3

1.10 TOVÁBBI SZAVAK ÉS KIFEJEZÉSEK

A dimenzióforrást magyarul időpontnak mondjuk. Ez logikailag is eltér a manapság a fizikában feltételezett időszálaktól, bár mi is úgy tartjuk, hogy létezik szálszerű, és síkszerű Univerzum is. Párhuzamosan a miénkkel. A pont a jelen reprezentánsa. Az angol nyelvben TIMEPOINT, POINT OF TIME, a németben a ZEITPUNKT formában ugyanígy megtalálható. Ennek mára az értelme sokat veszített és változott. Mostanság inkább valamilyen kezdési vagy befejezési időt értünk alatta. Maga az idő is mást jelent a mai embereknek. Az IDŐTLEN IDŐKTŐL, vagy az IDŐTLEN IDŐKIG kifejezésünk már sokkal mélyebb kozmológiai értelmet hordoz, hiszen a teremtés, az egy pontból való kiáradás előtti és az univerzum végleges megsemmisülési, egy pontba való visszahúzódási állapotát tükrözik. Alapértelmezésben szintén meglepő, hogy a "tartam" alatt az angolok a PERIOD szót is előszeretettel használják, amely ciklicitást, önmagába visszatérő dolgot is jelent!! Érdekes az is, hogy az inkább rövid időt jelentő WHILE szó és a WHEEL kerék jelentésű szó milyen közel áll egymáshoz, különösen kiejtésükben. Ugyanezt kering, kígyózik értelemben is szokták használni! Ennek fontosságára majd a harmadik fejezet soraiban fogunk rámutatni, hiszen ez a kifejezés már az őselemek által létrehozott időszerkezetet, a Levegőt takarja, amelynek manapság úgyszintén nincs gyakorlati megfelelője. Ez a pontosan értelmezett téridő lenne. Magát a forrást az ősi Keleten BINDU névvel illették, amely szó a magyarban már nem található, de ez a két láncszemszerűen (örökre) összekapaszkodott összefonódott dimenzió jól felismerhető például a német BINDEN, vagy a BINDEGLIED kapocs, láncszem értelmű kifejezésben. Ez teljesen világos értelmi töltést nyer a királyi jogarunk gömbjén a két összekapaszkodott dimenziót jelképező két összefont "láncszem" szemrevételezésénél. A BINDUNG kötöttség értelme még találóbbá válik a BINNEN belül, BINNENGEWäSSER belvíz jelentésű német kifejezésekkel is, hiszen az egész Világmindenség csak magához és magán belül értelmezhető, mert kívüle nincs is létezés (így egyfajta 'belvíz', amint azt már a Védákból is idéztük. A latin BINI párost, kettőst jelent, mint ahogyan a BINARIUS kifejezés is, innen ered a mai kettes számrendszer neve, a >bináris< kifejezés, vagy a kettőst jelentő BI, DI előszavaink a kémiában és más tudományágakban.

Sőt, talán odáig is elmerészkedhetünk, hogy az ősi eredetű DU (sumer, angol) tesz, csinál IGÉVEL kiegészítve A BIN könnyedén alakulhat BIN-DU alakra, ami csak annyit jelentene, hogy kettőt csinál (magából)!! Tibeti nyelven DUSZ az idő, DUSZ-'SZKOR az időkerék. Egy biztos! A BIN tartót, megtartót jelent angolul, és a BIND pedig összeköt értelemben is használatos, de ugyanúgy mint ahogyan a magyarban is, a KÖT összeköt értelme mellett a megkeményedés folyamatára is utal, mert a cementre vagy a gipszre is azt mondjuk, hogy megköt. Nem is olyan lehetetlen, hiszen majd ebből a transzcendens rendszerből fog kialakulni a "keménység", a megfoghatóság is, miután nincs semmi más, amiből kialakulhatna. A BINDA olaszul emelőt, csörlőt jelent ugyan, DE; a "kétkarú emelő" értelem is bújik a szóban, és egyúttal a tekeredés is, és a BI-O előszavunkat is könnyedén visszacsavarhatjuk "két-Ó"-ra (két kiáradásra), amely két >Ó< nem más mint az élet alapja, mert az >Ó< és az >A< a teremtés két alapja, a Tűz és a Víz lesz. Így azután az élet >BIO< kifejezése mellett kell lennie egy >BIA< feminin kifejezésnek is? Talán innen ered a BIATORBÁGY helységnevünk? A forrást a magyarok régen Arany Atyácskának tisztelték, aki a világ középpontjában trónol, a lét határán. A Nap fémje is az arany. (A napistené is). Bár a Napisten nemét még vizsgálgatni kell, mert a magyaroknál szerepel a mondákban olyan is, hogy "Napba öltözött asszony".

FEJ amit a nyakunkon hordunk az értelem tartályaként szerepel, és a FEJ igénk, ami egy nyílásból való éltető folyadék, élelem, táplálék kiáradást is takar szintén érdekes. Egy szélhámos MEGFEJ valakit, elszerzi a pénzét, aminek az egyik elterjedt argo neve; LÉ. Állítólag semmi közünk a sumerekhez (se), de a bányászaink földalatti műszakjukat mégis úgy nevezik, hogy SIHTA, ami sumérül (SIH-TA), és egyszerűen annyit tesz, hogy; MÉLYBE LE! Érdekes szó az IDŐJÁRÁS is, azért, mert mozgást, dinamizmust fejez ki. Ezen túl a járás szakaszos, lépésenkénti is, ami jól jellemzi az idő kiáradásának impulzív, ritmikus szerkezetét. Ez a kiejtett magánhangzók rezgésképénél válik izgalmassá igazán. Egyetlen magánhangzónk hoz létre viszonylag tiszta szinuszt, az >I<. Ez kínaiul EGYET (!) jelent. A kettő pedig ÖR. Talán némi rokonságban a mi I-sten és ör-dög szavunkkal, hiszen a teremtésben az Isten az első, az ördög pedig a második volt. A többi magánhangzó is szakrális tudást takar. Az O-t (Víz) és az A-t (Tűz) már említettük. ÚR, ŰR, ŐR, ÉR, ÁR, ÍR, OR. Mind értelmesek. Az olaszoknál az időt (az időjárást) az Isten "csinálja". Ezt olyan formában fejezik ki, hogy FA BEL TEMPO, szép idő van, vagyis szó szerint "csinál szép idő". Ezt az órával mért időre is alkalmazzák; CHE ORA FA mennyi az idő? , szó szerint; Mennyi idő csinál? A furcsa hangzás abból ered, hogy az olaszban nincsen tárgyeset. Az időjárást az; (il) TEMPO (che fa) kifejezéssel mondják, ahol a tempo az idő, de ez mozgást, lendületet is takar! Az angol WATER; víz jelentésű szót németül vaternek; apának olvassák? (fater), amihez az angol WEATER, azaz időjárás igen közeli írásmódja is érdekes adalékkal szolgál. Ez németül WETTER. A DONNERWETTER égiháború, de enyhe szitokszó is; valami olyanféle, mint nálunk a "teringettét". Ugyanígy érdekes az IDŐKÖZ szavunk is, amely az idők közti részt, tartományt is jelölheti. Ez olaszul SPAZIO DI TEMPO formában van jelen, amely az idő üres lépése (köz időé) értelmében erősíti a gyanút. Angolul; SPACE OF TIME. Ez egészen pontosan ugyanígy fordítható, mint az olasz megfelelője. A lépés értelmezését a BACK SPACE = visszalépés angol kifejezés is gyanússá teszi, hiszen a "visszaköznek" nem lenne értelme, legfeljebb a visszakoznak. Ez talán a "koz" morfémánk megfejtésében segíthet.

