ÍGE-IDŐ 31.  

MIT IS HORDOZ A DNS?

Watson és Crick felfedezése nagyot lendített a biológián, de a kezdeti fellendülés után végtelen tanácstalanság vett erőt a biológusokon. Már fél évszázada annak, hogy egyre részletesebben ismerjük nukleinsavaink A-C-T-G betűinek váltakozását, és tudjuk azt, hogy testi mivoltunk nagyban függ attól, hogy ebben a sokszázezernyi egymást követő fehérjének nagy szerepe van a formai jegyek és lényünk tulajdonságainak megjelentetésében, és még arról is sok minden kiderült, hogy ennek mely részletei melyik tulajdonságot befolyásolják. Mit kellene hát tudnunk.

Elsősorban azt, hogy mi is az élet. Mert erről szinte semmit sem tudunk hivatalosan. Az előző lapokon az anyag és az energia teljességgel hullámszerű volt, és ez a hullámszerűség nem valami kompakt kis bogyókban nyilvánul meg, hanem a végtelenbe terjedő közeg. Már az egészet hordozó téridő is ilyen. Ha minden ilyen szerteáradó, akkor ennek sok dologban meg kell jelennie, pontosabban mindenben, amit csak ismerünk. Ez nagyon fontos eleme az univerzumnak. Eddig főképpen "élettelen" dolgokról írtam, de ha ez így van, akkor ennek nagyon fontos szerepet kell betöltenie az élet működésében is. A DNS (dezoxi-ribo-nukleinsav) és az RNS (ribo-nukleinsav) nem valami értelmetlen katyvaz, amiben valamiféle kódok lapulnak, bár ennek a feltételezésnek még mai napig is nagyon sok követője van, mert ez logikusnak is látszik. Más kód, más forma. Ez valamilyen szinten így is van, de hagyományos mikrobiológiával, molekuláris elvekkel ezt bizony nem lehet indokolni. A mai fizika tudása nem ad elégséges alapot az élet megértéséhez. A kvantummechanika egy olyan tudomány, amit a gyakorlatban az égvilágon semmire sem lehet használni, és lényegében nem is áll kapcsolatban az általunk megfigyelt makrovilággal. Ezt nálam sokkal szakavatottabb elmék is kijelentették már. Ezt nem én sütöttem rá, hanem maguk a művelői. Rendszerei feldagadtak, mint ahogyan bármely bürokratikus rendszer, de kialakulása óta teljesen meddő volt az a kísérlet, hogy gyakorlati dolgokat meg tudjanak vele magyarázni.

Ha valaki figyelmesen elolvasta a világról itt olvasható lapjainkat, akkor sok mindenre találhatott logikus magyarázatokat. Keressünk hát kapcsolatot az élettel!

Hogyan lehet kapcsolatban egy kis sejtmagocska egy hozzá képest nagyságrendekkel nagyobb szervezettel?

Minden amit látunk atomokból áll. Ez igaz a kövekre is és az élőlényekre is, és bizony ezek az atomok megszólalásig hasonlítanak egymásra. A gyémántban lévő szénatom ugyanolyan mint ami a szódavízben van, mert az abban lévő széndioxidban ugyancsak kimutathatjuk a szenet. Kisebb kémiai mesterkedéssel valóban fekete szénport vonhatunk ki belőle. Ugyanígy van ez a kálciumkarbonáttal, vagyis a mészkővel is. Ezek közismert tények. De mi tartja egyben a mészkövet? A kohéziós erő? (Ahogy valamikor tanították nekünk) De mi is ez? Az idegen latin szó csak azt jelenti: összetartó erő. Na jó, de ez az erő miből ered, mitől marad fenn, és hogy jut el atomtól atomig? Miképpen hat a távolabbiakra? Csak a tömegével?

