ÍGE-IDŐ 52     

MIÉRT OSZTÓDIK EGY SEJT?

Régen folytattam az írást, de olyan sok kérdést kaptam az élettel kapcsolatban, hogy úgy gondoltam, hogy még mielőtt 2010-et írnánk, válaszolni kell ezekre a kérdésekre. Előre kell bocsátanom, hogy nem egyszerű választ adni erre a kérdésre. Magáról a folyamatról már sokat tud a tudomány, de erre a kérdésre nem találtam megnyugtató választ. Pedig roppant fontos ennek a megértése és megválaszolása, mert ez a rák problémájának a megoldását is nagyban segítené. Persze tudom, hogy rákból is nagyon sokféle van, és erről már negyvenöt évvel ezelőtt is sokat beszélgettem az akkori élvonalbeli szakemberekkel, mert volt alkalmam együtt dolgozni velük, mivel akkor éppen a Zsebők professzor volt a főnököm, aki a Röntgen klinika igazgatója, és egyúttal az én nagyon szeretett harmadikos tanító nénim férje volt egy személyben.

Még egy érdekes kérdést is kaptam egy biológus olvasómtól, Sz. Bernadettől:

 Tulajdonképpen miért határozza meg az élőlények alakját és működését a DNS? 

Ez a második kérdés a huszadik század legnehezebb kérdései közé tartozik. Nagyon sokan körbejárták már, de lényegi válasz nem született egyik kérdésre sem. Sokat tudunk már arról, hogy az élet molekulái miképpen alakulnak át a sejtosztódás során, és ennek már nagyon aprólékosan végigkutatták a részleteit, de filozófiailag és folyamattechnikailag csak kerülgették a választ. Ennek az az egyszerű oka, hogy az anyag és a fény meghatározásával is ugyanilyen bizonytalan helyzetbe jutott a materialista hibákban bővelkedő tudományunk. Már tudja, hogy milyen az anyag, de ezt olyan bonyolultnak és transzcendensnek találták, hogy inkább befagyasztották a tananyag fejlesztését, mert ha még néhányat léptek volna előre, úgy jártak volna, mint a rajzfilmfigurák a szakadék felett. Mert maga az anyag, amit eddig szilárdnak hittek, az is csak hullámokból áll, és semmi másból. Ezt egyetlen materialista sem szeretné elismerni. Mert akkor mit hitt ő megfoghatónak? A semmit? Hát igen. Azt hitte annak. Az anyag nem még kisebb részecskékből, még kisebb anyagból áll, hanem időből, téridőből, és ennek hullámszerkezete és dimenziószáma olyan komplex, hogy amennyiben itt a négy-dimenzió határán hezitálnak egy évszázada a legjobb elméink, akkor ezer év alatt sem jutnak el a felismerésekig. Mert a téridő hatvannégy, a fénykvantum nyolcvannyolc folyamatosan újra keletkező és folyamatosan és gömbszerűen (kúptoroidokban) terjedő hullámvilágból állnak. Egy neutron ennél sokkal komplikáltabb, mert 320 ezernyi dimenzió forráspár kelti, és minden tartós dolog éppen amiatt marad fenn, amit a téridővel foglalkozó matematikusok folyamatosan eldobálnak. Igen apró időhurkok tartják fenn a világot. Ezek a dolgok ma még ismeretlenek az atomfizikában, de ennek ismerete mégis elengedhetetlen az élet folyamatainak a megértéséhez, mert ezek a mindenen áthatoló, de mindent megringató hullámok képezik az alapját a szerveződő létezésnek. Mert ugyan ezek a léthullámok mindenen áthatolnak és fénysebességgel tágulnak, mégis kialakulnak belőlük olyan állóhullám zárványok, amelyekben egy-egy atomi szinten  meghatározott környezeti paraméter jellemző (hőmérséklet, nyomás, rezgés) mentén elindul a kristályosodás, vagy a molekulákká szerveződés. Ez a második óvatos körülírás főképpen a szerves molekulákra nézve fontos, bár a többi molekulák esetén is van jelentősége.

Ez az állandóan terjedő hullámtér információt is szállít az egyes atomok között, és egyúttal egy a molekuláknál sokkal nagyobb környezetben téridő hologramot is meghatároz. Ez egy morphológiai kényszerítő tér, vagyis makroszinten meghatározza a formákat, amibe "belenőnek", ezt igyekeznek kitölteni a sejtek, a szervek, és a szervezetek, vagyis ez egyben egy olyan négydimenziós tanácsadó tér, amiben nemcsak a formák határozódnak meg, hanem az élethez szükséges komplex folyamatok is. Nézzük meg, hogyan osztódik egy sejt!

