35.

A Végső Megoldás

A Végső Megoldás (249) az ősi problémára adott megoldás. Az ősi probléma (167) pedig nem más mint a káosz (167), az entrópia (167). A Rontást kell megszüntetni, amely a világban van, s a termodinamika 2-ik főtétele e Rontás (179) működését mondja ki és írja le. Ezek szerint zárt rendszerekben az entrópia, vagyis a rendezetlenség folyamatosan nő. S ezzel van kapcsolatban ama 3 fő probléma, melyet Sákjamuni herceg is meglátott, s e problémák fölötti töprengés elindította őt a megvilágosodás, a Buddhává-válás útján. Ez a 3 fő probléma az öregség, a betegség és a halál. Ezek minden lény számára a szenvedés okozói. A Rontás megszüntetése, az entrópia kiütése által azonban ezeknek pozitív princípiumokká kell átalakulniuk. Mik ezek a princípiumok? Ezek a következők: beavatás, üdvözülés, felébredés. A rontás pedig abban van, hogy ezek a pozitív princípiumok nem tudnak tisztán érvényesülni. A létforgatag, a szanszára valóságában: a vasvalóságban kezdettől fogva működik a Rontás, mely lényegében egy vírusprogram a vasvalóság virtuális valóságában. A Végső Megoldás (249) lényege e vírusprogram (339) hatástalanítása metafizikai transzfiguráció által. A lényeg ugyanis az, hogy a Rontás csak zárt rendszerekben tud növekedni. A Végső Megoldás alapelve (395) az, hogy a vasvalóság (306) : az Átverő (306) zárt rendszerét a metafizikai kulcsinformáció (395) segítségével megnyitjuk a metafizikai végtelen (396) felé az önmagaság-analízis (396) módszerének a felhasználásával. A végtelen az Isten maga. Isten pedig az Isteni Elmében tárja föl magát. A vezérelv az egyedüli Isten szuverén hatalma. A lényeg a következő: Egy Birodalom, Egy Nép, Egy Vezér. Az Isteni Elmének az Isteni Egységet kell felfognia, erre az egységre kell ráállnia. A Végső Megoldás az Isteni Egységre való nyitottság által valósul meg. A lényeg az, hogy a Rontás, az Ármány, a Tőrdöfés (180) ellen a Végső Megoldás a Csodafegyver (288). A Csodafegyver pedig nem más mint az Abszolútum (288) megnyilatkozása: az Isteni Elme(168), az igazság (168) megértője, mely képes felfogni az egyedüli határtalan Istenséget. S a Szent Háborút, a Gonosz Birodalma elleni keresztes hadjáratot pedig e csodafegyver segítségével lehet megnyerni. A Csodafegyver (268) lényege pedig: Mindenekben látni a jót (268). A Csodafegyver tehát lényegében az Isten fegyvere, mely fegyver segítségével Isten a Jó ideáját egyetemesen megvalósítja.