Ha az általam ajánlott közegszerű esszenciális időrendszerekkel operálunk, akkor ezek a kérdések fel sem merülnek. Persze azért nem eszik olyan forrón a kását, mert ez a dolog azért nem lesz olyan bonyodalommentes, mivel ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor száz és száz vadonatúj, és rémségesen bonyolult feladattal kell majd megbirkóznunk. Ha egy hidrogén atom hullámtere legalább egy millió hullámforrás egymásra szuperponálódott (együtt ható) bonyolult kiáradó téresszenciából áll, akkor hány dimenziós lehet egy sejt? Ez matematikailag egyelőre teljesen járhatatlan, már csak azért is, mert statikus operátorokkal semmit sem érhetünk meg. A húszkötetes emberi DNS atlasz még csak azt sorolja fel, hogy egy embernél milyen sorrendben követik egymást a nukleinsavak. Ezt a lap elején már emlegetett A-C-T-G betűk végeláthatatlan szinte sztochasztikus felsorolásával prezentálják. De egy-egy nukleinsav is bonyolult molekula, már ez is sok proton, elektron és neutron együttese. Ahány proton vagy neutron van benne, nagyjából annyi millió a benne munkálkodó hullámforrások száma, mert a 740000-nyi alapszámhoz hozzáadódik a bennük fogva tartott fotinók dimenziószáma is. Ez ugyanúgy nehezen átlátható útra vezet, így azután keressünk hozzánk közelebbi megoldást. Közelítsük felülről a kérdést!

Hogyan határozhat meg egyetlen petesejt egy egyedet? Nos, ez attól függ, hogy milyen hullámtér veszi körül. Ezt ugye a benne szereplő atomok és a benne lévő fény mennyisége determinálja, amely hullámforrás együttes szerteáradó komplex teret áraszt környezetébe. Ugyanilyet árasztanak a kristályok is, csak azok katonás rendbe állítják egymást a hullámtereikkel. Egymást, mert kölcsönhatásban vannak. Ugyanígy van ez az élő szervezetek esetében is. Miért lesz akkor az egyik élő, és a másik élettelen? Hiszen ugyanolyan atomok is alkothatják. Ez hát az előttünk tornyosuló kérdés. No és az élő anyagok jelentős részében még távolabb is vannak az atomok, mint a kristályokban. Mi tart együtt egy pudingszerű medúzát a háborgó tengerben? És akárhogy nézem, bizony nagyon életképes! De egy földigiliszta, vagy egy kertemben áskálódó meztelen csiga sem olyan sérülékeny. Ez egy csoda!? Az. No és mi igazolja mindezt? Nemrégen lefényképeztek egy békapete környezetében egy béka alakú fantomot, amiben még nincsen béka. Ami még furcsább ez nem egy ebihalat, hanem egy kifejlett békát ábrázol. És éppen ezt állítottam már tíz évvel ezelőtt is.

A kristályok hullámterei katonás rendbe rendezik az atomokat, és ugyanilyen rend uralkodik az élőlényekben is, sőt, ha mondhatjuk sokkal bonyolultabb rendszereket képeznek a kristályokba szerveződött atomoknál, és különböző szintű értelmükkel mozgásra, és céltudatos helyváltoztatásra is képesek, de különböző szinteken védekezni is tudnak az időjárás viszontagságai ellen. Ez hullámgeometriai szemmel úgy is nézhetjük, hogy aktívan meg tudják változtatni a holografikus terük állagát, amiben a lény jellege is változásokkal jelenik meg. Mondjuk egy állat télire vastagabb bundát növel, amit tavasszal levedlik. Céltudatosan készül a télre, amely ősszel fokozottabb táplálkozással is kiegészít, hogy amikor beköszönt a tél, felhalmozott zsírtartalékaiból élhessen.

Genetikus barátaim minduntalan azt emlegetik, hogy mindez bele van írva a DNS-be, mint ahogyan ugyanezt állítják magáról az állati ösztöről is. Erre én mindig ugratni szoktam őket azzal, hogy ez bizony eléggé együgyű és savanyú magyarázat, mert sem a szekvenciát, genomot, kromoszómát, sem a tárolás módját nem tudják megmutatni. Vagyis ez egy teória, amit még semmi sem igazolt a tapasztaláson kívül. A zigótában valahogy benne van az információ arról, hogy milyen egyeddé kell fejlődnie a megtermékenyült petesejtnek, de az még eléggé zavaros módon van kikutatva, hogy miképpen. Ha egy kis részt megváltoztatunk az atomok láncában, akkor az egyed kisebb nagyobb változásokkal követi mesterkedésünket, de azt már senki sem érti, hogy miért pont azt okozzuk ezzel vagy azzal a beavatkozásunkkal?!

