3. RÉSZ
A TEREMTÉS KELLÉKEI
A magyarok koronázási jelvényei többek annál, hogy szentségüket meghagyjuk a materialista ledegradáltság állapotában. Egy materialistának a koronánk egy régi, és sérült állapotban lévő ékszer, amit legfeljebb anyaga, antiquitása, régi eredete miatt értékelhetünk valamire. Egy darab aranypléh, amit mindenféle díszítőelemmel felcicomáztak az akkori kor ízlése és szokásai szerint. Ez a degradáló koncepció régóta jellegzetes a hitetlen irányzat részéről, hogy ezzel kisebbítse azt a szakadékot, amely a vallásos és hívő emberek, és a materialisták között húzódik. De növeli. A filozófiai ágon olvashatók azok a titkok, amelyek teljesen racionális magyarázatokkal feltárják a világ minden archaikus eredetű vallásában egyaránt megtalálható őselemek misztériumát. Ősapáink ( a te ősapáid) nem valami butaságban hittek, hanem ismerték a természetet és annak működési elveit. Tudásuk olyan távoli, hogy csak napjainkban jött el az idő ezeknek az ókori üzeneteknek a felismerésére és feltárására. De most sem lesz könnyű.
A koronánkat a kutatók két részre osztották, mert az alsó körpánt és párta (corona greca) és a felső keresztpánt (corona latina) eléggé eltérő stílusjegyeket mutat. Ezért a koronánk eredetének elkenésére törekvő irányzatot képviselők minden lehetséges módon igyekeztek terjeszteni a két rész utólagos egybeszerkesztésének tanát. Nos, a pántrész - amelynek kiterített részét Csomor Lajos-féle ábrázolásában láthattuk - önálló módon semmire se jó, mert se síkba terítve, se lehajlítva nem jó semmilyen önálló funkcióra. Fontos elem, de funkcionálisan alkalmatlan. A végszegések után szabadon hagyott szegecselési sáv világosan jelzi, hogy alapvetően is alkatrésznek készült.
Két baj is van. Efelett az uralkodó felett nem állt senki, és van még egy hihetetlenül hasonlatos korona is, ami megtévesztésig hasonlít a Szent koronára. Egy Atilla kortársának mondható uralkodót festettek le vele. Artúr királyt, a kerek asztal lovagját, azt akinek a híres Merlin volt az udvari "varázslója". A festményen egy szinte pontosan ugyanolyan korona van a földre esve, mint a magyaroké, csak azon nincsenek oldalpántok, csak a homloktól a tarkóig halad egy pánt. A baj az, hogy ő fél évezreddel István királyunk előtt uralkodott. A festmény viszont stílusából ítélve sokkal régebbi, mint ahogy a magyarok koronájáról a festőnek pontos információi lehettek volna. A Sacra coronát csak a koronázásnál láthatták a halandók. Vagy látnok volt, vagy látta a másik koronát?
Az alsó rész önállóan is alkalmas a használatra. Feliratai eltérőek. A felső rész latinos, az alsó görögös. Ezért mondták bizánci koronának a művészettörténészek. Az apostolképek és a szentek képei mellé utólag erősítették rá három uralkodó képét, ebből kettő császár, egyet Géza "türk" királynak mondanak. (Geovitz Dsz. Pisztoc).
Szembeötlő, hogy a koronát több alkalommal szakszerűtlenül "barkácsolták", mikor az akkori mekmester sok kárt tett az egyébként csodálatos évezredes koronában. A sors és az idő is megdobálta szent ereklyénket, melynek négy pántágából kettő teljesen eltört, és egy pedig meg van repedve. Ezt a három törött pántot összesen 12 arany kapoccsal erősítették meg. Az alsó részről a Demetrio és Damian közötti kő felső vonalában lévő három csámpásan fúrt lyuk látható, amiből a középsőnek nem találom az értelmét se. A másik kettő távolsága is kisebb, mint a most alkalmazott szegecstávolság. A törés után egy amatőr kezébe adták javításra. Ennél egy drótostót is pontosabban dolgozott. A szegecselés nincs a mester beütő pecsétjével lezárva, pedig a pártaelemeken ez jellemző, ahol a kis drótocskányi tartók végét mind más beütővel zárta le a mester. Emiatt még külön is készülhetett volna.
A gyanús a következő.
Az alsó és a felső koronarészen egyaránt használtak egy jellegzetes díszítő elemet, amelyet a korabeli európai ékszerészet nem használt. Ez a lélekszálakat jelentő golyós, vagy szakmai nevén gyöngydrót. Magát a gyöngydrótot előállíthatták volna, hiszen ez egy egyszerű kézi mángorlóval kialakítható a puha aranyból, de a koronát megalkotó mester egy olyan speciális forrasztási technikát is használt, amellyel ezeket a gyöngydrótokat a hordozó aranylemezre forrasztotta. (A filigránok, a finom díszítések is így készültek). Ez az eljárás együttes kemencében történő együttes hevítéssel történt, és olyan nyomokat hagyott a hordozó lemezekben, amelyek a hűlési feszültségek miatt enyhén el-el görbültek, és amelyek minden utólagos beavatkozást megmutatnának az avatott szemnek. Például a képkeretek a túloldalról nézve kis horpadással jelzik jelenlétüket. Erről az is látszik, hogy a pántokat eredetileg is ekkorára tervezték. Azzal a nyolc apostollal, akiket keleten is ismertek, és tiszteltek, és akik arrafelé térítettek.
Az alsó és a felső részen is használt a gyöngydrót motívum, bár maguk a gyöngydrótok (amit a díszítésnél használtak) nem ugyanattól a szerszámtól erednek, miután az alsó részen használt golyócskái kissé nagyobbak, és egyfajta díszítő hasíték is megfigyelhető rajtuk. Ilyen itt-ott a felső rész gyöngydrótjain is megfigyelhető. A képkeretek nagyon hasonló stílusban lettek beszegve, csak egy kicsit eltérő gyöngydróttal. (Háromféle vastagságú drót figyelhető meg a koronán). Ami viszont egyértelműen (és kötelezően) megegyező, az a gyöngydrót felforrasztási technológia. Ezt csak Bizánctól keletre használták az ékszerészek, pontosabban megjelenik Bizáncban is, amikor Khorezm környékéről származó császár uralkodik a bizánci udvarban. Ő régi hazájából hozatott hazai ékszerészeket. Ezek az aranykincsek megjelentek egész Európában, (Nagy Károly rabló-hadjárata után különösen), de ilyet akkor még itt nem tudtak kivitelezni.