A Végső Megoldás lényege az, hogy Isten a vasvalóság mátrixlakosainak a megmentése érdekében szent sereget toborzott az aranyvalóság, vagyis a Sambhala lakosai közül, s a nagy küldetésre önként jelentkezők: a társmegváltók együtt lettek az Isten népévé. Miután önként kiitták a méregpoharat, a messiások leszülettek a vasvalóságba, s látszólag ők is a szanszára foglyai lettek. Maga a Vezér (237), a szabadulás (237) ura, mint Ádám (Gilgames) született le, s vele együtt megtestesült a többi szent is. Így megjelent a létforgatagban a Szabadító Nép, s ez először mint a 24 törzsből álló Hun Törzsszövetség jelent meg. Talán éppen Agaba fősámán volt maga Ádám, aki megszervezte a Hun Törzsszövetséget. Így jelent meg az Élő Ősúr: Izrael a Földön. A Hun Törzsszövetségben a Jó Törzsét a jászok alkották. Maga a Júda (41) szó magyarul ennyit jelent: a Jó Tő. A jászok pedig az íjászok, akik mint jósok látják a távlati célt, s ezért képesek célba találni, s az Isten, vagyis az Ősúr (Ozirisz) célját Istennel együtt megvalósítani. Izraelt mint népet azok a megváltók alkotják, akik együtt küzdenek Istennel a Végső Győzelem megvalósulásáig. Maga az Isten először Ádámként öltött testet a létforgatagban, ezért az igazi izraeliták Ádámmal együtt harcolnak a Végső Szabadságért, mely az entrópia legyőzése lesz. A Választott Népnek azért kell harcolnia, hogy Isten legyen minden mindenekben, s ezzel minden véges rendszer megnyíljon, s így legyőzze az öregséget, a betegséget és a halált. A Választott Nép minden egyes tagjának rá kell ébrednie eredendő buddhaságára, s azon kell lennie, hogy minden lény Buddhává váljék a vasvalóságban is, s ezzel a világtörténelem átmegy az Örökkévalóságba, s egyetemlegesen megvalósul az Istennek Országa. Tudni kell azonban azt, hogy a Hun Törzsszövetség, mint a Választott Nép megjelenése csak egy keret volt, melybe a bódhiszattvák leszülettek. Addig minden rendben is volt, míg a Hun Törzsszövetség népei a szövetség eredeti elveit megtartották. Azonban a Káprázat Ura, a Vasvalóság fejedelme: Szét féltette a hatalmát, s fokozatosan beépült Ozirisz (307) népébe: a Választott Népbe, s ő maga is megtestesült mint Káin, tehát mint Ádám elsőszülött fia. Az első repedés ezzel megjelent a Hun Törzsszövetségben, s ez a kezdeti repedés az idő múlásával lassan szakadékká vált. A Nagy Probléma az egyik küldöttel: Ábrahámmal jelentkezett be. Isten ugyanis Ábrahámnak Izmael nevű fiát akarta jogutódnak, Ábrahám azonban szenilis fejjel egy csodagyermeket akart, azonban a késő öregségében fogant Izsák nevű gyermek genetikailag torzultnak született, s Isten ezért szerette volna, ha Ábrahám feláldozza ezt a fiát. Ábrahám egoista vágya kihasználta az Isten jóságát, s e vágy következtében megjelent a baj. Izsák rendkívül figyelmetlen volt, mert a természetellenes fogantatás miatt eredendő buddhatermészete megzavarodott benne. S bár Ézsaut szerette volna megáldani, mégis a csaló Jákobot áldotta meg. Megtört buddhatermészete marakodó fiaiban ábrázolódott ki, akik közül az egyik (Ézsau) a kegyes jóságot örökölte éberség nélkül, a másik (Jákob) pedig az éberséget örökölte lelki jóság nélkül. Jákob személyében egy igazi könyörületet nem ismerő karrierista antibuddha jelent meg az emberiség életében, aki gonosz ébersége segítségével képes volt az Urat is legyőzni, s az ő áldását kicsikarni. Sőt elérte, hogy Izrael legyen a neve, ezzel azonban az eredeti kegyelettel teljes Izrael-terv lett megrontva. Megtört Izrael egysége, mert a Szent Tölgy (vagyis Izrael) gyökerében megjelent a férgecske Jákob: a Fekete Izrael, s rágni kezdte a Szent Fa gyökereit. A Fekete Izrael beépült a hikszoszok népébe, az egyik jász nemzetségbe, s ez a nép egy döntő időszakban az Egyiptom fölötti hatalmat is megszerezte. Az elfeketedett jászok így szert tettek Egyiptom titkos tudására is, s tervet kovácsoltak a Föld meghódítására. A következő lényeges fordulat az volt, midőn Szét szellemisége Mózesben megtestesült. Mózes (171) Ábrahámnál is erőszakosabb imaember (73) lett, aki teljesen kiforgatta az Isten eredeti akaratát, s Istenre hivatkozva valójában a saját kultuszát vezette be, s a Nép imádni kezdte az Aranyborjút, mely magának Mózesnek a szimbóluma. Tudni kell, hogy Isten, vagyis az Őstanú egyszerre Nemteremtő