39.

A dialektika kulcsa

A dialektika (103) az átható értelem, mely áthatja és átszövi a különböző jelentés-dimenziókat, s így egységet teremt a nyelvben, s a nyelv által magában az értelemben is. Minden egyes ellentétpár egy-egy sajátos jelentés-dimenziót határoz meg ezen ellentétpár sajátos dimenziócsapdájával együtt. Egy-egy ellentétpár olyan mint a róka-fogta-csuka - csuka-fogta-róka csapdája, de ezen dimenzionális csapdákat a 22-es csapdájával is megjelölhetjük. A tézis, vagyis a kezdeti állapot szintjén az ellentétek még csak szunnyadó állapotban vannak, még nem tételezettek, nem kifejezettek és megfogalmazottak. A fejlődés második fázisában az eredeti egységet alkotó mozzanatok egy ellentétpár köré csoportosulnak, s mivel az ellentétpár tagjai egymással szembehelyezkednek, s éppen az ellentétét állítják annak, mint a másik, ezért ezen fejlődési fázist az antitézis szóval jellemezzük. Miután az ellentétek megjelentek, már nincs visszaút az eredeti ártatlan állapotba, a differenciálatlan elkülönültségbe, hanem csak úgy lehet a kezdetet visszaállítani, ha megszüntetve-megőrizzük az ellentétes meghatározottságokat, s mintegy hidat készítünk az ellentétek közé. A dimenzionális csapdákból a kiút (103) a dialektika (103), hiszen ez nem más mint a dialógus elmélete és gyakorlata, az átszólás és átbeszélés művészete. A dialektika elve a következőképpen fogalmazható meg röviden és tömören:

A létezést az ellentétek dialógusa (párbeszéde) tartja fent. A tiszta létezés pedig csak a dialógus megtisztítása révén érhető el.

Az ellentétek dialógusával sokat foglalkozott Bolyai János, s ő az ÜDV kulcsát a sikeres dialógusban látta meg. Bolyai János kidolgozta a TAN rendszerét, mely rendszerrel a LÉT rendszerét igyekezett megragadni. A TAN 11 részből áll, s itt az előrész és az utórész között van 3*3=9 rész, s mindegyik részben 11, 22 vagy 33 a versek száma olymódon, hogy a TAN rendszerében összesen 11*22=242 vers van. Az utolsó vers magát a párbeszédet üdvözli így:

ÜDV A PÁRBESZÉDNEK!

Ez a párbeszéd Bólyai János szándéka szerint az ATYA és a FIÚ párbeszéde elsősorban. A 11-es szám maga is az ATYA és a FIÚ párhuzamosságát fejezi ki, az ősdimenziót, melyet a véges és a végtelen ősellentéte fejez ki. A 11 az ellentétek egyszerű egymás mellett futását fejezi ki, a 22-nél tételeződik az ellentétes meghatározottságok ellentétessége, de a megoldás csak a 33-nál jelenik meg. A szintézis lényegét a szétválasztva-egyesítés elve jeleníti meg, mely elv szerint a megoldás nem a puszta regresszió, vagyis az ártatlan ősállapotba való visszamenés, hanem az ellentétek egyre jobb kiélezése, míg az ellentéteket jellemző azonosság-ellentét logika át nem csap az egységlogikába, ahol is a Tai-csi szimbólumának megfelelően az ellentétek kölcsönösen áthatják egymást azáltal, hogy külső ellentétüket önállóan, mint saját mozzanatukat létrehozzák magukban, s így az ellentétes meghatározottság tovább fejlődik az ellentétek egységének meghatározottságává. Ezt a stádiumot jelölte meg Nicolaus Cusanus mint az ellentétek egybeesésének elvét. ( coincidentia oppositorum). Bolyai János maga is az ellentétek egybeesését kutatta, önnön ellentétével: az atyjával való elvszerű békét. Kutatásai a párhuzamossági axióma alapos megviszgálásából indultak ki, mely axiómát mint a 11-ik axiómát is jellemezték az ő korában. A 11 olyan mint egy sínpár, melynek vonalai a végtelen felé tekintve közelednek, de voltaképpen soha nem érik el egymást. A sínpár (148) által fölsejlik az ősegység (148), s Bolyai Jánost voltaképpen ez az ősegység érdekelte. A sínpár megmutatja, hogy mi is az Út célja (214). Ez nem más mint a szabadság (214), s ez az ősdimenzió (214) tiszta értelmezése által mutatkozik meg és tárulkozik fel. A TAN lényege az üdvtan (214), hiszen az út célját az ősdimenzió értelmezésével ez a tan mutatja meg. A TAN Bolyai-féle kidolgozásában 242 vers van, s ő egyúttal megadott egy kódot is, a TAN kódját, melynek neve: Renum242. Ez a kód a következő:

