3.

75. Arvisura

Az ataiszi tudás elterjedése a Nagyföldön a 5. medvetoros évtől a 93. medvetoros évig Erek tanfejedelem tanítása Tatranig rovása Kr.e. 3965-3947 között A 75. medvetoros évben tartott sámán-előzködésen Káles sámán lett az első. Baratony elhalálozásával az ifjúsági fősámáni beosztás után elnyerte a beavatott fősámáni tisztet. Két buzgó rovósámán, Erek és Töröngöj elrendelte, hogy az Öregek Tanácsának tájékoztatása végett ifjú sámánkalandozók nézzenek szét a déli tájakon. “Útbaindításunk előtt Erek sokat beszélt nekem olyan dolgokról, amikről a szokásos oktatás során senkinek sem adott tájékoztatást. Üzent Uruk-béli hozzátartozóinak; hírt várt arról is, hogy mivé fejlődtek a termékeny Igaglat környékén a földműves nép gazdálkodási ismeretei, és hogy milyen hírek járják az ataiszi menekültekről az ott élők között.” Az útnak indítottak között a legjobb lovas Bene sámán volt, ezért ő lett a kalandozó csoport vezetője. “Velünk tartott Agócs, Gáti, Tekes, Jó, Begő, Ménes, Kojon, Koncsi, Gát, Zemlén, Ács, Szaka, Csoma, Mása, Keve, Kece, Bénye, Buja, Lubi, Holán, Kocs és Béla, sámánok valamennyien. Útiránynak a Hunor és a Bolhás tó melletti gazdag hun települést jelölték meg, valamint a Nagy Tó alatti, látásnyi területű síkságot Magyarka érintésével. Ott egy alvásnyi ideig lehetett tartózkodnunk azzal a céllal, hogy ez alatt közöljük Magyarkával, mi minden változás történt Ordoszban 75 medvetoros év alatt.” Útközben, erős télben embermagasságú gödröt használtunk lakóhelyü1, s ezt fakerítéssel körülkerítettük, a padlást pedig többszörös nádréteggel fedtük be, hogy az eső és a hólé lefusson róla. Nagy, hosszú nádtetők alatti gödrökben annyi enni- és tüzelnivalót halmoztunk fel, hogy elég volt tavaszig. Otthon azonban minden lakható gödör közepén agyagból készített búbos kemence is volt körülvéve melegedő padkával. Az agyagdöngöléssel készült kémény, ha nagy volt a család, a kakasülőn lévő búvóhelyeket is bemelegítette. A tüzelő megszerzése a nagyfiúk feladata volt, a tűz ápolása a tűzőrző lányoké. Az ételeket az eladó leányok melegítették agyagedényekben, mindenki elé csak egy evésre való ételt tettek. Szűkebb napokban a gazda csak ennyit engedélyezett. Bővebb volt az ellátás, amikor elkezdődött a disznótor, a medvetor és a szarvastor ideje. A szétosztást ilyenkor a fővadász végezte.

Amikor vége lett a szűkebb étkű télnek, akkor kezdődött a bölénytor; az állatszaporodás meg a tavaszvárás kezdete meghozta a gödölyetort. A rovástudó sámánok névadó rovásokkal indultak törzseikhez. Az Égiek parancsa szerint az év valamennyi napjára előírt névtől csak többes szülés esetén volt szabad eltérni. Magyarka után hazámba érkeztünk. A 3981. medvetoros évben, mint lovász-gyermek követtem Or-dosz városába Erek pateszit, aki Baratony halála után a sámánképzés tanfejedelme lett. Az én kötelességem volt, hogy a gyengülő szemű, Uruk-városi születésű Ereket támogassam. Erek megállapította Anya-hita rovásából, hogy a nagy mindenség 25920 tűzszerzési év alatt fordul egyet az Életadó-nap birodalmában. A nap-vallás papjai 373 napfogyatkozást és 832 holdfogyatkozást jegyeztek fel. Szipparban viszont már még egyszer annyi ideje figyelték a bölcsek a Nap csillagok közötti mozgását, a csillagboltozat teljes meg-fordulásának idejét. Nippar templom könyvtárából elhoztam azt az agyagtáblát, amelyik a 12960-as szám alapján mutatja a kettéosztott égbolt járását. Kaltes asszony birodalmában 60 pergős időt mértek és az időszámításban ezt vették alapul Nippur-ban is. Az Égi birodalomban a 25920-as fordulószámot a 60-hoz viszonyítva a pergő idő jellegzetes számát 432-ben állapították meg, az pedig a 9 ismeretlen hatalom számát foglalja magában. Ez adja az emberi faj kipusztítását jelző számot is. Az 540 égből érkezők kapuján 800 bölcs lépett valamikor égboltunk színpadára. A kulcsszámon alapul az is, hogy a Nipparban vaIó uralkodás 4320000. évében kezdődött az özönvíz, s ezzel azoknak a királyoknak a hatalma megszűnt. Az indijók is, akik Susából származtatják tudásukat, 4320000 évben jelölik meg a végtelen élet idejét. Anyahita ez ellen a 9 ismeretlen hatalom ellen vette fel a harcot. A tűzszerzési évek ismeretében bölcseink is a Szavárdokat indították útnak. Amikor az üvöltő Égi sárkány farkával Holdunkat hozzánk vágta, ránk szakadt az addig csillagos égbolt sötétsége és a menekülő beavatottak kíséretükkel a Nap és Ataisz birodalmába menekültek. Az emberek félelmükben egymást ették, különösen a fiatalokat. A beavatottak erre elkezdtek a templomgazdaságokban égi magvakat termelni, megszelídítették az állatokat és véget vetettek az emberevésnek. Minden evést, később minden fogást 1 évnek számítottak.

10 király 432000 evésig uralkodott, de falánkok voltak. Ezért az Égiek újabb özönvizet bocsátottak rájuk. Az Égi eredetű Urganim és társai ebből megmenekültek, Szavárd birodalmában egy bárkával kikötöttek, de az evési évek számlálásával nem hagytak fel. Három holdtölte után visszajöttek és a tenger akkorra már egy napi gyaloglásnyi távolságra elhagyta Úr városát. Ekkor sokan Susa városán keresztül az Indus völgyébe vándoroltak és ott magas házakat építettek. Uruk szorgalmas népe visszatért Úr városába, Buda palotáját újjáépítette, még a palota pincéjét is kitakarították az iszaptól. Majd hálát adtak az Úrnak. Templomgazdaságuk felügyelőjévé első királyuk-nak, Budának az ÓN birodalmából való leszármazottját, Úr-Kevét választották meg. Agyagtábláikat Pintőr nevű szent városukba vitték. Káldi vezér, amikor kikötött a róla elnevezett Káldi-földön, megalapította a Káldi gyarmatot. Innen indult el Zagrosz vezérrel Úr-káma és megalapította Káldi-föld első gyarmatát, Úr városát. Zagrosz és Élám 10 hajó hátrahagyásával később elment innen a hegyvidék felé. Féltek, hogy az özönvíz megismétlődhet, s ezért az Ataiszhoz hasonló, Zagroszról elnevezett hegyvidékre vándoroltak. Úr-kámának meghagyták, hogy ők is költözzenek a hegyvidékre árvíz esetén és figyelmeztessék erre utódaikat. Ez történt a 7758. tűzszerzési évben. Úr-Kámának a fia Urnina még tengerparti hajósvezér volt, de a templomgazdaság olyan jó módot teremtett, hogy a fia Úr-Gana már király lett a Káldi-föld partvidékén. Kaltes asszony szekerén újabb Égiek érkeztek és Úr városának közelében leszálltak a tengerre. Oánész kiúszott a partra. Felső teste emberi volt, mely alul haluszonyokban végződött. Az emberek először féltek tőle, de ő fénylő ékszerekkel kedveskedett nekik. Erre Úr népének ifjai kenyérrel és hússal kínálták, melyet ő szívesen elfogadott. Később társai is követték a szárazföldre, s szintén csillogó ékszereket hoztak a nádhajók kikötőibe. A felbátorodott nép minden jóval elhalmozta őket. Úr városának felnőtt lakói eleinte csak nevettek gyermekeik és az Égből jöttek barátkozásán és az ötödik holdtöltén ők is bemerészkedtek a csatornába.

