ÍGEIDŐ 23.
A fekete lyuk kérdésével kapcsolatban olyan sok kérdés merült fel a lapunk olvasói részéről, hogy ennek egy egész lapot szentelünk, és esetleg még továbbiakat is.
A csillagászatunk előrehaladott kutatásokban foglalkozik a fekete lyuk kérdésével. Ezalatt egy olyan furcsa csillagászati jelenséget kell értenünk, ahol egy csillag elégetve nukleáris üzemanyagát kihűlve magába roskad, és ennek során először neutroncsillaggá változik. Már itt felmerül egy hihetetlenül érdekes kérdés. Ma minden egyetemen azt tanítjuk, hogy az uránon túli elemek instabilak, és ezért az utolsó stabil elem az urán.
He-he! Miből is áll egy atommag? A hidrogént kivéve,
ami egy protonból álló atommaggal bír, az összes további atomok magja
protonokból és neutronokból épül fel. Direkt elkerültem az "áll"
kifejezést, mert az angyalka biztosan belekötött volna, hiszen mindkettő nagyon
dinamikus részecske. Szóval az atommag ezekből van. Akkor viszont a neutroncsillag
is az atommagok közé sorolandó valami, mert az is csak ezekből van. Logikailag
minden atommag, amiben ezek az építőelemek találhatók. A neutroncsillag így nem
más, mint egy óriási atommag, vagy egy óriási atom? Nem is nevezhető igazán
anyagnak a szó hagyományos értelmében.
Telitalálat! ...És amennyiben továbbgondoljuk a dolgot,
ugyanide kell besorolnunk a fekete lyukakat is, amelyek nem mások, mint olyan
gravitációs anyagtemetők, amely a neutroncsillagok további tömegnövekedése
során alakulnak ki. A neuroncsillag már alig ad ki fényt, hiszen leállt benne a
nukleáris reakció, és emellett a gravitációja is félelmetes ütemben megnő. Egy
normális csillagban a hidrogén-hélium átalakulási atomevolúció során a
"felesleges" fénykvantumokat az atommag már nem tartja vissza, mert
az együttes hullámképük már egy újabb interferencia képet határoz meg. Ezek a
fénykvantumok szerterohannak az atomból. Az egyre nagyobb rendszámú atomok
keletkezése során ez a továbbiakban is ugyanígy fog történni. Jól látni az
atomok átmérőjén a bennük feszülő energiatöbbletet, ami esetünkben mindig
fény. Az ember arra gondolhatna, hogy ahogy nő a rendszám, úgy nő az atomok
átmérője is, de ez bizony a természetben nem így van. Itt nem is beszélhetünk
semmiféle állandóról, mert az atomátmérő szigorú összefüggést mutat a
hőmérséklettel, ami ugye nem másból ered, mint az atomban és a környezetében
lévő fénykvantumok számától. Ezek hullámtere mindig hozzáadódik az atomok "nyugalmi
teréhez", és "nyugalmi tömegéhez" is, ami persze minden, csak
nem nyugalmi, miután a világegyetem minden részét jellemző dinamizmus miatt
lehetetlen is. Csak szeretnénk látni ezt a nyugalmat, mert azt sokkal jobban
szemügyre tudnánk venni.
Most
akkor mi is van azzal a fekete lyukkal?
Hát nem érted? A neutroncsillag további
anyagtömegeket vonz magához a környezetéből és ezzel tömege egyre nő. Később
valódi szörnyeteggé változik ez az egyre nagyobb tömegű objektum, és tömegének
iszonyatos növekedése miatt már nemcsak esetleges saját bolygórendszerét rántja
magához, hanem egy-egy közeli csillag is áldozatává válik. Ettől tömege újra
ugrásszerűen nő, hiszen ekkor egy csillagtömegnyi helyett tömege már két -
három csillag tömegét hordozza. Ekkor már távolabbi csillagszomszédait is
veszélyeztetni kezdi, és ezek anyagát is kezdi felszippantani. Ilyenkor a felé
mozgó anyag óriási frikciós és torziós erőknek van kitéve, ezért nagyon sok
fénykvantum szabadul ki belőle. Elérve a neutroncsillagot tovább növeli annak
tömegét.
Ennek a tömegnövekedésnek van egy érdekes küszöbértéke,
amikortól ez a neutroncsillag már olyan hatalmas tömegű, hogy bezáródik az
eseményhorizontja, és ettől kezdve a fény sem tudja többé elhagyni. A
fénykvantumnak ráadásul előbbi indokaink szerint elengedhetetlenül tömege van.
