1.

Az ARVISÚRÁK összegyűjtésével egy sajátos "mesemondó"; Paál Zoltán páratlan regevilágát szeretnénk a magyar néprajzkutatás számára megőrizni.

Miközben ezt a "regevilágot" tanulmányozod az az érzésed támad, hogy a másik történelem a mese, és ez az igazság. Másfél évezred hosszú idő, de a népek emlékeznek, és hiába minden manipuláció, feltárul az ősi igazság. Olyan sok egyezést mutat ez az itt olvasható szöveg más népek emlékezetével, hogy bár hihetetlennek tűnik az ezerötszáz éves világméretű hazugságkampány után, de mindenképpen el kell ezen gondolkoznunk. EZ AZ IGAZÍRÁS. Az eredeti kéziratok megtalálhatók: 466/75 Heves megyei Múzeumok Igazgatósága Egervár Múzeum; 25-2/76/B Balassagyarmat, Palóc Múzeum-1001.sz. alatt a néprajzi adattárban; 62-18-1/75 keszthelyi Balaton Múzeum, valamint a Kőrösi Csoma Társaságnál. "

A NÉPEK TÖRTÉNETÉNEK ELSŐ SZÁLAI HAGYOMÁNYOKBÓL FONÓDNAK"-Írta Horváth Mihály MAGYAROK TÖRTÉNETE c. könyvének bevezetőjében -1858-ban. És így folytatta: "Ezekben a lett dolgok és költött mesék gyakran annyira egymásba olvadnak, hogy egyiket a másiktól megkülönböztetni nem mindenkor lehet. Valamint egyes embereknek, úgy egész népeknek is van fiatalságukban költői korszakuk, melyben az élénk képzelődés ábrándos képzeteivel a közönségesebb eseményeket is oly színbe öltözteti, oly mellékes körülményekkel ruházza fel, hogy - miután azok több nemzedéken keresztül apáról fiúra szálltak - végre egészen mesés alakban jutnak el a késő unokákra. De bizonyos az is, hogy ily korban a tettre vágyó fiatal erő nem ritkán oly cselekvésekre is ragad, oly dolgokat hajt végre, melyeket a késő ivadék már magukban is túlzottaknak tart. A hagyományokat tehát, habár meséseknek látszanának is, nem lehet, nem szabad mindenkor elvetnünk: különben a legtöbb nép eredetéről egészen hallgatnia kellene a történetírásnak. De miért is vetnők meg e hagyományokat, kivált ott, hol azokat minden kifogáson felül álló hiteles kútfőkkel nem pótolhatjuk? Ha nem mind történeti igazság is, mit azokból merítünk: tagadni nem lehet, hogy sok esetben lappang azok alatt valamely lett dolog: ahol pedig a költött mesének világos bélyegét viselik, nem merítjük-e még ott is belőlük azon hasznot, hogy legalább a fiatal nép fogalmait, gondolkodása módját, erkölcseit, szokásait, s a népi élet költői korszakát tüntetik előnkbe?" Ezek a gondolatok vezették e könyv szerkesztőit is, mikor elhatározták, hogy az ARVISURÁK összegyűjtésével megmentik a magyar néprajzkutatás számára egy páratlan mesemondó regevilágát.

ELŐTÖRTÉNET

>

Sokezer évvel ezelőtt egy hatalmas sziget létezett valahol a Csendes óceánban, - mesélik az ősi regék. Ataisznak, Ata-Isisnek nevezték boldog lakói. Mediterrán éghajlata alatt bőven termett a föld, s az ott élő - magas kultúrájú - népek ismerték az írás tudományát is. Idővel behajózták a tengereket, s a Föld különböző helyein kolóniákat létesítettek.. A Mezopotámiában megtelepedettek, akik magukat Úr népének nevezték, a velük rokon népek némelyike pedig szumírnak, Anina istenasszony tiszteletére Anina-óm városát alapították. Az Egyiptom földjére kerültek - a Hikszosz-óm nevű központjukkal - továbbfejlesztették az őshaza kultúráját. Isteni származású uralkodóikat kúp alakú építmények alá temették. Harmadik telepüket Dél-Ázsiában alapították Párszi-óm fővárossal. Egy kalandozó csoportjuk -In-dijó-óm központtal - Peruban állapodott meg. Az agaba népek a mai Kína partjaira hajóztak Ataiszból és ott építették fel Agaba-ómot. Az így szét-települtek azonban Ataisszal és egymással is fenntartották kapcsolataikat. A mezopotámiai Úr népe elhatározta, hogy Anina-óm mellett áldozati templomot épít. Az őshazából 24 hajón kaptak segítséget: nemes építőanyagot, kézműveseket és hun lovasokat. A lovasok segítettek a fuvarozásban és ők rendezték a felavatási szertartás lovas versenyét is. A hasonló nyelvet beszélő rokon hun törzsek, (úzok, kabarok, avarok, széki - és kazahunok, stb.) jó lovasok és ügyes kézművesek is voltak.

Ez időben -7000 évvel ezelőtt, vagy még régebben- következett be a nagy kataklizma. Megrendült a Föld, felháborodott a tenger, vulkánok tüze pirosra festette az esti égboltot. Később hajósok hozták a hírt Úr népének: elsüllyedt Ataisz legnagyobb része, lakosainak csak elenyésző töredéke tudta megmenteni puszta életét. Úr népe-az őshazával elpusztult-Uruk város emlékére-fővárosának nevét Anina-ómról Urukra vál-toztatta. Az ott rekedt lovas hunok-mivel hazájukba nem mehettek vissza, élelmük pedig már fogytán volt-lehúzódtak a termékeny síkságra, később-legelőik fogytával-északnak indultak. A széki-hun (később székely) törzsből származó Magya fejedelem fiaival és 576 lovas legényével 60 holdévig (60 holdhónap) vándorolt, míg olyan vidékre nem érkezett, amely elsüllyedt ataiszi lakóhelyükre emlékeztette őket. Itt Magya fejedelem egy bőséges legelőn két várost alapított: Paripa és Dabósa városát. A két város között felállították az egyistenhívő Úr népe kegyhelyét. A fejedelmi ifjakkal együtt 480 fiatal kötött itt házasságot Uruk városának leányaival. Az időnként fellépő szárazságok és betegségek elől a hunok többsége áttelepedett egy másik sík-ságra, túl a Kaukázuson. Ott várost alapítottak, és Magya fejedelem legkisebb fiáról Magyarkának nevezték. Másik fia, Kurd egy ideig Dabósa és Paripa városában maradt. Később azonban, mivel egy hegyi törzsből nősült, feleségének családjához a hegyek közé költözött.