Akkor csodát láttak: reggelre eltűntek az idegenek uszonyai és alsótestük is emberivé változott. Az uszonyok persze lábra szerelhető alkalmatosságok voltak. Tűzokádó és szikraszóró gépeikkel ámulatba ejtették Úr város népét. Ezeknek a csodaszerkezeteknek a kezelésére megtanították a földieket is. Fölmentek a templomba és valami szerkezetekkel az eget nézegették. Erre is megtanították a pateszik gyermekeit. Mire eljött a 12. holdtölte, megtanulták a földiek nyelvét, a Rát folyó felé pedig elkezdték keresni a csatornázás lehetőségét. Megtanították az embereket a föld művelésére és az állatok megnemesítésére. Pulikkal juhokat őriztettek emberi segítség nélkül. A pulikat eleinte égi szőr-pamacsoknak nevezték, mert olyan okosak, hogy nem is állatok. Voltak olyan kis halaik, amelyekkel a magukkal hozottak úgy eljátszottak, mintha barátaik lettek volna. A Kaltes asszony bolygóján lévő 9 ismeretlen hatalmat úgy magyarázta Oánész, hogy ez Kaltes asszony 9 csodája és ez 9 Égi mester létezését bizonyítja. Ezek szerint a 9 Égi mester volt Kaltes asszony bolygójának a mozgatója. Égi eredetű tudásuk lehetővé tette, hogy már 540-szer fölkeressék Joli-Tórem bolygóját. Minden ilyen látogatás előtt 800 Égi lakó dolgozott Kaltes asszony egy-egy szekerén. De olykor mégis előfordult valami hiba. Egy alkalommal 9 égi lakó itt maradt Földünkön és a koponyájú földi lakók közül választottak maguknak párt. Ettől kezdve a földiek is elkezdtek okosabbak lenni, és néha nem ették meg legyőzött ellenségeiket. A földi növényzetet az égiek égi magvakkal nemesítették. A föld lakói valami-kor a fákon épített fészkekben kerestek menedéket a nagytestű állatok elől. De később megtanultak rájuk dorongokkal, csapdákkal és kövekkel vadászni. Egy-egy nagy állat elejtése dús lakomát biztosított.

A nagy földrengések, eljegesedések után olykor alig maradt ember, de az égből jöttek egyre nagyobb sikerrel megtanították a földieket a védekezésre, és a Kaltes asszony bolygóján élő mindenféle. Az égből mindig kilencen jöttek. Volt rá eset, hogy közülük itt valaki elpusztult. Ilyenkor a visszatérők Kaltes asszony szekerén valakit magukkal ragadtak. Az ilyenekre azután azt mondták: jók voltak, tehát a mennybe mentek és az Isten fiainak nevezték őket. Ilyen földi látogatások addig történtek, amíg el nem érkezett a Nippurban is följegyzett titokzatos 4320000-es életforgási szám. Azóta csak Kaltes asszonyféle gyöngy-szemecskéivel figyelik a Földön maradt, igen elszaporodott utódaik életét. Amit, így meglátnak, azt bizonyára beírják az Élet könyvébe. Erről az óriási időről, de még annak töredékeiről is csak olyan ember beszélhet, aki a 4320 és az azt felező 2160-as szám lényegét, a Világ-holdévet meg tudja érteni. Az ilyen ember elmondhat annyit, amennyit a földi ember értelme fel tud fogni. Földünkön az emberiség elszaporodása mindig táplálkozási nehézségeket okozott. A megoldást a számok hozták. Amikor például a megengedett étkezések száma a Rát-Tigris völgyében elérte a 4320-at, a 43200-at, illetve a 432000-et, hol kisebb, hol nagyobb özönvíz keletkezett. Ha nem özönvíz jött, akkor üvöltő vízisárkányok jelentek meg az égbolton és megcsapkodták a Földet. Buda leánya, Aran, Ten vitézhez a gyakran kiáradó Nagy-folyó ifjú királyához ment férjhez. De a folyó minden gyermeke születésekor kiáradt. A sok áradást a gyakori szüléseknek tulajdonították és ezért Aran bátyjai Ten vitéz férfi népét felbujtották, hogy öljék meg Ten vitézt. A gyilkosság után Aran tenger gazdagságával hazatért Úr városába és várta azt a férfit, akit a bölcsek jóslata szerint az Égiek ígértek neki. Nemsokára csakugyan megérkezett Samasna Pistije, aki tengernyi szenvedés után végre feleségül vehette Arant. Sok fiuk és leányuk született. Buda halála után Samasna Pistijét az Úr hegyén épült templomban királlyá kenték a pateszik. Samasna Pistije igen bölcs és okos uralkodó volt. Birodalmát apró gazdaságokra osztotta. A földműves nép három nap Úr város földjein tanulta a papoktól a földművelés okosabb módját, a másik három nap a saját földjeiken igyekeztek kipróbálni. Terményeikből, gyümölcseikből és állataikból aztán mutatót vittek Úr templomának. Az okosabb földművelés, a nagyobb állatsza-porulat és Úr csatornázása meghozta gyümölcsét: nagyon meggazdagodtak. Ifjaik látni szerették volna a világot, sőt Úr nevében meg is hódítani. De előbb elsajátították Úr templomának rovás-ismeretét. Az elaggott Samasa-Pisti sírt örömében, amikor nevelt fiai, akik Ten és Aran házasságából származtak, fölkerekedtek, hogy visszavegyék Ten vitéz birtokát. Amikor az önálló gazdaságok száma elérte a 4380-at, Samasna Pistije elrendelte a Nagyvíz vidékének meghódítását. Minden lovat elvittek Úr városából és csak a szamarakat hagyták otthon. Igénytelenségüknél fogva földművelésre azok alkalmasabbak is voltak, hódító útra indulni meg csak lóval lehet. Ten első fia, Ménes, aki igen okos és tanult ifjú pateszi volt, elindult a kisgazdaságokból kikerült 4380 elsőszülött ifjúval. Amikor megjelentek a Nagyvíz felső vidékén, a bölcsek eléjük mentek, mert az égi jelek már tudtukra adták érkezésüket. Szükség is volt rájuk: a legutolsó nagy áradás alkalmával nagyon sok ifjú férj elpusztult és várták a csodát, hogy az égi hatalmak tanult, munkás kezeket küldjenek hozzájuk. Így is lett.

Ménes és négy öccse a lovasokat letelepítette, s a bölcsekkel együtt hálát adott az Úrnak, aki az édesapja birodalmát visszaadta neki, mint I. pateszinak. Az első évi gazdálkodás igen eredményes volt, ezért a bölcsek népeikkel együtt Ménest királyukká választották. Kis városában nem volt özönvíz, mert azt, amint mondták, Enlil, Enki, Nin-Hurság és Eres-ki-Gal a Nagyalföld Istennője védte. A két nagy folyó neve nem Tigris és Rát volt, hanem ősi ataiszi nevén Idag-lat és Buranum. Élámban és Káldi-földön következetesen így nevezték őket. Az ataiszi elnevezést a 24 hun törzs szövetségének megalakulásakor átvették Eridu, Bad-Tiberia, Larak, Sippar és Surupaki. Az Uruki királyság Úr királyai alatt Úr, Arpadu, Aradu, Kis és Hit felett uralkodott. Amikor az 50. medvetoros évben, Kr.e. 3990-ben Erekkel megjelentünk az Uruki királyságban, Úr királya az újonnan felállított Nippar kegyhelyen fogadott bennünket. Ott folytak a pateszi képzések. Ott hallottunk Ős-Ten szülöttjének, Ménes királynak új rendszerű államalapításáról. Ménes az Úr városában használt képjelekkel levelezett Samasna Pistijével. Sok tanácsot kapott tőle birodalma ésszerű kormányzására. Az ON vallás papjai ugyanis sok hasznos följegyzést készítettek az Üvöltő Vízi Sárkány megjelenéséről és a Hold csatlakozásának körülményeiről. Tudták, hogy az állandó árapály hullámzása növelte meg az esők és viharok számát. Amikor Ménes első fia, Nap-Kira 15 éves lett, eljegyezte Amu főpapjának a leányát. A fiatalok új fővárost kezdtek építeni, Amun-óm elnevezéssel. Ez lett Nap-Kira fővárosa. Az ősi vallás hívei alávetették magukat Úr város törvényeinek és szokásainak. Az összeköttetést pateszik útján állandóan fenntartották. Bothonban az Őrsur ivadékai uralkodtak, a jobb oldalon Ménes fiai. Apósa halála után Nap-Kira került hatalomra, de Ménes második fia, Narmen is új várost épített. Az elaggott Ménes királyt itt temették el. Amikor pedig Őrsur elvénült, fiú gyermeke nem lévén, Ménes harmadik fiát tette meg uralkodónak. Ez Hor-Aba volt.