Ezért lesz fekete a "fekete lyuk". Mert nem ad fényt. Persze a
neutroncsillag is fekete a maga módján, hiszen jórészt neutronokból álló. A
külső zónájában persze vannak protonok és elektronok is, de a belseje olyan
pakoltan sűrű, hogy lényegében atommag jellegű lesz. Ebből egy köbcenti is
sok-sok tonnát nyomna.
Hoppá! De meddig is növekedhet egy ilyen fekete lyuk?
Óriási és mégis szingularitás, mert bezáródott az eseményhorizontja. Vagyis
pontszerű. De azért annak sem árt utánagondolni, hogy mi lehet a fekete lyuk
közepén!
Bizony! Ez fontos felvetés. Az atommag részecskéinek
gyorsítóban való ütköztetése során azt tapasztaljuk, hogy egy ütközési
energiaszint felett ezek az eleminek mondott részecskék további alkotókra esnek
szét, darabokra hullanak. Vagyis az "atomoszt", az oszthatatlant
sokkal lejjebb kell elgondolnunk! Azt gondolom, hogy ez eléggé jó
figyelmeztető arra nézve, hogy elhamarkodottan döntöttünk az világegyetem
valóban oszthatatlan elemének felismerésénél, amikor az atomokat felfedezve
kapkodva rácsaptunk az ókori elnevezésre. Az időforrás azért valóban
oszthatatlanak gondolható. Megkettőződni tud, de sohasem lesz fél. Ez az
a bizonyos titokzatos atomosz.
Szóval a gyorsítóval azt akartam mondani, hogy a neutronoknak vagy a protonoknak is van egy olyan kritikus ütközési sebességük, energiájuk, amikor teljesen és maradéktalanul szétesnek. A kavitáció jelensége még ennél is sokkal fontosabb figyelmeztetés. Ott minden nagyobb hókusz-pókusz és drága berendezések nélkül is megsemmisülnek atomok. Ha a vizet (vagy bármely folyadékot) hirtelen négy-öt atmoszférányi nyomáskülönbségű helyre vezetjük, kavitációs buborékok keletkeznek benne, amelyek bármely anyagot "megesznek". Ez azért érdekes, mert egy csillagban egészen biztosan kialakulnak olyan konvekciós áramlások, amelyben egy ilyen kis nyomásugrás felléphet. Mondjuk akkor, amikor egy áramlás felér a felszínére. Vagyis ott is lennie kell kavitációnak, amikor az annihiláció rengeteg fénykvantumot szabadít fel. Ezt bizonyítják a protuberanciák, a flerek a Napunk felszínén. A hatalmas nyomástól hirtelen megszabadult anyag felfénylik. Ez persze a spektrum minden részében megjelenő fotínó kibocsátással is jár. Innen a Nap Röntgen vagy ultraibolya kisugárzása is.
De a szörnyű anyagsűrűség sem fokozható a végtelenségig, ha az anyagi részecskéket idővisszacsatolásban táncoló tachionok szülik. Az egyre jobban összepréselődő neutronok sem viselhetnek el bármekkora nyomást, itt is kell lennie egy olyan felső határnak, amikortól ez a visszacsatolási tánc már teljességgel lehetetlenné válik. Ez viszont a részecske azonnali eltűnéséhez vezet. Ennek az a következménye, hogy a fekete lyuk belsejében a kívülről egyre rárakódó részecskék hatására a belsejében egyszer csak egy olyan kritikus értékre fokozódik a nyomás, ahol a neutronok semmivé foszlanak. A bennük lévő fény nem tud szerterohanni, mert a kritikus határon túli neutronpáncél ezt teljességgel lehetetlenné teszi. Így itt a fekete lyuk centrumában egy üreg keletkezik, amelyben iszonyatos fénynyomás tart egyensúlyt a kívülről ránehezedő nyomással. Ez az üreg az idők során egyre nő, és ezzel a neutroncsillagból kialakult fekete lyuk egyre jobban hasonlít egy olyan labdára, amiben a belső nyomást a benne lévő fénykvantumok szolgáltatják. A rettenetes fénytöltet mégis teljes sötétben van, hiszen ahol nincsen anyag, ott a fény nem tud semmiről visszaverődni, és ezért nem is látszik.
A
belső falról sem tudnak visszaverődni, mert az is fekete lyuk?
Na és
meddig nyeli egy ilyen fekete lyuk az anyagot? Mekkorára nőhet?
Hát akármeddig nyelheti, és akármeddig növekedhet.