A=Á=1, B=2, C=3, D=4, E=5, F=6, G=7, H=8, I=Í=9, J=10, K=11, L=12, M=13, N=14, O=Ó=Ö=Ő=15, P=16, R=17, S=18, T=19, U=Ú=Ü=Ű=20, V=W=21, Z=22. Q=K=11, X=KS=29, Y=I=9.

Igen érdekes, hogy a Bolyai név igazságszáma, vagyis a Renum11 szerinti száma is: 103, mint a dialektika igazságszáma is. Bolyai János numerológiai rendszerének a megalkotásakor a korabeli angol-latin ABC-ből indulhatott ki, s hogy 22 betűt kapjon, ezért a rendszerből kihagyta az idegen betűk jeleit, tehát kihagyta az X, az Y, a Q és W betűket, s így éppen 22 betűt kapott. Ez a 22 betű pedig már elvileg megfeleltethető a héber nyelv 22 eredeti betűjének.

Azonban úgy is eljárhatunk, hogy megkeressük a latin betűk héber megfelelőit. Így kapjuk meg a DIALEKTIKA kódját, melynek neve: Renum444. E kód táblázata a következő:

A=Á=1, B=2, C=3, D=4, E=É=5, F=80, G=3, H=5, I=Í=10, J=10, K=20, L=30, M=40, N=50, O=Ó=Ö=Ő=70, P=80, Q=100, R=200, S=300, T=400, U=Ú=Ü=Ű=6, V=W=6, X=60, Y=10, Z=7.

A későbbiekben, ha szükség lesz rá, a tanszámokat (vagyis a Renum242 szerinti számokat) a szám elé tett T betűvel, a dialektikaszámokat pedig a szám elé tett D betűvel jelöljük. A TAN tanszáma például: 34, s ezt 34=33+1 alakban is felírhatjuk, mivel az A betű tanszáma:1. A tan (T34) dialektikaszáma pedig: 451. A dialektika tanszáma: 82, dialektikaszáma pedig: 501.

A dialektika kulcsa (194) a végtelen (194) maga, s itt arról van szó, hogy az ősdimenzió a véges-végtelen ellentétpárnak a dimenziója. A halmazelméletben használt végtelenségdefiníciót általánosítva azt mondhatjuk, hogy a végtelen lényege az öntartalmazás. A filozófiából és a teológiából viszont azt tudjuk, hogy Isten (138): a magát gondoló (138) maga a végtelen (194), így tehát az Isten lényege (363) nem más mint az öntartalmazás (363), mely mint táguló zártság (363) határozza meg magát egyre pontosabban. A táguló zártság azt jelenti, hogy a lét a szétválasztva egyesítés elvével és a harmónia elveivel összhangban egyre nagyobb kilengéseket végez, hogy végül egy hatalmas ívkisülésben létrejöjjön a Szivárványhíd (494), mely által tökéletesen ki fog ábrázolódni az Abszolútum elve (494), a Szentkorona eszméje (494), s a Mennybe vezető Út (494). Ezen az úton pedig a Szent Szellem (417) vezeti az embert, s a Szellem (D417) valóban az Uralkodó, aki megvalósítja az ellentétek egységét önmagában, s így mind a 4-es enneagramtipus pesszimizmusát, mind a 7-es enneagramtipus felelőtlen optimizmusát kellő mértékben elkerüli, s megvalósítja az arany középutat.