Magya legnagyobb fia, Hunor a lovasok többségével kelet felé ment tovább. Az Ataisz pusztulását követő 250. holdévben (kb. 19 év múlva) egy nagy lovas pusztán felépítették Hunnor városát. Hunnor város Mongólia déli részén a Hun-nor, a Hun-tó mellett feküdt. Később ez a terület sivataggá változott. Múlt az idő, évszázadok teltek el. Ezalatt a hunok folytatták vándorlásukat. A gazdagabbak Dabósa-Magyarka-Hunnor vonalának térségében telepedtek le, szegényebbjeik keletre vonultak a rokon agaba-népek felé, ahol jó legelő területek ígérkeztek. A Hangun (Sárga) folyó mellett élő két őshonos népcsoport: a jürcsik és az ajnók háborúba kerültek egymással. A hunok a jürcsik mellé álltak és az őshaza pusztulása után 12000 holdévvel (kb. 930 naptári év) legyőzték az ajnókat. Hálából Jümmön jürcsi vezér a hunok ifjúságának adta Ordosz térségét. A hunok emberségesen bántak a fogságukba került ajnókkal. Nem vetették őket béklyós rabságba, hanem 3 hónap múlva, amikor hun nőkkel házasságot kötöttek, felszabadították őket. Az ajnó törzsek-látva a véreik iránt tanúsított bánásmódot-szövetségre léptek a hunokkal. Később a jürcsiktől is követelték a béklyós rabságba hurcoltak szabadon bocsátását. Amikor Jüm-mön vezér ezt megtagadta, az ajnók a hunok segítségével elűzték a jürcsiket Hangun térségéből. Ebből a szövetségből tartós barátság lett és 130 holdév (kb. 10 esztendő) elteltével 24000 ifjú hun harcos - Hun-nor birodalmi központ jóváhagyásával - összeházasodott az ajnókkal. A hun törzsek egy része a Hanguntól északra telepedett meg. Az úzok a folyókanyartól nem messze állították fel székhelyüket, Ordoszt. A tengeröböl síkságán élő, Ataiszból származó rokonokkal felvették a kapcsolatot, s cserekereskedelmet folytattak velük. Az itt töltött 1000 esztendő alatt az agabák is megsokasodtak, csak nem eléggé. Az észak felé terjeszkedő kinajokkal ugyanis gyakorivá váltak a háborúzásaik, de változó szerencsével. Végül a kinajok elfoglalták az agabák által lakott tengerpartot. Az agabák egy része ekkor behódolt, többségük azonban a hunokhoz menekült. Vezetőjük egy Agaba nevű bölcs sámán volt, akinek leányát az úz törzs vezére, Uzon vette feleségül. A kinajok elől menekülő hunok magukkal vitték legértékesebb áruikat, élelmük azonban hamar elfogyott, s a tél közepére helyzetük aggasztóvá vált: éhínség fenyegetett. Az egyetlen számbavehető élelmet a medve jelentette volna, csakhogy ennek a vadászatát a hitük tiltotta. Ők is, mint a többi halász-vadász nép, hittek a medve égi eredetében. A medvék így igen elszaporodtak és az emberre is veszélyessé váltak. Az agabák azonban nem voltak medve-tisztelők. Egy alkalommal leterítettek és megettek egy medvét. A hunok csodálkozva látták, hogy nem sújtotta őket semmiféle égi büntetés. Ez az eset új ötletet adott Agabának. Amikor Ordoszba téli vásárra összejöttek a hun törzsek sámánjai, Agaba felvilágosította őket: Istenük azzal büntette meg a kegyetlenkedő medvéket, hogy medvetoron kell befejezniük életüket. Megindult hát a vadászat, s ehhez Agaba népe újfajta fegyvereket szolgáltatott. Az első medvetor holdtöltétől holdtöltéig tartott. Ez alatt - Agaba javaslatára - megalakult az Öregek Tanácsa, a 25. napon pedig 24 törzs részvételével létrehozták a hun törzsszövetséget. Egyeztették mitológiájukat és megszervezték a törzsszövetség jövendő életét. Agaba javaslatára újra kezdték az időszámításukat. A holdevések szerinti számolás a gyakori ködök miatt is meglehetősen nehézkes, amellett eltéveszthető is volt. Ekkor már az Ataisz pusztulása utáni 12968. holdévet írták (ez kb.1000 évnyi idő) (Kr.e. 4040). Az új időszámítás szerint egy esztendő az egyik medvetortól a másikig, tehát egyik téltől a másikig tart. Az első törzsszövetségi fősámán Agaba lett. Ő az, aki az írást is megreformálta, s az általa alkotott rovásírást általánosan használttá tette a sámánok körében. Az ő javaslatára kezdték el írni történelmünket is. A fősámánok mindenkori kötelessége lett, hogy a hun törzsszövetség életének főbb eseményeit a valóságnak megfelelően megörökítsék. Ezért történetírásuknak az Arvisura-Igazszólás nevet adták. A szöveget aranylemezekre rótták, hogy az idő foga el ne pusztítsa őket. Ennyiben lehet röviden összefoglalni az előtörténetet. Innen kezdve szóljanak eredetiben az ősi írások regéi. Nyelvük az az évezredek alatt alig változott úz nyelv, melyet ma magyar nyelvnek nevezünk.

HOGYAN LETT ÚZDBÓL ÓZD? (Az 1. Arvisurából )

Agaba, a bölcs fősámán azzal kezdte működését, hogy megszüntette a manysi, az úz és a lapp törzs medvetiszteletét; a kunok, a jász és az avar törzs szarvastiszteletét, a kabarok, a mongolok és a baskírok vaddisznótiszteletét. Egyedül a vendéglátó ajnó törzs nem tudta elviselni a medvetisztelet megszűnését, ezért a Nagyvíz partja mentén észak felé elhagyták őshazájukat. Távozásukat azzal is indokolták, hogy a 10. medvetor évében nem esett le a hó, nem tudták a medvék lelkét frissen esett hóval tisztára mosni, s így nem nyerhettek bűnbocsánatot a medveölésért. Az első medvetoron elhatározták, hogy egyeztetik mondavilágukat. Ezért minden nap más-más törzs mondta el, hogy miben hisz, majd a 25. napon Agaba beszélt az égiekben való hitéről. Úgy döntöttek, hogy aratásig mindenki meg is írja törzsének vallási elgondolásait. Az egység biztosítására Agaba a régi képírás jeleiből új írásjeleket állapított meg. Ezeket emlékeztetőül mindenki ordoszi kőbe rótta magának. A bőséges aratás után rendezett ünnepségen, amelyen minden vezér, sámán, bát és táltos részt vett, Agaba elmondta, hogy hite szerint hogyan keletkezett az Égi Birodalom:

"Ata-Isis a napisten hét eget teremtett. A 7. égben nőtt egy magas fa. Ennek a magas fának a tetejéről indult útnak a Nap, a Hold, és valamennyi csillag. A fa gyümölcséből Ata-Isis egyet ledobott a hatodik égbe és ebből ott kinőtt egy másik fa. Az felnőtt a hetedik égig. Ezen Ata-Isis leküldte legnagyobb fiát, Sis-Tóremet, hogy népesítse be a hatodik eget. Sis-Tórem is ledobott a fa terméséből egy gyümölcsöt az ötödik égbe, és amikor kinőtt a hatodik égig érő fa, ő is leküldte azon legnagyobb fiát az ötödik égbe, hogy népesítse be. Sis-Tórem fia, Numi-Tórem hasonlóképpen cselekedett: ledobott egy gyümölcsöt. A negyedik eget Numi-Tórem fiai és leányai népesítették be. Ilyen sorrendben létrejött aztán a jó szellemek és jó lelkek harmadik, meg a rossz lelkek második Égi birodalma. Legalul kapott helyet a Nagy Terembura, amelyben minden lélek elfért. Onnan a csillagok ütötte lyukakon minden elköltözött lélek figyelhette és segíthette földi hozzátartozóinak az életét." Utána minden törzs szószólója számot adott az Égiekben való hitéről. Úzon, az úzok sámánja, mint Joli-Tóremnek, a Földanyának legjobb pásztora, így adta elő Földünk keletkezését: "A végtelen kékségben sétált Sis-Tórem. Egyik felhőről a másikra lépkedett, de amikor megbotlott egy bárányfelhőben, dühösen felkiáltott: Hogy a tűz égessen meg! Ijedtében nagyot ugrott a kis bárányfelhő és sisteregve csapódott hozzá apró társaihoz. Tűz pattant ki a felhőcske szívéből, majd ez a tüz üstté változott. Az üst magába szedett minden felhőt. A tízezrediknél, a Tyumenfelhőnél láng csapott ki belőle, s az csillagok képében az égboltra szóródott. Sis-Tórem ekkor elküldte legnagyobb fiát, Numi-Tóremet, hogy fogja el azt a tüzes üstöt, mert mind elégeti a bárányfelhőket. Numi-Tórem el is fogta az üstöt, és apja elé vitte. Kettesben elkészítették a Napot és feltették a legnemesebb pályára. Sis-Tórem az üstből újabb tűzgolyókat kezdett szétdobálni a Nagy Mindenségbe, míg csak bele nem fáradt. A végén a tűzgolyók belegabalyodtak a felhők vizébe, ezért Sis-Tórem a tűzgolyók gondozását az égiekre bízta. Mindenki vállalta is, csak Ruda-Tórem, a vas-forraló égi kovács vonakodott tűzgolyót őrizni. Így aztán őt Sis-Tórem a tüzes üst gondozásával bízta meg. Egy reggel Ruda-Tóremet alva találta az üst mellett. Mérgében az üst széléről lekapott egy marék tűzhabot és beledobta a reggeli ködbe. Ebből lett a Hold. Utána felköltötte a Ruda-Tórem mellett alvó Kemmit, az égiek szolgálólányát és megparancsolta neki, hogy viseljen gondot a Holdra. Numi-Tórem felesége, Joli-Tórem volt, az úzok védelmező nagyasszonya. Az ő tűzgolyóját Numi-Tórem a legsűrűbb felhők közé gurította. Hét fia kereste, ezeröles láncon. Végül a szárnyas Ajak-Tórem találta meg, de úgy, hogy teljesen víz borította. Ekkor Kaltes asszony, Sis-Tórem leánya a vízből búvár-kacsával követ, iszapot, majd földet hozatott fel. A vöröshasú Cethalnak megparancsolták, hogy ezt a hordalékot tartsa a hátán, hogy az Élet-anya ott virágzó életet teremthessen. Így keletkezett a virágzó Föld. Kaltes asszony álmot varázsolt a vöröshasú Cethal szemére és azóta az mélyen alszik. Ha felébred, tüzet fúj az orrából, ha megmozdul, megremeg a Föld, s földrészek csúsznak le a hátáról az ősvízbe. Így pusztult el annak idején mindent-termő hazánk, Ataisz is. Most pedig hálát kell mondanunk Joli-Tóremnek, a Föld-anyának a bőséges köles-aratásért. Hálát kell adnunk a Tóremfiaknak is, hogy felépíthettük új székvárosunkat, az Ordosz utáni Úzd vezéri székhelyet és Vasvár földvárát, ifjúságunk büszkeségét. Sajnos, kabar és mordvin szomszédaink vezéri székhelyünket Ózdnak nevezik."

