16.

A megszabadulás kulcsa

A megszabadulás kulcsa (346) egy kulcs, mely lehetővé teszi a megszabadulást. Ez a kulcs a Szakrális Tan (346), egy olyan tan, mely tisztán megfogalmazza a szabadság lényegét, s kifejti a megszabadulás lehetőségét és előfeltételeit. E tant a Tudás Könyve (346) tartalmazza, mely eredeti formájában Istennél van, s a történeti Korán mintegy kivonat a Tudás Könyvéből, az Örök Könyvből. A Koránban sok szó esik a Könyvről, ez a Könyv azonban nem azonos a történeti Bibliával, mert ez az eredeti Könyv elmásított változata. Az Örök Könyv (273) minden szentkönyv ősformája, s maga e Könyv a Legnagyobb Titok (273). Nevezhetjük e Könyvet Bibliának is, ez azonban a Titkos Biblia (213), melyből feltárul a szabadság (213). A Biblia kulcsa a Korán, s ez a Bibliában lévő rejtett kulcs kiábrázolása. A Biblia eredeti formájában: az isteni kinyilatkoztatás könyve (930), elmásított változatában azonban: a legnagyobb csapda, mely kulcsát mégis tartalmazza (930). Amint Krisna az Örök Isten külső képmása, akként a történeti Biblia is képmása az Örök Igének. A megszabadulás kulcsa megtalálható a Bibliában, de az avatatlanok előtt ez a kulcs rejtve van. A Talmudból és a kabbalából ismerjük a módszereket, hogy miként férhetünk hozzá a Bibliában kódolt fontos kulcsinformációkhoz. A középkori papság még tudott erről valamit, s ezért a Biblia tanulmányozásához komoly előtanulmányokat kellett végezni. A Biblia rejtett értéke katolikus olvasatban még elég jól feltárulkozik, protestáns megközelítésben azonban a Biblia problematikus részei már nehezen magyarázhatók meg az igényes olvasó számára.

A megszabadulás kulcsa feltárja a megszabadulás módját. Jézus eleve szabadítóként lépett fel, a megváltás lényegét azonban alaposan félreértették és félremagyarázták. A kereszténységben nagy tekintélynek örvend Pál Apostol, de sajnos ő sem volt mentes az értelmezési hibáktól, hiszen még a legjobb prófétáknak is voltak tévedései az isteni szándék értelmezésében. Az iszlám vallás létrejöttének az oka éppen az Üdvtan helyreállításának a szándéka volt. Nem véletlen, hogy az iszlámban főleg Saul-Pálról tartják úgy, hogy eltért az eredeti isteni mondanivalótól. Ő visszahozta az Újszövetségbe a bosszúálló és átkozódó ószövetségi szemléletet. Ő maga erősíti meg leveleiben, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. De akkor Énok miként szabadult meg? A legproblematikusabb, amit Saul-Pál véghezvitt, a helyettesítő áldozat elképzelése. Saul-Pál felfogása Jézus hitét és tanítását a rabszolgák szintjére vitte le, s írásaival a keresztényekbe rabszolgai mentalitást oltott bele. A kereszténység hiteles korrekciója Heidegger filozófiája segítségével vihető végbe. E filozófia lényegi mondanivalója a hiteles egzisztencia megvalósítása az Akárki (vagyis a das-Man) leküzdése által. Jézus megváltó tettét e szemléleti bázison lehet jól megérteni.

A keresztfán Jézus legyőzte az Akárkit, e határhelyzetben realizálta a tiszta hitelességet, az autentikus egzisztenciát, s ez volt a megváltás. Az Akárkit legyőzvén valóban a halált és a bűnt győzte le, de nem mások helyett. Ugyanakkor másoknak is lehetőséget adott a Nagy Győzelemre. Mert aki tiszta szeretettel kapcsolódik hozzá, az is legyőzi a bűnt és a halált. Mert az áteredendő bűn az Akárkiben van, s nem az ember lényegében. Az ember ezért nem szorul külső megváltóra, hanem Jézussal bensőleg kapcsolódva maga győzheti le a bűnt és a halált. A megváltás tehát nem a helyettes áldozatban van, hanem a megváltó Jézus hiteles szeretetében. Ha őt hitelesen szeretjük, akkor az ő szereteterői is megelevenednek irányunkban, s így megvalósul a kiteljesedés a krisztusságban. Jézusnak teljesen Krisztussá kell válnia, ez azonban a hívőn is múlik, a hívőnek is szeretettel kell Jézushoz viszonyulnia. Az Élő Krisztus így a tiszta szeretetviszonyban valósul meg. A lényeg tehát az, hogy csakis a hiteles, őszinte és tiszta szeretet a megváltó, s ezt a szeretetet Jézussal kell kezdenünk, mivel ő megvalósította a hiteles egzisztenciát. Őt szeretve Ő is szeret minket, s ez a szeretet visszacsatolása. A lényeg az, hogy hiteles legyen a Jézus iránt érzett szeretetünk. S itt arról van szó, hogy centrális lényét kell szeretnünk, azt a lényt, aki a keresztfán meghalt mindenkiért. S nem ezért vagy azért a tulajdonságáért kell szeretnünk, hanem tisztán önmagáért, vagy ami ugyanaz: a keresztfán megvalósított hitelességéért. Valamely tettéért való hála közelebb vihet hozzá, de ettől még nem őt magát szeretjük önmagában, hanem csak valamely tulajdonságát vagy cselekedetét. Aki azért szereti az embert, mert olyan szép kék szeme van, az még nem magát az egyént szereti. Aki hálás nekünk, mert segítettük őt a bajban, az még nem minket szeret. A megoldás az, hogy magát az egyént kell szeretni önmagában. Az egyént tisztán vanlalni kell, s annak örülni, hogy van. Tehát a tiszta feltétel nélküli szeretetet kell realizálni. S e szeretet realizálásában segít a hitelesség, vagyis ha a szeretett személy hiteles, s így a tiszta szeretetnek van igazi támpontja. A lényeg az, hogy az egész hamis megváltástant át kell húzni, s tisztán meg kell fogalmazni az igazi megváltástant.