No, akkor megint lépjünk vissza az egyszerűbb irányába. Szóval, mi is tartja egyben a kristályokat? A leegyszerűsített módon "kohéziósnak" nevezett erő azért még sok érdekes lehetőséget rejteget. Az atomot alkotó dinamikus mozgásban lévő hullámforrások szabályos struktúrákat árasztanak a környezetükbe. Ez már az atommagokat alkotó proton és neutron kupacra is igaz, és ez határozza meg elektronhéjaik rendszerét is. Persze már régóta tudjuk, hogy valójában ilyen héjak sincsenek, mert az elektronok nem valami gömbhéjakon keringenek, mint valami kis bolygórendszer, hanem sokkal komplikáltabb törvényszerűségek kormányozzák őket. De mi?

A kiáradás egy fortyogó (akár 250 millió időforrásból fakadó) bonyolult rendszerből fakad, és ez egyúttal még az atomban őrzött fénykvantumok tereivel is összeadódik. Ez egyetlen urániumatom tere. De már egy nitrogénatom is 14 milliónyi hullámforrásból fakad. Fakad, mert állandóan a keletkezés állapotában van. Már egy kisebb anyaghalmazban lévő atomok sokmilliárdnyi hullámforrást jelentenek, akkor gondoljuk meg azt, hogy mennyi van egy grammatomsúlynyi mennyiségben! 6x10²³ atom 24 liternyi (20 C^o) hidrogénben. Ez 6x10²³ szorozva egymillióval, vagyis 6x10²⁹ forrás. És ez a legkönnyebb anyag. Az ember átlagfajsúlya közel van a vízéhez, amiből 18 grammnyi a molekulasúlynyi mennyiség. Egy liter víz 5.99 x 10³², egy ember nagyjából 4x 10³⁴ időforrás által keletkezik. Vagyis lényegében egy ember ennyi dimenziós, mert minden egyes forrás teljesen önálló dimenziót kelt. Ezek állandóan keletkeznek és elenyésznek, de átlagosan ennyi van bennünk. Ez egy hihetetlenül elgondolkoztató dolog, mert olyan komplikált hullámtérhez vezet, amilyet a legvadabb álmainkban sem gondoltunk. Azt már csak félve teszem hozzá, hogy a kiterjedés miatt még komplikáltabb a dolog, mert ez bizony négydimenziós jelenség. A számítások szerint az Univerzumban úgy 10⁴³ proton van ami azt jelenti, hogy amennyiben hozzászámoljuk a "fekete anyag" neutronjait és az összes fénykvantum tömegét is, úgy kb. 10⁵⁰ darab dimenzióforrással kell számolnunk. Egy egyes után ötven nulla. Vagyis hozzávetőlegesen ennyi dimenziós lehet az Univerzumunk. Ha jól számoltunk. Ennél több azért még lehet.

No és mindezt mi napjainkban geometrikus három dimenzióval igyekszünk megmagyarázni.

A hullámterek élőnél és élettelennél is keletkeznek, de sok tényezőtől függ az, hogy az atomokból kiáradó hullámterek miképpen állnak össze makro rendszerekké. Ebben a komplex kiáradásban jelentős szerepet játszik a protonokban és a neutronokban lévő fény. Ez belsejükben pattogva minden időtükörrel való ütközésnél kilök a térbe egy fénysebességgel elszáguldó, eddig előtte halmozódó "magtalan fénykupakot" és amikor ez egy másik protonhoz vagy neutronhoz ér, arra erőhatást gyakorol, népiesen jó nagyot becsap neki. Ez az erő az, amely főleg az atomok cenrumában, az atommagokban nagyon hatékony. Én úgy gondolom, hogy ez lehet az a titokzatos ötödik erő. Ez, ahogy az atommagban túlzottan közel kerülnek egymáshoz a részecskék, egyre intenzívebben taszítja az egyébként egymáshoz négyzetesen egyre jobban vonzódó korpuszkulákat, és ehhez a taszítóerőhöz még hozzájárul az is, hogy maga a részecske is állandóan belülről újraképződik, és időtükrei fénysebességgel tágulnak kifelé. Ezek ugyan egy gerjesztettségi állapottól függő határon elenyésznek, de addig nagyon is hatékonyan verik vissza "elfelé" a többi korpuszkulát. Így az atommagban beáll egy viszonylagos egyensúlyi helyzet, amely az fénykupakok és a részecskefelszínek, valamint a görbült tereikből eredő tömegvonzás között alakul ki. Azt se felejtsük el, hogy ezenközben iszonyatos fordulatszámmal pörögnek a saját tengelyük körül is. Egy proton "egyenlítője" 1.41 szeres fénysebességgel "halad". Ez is azt jelzi, hogy felszíne nem "anyagi" bogyócska szerű dolog. Nem is részecske és nem is anyagi abban az értelemben, ahogy azt napjainkban a legtöbben értik.