Ekkor készült-Agaba mesterembereinek, meg a hun törzsszövetség kőfaragóinak és ácsainak közreműködésével - az Aranyasszony - kegyhely is. Most átadták azt is rendeltetésének. Körülötte minden hun törzs felépítette a maga Tóremjének a kegyhelyét. Így 25 kegyhely dicsőítette az Égi birodalom Tóremjeit. Az Aranyasszony-kegyhely 24 öl hosszú és 13 öl széles, 24 karélyos szentély volt, Agaba régi rovásai alapján készítették az Ataiszban, meg Uruk városában állott kegyhely mintájára. Ebben az épületben tartották meg az első törzsszövetségi összejövetelt, melyen Agaba felolvasta elődeinek rovásait, hozzátéve a magáét is. Utána minden törzs vezetője - rovásainak alapján - felolvasta hitvallását és törzse történetét. Megfogadták, hogy csak az igazat fogják rovásba foglalni. Hogy erre mindenki emlékezzen: a feljegyzéseknek Arvisura, azaz Igazszólás nevet adták. A sorokat felülről lefelé rótták, a rovást baloldalon kezdték. Agaba feleségét, a gyógyítással foglalkozó rima-lányok vezetőjét, Rima asszonyt teljes hatalommal rendelkező Rima-széccsé tették meg. Aranyasszony-kegyhelyének a gondozását a lányokra bízták. A 24 törzs kegyhelyét ifjú harcosok védelmezték. A sámángyűlésen elrendelték, hogy 5 évenként 2-2 ifjú harcost vezényelnek Agaba fősámán és Rima asszony oktatása alá, hogy elsajátítsák a rovások mesterségét, az emberek és az állatok gyógyítását, az ataiszi tudományokat és megtanuljanak lovagolni, és vitézül harcolni. Aztán minden 5. év végén eldöntik: ki méltó arra, hogy versengésekben szerzett győzelme alapján az ifjúság vezére, vagy választás útján az egész 24 hun törzs vezére, vagy fősámánja legyen. Mesterségek tanulására Uzon megszervezte a tárkányok nevelését is. Ez 4 medvetoros évig tartott.

A napok számát minden negyedik évben eggyel megtoldották és az Aba-nap előtti napot tárkányok napjává nyilvánították. 100 évenként 8 évig tartott a tárkánynevelés és annak a végén tartották a tárkány-napot. Nagyszala nappá nyilvánították azt a napot, amelyen a törzs-szövetségre nézve döntő jelentőségű határozatokat kell hozni. A medvetoros év első napját Aba-nappá tették. Az újszülött gyermek születése napjáról kapta a nevét. P1. Az Aba-napon született gyermek neve Tónus-Aba lett. (Ilyen neve volt kereszténységünk kezdetén Aba-Sámuelnek.) A törzsek minden napnak két nevet adtak: egy férfi és egy női nevet. A négyévenkénti pótnapra Nimród-tárkány-féle nevet adták. Az összejövetelek végén mindig megvonták a törzsek legeltetési határát. Ordosz törzsszövetségi területén a mindenkori fősámán uralkodott. Ordosz lett a birodalom központja, és mivel úz székhely volt, az úzok nyelve birodalmi közös nyelv lett. Ennek általános megismerését elősegítette, hogy a sámánok ifjúságának többsége közéjük házasodott. A főként kézműves úzok részt vettek kalandozásokon is, bár azok hasznából a sámántizedek révén amúgy is részesültek. Úzd-a szomszéd törzsek nyelvén Ózd-az úzok vezéri szállása lett.

(BATOUR-UZAPANI)

Batour halotti torán Uzapani számot adott az előző fősámán minden helyes cselekedetéről és a 22 medvetoros év alatt végzett munkájáról. Batour nagy tudásra tett szert Úr városában végzett látogatásai alatt és sokat tanult Kanszu kinaj tartományban is az Agaba-féle bölcsektől. Mindezt így foglalta rovásba: Ataisz égi fejedelme Armogur, a Kosztroma városa feletti hegyen kegyhelyet épített a Napistennek, a bölcs Rátennek. Ugyanis Ráten, az egyedüli égi istenség nagyon megharagudott, hogy Ataisz minden-tudást kereső népe megfeledkezett az égiek tiszteletéről. Még a Holdanya kérésére sem szüntette meg gyakori lángolását. Hajós fejedelmek jelentették, hogy 90 telehold után a jégmezők alól kizöldült szárazföldek kezdenek előtűnni. Föld-anya golyóján újabb földrészeket varázsolt elő a Vöröshasú Cethal. Armogur ekkor elrendelte, hogy 10 fia közül a 7 idősebb maradjon vele Kosztromában, de Suva és Buda, valamint Kuszkó az Amu földrész alaposabb megismerése után folytassa a felmelegedő földterületek megismerését. Bölcs Ráten Bálvány-hegyi szentélyében szerzett útmutatás alapján Buda fejedelem a 30. telehold után elérte a jégmezőkön inneni termékeny síkságot és egy teleholdnyi idő alatt az elmenekült népek szálláshelyén megalapította Úr városát. Hajókon mindenféle állatból hoztak Öthegyről valókat; ezek a dús legelőkön hamarosan elszaporodtak. Buda fejedelem ekkor a visszaküldött hajó parancsnokával, Eridővel azt üzente Armogur öreg fejedelemnek, hogy a Kosztroma feletti Bálvány-hegyről küldjön kifaragott építőköveket, hogy ha Rátennek nem is, de legalább Anahyta istenasszonynak Ráten köveiből emelhessen kegyhelyet, mert ezen a vidéken nincs kő, csak termékeny termőföldek bújnak ki a jégmezők alól.