Őrsur halála után a tizedik feleségét, a legfiatalabbat tette meg királynénak. Ettől sok gyermeke született. Így hát Ménes király gyermekei uralkodtak Bothonban is, Esthonban is. Nippar csak-úgy ontotta a pateszi tanulókat, akik aztán Bothonban is, Esthonban is további képzésben részesültek, s így az ON papjaiéval felérő kiképzést kaptak. Ezeknek a kettős képzettségű pateszi-papoknak az ősi szokása így hangzott: Osiris (:Őrsur:) úgy székeljen, mint Rá, és Rá úgy székeljen, mint Osiris. Hor-Aba után a fiát Athotist kenték fel, még gyermekkorában, királlyá. Anuban lakott és mindkét nép felett uralkodott. Az északi, vagy alsó birodalom jelvénye a papirusz bokra volt. A déli, vagy felső birodalomé pedig a lótuszvirág. Észak Szet Isten, Dél Hóras birodalma volt. Királyi jelvényük a vörös korona, illetve a fehér sisak. Rá Isten védelme alatt állottak. Az első királyok Ménestől kezdve Úr városbeli mintára égetett téglával építkeztek. De több templomukat ősi birodalmuk szokása szerint, mokottaii, turrai és simeai kövekből emelték. Ezek mind óriási méretű közmunkát jelentettek Rá Isten dicsőségére. Szet Isten és Hóras Isten híveinek okulására, a két birodalmat egyesítő Ménes király óriási tégla könyvtárakat építtetett és a feljegyzéseket itt gyűjtötték össze négy és fél tömény korából. Ezekben le voltak írva a kegyetlen jégkorszak eseményei. Amikor a beavatottak elhagyták az egymást evő emberek világát, a Kaltes asszony birodalmában keletkezett kép-írást magukkal hozták. Itt aztán tovább figyelték a Nap és újabban a Hold anyánk járását. A Deltában a legnagyobb város az ON: a nap Isten városa volt, északon az Amon főistené. Mindkét város csak a Káldi kereskedőket engedte be. Ezeket Samasna Pistije utódainak a pateszijei kísérték. Így egyeztették csillagászati ismereteiket. Havarut városát Aran és Ten lányai építették. Férjüket mindig a legjobb íjászok közül választották és lovagló versenyen elsőnek kellett lenni. Ha tehát valaki az Istenek lányait feleségül akarta venni, annak úgy az íjász, mint a lovagló versenyen győznie kellett. Az első ilyen győztes Salát vezér volt. Új verseny-számot mutatott be: a vágtató lóról való nyilazást. Amikor Ménes király ON és Amon birodalmába érkezett, Aran leányági leszármazottai örömmel üdvözölték és felajánlották, hogy délről a jól kiképzett szitiuk, azaz íjászok fogják védeni a birodalmat. Ménes, majd Nap-Kira később pedig annak fiai minden évben meglátogatták Havarut. Ilyenkor elhozták ON és Amon isten ajándékait Ten leszármazottainak. Ten isten leszármazottai állandó összeköttetést tartottak fenn az ataiszi menekültekkel, ezek óriásivá fejlődött Úr birodalmával és annak 65 királyával. Átvették azok képírását is.

Arvisura Anyahita még Ataiszban megalkotta ezt az érthető közlési módot. A templomok gazdaságai és a Zikkuratok, vagyis a szent könyvek őrzői ezt rendre átvették és a nippuri írnok-képzésen a beavatottak százait képezték ki Ménes birodalma részére. Arvisura Anyahita korától kezdve a beavatottság jele a kereszt volt. Bothon, Esthon, Tenföld, Kál-dea és Indus földje mind átvette ezt a jelet. Akik az ataiszi tengerár és földrengések után az égből jöttek, Káldi-földön, majd Uruk földjén és Úr városában királyokká lettek. Tehát a királyság intézménye is az égből jött. A királyságok száma lassanként 65-re emelkedett. Az égi királyok a templomi gazdaságok földjein uralkodtak. A földművesek miután 3 nap a király földjein, majd másik 3 nap a saját földjükön dolgoztak, a hetedik napot Istennek szentelték. Ezt a szokást később átvette Kis városa, Mari városa, Indus birodalma és a Léb városán túli Mennyei birodalom is. Itt a királynak fel kellett hágnia a Földet jelképező Jáó dombra; ez volt az ő őrhelye; onnan dicsőítette az Istent. Ezt a példát a 24 hun törzs szövetsége is követte. Amikor fejedelmet, vagy fősámánt választottak, annak föl kellett mennie az Istenek hegyére és onnan visszajőve el kellett mondania, mit kívánnak tőle és népétől az istenek. Amíg Bothon és Esthon földjén az őslakók erdőket írottak, addig a kettős-baltás istenek: Min isten és utódai uralkodtak felettük. De amikor megérkeztek a jégár elől menekülő beavatottak: a Napisten fiai, a Kos és Bika csillagképének ideje alatt, Amun-Ré lett nagyon népszerű. Az isten jelképe ekkor a bika szarva közt lévő nap lett. Ebben az időben hagytak fel az őslakók az ikergyermekek egyikének feláldozásával. A Bika isten ilyesmit nem kívánt. A 24 hun törzs szövetségébe tartozók főként azért hagyták el Úr és Uruk városát, mert ott királyi személyek temetése alkalmával élő embereket áldoztak fel, köztük három hun mesterembert. De amikor az ilyen gyilkossággal felhagytak, édes borba gyilkos mérget öntöttek, abban a hitben, hogy az így kivégzett emberek szolgái lesznek a túlvilágon a királyoknak. Ezt az Ataiszból menekülő saka népek is szokásba hozták. Egy látogatás alkalmával pedig Batour, Uzapani és Baratony arra is figyelmeztette Uruk bölcseit, hogy ha az Ikrek csillagképében történtek is emberáldozatok, most már a Bika csillagképében ez nem való. Még Uruk, vagy Úr város királyának temetése alkalmával sem. Ezt Nippurban is helyeselték. Harapi király is az emberáldozatos temetkezési mód miatt hagyta el Úr városát. Ummából mentek el Úr városába Káldor király temetésére. De ott többek között a szamárfogatos hajtógyereket is lemészárolták az égiek engesztelésére. Harapi hiába kereste a gyermeket. A városbeli gyermekektől aztán megtudta, hogy több Úr városbeli gyermekkel együtt a szamárfogatos gyermeket is elvitték, hogy feláldozzák Káldor király temetésén.

Harapi király a gyermekekkel együtt a pateszihez ment és kérte, hogy ha még él a gyermek, adják neki vissza, mert az isteneknek való hála-tisztelet után haza akar hajtatni Ummába. De a pateszi azt felelte, hogy a gyermeket már feláldozták a király lelki üdvéért, de az az égieknek tetsző cselekedet volt. Harapi király méltatlankodva figyelmeztette a pateszit, hogy már elhagytuk az Ikrek világhónapját és őrültség még most is véráldozatot bemutatni. Umma királya ezután elmondta az övéinek, hogy beavatott lévén ismeri az isteni törvényeket és éppen ezért nem hajlandó tovább Uruk városának közelében élni, mert Úrban és Urukban is gyakoriak a gyilkosságok a temetéseken. Harapi királynak számos, dolgos népe lakott Ummában. Lakóházakat, templomokat is építettek, földjeiket is jól művelték. De a királyt bántotta, hogy a nép csökönyösen ragaszkodott az ősi, maradi építkezési módhoz, holott építhettek volna kényelmes lakásokat is. Végül népének a felével elhagyta a Nagy-folyamok közti síkságot és az Indus folyó vidékére költözött, ahol a rokon indijó menekültek voltak uralmon. Amikor Léh városán keresztül hazafelé mentünk, egy kis kitérővel fölkerestük Harapi király birodalmát. Ott már igen magas építményeket is láttunk és az emberek kényelmes lakásokban éltek. Minden lakásba vizet vezettek be és mindenkinek külön háló-helyisége volt. A Varázslat művészete is sokkal fej-lettebb volt, mint Urukban. Beavatottaik más, új írásmódot rendszeresítettek. A Folyóközben valamikor a pateszik uralkodtak minden faluban. Amikor azonban az Úr népe elszaporodott, a nagyobb városokból egy-egy katonailag jól kiképzett, magas termetű embert küldtek a falvakba, hogy hódoltassa meg az ottani népet. Az ilyen kiküldöttet Lugalnak, vagyis nagy embernek hívták. Amikor a városok versenyezni kezdtek a falvak meghódításáért, amelyik Lugal hamarább érkezett, az lett ott a nagy ember, az égi eredetű király, akinek aztán a pateszi behódolt és vazallusa lett a hódító Lugalnak.

