ÍGE-IDŐ 8.   

A kaosz további kölcsönhatásai

Az előző részekben feltettünk néhány lényegi kérdést, hogy kialakíthassunk egy alternatív választ a világ keletkezésére, és kutatásunk közben felbukkant néhány olyan életképes megoldás, amelyekkel valóban új alapokra helyezhetjük a teremtésről kialakult eddigi képet. Nem kétséges, hogy munkánk közben óhatatlanul nyitva kellett hagyni bizonyos kérdéseket, de hát a következő években még ezekre is találhatunk megnyugtató válaszokat. Megtaláltuk a dimenzióforrást, ami az időt "szüli", és aminek kiáradása nem más, mint a Víz nevű őselem, ősprincípium, ősvalami, az idő legősibb ősállapota. Feltételeztük azt, hogy ez a közegszerű idő kölcsönhatásokra is képes, de mivel alapvető feltételezésünk szerint nincs és nem is lehet másmilyen kiindulási "anyaga" a világegyetemnek, hiszen ez csakis valamilyen önálló dinamikával bíró valami lehet az, olyan; ami nem anyag vagy energia jellegű, mert ezek a kategóriák sokkal későbbi, és sokkal integráltabb rendszerek, minthogy kiindulási valamik lehessenek, így a kölcsönhatásoknak is az időre kell visszavezetnie minket. Ezért tettem az "anyaga" vagy a "szüli" szót idézőjelbe.

Az egész világon csak egyetlen dinamikus dolgot ismerünk, és ez maga az idő. Eleddig gyerekesen kitért tudományunk az idő vizsgálata elől, pedig ha az időt -mint lényeget- kivonjuk a világból, akkor megszűnnek a folyamatok, cselekmények, és az anyag vagy az energia nem megáll, hanem megszűnik létezni. Aki megérti az idő működési elveit, az megérti a világot, miután annak valószínűleg nincs is semmiféle más építőeleme. Erről szólt valamikor az őselemek filozófiája, és ennek megfejtését olvashatják itt a kedves olvasók. Minden őselem - Tűz, Víz, Levegő, Föld, Éter - az idő különböző megjelenési formáját takarja. Nem más, csak másképpen mutatkozik meg! Mi csak az utóbbi hármat ismerjük, de csak a Levegő (fény, energia) és Föld (anyagi részecskék) világánál tartunk a megismerésünkben. Nyitott fórumunk (CHAT) már felkereshető a témáról beszélgetni akaró olvasóinknak. ITT már működik a TEREMBURA KÁVÉHÁZ.

Most induljunk tovább a nagy kalandra, és vizsgálgassuk tovább, hogy:
Hogyan alakulhatott ki az általunk ismert világegyetem?!

Az előző rész az első interakcióról szólt és ott eléggé szemléletesen leírtuk a két időrendszer hatását egymásra. Arra a következtetésre jutottunk, hogy csak a hullámok és a források között jöhetnek létre az akciók. Amikor a gömbszerűen feldagadó időrendszerek hullámai elérik egy másik időrendszer forrását, akkor az azonnal (végtelen gyorsulással) taszítódni kezd ennek legkülső (és minden további) szinguláris jellegű felszínén. Kicsi a valószínűsége annak, hogy a világegyetem valahány időforrása homogén eloszlásban legyen a semmiben, ahol még semmiféle metrikát sem használhatunk, de most mégis egy ilyen gondolatkísérletet mutatunk ennek az első interakciónak a megvilágítására. A számítógép modellben felvettünk két forráspontot, és elindítottuk a folyamatot.

Az első időszál keletkezése. Két forrás taszítja egymást.
Ez egyúttal az első kölcsönhatás.

Itt a két forrás egyszerre kezd taszítódni egymástól (mert egyszerre indultak), és kétszeres fénysebességgel ellenkező irányban szétrohannak. A kiárasztott hullámterükben ilyen maximális kékeltolódást szenvednek, és ez az állapot időtlen-időkig fennmarad. Ez egy lényeges teremtési aktus, mert ettől kezdve minden megváltozik körülöttük. Az előttük haladó ugyanolyan sebességgel haladó múlthullámaikat lehagyni nem tudják ugyan, mert ők is csak ilyen sebességgel lökődnek szét, de a múltkupak ekkortól egyre csak halmozódik és halmozódik előttük az idők végtelenségéig. A "hátuk mögött" egyetlen megfagyott pillanat van, a másik forrás legelső, vagyis natális (megszületési) pillanata, és előtte a saját képei halmozódnak attól a pillanattól kezdve, amikor taszító legkülső tenzor-felszínével elérte őt a másik forrás legkülső szinguláris hullámfrontja. Ezek a stringek speciális ősállapotai. Ott ahol a gömbök egy pontban érintik egymást, ott növekszik a szál, egy fénysebességgel rohanó pontban. Ez a pontból nézve egy növekvő szál, kívülről szemlélve két fénysebességgel száguldó pont, amelyek között egy szál nyúlik kétszeres fénysebességgel.