Ez egy sematikus rajzsorozat, és feltűnően látszik rajta az, hogy teljesen szimmetrikus a folyamat. Olyan, mintha ez egy két végpontú oszcilláció lenne, hasonló egy inga lengéséhez. Először a fenti konglomerátum kettőződik meg, a keletkező két centrum egyre jobban a rezgési ellenpontokra húzódik szét, majd sorban minden szépen végrehajtja a megduplázódást. Valamitől megrezzen, majd egyre nagyobb amplitúdóval rezeg, közben megkettőződnek a képződményei, a mitokondriumok, a sejtzárványok, a sejt szervecskék, a kromoszómák, az egész DNS állomány, majd amikor eléri a kívánt megkettőződési állapotot, megszűnik a két végpontú rezgése. Elkészült a két sejt. De nem lemásolódik, mert nem lesz eredeti és másolati sejt, hanem két új sejt jön létre az átrendeződés során. 

A folyamat friss, fénnyel feltöltött anyag begyűjtésével kezdődik, és amikor már elegendő megfelelően gerjesztett állapotban lévő anyag van a sejt belsejében, akkor olyan rezgéskatalizátor anyagokat vesz fel speciális méregzárványaiba, amelyek sejtélettanilag toxikusak, de a sejtek jól védett méregszekrényeiben nem okoznak kémiai folyamatokat. A sejteknek nem az anyagukra, hanem a lokális jelenlétükre van égetően szüksége. A meghízott sejt egyre gyorsuló rezgésbe kezd, és ebben ezek a különben mérgező vegyületek és az anyagcserével begyűjtött atomok és fény együttesen jelentik, együttesen okozzák azt a téridő jellegű hullámteret, kényszerítő erejű teret, amely a folyamat minden egyes atomját egy holografikus képbe vetíti, és esetünkben elindítja azt a két végpontú szimmetrikusan lezajló rezgéstáncot, amelyben minden szereplő a helyére kerül, és a rendelkezésre álló minden atomi szereplőt a kétpont oszcillációs, megkettőződő képbe tükrözi. Ez a kép négy dimenziós, mert nem statikus, hanem minden elemében élő, mozgó struktúra. A fenti ábrasoron ezt láthatjuk nagyon sematikusan. 

Egy nagyon gyors impulzuslézerrel megvilágítva nézegettem a mikroszkópom alatt a folyamatot, vagy huszonhét évvel ezelőtt, és akkor értettem meg azt, hogy a sejtosztódás oka nem más, mint a tömegtehetetlenség. A rezgéskatalizátorok egyre gyorsabb ütemben kezdik rezgetni a sejt képét, és az egyre nagyobb amplitúdóval lötyög két irányba, és amikor az atomok már képtelenek megtenni a rezgés két végpontja között az utat, mert már nem képesek ilyen gyorsulásra a citoplazma kocsonyás, sűrű közegében, akkor a sejt minden eleme kezd két helyen felépülni, és beépülni a nagyon pontos képet - immár két nagyon pontos képet - ábrázoló hullámvilágban. Ez nem fény hologram, hanem az anyag és a fény téridő jellegű hullámterének képet alkotó világa. 

Mikro és makro szinten is léteznek több-pont oszcillációs lények, és ha valaki feltűnően sok négylevelű, vagy akár ötlevelű lóherét talál, az főképpen azt jelzi, hogy azon a mezőn eléggé magas a radioaktivitás, ami nem öröm, hanem egy láthatatlan veszély. A csernobili katasztrófa után két évvel még hétlevelű lóherét is találtam az óbudai Flórián téren. Ha magas az ionizáló sugárzás, akkor ez a sejtosztódást más modusú vadrezgésekre is kényszeríti, és ezért alakulnak ki a sugárzás hatására a sziámi ikrek, vagy a kétfejű állatok. A gyakorlat azt mutatja, hogy erre az állatok és az emberek a magzati élet legelején a leginkább érzékenyek. Nem veszélytelen, mert pontosan ez az a szakasz, amit csak nagyon ritkán figyelnek meg a kismamáknál, akik tapasztalatlanságuk okán nem is nagyon tudják, hogy mire kellene nekik figyelni, mert még nem bizonyosodott meg bennük, hogy gyermekáldás elé néznek. 

A makroszkopikus biológiai rendszerek működésében ugyanúgy hatalmas szerepe van az előbb emlegetett holografikus térnek, mert ez determinálja az élőlények formáját, és egyes szerveinek működését is. Ez már kezd megmutatkozni az őssejt kísérleteknél, ahol azok a megfelelő helyre juttatva az osztódás után gyorsan specifikus sejtekké alakulnak át, mert belekerülve egy szerv holografikus terébe, erre kapnak utasítást magától a helytől.