29. Arvisura Buharata-Cinegés rovása 486-499. Medvetoros év Kr.e. 3554-3542

MAGYARKA ŐSVALLÁSA

A 486. medvetoros évben egy gazdag Hunor-leszármazott, Buharata lett a fősámán. Hunor birodal-mából azért küldték sámán-képzésre, mert kiváló lovas, de amellett hírhedt verekedő is volt. Buhara városában mindenki örült neki, hogy 5-10 évig békéjük lesz, a zabolátlan fejedelemfi nem fogja folyton rettegésben tartani vad lovaglásával és szüntelen kötekedéseivel az Amu-Darja folyó völgyének a népét. A hosszú időre remélt békességet meghozhatta, ha Buharata sikerrel végzi el a sámán-iskolát. Az Öregek tanácsa ugyanis javasolhatta, hogy a kitűnően végzett sámán vegyen részt a beavatottak képzésén is. Urgencs fejedelem is arra számított, hogy fia is részesülni fog az égiek magas tudományában. A 480. medvetoros évben a pusztaszeri Nagy-süánon Karagasz lett az ifjúsági fősámán. Buharatát nagyon bosszantotta ez a vereség és lovai közül kiválasztva a 24 legjobb futót, visszament Ordoszba to-vábbi képzésre a beavatottak csoportjában. A 485. évi Nagy-süánon tanulmányi eredményei kitűnőek voltak, de a lovasversenyben a lova elbukott, és a versenyt Sórja rimalány nyerte meg, aki a Tom folyó menti Kondomából jött, a török törzs Sór nevű tárkánytörzséből. Ez volt az első eset, hogy a lovasversenyt lány nyerte meg. Mint nyertesnek szabad férjválasztási joga volt. Buharatát választotta. Az esküvőt a következő évi fősámán-választás alkalmával tartották. Ködör és Cinegés volt a vőfélyük. Darró, a megrokkant fősámán adta rájuk áldását és átadta Buharatának az ifjúsági fősámán hatalmat is. Buharatának (akit, mint kiváló lótenyésztőt ismertek) az anyja a magyarkai fejedelemnek Báta fősámánnak volt a lánya. Ezért élt Buharatában az az elhatározás, hogy Buhara városának minden gazdagságával segíti Magyarkát és az ősmagyar vallás fellegvárává építi ki. Mindjárt a házasságkötés után megtervezte a városka templomát és kegyhelyeit. Ataiszi szokás szerint csatornáztatta a várost, de csatornás gazdálkodást rendszeresített a Kuma folyó egész völgyében is. Magyarka felett is teraszos kertészetet létesített. Magyarka városát Magya fejedelem építette Szavárd lovasparancsnokkal együtt. Enéh, a Magya felesége legkisebbik fiát, Magyarkát az ősmagyar hiten nevelte. Magyarka városának felépítéséhez Szavárd 237 furmányosa hordta a követ szekéren az Anyahita-tisztelők birodalmából, három furmányosa pedig Buharatával tartotta fenn a kapcsolatot. A város húsz év alatt teljesen felépült és Magyarka elkezdhette a Góg és Magóg által alapított ataiszi ősmagyar vallás táltosainak a kiképzését. A kézművesek 620 főből álló csoportja Dabósában maradt, a szegényebbek; 240-en, átkeltek nyájaikkal a Nagy-hegyen és a kézművesek segítettek felépíteni Magyarkát. Urukból való vándorlásuk a 120. holdevés ünnepétől a 130. holdevésig tartott. Akkor megállapodtak abban, hogy Dabosától Magyarkáig Kurd nemzetsége fog lakni, fiának Káldornak a birodalmában; az istenfélő Magyar népei pedig a Nagy-hegy tetejétől a jégkucsmák aljáig terjedő részt veszik birtokba. Magyar utódai tudták, hogy a szegénység a hun törzsszövetség medvetoros időszámítását alkalmazza, de ők Szavárd törzsének tűzszerzéses időszámítását fogadták el.

A Magyar és Szavárd törzs összeházasodása után is ez az időszámítás maradt fenn. A tűzszerzés megünneplésének idejéből indultak ki és Ataisz elsüllyedését a 8470. tűzszerzési évben állapították meg. Mialatt a hunok 12968 alkalommal tartottak hold-evési ünnepet, addig a szavárd-magyarok 998 esetben ünnepelték meg a tűzszerzést. Agaba fősámán, hogy a kétféle ünnep körüli vitát kiküszöbölje, a medvetor-evést rendszeresítette. Ezt mindig a tél közepétől kezdték, amikor a makkon hizlalt disznók tora már múlóban volt. Az ordoszi sámánképzés ezt az időszámítást fogadta el. Szavárd magyarságának kézműves népe már az 1018. disznótori evést számolta, amikor ők Magyarkán a 9488. tűzszerzési ünnepet tartották. Ekkor az időt egyeztették Batour fősámánnal. Amikor a hun törzsszövetség Uruk városába kalandozott, Magyarka és Szavárd népe is képviseltette magát. Ekkor a 20. medvetoros évben a 9954. tűzszerzési ünnepet tartották. A hun lovasokat Buharata és Cinegés sámán vezette. A szavárd-magyarok ekkor is a magyar ősvallást tartották a többi kisebb törzzsel együtt. Mire Magya fejedelem Magyarkán meghalt, a Földanya erősen felmelegedett. Ezért Mari fejedelem-asszony gyermekeivel és a Mari birodalombeli törzsekkel északra húzódott és az Etil folyó két partján telepedtek le. De amikor egy emberöltő múltával ez a felmelegedés csökkent, akkor is megmaradtak ezen az új tájon, annyira megszokták az erdei vadászatot, meg a télre való élelemgyűjtést. Magyarka és utódai azonban ott maradtak a hun törzsszövetség és Uruk népének bölcsőjénél. Ők is, meg a velük összeházasodott szavárdok is megmaradtak a fiatal Magyarka fejedelem egyisten-hitén. Ez különböztette meg őket a többi ataiszi néptől. Az özönvíz elmúltával a Nagy-hegy vidékéről visszavándorolt Szumír fejedelem népei is-amint a rokonlátogatók elmondták-már a háromezredik istennél tartottak. De ez következett a természet nagy bőségéből: annak minden jelenségére, vagy minden emberi tulajdonságára egy-egy istent alkottak maguknak. Elfelejtették, amit a Susa szumír város környékéről elvándorolt családok emlegettek, hogy az istenek az emberek agyából pattantak ki. Buharata északra Mari birodalmába, délre Szumír fejedelem uruki törzseihez és Úzon melegvizes birodalma felé irányította háromszáz lovasát. Az ősmagyar vallás tanulmányozására hosszabb ideig Magyarkán maradt. Itt az öntözéses és lépcsőzetes termelés következtében nagy bőség mutatkozott. Tetszett neki az is, hogy a nép nem félt a földrengéstől és csak kőből készült házakat építettek. Sok bölcs dologról hallott az égi istennek épített hajlékban is. A látottakat összehasonlította a gazdag hun törzsek életével, küzdelmes életükkel, meg a sámánok több-isten-hitével. Tudta, hogy ebben része van annak is, hogy a közbenjárás haszonnal jár. Magyarka egy-isten-hitét csak néhány szavárd család tette magáévá. Ezek összeházasodtak Magya fejedelem harmadik fiának a leszármazóival. De az nemigen tetszett Buharatának, hogy a fejedelem és a családja éppen úgy dolgozott, mint a legterméketlenebb vidéken élő fejedelmi leszármazottak. Ez mindenkit mindenkivel egyenlővé tett. Az ilyesmit nem volna okos a Hun tó birodalmában is otthonossá tenni, mert akkor a gazdag lóállomány felett rendelkező hun fejedelmi ifjaknak is dolgozniuk kellene. Buharata azt tartotta jónak, ha minden törzsnek megvan a maga külön istene. A sámánokat a hun előkelőségek gazdagon el tudják tartani. Jó, ha az emberek megmaradnak a maguk elképzeléseinél. Buharata elment a vallási központba: Nippur szent városába. Magával vitte Báta, Barasz és Darró Arvisuráit. Egyeztették az időszámítást. A 24 hun törzs szövetsége 486 évvel előbb alakult meg. A Nippuri központot csak 1710 tűzszerzési évvel utána alapították. Az Arvisurák rovása tehát 2196 évvel azelőtt kezdődött. Az uruki templom-gazdaságokban régebben pateszik uralkodtak. A gazdaság a város legmagasabb pontján volt, hogy árvíz esetén a nép a gazdaság főépületében találjon menedéket. Később Úr-Ganna, a leghatalmasabb pateszi a gazdaságok hathatósabb védelme érdekében szétválasztotta a pateszik és a lu-galok hatalmát. Lugalnak mindig a legjobb harcost választották. Ő fegyvereseivel őrködött a gazdaságok munkájának nyugalma felett is. Ezekben tizedeket szerveztek és őrséget állítottak a rablók, gyújtogatók ellen. A lugal testőrsége ezért nemcsak fegyverrel, hanem tűzoltó alkalmatosságokkal is el volt látva. A később alakult szent város: Pintor kezdeményezte a nyugati látogatásokat. Így találkoztak Esthon és Bot-hon beavatottjaival, akik Nippur alapítása után 1509 évvel kezdték el jegyezni a napévet, 1550 évvel pedig vezetni a nyilvántartásokat.