nemteremtmény és Teremtő teremtmény. A Teremtés előtti abszolút világosságot Hórusz-Jupiter-Lucifer képviseli, a teremtőerőt és a teremtés alapelvét pedig Szét-Szaturnusz-Ahrimán. Mózes Isten Fehér Bika (72) mivoltának a külső képviselője és tükre, ő jelenti azt a rejtett hibát, melyet Jézus később sem tudott legyőzni, hiszen itt Isten Fiának önnön okával kell szembenéznie. A Fehér Bikát csak az Isten személye: Ozirisz-Uránusz-Síva-Ádám győzheti le, ha már tényleg nagyon megelégelte a lények értelmetlen és hiábavaló szenvedését. A Fehér Bika (73) Síva hátasállata: Nandi, s ez a Nandi maga Mózes, a külsővé vált Jehova. A 10 bika-történetben is Nandiról van szó, vagyis a Fehér Bikáról. Először fel kell ismerni, hogy a szenvedés oka a pervertálódott őserő, mely önnön princípiuma ellen fordult, s önállósági törekvésbe kezdett, s elszakadván eredetétől önnön eredete ellen fordult. A második bikatörténet lényege a bika nyomainak a felfedezése. Ekkor elindulunk a bajforrás felé, hogy módunk legyen a bajt megszüntetni. A harmadik bikatörténetben a Sakta megláthatja a Bikát, majd a negyedik történetben meg is küzd vele. A hős: Síva ekkor jár a pokol fenekén. Az ötödik történetben Síva megszelídíti a bikáját, s hátasállatává teszi azt, majd a hatodik történetben a realizált erő segítségével elindul a belső otthon felé. A hetedik történetben a hős meghaladja a bikát, s legyőzi hibáját, majd a nyolcadik történetben nemcsak a bikán jut végleg túl, hanem önmagán is, s így a Végső Hiba okán is. A szamádhi és a nirvána ekkor valósulnak meg. A hős a Határ Urává válik, s önmagát mint Buddhát realizálja. Felemelkedik a Szívbe, s eljut a Titkos Szigetre: Thuléra, Tulli Birodalmába. A kilencedik bika-történetben Sívananda eljut a Végső Forráshoz, s az Örvény Urává válik, s Világkirály: Csakravarti, tehát Mozdulatlan Mozgató lesz. Így érendi el Sívananda (191) a parinirvánát a Fehér Mágia tökéletes realizálása által. Végül Síva önmagát mint Samjak-Sam-Buddhát realizálja, s mindenek örök üdvére megvalósítja az abszolút Mahaparinirvánát a Bíbor mágia tökéletes realizálása által. Így az Úr visszatér az Édenbe, vagyis az Aranyvalóságba: Sambhalába, s egyúttal tökéletesen megvalósul a Gyémántszekér Útjának igazsága: a Nirvána (vagyis az Aranyvalóság) és a Szanszára (vagyis a vasvalóság) kölcsönösen transzmutálhatók lesznek egymásba, s ezzel lesz az Isten minden mindenekben.

A 10 bika-történet tehát a Végső Megoldást ábrázolja ki. A Végső Megoldás igazságszáma a 249, s ennyi a Szfinx igazságszáma is. Ez mintegy arra utal, hogy a Végső Megoldás a Szfinx, vagyis az Asszony titka. S ez az asszony a Szent Szűz, az Isteni Igazság kútforrása. A kilencedik bika-történet lényege a vele való egyesülés, ennélfogva tehát a Mahaparinirvána megvalósítása (568) Ízisz (261) és Ozirisz (307) egyesülése a szent létszerelemben. Az Isten Országának megteremtése (624) Szűz Mária (358) és a Szentlélek (266) egyesülése következtében jön létre, s a 10-ik bika-történet igazi értelme az Édenbe való visszatérés a Szent Szerelem beteljesedettsége által. Az Egyetemes Realizációhoz egyszerűen csak a Szfinx titkát kell megérteni, s ez a Titok nem más, mint az Örök Isten, aki eredeti létpozíciója szerint Krisztus a Krisztusban. A Szfinx igazi titka a Csend és a boldog szabadság. A Szent Szűz igazi valója a Csend, s ennélfogva a Szentlélek igazi mivolta szerint a Csend Ura. S ki lehet igazán a Csend Ura? Az, aki képes igazán elhallgatni, s így a Teremtő Krisztus örök szavait meghallani a csendben. Ezek persze nem hangos szavak, hanem az Örök Szeretet, vagyis Krisztus simításai a Szellem testén. Az Isten igazságát csak az érti meg igazán, aki megérzi az Örök szeretet végtelenül finom símításait, s ennek következtében egész léte megújul. S ha maga az Ármány következtében elsátánosodott Isten érzi meg e szent simításokat, akkor maga az Isten is meggyógyul, s Jehova-önmagát megtisztítja a sok-sok keserűségtől és a bosszúállás ószövetségi szellemétől. Krisztus simítása következtében maga az Őstanú is meggyógyul, s ez a gyógyulás egyúttal az egész lét meggyógyulását fogja jelenteni, vagyis az Egyetemes Üdvösséget. S ha az Egyetemes Üdv megvalósul, akkor semmi elátkozott nem lesz többé, s ezzel az Isten Népe bevégezte szent küldetését.