A roppant bonyolult hullámtér esszenciális közege forgatja az elektron virtuális képét az atommag körül. Minden proton a sajátját. Ezt vizsgáltuk eddig. Ennek a hullámtérnek csak dinamikus komponensei vannak, de mégis keletkeznek olyan kevésbé "agressziómentes" helyek az atomokat körülvevő térben, amelyek bizonyos hőmérséklet (szabad és raboskodó fénykvantum szám) alatt megengedik azt, hogy az atomok egymással is társulásra léphessenek. Ezek az erők kormányozzák a kristályosodást, de ugyanezek tartják rendszerben az élő anyagot is. Ezért más és más hőmérsékleten vagy nyomáson más és más kristályszerkezet alakul ki, mert más és más interferenciák tartják egyben az anyagot. Ahogy emeljük a hőmérsékletet, vagyis szabad fénykvantumokkal bombázzuk a kristályt, elkezd emelkedni a nukleonok gerjeszetettségi szintje, egyre több fotínó hatol a neutronokba és protonokba, ami módosítja elektron konfigurációjukat is, és megváltoztatja az eddigi állóhullám képet is. Ez egy határértéknél már lehetetlenné teszi a kristály eddigi nyugalmas rendjét, és az viszonylag szűk hőmérsékleti tartományon belül halmazállapotot vált. Mondjuk; megolvad. Magának a folyadék állapotnak is eléggé jól követhető halmazállapoti határa van, amit forráspontnak nevezünk.

Engem mindig a kivételek izgattak, mert úgy éreztem, hogy ezek a kivételek azok, amelyek rávezethetnek minket a "szabályra". Mert a kivétel erősíti a szabályt. Miért folyékony a higany egészen mínusz 35 C^o-ig? Vagy miért kerüli a jód a folyadék halmazálapotot? Miért szublimál szilárd állapotból gőz halmazállapotba? Vagy miért hagy ki az atomi evolúció átmenetileg elektronhéjakat, amit nagyobb rendszámok felé azonban később szépen feltöltöget? Rend van ebben, mert az atomsúly növekedésével ciklusosan fordul elő ez a "furcsa" jelenség. No és miért tud megkötni egy harmadik hidrogénatomot a víz? Amikor az oxigén a vegyületeiben leginkább csak két vegyértékű arculatát mutatja? Mi is az a "van de Waals" féle erő? Ilyen renitens molekula a H₃O⁺ Hidroponium. Ezek, és még sok ezernyi kérdés foglalkoztat, mert nem tartom elégnek, ha egy erőt vagy egy jelenséget elneveznek valakiről, hanem azt is tudni akarom, hogy mi és hogyan okozza.

A világban rend van, és hiába mondogatják nekem a termodinamika második főtételét, azt, hogy az univerzumunk a hőhalál felé tendál, a világban, de még a mi kis sérülékeny világunkban is minden arra mutat, hogy van ennél egy sokkal hatékonyabb dolog, egy rendező elv, egy koordinátor, ami fokozott figyelemmel, és óvó szeretettel figyel az élet törékeny békéjére. A világegyetemet áthatja valamiféle transzcendens értelem. Ez mindenhol ott van, mert mindenen akadálytalanul áthatoló esszenciális hullámokban terjed. Ilyet minden anyagi részecske és fénykvantum is generál magából, mert ez a létalapjuk. Minden amit csak ismerünk, kiárasztja a létezését ebbe a hullámtérbe, és ebben bizony jelen van minden gondolati struktúra is, mert a gondolatok is létezőkhöz kötődnek, és bizony ez még materialista szinten is azt jelenti, hogy nincsen kompakt gondolat, ami csak egy kis zárt helyen létezne. A létezés szétáradó, így a gondolatok is. Misztikus és gyanús dolog ez egy materialistának, de bizony mindez kísérletileg is (megismételhetően) bizonyítható. Ennek egy kezdetleges formáját jelentik a rádióhullámok. A létezési hullámok nem rádióhullámok, mert azok elektromosan és mágnesesen nem polarizáltak. Ilyet a töltéssel bíró részecskék keltenek. Ilyenek is keletkeznek az emberben és az élőlényekben, hiszen telis tele vannak elektromosan töltött részecskékkel, és ezek gyakori mozgása elektromágneses hullámokat hoz létre.

