ÍGE-IDŐ 13.  

HOGYAN SZÜLETETT A TÉR?

Elérkeztünk a harmadik döntő ponthoz, amikor a létből létezés és ezután meghatározhatatlan "idő után" téridő válik. Nagyon sok ókori filozófia megemlékszik erről, és a kérdés részletes leírását a misztika, a népmesék és mondák területén is sok helyen megtaláljuk. Kétségtelen, hogy a források mögött hátrahagyott idővilágok közegében kell keresni a további kulcsokat. egyelőre nincsen semmi másunk, amiből elindulhatnánk. A kaosz evolúciója már túl van az első lépéseken, hiszen már kétféle őselemünk van: Tűz és Víz. Az előző részben már tettünk néhány óvatos lépést a negatív időrendszerek belső világának megismerésére, és itt az utolsó képen jól látható volt a tachionok idővilágának félreismerhetetlenül negatív jellege. Ebben a negatív közegben megváltozik az eddigi taszítási jelleg, vagy ha egészen pontosak akarunk lenni, ez egy olyan taszítás, ami az időben visszafelé zajlik le. Bután hangzik, de jobbat erről nem tudok kitalálni. A visszafelé lezajló taszító mozgás kívülről nézve olyan, mint amikor egy visszafelé lejátszott filmen a vendég addig rágja kifelé a szájából az ételt, míg össze nem áll, akkor kiköpi a villájára, majd szépen sorban visszarakodja a tányérra, és amikor tele a tányér, és az egyre melegebb valami egy fújás után lángoló palacsinta lesz, amit a pincér udvariasan elvesz előle, és behátrál vele a konyhába.

Hol is láttad ezt a cseppalakot?

Itt a dolgot geometriai értelemben kell lejátszani, de ami eddig sugárirányú taszítás volt, az most sugárirányú vonzássá változik. A sugár itt mindig annak az aktuálisan megérintett szférának a centrumát és az attól való távolságát jelenti, ahol az időközegben való mozgása közben a másik forrás időesszenciáiban mozgó forrás tartózkodik. A sebességi kontrakció -dilatáció jelenségét egyelőre hagyjuk figyelmen kívül, mert ez nagyon elbonyolítja a dolgot. egyelőre csak gömbökről beszéljünk, majd később visszatérhetünk erre torzulásra. Azt is feltételeztük, hogy a legkülső felszín megtartja taszító jellegét, de ez csak addig áll fenn, amíg a behatoló forrás be nem hatol a szféra belsejébe. Ez a legkülső "réteg" inkább elméleti jelentőségű. A mozgás csak a megérintés (behatolás) pillanatától magyarázható vagy értelmezhető, mert addig nem is léteznek egymás számára. Most vizsgáljuk meg, hogy mi történik akkor, ha egy háromszoros fénysebességgel száguldó időrendszer forrása belerohan egy másik ugyanolyan gyorsan szembe haladó időrendszer eseményhorizontjába!

A találkozás előtti pillanat. Közismert forma az Ókorból. Valójában ez itt egy cseppalak metszeti képe

Itt csak egy részét ábrázoljuk a két Tűznek, és ez itt a találkozás előtti pillanat. A két forrás egymás felé rohan. A belső világban korongok, körlapok vannak, azért, hogy a hossztengely körül végzett elfordulást is értelmezni lehessen a programmal. Ez amolyan függőleges csíkokként jelenik meg a csepp belsejében. Cseppet írtam és nem kúpot, mert egy-egy kiragadott részlet ( a jelentől valameddig) csepp alakú, és ez annak a metszeti képe. A két forrás tehát a csúcsokon van. Csú-i kínaiul tan, tudás, figyel, de a csú magában azt jelenti fő, gyöngy, főzni, forrni, (tüzes), lakni, élni valahol. Csu-i fő-egynek is érthető, miután "í" egyet is jelent. Ez már eléggé találó...

Itt már behatoltak egymásba a tartamrendszerek, és már látszik, hogy mind a kettő ketté is ágazott. A kettőből így négy forrás lett.

Itt a források már jelentős mértékben behatoltak egymás "légterébe", akarom mondani időterébe. Itt még nem olyan feltűnően látszik, de itt mindkét forrás már jelentős mértékben felhasadt. Ez a kettéágazás nagyon furcsa jelenség, és erről is beszélünk még. Az egyik oldal a másik oldalnak tükörképe, csak amint megfigyelhető a képen, éppen ellenkező csavarodást kezdenek. Az egyik jobbosnak indul, a másik balosnak. A jobban bekanyarodó ágak gyengén látszanak, de a következő képen már sokkal szembeötlőbbek lesznek. A másik ág felgyorsul és kirohan a teremtési zónából. Jelen volt a teremtés pillanatában de nem vett részt benne, csak szemlélője volt. Az érdekes az, hogy ez a kirohanó forrás teljesen azonos a másikkal, amelyik kisívben visszafordul.