Bálvány hegyének másik oldalán az agabák kőfaragó és állatbőrkészítő törzsei telepedtek meg; a Tigris folyam másik oldalán Góg hun fejedelem népe telepedett le; a Kosztromával szemközti síkság dombos oldalán pedig Dorozsma városa épült. Góg fejedelem családjának a tagjai Anina istenasszony hívői voltak, de azért mindenben kész volt nővére férjének, Armogurnak a megsegítésére. Ezért legidősebb fiának, Magyának meghagyta, hogy a közös Anahyta-Anina kegyhely felavatására hozza el Magóg hun törzsbeli lovas seregét az ünnepség fényének emelése végett. Buda fejedelem 30 holdtöltéig építette Anahyta istenasszony kegyhelyét az ataiszi Bálvány-hegy faragott köveiből. A felesége, Suhan, az édesapja, Sute névnapi ünnepén meghalt; két lányuknak-Arannak és Enéknek-a nevelését Eridő hajósvezér leánya, Mari vállalta el. A 208. holdévben érkezett meg Magya ifjúsági fejedelem Magóg leányának, Ildunak 576 lovaslegényével és Góg furmányosaival. Két holdtöltéig végezték Anahyta-Anina istenasszony kegyhelyének építkezésén az utolsó simításokat. A felavatási ünnepséget arra az időre tűzték ki, amikor a jéghegyek aljáról majd megérkeznek a nagyvizek. Buda hálaadással fordult az égiek felé. Fején egy kosárban vitte a kegyhely zárókövét az Anahyta szobrocskával, amikor egyszerre csak megrendült a föld, felháborodott a tenger, messzi vulkánok tüze pirosra festette az esti égboltot és Ráten napistenből óriási tűznyelvek csaptak ki. Élám kőfaragói félelmükben elfutottak. Közben megeredt az eső: a Nagyvíz elborította a termőföldeket; a szennyes hullámok tajtékozva verték az Anahyta-Anina közös kegyhely lépcsőzetét. Buda fennhangon kérte az égiek segítségét. 3 napi fohászkodás után lassankint el is állott az eső. Eridő visszatérő hajójával eljutott Úr városáig. Itt, ekkor járult hozzá, hogy Mari nevű leányát feleségül vegye az özvegy Buda nagyfejedelem. A Nagyvíz lassan lehúzódott az istenasszonyok kegyhelyétől. A Nagyvízből újra előtűnt Anina-óm kereskedőváros nevét az elsüllyedt Uruk város után ennek a nevére változtatták. Az istenasszonyok kegyhelye alatti város pedig felvette az Úr város nevét.

A családjával Úr városában lakó Magya fejedelem a lovai részére a közelben nem talált elég bő legelőt. Ezért 596 lovaslegényével és 3 fiával tovább ment az ataiszi őshaza Tigris folyójára hasonlító folyó partján. Ott megalapította Dabósa és Paripa városát. 60 holdtölte után a letelepedés ünnepségén összejöttek az Élám törzsbeli őslakókkal. Kurd ifjúsági kisfejedelem ekkor vette feleségül Aratu hegyi vezér leányát. Ezen az ünnepen Kurddal és a fejedelemfiakkal együtt 480 hun törzsbeli lovas kötött házasságot Uruk városának leányaival. Mivel Ráten napisten lángolásai folyton nőttek, a hun lovasok többsége a szárazság és a betegségek elől a Naphegyen túl levő síkságra vándorolt. Ott újabb várost alapítottak és Magya fejedelem legkisebb fiáról Magyarkának nevezték el. Hunor kelet felé egy nagy lólegelő végén megalapította Hunnor városát, Kurd pedig családjával együtt visszaköltözött Dabósa és Paripa vidékére. Ha újabb szárazság jött, Kurd a népével beköltözött a hegyi törzsek szállásaira. Hunor lovasainak vándorlása Ataisz elsüllyedésétől számítva 250 holdtöltéig tartott. Közben a gazdagabb hun lovasok sorban hun szövetségi gyarmatokat alapítottak. Hunnor városába már csak igen kevés lóval érkeztek. A gyalog hun ifjúság igazi városlakó lett, de kalandozásokra is indult, déli irányban. A meglovasodott gazdagabb hun törzsek letelepedtek; a szegényebb gyalog-ifjak a rokon agabák törzseivel, meg a jürcsikkel és az ajnókkal ismerkedtek. Az Agaba-féle bölcsektől szereztek tudomást arról, hogy Ataisz után még Amu nevű gyarmatuk is elsüllyedt. Suva ellenben a gazdag déli szigetvilágban fennmaradt hajósaival együtt. Párszi-óm, Hikszosz-óm és Kuszkó Indijó-óm gyarmatáról is érkeztek már vissza, de Ataisz minden gazdagságával és műveltségével együtt elpusztult.

Az agabák az őshaza szerinti Hangun folyó (a mai Huanghó) torkolatának közelében megalapították Agaba-óm városát, itt a hasonló nyelvet beszélő hun ifjúsággal jól megértették egymást és kereskedelmi kapcsolatokat létesítettek velük. Bátrabb agaba-féle hajósok egy alkalommal a befagyott Nagyvízen keresztül kutyás-szánon ellátogattak Indijó-óm gyarmataira is. De az ilyen kalandozás során igen sokan elpusztultak. Agaba-óm fejedelmei mindenütt Ataisz nyomait keresték. Közben ősi ismereteik alapján a Napisten templomában a kőfalra faragták Ataisz körvonalait és megörökítették Amu gyarmatbirodalom elsüllyedését is. A Földanya felmelegedése után a hunok Dorozsma és a Tigris folyó síkságáról felkapaszkodtak a jégmezők fennsíkjára, ahová csak a fénylő Gara-zúgókon át lehetett feljutni. A Kékleny sziklái 500 öl magasak voltak. Az itt legelésző lovak közül hozta le Magya, a széki-hun származású fejedelem a Góg és Magóg fejedelmektől kapott lovakat, meg velük együtt a lovak ifjú lovasait is. Ezekkel az edzett lovakkal jelentek meg Uruk-óm vidékén, s úgy hódították meg a Hunnor városáig terjedő füves pusztaságok vidékét. Magóg furmányosai Élámból hordták a Nagyvíz miatt megrongálódott Uruk-óm és Úr város építéséhez a szükséges köveket. A földrengések alatt hol Élámban, hol Úr városában tartózkodtak. A 60. Hold-évvel azonban Magya küldetése véget ért. Ezért létszám-megállapítást tartott, de kiderült, hogy a Suhan-ünnep alkalmával a Góg-származású Suhan fejedelem-asszony temetésén Anahyta szertartás szerint Góg furmányosaiból is kivégeztek három díszkocsi-hordozót, az akkori nyelven szék-hordót. Mivel ezekre nem lehetett ráfogni, hogy a Tigris árja sodorta el őket, hiszen palotabeli testőrök voltak, Magya furmányosai elhagyták Úr városát. Magya fejedelem parancsára a 240 furmányos lovas közü1 237-en a Nagyhegyen túli Magyarkára mentek. Ott Szavárd lovasparancsnok vezetése alatt kőből várost építettek Magya fejedelemnek, s a legkisebbik fejedelmi ifjú itt kezdte el a Góg és Magóg tanításán alapuló sámánképzést.