Buharatának ide is el kellett látogatnia. A rokonlátogató sámáncsoport megállapította azt is, hogy Szumír-földön és Esthonban sokkal több a mélyen gondolkozó és irányításra alkalmas ember, mint Magyarkán és Szavárd-földön. Esthonban és Bothonban az újszülött végtagjait lekötötték, hogy az agyuk és az értelmük jobban fejlődjön. A koponyájuk is tovább nyitva maradt. A hunok ezt nem helyeselték, mert az ilyen eljárás csökkenti a test ügyességét és a lóratermettséget. Márpedig a ló ott nagyon fontos volt. Lóval nagy területeket be lehet járni, könnyebb az érintkezés. A földművelésben is igen hasznos. Általa lehet fenntartani a kapcsolatot észak és nyugat felé. Magyarka felépítéséhez is sok ló kellett. Pácska, magyarkai sámánból lett fejedelem megkérte Buharata fősámánt, hogy távollétének ideje alatt két másik csoport a szavárd-magyar földön foglalatoskodjék. Itt megtanulták, hogy lehet jó termést biztosítani. A sík területek ki voltak téve a gyakori árvízveszélynek, a dombos vidékeken meg a szárazságtól pusztult a növényzet. Ezért ataiszi módra öntözéses gazdálkodást rendszeresítettek, nemcsak a sík területen, hanem a lankás domboldalon is. Magasabb helyeken lépcsőzetesen művelték a földet, hogy a csapadék le ne rohanjon róla. Az ellenség ellen meg rejtett hegyi ösvényekkel védekeztek és ezek mellé gyümölcsösöket telepítettek. Az mindig védelmet jelentett az éhenhalástól. Nagy szárazság, vagy árvíz idején ugyanis a tarkós törzsek ott szereztek élelmet, ahol volt. Az ataiszi népek lakta területen Ukus pateszi módszerei szerint rendezkedtek be. Amikor Baharata két év múlva visszatért Esthonból és Nippur tájáról, lovasait elindította északra és nyugatra, hogy Mari birodalmában és a melegvizek környékén terjesszék az ataiszi ismereteket. Északon ez idő tájt hosszú időre hidegre fordult az időjárás. Ezért a hun törzsszövetség népei elkezdtek a nagy tengerek felé vonulni, ahol a folyók halbősége biztonságot jelentett a szegénységnek az éhenhalástól. De mindenüvé magukkal vitték a csatornázás bevált módszerét és kiépítették a biztonságot jelentő hegyi utakat is. Nyár közepén itt is megtartották a hegyi ünnepeket, amikor hálát adtak az égieknek kenyér-áldásukért. Amikor Buharata fősámán visszatért Magyarkára, a templomban beszámolt az URUK BIRODALMÁBAN TAPASZTALTAK-ról.

De mikor mosolyogva emlegette: ki az ellenséged? A szomszédod! Ki a barátod? A szomszédos szomszédja, Kaginka, aki Uruk város nagytempolmában esküdött meg Tordas lugalfival, lemondott aranyasszonyi tisztéről és átadta Sórja ifjúsági aranyasszonynak. Tordas, amint ez a lugalfinál kötelező volt, a cserepes mesterséget tanulta ki. Tordas előbbi felesége a szomszédos gazdasággal folytatott csatározás során esett el. Ekkor vette el Délről Kaginkát. Egy karaván ajánlatát megfogadva velük együtt, a lugal engedélyével ők is elindultak a tengerparti karavánúton nyugatnak. Magyarka leszármazottai közül egy Dahai nevű íródiák lány egy Mari birodalombeli Kudzsir nevű ifjúhoz ment férjhez, aki Nippur városában volt kiképzésen. Kérték, hogy csatlakozhassanak Buharata fősámán csoportjához. Minthogy a Tigris folyón áradást vártak, Kis városán keresztül vették az irányt. Mari városáig együtt tartottak. Innen Tordas és Kaginka karavánja az uruki eredetű Agadi kereskedő-város felé indult, Kudzsir pedig a Mari birodalomban elbúcsúzott a szüleitől és miután Mari város templomában házasságot kötött Dahaival, Buharatáékkal Magyarkára mentek. Két év alatt Cinegés és Pácska csoportja elsajátította a csatornázásos földművelés és a cölöpös lakóház-építés ismereteit. Egy teraszos vízfogó területen megtanulták, hogy építik a dombtetőkön a talpas házakat. Cinegésnek nagyon tetszettek a hegyen épült figyelőtornyok, melyek mellett a tűzszerzési ünne-peket és más hegyi ünnepélyeket tartották. Ezeket az ősmagyar vallásúak az Égi atya hálaadó ünnepének nevezték. Ezt a szokást az udmurt és komi törzsek elvitték a nagy Marinába: Mari fejedelemasszony birodalmába is. Dahai, aki fejedelmi lány volt, Kudzsirral együtt meglátogatta a szüleit. A szülők olyan vidéken éltek, ahol a nép a földből kiszedett fekete sárral tüzelt. A szülők kívánsága az volt, hogy a lányuk soha ne hagyja el az ősmagyar vallást. Darró fősámán megrokkant ugyan, de azért érdekelte, hogy alakultak az események nyugaton. Vajon ott is meg-megrázkódott-e olyan gyakran a Föld, mint Ordosztól keletre. Örömmel hallotta, hogy a 480. medvetoros évtől kezdve a Hun birodalom területén nem volt semmiféle járványos betegség, így nyugodtan engedte útjára Buharatát, aki nem is nagyon ragaszkodott Ordoszhoz, mivel a bőven termő nagy Hun síkságon nőtt fel. Meg vágyott hozzátartozóit is meglátogatni. Természete szerint is virtuskodó volt, szerette a kalandokat. A 486. medvetoros évben el is indult.