A forrás angolul SOURCE. A savanyú, fanyar jelentésű SOUR szóval látszólag csak írásbeli hasonlóságot mutat, de ez párhuzam a középkori ezoterikus irodalomban megtalálható Bőhme mesternél is, ahol a kulcsszavak között a forrás túloldalát, az idődimenzió jövő felőli oldalát jelölik ezzel az ismeretlen tanítók akik médiumi képességein át megnyilatkoztak, mely fanyar és összehúz, hiszen ha a múlt kiáradó akkor a jövő beszívó, zsugorodó. Ezt S.Howking - a nagy mai kozmológus - rajzán is ilyennek találjuk. A jövő egy szűkülő, a múlt egy táguló tölcsér, ameddig a jelen egy pont. Németül a forrás QUELLE, de a QUELLEN megdagad értelemben is használatos. A QUÄLEN szó megkínoz jelentésű, a SICH QUÄLEN gyötrődik, kínlódik, kínozza magát jelentésű. Ez az egymás melletti említés akkor válik érdekessé, amikor a Bőhme mester eléggé érthetetlen, nyakatekert kulcsszavait sikerül végre megérteni, mert ő a jelenpontot szorongásnak, az azon való áthaladást kínnak mondja!! A JÖVŐ felénk jön (valahonnan a túloldalról). Ez így van angolul is, hiszen ők is azt mondják THE TIME TO COME, viszont a FUTURE TENSE (jövő idő) kifejezésben ott lapul a TENSE szócska, amely bizony feszes, szoros értelemben is használatos. Így eléggé jó egységet mutat a németben tett (eléggé gyenge) bizonyítás megsegítésére. A jelen a idő dimenziójának eszméletlenül kis szűkülete. Az előbbi szónak "megfeszül" értelme is van, ami eléggé jól illeszkedik a kiáradó (feltámadó) fiú vallási képéhez is. Jézust "megfeszítették". Ami feszül az keményen rugalmas is. Ennek a következő fejezetben komoly értelme lesz majd.

Az angol PRESENT jelen időt, de jelenlévőt is jelent, ahol a szó második fele a "levő" az izgalmas. A LÉTEZÉS LÉNYEGI ELEME; A JELEN. Érdekes, hogy a további értelme 'ajándék'. Ez az, ami felénk árad mindenből (ez miénk itt a múlt felőli oldal), a miáltalunk megtapasztalható világ. Ezért mondják a megtapasztalt világot és a benne leélt életet ajándéknak, amelyet Isten adott? A PRE előtag valóban "valami előttit" jelent, a szó második felét alkotó SENT szócskát a SEND szó jelentésével azonosítja a szótár: Ez vet hajít, repít, hajt értelmekkel is bír, de vallási értelmében; kegyesen megad. Németül a küldő, (rádió)adó SENDER. Az olasz PRESENTE jelen időt, de jelen lévőt, ottlétet is jelent. SENTIRE érezni, SENTENZA az ítélet, SENTENZIOSO szellemeskedő!! (Transzcendentális értelemben is!), SENTI érez és milyen érdekes, hogy az ösvény olaszul SENTIERO. ERO a múlt, volt is. ERA a korszak. Az út, ösvény hasonlattal keleten is találkoztunk a Tao kifejezésben, és Jézus esetében is. Ő AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET ÚTJA. Maga az ÚT és nem pedig az úton járó. De az úton járó választ. Az IGAZSÁG és a GAZSÁG a magyarban pont ellentett értelműek, és mindössze egyetlen betű választja el őket. Az "Í".

A FORRÁS (patak eredete) és a buborékokat vető tűzön való FORRÁS szavunkat egyformán mondjuk. Olaszban a PASSARE átmegy, áthalad, átszúr, átfűz; a PASSATO a múlt, de az elmúlt, eltöltött, korábbi is. Ebben a jelenen való átáramlás topográfiai értelme is benne van? A PASSATA gyors áttekintést és átvonulást is jelent. A PASSO a lépés, de szorost (!!) is jelent. A PASTO viszont a táplálék. (Ez később lesz fontos!) A PASTA a tészta. (Ez az én testem!). Ez persze nem jelenti azt, hogy az Isten valami "nokedli tészta" lenne. (gondoljanak vissza az Esz, Essen szóra!) Az idő szerkezetének és működési elveinek a titkait az emberiség régebbi eredetű, régebben kialakult nyelveiben és vallásaiban mindenhol megtaláljuk. Ez a bizonyíték arra, hogy az előző pontokban feltételezett megoldások mégiscsak helyesnek, és bizonyíthatónak látszó útra terelnek minket. Nem választottuk el szigorúan a szavak értelmezését csak azért, hogy azokat a maga helyén, a következő fejezetekben fejtsük ki, úgyhogy itt már a Tűz, a Víz, és a Levegő, Föld őselemekkel való logikai kapcsolat is jól érezhetően felsejlik. Az őselemeket és az Isten szót szándékosan írjuk nagy kezdőbetűvel, hiszen ŐK individumok, és mint a világegyetem megteremtői; megérdemlik a nekik kijáró tiszteletet. FŐ-nevek.

1.11 NÉPRAJZI VONZATOK

A mindenkori hatalom birtokosai úgy gondolják, hogy a néptől a tudást el lehet venni, zárni, annak tudását, hitét, gyökereit meg lehet semmisíteni. Jól tudták azt minden időben, hogy a gyökértelenné tett népek rabszolgasorba süllyednek, ha tudásukat ledegradálják, kisemmizik, és azt is, hogy egy nép akkor birtokolható, ha tudása gyerekes, hite bizonytalan. Ezért a gyarmatosítást minden időkben a tudás kisajátításával, majd a néptől való elzárásával kezdték megvalósítani. Ezt jól tudták a nép valódi vezérei is, úgyhogy a túlerőben lévő gyarmatosítók elől a nép tudását olyan ártatlannak és értelmetlennek látszó dolgokba igyekeztek áttételezni, ahol az elnyomóknak nem szúrhat szemet. Jól tudták, hogy a hatalom agresszív gyakorlói nem állnak az értelem csúcsán, így egyszerűbb vagy bonyolultabb kódolással a nép szájára adták a tudás visszafejthető magvait, hogy az majd a bizonytalan jövőben valamikor jó talajba juthasson, és új sarjat hajthasson a népük felemelkedésére. Miután a hatalom minden tudáshordozótól és tudóstól elválasztja, megfosztja a népet, jó emberismerettel megáldott szellemi vezetői a népmesékbe, a vallási jelekbe, a sírköveikre, a kopjafákra, a népi hímzésmintákba, a népdalokba, a népzenébe, a gyermekek mondókáiba, a néprajzi jellegű használati tárgyakba, és amint az előző pont példáiban láthattuk magába a nyelvekbe rejtették el a legértékesebb tudást, méghozzá olyannyira profanizált formában, hogy mivel mindig a szem előtt volt, senki sem gondolt azok mélységes fontosságára vagy értékeire.

1.12 A NÉPMESÉKBEN TALÁLHATÓ PÁRHUZAMOK

Ez a fejezet a forrásról szól, de ezt a leglényegesebb valamit a népmeséinkben sajnos már ritkán lehet felfedezni. A forrás és annak dimenziólyuk mivolta felismerhető ugyan, de már nem olyan karakteres tisztasággal, mint ahogyan a színvonalasabb ókori filozófia írásos maradványaiban. Ez persze nem jelenti azt, hogy semmit sem találtunk róla, vagy azt, hogy a népmesei hagyomány az előbb említett műveknél alacsonyabb információs értékkel bírnának. Magáról a forrásról a mesékben már igen kevés elemet találunk, hiszen ez a legrejtettebb tudás zónája. A népmesei képekben itt a láthatatlan, a parányi elemek megjelenése segíthet az olvasónak a téma feldolgozása során. Itt gyakran találkozhatunk a hangya, mákszem, babszem Jankó hasonlattal, ami a parányi élőlény megjelenítésével jó népi analógia formájában maradt az utókorra. A forrás ugyan ennél sokkal parányibb, de a szabad szemmel látható világban található dolgokkal kellett operálni a megőrzőnek, amelyek a nép képzeletében és felfogásában még az elgondolható tartományba esnek, mert olyan hasonlat, amelynek elemei már nem tartoznak a megtapasztalható világ zónájába, előbb-utóbb elhalványodik és elvész. A későbbi fejezetekben a téridő - vagyis ókori nevén a Szél, Levegő - kulcsszavak mögött rejtőzködő időszerkezete már sokkal több mesében lesz megtalálható, és erre majd ott még egyszer részletesebben utalunk.