De ez a magától és folyamatosan szerteáradó nagyon bonyolult hullámvilág vonzó esszenciákkal és taszító térréteg szeparátorokkal is bír. Ezek szervező erőként is fellépnek az univerzumban, mikro (atomi), közép (élőlény) és makro (naprendszerek és galaxisok) szintjén is. A kristályok nehezen kezdenek kristályosodni, de amint néhány atom már összeállt egy kis kolóniává, szinte robbanásszerűen elkezd felrakodni a kristályra az oldatból vagy olvadékból a többi atom. De miért keletkeznek egymástól elszeparált kristályszemcsék, és miért nem lesz monolitikus a kristály? Miért áll le a kristályfejlődés kisebb vagy nagyobb kristályszemcséknél? Miért lesz az acél szívósabb és keményebb a kovácsolástól? Mert izzó állapotban közelebbi, tehát hatékonyabb interferencia "lyukakba" tuszkoljuk bele az atomjait? Logikusnak tűnik.

Bizony, de azért a közelebbi nem minden atom esetében jelent hatékonyabbat. Van amelyik kristályszerkezet javul, és van amelyik romlik a felizzítástól, és van amelyik javul. Erre tapasztalati úton már rájöttünk, de ezek a tapasztalatok sokkal jobban felhasználhatóak lennének akkor, ha jó elméleti alapokon állnának. Az atomoknak vannak olyan kapcsolódási rendszerei amelyek többé kevésbé rugalmasak. Az élő anyagokban jelentős részben ilyeneket találunk. Ez nem egyszerűen lágy és hajlítható, mint az ólom vagy olyan, mint az emlékező fémek, amelyek hőmérsékletváltozás hatására visszanyerik eredeti alakjukat. Az az érdekes, hogy ezt többnyire az atomok távolodása (melegedése) váltja ki. A hőre zsugorodó műanyagcső is melegítésre zsugorodik akár negyed részére is. Ez azért van, mert a csövet hidegen tágítják, és ezzel nagy mechanikus feszültséget hoznak létre az anyagában. Ilyenkor gyenge kötést jelentő távolabbi interferenciákba kényszerítik az atomjait. Nagyon érdekes, hogy képlékeny állapotba melegítésük hatására erős visszarendeződés kezdődik benne. Ugyanez történik az emlékező fémekben is, de ott olyan is van, ami a hőmérséklet csökkenésére és növekedésére is elmozdulással reagál. Már-már az élő izomhoz kezd hasonlítani, már-már élőnek tűnhet. De hagyományos értelemben nem az. Hagyományos alatt a mai akadémikus szemléletet értem, és nem a valódi hagyományokat. Valamikori őseink a hegyeket és a folyókat is élőnek tartották. No, és bármilyen hihetetlen, a DNS örökítő anyagról is tudtak. Erről nagyon sok feljegyzésünk és ábránk van.

A mai szemléletben az élő határát a vírusokhoz tesszük, de azért ne felejtsük, a vírusok kristályos állapotban is megtartják életrevalóságukat. Évezredekig el tudnak maradni minden anyagcsere nélkül. Kristályos alakban semmilyen olyan életjelet nem adnak, amit mint az élet kritériumait a biológusaink hozzákötötték. Kristályos alakban nem él? De bizony akkor is él. Vagyis a kristályoknak is lehet élete. Ez akkor mégsem az élet határa? Gyanús az, hogy minden anyag él?! Csak vírusnyi kis kristályos anyag élhet? Egy sziklányi már nem? Miért lenne itt valamiféle határ?

De térjünk vissza a DNS-re! Hogyan határozza meg egy kis szemmel szinte nem is látható atomhalmaz azt, hogy egy petesejtből milyen alakú és funkciójú élőlénynek kell kialakulnia? Miért és hogyan vélik egyetlen őssejtből ember? Miért kezd egyre jobban eltérő sejtekké differenciálódni? Hogyan lesz az egyformából nagyon különböző? Nos, a DNS (dezoxiribonukleinsav) vagy az RNS (ribonukleinsav) sohasem lesz emberré. Persze jól tudjuk, hogy van ilyen az általunk élőnek tartott lényekben, de maga a testi örökítő anyag képtelen arra, hogy élőlénnyé (esetünkben emberré) osztódásra bírja a sejteket. In vitro az ember sohasem alakul ki. Ez töltse el megnyugvással a szíveteket. Az a klónozás, amivel évek óta ijesztgetnek minket a biológusok és főképpen a tudatlan médiaszerkesztők, szerencsére humbug.