Az első évet Buharában és Magyarkán töltötték, a rá következő két esztendőt Nippur birodalmában. Magyarkán megállapodtak a rokon agaba és saka törzzsel, hogy mint Kerka, átengedik a rokonlátogatókat Marinába és a melegforrások tájára. Ködör sámán, akinek magyarkai lány volt a felesége, északnak indult. A dahai szokás szerint minden ünnepet vasárnap kellett tartani, ezzel szemben Magyarkától nyugatra csak a szombatot tartották ünnepnek. Az e feletti vitákat Magyarka úgy oldotta meg, hogy meg kell tartani a szombati ünnepet is, a vasárnapit is. A szombati ünnephez a kereskedők, a vasárnapihoz inkább a földművesek ragaszkodtak. A kőépületekben szombat volt az ünnep, de a kirakodók a vásárnapokat is kihasználták. A hét napjairól gyermekdal is szól. Hétfő hetibe, Kedd kedvibe, Szerdán szűribe, Csütörtök csűribe, Péntek pitvarába, Szombat szobájába, Vasárnap az Isten házába. Ilyenkor az ősmagyar vallásúak még félnapi járóföldről is felkeresték kőtemplomaikat. A szombatünneplők szombatonkint fából épített kegyhelyeikre, vagy ősfák alatt levő szenthelyeikre mentek, voltak, akik mindkét ünnepet megtartották. A hét napjairól szóló versikét a saka törzsbeliek tartották fenn. Az agadiak Pamír-szkítáknak nevezték őket. A párszi-szkítákkal együtt igen jó kereskedők voltak; élénk kapcsolatot tartottak fenn Urukkal is, a Hun birodalommal is. Felkeresték még a fokozatosan süllyedő Atlantic menekülő népeit is. Ezek a hontalanok már teljesen elvadultak. Ataisz népei sáska-népeknek nevezték őket. Cinegés és a Kudzsir-Dahai házaspár 489 szarvastorán indul el a kalandozók százfőnyi csoportjával. A Sárvár nevű pamir-szkíta őrházas gyarmaton várták őket a pénteki szitás fürdő kőből épült szenthelyén. Itt a gyermekek ezt dalolták: Szita-pita péntek, Szerelem-csütörtök, Dob-szerda. Ez azt jelentette, hogy a sárvári ősmagyar vallásúak nem kapcsolódtak semmiféle más törzshöz, vagy valláshoz. Az ő közösségük egyszerűen csak jó emberek társaságát jelentette. Ez a gondolat tartotta össze Kurd és Hunor után a szüleik legkedvesebb gyermekének: Magyarkának a követőit. Minden tíz szállásnak volt kőtemploma. Ott tartották az esküvőt, keresztelőt és ott kapták a gyermekek a vallási oktatást is. E szerint minden embert a sírig kísér a jó és gonosz harca. Mindenkiben ez dúl és vagy a jó, vagy a rossz győz. A templomot a tíz-kegyhelyes település közepén álló dombra építették. Ott adták tudtára a népnek, hogy az égiek a névadó feljegyzések szerint milyen nevet adnak az újszülöttnek. Az ősmagyar vallás kis csoportja egész héten látástól vakulásig dolgozott, de a szombatot és a vasár-napot megszentelte. Dolog ilyenkor is volt, de ezeken a napokon beszélték meg a következő hét tennivalóit is. Ezt a rendet a pamír-szkíták is magukévá tették és átvették a többi nyugati, azaz sáska-népek is. Fellendítették az Uruk és Marina közti kereskedelmet is. Ehhez a lóállományt Magyarka biztosította. Az éghajlati változások, járványos betegségek és földrengések miatt a hun törzsszövetségbeli népek Ordosz és a Kerka folyó, a magyarok pedig Uruk és Marina közt vándorolgattak. Most Cinegés sámán-csoportja a Kerka folyó felé indult. A pamir és párszi szkíták, azaz Saka népének sárvári központjában Cinegés ifjúsági sámán, Buharata megbízottja és rovósámánja számbavette és rovással feljegyezte, hogy a nyugatra irányítottak közül hányan telepedtek le és hányan térnek vissza. Az öregek tanácsa csak 25 sámánnak engedte meg, azt is csak a járványok és földrengések miatt, hogy vérfrissítésre a melegvizek forrásánál telepedjenek le. A rimaszécs-sámánnak szigorúan meghagyták, hogy 70-75 lovasnak mindenképpen vissza kell térnie Ordoszba. A vérfrissítést szem előtt tartva úgy húszévenként ésszerűnek tartották 25-100 személy áttelepülését. A járványos megbetegedést leginkább a jász törzsek tudták elkerülni. Közel éltek Agaba-ómhoz és ha járvány híre jött, csatlakoztak az agabák kereskedelmi hajóján foglalatoskodókhoz, vagy pedig halászni mentek az agabák Hangony-öbölbeli szigeteire és csak akkor tértek vissza, amikor a járványveszély elmúlt.

Az ilyen eseményeket követő években a jászok több fiatalt tudtak küldeni sámánképzésre, mint mások, de többet jelöltek ki közülük a kalandozásból visszamaradókká is. Cinegés ifjúsági sámánnak is egy jász lány: Virágos lett a felesége. Amikor a párszi-szkíta Tenisur folyón átúsztattak, Virágos megbetegedett. Ezért a következő holdtöltéig a Saka síkságon maradtak. Itt annyira összebarátkoztak a párszi-szkítákkal, hogy három tized, vagyis harminc főből álló csoport csatlakozott hozzájuk, útjukat biztosító kíséretnek. A második jász Borsa harsány volt, aki Magyarkán meggyőződésből az ősmagyar vallás kispapja lett, de meg kellett fogadnia, hogy új környezetében nem végez térítést. A harmadik jász, Gyékényes ulcsák sámán, vagyis nemzetiségi pap volt. A Tenisur folyó mellől vett magának feleséget: Hajnal fejedelmi lányt. Három öccse kísérte lovon, azok őrizték a menyasszony szekerét. A jászok közül a negyedik Perjés kendesámán volt a napisten kispapja. Mint gazdag ember, öt csikóval indult el hazulról. A párszi szkíták három lovát aranyon megvásárolták, így hát mint gazdag kérő jelenhetett meg a melegvíz-források birodalmában. Az ötödik jász Zagyva magóc-sámán, vagyis varázsló pap volt. Kiváló halász hírében állott. A hatodik jászsíksági sámán Gyócs szerződési kispap volt. Az apja fiatalon meghalt eleinek kunsági birodalmában, de az anyja visszaköltözött a Jászságra. Ő ugyanis a jászok vezérének a húga volt. Az ordoszi sámánképzésen lett Gyócsból Gyula. Hetedik volt a Nippurból küldött pateszi: Kudzsir az Öregisten-idő papja. A dahák közül vette el Dahai papnőt.

Az ataiszi népek együvé tartozásának az eszméjét vallotta. Nippur papi város megengedte, hogy a melegvizek birodalmába küldjék. A nyolcadik: Csenger sámán a csud népek szövetségéből származott. A sámánok nem tudták eldönteni, hogy viroláj-e, vepsze-e, vagy pedig a zsór népbe tartozik-e. De a 478. medvetoros évben a virolájok közül nagyon sokan elpusztultak ragályos betegségben és a viroláj törzs éppen ezért rendelte sámánképzésre Csengert. A kalandozók tanító-papja lett. A kilencedik az úz származású Devicse sámán, ellátópap volt. Az egész csoport ellátásáról ő gondoskodott. A tizedik volt Zsibó bőd. Sámán-beosztásában a bőség-papok teendőit látta el. Szekerein mindig volt elég sókészlet is. A tizenegyedik volt Terebes baksa-sámán. Mint tudós-papnak, a tarsolyában mindig ott volt a névadótár, hogy minden újszülöttnek nevet tudjon adni. Kabar származású volt; ezért volt egy tartalék lova is. A tizenkettedik sámán Bars, arbag, vagyis gyógyítópap volt. Egy nyári szekéren szállította gyógyfüveit, meg a szitás fürdőt. Kaza-hun volt, a kabarok közt nevelkedett. A tizenharmadik Hont volt, a kács-sámán, vagyis a vándorló pap. Mint hanti származású, egy lovat kapott az úzoktól ajándékba, hogy részt vehessen a rokoni látogatáson. A tizennegyedik volt Hód dalacs-sámán, a katona-lovas pap, a kunok besenyőtárkányai közül. Ő gondoskodott a kalandozók útjának biztosításáról. Tizenötödik volt a széki-hun Barót sámán. Mint duru-sámán, vagyis szövetségi pap, ő ügyelt arra, hogy a csoport mindenben megtartsa az Öregek tanácsának rendelkezéseit. Tizenhatodik volt a kaza-hun Pozsega. Mint barus-sámán, vagyis jövendőmondópap, ő nyilatkozott minden új út előtt a lehetőségekről. A tizenhetedik a török Kökénd nazir, vagyis istenidéző pap volt. Fogadalma és beavatottsága tiltotta a nősülést. Az anyja és esetleg az apja is csuvas volt, ezért mindenki csuvasnak tartotta. A tizennyolcadik volt Lindva sámán. Az anyja hanti volt, de az apjára való tekintettel a letteknél nevelkedett. Ő volt a bán, vagyis az őrségek papja. A csoportot oldalról biztosította. A tizenkilencedik Déva tárkány, tatár kovács-pap volt. Ő viselt gondot a szekerekre és a lószerszámokra. A huszadik volt a vepsze törzsből származó Regöly vajda sámán, vagyis kalandozó pap. A rokonlátogatás végén Buharata fősámánhoz kellett volna vinnie a Melegforrások birodalmáról szóló jelentését. A huszonegyedik volt Gara harka, a bíró-pap. Ő simította el az ellentéteket, ő mondta ki a végső szót. Kaza-hun anyától született ujgur fiatalember volt. A huszonkettedik volt Lébén avar igric-sámán, vagyis éneklő pap. Ő vezette a vallási szertartásokat. Titokban az ősmagyar vallás híve volt. Nem mert a lányokra nézni, csak énekelt. A huszonharmadik volt Simánd, a kun származású abakán, vagyis őrség-pap. Éjjelenkint mindig virrasztott. A huszonnegyedik volt a lett törzsbeli Locsmánd jaku-sámán, vagyis összekötőpap. Ő fogta össze a sámánokat és gyűjtötte a négy égtáj felé menő kalandozók rovásait. Pácska aranyasszony-sámán a mari törzsből származott. Virágos ifjúsági aranyasszony utasításait követve mindig ügyelt rá, hogy a Földanya ünnepeit megtartsák. Ő volt a huszonötödik, de csak 24 sámán maradhatott a melegforrásoknál. Egynek feltétlenül vissza kellett térnie a jelentéssel Ordoszba. Utána aztán vissza is térhetett a melegforrásokhoz. Ha pedig valaki közben meghalt, Tordas és Kaginka csoportjából a létszámot ki kellett egészíteni. Uruk fiai azért indítottak Nippur, Uruk, Umma és Susa városából 24 főből álló csoportot, hogy tisztázódjék, meddig lehet eljutni szamár-vontatta, tömör kerekű szekerekkel. Hat szekér Szumír fejedelemtől kapott csónakot is vitt. Ezek pihenő alkalmával fedélül szolgáltak; folyón való átkeléskor szállítóeszközül.