Ezen a sámánképzésen mélyen elítélték az Armogur-féle véres temetési szertartást, amilyennek során Suhan temetésén is kivégezték a három Magóg székhordó szolgalegényt. Csak a siratóének szokását tartották helyesnek. Megszüntették az Armogur-féle képjeleket is és csak a 24 hun törzs képjeleit tartották meg egyszerűsített formában. A sámánképzésen az elsüllyedt óhazát így ismertették: hogy Ataisz a boldogság földje volt, ahol soha sem volt tél. A Nagyvíz mellett a Hangun folyó jobb partján élt Úr népe és az agabák kézműves törzse; a folyó bal partján, a Hun síkságon élt Góg és Magóg népe. Amikor a Ráten szokatlan felmelegedése elkezdődött, a nagy hőség elől jószágállományukat a Gara-zúgó fennsíkjára terelték és csak a felhasználás végett szükséges állatállományt hozták vissza a Hun-síkságra és Dorozsmába. Úr népének Uruk nevű fővárosából széles lépcsősor vezetett fel a 800 öles Ráten-hegyen épült Napisten-kegyhelyre. A hegy és a Hangun folyó között épült Kosztroma, Úr népe és az agabák kikötővárosa. Vele szemben a fehér és fekete, azaz Góg és Magóg hun törzsek közös fővárosa, Dorozsma. Góg és Magóg két részre osztotta a termékeny Hun síkságot-Anina istenasszony 200 öl magasságú kegyhelyével az enyhébb éghajlatú Hun fennsíkot 12-l2, azaz összesen 24 részre osztották fel. A részek között minden vita megelőzésére gyepüket is hagytak. Kosztroma minden szükségletét a Hangun jobb oldalán lévő Öthegy vidékéről fedezték; Dorozsma kikötőt és a hun székvárost a Hun síkság termékei és a Hun fennsík, vagyis a Felvidék állatállománya látta el. Az 5 évenként megrendezett ifjúsági vetélkedőket minden alkalommal az Il-Du városrészben tartották. A győztes akár legény, akár leány, maga választhatta meg élettársát és "ifjúsági fejedelem" címmel az ifjúság vezére lett. Amikor az ifjúsági fejedelem rangot Góg nyerte el, Magóg leányát, Il-dut vette feleségül. A házasságukból született Magya vitéz 260 holdéves korában nyerte el az ifjúsági fejedelem rangját. Kosztroma új fejedelmének, Budának a kérésére Magya 576 lovassal és 240 kézművessel indult el a Buda fejedelem városában épült kegyhely felavatási ünnepére. Úr városának létszámát tehát 580 lovas és 240 kézműves ember növelte. De az ezer körüli lóállomány részére legelő-terület kellett, de a három hun törzsbeli ifjúnak az eltűnése is jó alkalmat szolgáltatott arra, hogy a folyton erősbödő ellentéteknek elvándorlással vessenek véget.

Úr népének és az agabáknak Ataiszbeli létszáma azért is volt mindig kisebb, mert a fejedelmi személyek temetésén szolgahadukat lemészárolták, hogy a holtat az Égi birodalomban is szolgálják. Ez szöges ellentétben állott Góg és Magóg törzsének vallási szertartásával, mert ők csak állatáldozat formájában mutattak be véráldozatot. A gyászolók addig nem is mentek el, amíg a feláldozott állatok húsát meg nem ették és maradványait el nem égették. A hun törzsek állománya tehát folyton nőtt és már benépesítették a 600 öl magasban kezdődő Hun felvidéket is. A Gara-zúgó vizén épületfát szállítottak le a Hun síkságra. A fát a Hun tó partjain dolgozták fel. Itt készültek előbb a 12 lapátos, 1 vitorlás, majd később a 24 lapátos 2 vitorlás hajók is. Ezekkel járták a Nagyvíz akkor ismert részeit. A jégkéreg alól előbukkant Amu-óm, Indijó-óm, Párszi-óm, Hik-szosz-óm, Suoma-óm és Uruk-óm. Igaz, hogy Amu-óm majdnem teljesen eltűnt, de a többiek megmaradtak. Buda fejedelem példamutatóan maga kezdett neki, hogy Uruk városát régi fényében felépítse. Így kezdődött Uruk városának tündöklése, de a 24 hun törzs a kegyetlen véráldozat miatt mégis elhagyta. Buda fejedelemmel azonban vérszerződést kötöttek egymás bármikori megsegítésére. Buda fejedelem ugyanúgy, mint Ataiszban volt az Öthegyen, kegyhelyeket akart építeni. Az Anahyta kegyhelyet a nagy katasztrófa idején készítették el. Magya ezután a lovasokkal észak felé vonult Dabósa és Paripa irányában. Budának a vérszerződés értelmében 60 holdév után a visszamaradt 237 kézműves hunt is utánuk kellett indítania Dabósába. Mire eljött a 120. holdév, a főként mordvinokból, csuvaszokból, lettekből, úzokból és kabarokból álló kézműves csoport már megcsaládosodott és lélekszám szerint 620-an vonultak be Dabósába. Közülük sokan, főként a gazdagabbak, Dabósában maradtak; a szegény többség állataival, a nyájőrző, házőrző és gyermekőrző kutyákkal együtt Magyarka felépítése végett átgyalogolt a Nagyhegyen.

Lovaikért cserébe főként bárányokat kaptak. Ezeket könnyen áthajtották a hegyi utakon. Ekkor még csak háromféle kutyát ismertek: komondort, pulit és kuvaszt. A gyerekek nagyon szerették őket. Házastársi kapcsolataik révén a kézműves csoporttal muromák, esklók és maramik is érkeztek. Ezek elbátorkodtak egészen a jéghegyekig, de a hóesés előtt nyájaikkal együtt mindig visszatértek Magyarka környékére. Magyarkán a 130. holdévben abban állapodtak meg, hogy Uruk város és Paripa között Kurd utódai és vitézei tartják kezükben a legelőket; Hunor népes tábora a Magyarka és Hunnor városa közötti részen marad; Magyarka és Magya fejedelem visszamaradt lovasai és kézművesei pedig egészen a jéghegyekig keresik az új legelőterületeket, megfigyelve a változékony időjárás szerinti terjeszkedési lehetőségeket. Minden településnek Ataiszból hozott nevet adtak. Ezeket fekvésük szerint is jól ismerték, mert Magya fejedelem magával hozott ékes rovásukkal minden feljegyzést. Azok egyebek között azt tanították: "Az élet harcaihoz nemcsak a testet kell táplálni, hanem a lelket is folyton erősíteni kell!" Úr népe kézügyességben, rovások megörökítésében, zenében és istendicsőítő énekekben jeleskedett. A velük rokon hunok a gyermekek és lovak nevelését, gondozását tartották az istenek előtt kedves cselekedetnek. A fekete és a fehér Hun síkság lassankint kicsinek bizonyult és meleg időben a nép már elfoglalta az ataiszi Felvidéket is. Ezt a részt 24 részre osztották 10-10 napi lovaglási területtel, közöttük 10 tyumen lóhossznyi szabad területet hagyva. Ataiszból való elindulásukkor 2 tyumen szálláshelyet tartottak nyilván a sámánok. Ezeket most már háromfelé használták a szálláshelyek elnevezésére.

A Tigris folyó jobb oldalán épült Kosztromában Úr népének és az agabáknak a kereskedői és iparosai éltek, a Tigris folyó másik oldalán, Dorozsmában Góg és Magóg kézművesei és kereskedői építették ki városukat. Az ifjúsági versenyek a Hun tó partján és a Hun síksági Pusztaszeren zajlottak le. Az Ildu városrészben szálláshelye volt minden törzsnek. A 700 öl magas Kékleny hegygerinc a Gara-zúgóval kettéosztotta a Hun birodalmat a nagy Hun síkságra és a Hun felvidékre. Itt kiváló legelőterületek voltak, amelyek csak lankásan emelkedtek a jéghe-gyekig. A felmelegedés növekedtével az erdők is mind nagyobbak lettek. A kivágott farönköket a Hangony folyón úsztatták le, majd a Gara-zúgó alján, a Hun csatornán keresztül juttatták el a Hun tóba a kézművesekhez. Az ott készült 12 és 24 lapátos hajókat csúsztatón engedték le a Hangun, illetve a Tigris folyóba. Góg 12 törzse a Hangony jobb oldalán 120 napi lovaglással bejárható területet használt. Ez fokozatos emelkedői és hűvösebb éghajlata miatt jórészt lóedző területnek számított. Magógnak ugyancsak közel akkora területű mezőségén viszont az éghajlat állandó volt és már köles termeléssel is foglalkoztak rajta. Erdőirtásokkal Góg fehér-hun törzsei is nagyobb területeket nyertek. Ezeken nagyon megszaporodtak a birkanyájak. A birkát úsztatva Dorozsmába vitték, bőréből a kézművesek ruhaféléket készítettek. A 237 hun kézműves létszáma nősülés és családosodás folytán 620-ra emelkedett. Buda fejedelem ezért megengedte, hogy juhnyájakat kapjanak ajándékba. Szavárd kézműves fejedelem aztán a Magyarka fölötti hegységben és az alatta levő síkságon e nyájak váltó legeltetésével a juhállományt igen megnövelte. Az ataiszi Bálványhegyen Ilgara aranyasszony Örök-tűz szentélyében holdévekben számolták az időt, a Hun felvidék kabar nyílhegykészítői azonban a tűz megszerzésének idejéhez igazodva évről évre a diadalmas Aranyasszony ünnepétől számolták az időt. De ezt még Armogur felesége, Ilgara asszony sem fogadta el, bár nagyon megkönnyítette volna az idő számítását, hiszen a holdévek már a tyumen-számokra rúgtak. Szavárd törzsének fejedelme így mondta el a Magyarkára érkező Batour fősámánnak a kézművesek időszámítását:

A Gara-zúgón túl levő Kuszkó Birodalmában Artupi asszonynak Kecső kabar nyílkovácstól négy fia származott: Ragyolc, Miskolc, Rohonc és Tiszolc. A törzs a jó eszű Rohoncot küldte a Bálványhegyre sámánságot tanulni. (Köles-sarlózásra onnan mindenkit hazaküldtek.) Ragyolc, Miskolc és Tiszolc a Hangony forrás tavában fürdött, amikor egy játékos kis mackó a folyóra hajló fáról beleesett a sebes folyású vízbe. A fiúk nyomban a fuldokló medvebocs után úsztak és kimentették a vízből. Kemi-asszony, a medvék anyja haragjában az erdőt villámmal sújtotta. Lett is rögtön bundaszárító hőség. Ragyolc és Tiszolc ijedtében elszaladt, de Miskolc a kis boccsal odament a tűzhöz. Mind a ketten azonnal meg is száradtak. Amikor Ragyolc és Tiszolc látta, hogy Miskolcnak semmi baja, ők is odamerészkedtek a tűzhöz. Egy lángoló tuskóra száraz gallyat raktak, s annak a tüzénél tovább melegedtek. Amikor mind megszáradtak, Kemi asszony az erdő tüzét felszippantotta és záporral elverte. A három testvér a bocsot a pásztorkunyhóba rejtette. Hajnalonkínt odajött Kemi asszony, a szájából tüzet vett elő és úgy melegített ételt a bocsnak. Ezt 5 napon át megismételte. De az ötödik napon elaludt a kunyhóban. A pajkos Miskolc tüzet lopott ki a szájából és a tüzet egy tejescsuporba rejtette. Ekkor ért haza Rohonc. Ő a lopott tüzet Ruda-Tórem ajándékának tekintette. Amikor Kemi asszony elment a kunyhóból, a nyílkovácsok késő éjjelig tanakodtak. Végül Kecső azt javasolta, hogy a három tűzszerző ifjú az égiek ajándékával menjen fel a Bálványhegyre, hogy a csillagokat és időket rovó sámánok ott ezt a nevezetes eseményt megörökítsék. A tüzet száraz fával táplálták, majd 5 csuporba szétosztották. Három csuporral Ragyolc, Miskolc és Tiszolc futva indult a Bálványhegyi szentély felé, a negyedik csupor tüzet Rohonc egy ladikon vitte a Hangony folyón, az ötödik csupor tüzet Artupi asszony a leányaival gondoztatta éjjel-nappal. Rohonc hatalmas evezőcsapásokkal siklott a Hangony vizén, de amikor még a Gara-zúgó előtt kiszállt a ladikból, a folyóba beleesett és a tüzes csupor odaveszett. Ragyolc a tizedik, Tiszolc a huszadik napon ejtette bele a csuprot a vízbe. A 24. napon Miskolcnak sikerült a Gara-zúgó alatti Hun síkságra jutnia. Ekkor Artupi öccse, Garaúz hegyi vadász a vállára vette holtfáradt öccsét és diadallal vitte fel az Isisek lépcsőin a 800 öles hegy tetején épült szentélybe. Garaúz a tüzes csuprot tartó Miskolcot óvatosan letette Ataisz nagy gömbje elé. Ezen a gömbön a bölcsek feltüntették, hogy a Sis-Tórem által a felhők közé gurított Földgolyón hol vannak telepeik Ataisz lakóinak. Ata-Isis leányai örömmel jelöltek meg minden helyet, ahol szárazföld bukkant ki a jéghegyek alól. Amikor Garaúz (grúz) az 5600 lépcső aljára ért, az ifjúság egetrázó éljenzésben tört ki, és Isisnek leányai legszebb ruhájukat vették magukra és ujjongva terjesztették a boldog hírt: Miskolc vitéz tűzet hozott ajándékba az égiek haragos villámaiból!

Tüzet, ami melegít! Tüzet, ami megolvasztja még a Kékleny-hegy szikláit is! Agaba, a bölcsek legvénebbje állt a lépcső legmagasabb fokán. A két legszebb csillagrovó leány aranytálcán őeléje tette le Miskolc pásztorlegény élet-tüzet tartalmazó csuprát. Agaba olajüstbe öntötte a csupor tüzét, s az égig érő lánggal árasztotta a meleget. Agaba elrendelte, hogy a csillagrovó leányok legnagyobb gondja az legyen, hogy az égiek tüze soha ki ne aludjon. Meghagyta még, hogy az égiek tüzet adó jóságát minden aranyasszony-ünnep után megünnepeljék. Kecső és Artupi gyermekei ezután abban a kegyben részesültek, hogy Garaúz vezetésével megtekinthették az idők múlásának rovásait. (Ez a Mindenható leírása!) Már 11 tyumen (110000) és 110 alkalommal telt meg a Holdanya egészen kerekre, amikor Magya ifjúsági hun fejedelem is elindult, hogy Buda fejedelem város és kegyhelyalapító ünnepén a lovasversenyeken ő is részt vegyen. Szavárd viszont akkor szállt hajóra, amikor kabar és úz nyílkovácsai már 8470 alkalommal ülték meg a tűz megszerzésének ünnepét. Ekkor süllyedt el Ataisz. Attól kezdve 12968 alkalommal lett telehold és 998 esetben tartották meg a kézművesek a Tűz ünnepét, mire Ordoszban megalakult a 24 hun törzs szövetsége. Temérdek vita folyt arról, hogy melyik csoport tévedett és melyiknek van igaza. Végül a legbölcsebb, Agaba meggyőzte a sámánokat, hogy az első medvetor emlékére és a tévedések kiküszöbölése végett kezdjék újra az időszámítást. A medvetorok, vagy makkolás utáni disznótorok számát minden törzs tudja ellenőrizni. Ezt a Magyarka fölötti Szavárd-törzs is helyeselte. Szavárd kézműves törzse Batour látogatásakor ünnepelte az Ataisz pusztulása utáni 1018. disznó-toros evést. A kézművesek tehát az égiek tüzét már 9488 disznótoros éve ünnepelték. Ez az Agaba-féle 20. medveév.