Egészen addig, míg fel nem zabál mindent. Ekkor már nem tud tovább növekedni,
mert nincsen további külső utánpótlása a tömegnövekedésének. Ha több ilyen van,
akkor ezek egymást is elkapják, összenőnek egymással, mindent magukba
olvasztanak, ami körülveszi őket, és ezzel elpusztítanak minden külső, rajtuk
kívül eső objektumot. Egymással összenőnek, mint a sejtek, gömbszimmetriájuk
sejtes szimmetriává változik, de itt is felmerül egy érdekes jelenség! Ahol két
ilyen feketelyuk egymással összefekszik, ott megkettőződik a nyomás, és a
találkozási felületeken is kialakul az üregesedési jelenség. Ez viszont a
gömbszimmetria helyett síkká torzuló felületek között lép fel. Nem olyan
bonyolult ez, gondolj csak a szappanbuborékok formai átalakulására, amikor
kettő vagy több összetapad. Ezeknél nagyon gyakori jelenség, amikor a kettő
egyszer csak egy nagyobbá alakul át. Valahogy így gondolhatjuk el a fekete
lyukak további alakulását is. Elgondolkoztató, hogy a galaxisok tényleg egy
ilyen habszerű szerkezetben, azok felületein helyezkednek el körülöttünk.
De a genezis alaptörvénye a fekete lyukakban
továbbra is érvényes marad. Az egyre nagyobb és fénnyel egyre jobban telített
lyukak belsejében egyre nő az esély anyagi részecskék keletkezéséhez, és ennek
valószínűsége a rendszer centrumában a legvalószínűbb, hiszen itt a legnagyobb
a fénysűrűség és a fény nyomása. Persze az anyag nem valami összesűrűsödött
fény, ahogy ez manapság többször is olvasható, de a fénykvantumok fraktális
elágazási tachionjai egyszer csak olyan kedvező találkozáson esnek át, ami egy
anyagi részecske - egy új szimmetria - születéséhez vezet. Így a fekete lyuk
centrumában újra anyag kezd születni. Ez mindig neutronokat jelent, pontosabban
itt egy "ahamkár" keletkezik, amelyből azután lelkek (sattva),
fénykvantumok (rajas), és anyagi részecskék (tamas) (barionok, neutronsorozat)
is kialakulnak, elágaznak. Ez a központi valami az isteni lélek. Ez már nemcsak
szellem, vagy szellet, ahogyan régebben mondták, mert már anyagi struktúrái
is vannak. Természetesen úgy, mint minden létezőnek, neki is van sajátlétezési
téridő kiáradása, vagyis szelleme, transzcendens hullámtere. Ez az élet
legelső lépése. A centrumban születő anyag terjedni kezd a centrumból,
csillagokká, galaxisokká szerveződik, de egyúttal egyre jobban vonzódik a
fekete lyuk határához, a Nagy Mozgatóhoz (ahogy a csillagászok elnevezték ezt a
titokzatos valamit), vagyis gyorsulva kifelé, a határ felé zuhan. Immár a saját
maga keltette anyagot kezdi magába szívni, de most már belülről. Ez a
centrumában folyamatosan keletkezik, és a határán pedig a falhoz rakódva
halmozódik, de pusztul is. A végén mindenből új vakolat lesz a fekete lyuk
falán. A benne keletkező kisebb fekete lyukakból is. A galaxisok is egyre
gyorsulnak a fal felé, majd becsapódva megsemmisülnek, lerakodnak keményen,
vastagon, mint a guanó. Így:
Így működik az Univerzum. Azok a civilizációk, akik
feltalálják a galaktikus és az univerzális űrhajók építését és használatát,
azok újra és újra beljebb költöznek a fiatal, centrális galaxisokba. Az
elbizakodott, lusta, beképzelt civilizációk pedig közérakódnak a guanónak.
Ebből is látszik, hogy túlzott jólét illúziója olyan csapdába ejthet egy-egy
dekadens civilizációt, amelyből csak gondolkodóinak a segítségével mászhat ki.
Ha ezeket figyelmen kívül hagyja, menthetetlenül beszorul beképzeltségének vagy
butaságának csapdájába.
Azért ne essetek pánikba, mert még van idő a dolgok megértésére és átgondolására. A mi galaxisunk még távol van a "nagy mozgatótól". De a szűz csillagkép irányában már felfedeztek a csillagászok néhány galaxist, amelynek már meg vannak számlálva az évezredei a teljes pusztulásig. Ezek új kvazárok lesznek. Vagyis a Földet egyenlőre ilyen veszély még sok ezer évig nem fenyegeti, de ez persze nem jelenti azt, hogy ezért most az emberiség nyugodtan ülhet a Pató Pál úr babérjain. A konzervatív tudásőrzésnek ugyanolyan nagy jelentősége van, mint a tudomány állandó fejlesztésének. Tudás nélkül az emberek a félelem fekete vermébe esnek. Aki másokat butaságban tart, a butaság hullámaival veszi magát körül, és ezzel saját magát és utódait ítéli végleges pusztulásra.