Az RNS képtelen az önálló osztódásra, és csak egy fejlettebb osztályba tartozó gazdasejtben képes másolatokat képezni magából. mint a fénymásolóba tévedt légy. A DNS képes hasonló sejtek létrehozására, de további szervező erő híján csak primitív egysejtűek megtartására képes. Ezek a baktériumok. Ez képezhet ugyan telepet, de képtelen kilépni egyszerű életciklusából. Osztódik. Hiányzik belőle a szervező erő magasabb rendű formája. A lényeg másban valami van elrejtve!

Kell lennie a lényekben egy erőteljesebb koordinátornak, amely láthatatlan szervező erőként a formát és az értelem valamilyen szintjét hordozza. Ez a koordinátor a lélek. Ez teljesen DNS független és anyagfüggetlen dolog, de tudnunk kell azt, hogy nagyon sok tévhit terjeng az elmékben ezzel kapcsolatban. A léleknek van anyagjellegű része is (időtükör rendszere és lélekcellái), és ennek hullámtere is, és ez a szellem. Ravasz kis szerkezet, annyi szent. A lélek egy olyan elpusztíthatatlan anyagszemcse, amelyben van egy olyan titokzatos forrásrendszer, amely még az anyagi részecskéktől is nagyon eltérővé teszi. Saját térforrása van. Ez még a nemtér-nemidőben is megtartja. (ahun, idősemmi, tovuha bohu). Az idő-semmiben az anyag térforrás nélkül semmivé foszlik. A lélek ötdimenziós, és ennek vannak négy, 3, 2 és 1 dimenziós vetületei is. Ezek is testek, és ilyen testünk is van. Egyszerre mozog(nak) azzal az anyagi testtel, amit ma teljességünknek gondolunk. Már maga a mozgás is nagyon érdekes kérdés, de tudnunk kell azt, hogy ez is egy dimenzióval feljebb dől el. Ezt most leegyszerűsítve gondolatnak, szándéknak, vagy ösztönnek, feltételes vagy feltétlen reflexnek hirdetik, de ennek sem a forrását sem az elvi működését nem ismeri senki. Ma mindent atomokra, molekulákra igyekszik visszavezetni a tudományunk, és úgy hiszi, hogy az élet ezen az úton is megérthető lesz.

De mit is tesz bennünk a lélek, no és az is kérdés, hogy honnan a csudából származik? Hol terem a lélek? Velünk együtt?

Nem. A lélek Isten maga, hiszen az ő lelke egy a miénkkel, csak sokkal nagyobb. Belőle születik meg. Ennek oldalán folyamatosan színes kitüremkedések keletkeznek, és ezek a kis bimbócskák lefűződnek, majd eltávolodnak tőle. De csak a térben. Az egy dimenziós univerzumban viszont mindig a közvetlen részei maradnak. Örökös összeköttetésben is maradnak vele. Ez a jelenség fraktális alapelvű, vagyis a lelkek is ugyanilyen alrendszereket szülnek. De a sor tovább folytatódik az anyagban, az anyagi részecskékben is, és azok is szülnek még kisebbeket. Ez egy rettenetesen bonyolult rendszert sejtet, ami egy központból kiindulva magába foglalja, magában hordozza a belőle kiindult összes lelket és anyagot is. Ez az Isten. Szép, megérthető és felfogható rendszer, amely minden elemében össze van fűzve az összes többi létezővel. Az anyaggal és a fénykvantumokkal is. Nem fűzte senki, így teremtődött. Belőlem, bennem, általam mondja a mise szövege. Egyétek és vegyétek, mert ez az én testem és vérem. Mert nincsen más a világban, mint az Isten. A dolognak az is a pikantériája, hogy ezek a negyedik vagy a harmadik dimenzióban eltávolodott lelkek bejárva törvények szabta útjukat mind visszatérnek majd a kiindulási ponthoz, és ezzel meg is szűnik önálló létük. Nem elpusztulnak, hanem visszaolvadnak. Majd minden elölről kezdődik a nagy körforgásban. De egy új, okosabb információs szinten