A világok közötti átjárót gyakran fellelhetjük a mesékben, amely gyakran oda átvezető kútként vagy égig érő fa, paszuj alakját is öltik. A FEKETEORSZÁG című népmesénkben a főhős, Gyurka kénytelen engedetlen felesége után lemászni a "büdös lyukba", de a végén azért megmenti, bár ugyanott már nem jöhet fel, ahol lement. Az a nyílás visszafelé már nem járható, sőt el is tűnik. A túlsó világban saját magának öregebb kiadásával találkozik, és az adja a tanácsot. (Információátadás a saját időmásolatának! Erről beszéltünk a fejezet elején. Ha két forrás van, akkor az már memória.) Mivel az Univerzum valóságát keltő alapvető időszerkezet már a megtapasztalhatatlan és a láthatatlan tartományba esik az emberek számára, így azután nem volt mit tenni, hasonlatokkal és körülírással operáltak a tudás birtokosai. A minden ősi népnél fellelhető gondolati és logikai analógiák azonban a Napnál is fényesebben bizonyítják, hogy ez a tudás részleteiben is az emberiség birtokában volt már tízezer évekkel ezelőtt is. Mivel mi az egész lakosságot betelepítettnek vagy genetikailag optimalizáltnak hisszük, így az űrutazás tapasztalatai mellett a tér szerkezetének valamiféle tudása is jelen kellett hogy legyen a népek rejtett tudásában. Keressük hát tovább az egyezéseket!

1.13 A GRAFIKAI-SZIMBOLIKAI ANALÓGIÁK

A forrásnál nem lehet kisebb vagy általánosabb dologig eljutni a tudás birtoklása során, így azok az okoskodások, hogy "mi van a forrás előtt", már csak az "abban is kételkedem, hogy kételkedem" típusú, és nagyon romboló hatású emberi szkepticizmus termékei. A forrás OK, így azután a logikai rendszerben nem lehet az ok mögé lépni. Így azután az a kérdés is hibás, hogy; MIBŐL LETT AZ OK? AZ OK MINEK AZ OKOZATA? Az okot nem okozza semmi, még akkor sem, ha ezt a miáltalunk megtapasztalható világban mindig így tapasztalhatjuk. Itt, a mi világunkban minden megtapasztalható dolgot okozott valami. Ez a forrás eredetije (originálisa) esetében nem így van. Az maga az ÖRÖKKÉVALÓSÁG. Az ABSZÚ. Vagy úgy is viccelhetünk a szóval, hogy ő az AB-SZOL-ÚT. Ez persze az ember számára valótlannak és hihetetlennek hat, és tulajdonképpen ugyanúgy érthetetlen és felfoghatatlan számunkra mint a végtelen, vagy ahogyan a semmi is. Gyakran olvashatunk az ókori és az újkori filozófiai művekben olyasmit, hogy "a világ a semmiből lett", "a világ Isten által lett teremtve", "az Isten magából teremtette a világot", "az Isten a Kaoszból, vízből, és tűzből teremtette a dolgokat", A semmiből lett a valami, amiből azután kialakult a mennyország, a föld, a levegő, a tengerek és a szárazföldek. Ezeket az elképzeléseket nagy lejáratási apparátussal a futottak még kategóriába, a tudománytalan képzelgés birodalmába igyekeztek besorolni a materializmus főpapjai. Azt tanították minden fórumon, hogy ezek a dolgok klerikális, misztikus, babonás butaságok. A népek rejtett tudása ettől ugyan nagyon elhalványult, de egyáltalán nem szűnt meg. A minden eszközzel pusztított régi felfogás ezért nem található már fel maradéktalanul a leírások és mesék birodalmában sem, hiszen a kötelező iskolai tananyagból ezeket módszeresen eltávolították, és sok generáción át más, igénytelenebb színvonalú, de sokkal harsányabb dolgokkal helyettesítették. Eredetit így csak a világtól elzárt helyeken lehet már csak tiszta forrásként megtalálni, hiszen minden mást módszeresen elpusztított a megnemértés és a profán agresszió. Miután tudtuk már azt, hogy mit is kell fellelnünk, találtunk azért olyan ábrázolásokat, amelyek még hűen jelzik a tudás valamikori tudásmaximum vitathatatlan meglétét. Az alanti koronaképen egy jelképpel díszített pajzson vehetjük szemügyre a megnyilvánult forrást.

Ez maga az univerzum ősállapota, az Isten, mielőtt hozzáfogott volna a teremtéshez. Ez maga a potens. Ezt használták a pajzs centrális díszítő motívumaként, amely mágikus erővel is bírt a harcosok szemében és a valóságban is, hiszen "simili similis gaudet" elve lépett itt működésbe. A hasonló a hasonlót vonzza. Azzal, hogy ezt a jelet a pajzsra festették, magával a teremtővel érezhették a közvetlen kapcsolatot. Ez nem más, mint a megvalósított topográfiai rezonancia. Azt a legdogmatikusabb materialista is készséggel elismeri, hogy egy behangolt G húr rezonál egy másik behangolt G húrra. A HÚR közelítéssel (ha a vastagságát elenyészőnek vesszük a hosszához képest) hozzávetőlegesen EGY DIMENZIÓS (a mai felfogásban). Jól rezgő, rugalmas szalagokkal síkbeli rezonanciákat hozhatunk létre, de csövekkel is kiválthatjuk a jelenséget, amelyeknek falvastagsága elenyésző lehet az egyéb kiterjedéséhez viszonyítva, és így képezhetünk topográfiai átmenetet a sík világból a következőbe. A SÍK SZALAG KÉT DIMENZIÓS, a CSŐ HÁROM. Itt a dimenziókat a hagyományos értelmében értettem. Azt is készségesen elismeri minden szakember, hogy egy C hangmagasságú harang rezonanciában van egy másik ugyanolyannal. A harang már valóban háromdimenziós tárgy, bár még mindig csak átmenetnek hat egy tömör acélgolyóhoz képest, amely szintén mutatja a rezonancia jelenségét. A GOLYÓ HÁROM DIMENZIÓS. Ezek után úgy gondolja a szkeptikus, hogy a mindenhol világosan megmutatkozó rezonancia a téridő négydimenziós világában egyszerűen semmivé lesz?! Ez KÉPTELENSÉG. Mert KÉPTELEN felfogni, miután szegényes a KÉPZELETE. Csakhogy az itt kiemelt szavakban megjelenő "kép" nem egy síkbeli alakzat, de még csak nem is egy szokványosan térbeli, hanem élő, mozgó dolog, vagyis egyértelműen négydimenziós, miután a mozgás - így a rezgés - idő nélkül nem is jellemezhető. De egy álló kép sem, hiszen az is az időben létezik.

HA VALAMI LÉTEZIK, AZ CSAKIS AZ IDŐ DIMENZIÓJÁBAN LÉTEZHET. A TÉR VAGY A DIMENZIÓ SEM ÁLLHAT MÁSMILYEN DOLOGBÓL, HISZEN A LÉTEZÉS ÉS AZ IDŐ ELVÁLASZTHATATLANOK.

Az ősi felfogású népekről az agresszív térhódításban "igaz hitet" terjesztő egyházak égisze alatt terjeszkedő gyarmatosító országok papjai azt terjesztették, hogy pogányok, gyaúrok, gojok, hitetlenek, istentelenek. Ezzel teremtettek maguknak "jogalapot" a kiirtásukra és a leigázásukra. Ilyenek a hazugság álarcai. Ma a népirtást "etnikai tisztogatásnak" mondják, amelyben az "etnikai" szó csak az intellektuális néprétegeknek érthető, a tisztogatás pedig amolyan "jó dolog" érzését kelti az emberben, mert az a jó, ami tiszta. Ezért csináltak a tudásból hitet. A hitnek nem kellenek indokok. Azt terjesztem, hogy "úgy van" és kész, és ezt a többiek (az elbutítottak) kritikátlanul elhiszik. A gondolkodásra pedig azt mondom, hogy "sátáni", és ezzel máris "jogalapom van" a gondolkodók megsemmisítésére. Így minden értelmet elpusztíthatok.