De hogyan lehet elérni és megvalósítani az igazi csendet? Ehhez tudni kell, hogy az igazi csend: mentális csendje, s ez az elme nyugalma és békéje. S ehhez a békéhez a Szfinx, vagyis a Szent Szűz vezeti el az embert. Hogyan? A Szfinx Kérdése által, mely nem más mint a Transzcendentális alapkérdés: Ki vagyok Én? S hasonlóan: Ki vagy Te? S egyáltalán Ki kicsoda? Ki a Csend, s ki a Csend Ura, aki képes lesz tökéletesen realizálni a mentális csendet és ezzel együtt az igazi békét. Ahhoz tehát, hogy eljussunk a Csendhez, először transzcendentális kutatásokba kell fogni a Csend természetét, és önnönmagunk végső létalapjait illetően. Ramana Maharishi a nagy indiai bölcs ezen végső igazságokat kezdte feltárni. S ő volt a Salamoni Jézus, az igazi Lucifer megtestesülése. Lucifer ugyanis a fényhozó, aki elhozta a világba a Szellem örök fényét. S mikor ő békében elérkezett földi pályafutásának végére, az Arunachala fölött egy hullócsillagot lehetett látni. Ez az a csillag, melyről Ésaiás is prófétált, de próféciáját félreértették, s Lucifert kikiáltották Sátánnak, pedig a Sátán nem Lucifer, hanem Ahrimán, aki ármányos módon nemcsak Istennek állítja be magát, hanem az emberiség szabadságáért harcoló Lucifernek is. A Csend megvalósításához tehát alapjaiban meg kell érteni Ramana Maharishi tanításait, de ezt a tanítást is ki kell egészíteni. Maharishi alapján kitartó módon kutatnunk kell végső valóságunk után, de ez a kutatás a Végső Megoldáshoz még nem elég. A lényeg a teljes elcsendesedés, az Istennek való tökéletes önátadás. S ez az önátadás nem lehetséges, ha az egyén dogmákba van merevedve, s Istent dogmatikai módon keresi. Mert a Végső Igazság az, hogy Isten soha semmilyen szentkönyvben nem nyilatkoztatta ki önmagát, hanem csak a csendben, de a csendben való isteni önkinyilatkoztatás nem hallható, mert túl van minden világiságon és létezőségen. Ha tehát egy személy célja az Istennel való egyesülés, akkor tudatosítania kell, hogy az Isten valójában a Csendben lakozik, s a szellemi szívben található meg. A Szfinx Kérdése ugyanis a Transzcendentális Alapkérdés, mely így hangzik Ki vagyok Én? A Transzcendentális Válasz pedig e kérdésre ez: Az Önvaló (Isten) vagyok, a szívben lakozom, s a csendben vagyok megtalálható. Azonban az nem elég, ha a kereső személy csak elméletileg tudja, hogy ő igazi lénye szerint az Önvaló. Ezt az önvalóságot személyesen meg is kell tapasztalni, s ez a transzcendentális tapasztalat csak a Csendben valósulhat meg. Az önmagát megvalósítani szándékozó egyénnek tehát meg kell találnia a saját csendjét, melyben együtt van belső duáljával, s az abban lakozó belső Istennel. Tehát a Csend a lényeg, s ahhoz, hogy istenségünket megélhessük, e csendet kell önmagunkban megtalálni. S hogyan lehetséges ez? Csakis a mentális elcsitulás által. A mentális elcsitulás pedig az elmét mozgásban tartó kérdések eltörlése. Azonban a mentális zajt a