ÍGE-IDŐ 7.  

A szálszerű univerzum

Az idő evolúciós folyamatainak még csak a kezdeténél járunk, de a megnyilvánulatlan forrás fejlődési, kibontakozási folyamata már megindult. Ez a pillanat olyan távoli az idők mélyén, hogy kutatására kevés a reményünk, de ősapáink valahonnan mégiscsak szereztek erről információkat. A végtelen távoli múlt sokkal távolabb lehetett az időben, mint ahogy az a mai kozmológiánk legvérmesebb feltételezéseiben szerepel. Az évek számát egy tizenöt jegyű számmal (311'040'000'000'000 év) lehetne csak megközelíteni, de ez is csak az utolsó ciklus tartamára adna utalást. A mai feltételezések 13-15 milliárd (15'000'000'000) évre becsülik a világegyetem keletkezésének az idejét. Ez tízezerszer rövidebb idő, mint amire az előbb utaltunk.

Ezen a dolgon pillanatnyilag érdemben vitázni nem érdemes, hiszen a hogyan? a mi esetünkben sokkal fontosabb mint; a mikor? A kialakulás lehetséges folyamata sokkal izgalmasabb kérdés. Amit lapjainkon leírunk nem valami vagy valaki ellen szól, hanem olyan útkeresés, amely nem szétválaszt, hanem összeköt.

Modellkísérleteink és logikai vizsgálódásaink arra mutattak, hogy a dimenzióforrás önmagában nem alkotóképes, mert mindörökre megmarad annak a gömbszerűen kiáradó forrásnak, amilyennek a kezdetben létrejött. Ez az idők végtelenjétől az idők végtelenjéig ugyanolyan marad, tehát a teremtés a magányos teremtőből eddigi ismereteink birtokában nem indulhatott ki. Vannak ilyen ősi teremtési elvek is, de indoklási rendszerük hitszerűnek és régiesnek ható, és bizonyítási rendszerük is felszínes. Ezeket a hiányokat kell most bepótolnunk.

Elsőnek vegyük vizsgálat alá azt a kérdést, hogy milyen kölcsönhatási módokat feltételezhetünk!?

Mai ismereteink arra utalnak, hogy az általunk ismert világ tárgyai és a fény között sokféle kölcsönhatást és távolhatást is találunk. Ezek létezését nem lehet megkérdőjelezni, hiszen megtapasztalhatjuk és mérni is tudjuk. Ilyenek az atomi erők, a gravitáció, az elektromos és a mágneses erő, a fényelektromos hatás, elektromágneses hullámok. Ha a mai világ dolgait fura erők kötik össze, akkor ennek okát kell találnunk. Ezt ma a tudományunk négyféle virtuális részecskével igyekszik megoldani. A virtuális azt jelenti, hogy olyan nincs. Ezek a gluonok (ragacskák), a virtuális fotonok, a vektor bozonok (W⁺, W⁻ ,Z⁰), és a gravitonok.

Napjainkban a tudomány türelmetlen és arrogáns az útkeresőkkel, és tevékenysége sokban hasonlít a középkori inkvizició munkájához, amikor valójában tanulatlan emberek agybomlott téveszmék által sodort zagyvaságai alapján halomra ölték azokat, akik rávilágíthattak volna elmeháborodott tévedéseikre. Ma is sok inkvizítor van hatalmon, és valódi tudás híján demagóg téveszméket harsog. A kölcsönhatásokra kitalált részecskéket sohasem tudta senki megtalálni. Ezen a téren teljes a kutatók csődje. Ezek leírásuk szerint is "virtuálisak", vagyis elméletiek, képzeltek. Ma (ötven éve..) a tudományunkban ez a "tudományos" alap.

A kölcsönhatási erőknek nem feltétlenül "részecskék" az okozói, hanem feltehetjük azt is, hogy az előző lapokon mutatott kiáradás esszenciális struktúrái felelősek érte, és ez az erő (különböző régi nevein po, li, su) ezáltal olyan alapvető dolog, ami sokkal az anyag és az energiastruktúrák megszületése előtt is létezett már.

A forrást "görbült" időrendszerek hagyják el, hiszen ez a kiáradás szférikus. Ami lényegesen eltér a mai felfogástól az az, hogy ez a kiáradó időrendszer nem "elgörbül", hanem görbültre keletkezik! Az időt és a teret nem lehet elgörbíteni, mert nem anyagi.

Az eredmény szempontjából megtévesztően hasonló, de logikailag ellentett állításunk a napjainkban szokásossal. Ez viszont olyan problémákat old majd meg, amelyekkel eddig semmilyen érdemi eredményre nem lehetett jutni. Így azonban minden távolbahatás egyszerűen következményszerűvé válik. Még a telepátia is...

De hogyan lesz ebből a valamiből olyan valami, amit már én is értek?

He-he! Az nem olyan egyszerű! Az első őselemhez kell egy második is! Sőt, talán egy harmadik is!

Ez jó sejtésnek látszik, mert a relatív mozgáshoz egy "fix pont" is kell; amihez viszonyítjuk a mozgást. Ezt viszont csak egy másik dimenzióponthoz való viszonyítás teszi lehetővé. A nagy baj az, hogy nem tudjuk, indokolni az interakciót egészen addig a pillanatig, ameddig az egyik forrás terjeszkedő ideje el nem éri a másikat. Azt sem tudjuk, hogy hány originális létező lehet, hiszen a fentemlített okok miatt ezekről csak akkor lehet tudomást szerezni, ha megnyilvánulnak, vagy ha eléri őket egy időrendszer kiterjedő első hulláma. Csakhogy jelenleg rengeteg, megszámlálhatóan végtelen ilyen hullámforrásnak kell már lennie és ezek megtévesztésig ugyanolyan hullámokat keltenek, mint az eredetiek.

Itt újra csak az ősi feljegyzések adatai segíthetnek egyelőre, és ezekben egybehangzóan tíz originális forrásról tudunk az Univerzumunkban. Erről tudunk, de állításunk beigazolásához még nincsenek eszközeink. Könnyű megjegyezni, mert a két kezeden ennyi ujj van. Még a cipődet sem kell levenned. Majd a természetalkotó fehérjéknél hasznosak lesznek a lábujjaid is, mert ezek már húszan vannak. Szóval, meg kell vizsgálnunk azokat a lehetséges kérdéseket, hogy ezek a nem anyagi jellegű időforrások hogyan jöhetnek mozgásba!?

Itt vissza kell térnünk a kölcsönhatás kérdésére!

Valószínű, hogy a kölcsönhatás nem a források között közvetlenül alakul ki, mert ezek összeütköztetésének szinte nulla a valószínűsége, és ez nem alkalmas mód az evolúcióra. A hullámok egymással való kölcsönhatása szintén nem kecsegtet reményteljes fejleményekkel, mert ettől csak habszerű felfúvódást nyerhetnénk, tehát csak a harmadik variáció látszik használhatónak. A hullámok hatnak a forrásokra.

A távolhatások (amelyeket mérünk) ugyanerre utalnak, mert a Földet alkotó anyag hullámkeltői a Földön, a Holdat alkotó anyag hullámkeltői a Holdon maradnak, és ennek ellenére a két égitest a távolból is hatni tud egymásra, távolról is vonzódnak egymáshoz. Ebből az világlik ki, hogy a tömegvonzást okozó hullámterük folyamatos kapcsolatot létesít közöttük. Semmiféle részecskékre nincsen itt szükség, hiszen ez a hullámtér magából a létezésből fakad. Ezt bizonyítja a "gravitációs lencse" felfedezése a csillagászatunkban, ahol a nagytömegű objektum (galaxis) hullámtere optikai viselkedést mutat a galaxis mögötti objektumra nézve. Valahogy úgy viselkedik, mintha egy nagyítólencse lenne, és el is görbíti az éppen mögötte elhelyezkedő másik objektumról kiindult fénysugarakat. Emiatt, ha torzítva is, de mögélátunk a távoli galaxisnak. De ez a nagy tömeg nem a teret görbíti el, hanem a fénysugarak útját, amely abból ered, hogy hullámtere optikailag viselkedik.

Miután forrásunk körül csak egyetlen lényegi jelenséget ismerünk - a kiáradást - jelentsük ki, hogy a fénysebességgel terjedő hullámok (Víz típusú hullámok) minden további forrást sugárirányban kifelé taszítanak. Ez fénysebességgel való kifelé tágulásából fakad.

Az első megérintés pillanatában a forrás ugrásszerűen fénysebességre gyorsul. Azért ugrásszerűen, mert a forrásunknak nincs és nem is lesz anyagszerű tömege, emiatt a tehetetlensége is nulla. Kívül esik az einsteini feltételezésen! Ezzel azt (is) állítjuk, hogy a fénysebesség előbb létezett a fénynél. Ez a múltterjedési sebességből ered. Ez a rendszer magához képest létezik. Forrása az origo.

Ekkor még csak a "fénysebesség" létezik azokból a dolgokból, amelyek a híres képletben (E=mc²) szerepelnek, bár ezt valójában nem fénysebességnek, hanem az eseményhorizont terjedési sebességének nevezhetjük. Erre egy megszokott metrikától eltérő dimenziótlan 1-et használunk. Ez megengedett. Az anyag (m) vagy az energia (E) még nem létezik, csak a "c". Azért írom a fénysebesség szót idézőjelbe, mert még a fény sem létezik, egyelőre csak annak kauzális oka jött létre. Ezt hívtuk fénymagnak. A hullámterjedés sajátidő rendszere lesz felelős a fénysebességért, ami az Univerzum legelső alapmértéke. E=1. Ez Expand, Emanáció értelmeket takar, és mai értelemben dimenziótlan, ezért szerepel az egyenlőségjel túloldalán ez a magányos egyes. Hiányzik a m/s, km/s stb, mint a c után; mert ilyet még nem lehet meghatározni. Ha ez az alapmérték, akkor erre nincs is szükség. Az "E" esetünkben nem "energia" értelmű!!

Gyakran használjuk majd a forrásról beszélve az individuális jelzőket és szempontokat, mert így szemléletesebb és valószerűbb is a leírásunk. Majd amikor sok résszel ezután eljutunk az információ-elméleti következményekig, akkor fog ez a gondolat értelemmel megtelni. Vallási szempontból az Isten életútjáról és a világban való működéséről van szó, tehát szentségről. Magának az értelemnek a kialakulási folyamatát is vizsgáljuk most, amely alapelvünknek az alapján a világban ma is csak ez az egyféle építőelem munkálkodik, ma is ez az értelem forrása és működtetője, és nem valami értelemre gyulladt agyfehérje. Az csak eszköze az előbbinek.

Tételezzük fel, hogy több forrás lép működésbe, és ezek gömbszerűen kiterjedő hullámvilága egyszer csak eléri egy másik hullámvilág centrumát!

Az "öregebb" időforrás első, legkülső eseményhorizontjának a határán iszonyú sebességgel száguldani kezd az eltaszított második időforrás a sajátidejében, méghozzá úgy, hogy ettől a pillanattól kezdve elkezdi megtapasztalni a saját (régebben kibocsátott) múltesszenciáit. Az őt taszító másik időrendszer forrása irányában meglátja annak születését (hiszen a legelső pillanat taszítja kifelé), és közben a másik irányban, a már őt régebben elhagyott múltrétegeiben halad. "Messzire" nem lát, mert a saját hullámai is ugyanilyen gyorsan haladnak mint ő, (így a még régebben kiárasztott hullámait (a saját értelmezési tartományának határát) már nem éri utol, de ha csak egyetlen impulzusnyi időnyit is kifelé sodródik ezekben, már meglátja saját magát, ami nem másolat, hanem olyan valami, mint a tükörben a tükörképünk, csak ez oldalhelyes. "Hátulról" látja magát. Ez már a megkettőződés lehetőségét villantja fel, de még mindig nem elégséges a valódi teremtés létrejöttéhez. Itt a fénysebességgel taszítódó forrás kékeltolódását mutatjuk.

Betlej Tamás grafikája: A fénysebességgel haladó forrás kiáradása

Amikor egy dimenzóforrás fénysebességgel száguld, akkor ilyen hullámteret áraszt magából. Ez nagyon hasonlít a későbbi fénykvantumok hulláteréhez is. Vagyis ezzel azt állítjuk, hogy a fénykvantum hullámtere nem transzverzális, hanem ilyen longitudinális, mint a fenti ábrán. A forrásrendszerének lesz köszönhető a kegyes csalás, és a kolosszális félreértés. A fény hullámtere is hasonlít majd erre az ábrára.

Gondolkodjunk el azon, hogy mit "lát" egy forrás az ábrán bemutatott esetben!

Először is lát egy megszülető másik forrást, de az nem születik tovább, hiszen ő mindig csak a legkülső eseményhorizontján tanyázik annak az időrendszernek, tehát nem látja a további folyamat lezajlását, csak a másik legelső pillanatát. Ne gondoljuk, hogy hatalmas távolságban látja, mert lényegében egy időben tartózkodik a másik kezdeti pillanatával. A másik nem feltétlenül látja még őt, mert ahhoz tökéletesen egyidőseknek kellene lenniük a sajátidejükben, ami semmivel sem indokolható kritérium. A másik csak akkor fogja őt meglátni, amikor majd valamikor odaérnek az ő (az éppen most eltaszított fiatalabb forrás) natális fronthullámai az idősebb forráshoz, és akkortól amaz is ugyanazokat fogja megélni az ő szemszögéből, amit az előbb leírtunk. Ezen a frontfelületen sugárirányban taszítódni kezd. Működésbe léptek a Vizek.

Térjünk vissza a taszított (2.) forráshoz. Ez egy szálat (egy növekvő sorozatot) is elkezd látni, mert egyre halmozódnak előtte a saját időesszenciái, amelyek a forrást a haladás irányában nem tudják elhagyni, mert a dimenzió-hullámok pontosan olyan sebességgel haladnak mint ő, és mint az ő érintés pillanatában kiadott hulláma. Egy "időkupak" kezd a forrás előtt halmozódni, ami azt jelenti, hogy a haladás irányában "megáll" az idő, és hátrafelé viszont a szokásos 1E időritmus megnyúlik 2E ritmusúra. A fenti ide-oda forgó képen az is jól látszik, hogy a két határérték között minden köztes érték is előfordul.

Csak egy körző és egy vonalzó kell az állítás bizonyításához. Mozgass egy forráspontot egy egyenesen egységnyi lépésekkel (0-1-2-3-4-5 cm) egy egyenesen, és ábrázold az időt ugyanilyen sorozatos 1E sugárnövekedésű körökkel! Látható, hogy a mozgás irányában "végtelenné" lett az idősűrűség (itt a különböző időben fakadt különböző időpontokat reprezentáló ekvitemporiális gömbök egy pontban érintik egymást), és ebből ered az egyre halmozódó, fénysebességgel táguló és itt mégis egy pontban maradó idő. Az igaz, hogy ez a pont nem nyugvó egy külső szemlélő számára, de a forrás szemszögéből az. Előtte a végtelenbe nyúlik egy szál a sajátidejében, mert oszcillációs folyamat ugyanúgy zajlik a forrásban mint eddig, és egyre régebbi időesszenciák vannak ugyanott, ahol a jelen is van, vagyis a "forráspontból nézve" egy szinguláris szál, egy "string" indul ki, ami egyre nyúlik és nyúlik, méghozzá fénysebességgel távolodva a sajátidőben, és ebben a források (saját maga) sorozata látható a forrás számára. Ebben természetesen már benne van a stringek olyan kívánatos száltengely irányú forgása (perdülete) is, hiszen maguk a források sem álló, vagy statikus rendszerek.

Az előbb szinguláris szálat írtam, de ez csak a forrás szemszögéből nézve szinguláris, vagyis pontsorozat-szerű. A külső szemlélőnek ez lineáris sorozata a teljesen egyforma fénymagoknak. Ezek az időpontok (dimenzióforrások) olyanok, mint a pontos másolatok, de lényegében már mindenféle apró eltérést mutathatnak, miután csak a forrásból nézve vannak közel, kívülről viszont egydimenziós sorozatot (szálat, string) alkotnak. Azért nem értelem nélküli szolgai másolatok, mert ugyan valamennyi a kezdeti forrást jelentik, csakhogy folyamatában, egymás utáni állapotaiban reprezentálják a kezdeti forrást. Kintről szemlélve annyian vannak, ahány esszenciális impulzust halmozott fel eddig a taszítódó forrás.

Az időbeli egymásutániság időbeli szál keletkezéséhez vezetett, amely már az egyik szemléleti módban szálszerűnek mondható idő, amelynek perdülete is lehet, és a téresszenciák esetleges rétegvastagság modulációja miatt ezek nem egészen egyforma távolságban egymást követő fénymagokból állhatnak, és ezek között a távolság egy maximális-minimális löketig ide-oda változhat. Ez a hatás a szálon hosszanti irányban végtelen sebességgel terjed, és így a szál megszámlálhatóan végtelen (és folyamatosan növekvő számú) elemén gyakorlatilag végtelen információ halmozódhat fel, és ennek mennyisége állandóan növekedhet a szállal együtt. Ez egyfajta longitudinális, hangszerű moduláció, de a forrás nemcsak szálirányban mozdulhat el, hanem minden irányban, így azután elmozdulási transzverzális jellegű hullámokat is generálhatnak (mint egy kötél esetében), de ezek hullámterei is hangszerűen (gömbszerűen) terjednek. A végtelen egyetlen forrástávolságot, egyetlen oszcillációs távolságot jelent, de ez nem függ a távolságtól, így emberi értelemben teljesen végtelen sebességűnek mondhatjuk. De nulla és egy között ismét csak végtelen van a matematikában is. Az információ hasonlóan tárolódik itt; mint az elektronikus művonalakban. Ilyen a Kaluza-Klein stringelméletben még nem szerepel, tehát lényegi továbblépést is tettünk ebben a vonatkozásban is. Ez a string ugyan más szerkezetű, mint az eredeti elméletben szereplő stringek, de ebben most legalább elméleti továbblépésre nyílik lehetőségünk. Ennek a felismerésnek komoly szerepe lesz ennek az évszázadnak a kommunikációs fejlődésében.

EZZEL MEGSZÜLETETT AZ EGYDIMENZIÓS UNIVERZUM!

És mire jó egy ilyen egyre hosszabb tekergő pókfonál?

Ez majd kiderül, csak figyelj! Ez az első lépés, ami messziről tényleg olyan mint egy végtelenül vékony pókháló fonala, de e nélkül nem értenéd meg az erre épülő további lépéseket. Most mutatok neked két olyan ábrát a hun nép díszítő motívumaiból, ahol ezt már láthattad, csak persze egyszerű dísznek nézted.

Ez a két motívum a legpontosabb az eddig megtalált népi motívumaink közül. Ilyenből nagyon sok van még, tehát nehéz választani. Aki ezeket eredetileg megörökítette az sokat tudhatott az Univerzum dimenziószerkezetéről. A lényeg az, hogy ezek a titkok most már ellenállhatatlanul fel fognak tárulni. A további lépések is ugyanúgy a rendelkezésünkre állnak. Feltárásukhoz minden segítő szándékú levelet szívesen olvasunk. Más népek is őriznek ilyen titkokat. Minden nép. A megfejtés közös érdekünk. Ha ráérsz, akkor lefordíthatod ezeket a weblapokat azokra a nyelvekre, ahol élsz, vagy amelyeket jól birtokolsz. Írjál, és segítünk ebben is. Vagyis: önkéntes partnereket keresünk. univ-universitas@freemail.hu

IDŐSZÁLAK A NÉPRAJZUNKBÓL