|
KÖZELEDŐ ÉS TÁVOLODÓ ATOMOK
|
| Előzőekben már foglalkoztunk a kérdéssel, de még sok elvarratlan szál maradt. Vegyük sorra a jelenségeket, és ezzel talán sikerül beillesztenünk az elméleti filozófiát a gyakorlati életbe is. Nézzünk erre néhány gyakorlati példát! Olyanokat, amelyek ténylegesen közel állnak a mindennapi élet problémáihoz. |
|
|
HAJLÍTÁS Az egyenletesen elrendezett atomok lényegében egyforma távolságra helyezkednek el egymástól elméleti modellünkben. Azért mondom hogy elméleti, mert bizony nagyon sok hatás éri a nyugalmi testet is a környezetből. Nem egyenletesen egyforma a hőmérséklete, mert ahonnan több fény éri, azon az oldalán melegebb. Ha melegebb, akkor az az oldala meg is nyúlik. Az alul lévő atomok nagyobb nyomást szenvednek, mint a legfelsőbbek. Ez a dolog mindenféle dilatációkat okoz, amit teljességgel nem hagyhatunk figyelmen kívül. Szóval, ha most meghajlítjuk a testünket, akkor a domború oldalon az atomjai eltávolodnak egymástól, a homorú oldalon pedig zömülnek, közelednek. Ebből nyilvánvalóan az következik, hogy ahol távolodnak (ritkulnak) ott lehűl, mert itt további fénykvantumokat tud elnyelni környezetéből, ahol pedig közelednek, ott fény préselődik ki belőlük. A fény, ami elhagyja magán fogja hordozni az anyagjellemzőket is. Ennek az az oka, hogy a nukleonok (atommagok) által kisugárzott fényt az útjukba eső elektronok keringési ritmusa és egyúttal ciklikus szórása is modulálja. Így keletkeznek a színképek. Ennek igazát könnyen el lehet dönteni egy infravörös spektrumanalízissel. A hajlítás során az atomok a kristályrács (vagy molekula) atomjai mechanikus kényszerítő erő hatására kikerülnek eddigi hullámpozíciójukból, és amennyiben még van megtartón erővel bíró másik potenciállyuk, akkor abban igyekeznek megmaradni. Ha nincs egyfajta diszlokációs hiba, mikro repedés lép fel a rácsban. Kiszakad az atom a kötőerőt biztosító társaságból. A rideg, kemény anyagok rácsában keményebbek a kötések, ameddig például egy gumirúd nagyon sok hajlítást is kibír. Itt a kötések lazábbak, gyengébbek, de távolabbra hatóak. |
|
Az anyagban lévő fény, ami szintén részt vesz a dologban, hiszen szinte elengedhetetlen szimbiózisban van a nukleonokkal, a rugalmas anyagokból nem préselődik ki olyan mértékben, és így az sokáig megtartja rugalmas állapotát, mert vissza tud térni eredeti pozíciójába. Azt is tapasztalhatjuk, hogy a műanyagok egy jelentős része megöregszik, mert lassan elveszíti a lágyító anyagokat, és ezáltal (miután atomokat és ezzel hullámkeltő rendszereket veszít a kiindulási állapotához képest) leépülnek eredeti, új, gyártási állapotban kialakult kötései. Mert minden anyag szublimál valamilyen mértékben. Ezért érezzük a szagát. Ez az anyagra jellemző szag felerősödik mindenfajta anyagmegmunkálásnál. Mert ilyenkor fokozott az anyagveszteség. |
|
A NYÚLÁS Jól látszik az anyag nyújtásánál, hogy ugyan anyagtól erősen függő módon, de van egy lineáris szakasz, ameddig az anyag arányosan nyúlik, majd az E pontban eléri a rugalmassági határt, majd ezután nem sokkal az F pontban megfolyik, és itt hirtelen aránytalanul nyúlni kezd. Ekkor már irreverzibilisen deformálódik. Itt már rohamosan elszakadnak az anyag atomjai egymástól, mert az egyes atomokat körülvevő interferenciák ekkor már nem elegendőek az anyag atomjainak összetartásához. |
|
|