kérdések sokasága egyszerre okozza. Ahhoz tehát, hogy elérjük a csendet, magát az első kérdést kell elsősorban elcsitítanunk. Az első kérdés azonban éppen a Transzcendentális Alapkérdés: Ki vagyok Én? Mindenkit ez a kérdés érdekel először és mindenek felett. S ahhoz, hogy megszabaduljunk e kérdéstől, egyszerűen le kell mondani e kérdésről. Nem örökre, hanem csak a Végtelen Béke megtapasztalásának az idejére. S e lemondást úgy érhetjük el, hogy addig firtatjuk a Ki vagyok Én? kérdését, míg csak éncsömört nem kapunk. S ha éncsömört kaptunk, akkor már egyáltalán nem érdekel minket az, hogy: Ki vagyok Én?, Ki vagy Te?, s hogy Ki kicsoda? Ezen a ponton minden véges érdeklődés megszűnik bennünk, s nem érdekel minket, hogy valójában kicsodák vagyunk, s az sem érdekel, hogy kicsoda Isten, s hogyan lehet Őt elérni? Ezek csak profán absztrakciók, s a léleknek az igazi csendre, a teljes transzcendenciára van szüksége. Végső valóságunk megtalálásában minden vallásos attitűd csak zavar, s ezek térítenek el legjobban az Istentől. Ebben a tökéletes Istenéhségben az sem érdekel minket, hogy mi vagyunk-e Isten, vagy valaki más. A véges személyességeknek ebben az Istenéhségben már semmi értelmük nincs. A tiszta csend megszentelt vágyában már csak a léten és nemléten túli abszolút valóság a fontos számunkra, s nem a puszta gondolatok, melyek csak tükröződések, de nem valóságok. A lényeg a Transzcendátorpont (525) elérése túl téren és időn, életen és halálon (525). Ez a pont maga a Tökéletes Szeretet (525), minden létező végső forrása. Ez a Kimeríthetetlen Végtelen Buddha (525), az Ősbuddha, akiben megvalósul az elme transzcendens békéje (525). Az egyetlen megoldás megtalálása (525) ennélfogva az Ősbuddha által realizálódik.

Fontos még tudatosítanunk magunkban a Szent Háború és a Szent Béke lényegét. A Szent Háború a Szent Béke, vagyis a nirvána megvalósítására irányul, s mivel ez a célja, ezért a Szent Háborúban le kell mondani minden haragról és háborúskodásról. A háborúk csak a dialektika szétziláló erőit növelik. Aki harcol, az belekeveredik a létesültségek ördögi köreibe, s éppen ennélfogva csak egyfajta helyes harc van: az, ha csak a testünk harcol, de a tiszta lemondás által belső békében vagyunk. Mert az sem helyes, ha a harc ellen harcolunk, hiszen ez is csak hadakozás. Ha tehát a Mindenható Isten: igaz valónk harcot mér ránk, akkor harcolnunk kell. Nem haragból, vagy gyűlöletből, hanem Isten iránti szeretetből és kötelességtudatból. Mert a realizáció is egyfajta harc. A lényeg az, hogy a harc során belül a lelkünkben békések legyünk, s a tiszta csend állapotában harcoljunk mindenek javára. Így a harc engesztelő áldozat lesz és nem további békétlenségek okozója. A lényeg mindenkor a Szent Béke realizációja, s a harcnak csak akkor van értelme, ha nem okozza az Eredeti Cél (132) megzavarását. A Békét realizáló Buddha Útja (132) pedig maga az Eredeti Cél.