Ma is gyakran jelenik meg a vallásháború égisze alá bújva a politika, hiszen a hite által a nép könnyebben fanatizálható.

A megnyilvánulatlan a matematikánkban a végtelent jelenti, de ez a térbeli alakzat a másik nézetében ez egy kör, a közepén egy ponttal, ami a semmi jele, a 0. Ahogyan azt a fejezet elején már kifejtettük. Az angol nyelvben eléggé nyilvánvaló a logikai egyezés, hiszen a telefonszámoknál a nullát az angolok most is "Ó"-val mondják, vagyis az Ó betű és a nulla kapcsolata tagadhatatlan. Ennek a nyoma látható az afrikai pajzson is, ahol a végtelen jelet a másik nézet, a kör veszi körül. Ez pontosan a komplex téri eredményt mutatja, hiszen az egy 90 fokkal elfordult forrással egészíti ki a valós térit. Hihetetlen! Komplex topográfia egy "buta" ősember pajzsán...

Ez a logikai analógia a megnyilvánult esetében továbbra is fellelhető, és ezt a világ minden nagy civilizációja egyöntetűen őrizte, és időtlen idők óta megtalálhatjuk a misztika és az archeológia teljes keresztmetszetében is.

Itt egy tarot kártya (babonás jóskártya) lapját mutatjuk meg önnek, amelyen a mágus kalapján jelenik meg a forrás, és egyúttal a Tűz jele is, amely majd a harmadik fejezetben válik nyilvánvalóvá. A kártyát egy igazi, keleten nevelkedett perzsa szakértő tervezte; Kazanlár Ámin Emil. A mágus, aki világot teremtés az erő ami mozgásban tartja. A csúcsos sapka, amely feltűnően hasonlít a forrás megnyilvánulatlan alakjára is, de itt ennek egy rétegezett alakja jelenik meg, amely megoldás a számítógépes modellezésünknél ugyanilyen alakban felmerült. Ilyen kiáradást, időszerkezeti struktúrálódást is feltételeztünk.

A semmi és a végtelen problémájára egy igen érdekes megoldást vetett fel az egyik kedves fiatal barátom, Ferenczi Viktor, aki a komplextér szokásos ábrázolását merész feltételezéssel egészítette ki. Maga az ábrázolás alapötlete abból áll, hogy van egy komplexsík, ami egy valódi síkkal van ábrázolva, aminek a kitüntetett origójára (0 pontjára) egy gömböt állítanak, alsó (déli) pólusát így azonosíthatjuk a nulla ponttal, majd ennek a gömbnek az átellenes pólusára kijelentik, hogy ez a felső pont a végtelent reprezentálja. Ebből a végtelen pontból a gömbön át a komplexsík bármely pontjára metsző egyenest indíthatunk, amely a gömbünk felszínén egy-egy pontot döf át, és ezt vetíti a síkra. Ferenczi ötlete abban állt, hogy amikor megkísérelte a végtelen és a nulla páratlansági problémáját kezelhetővé tenni azon a szinten is, ahol a matematikánk zavaros bizonytalansággal küzd. A végtelen és a 0 problémáját úgy igyekezett lekezelni, hogy a végtelen pontot összekötötte a kezdőponttal, egyszerűen azonosítva azokat. Ezzel a páros 0 és a páratlan végtelen társra találnának (a párhuzamosok is találkoznak a végtelenben...), és ezzel eljutott ugyanahhoz a megoldáshoz, amelyet már láthattak olvasóink a fejezet elején. Örültem annak, hogy neki ugyanúgy kijött a dolog. Innen már csak egy lépés addig, hogy a szálszerű összekötés helyett ezt a két kitüntetett pontot tölcsérszerűen húzzuk össze, úgy ahogyan azt a megnyilvánulatlan felület esetében is tettük. A Kovács féle matematikai levezetésből kiderült; a megnyilvánulatlan komplextéri megnyilvánulásából ered, ahol csak egy komplexsíkon lett leírva, de a komplextérben + három van és nem pedig egy. A komplexszámok világában a valós számokhoz három komplexszám tartozik, amely igaz a komplexterekre is. Ezek a quaterniók. Ez további izgalmas következtetések kifejtésére ad majd lehetőséget, hiszen erre már igen sok analógiát találhatunk a néprajzi ábrázolások között is.

Itt egy furcsa "életfát" mutatunk be, amelynek négy jól azonosítható ága, iránya van. Mind a négy ágon másmilyen teremtés zajlik, de a kiindulási centrum eléggé karakteres. Ez a négy teremtési komplextér ősi népi ábrázolása. A teremtés fraktális rendszerű, így azután önhasonló, de nem önazonos elemekből áll. A négy komplextér négy lehetőség a variációk eltérő megvalósítására. Ez a keresztény vallásban Isten négy arca - ember, oroszlán, bika, sas - formában és keleten négy azonos arccal is megjelent. Egy hasonló logikát hordozó indiai szobrot is mutatunk a Teremtőről. Az itt látható szoborra, a harmadik fejezetben még utalunk. A világ négy oszlopa, a katolicizmusban a négy arkangyal. Gábri Él, Mika Él, Uri Él, Rafa Él. A nevüket talán szándékosan profanizálták Mihályra, vagy Gáborra, mivel az ÉL annyit tesz, hogy VAN. Istennév. Uri Él és Rafa Él pedig alig kerül említésre. Ezek a fogalmak csak a vallási tanok profanizálása és végtelen leegyszerűsítése következtében váltak szét a köztudatban magától a létezéstől. Akkor ez most négy Isten? Nem. Ez a komplexsíkon Isten négy eltérő arculata. A leegyszerűsítés következtében teremtőkből "védőszentté" degradálódtak. A rangjukat is elhomályosították, hiszen a póri leegyszerűsítésben csak egyetlen Isten maradhatott. ARCA latinul ládát, szekrényt jelentett, amelyben valamit tartanak, de "ARCA FOEDERIS" Noé bárkája, vagy a frigyszekrény is, a szövetség ládája, amelynek szerkezetét a Biblia részletesen le is írja a szövetség sátrával együtt. Jelentése a továbbiakban tartót, de megtartót is jelent, ezért maradt ránk a világ négy megtartója, a világ négy oszlopa kifejezés is. Ez nem kőből faragott oszlopokat jelentett. Ma ilyen megformálásokat láthatunk az oltároknál.

1.14 A SZENT KORONA JELEI

Ez ölt csodálatos formai kidolgozást a magyarok Szent Koronájában, amelynek négy pántja a négy megtartót jelenti, amelyek a korona tetején elhelyezett égi pantokrátor kép négyzetének négy oldalán indulnak lefelé a corona latina mentén, amely a corona greca energia és anyagszimbólumokkal szentelt abroncsára tart, a kereszténység nyolc apostolát hordozva. A pánt sohasem volt hosszabb, amint ahogyan azt többen is feltételezték, hiszen egészen pontosan hordozza magán a dimenziószerkezetet és a kerubokat is. Ezek maximális kiáradás esetén éppen hetvenketten vannak. Ez háromszor huszonnégy, hiszen mindegyikük triális isteni lélek. Ez 3x24. Nem több és nem kevesebb. Ezért van huszonnégy óránk. Pontosabban 2x12. Ez a kiáradás kezdeti fraktálján egy duplázódással kezdődik, ezért van kétszer tizenkét órára osztva az időszámításunk minden nap, vagy ezért van 12 hónapunk. Ezt jelenti a koronánkon a felső pantokrátor kép körül található 12 gyöngy és 12 csepp alakú vörös almandin díszítés. A dimenziók további fraktális evolúcióját is gyöngyök és almandinok reprezentálják a pántokon. Összesen 64 csepp alakú almandin. Ez a 64 (4x16) dimenzió jelzése. Az EZ és az AZ, a két ősok dimenzió magán a pantokrátorképen található. Ez pont 66, Jézus számmisztikai számértéke, és az a 66 is amelyről minden valóban beavatott (ledegradált, lebecsmérelt, lepogányozott) sámán beszél évezredek óta. A korona felső - égi - részén, a korona latinán 72 fehér gyöngyöt számolhatunk meg. Ez a hetvenkét kiáradást, a 72 kerubot, a Mózes könyvében leírt 72 leheletet jelenti. Mózes öt könyve (Pentatők) -Egzodusz Könyvének XIV fejezetében. Ezt a könyvet Semot-nak hívják, ami azt jelenti, hogy a Nevek Könyve. A kerubok nevei egyfajta rotációban követik egymást. Az -el végződésűek hím, az -iah végződésűek nőneműek. 32 női és 40 férfi kerub van. Ők Isten fiai és leányai, akikről a Biblia is ír. Ez a 72 szám van képviselve a magyarok Szent koronáján. Ez nem egy szimpla tárgy. Személyiségjogai vannak. Napjainkban is. Ez világosan jelzi, hogy a korona megalkotói a teljes tudás birtokosai voltak, hiszen a tizenhat párhuzamos univerzum négydimenziós tereiről van itt szó. (A kutatásaink szerint 1700 éves koronán!) Ugyanezt jelenti keleten a hármas gyémánt (dordzse). Annak is 16 csúcsa van. 4x16=64 Itt mát a két hipertér is megjelenik. Ilyet csak galaxisban is utazó nemzetek tudhattak.