Mivel Kaginka volt aranyasszony férjhez ment Tordas pateszihez, ő helyette Nippurból Kudzsir került Cinegés csoportjához azzal a feladattal, hogy valamelyik jelentést majd juttassa el Nippurba. A Van tónál Kudzsir és Dahai kíséretéhez még egy újjabb, ősmagyar vallást követő csoport csatlakozott. Ezek Magyarkára igyekeztek, az ottani templomszentelési ünnepre. A hun törzsszövetség első századában a 20. medvetoros évtől a 38.-ig 400 lovas járt a melegforrások birodalmában és közülük 240 ott is maradt. Az ötödik alkalommal is százan látogattak el oda. De húsz-évenként egy-egy 20-25 főből álló csoport hírt vitt az ordoszi sámán központnak. Most, a 486. medvetoros évben nem fenyegetett ragály, így 25-25 lovas indulhatott útnak minden égtáj felé. Buharata arra számított, hogy 25 lovas mellé a gazdag hun települések is adnak legalább 75 lovast, már csak azért is, hogy ők legyenek többségben. De várakozásában csalódott, a csoportokat máshonnan kellett kiegészíteni. Mialatt Buharata délen járt, Ködör és Cinegés jól összebarátkozott az ataiszi sakák utódaival. A parszi-pamir-szkíták hajlandók voltak a létszámot kiegészíteni. Ködörhöz kurd és pamír-szkíták csatlakoztak. Cinegés az uruki Tordas pateszivel és Kaginka aranyasszonnyal Agadin és az Akháj birodalmon keresztül vonult célja felé; Kudzsir pateszi Dahai aranyasszonnyal szervezett egy másik csoportot nippuri, szavárd és daha lovasokkal. Ezek 25-en voltak. Magyarkán csatlakoztak a Cinegés által vezetett, 30 főből álló párszi-szkíta csoporthoz. Virágos ifjú aranyasszonnyal együtt 56-an voltak. A kiegészítésekkel együtt 106 fő érkezett a melegforrásokhoz. Tisa sámánközpontban találkoztak a 490. év medvetorán. Mire Magyarkától a Hun kapu szorosaihoz értek, a 25 ordoszi hun, 30 szkíta, 10 nippuri, 10 szavárd és 5 daha lovas egynyelvűvé vált, bár úgy-ahogy addig is megértették egymást. 490 disznótorának közepén Kajla lovasparancsnokkal a kőtetőről indultak el a rokonok a Biringvár-Zabari úton, hogy az 56 főből álló rokonlátogató csoportot Tisa sámánközpontba kísérjék és ott találkoz-zanak Tordas pateszi csoportjával. Útközben elmondták, hogy mindkét birodalmat milyen járványok sújtották. A legtöbb kisgyermeket a tarkósok egykori barlangjaiba menekítették. A nyári szállásul szolgáló talpas házakban és boldoganyás házakban húzták ki a veszélyes időket. Állatállományuk is megcsappant, mindig birkahúst ettek, köles-tartalékukat is felélték, táplálkozásukat erdei gyümölccsel egészítették ki. De lenn, a kertes házak táján sok embert elvitt a járvány. 490 medvetorának elejére megérkeztek Tisa sámánközpontba. Ott Kajla lovasparancsnok fogadta Basa fősámán jelentését, s közölte vele, hogy Tordas pateszivel ide beszélték meg a találkozót. Azok három nappal azelőtt már meg is érkeztek és egy halásztanyán szállásolták el őket. Tordas dalacs-sámán földjéről hoztak egy szelíd mackót is, de olyan falánk, hogy alig bírják etetni.

A melegforrások világában a medvetor volt a legnagyobb ünnep. Ilyenkor az Encs folyótól kezdve Parajd-Barót vidékéig jöttek mindenünnen, nemcsak lakomázni, hanem az aranyasszonyok jelentései alapján megtárgyalni a lehetőségeket és a tennivalókat is. A mindennapi élet dolgaiban az asszonyoké és vezetőjüké a nagyasszonyé volt a döntő szó, de a medvetori ünnepeken az asszonyok nem vettek részt, ott a nagyállat-tartó harcosok tanácskoztak és döntöttek. Ebbe a tanácskozásba most belevonták Cinegést, Kudzsirt és Tordast is, így a szokásos 25-fő helyett 28-an ültek az Élet asztalánál. Basa fősámán előadta, hogy a 24 hun törzs szövetségében élők a velük rokon népekkel együtt már majdnem egy töményt tesznek ki; a hegyilakó tarkósok és a cölöplakó pákászok 10 csoportjában csaknem négy töménynyi ember van; a most érkezettekkel együtt a melegforrások birodalmában öt töményt tesz ki a létszám. Három tömény beszéli a hun törzsszövetségben kialakult nyelvet. Négy tömény még lakógödrökben és cölöpökön él, de a hun törzsszövetségbe tartozók már vermekre, épített házakban. A házaknak több mint a fele talpas ház, a többi boldoganyás. A sámánközpontokban 400 kőépítmény áll. Az ötnapos medvetor végére úgy döntöttek, hogy az újonnan érkezettek részére közös munkával új házakat kell építeni és így az 500. medvetoros évre már 500, ordoszi és uruki módra épült, alsóvilággal rendelkező házuk lesz. Az alsóvilág száraz részeiben helyezték el a kenyérmagot és a védelem céljait szolgáló eszközöket. A házak búbos kemencével fűthetők, szárazak lesznek. Fenn a figyelő kémény mellett őrszoba lesz. A nádfedél az esőtől és hótól védi ugyan a boldoganyás házat, de a figyelő részt elől is, hátul is nyitva kell hagyni. A nagyasszony és a gyermekek a házban laknak, de a nagyállattartó férfiak helye a fedett karámban, vagy a csűrben van; a figyelőké a kürtőben. Veszély esetén ezek riasztják a férfinépet. A települések fény-, hang- és füstjelzéssel értesítették egymást a veszélyről. Küldtek hírvivő lovasokat is. Most 400 település jelentése érkezett be. Mindegyikben 25 személy. Megfelelő kiképzésben részesült 100 rimalány, vagy bába. Az újonnan érkezőkkel a települések számát 500-ra lehet emelni, minden medvetorra tehát 125 helyről jön jelentés. Ezeket a rokonlátogatók Ordoszba viszik. Basa fősámán nagyon örült neki, hogy Kudzsir és Tordas személyében kiváló cserepesek érkeztek; nagy szükség van rájuk. Az edényállomány felújításával megkönnyebbül a tartalékok eltartása. Húszéven-kint az épületeket is fel kell újítani. Szükség van ráépítési, bontási és feltöltési munkákra is. A nyári lakásokat továbbra is pacsit-fallal, vagy döngöléssel kell építeni, de a téli menedékhely feltétlenül kőház legyen, dombos helyen, ott, ahol van téli tüzelő is. A nagycsaládok így mindig biztonságban lesznek a tarkósoktól, akik téli ínségükben gyakran támadnak. Cinegés ifjúsági fejedelem Sajó-Ordoszban telepedett le a feleségével. Biringtető várával szemben építették fel a tanyáját. Ott volt a juhtenyészete is. A Hangony-Zabari úton minden nyáron meglátogatták a Jász síkságiakat. Borsa harsány a sajó-ordoszi disznótoron feleségül vette Biringvár urának a leányát, Hajtát. Velük tartott teljes gazdaságával együtt Hajta apja, Berény is. Biringvárat pedig átadta nagycsaládos öccsének, Bellérnek. Pásztó mellől Berényhez csatlakozott egy sokgyermekes özvegyasszony is, aki Pásztó gyűlölködő természetű nagyasszonya elől igyekezett menekülni. Berény és a sok jószággal rendelkező Cserta asszony leköltöztetése egész esztendőben tartott, de a végén felépült Berényvára. Borsa és Hajta részére másik telep épült. Gyékényes és Hajnal részére a kísérő parszi-szkíta lovasok építettek új házat. Azok később, mint családos emberek, Mátra vitéz vezetésével a hegyek irányában építettek maguknak pacsit-falú házakat. A párszi-szkíták letelepítésével Basa sámán arra is számított, hogy ez majd vonzani fogja az arra vetődő párszi-szkítákat. Perjés kende-sámán még út közben, Göncön megnősült. Sajó-Ordoszban birkanyájat, Pásztón lovat és tehenet vásárolt. Volt még pásztorgyerekük is. Zagyva magóc Berény szállása mellé telepedett le két folyócska összefolyásánál. Az egyiket róla nevezték el a jászok. Pásztóról hozott magának feleséget. Gyócsnak gerendavárat építettek. Úzon ifjúsági fejedelem törzséből nősült, Sajó-Ordoszban. Hozományul tehéncsordát és birkanyájat kapott. A pásztorok elmondták, hogy a csordát-nyájat Pásztón keresztül kellett odahajtani, mert a szarvaskői hegyet a földrengés nagyon megrázta és a szűk folyóvölgyet most már nem használják. Ott pusztult akkor egy tarkós csoportbeli család. A 24 sámán közül 6 jász érdekeltségű volt, ezek egymás közelében telepedtek le. Berény vezér lánya, Hajta, meg Cinegésnek a felesége is jász volt és Virágos is ugyanazon a sík vidéken kapott birtokot. Így Berényvár központtal megalakult a Jász síkság. Ezen a tájon a nyájak nagyon elszaporodtak, mert a domb-vidékiek az árvízveszély miatt nemigen jöttek ide legeltetni. Basa sámán ezt a vidéket Jász síkság néven vette nyilvántartásba. Kudzsir Tordas dalacs-sámán szomszédságában telepedett le. Állattartás mellett cserepes foglalkozást is folytatott. Csenger sámán Biked, volt arbag-sámán birodalmába került. Ott született lányt vett feleségül a karakó nemzetségből, Devicse bacsa-sámán az úzok földjén telepedett le. Sajó-Ordoszból nősült. Feleségével nagy birka-nyájat kapott. Zsibó Gyula pateszi birodalmában telepedett le. Ő lett a melegforrások birodalmának sóellátója. Terebes még Göncön megnősült a kabaroknál. A Gönc feletti hegységben telepedett le. Bars az északi Síkságra került. Tisától Duna asszony folyamáig gyűjtötte a gyógyfüvet.