Az alapelv szabadon alkalmazható az összes mechanikus beavatkozás során. A ritmikus terhelés sokkal intenzívebben fárasztja az anyagot, mint a statikus terhelés, mert sokszorosára gyorsítja a fény kiszorítgatását. Jó példa erre a levegő párásító ultrahangos berendezés, ami gőzszerű párát kelt a vízből. Itt is mechanikus hatásra szakad ki a vízből a vízcseppecske, és el is hagyja a víz felszínét. Ez nem a hagyományos értelemben érthető szublimáció, és nem is gőz. A víz folyékony permet alakban távozik a víz felszínéről. Minden anyagi halmazt az atomjai által keltett anyaghullámok és energiahullámok tartanak egyben, mert az esszenciális hullámok vonzó és taszító hatást is kifejtenek. Az egymást követő longitudinális jellegű hullámoknak határozott Víz típusú határfelületei, szeparátorai vannak, amelyek mindig taszító hatásúak, és ezek között egy igen bonyodalmas kettős, hármas törésű vonzó hatású időrendszer esszencia van. Ez is fénysebességgel távolodik az anyagtól, de szívó hatású a negatív időrendszere miatt. Ezek a hullámok igen sok forráspontban keletkeznek, és így nagyon bonyolult interferenciákat, együtthatásokat hoznak létre az atom körüli térben. Ezek az erők hol vonzóak, hol taszítóak, annak függvényében, hogy éppen milyen természetű hullámzóna halad át egy adott ponton. Igen ám, de annyi erőhatás lép fel ezen az ominózus ponton, ahány hullámforrás terei elérik. Ezekben a hullámterekben ez a pont máshol és máshol van, és más-más irányban mozog, mert minden ilyen hullámkeltő időrendszere máshol határozza meg. Persze pont alatt én most nem a geometriából untig megszokott pontot értem, hanem magát a hullámforrást, a fizikai pontot. Miután a sorozat elején már megállapodtunk abban, hogy semmi más nem létezik az Univerzumban, mint ezek a furcsa dinamikus pontok, és minden egyéb dolog az ezek sajátos törvényszerűségei szerint immaginálódik bele az általuk keltett világba. Előzőleg már volt róla szó, de sok erre irányuló kérdést kaptunk, úgyhogy megkísérlem más szemszögből is megvilágítani a gázokról írt gondolataimat. Hasonlóak a törvények, mint a szilárd anyagoknál, de azért nem azonosak. Mindkettő összenyomható ellentétben van a közéjük eső halmazállapotú folyadékok összenyomhatatlan viselkedésével. De bármely halmazállapotú anyagot préselünk össze, az felmelegszik. Miután a belőlük kipréselt fény elhagyta a terepet, felveszik a környezeti hőmérsékletet. Az az érdekes, hogy ettől minden anyag megváltozik, mondhatjuk elfárad. Másmilyen lesz attól, hogy kinyomkodjuk belőlük a fényt. Ez nem regenerálódik olyan könnyen, mert csak sokkal magasabb hőmérsékleten (megolvasztással) kényszeríthető vissza a nukleonokban. Ekkor egy teljesen lepusztult rozsdás vasból ismét hasznosítható anyag lesz, amely sokáig megőrzi újra megszerzett fiatalságát. Az egyensúlytalan izotóp elemek esetében fontos tudnunk azt is, hogy ezek egy kis logikával veszélytelen elemekké alakíthatóak. Ezt már csinálják a gyakorlatban. Neutron besugárzással hoznak létre új anyagot a sugárzó anyagból. De kavitációs anihilációval is meg lehet szabadulni a kellemetlenkedő sugárzó hulladéktól. Erre is ismerek gyakorlati példákat. Ugyanennek egy másik értelmes megvalósítása egy szenzációs magyar szabadalomban jelent meg, ahol plazmaállapotba hozták a kellemetlen anyagot, ahol részben anihilált, részben alkotó elemeire bomlott, amelyek már nem voltak veszélyesek. Hasonló jelenség zajlik ilyenkor, mint a villámcsatornában. Csak hasonló, mert sokkal kisebb árammal, és sokkal kisebb feszültséggel is zajlik a folyamat a mesterséges változatnál.
|
|
|
|
|
ÍGE-IDŐ 43