A két alapvető teremtőt sokan ciprusfának nézték. Ezek a pantokrátor kép bal és jobboldalán láthatók. A bal a női, a jobb a férfi. Ezt a fa törzsén látható balos és jobbos felcsavarodás is alátámasztja. Csakhogy ezek életfák, amit a jól kihangsúlyozott díszítésük is jelez. Ezekben az életfa jellegzetes elágazó jelöléseit helyezték el, méghozzá tükörszimmetriával. (Egyes kutatók indáknak minősítették vissza). Ezzel két szent ábrával együtt a Tűzjelek 66-an vannak. A sámánok pontosan 66 dimenzióról beszélnek a teremtésben. Kettőt, mint alapdimenziót emlegetnek.

A "négyszirmú virágocskák", vagyis az Atya jelei tömegesen figyelhetők meg a koronánkon. Két kerub (MI és GABRI kezükben a triális jellel) még rajta látható, de kettőt már leszedtek róla. Ezek Uri és Rafa Éleket ábrázolhatták. Helyükre tették a Géza és Konstantin képeket. A jól láthatóan idegen és utólag rákerült - rágányolt - Ducas kép helyett Mária képet sejtenek a kutatók. Valóban itt az első (a földi) Jézus kép polaritásaként női képnek kellett lennie. Ezt erősíti a félköríves keret is, amely tipikusan női, amelyet tovább erősít a női fényjelet jelentő nyolcszögletű kő, a második fajta energia jele. Érdekes, hogy az égi pantokrátor egy Földjelben, egy négyzetben van elhelyezve, ameddig a földi Pantokrátor egy női jelben, egy félköríves keretben, de egy primer energia jelentésű háromszögletű kő fölött. Ugyanígy női jelben egy mandorlában láthatjuk a koronázási paláston is, de sok templomunk oltárán ugyancsak ilyen női jelben ábrázolták. Talán nem is meglepő, hogy ugyanilyen alakzatban ábrázolják a Buddhákat is. Feminin külsővel, vagy női jelben. Ő ugyanannak az Istennek a fia. Ez azt is szimbolizálja, hogy az Anyát sohasem hagyja el, hiszen az Anya (ANA=Ő) tartja a létezésben. Ezt majd az idő szerkezetének alaposabb ismeretében fogja megvilágosultan megérteni a Tisztelt Olvasó.

AZ IDŐ VIZEI

2.0 AZ IDŐ VIZEI

Abstract

A második fejezet a kozmológia nagyon lényeges második qualitatív lépésével foglalkozik. Az elsőben a megnyilvánulatlanság és a megnyilvánulás fogalmát taglaltuk. Most ennek következményeit vizsgáljuk majd. Milyen lehet a kiáradó közeg? Milyen lehet az az időnek nevezett valami, ami már nem magába zárkózottan emészti a tartamot (vagy mit?)? Itt mindenféle okos dolgokat is írhattunk volna, de bizony ezt a kérdést még legjobb tudósaink sem tudnák érdemben megválaszolni. Azért mi mégis kísérletet teszünk erre! A megvalósult világnak egy olyan kiindulási alappal kell szolgálnunk elméletünkben, amely minden további lépést logikussá emel. Igazából sehogyan sem jutottunk dűlőre azzal a kérdéssel, hogy magát a kiáradást mi okozza, de még azt sem sikerült megnyugtatóan eldöntenünk, hogy a megnyilvánulatlan forrás mitől válik egyszer csak egy csapásra megnyilvánulttá. A folyamatra talált és már ismertetett matematikai megoldást semmi sem indokolja logikailag. Matematikailag bizonyított, és lényegében magától a ciklustól beindul, de ezzel mégsem találtunk érdemi okot magára az akcióra. Erre a kérdésre az ókori szentírások sem adnak közérthető magyarázatot. Amit leírnak az igen furcsa, annak ellenére, hogy logikailag nem kizárható megoldásokat javasolnak.

Például olyanokat olvashatunk itt, amelyben a forrás (az Isten) magányosságáról beszélnek, arról; hogy unatkozott, és ezért határozott úgy, hogy megteremti a világot. Egyszerűen unaloműzésből... Ez a magyarázat a racionálisan gondolkodó kozmológusnak nem igazán meggyőző, de ezt a legkezdetibb akciót csak ilyen furcsa módon indokolták. De hogyan lehet akarata? Egy pontnak? Lehetetlennek hat! De lehet, hogy mégis igaz? Kevés az információnk, és ennek megszerzése sem gyerekjáték, mert ezt már lemérni vagy megfigyelni sem lehet. A következmények viszont nagyon is szembe ötlőek és mérhetőek is lesznek. Módszerünkben alulról felfelé és felülről lefelé is tekintgetnünk kell. Ez az út már sikert ígért és hozott is. Az a lehetőség mindenesetre teljességgel helytálló, hogy egyetlen pont lényegében magán hordozhatja az Univerzum információs egészét, hiszen ha mai, általunk is megtapasztalt világunkban "n" számosságú dimenziót feltételezünk, akkor egy pont "n" irányba térhet ki egyszerre, és kitéréseinek amplitudója is széles határok között képzelhető el. Ezt a kérdéskört jól közelíti a Dirac-féle halmazperturbációs matematikai elmélet.

Mi itt csak akkor használunk matematikai segítséget, ha a terület annyira ismeretlen és járatlan, hogy e nélkül mondanivalónk komolytalanná válna. Ilyen helyzetelmozdulások, sokirányú rezdülések olyan sok információ hordozására tehetnek képessé egyetlen pontocskát is, hogy azt elsőre még elképzelni is nagyon nehéz, miután az "n" megszámlálhatóan végtelen és az elmozdulási amplitudó infinitezimális is lehet. Ezt a furcsa terminológiát - a megszámlálhatóan végtelent - a matematikusok eszelték ki a "valódi" végtelen matematikai helyettesítésére, mert a végtelent a számítógépeink sem tudják kifejezni vagy értelmezni, hiszen a programokat író matematikusaink is eléggé tanácstalanul állnak ezelőtt a probléma előtt. Ezt kísérelte meg feloldani a Jobbágy Péter-féle tétel és Ferenci Viktor az első fejezetben a 0 és a végtelen egyesítésével. A fentiek szerint tehát logikailag mégis lehetséges az, hogy egyetlen pont - mint amilyen egy eddig emlegetett dimenzióforrás jelene is volt - elvileg korlátlan információt hordozhasson a rezdülésein. Miután az emberiség tudományának violaszín fogalma sincs arról, hogy mi is valójában az ÉRTELEM igazi definíciója, és már arra is rengeteg dolog mutat, hogy nem is az agyunkkal gondolkodunk, nem is abban tároljuk el az emlékeinket és tapasztalatainkat, jó okunk van arra, hogy az előbbi pontperturbációs megoldást kezdjük vizsgálgatni, miután egyáltalán nem kizárható, hogy pontosan erre fogjuk majd megtalálni a megnyugtató megoldást az értelem megértéséhez is. Itt már csak azért is logikus keresgélnünk, mert ha ezt a kozmológiát sok ponton sikerül igazolnunk, akkor már nem is lesz semmiféle másmilyen dolog, amiből másfelé indulhatnánk. Egy parányi dimenzióforrásból kezdhetjük el, és ezután sem lesz semmiféle más építőelemünk a gondolatmenetünkben. Mindennek ugyanebből kell kialakulnia! Akkor viszont nagyon valószínű az is, hogy ehhez kötődik majd az értelem és a gondolkodás is. Az mindenesetre gyanús, hogy az régmúlt időkből származó körültekintő logikával felépített kozmológiai elméletek szintén ide vezetik vissza az értelmet és az életet is. A majomszerű őshöz ragaszkodók bizonyára igazat beszélnek. A saját őseikről.