Sőreg utódai közül nősült, sok gyermek apja lett. Hant Sajó-Ordoszban állapodott meg. Nősülése után Ipoly nevű feleségével együtt a feleségéről elnevezett folyó mellett telepedtek le. Hód dalacs-sámánra Basa fősámán tartott igényt és Tisa sámánközpont közelében telepítette le, hogy katona-lovas csoportot szervezzen, mert a létszám már egy tömény fölé emelkedett és a tarkósok ellen védelemre volt szükség. Ménesei a Hódságon legeltek. Barót sámánt Gyula pateszi birodalmába telepítették. A törzsszövetséget arról a jól védett helyről lehetett a legjobban összefogni. Pozsegát Kerka birodalmába irányították. Ott voltak a legnépesebb családok. Kökénd három szavárddal Tisa közelébe került. Lindva folyton jött-ment, de a háza és családja Lindván volt. Dévát Parajd birodalmába vitték, hogy megszervezze az ellátó részleget. Kitűnő szerszámai altáji szokás szerint készültek. Regöly vajda-sámán Tisa központban telepedett le, de mindig az eszében járt, hogy előbb-utóbb el kell mennie Magyarkára, mert Buharata fősámán várja a jelentését. Gara harka hivatásbeli tennivalói nagyon megcsappantak, mert Tisának már volt harka intézménye. Ujgur ítélő jegyzeteit átadta a fősámánnak, hátha vehetik valami hasznát. Duna asszony folyamának kö-zelében telepedett le. A sámánközpontból nősült. Lébény két szavárd lovassal Rajka közelébe került. Áttért az ősmagyar vallásra és megnősült. De Tisa sámánközpont medvetorán ő vezette az éneket. Simánd a síkságra került. Tisából vitt magának feleséget. Locsmánd a feljegyzéseket gyűjtötte Tisában és Regöly sámánnal együtt Ordoszba vitte. Pácska aranyasszony egész életét a törzsszövetségnek szentelte. Minden aranyasszony úgy érezte, hogy a nép szaporodásáért ők felelősek a Földanya előtt. Pácska küldte Locsmándot Ordoszba, Regölyt Magyarkára a jelentéssel Tordas pateszi Parajd birodalmában Kudzsirral együtt olyan nagy edénybőséget teremtett, mint amilyen Urukban volt. Útközben a Nagyvízen átjövet minden edényről mintát vett. Fiatalabb korában Lébény is cserepes legény volt. Ő Encstől Garáig honosította meg az új edénymintákat. Lébény harang-alakú avar edényeket kezdett készíteni, körbefutó vonalakkal. Kereskedő atyafisága elhordta őket a vásárnapi alkalmakra egész Pásztó birodalmáig. Nagy jövedelemre tett szert. Búbos kemencés kegyhelyet épített és ott ismertette a törzsekétől eltérő ősmagyar vallást. Az öregek a kemence tüzét soha se engedték kialudni. Lébén tette szokásossá a fejjel keletre forduló temetkezést. Perjés öccsei összevesztek a Hanguny melletti avar közösségben, mert hatodik lovát leggyengébb öccsére, Csornára hagyta. Testvérei emiatt gyűlölték és folyton bosszantották. De Csornát az állandó lovaglás három év alatt rendbe hozta, és pajtásaival együtt elhatározták, hogy elmennek a melegforrásokhoz. Az apja is vissza akart menni az avarok közül a Jászságra. Az eredeti avarok még most is a kabarok mellett élnek, csak az izgága szakadárok költöztek el tőlük. Avar származású anyja már meghalt, így hát jász pásztorokkal együtt elindultak a Turku és a Tura folyó mellett Jümmönön át a gazdag hunok birodalmán keresztül Magyarkára. Mire odaértek, már tizenkilenc jász és egy avar lovas kötötte be a lovát a nagy-karámba. Jelentkeztek az Öregek tanácsánál. Ott értésükre adták, hogy egy párszi-szkíta ősmagyar vallású hívő nemrég jött meg a melegvíz források tájáról, de barátaival együtt újra készül az ottani szkíta településre. Perjés öccse, Meggyes odaajándékozta az egyik tartalék lovát a szkítáknak, csak vigyék el őt meg a társait a melegforrások birodalmába. Az almavirágzás ünnepe után útra keltek. Csorna parancsnoksága alatt volt 19 jász, egy avar és négy párszi-szkíta. Mind látni akarta az állítólag nagyon jómódban élő jászok szállásait. Almaszüret idejére Göncön voltak, onnan Sajó-Ordoszon keresztül mentek Pásztóra. Itt Mátra avar íjász a hegytetőn elejtett egy medvét. A hegyet el is nevezték Mátrának. A medvével állítottak be hóhulláskor Berénybe, ahol Perjés fogadta őket és megtartották a medvetort. Perjés Meggyessel együtt Tisára lovagolt a medvetorra s letelepedési engedélyt kértek az újonnan jötteknek. A jász családfők száma ezzel 25-re emelkedett. Cinegés Pusztaszeren Tisa fősámánnal együtt öt éves sámánképzéssel 48 ifjút tett vezetésre alkalmassá. Ezen a képzésen részt vettek a 100 évenként érkező nagy csoportok leszármazói, valamint Kudzsir és Tordas emberei, meg egy páran a most jött szkíták közül. 498-ig tartott a szemlélődés, adatgyűjtés a Melegforrások birodalmában. Ebben a munkában részt vett a 130 újonnan érkezett, közöttük legtöbb volt a hun törzsszövetségbeli, de volt 34 párszi-szkíta, 25 uruki és 25 nippuri cserepes, akik beolvadtak a hun törzsszövetség népei közé. A rimalányok jelentése szerint az 500. medvetoros évre a teljes létszám 21500 lesz. Locsmánd mindezeket rovásba vette, hozzávéve Tisa és Cinegés külön jelentését is. Összeállította azt a csoportot is, amelyik a jelentést elviszi Buharata fősámánnak. A rokonlátogató csoportból elpusztult Kökénd nazír-sámán és három szkíta lovas. A vándortör-vénynek megfelelően a testüket elhamvasztották. A kalandozók közül 125 lovas maradt a Melegvizek birodalmában. Buharata fősámán Ködör, Cinegés és Karagasz Arvisuráját a sajátjával együtt az aranyasszonyok szentélyében helyezte el a későbbi sámánok részére. Ezekből az adatokból minden később kiképzett sámán tudta, ki került a Melegvízforrások birodalmába és azt a részt mennyi törzsszövetségbeli és hány tarkós lakja.