A két szétrohanó forrás hullámtere előbb vagy utóbb elér egy harmadik forrást is. Évmilliárdok vagy egy pillanat alatt, nem tudjuk, hiszen itt még nincsen tér sem, és az időesszenciák szerkezete is eltér a mienktől. Erre majd rámutatunk a téridő születésének a leírásánál. Teljesen mindegy, hogy mennyi ez az idő, mert most az alapelv kialakítása a fontos. Az időforrás rá-ér-ős.

Akármilyen alakzatban is helyezkedik el a három forrás, teljesen egy-vonalba esésüknek semmi a valószínűsége, így mindenképpen egy háromszög csúcsain helyezkednek el. A gyakorlati modellkísérleteink rámutattak arra, hogy akármilyen is ez a háromszög, előbb vagy utóbb mindenképpen egyenlőszárú, majd egyenlő-oldalú háromszög alakját ölti a források egyre növekvő háromszöge. Mi most ezt a megelőző folyamatot nem mutatjuk, mert nem ez a lényegi elem, hanem az, hogy mi történik akkor, ha egy forrást egyszerre két másik időrendszer hullámai érnek el. Ez egy sorsdöntő pillanat az világegyetem evolúciójában. A misztikában ez a Tűz első meggyújtása! Itt három tachion (Tűz) keletkezik egyszerre. Ezek három irányban szétrohannak.

3 Tűz (múltterjedési sebességnél gyorsabb dimenzióforrás, tachion) keletkezik a Vízekből. De ez nem kémiai tűz, hanem az "idő Tüze"!

1. 2.

Három forrás kölcsönhatása. Itt előbb-utóbb egy egyenlő-oldalú háromszög alakul ki, és három víz típusú forrásból három tűz típusú forrás (tachion) alakul ki. Itt csak a felső rendszer vektorábráját tüntettük fel.

Isten ősi eredetű jele egy egyenlő oldalú háromszög. "Isten szeme".
Ne felejtsük el azt, hogy ez egy síkidom!

A baloldali (1.) képen az egyelőre még független időrendszerek esetét figyelhetjük meg, és úgy is mondhatjuk, hogy ezek egyelőre még nem alkotnak halmaz-úniót, még nem is tudnak egymás létezéséről, mert teljesen kívül esnek egymás eseményhorizontjain.

A jobboldali (2.) ábrán már előrehaladottabb állapotban van a dolog, mert itt a három időrendszer egyszerre elérve egymást az adott pillanatban egy új minőségét hozzák létre a teremtésnek. A 2. ábrán jól követhető, hogy itt vektorszerkesztési, vektor összegezési módot választottunk a kérdés vizsgálatára. Ez jól mutatja, hogy megtartottuk az eredetileg felállított (sugárirányú) taszítási törvényt, és most két irányvektort kellett berajzolnom, mert ebben a pillanatban két különböző szféra egyidejűleg hat a "harmadik" forrásra. Ez a két szféra egyszerre löki el (végtelen gyorsulással) kifelé, sugárirányban magától a harmadik forrást, amitől az egy új minőséggé alakul, mert gyorsabban kezd haladni az 1E emanációnál, 1,73E-re gyorsul. A kezdetben nyugalmas, ősvizekkel csak itt ott tarkított ős-semmiben elérik egymást a megnyilvánult időrendszerek határai, és ezzel kialakul egy immár először bináris, utána triális, majd kvadrális időúnió. A találkozás során mindhárman átlépik a saját múltterjedési sebességüket, és ezzel létrejön három, majd négy olyan - immár egységrendszerbe is tartozó - újfajta időrendszer, ami teljességgel eltér az eddigi Vizektől. Négy forrás esetén a források egy tetraéder csúcsai irányába indulnak el, pontosabban mindig ott helyezkednek el. Vigyázz, a középpont feljebb van a képsíknál, ezt akarja érzékeltetni az eltérő színek használata. Ragaszd össze hat egyformára vágott gyufaszálból!! Fontos, hogy tényleg értsd a dolgot, ne csak úgy hidd, hogy már tudod!

A tetraéder felülnézete. Ne keverd a piramisgúlával, mert az négyzetalapú!
Nagyon sok teremtési filozófia innen, a tetraédertől indít.

A dilemma: Mi van öt forrás esetén? Találd ki!

A mozgó ábrán a megfigyelhetőség miatt egy folyamatos metamorfózist mutatunk, de ez a valóságban nem ilyen szelíden zajlik le, hanem ugrásfüggvényszerűen, vagyis gyorsulási szakasz nélkül; azonnal az eredő sebességre gyorsulva. Ugyanis a források tömegtelenek. Az a tömeg, amit ma értenek a fogalom alatt, eredő jelenség lesz, de itt van az alapja.

Betlej Tamás dinamikus grafikája
Így alakulnak ki a a tachionok (sebes vándorok) a tardionokból (lassú vándorok).

A tardionokat mi eddig konzekvensen Vizeknek neveztük, és a tachionokat pedig nevezzük el Tüzeknek. Ennek az ábrának a véghelyzetében már háromszoros fénysebességgel haladó tachion alakul ki. Ez az ábra azért nagyon segítő, mert látni lehet rajta azt is, hogy az eddig mindig egymáson belül elhelyezkedő időszférák a forrás iszonyú rohanása miatt egyre jobban kifordulnak, és így már egy teljesen eltérő, újszerű tartamrendszer jön létre.