Itt már jól kivehető a meredeken visszakanyarodó ág, ami alatt azt a két kis kanyarodó Tűzcseppet értem. Ez azt is jelzi, hogy a két forrás egy-egy ága igen kis íven teljesen hátrafordult. A képből kihaladó elágazó részek pillanatnyilag érdektelenek, mert itt túlgyorsulva kirohannak a másik tachion belseje irányában. A két forrás (a visszakanyarodó és a tovaszáguldó) egy marad, és a úgy lesznek máshol, hogy közben létezésileg egyek. Ez egyelőre eléggé zagyva beszédnek hat, de később azért világosodni fog a kép. Az ismétlés elkerülése végett a többi ágon leírtakat csak jelzésszinten említjük. Ezt a "fizikát" az ősnyelvek, a mondák, a csillagászat, a néprajz vagy vallásfilozófia nélkül nem lehet érdemben felfogni. Nem is érdemes! Sok munkatársam harcolt velem, amikor vallásfilozófiával, nyelvtannal, kínaival, japánnal, tibetivel vagy sumírrel és mondákkal vagy mesékkel kezdtem foglalkozni. Minden kellett a megértéshez, mert a mindent vizsgáljuk. Azóta már ők is belebonyolódtak. Ez az ábra mutatja a "kétségbeesést". Az egységből kétség lett. Két egész, ami mégis mindig egy marad. És ezután bekövetkezik a véges dolgok kezdete. Nem vég, csak véges.

A hátrafordulás teljes lesz, és emiatt óhatatlanul behatol a forrás a saját már hátrahagyott múltjába. Ennek a pillanat a Fortuna pillanata. Ezután mát minden törvényszerű következmény. A véletlen olyan sokparaméterű, hogy nem is értjük. Egy ilyen találkozásnak roppant kicsi a valószínűsége, de a végtelenhez mérve mégis lehetséges! Amikor megérinti a forrás a saját - már régebben kiárasztott - múltterjedési felszínét, időhurokba kerül. Ettől meglátja magát maga előtt. Így keletkezik a fény. Mindez csak metszete a valójában térbeli folyamatnak. Lásd a lejjebb látható képet, amin ennek egy elemét kiemeltük.

A Tűz belerohan a Tűzbe, és ettől kettéhasad, és a visszakanyarodó ágból megszületik egy virtuális forrás. A forrás a saját múltjának belsejében meglátja magát, csak ott még fiatalabb egy kissé. Pont úgy néz ki mint ő, hiszen magát látja. Mivel gyorsabban rohan a saját kiterjedésénél, állandóan a saját jövőjében tartózkodik, és most ráadásul még bele is futott a saját múltjának képét felé hozó múltesszenciáiba. Meglátja magát, amint elszáguld maga elől, hiszen amit meglát az egy egyre dagadó Tűzcsepp, ami pontosan azon az úton halad, ahol az előbb még ő volt és haladt. Híres népmesekutatóink ráismertek a dologra, és arra is rájöttek, hogy bizonyos meséink a téridő születését és működését írják le. Szakirodalomnak olvasd el Pap Gábor: Feketeország című meseanalízis gyűjteményét, ha még meg tudod szerezni valahol. Itt a legmarkánsabban Koszecz Sándor: Feketeország című analízise szól a tér szerkezetéről. A meseágon közölni fogjuk a mesét. Addig is legyűjthetsz vagy 77 mesét innen. No és ötven teremtési mondát innen.

A tachionok sebességét nem korlátozza a fénysebesség, mert tömegtelen időforrások szülik őket. Ez a tűzokádó sárkány a népmeséinkben, és a népi szokásainkban. A csángók pont olyan sárkánnyal ünnepelnek mint a kínaiak. Eljátsszák a teremtést, elmesélik a teremtés folyamatát, értik a teremtést. Ez azért egy fokkal jobb mint az "egyszerélünk" depressziós világa. Ezen a képen egy ötszörös fénysebességgel száguldó dimenzióforrás külső eseményhorizontjait látjuk, méghozzá abban a pillanatban, amikor éppen betekintést nyer a saját virtuális valóságába. Ez olyan meglepő lehet neki, mint neked az első rólad készült hang vagy videofelvétel.

Betlej Tamás grafikája: A téridő és a fény - az energia - születésének legelső fázisa.

Ez a világ keletkezésének a lényege. A rettegve elkerült időhurok, az Uroboros

Kezdőlap - Start pageElőző rész - prev. page

Folytatás - next

Ez az örökkévalóság szimbóluma. Miért? Találd ki, hogy ez az ábra hány dimenziós!