Kézműves-rovás szerint már 15480 éve használjuk a tüzet. Az időszámítás a megállapodással valóban megbízhatóbbá vált, hiszen a téli medvetorokhoz már lehetett igazodni. Aranyasszony ünnepe után a kézművesek minden negyedik évben nagy játékokat rendeztek: lovaglást, nyilazást, szőrlabda-játékot. De a legkedveltebb volt a minden évben megrendezett tűzfutás. Minden 5. évben a sámánok versenyeztek. Az ő versenyüket 20 évenként rendezték az ügyességi viadalokkal együtt. Ennek a győztese lett az Ifjúsági fejedelem. Az ataiszi versengést a Tűzfutás emlékére rendezték. Ekkor a győzteseket a Bálványhegy lépcsőinek alján illatos bogyók nedvével kenték be. A kegyhelyre e nélkül senki sem léphetett be. Ilyen különleges illatú bogyó csak a Bálványhegyen termett. Ha valakinek ezzel bekenték a teste látható részeit, azok a tűző Napisten mérges tekintetére sem hólyagosodtak fel. Amikor valaki belépett a díszes kegyhelyre, Agaba az illatos üstbe mártotta ujjait s ezzel a ritka nedvvel bekente a Raten-Tórem tiszteletére érkezett vendég homlokát. Ezután a vendég, saruját levéve beléphetett a kegyhelyre. Az edényt jósüstnek használták. Az ősi Bálványhegyet a mindenkori nagyfejedelem testőrsége őrizte. Éberen vigyáztak rá, hogy abból a különleges cserjéből senki se vihessen sehova egyet se. Tiltották az Isis-lakók, az Égiek parancsára. Amikor Armogur fia feleségül vette Suhan kegyhelyőrző lányt, akkor Suhan édesapja, Suté volt a bölcsek legvénebbje. Suhan azt kérte apjától, hogy nászajándékul kapott üstjében vihessen magával a szent bogyót termő cserjékből. Suté 25 cserjét helyezett nyalábba kötve a nedves földdel bélelt üst aljába, leányára bízva titkos gondozásukat. Buda csak akkor értesült erről, amikor Suhan az új telephelyeken már elültette a cserjéket. Amint a Kosztroma feletti Bálványhegyen minden győztes kapott egy-egy díszcserje-ágat, ugyanúgy az Uruk városában meghonosodott cserjékről is adtak emlék-gallyat a lovasversenyek győzteseinek. Suhan nagyobbik leánya még Ataiszban Magya győztes ifjúsági fejedelem felesége lett; Arant a hikszosz telepi Ten vitéz vette feleségül. Hunor és Magyar azt gondolta, hogy Ataisz azért süllyedt el, mert Suhan kilopta az ataiszi Bálványhegyi illatos cserjéket. Ezért ők nem fogadták el az ilyen ajándékot. Kurd ifjú felesége: Enéh és Aratu leánya azonban a cserjét továbbra is termesztette. Aran utódai már nem voltak ilyen babonásak, és Ten birodalmában nagy területen szaporítva elterjesztették ezt a különleges nedvet adó bogyós gyümölcsöt. Hunor és Magyor azonban irtózott még a látásától is, és a győztes vitézeknek díszes kovácsolású kardot ajándékoztak.

Szavárd kézműves népe, akik a Kurd földje és Magyarka között telepedtek le, ezt a bogyót meleg nyáridőben az üstben főtt étel kozmásodásának megakadályozására használta. Ezt a szokást Szavárd még Ataisz Bálvány-hegyén leste el Suhan asszonytól. Az ellenben nagyon aggasztotta Szavárdot, hogy Suté bölcs nemcsak Suhannak, hanem a másik két leányának is adott útravalót ezekből a cserjékből, akik Kuszkóhoz, illetve Suvához mentek feleségül. Amikor megalakult a 24 hun törzs szövetsége, Agaba fősámán minden összejövetelen hangoztatta ezt az ataiszi "bűnbeesést" és ezért javasolta, hogy az ifjúsági versenyek győzteseinek díszes kardot adjanak. Ez sokkal férfiasabb volt és amellett célszerűen szolgálta a 24 hun törzs szövetségi érdekeit is. Amikor Kuszkó elindult keletnek, Buda nyugat felé, Suva pedig délre, megesküdtek, hogy egymás útjait minden esetben keresni fogják. Elsőnek Suva indult el; egy holdtöltével rá Amur, a déliek kézműves hajóláncával. Utána Buda, és több hajó-látóvonal távolságban Szavárd a kézműveseivel. Ezt "hajóláncnak" nevezték. Végül nádcsónakok kíséretében Kuszkó indult napkeletnek.

De mire a következő holdtöltén az ős Agaba elindult Kuszkó után a kézművesekkel, jött a szörnyű földrengés, tűzokádat és mennyek szakadása. Ebben a szörnyűségben a Kuszkó-féle nádhajók mind odavesztek és Agaba két kézműves vitorlás hajója is csak nagy nehezen tudott megmenekülni az özönvízből. Agaba népe megesküdött: örökké keresni fogják Buda, Suva és Kuszkó népének maradékait. Ez a vágy benne élt minden utódukban. Határtalan volt hát a bölcs Agaba öröme, amikor az Ordosz feletti Bálvány-hegyi vásáron felismerte az elpusztult hun törzsekből megmenekült ataiszi népek maradványait. Főként arra törekedett, hogy az emberáldozatnak még az emlékezetét is kitörölje a szövetségbe tömörült új népből. Azt viszont törvénybe iktatta, hogy minden emberöltőben legalább egy alkalommal elmenjenek kalandozni, vagy békés, vagy háborús céllal, mert csak az újonnan látottak, és tapasztaltak alapján lehet továbbfejlődni. Hisz a tűz birtokába is Miskolc kíváncsisága alapján jutottak és azt az azóta eltelt sokezer év alatt a bölcsek mennyi mindenre hasznosították! A tűz megjelenéséig nyershús-táplálkozással egy-egy ember legfeljebb csak 400 alkalommal pillanthatta meg a teleholdat; Ruda-Tórem üstjeiben azonban minden rosszat kifőztek a húsból, s így az emberek 5-600 holdévig is gyönyörködhettek a telehold szépségében. Sőt az ataiszi Öthegyen szedett bogyók és gyógyító füvek főzetének formájában mindenki ihatott az Élet vizéből is, és ezzel meghosszabbíthatta az égiektől kapott életét. Öreg bölcsek rájöttek arra is, hogy ha az állatok zsírja helyett a Bálvány-hegy bogyóiból sajtolt folyadékkal készítik ételeiket, nem esnek olyan könnyen betegségek áldozataivá. Ezért nem engedték, hogy ezeket a cserjéket másutt is szaporítsák. Élám népe aztán azzal vádolta Ataisz bölcseit, hogy önző cselekedeteik miatt kellett Ataisznak elpusztulnia. De az agabák elődei látták, amikor az égi hatalmasságok a Kékleny hegységet a Gara-zúgóval együtt "az Égbe repítették". Ők azonban megmaradtak. Ez pedig azt jelenti, hogy az égiek az igazakat nem engedték elveszni. Batour ezek alapján a huszadik medvetoros évben azt mondta Szavárd törzsének, hogy az általa most vezetett, meg a később következő kalandozási hullámoknak is egyik célja az Ataiszból megmaradt igazak keresése. A kézműves tárkányok szerint az égiek a gonoszokat megbüntetik negyedíziglen, de az igazakat megjutalmazzák ezeríziglen. Az igazaknak az agyuk is megtisztul, és az égiek gondolatait terjesztik az egész földön. "Az ataiszi Öthegyen is, az onnan hozott gyógyfüveken is rajta van az égiek tekintete. Tűz segítségével kiölik a rosszat mind állataink húsából, mind a növényekből. Ezért kalandozásaink alatt mi csak a magunkkal hozott gyógyfüvek vizét ihatjuk és csak a tűz segítségével elporlasztott húsok erejét vehetjük magunkhoz táplálékul, vagy a hús porával és ízesítőkkel megáldott étkeket ehetünk. Látom, Sza-várd törzse is felállította az Öthegyet, hogy az égbe röpített Garaúz törzs népét, vagy annak megmaradt kézműveseit örökké éltessék az égiek. Úgy látom, az Ataiszból elhozott gyógynövények magva itt nagyon elterjedt; hosszú életű lesz hát Szavárd törzsének minden kézműves leszármazottja. Addig, amíg az ataiszi Bálvány-hegyen termett szőlőt csak bogyó alakjában fogyasztották, a szőlő csak egészségére vált mindenkinek, de amikor bozasörként mézzel édesített részegítő ital formájában kezdték fogyasztani a szőlő levét, megrövidült még a bölcsek élete is. Ezt a szőlővesszőt megtévedt bölcsek lopták a Bálványról; az után sokan kezdték szaporítani, a bűnösök lerészegültek, ezért végül az égiek elpusztították Ataiszt. Egy bölcs rájött még az ataiszi bor sűrítésére is. Ezért az égiek tiltott tűzhasználat miatt halállal sújtották." Batour innen Szavárd törzsének lovasaival, akik állandó kapcsolatot tartottak Gandi patiszukkal, Sirgula városába lovagolt. Gandi patiszuk örömmel fogadta Batourt és az Úr szentélyében Ataisz bölcsességei felett elmélkedtek. Egy véleményen voltak afelől, hogy az ataiszi holdszámítás helytelen és Batour, vendéglátója iránti figyelemből elfogadta az Ataiszban forradalmat előidéző újítást: azt, hogy az Agaba-féle Samasna törzs a sok zavart okozó Hold-evés-számításról áttért a kabarok tűzszerzési eredetű időszámítására. A Bálvány-hegyi sámánfejedelmek e miatt a Samasna törzset "égi áldozattal" ki akarták végezni; de a halálra ítéltek a kivégzés előtti éjjel megszöktek és a legnagyobb bárkában kieveztek a Nagyvízre.