Mi "n" dimenzióról beszélünk és "n" irányú rezdülésről, de a logikánk azt súgja, hogy ez csak egy későbbi állapot következménye lehet majd, és csak akkor alakul ki mindebből az igazi értelem, vagy valami gondolkodásféle (még a források szintjén is), amikor a kiinduló ősforrásból már kialakult egy komplikáltabb rendszer. Ennek előfeltétele viszont az, hogy a forrás valamilyen módon tudomást szerezzen legalább saját magáról, vagy ami még kellemesebb lenne, ha tudomást szerezne más vele azonos fizimiskájú forrásokról is, vagyis felmerülne a lehetősége a kölcsönhatásnak. Ezt nem okozhatja más dolog vagy részecske, mert olyan nincs. Azt tettük fel az előzőekben, hogy próbáljuk meg egy, vagy legalább egyféle dolgokból felépíteni szemléletünket. Miután ekkor még fény sincsen, így ez még semmiképpen sem szállíthat információt a forrás sajátlétéről sem (magának a forrásnak). A fény is kizárva! Magát magában tapasztalhatja ugyan, de nem láthatja magát más aspektusokból, vagy kívülről sem, hiszen Ő önvaló, amely magába van zárva. De mi van, ha kiárad? Elméletünkben a gömbszerű kiáradás mellett döntöttünk, de felmerült egy másik kiáradási típus is, amely magának a forrásnak a felületét növelve egy kiáradási paraméterrel ugyanúgy lehetséges változat maradt az évtizedes kutatás során. Ez ötdimenziós állapotban szintén gömbszerű világot biztosít, vagyis hasonlóan gömbszerű kiáradáshoz vezet, mint amilyen egy háromdimenziósnak tanult gömb. Onnan is le lehetne vezetni, de egyelőre megkíséreljük ennek négydimenziósan értelmezett időtérében elmondani a teremtést, hogy többek számára válhasson érthetővé.

2.1 A KIÁRADÁS

Minkowszki tanár úr, Einstein matematika professzora egy eléggé jó trükköt talált fel az idő, "a negyedik dimenzió" ábrázolására. Elsőnek ezt a tudomány által jól ismert és elfogadott megoldást kell vizsgálnunk, miután a mai napig is nagy nehézséget jelent a tudósaink számára az idő ábrázolása, amelyet a legtöbben csak úgy igyekeznek reprezentálni, hogy valamelyik térdimenziót elhagyják és helyette nemes egyszerűséggel bevezetik az oda egyáltalán nem illő eltérő idődimenziót. Azért nem illik vele össze, mert jellegében másnak mondják a teret és az időt. Így azután nem homogén dimenziókat egymással összevonni szimpla matematikai csúsztatás. Két almát összeadnak egy körtével úgy, hogy lehagyják a harmadik almát, mert megteltnek találták a térkoordinátáikat. Minkovszki professzor úr ezt problémát egy az origóból (a koordináta rendszer kereszteződési pontjából) fakadó és szférikusan fénysebességgel terjedő idődimenzió bevezetésével igyekezett megoldani, amely még mindig csúsztatás, de már nem olyan retardáló, mint az egyik térdimenzió elhagyása. Minkovszki ezt így igyekezett leírni: xyz+c*t. A szokványos Descartes-féle térkoordinátákat (xyz) kibővítette a fénysebességgel táguló idővel; c*t, ahol a "c" a fénysebesség, a "t" pedig az idő reprezentációja. A * jel "számítógépül" szorzást jelent. De ettől a szimpatikus negyedik dimenziótól még nem oldódott meg véglegesen a probléma. A DIMENZIÓ fogalma - és itt teljesen mindegy az, hogy időre vagy térre mondjuk - eleve KITERJEDÉST jelent latinul, és úgy gondoljuk, hogy a "terjedés" sehogyan sem képzelhető el valamiféle merev dolognak, mint ahogy a Descartes-féle koordinátarendszer felfogásában tanították nekünk, hiszen A TERJEDÉS DINAMIKUS valami. Aki "jelent"; az hírvivő. Esetünkben a létezés tényét viszi hírül. A szó a jelenből fakad.

HA valami DINAMIKUS, AZ CSAKIS IDŐ LEHET. Úgy is mondhatjuk, hogy stagnáló, merev dimenziót ép ésszel el sem lehet képzelni. Ezzel a hagyományos tér (érdemei elismerése mellett) elhunyt.

+ Isten nyugosztalja +.

A Minkowszki féle gömbszerűen szétáradó negyedik dimenzió mellől próbaképpen hagyjuk el a megszokott, de hibás felfogású térkoordinátákat, (mind a hármat) és vizsgáljuk meg mi is maradt! Egy belül analóg idővel "feltöltött", "telített" egyre táguló gömbszerű időrendszer. Ennek határa teljességgel egyidejű, valami olyasmi, mint amit a csillagászok szinguláris világnak, fekete lyuknak tartanak az asztronómiánkban? Ez azt jelenti, hogy (bármilyen elképesztő) ez a világ örökösen pontszerű? Egy előbbi időgömb egész felszínén azonos időpont uralkodik, (equitemporiális), hiszen egy pontból és egy időben indult el a tágulása és bármilyen káprázatos sebességgel is dagad a felszíni világa, ettől még a teljes felszíne mindvégig egyidejű marad, vagyis ugyanaz a pont lesz, amelyből elindult az emanációja, a kiáradása. Óriási vagy parányi? Érthetetlen! Ez a felszín növekszik, hiszen egyetlen másodperc alatt már majdnem elérné a Holdat, és nyolc perc múlva pedig 150000000 kilométer sugarú időgömbbé dagadna, és elérné a Napot, központi csillagunkat. A Nap fénye a Napból kiindulva 3.2222 perc alatt éri el Merkúrt, a legbelső bolygót és 328,3333 perc (kb. 6 óra) alatt a Plútót, a közismert legkülsőbbet. Ez kb. százszoros távolságot és így százszoros időt is jelent. Ennyi idő kell a fénynek, hogy az irdatlan nagy utat megtegye a Plútóig. Nagyjából ugyanennyit halad a terjedő múltszféra is, (talán valamicskével többet). Ez feltételezéseink szerint csak nagyon kis eltérés lehet a fénysebességtől. Itt bizony olyan csapdába estünk amelyből nem lesz olyan egyszerű kikecmeregni. Hat óra alatt időgömbünkbe már belefér az egész ismert naprendszer, szőröstől-bőröstől, és az egész már egy elképzelhetetlenül nagy gömbbé dagadt és a felületének egyidejűsége miatt mégis csak egyetlen pont a fenti logika szerint.

