2.rész
AZ
OMNIPOTENS

Amikor az időforrás öncsavarodása  Eléri a félfordulatot, egy olyan Mőbiusz felület jön létre, amely teljesen új minőséget alakít ki. Az eddig zárt rendszer két önellentmondó, egyoldalú topográfiává alakul, amely teljesen eltér az időtlen idők óta magába zárt fénymagon. Ciklusonként hol magában, belül fordul, hol pedig kívül, de ezzel egyúttal megkezdődik a végtelenbe való kiáradása is. Ennek kialakulásához nem kell más, csak az a fél fordulat, amely egyúttal meg is kettőzi kiindulási felületünket.
Ez a forma így nem alakul ki, mert felváltva vannak kint és bent, de mindezt olyan gyors ritmusban, hogy ha látnánk ezt a jelenséget, akkor valóban ilyennek látnánk. Felváltva is léteznek a a külvilág számára. De még egymást  sem láthatnák, annak ellenére, hogy a két létezés valójában egy. Egymást tartják a létezésben, és kiáradásban is. Megszületett az Íge.

Ezen a képen még egyszer felhívom a figyelmet a rendszer lényegi elemére, mert ebben rejlik a kulcsa a további lépéseknek. Az időmag ennek elfordulása következtében hozza létre azt a jelenséget, amely a későbbiekben a világ kialakulásához fog elvezetni. Egyenlőre még ő a világ. Ő a minden. A furcsa felületek azt jelzik, hogy végtelen lehetőséget rejtő felületi borzongásai lényegében már ebben a végtelenül kis pontban is hordozhatja a végtelen információt. Aki ez iránt érdeklődik, az nézzen utána az "n" dimenziós pont levezetéseinek. Szerintem ezekhez nem kell "n" dimenzió, mert ez ez egy is elég lesz. Ennek matematikai feltárása még sok munkát igényel, de a kvantummechanika nem lineáris/nagyon bonyolult esetek kezelésére alapvetően a perturbáció számítást használja. Naumann János 1950 körül már foglalkozott ennek káoszelméleti problémájával. Ez ebben a szubatomi esetben is lehetségesnek látszik. Mert ennél szubatomibb dolog szerintem nincsen. Ez a valami a világ legkisebb értelmezhető létezője. De amikor megtörténik az ominózus átfordulás, elindul, hogy meghódítsa magának a legnagyobb címet is.

Ezek a felváltva bejárt felületek mindig kétfélének mutatkoznak, mert amikor az egyik éppen a végtelen felé fordult, akkor a másik éppen befordult magába. Ez már a potens. Az éppen külső státuszban tartózkodó 1 dimenzió kiárad a környezetébe, és ezzel megjelenik egy újabb minőség a sajátuniverzumában. Ennek kiáradt időrendszere magán hordozza az időmag pillanatnyi állapotait, és ugyanúgy megvannak rajta a perturbációs (helyzet-modulációs) ( A továbbiakban HM) információk, mint ahogyan már azt az omnipotensnél is feltételeztük. A fénymag jól belátható logikai okok miatt rétegezett gömbhullámokat kelt, ami lényegében két létezés, és információsan is sokban eltérhetnek egymástól, de miután forrás-jelenük lényegében ugyanott van, egy rendszernek is felfoghatjuk. Úgy is mondhatjuk, hogy ezáltal a létezés egy két végállapotú rezgésé lett. A képen a kiáradás rétegei is felsejlenek. Feltételezésem szerint jó közelítéssel gömbhéj alakúak.

Makro-világi szempontból a fénymag a legparányibb dolog és időhullámai múltterjedési sebességgel terjednek. Ezek a leginkább az egy pontból kiáradó hanghullámokhoz hasonlíthatók, de ebben nem longitudinális hullámok terjednek, hanem esszenciális időhullámok. Az esszenciális lényegit is jelent, és valóban ezek a hullámok lényegiek, mert  a későbbiekben ezek fogják kiváltani a Kaosz további evolúcióját. Azért, mert ezek fognak kölcsönhatásba lépni a többi fénymagokkal. Ezek a Kaosz gerjedési folyamatok matematikailag igen bonyolultak lehetnek, de ez a lapsorozat filozófiai alapon közelít a lényegi kérdésekre. Csak néhány olyan axiómát használtunk eddig, amelyek logikailag építkezők. Ezen az úton igyekszünk megközelíteni a világ legizgalmasabb kérdéseit. Cselekvést, történést, létezést írtunk le, mert a világegyetem egyetlen dinamikus dimenziójáról, ma felfogás szerint a "tizenegyedik" dimenzióról beszélünk. Ez a legújabb kozmológiában már elfogadott.  Keressük tovább ennek a lehetséges megoldásait!