Ezek a kos jegyében született ifjak hosszas evezés után egy ingovánnyal szegett domb alján kötöttek ki. Azt a dombocskát, melynél Káldi vitéz kilépett a szárazföldre, elnevezték Káldi-földnek. A mocsarak lecsapolása után megalapították Uruk városát, hogy ott ápolják az ataiszi hagyományokat. Ez a tűz megszerzése utáni 758. év 11. holdtöltéjén történt. Mindebben az is segítette őket, hogy úrnapi lepeljüket összevarrva Szélasszony elé az Ég fájára feszítették. A véráldozattól való megmenekülésüket megtették új időszámításuk kezdetének. Batour látoga-tásakor Uruk-óm népének patiszukjai már a tűz megszerzésére emlékeztető 1730. ünnepi evést számolták. Közös akarattal megállapították, hogy a mindent elpusztító ataiszi Nagyvíz a 732. évben volt. A Magya ifjúsági fejedelem elvonulása utáni 10. évben, vagyis 742-ben érkezett meg Indijó-ómból a városalapító Samasna törzs Pistije és feleségül vette Buda özveggyé vált leányát, Arant. Aran, miután férjét a feketék megölték, otthagyta Hikszosz-ómot. Most boldogan ment feleségül a sokat szenvedett Samasna-Pistihez, akit később Hikszosz-óm szokása szerinti módon királlyá is választottak. Samasna-Pisti annak idején sírva menekült el Ataiszból egy félig kész bárkán. Útközben a Samasna törzs ifjú sámánjai közül sokan elpusztultak, míg az új Indus folyó torkolatában, Indijó-ómban végre kiköthették bárkájukat. Az Agaba, Indijó és a Hunan törzsbeli hunok elváltak Samasna-Pistitől és a hikszosz tutajosokkal, meg az indijó lovasokkal a Pamír szállás felé vették útjukat, hogy újabb farönk-tutajról gondoskodjanak. Ezek a tutajosok aztán hírül hozták, hogy az indijó törzsbeli ifjú sámánok az új Indus forrásvidékén telepedtek meg, a Hunan törzsbeli hunok pedig kimentek a kellemesebb éghajlatú Pamír aljáig és valamennyien indijó leányokat vettek feleségül.

Az agaba törzsbeli ifjú sámánok tutajos rakományukkal visszaérkeztek Indijó-ómba. Ekkor futott be Buda fejedelem egyik hajója is. Örömmel üdvözölték a városukat alapító Samasna törzs Pistijét, aki aztán elmondta, mégpedig a valóságnak megfelelően Ataisz pusztulását és csodával határos menekülésüket. Larsa hajósvezér kérte Samasna-Pistit, hogy tartson velük, mert Buda fejedelem szeretne közvetlenül pontos részleteket hallani Ataisz végnapjairól. Így hát a maradék agaba ifjakkal Uruk-óm városába hajóztak. Larsa hajója 24 lapátos gyorsjáratú volt, ezért hamarabb érkezett meg Uruk-ómba. Buda örömmel várta Samasna-Pisti bárkáját a kikötőben. Többé el sem engedte a sírva-nevető ifjút, és hogy az Uruk-ómi szellemi feszültséget feloldja, leányát az özvegy Arant örömmel adta feleségül Samasna-Pistihez. Samasna-Pistit az ő (Buda) halála után az összes samasna-patiszuk jelenlétében az Ataiszból hozott olajfák illatos levével királlyá kenték. Így lett Samasna-Pisti az Uruk-óm birodalmának első királya. Ekkor állapították meg, hogy a 24 hun törzs sámánjainak elnevezése még az ataiszi időkből származik. Az agabák patiszukjait ugyanis már Ataiszban is sámánoknak hívták. Gandit gondolkodóba ejtette, hogy a hunok ölnek nevezett mértékegysége talán jobb, mint az ő rőf mértékük, hiszen egy ölt 3 rőf adott ki, márpedig ennyi kell egy átvetett ruhára. Az ujjnyi mértéknél is jobb volt a hunoknál használatos arasz, mivel 3 arasz megfelelt 60 ujjnak, vagy egy rőfnek. Viszont 9 arasz adott 1 ölt és 10 arasznyi vászonból akármilyen nagy embernek el lehetett készíteni egy átvetős ruhát. Terület-mérésre is megfelelőbb volt a hunok lépése, mint rőfben mérni az utat. Batour mindent aranylemezeiről olvasott fel. Annak a jelei megint csak felkeltették Gandi érdeklődését, mert a hun rovásokkal sokkal jobban ki lehetett fejezni a gondolatokat. A hunok aranya súlyban megfelelt 1 ezüst talentumnak, 1 ár folyadék-mennyiség pedig a köblábnak. Gandi patiszuk 1 holdtöltéig látta vendégül Batourt, majd 25 főnyi kísérettel útbaindította Indijó-ómba, hogy tudomást szerezzenek a Samasna-Pistihez hűtlenné lett sámánifjakról. Indijó-ómban örömmel fogadták Batourt és a legközelebbi tutajkaravánnal útnak indították a hunok alapította Léh városába. Hosszú idők múltán a hunok leszármazottai összeütközésbe kerültek az indijó sámánok utódaival. Ezért a Léh városától az Indus forrásvidékéig létesített szállásaikat átengedték az indióknak; ők maguk pedig a parszi-szkítákkal keveredve a Tárem-tó mellé vándoroltak. Ez Pamír hegyének a pamír és parszi-szkíták által lakott részétől keletre volt. Batour feljegyzései szerint Léh vezér népe szigorú törvények szerint élt. Beszédjüket eleinte csak úgy-ahogy értette, de három holdtöltényi idő alatt tökéletesen elsajátította. Elmondták neki, hogy Léhből kiindulva titkos útjaik is vannak; meg hogy itt a Tárem-tó partján jól éreznék magukat, de a tó vize állandóan csökken és ezért a földműveléssel mindig lejjebb kell vonulniuk a termékeny iszapos tó mellé; így régi ültetvényeik helyét csak legelőnek tudják használni. Apáik, a hunan törzs vénei új szervezetet adtak a harcosoknak. 400 családban állapították meg a vadászó törzsbeliek lélekszámát; az első 100 csak a harmadik 100 családdal házasodhat, a második a negyedik százzal. Ezt emberöltőnkint, azaz 20 évenként cserélgetni fogják. Panaszkodtak az időjárás kilengéseire. Tó melletti ültetvényeik gyakran elpusztulnak és ilyenkor csak a vadászat és a kismérvű állattenyésztés menti meg őket az éhenhalástól. Legnagyobb bajuk, hogy az indijók is, meg a kétféle szkíták is ellenségesen viselkednek velük szemben. Isteneikben is csalódtak: nem segítik őket. Azt eszelték ki, hogy az isteneket az emberek gondolkodása teremti, tehát az összes többi felsőbb lények is csak emberek eszében születnek meg. De azért mindenkiben isteni szellem lakozik. Most rajtuk csak a Tárem-tó, vagyis az istenek tava segít, mert az látja el őket hallal. Csak az a család erősödik, gazdagodik, melynek a feje okosan tud gondolkozni. Ezért minden családfőnek kegyhelyet emeltek, a Tárem-tó mellé 400 szentélyt. Megszervezték körülöttük a katonai rendet is. Léh vezér azzal búcsúzott el Batourtól, hogy kegyhelyeiken az ősök szellemében mindig meg fognak emlékezni erről a találkozásról és mindig segítségére lesznek a Batour által ismertetett törzsszövetségnek.