Ez a "paradoxon" azért még jól jöhet majd nekünk pld. a végtelen gyors jelenségek magyarázatánál. Mert a fizikában több ilyet is ismerünk, csak szégyenlősen és keveset beszélünk róla. A felületnövekedés egyetlen másodperc alatt is sok-sok milliárd négyzetkilométernyi felületet jelentene, és mégis az idő szempontjából szinguláris (pontszerű) maradna. Felfoghatatlan! Az idő változását az ilyen rendszerben csak a gömb sugara mentén találnánk változónak, hiszen a kiáradás egymásutánja mentén mozognánk? Ez érdekes. Így az eddig pontszerűnek talált világunk már "időszerű" változást mutatna, de azért még mindig bolondos dolgot kapnánk, mert kevés értelme lenne benne az irányultságnak, hiszen teljesen mindegy, hogy milyen irányban is indulunk el a szféra centrumából, minőségi eltérést nem tapasztalhatunk, mint ahogyan egy geometriai gömbben mozogva sem találunk eltéréseket a felszínre való utazásunk végén, hiszen:

A gömb azon térbeli pontok mértani helye, amelyek egy ponttól azonos távolságra helyezkednek el. A mi esetünkben azonban a sugár időt jelent.

Nos, hány különböző sugarú belső gömböt gondolhatunk bele a tetszőleges sugarú gömbünkbe? Akármennyit. Ráadásul egy gömb felszíne végtelen számú ponttal írható le, és a közismert geometriai definíció kifelejti a gömb sugarának alsó limitjét / Pávay Ferenc felismerése /, amely további végteleneket hoz a dologba, hiszen; ha egy gömb felszínét végtelen számú pont alkotja, akkor mennyi alkotja a köbét? Végtelenszer végtelen?? Ez olyan kis golyócskára is teljesen igaz, mint amit a golyóstollunk hegyén használunk, de atomnyi, protonnyi, elektronnyi, vagy sokkal kisebb is lehet? Mekkora? Nincs igazán megkötve. Vagyis a végtelent a számunkra parányi kiterjedések világában is megengedik a geometriai szabályok. Érdekes, hogy a számítógépek kört rajzoló utasításai (a legtöbb grafikusan ábrázoló program esetében) egy milliméter sugarú kört ugyanannyi ideig rajzolnak, mint egy képernyőnyit. Ahogyan a körvonal egyes pontjai teljesen egyenértékűen szerepelnek, a gömb felületének a pontjai között sincsenek nevezetes pontok. Mi minden felületet négyzetcentiméterrel, négyzetméterrel stb. írunk le, vagyis minden felületet a sík geometria analógiájára határozunk meg. Itt azonban felmerül egy érdekes tudományos figyelmetlenség. Ma a síkgeometria és a Bolyai-Lobacsevszkíj geometria egyszerűen össze lett mosva, pedig minden kezdő matematikus tudja azt, hogy a gömbi háromszög sokban eltér a síkbeli testvérétől, és a gömbön a kétszögnek is van értelme, ameddig a síkon ez értelmetlen, mivel ott egyetlen szakasszá válik. A kétszögre jó és szemléletes példa például egy szelet görögdinnye külső héja. A síkban megtanult tételek a gömb felszínén már csak azért is bizarrul hatnak, mert itt mindig szerepel a PI is, ami végtelen tizedes törtet (vagyis egyfajta pontatlanságot) hoz a számításba. A síkon egy háromszög szögeinek az összege mindig 180 fok, ameddig a gömb (labda) felszínén gond nélkül rajzolhatunk olyan háromszöget is, amely szögeinek az összege 270 fok lesz, vagyis minden szöge derékszög. Ilyen egy nyolcad dinnyehéj, amit nem szeletre vágunk, hanem felezéssel.

Einstein ezt úgy magyarázgatta a fiának, hogy; elindulok az egyenlítőtől az északi sark felé, majd amikor az elérem elfordulok 90 fokot és visszamegyek az egyenlítőre, majd amikor elérem azt, újra elfordulok 90 fokot, és az egyenlítőn haladva visszamegyek a kiindulási pontomra. A síkagyú gondolkozásunknak már ez a kis egyszerű feladat is furcsa, de bizony a gömbi felszín (és mindenfajta görbült felszín) újfajta gondolkodást (és mértékegységeket is!) igényelne. A négyzetcentiméter jól felfogható, de rettenetesen rossz mértékegység a görbült felületeken. Kis túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy teljességgel gyermekes. Kitaláltak ugyan erre mértékegységet, de nem lett közismert.

Ha az időfelszínt vizsgáljuk - most nem egészen a geometriai gömbbel van dolgunk - mert még ennél is sokkal bizarrabb a dologgal találkozunk, miután ez teljesen egyidejű mivolta miatt már egyértelműen kimeríti a szingularitás kritériumait. (Különben a Minkovszki-féle negyedik dimenzió is!) Bármekkorára dagad is ez az időgömb, nincsen felülete. Ez kívülről szemlélve egy pont marad. Ha a Minkovszki-féle táguló időgömbben benne haladunk, mozgunk, akkor az idő iránya attól függ, hogy a gömb középpontja, vagy annak palástja felé haladunk.

Most először vizsgáljuk meg azt, hogy milyen is ebben az idő szerkezete!

MEREVÍTSÜK MEG AZ IDŐT és induljuk befelé sugárirányban a palástot átlépve! (Mint a kalandor szú a tekegolyóban).

Jelöljük meg a másodperceket a kiáradt időkontinuitásban! Ahogy befelé haladunk, egyre később kibocsátott időszférákkal találkozunk, amelyek a valóságban persze nincsenek így kvantálva, a közeg tehát tökéletesen folyamatos, analóg módon változik, és mivel most az "öregebb", régebben kibocsátott idő felől a "fiatalabb", az újabban kiáradt idő felé haladunk ebben a gondolatkísérletünk lefolytatása miatt megmerevített időben, így a JÖVŐ FELÉ haladunk, vagyis egyfajta jövőutazást teszünk.

Most álljunk meg a befelé haladásunkkal! Ekkor az idő is megáll, hiszen egyetlen szinguláris időszférán tartózkodunk, és akármeddig ácsorgunk itt, az idő velünk együtt állni fog.

Most induljunk meg kifelé! Ebben a megmerevített időben ekkor a >fiatalabb< időtől haladunk az >öregebb< felé, vagyis ekkor utazást teszünk a MÚLTBA, majd kijutva a felszínre; elérjük az 'idők kezdetét', (ahonnan indultunk) hiszen a külső felszín a legöregebb. Itt azután nincs tovább. Gondolatban kilépve ezen túlra teljesen megszűnik az idő, így a létezés is. Ha a valóságban tennénk meg ezt az elhamarkodott lépést, mi, a megfigyelők is eltűnnénk, miután idő nélküli anyag vagy energia nincs, és mi bizony nem állunk másból, csak az előbbiekből. Sok tapasztalati jel utal az anyag és az energia (fénykvantumok) belső dinamizmusára, ezért feltételeztük létük megszűntét az időtlenség speciális körülményei között. A harmadik fejezetben fény derül ennek további bizonyítékaira is. Ha most elindítjuk a képzeletben megállított időgömbünk működését és nem csinálunk semmi mást, csak egyhelyben állunk, akkor a jövő felől - az origóból - felénk áramló idő fénysebességgel áthalad rajtunk, és csak úgy tudnánk a magunk számára megállítani az időt, ha fénysebességgel vele haladnánk egy időszféra tágulásával. Ekkor mindig egy időben, egy időszférán maradnánk. Vagyis; ha állunk akkor az idő múlik; ha kifelé vele haladunk (sugárirányban, fénysebességgel) akkor megáll; ha lassabban tartunk kifelé, akkor csak lelassul, és ha az idő forrása felé mozognánk, akkor az idő felgyorsulna, így befelé, a jövő felé haladnánk a felgyorsult időben, de most nem a 'normális' tempóban haladna át rajtunk, miután az idő már nem fénysebességgel áramlana át rendszerünkön, hanem annál immár nagyobb sebességgel. Ilyenkor a karóránk gyorsabban járna, gyorsabban öregednénk stb. Ha kifelé haladnánk, akkor a fénysebességet képzeletben átlépve a múlt felé haladnánk, az óránk viszont hátrafelé járna, és egyre fiatalodnánk, miután most az idők kezdete irányában haladnánk. Vegyük észre, hogy minden mozgással megszegtük a fénysebesség maximalitási törvényét, hiszen ha a fénysebességgel táguló idő az időetalon, akkor ha befelé mentünk, akkor az idő áramlott szemben gyorsabban a fénysebességnél a számunkra, ha kifelé haladtunk, akkor meg nekünk kellett átlépnünk az idő sugárirányú fénysebességét, és nekünk kellene a fénysebességet meghaladó mozgást végeznünk. Persze mi is ismerjük Einstein E=mc^2 pusztulátumát, és (átmenetileg) el is fogadjuk azt, hogy a testek vagy az energiakvantumok nem léphetik át mozgási sebességükben a fénysebességet, de az előbbi gondolatkísérlet mindenképpen érdekes problémákat vet fel. Az eddig elgondolt dimenzióforrások nem rendelkeznek semmiféle tömeggel, így azután az einsteini törvények sem érvényesülhetnek az esetükben, mert abban a tömeg "m" tényezője is szerepel. A tömeg majd egy későbbi dolog, jelenség lesz. Jelenség, minden szempontból értve a jelenség szó értelmi tartalmát. A DIMENZIÓFORRÁSOKNAK NINCSEN SEMMIFÉLE TÖMEGE, ÍGY TÖMEGTEHETETLENSÉGE SEM. A mi felfogásunkban a tömegnek nem lesz "energia egyenértéke", és azt a téves közfelfogást, hogy "az anyag energiává, vagy az energia anyaggá" alakulhatna egyenesen hibásnak ítéljük. Ez az einsteini képlet matematikai félreértéséből fakadó elterjedt tévedés, amely tévedésnek a gerjesztésében maga a tudomány is jelentősen részt vett, hiszen se az anyagról, se az energiáról nem hozott megbízható és közérthető törvényeket, vagyis nem definiálta sohasem, hogy mi is az anyag és mi az energia! Ebben a könyvben ennek igyekszünk a végére járni.

