasan lepték el a vizek.

Elpusztult minden élő, amely a földön mászott: köztük, a madarak, a barmok, az állatok, minden csúszómászó és minden ember-minden és mindenki, ha orrában élő szellem volt. Meghalt mindenki, aki a szárazföldön ált. Jahve elpusztított minden élőlényt, amely a föld színén volt. Csupán Noé maradt meg, és akik vele voltak a bárkában.

A vizek, százötven napon át uralkodtak a földön. És Élóhim megemlékezett Noéról és minden élőről: az állatokról, akik vele voltak a bárkában; és szeleket küldött Élóhim a földre, hogy apadjanak el a vizek. A mélység forrásai és az egek zsilipjei bezárultak, és eső sem hullt többé az égből. A vizek gyorsan eltávoztak a föld színéről: százötven nap múltán a vizek megfogytak. És megfeneklett a bárka ARARÁT hegyén, a hetedik hónapban, a hó tizedik napján. A vizek gyorsan fogytak: a tizedik hónapban, a hó első napján kilátszottak a hegyek ormai.

Negyven nap múlva történt: kinyitotta Noé a bárka ablakát, és kiengedte a hollót, az szárnyra kapott, elrepült, de visszatért, mert a vizek még nem száradtak fel a földön. Hét nap telt el, majd kiengedte a galambot, hogy megnézze, eltűnt-e már a víz a talajról. De a galamb nem talált pihenőhelyet, ahová állt volna - visszatért hát Noéhoz a bárkába, mert még vizek borították az egész földet. Noé kidugta a kezét és megfogván a galambot, visszavitte a bárkába. Még hét nap telt el és újra kiengedte a galambot a bárkából. A galamb este táján jött vissza hozzá, s íme, egy olajfaágacskát hozott csőrében. Noé ebből megtudta, hogy a víz eltűnt már a földről. Még hét nap telt el ezután, és Noé újra kiengedte a galambot, de az többé már nem tért vissza hozzá.

A hatszázegyedik évben, az első hónapban, a hó első napján Noé félrehúzta a bárka fedelét, és látta, hogy felszáradt már a föld színe. A második hónapban, a hó huszonhetedik napján száraz volt a föld.

Mondta Elóhim Noénak:

- Hagyd el a bárkát te és a feleséged, fiaid és fiaid asszonyai, és vigyél ki magaddal minden élő állatot, amely veled van: a madarakat, a barmokat és minden csúszómászót, nyüzsögjenek ezek a földön, szaporodjanak, sokasodjanak, terjeszkedjenek el az egész földön.

Noé elhagyta a bárkát, és vele együtt felesége, fiai és fiai asszonyai; s kijött a bárkából minden állat, minden csúszómászó, minden madár is; fajtáik szerint jöttek ki a bárkából.

S Noé oltárt épített Jahvénak; vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatul áldozta fel őket Jahvénak. Jahve megérezte a kellemes illatot, és így szólt önmagában:

"Többé nem mondok átkot az ember miatt, noha az ember szívében ifjúsága óta csak gonoszság sarjad; és többé nem pusztítok el minden élőlényt amint ezt most tettem. "

Ameddig nap lesz a földön,

vetés és aratás,

hideg és meleg

nyár és tél,

nappal és éjszaka nem szűnnek meg."

Ezek után Elóhim áldást mondott Noéra és fiaira, eképpen:

- Szaporodjatok, töltsétek meg sokaságotokkal a földet, hogy rettegjen és féljen titeket a föld valamennyi állata, az egek valamennyi madara. Kezetekbe adok mindent, ami a földön nyüzsög, és a tenger valamennyi halát...

Elóhim ekkor szövetséget kötött Noéval és fiaival, hogy soha többé nem pusztítja el az élőket a vízözönnel, és hogy nem lesz többé özönvíz a föld elpusztítására. A szövetség jelét, Elóhim íját, a SZIVÁRVÁNYÍVET a felhőkre vonta:

- Ez lesz a szövetség jele köztem és a föld között...

Később Noé szőlőt kezdett ültetni, a földet művelte. Ő volt az első szőlőtermelő. Ivott a borból és megrészegedett. Meztelenül terült el a sátra közepén.

Három fia a bárkában is vele volt: SÉM, HÁM és Jáfet. Hám Kánaán apja, belépett Noé sátrába, meglátta apját mezítelenül, s kimenvén, elmesélte testvéreinek is. Sém és Jáfet, hallván Hám szavait, felkaptak egy köntöst, háttal mentek be a sátorba, és úgy takarták be atyjukat, hogy arccal nem is fordultak feléje.

Midőn Noé magához tért, s meghallotta, mit tett Hám, átkot mondott:

- Átkozott legyen Kánaán; testvéreinek szolgája legyen!

Másik két fiát megáldotta:

- Legyen áldott Jahve, Sém istene; őt szolgálja Kánaán! Terebélyesedjék Jáfet nemzettsége; lakjanak Sém sátraiban; őt szolgálja Kánaán!

Noé három fia az emberiség három nyelvcsaládjának volt az őse. Jáfet utódai a kimmerek, Magóg népe, a médek, Jáván (a görögök) és még sok más nép a szigeteken, mind a szárazföldön... Hám utódai az egyiptomiak, a szerecsenek, Kánaán lakói, Szidón lakói, a filiszteusok, s még számos más nép, város... Kúsnak, a szerecsenek ősatyjának fia volt NIMRÓD, aki messzire terjeszkedet a földön. Hatalmas vadász volt Jahve színe előtt; él még a szólás:" Hatalmas vadász Jahve színe előtt, miként Nimród." Birodalmának kezdete BÁBEL, Akkád, Uruk, a Sineár földjén; de egészen Asszíriáig, Ninivéig terjed. Sém utódai pedig a héberek, az asszírok, az arámiak; földjük a napkeleti hegyekig terjedt.

Így szaporodott el a vízözön után az emberiség.

Bábel tornya

Egy nyelven beszélt még az egész föld , szavaik is egyek voltak.

Midőn kelet felé vonultak, Sineár földjén egy síkságot találtak. Ott telepedtek meg. Így szóltak egymáshoz.

- Nosza, vessünk téglát, égessük ki tűzben; tégla lesz a kövünk. A szurkot - agyagként használhatjuk.

Mások többet mondtak.

- Nosza építsünk várost magunknak, és őrtornyot, oly magasat, hogy feje az égig érjen. Hírt - nevet szerzünk ezzel, és megakadályozzuk, hogy elszéledjünk az egész földön.

Jahve leereszkedett az egekből, hogy megtekintse a várost és a tornyot, amit az ember épít.

Mondta Jahve:

- Íme, egy nép ez, és valamennyien egy nyelvet beszélnek. Most meg ehhez fogtak, és senki sem akadályozhatja meg őket abban, hogy akármit véghezvigyenek, amit netán a fejükbe vesznek. Menjünk, zavarjuk össze, keverjük el törzseiket és nyelveiket, hogy ne értse az egyik, amit a másik mond. Jahve a földre jött, és szétszórta az emberiséget a világ minden tája felé, az egész földkerekségen. És abba kellett hagyniuk az építkezést. Ezért hívják a várost mind a mai napig a BÁBEL, azaz "ZAVARODOTTSÁGBAN" néven, hiszen Jahve ott zavarta össze a nyelvüket, és onnan szórta szét az egész földkerekségen.

ELŐZŐ LAP:                                                KÖVETKEZŐ LAP:      

 START LAP: