TEREMBURA lapok - ABLAK folyóirata 12 - A NEGATÍV IDŐRENDSZEREK BELSŐ SZERKEZETE

ÍGE-IDŐ 12.

A NEGATÍV IDŐRENDSZEREK BELSŐ SZERKEZETE

Elérkeztünk a teremtés nagy aktusához. Most meg kell vizsgálnunk azt, hogy miért tettük azokat a furcsa és hihetetlen kijelentéseket.

(jelen - jelent ; a jelen múltideje és hírközlés (jel); figyelj az anyanyelvedre!)

A mozgásba jött források időtorzulásait kezdtük analizálgatni az előző részben, és ott olyan határig jutottunk el, amelyen még nem mert átlépni a tudomány. A fejekben nagyon szigorú korlátként épült be a dogmatikus képlet: E=mc². A képletben két olyan dolog is szerepel, amelyet egyáltalán nem definiáltak becsületesen. E és m, vagyis az Energia és a tömeg (massa). Az atomok belső működési elve nélkül szinte semmit sem tudunk még az anyagról, és az energia strukturális szerkezete nélkül pedig az energiáról is zavarosak az elképzeléseink. A "munkavégző képesség" nagyon gyér meghatározása az energiának. Százféle energiáról beszélnek, de egyikről sem tudunk semmi lényegeset. Miért elektromos az elektron, miért mágneses a mágnes, miért megy a fény fénysebességgel? Úgy a negyvenedik lapnál már mindenkinek lesz ezekről az eddigieknél érthetőbb és logikusabb elképzelése.

Az első kölcsönhatás. A taszított
(fiatalabb) forrás c-re gyorsul.
Itt még minkét időrendszer
pozitív, bár a kisebb, a baloldali
forrása már fénysebességgel száguld.

Mi történhet akkor, ha a miáltalunk teljesen tömegtelen fénymagokat tovább gyorsítjuk a fénysebességnél. Itt a fenti (einsteini) képlet értelmét veszíti, mert lett benne egy 0-ás szorzó. Einstein azt mondta, hogy amennyiben át tudnánk lépni a bűvös fénysebességi határt, akkor az űrhajóban megfordulnának az órák, és hátrafelé kezdenének járni. Az űrhajósok fiatalodni kezdenének, és sok olyan sci-fi íródott már, amiben ezzel a gondolattal addig játszadoztak a szerzők, ahol az űrhajósokból az út során cselekvésképtelen csecsszopó lett, és így szépen éhen haltak a szereplők. Nos, mi nem ilyesmiről fogunk beszélni, hanem a tachionok (a fénysebességnél gyorsabban mozgó időforrások) tartam topográfiájáról. Egy pikoszekundum alatt nem mennek vissza a múltba megölni a saját nagyapjukat, hogy azután meg se szülessenek. Az időhurok matematikai felmerülésénél ezzel a retardált szellemiségű indokkal dobálják el ijedten az eredményüket a kozmológusok. A fürdővízzel együtt így kiöntik a gyereket is. Mert pontosan ez a világ lényege.

A Tűz (tachion) palástja
The eventhorizon of the Fire element

Sok érdekes dolog történik itt. Először is a kezdeti gömbalak lapult lesz (tartamkontrakció). A kör helyett egy ellipszist forgasson meg mindenki, így egy forgási ellipszoid keletkezik. Erre a rajz ad segítséget. Az ellipszoidok ugyanúgy megőrzik a dimenzió terjedési tulajdonságát. A forrás jobb oldalon rohan, rajzunkon a fénysebesség kétszeresével. A kiáradó és folyamatosan kiterjedő időesszenciák egymásba is gondtalanul behatolnak, és így egy a képen látható új jelenség születik. Ez kezdetben a sebesség-határesete (1.73E) a három forrás interakciójának, amiről már írtunk. Az előző részben a kékes és a sárga színnel jelölt két létező állapotai váltakoztak, de ott még mindig gömbszerűre (ellipszoidra) és egyidejűre (szingularitásra) adódott a rendszer legkülső eseményhorizontja....

Itt az eddigi rend felborul. Az időrendszer kúpossá válik. Miután a forrás gyorsabban mozog, mint ahogyan az őróla elindult hullámfrontok terjedni képesek, a kétféle létezés egymást követve váltakozva alkotja a Tűz palástját, amit itt kék és sárga színekkel jelöltük. A piros számokkal csak az egyik létezést számoztuk, de ugyanígy beírhattuk volna a sárga létezés mellé is ugyanezt a számsort (3'-2'-1'-0'). A Víz esetében a 0, a legelső pillanat; a terjedő gömb felszíne. Itt ez a gömb leghátulra került, az "Isten háta mögé", és a forrás, a jelen pedig a kúpos tartamrendszer csúcsán rohan. Esetünkben ez a 3-as számú kiáradás belsejében lakik. Ez itt is egy belső pont. Innen a paláston hátrafelé haladva "múlik az idő", csakhogy éppen hátrafelé

EZ A MÁSODIK DIMENZIÓ keletkezése, az avatott misztikában ez a folyamat a Tűz első meggyújtása. Nehéz a lineáris, szálszerű dimenzió felcserélése egy gömbszerű egy dimenzióra, de elkerülhetetlen. Így a második dimenzió sem egy sík lesz.

Egy pontból kiindulva valójában egy cseppalakú időrendszer növekszik, amely először teljesen el van szakadva a mögötte hátrahagyott múltrendszerétől. Ez azután "belenő" a mögöttes idővilágba, és ezzel többidejű zónákat szül. Ezalatt azt értjük, hogy egy pontban több időrendszer (ugyannak az időforrásnak több kiáradása) is jelen van, amire már láttunk egy kicsit hasonló példát a fénysebességgel haladó időrendszer esetében is, ahol egy pontban halmozódott az idő. Itt ettől azért eltérő dolgok történnek, mert itt nagy esszenciális zónákban alakulnak ki kettős, de egyes esetekben hármas, négyes stb. idejű zónák is. Csak ezeknek van teremtő tulajdonsága.

Itt a rendszer belsejét mutatjuk, és ezen látszik, hogy hogyan hatolnak bele egymásba a különböző időpontokban kiáradt időszférák. A képen csak egyes (kvantált) pillanatokat tüntettünk fel, azért, hogy a dolog lényege megfigyelhető legyen. Ott ahol két időszféra együttesen van jelen, ott kettős az idő. Ennek nagyon sok következménye van, mert ez okozza azt a bifurkációs (kettéhasadási) jelenséget is az idő későbbi evolúciójában, ami a források szaporodásához, és ezzel az Univerzum megteremtéséhez vezetnek. Ott ahol két idő van jelen, ott a források "kétfelé vannak ugyanott". Kicsit szokatlan kijelentés, de így van. Kettéválnak, de mégis egyek. Ez a dolog már tényleg bizarrul hangzik, de mégis igaz. A kettéhasadás nélkül még mindig csak a kezdeti (kiindulási, originális) időforrások léteznének a világban. Ez lenne a világ. De miután nem ilyennek látjuk, tehát a kezdeti igen kis számú forrás közötti interakcióknak a források osztódását kell valahogy kiváltania, hogy legyen elég ősvalami a dologhoz. (nem anyag, hanem ősvalami!) Erre még részletesen kitérünk!

Egy kicsit előreszaladtunk, mert még meg kell vizsgálni azokat az időtopográfiai dolgokat is, amelyek a források időesszenciáikkal való egymásra hatásánál felléphetnek. Elsőnek nézzünk bele egyetlen impulzus világába, mert ezen még szemléletesebben látszik majd, hogy itt valóban negatív, kifordult idővilággal van dolgunk. Ilyenre keletkezik.

A képen egyetlen kiáradási periódus szétáradását látjuk. A forrás t₀ pontból a t₄ pontig halad, és
közben eseményhorizontja 1E-vel tágul.

Itt most ugyan még nem kettős az idő, de ez bizony visszafelé történik, mert az eredeti események t₀, t₁, t₂, t₃, t₄ sorrendben zajlottak le, hiszen a forrás elmozdulása ebben a sorrendben érte el a tengelyen ezeket a pontokat. Nincsen ebben semmi bonyolult, csak el kell egy kicsit nézegetni a képet, és minden megvilágosodik. Ha balról jobbra haladnánk a rendszerben, akkor pozitív időt élnénk át, méghozzá ugyanúgy kétszer, mint az előbb a negatívat. Az izgalmas zónákat narancssárgára színeztem. Ezekben viszont már jól fel lehet ismerni a kettősidő jelleget, mert egy helyen két időszféra is jelen van. Egy kicsit elrontottam a rajzot, mert két zónát tévesen festettem be.

A kiáradás a t₀ tengelyponton indult, és a t₄ pontban ért véget. Itt valójában analóg az idő. A forrás valahol abban a pontban gondolható el, ahol a kúp csúcsa lenne, de ez a pont már nem esik a képre. Itt most egy régebbi kiáradását analizáljuk. Legelöl a legfiatalabb, legkésőbb kiáradt időesszencia halad, és ezt a rendszer belsejében is megtaláljuk, éppen a t₁-es valamikori kiáradási pontot metszi a mozgástengelyen. Erre a tengelyre írtam azt, hogy string. Figyeljük meg, hogy a rendszerbe jobbról-balra a tengelyen behaladva először a t₄, majd a t₃, t₂, t₁, t₀ tengelypillanatot látjuk meg, majd (ahol a fehér zónába érünk) eltűnik a forrás a szemünk elől, majd a dolog egészen pontosan megismétlődik t₄, t₃, t₂, t₁, t₀.