Ferenczi Viktor hozzászólása:

Egy gömb felszínét a gömb felületét leíró vektorfüggvény alapján is kiszámíthatjuk. A függvény paraméterei U és V valós számok, amelyek az x és y koordinátatengelyektől számított szöget adják meg. U értéke 0 és pí, V értéke 0 és 2pi között változik. A függvény U és V paraméterek szerinti parciális deriváltjainak keresztszorzata az adott pontban értelmezett felületi normálvektor. A felület a normálvektor hosszának teljes felületre vett integráljaként számítható.

A szerző hozzászólása: A Mőebius szalag, és várhatóan így a Mőebius test (Bindu) felszíne az egyoldalúság miatt nem integrálható, mert teljes vektorkioltás következik be az ellenirányú vektorok miatt. Ez a furcsa jelenség egyúttal rámutat arra is, hogy az "egyoldalú" felszínek sok szempontból eltérnek a szokványos geometria világától.

2.2 A KÉTARCÚ FORRÁS KIÁRADÁSA.

Az első fejezetben nyilvánvalóan felmerült annak a lehetősége, hogy a források a komplextérben további komlextéri tükröződésekkel egészülnek ki, és ez lehetséges kettős vagy négyes szimmetria értelmezésben is. Külön érdekesség az, hogy a valóságos objektum szempontjából a másik virtuális, de a virtuális szempontjából pont a valós tűnik virtuálisnak, amely valahogy úgy lenne elmondható, hogy a valós oldalról a tükörben látszó képünk tűnik képzeletbelinek, de ha a tükrünk minden megnyilvánulásában tükrözné a valós képünket, akkor már zavarban lennénk, hiszen akkor már szinte lehetetlen lenne annak az eldöntése, hogy melyikünk is a valódi. Mondjuk ez nem csak amolyan egyszerű tükörkép, hanem teljesen pontos másolatunk, amely önálló gondolkodásra és önálló cselekvésre is képes. Ez a másolat minden szempontból egyenértékű lenne velünk, és ekkor bizony komoly dilemma elé lennénk állítva, hiszen semmiféle eszközzel nem lehetne megkülönböztetni minket a másolatunktól. Miután mint másolat mindent, de tényleg mindent tudna amit mi eddig tudtunk, mindenkit ismerne, és természetesen mindenki megismerné, és összekeverné velünk, semmilyen eszköz nem állna a rendelkezésünkre, amellyel vissza tudnánk szerezni eddigi EGYEDI identitásunkat.

Nos, a komplextéri források ilyenek lehetnek, hiszen a közöttük lévő térbeli (időbeli) távolság jelenti az információt és létet is őrző közeg kialakulásának a lehetőségét, és egyben azt is, hogy ebben az Univerzumban két teljesen egyforma pont (hely) nem is lehetséges. Ezt jelzi az is, hogy nincsen két teljesen egyforma hópihe. Valójában eddig nekünk sem sikerült eldöntenünk, hogy a három komlextérben való megnyilvánulással válik a dimenzióforrás négyes szimmetriává, vagy a Moebiusz felszín következtében kezd négyes szimmetriába átalakulni, hiszen a folyamat elindító okát mi sem értjük teljes mélységében. Ez azonban már matematikai kutatással kideríthető lesz. Két forrás egyesítésével is kísérleteztünk, amikor valahogy azok találkoznak, de ennek is vannak logikai nehézségei, hiszen miben találkoznak? "Tér" (hagyományos vagy nem hagyományos) tudniillik még nincsen. Most még csak időforrásokat feltételeztünk. egyelőre hagyjuk függőben ennek a lépésnek a kifejtését és vizsgáljuk meg azt, hogy milyen lenne a használható megoldás! Az, hogy az időből indulunk ki, mindenesetre olyan sok új lehetőséget fog adni, amelyek merőben új végeredményekhez is fognak elvezetni minket. Ha nincs kiáradás, vagyis nem jön létre egy minőségileg új struktúra, akkor nem lehet elgondolni semmiféle kölcsönhatást sem, vagyis a továbbiakban sem lesz az egészből semmi sem. A kölcsönhatásokat viszont tapasztaljuk és mérni is tudjuk. Ahhoz, hogy a forrásokból valamilyen evolúciós folyamatot tudjunk elgondolni, több, legalább EGYNÉHÁNY OKFORRÁSRA VAN elengedhetetlenül SZÜKSÉGÜNK, hiszen az ősi eredetű filozófiai megközelítésekben néhol szerepel ugyan, hogy a forrás egyedül magából alakította ki a világot, de ez az okoskodás nem a Vízözön utáni (kb. Kr.e 3000) ókorból való, hanem újabb, és sok helyen jól felfedezhető már benne a filozófiai pongyolaság.

Ezekben a megoldásokban kételkedni kezdtünk, mert amint az a további fejezetekben világosan kiderül, az igazi megoldásokat hordozó grafikai (népművészeti, archeológiai) ábrák sokkal jobban konvergáltak a mi megoldásainkkal. Ennek egészen egyszerűen az lehet a magyarázata, hogy a szövegeket kicsit jobban értették a későbbi próbálkozók, mint az ábrákat, és így azokat saját szakállukra megváltoztatták, átértelmezték, sőt szándékosan meg is hamisították; ameddig a grafikai megoldások (az értelmezhetetlenségük miatt) érdektelenek voltak a különféle okok és szándékok miatt történt torzításoknak. Ezek szinte változtatás nélkül is fennmaradhattak. Erre igazán szép példa a királyi jogarunk gömbjén található díszítő motívum, amelyen a két összefonódó dimenzió ábrázolása látható. Ezt a képanyagot a korona águnkon meg lehet tekinteni. Ez nem más, mint a forrás, az Atya ábrázolása. Ez még egy négyzettel - Föld jelével - is át van fonva, aminek az az értelme, hogy ez az uralkodó Isten akaratából uralkodik a Földön. Évtizedes kutatásaink során úgy döntöttünk, hogy a szövegesen fennmaradt leírások mellett a grafikailag ránk maradt megoldásokra nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, azzal, hogy azért töredékesen ránk maradt eléggé jó szöveges tanításokat is megpróbáljuk megérteni. Ezek közül keleten kiemelkedő a Dzyan Könyve és a Véda, Közel-Keleten és nyugaton pedig a Biblia. Ez szintén keletről, Kis-Ázsiából származik.

KÖVETKEZŐ