Már az egysejtűek, sőt már a vírusok, vagy a kristályok morfológiai meghatározása ezen az alapelven működik, de ameddig a lágy struktúrák sokkal sérülékenyebbek, addig a kristályok sokkal jobban helyhez kötöttek. A sérülékeny élőlények sokkal agresszívebben terjeszkednek a bolygón, sőt, képesek arra is hogy kiterjesszék az életet idegen bolygókra, szomszédos csillagrendszerekre is. De a mai biológia még nem foglalkozik a nagyobb halmazok működtetéshez elengedhetetlenül fontos karmesterrel, a lélekkel, aki teljesen önálló lényként magával hozza azt a térbeli és élő képet, amitől egy élőlény elnyeri a formai jegyeit, és nem utolsó sorban az életét. A lény biológiai halála után ez a tapasztalatokat, és információkat hordozó lény viszi tovább az öröklétbe. Ő a szervező erő, ami vagy aki megvalósítja a természet megannyi csodáját az parányoktól a hatalmas bálnáig. Ő vetíti az az eleven, élő képet, amibe belenőhetnek a sejtek, és ő is működteti az egész százmilliárdokra rúgó sejthalmazt, hogy értelmes, érző lény, vagy ember válhasson belőlük. 

Ebben a kígyóban két lélek is gyűjti a megtapasztalást. Sziámi ikrektől tudjuk, hogy teljesen külön és néha nagyon is eltérően gondolkodnak, ha két külön fejük van. Még akkor is, ha az részben össze van nőve egymással. Az egypetéjű ikerszülések esetében is a kezdeti magas környezeti energia okozza a petesejt renden kívüli kettéválását, még akkor, amikor nem éri el a 64 sejtes szedercsíra állapotot. Ez is rendellenes, de szerencsés eset. Ez a kígyó is sziámi kígyó, és pontosan az a probléma van vele, mint a többi megduplázódás esetében. Ha a kezdetben nagyobb dózis érte volna egy kicsivel, akkor a már a tojásban két "sárgája" lett volna belőle, és két külön kígyóvá lett volna egyetlen tojásban. És tényleg, Csernobil után sok volt a piacon a két sárgájú tojás.  Még büszkélkedtek is vele a kofák. Ennél a kígyónál a fejlődés későbbi szakaszában történt a káros radioaktív besugárzás. Ugyanez váltja ki a sziámi ikrek születését is. 

A DNS csak akkor képes szekunder hullámforrásként funkcióhelyesen részt venni az élőlény működtetésében, ha ezt egy karmester, egy processzor folyamatosan, egy élő, működő, mozgó élőlényt vetít neki, amiben minden folyamat és mozgás meg van határozva. A DNS, és az egész lény minden atomja ennek az erőnek igyekszik engedelmeskedni. Ezt a képet ismételgeti a sejt, mint matematikai, grafikai ko-processzor, és ugyan minden sejt lokális élőlényként is képes az életre egy bizonyos önállósági szintig, de in vitro mégis másmilyenné lesz, mint in vivo. A Petri csésze és az agar-agar kocsonya nem nyújt neki elegendő funkcionális információt, és ezért így csak tanácstalanul osztódik. Nagyon hasonló viselkedésű rákdaganat fajták is vannak. Azok is tanácstalanul és formátlanul osztódnak. 

De például a növények esetében ezt egészen másképpen tapasztaljuk. Itt egy egymást erősítő holografikus tér már képes holografikusan is meghatározó térbeli és életet hordozó információ kialakítására. Vannak növényi lelkek is, de ezek nagy csoport növényt vezérelnek. A növények szeretik é megismerik a gazdájukat, és gyakran utánahalnak a leggondosabb gondozás esetén is. Arra is folytattak már kísérleteket, hogy felismerik-e a gazdájuk gyilkosát. Ez eléggé szignifikánsan mérhető volt, de nem vezették be a bírói gyakorlatban.

A növények magjai körül egy felnőtt növény hologramja van, csak nagyon halványan, kis kényszerítőtér erővel, mert kevés anyag vetíti a környezetbe. A mag kikelése után a felnőtt növény képe torzul, de az egyes sejtek képe összeadódik a mag képével, és kialakul egy "bébi növény" kép, hasonlatosan az emlősök utódaira, és ennek még hosszú utat kell bejárni a rezgőnyárfa parányi magjától a 25 méter magas felnőtt jegenye kifejlődéséig. Köszönöm az érdekes kérdést.