De most beszéljünk az emberről! Az ember lelke 12 (!!) hónappal a megszületése előtt kapcsolódik szüleihez, és ettől kezdve furcsa álmaik vannak, mert ekkor már részletesen is eltervezi az egész életét velük. Innen ered a római jogban az "érthetetlen" egy éves apasági vélelem. Néhány esetben a lélek rosszul törli ki a tervét, és ez okozza később azt, hogy egy egy helyszín, esemény olyan ismerős nekünk (precognitio). Mintha már láttuk volna, mintha ez már egyszer megtörtént volna. Ez egy életterv, amit a lélek úgy tervez meg, hogy jóvátehesse eddigi cselekményeit. Erről magyaráznak a keleti vallások is, de ugyanez megvan a hunok őskeresztény vallásában is. Annak semmiféle jelentősége sincs, hogy leendő a szülei ekkor még esetleg nem is ismerik egymást, hiszen a lélek a nemtér-nemidőben tervez, ahol egyszerre van a múlt, a jelen és a jövő. Ő látja, hogy aznap, az ő számára fontos napon találkozni fognak. Ezért gyakran huncutkodik is egy kicsit. Mert megszületési pillanatának kulcsfontosságú szerepe van az idő folyamában.

Az aktust követően már azon munkálkodik, hogy felépítse a saját testét. A lélek ekkor már a felnőtt formáját is ismeri, és tudja azt is, hogy ehhez milyen csecsemői testet kell kialakítania. Benne van a képi (élő) információ. A fejlődés két úton halad. A megtermékenyült petesejt hordozza a formát, méghozzá egy teljesen felnőtt egyed formáját, amelyet maga köré is áraszt egy állóhullám kép formájában. De valójában rossz ez az állóhullám szó, mégis ma még csak ezt lehet hasonlatként leírnom, mert ez már valamennyire elterjedt a köztudatban. Ez a hullámtér nagyon is mozgó, sok száz milliárd pontból fénysebességgel terjedő, és ebben már működnek a szervek, dobog a szív, lélegzik a tüdő, keringenek a testnedvek, stb. No és már gondolkodik és érez is, bár még nem nagyobb egy mákszemnél. Emberi szinten, felnőtti tudattal gondolkodik. Érti a körülöttük élő és beszélő embereket. A gondolatukat is. Ezekből kezdi megtanulni leendő anya és apanyelvét. Persze azt is érti, amikor a szülei azon lamentálnak, hogy "megtartsák-e", vagy pedig megölessék egy erre specializálódott szakemberrel. Erre akkor is emlékszik a tudatalattija, ha testileg véletlenül mégis kegyelmet kap emancipált szüleitől. Ha megölik, akkor egészen addig szárad az anyja lelkén, ameddig az él. Ettől azután nő az öngyilkosok és a lelki sérültek tábora. Az elmúlt ötven évben az egyenjogú és bölcs anyák legalább annyi gyermeket ölettek meg, ahányan ma élünk ebben az országban. Még egy kis propaganda és "nővédelem", és már nem lesz több gond a magyarsággal. A mégis "átcsúszottakat" meg majd utoléri a drogfegyver sunyi belövése. Az alkohol nem bizonyult eléggé hatékonynak.

A lélek hullámtere egy másik lélek hullámterével kénytelen együtt dolgozni, ami persze nem csapás, hanem életben tartó segítség. Az anya és az ő tere együtt jelentik majd a kisbaba testi képét. Természetesen nemcsak biokémiai visszahatást gyakorol az édesanyjára, hanem fejlődő tömegével arányosan egyre nagyobb változást kelt benne. Mert szinte minden értelemben egy vele.

A sejtek egy holografikus térben osztódnak, és ez az, ami morfológiai eltéréseket indukál bennük. A DNS és az egész sejt processzorának szerepét játssza, ami híven igyekszik követni a lélek mozgást, dinamizmust és életet kisugárzó értelmi és működtető morfológiai parancsait. De ne felejtsük, hogy a gyermek megszületik, és lassan teljesen autonóm lénnyé kell lennie, anyja terének elhagyása után részleges, majd teljes önállóságra van kényszerítve. És persze azt se felejtsük, hogy az ember atomokból áll, és ezek tömegileg sokkal többen vannak, mint a lélek. Ez a lélekre visszahat. Ezért felejtünk. Ugyanígy van ez a körülöttünk lévő anyagvilággal is. Annak is tudattörlő hatása van. Ez a velencei (Venezia) ólomkamrákban nagyon hatékony volt. A témára érdekes információelméleti vonzatai miatt még visszatérünk.