Jézus nem mások helyett halt meg, hanem az Akárkit győzte le, azt a nemhiteles létmódot, mely a köztes létből, főleg a fecsegésből lopódzik a lényekbe. Jézus a benne is jelenvolt nemhiteles erőt legyőzte, s így élő példát adott mindeneknek. S aki képes őt hitelesen szeretni, az átveheti a győzelmi mintát. A hitelesség realizálása a Jézus iránti hiteles szeretettel kezdődik. Szükséges, hogy minden szenteskedés nélkül őszintén érezzünk iránta, s minden rabszolgai automatizmust távolítsunk el magunkból, mivel ezek az automatizmusok meghamisítják az érzéseket. A kulcs a kereszten lévő Jézus iránti részvét érzése. Ez kioldja az Úr iránt érzett szolgai érzést. De a részvét érzése sem elegendő. A feszületben Jézus hiteles lényét kell megragadnunk, őt magát, amint magában van, s nem úgy, mint a világban. Mert a szubsztancia megnyilvánulásának a problémája mindenképpen fennáll. A feszületen a megnyilvánulatlan Önvalót érhetjük el, s csak akkor vehetjük le Jézust a keresztről, ha teljesen elsajátítottuk az ő hiteles lényét, s ezzel elfogadtuk a megváltást. S ezt az egészet valakinek Ádámi tudatban kell véghezvinni, hogy ezzel az egész emberiséget megajándékozza a hiteles Jézus intuíciójával. A köztes létben fantomként lopakodó Akárki csak így győzhető le igazán.

A megszabadulás, az üdvözülés egyik előfeltétele tehát a hitelesség. A hitelesség (195) a kulcsok kulcsa (195), s igazából az győz (195), aki hiteles. E feltétel pedig így fogalmazható meg:

Aki hiteles az üdvözül, aki pedig nem hiteles, az újraszületik.

A megszabadulásnak előfeltétele a beavatottság is. Csak az üdvözülhet, aki beavatott. S mibe avatott be? A Létbe, s végsősoron önnön magába. A beavatottság és a hitelesség együtt járnak, hiszen az igazi beavatott önmagába van beavatva, a hiteles egyén pedig önmagát adja, önmagát nyilatkoztatja ki cselekvéseiben és életében.

Az üdvözülésnek és a megszabadulásnak előfeltétele az egótlanság is. A feltételt itt így lehet megfogalmazni: Aki az én és a más különbségét többé nem ismeri, az a felülmúlhatatlan testet elnyeri. A felülmúlhatatlan test pedig az igazságtest, mely megsemmisíthetetlen, s így az örök élet teste. Az egótlanság kapcsolatban van a mágikus szolipszizmus nézetével is. Ha ugyanis csak magam vagyok, s mindenki az én alteregóm, akkor a másik személy erénye és sikere egyúttal az én erényem és sikerem is, hibái pedig az én hibáim. Így tehát másokról úgy gondolkodom, mint saját magamról, s éppen ez jelenti az egó, vagyis a relatív én válaszfalainak az átlátszóságát. S a szolipszizmusból lehet megérteni az igazi szeretetet is, hiszen a mágikus szolipszizmus tökéletes részvétet biztosít a másikban, s a másikat ekkor úgy szeretem, mint saját magamat. S maga a szeretet is a megszabadulás előfeltétele. Így tehát a szeretet együtt jár a beavatottsággal és a hitelességgel.

Végül elmondható, hogy a darma teljesítése is az üdvözülés feltétele. Aki darmáját, vagyis küldetését elhanyagolja, az szintén nem szabadulhat meg mindaddig, míg teljesen föl nem vállalja a saját törvényét. Ez a saját törvény pedig igen egyéni lehet, ezért érdemes a keskeny úton járni, vagyis a saját utunkon. Mert saját célunkhoz csak saját utunkat megjárva juthatunk el.