ÍGE-IDŐ 14.  

A TÉR KÖVETKEZŐ DIMENZIÓI

Az előző rész legvégén volt egy fura, lila kukacra emlékeztető ábra, ami egy olyan körbeforduló dimenzióforrás hátrahagyott dimenzióvilágát szemléltette, ami sokkal sebesebben mozgott, mint a saját fénysebességű kiterjedése. Itt egy kanyarodó kúpot láttunk, amely az ábrán éppen visszaérkezett önmagába.

Ekkor egy olyan időhurok megszületése következik be, ami végtelen számban ismételgetni kezdi ezt a visszafordulási eseményt. Itt jön egy mozgó ábra, ami ugyanezt mutatja.

A dolog ezzel még nem ér véget, mert a virtuális létező, amelyet ez az esemény megszül nem azon a helyen indul, ahol a múltjába hatoló forrás tartózkodik, hanem abban a pontban, ahol akkor volt, ahonnan a gömbszerűen táguló múltfelszín kiindult. Ez esetünkben úgy hatvan fokkal arrább található a pályán, a forrás előtt. Jó kis ellentmondás, mert ami a forrás előtt van az a jövője, a forrás maga a jelen, és a valóságban a virtuális forrás a jelenlegi állapot előtti információkat és ezzel a múltbeli állapotokat hordozza. Úgy is mondhatjuk, hogy a forrás a jelenből a jövője irányában a saját régebbi énjét látja maga előtt, ami egyre rohan előtte azon az úton, amit az imént már bejárt. Ez nem egy másik, hanem ő maga egy másik helyen.

Jól figyeld meg ezt az ábrát, mert ez a fénykvantum  térrendszerének keletkezése a negyedik forrásig.

A dolog lényege a 60 fokkal elcsúszott "másolati" dimenzió ugyanúgy lezajló idő-visszacsatolódásával folytatódik, és ez tovább ismétlődik a harmadik, negyedik, ötödik dimenzió megszületésével. Ezek nem más, még csak nem is új dimenziók, de még másolatoknak se mondhatjuk őket, mert nem mások, hanem maguk is a kiindulási források, így se a másolat, se a tükröződés szó nem fedi a valóságot. A magyar más-ik kifejezés közel jár a valósághoz, mert a "ik" utódot jelent, és ez kiköpött "mása" az eredetinek, hiszen ő maga az, csak egy kicsit eltérő időben. Érdekes, hogy az utóda a mindig a gyermeke belsejében szüli újjá, pontosabban ez egy önnemzés. Ez a motívum is nagyon gyakori a mondák és a mitológiai, teológiai leírások berkeiben. Innen erednek azok a furcsa kijelentések, hogy a saját gyermekéhez ment feleségül, vagy nászra kelt az apjával. Ebből egy avatatlan olvasó persze arra következtet, hogy a görög pogány istenek lépten nyomon fajtalanságot követtek el. Ez persze butaság. A görögök is őrizgették a teremtésről való fontos tudást. Sokat ártottak az előítéletes értelmezők a dolognak. A görögök leírásaiban jelzik, hogy az időről szól a tanítás, de ez az értelmezőknek magas volt.
Kronosz (idő) Uranosz és Gaia titánok (hatalmasok) gyermeke, és úgy is mondhatjuk, hogy ekkor született a Kaoszból a téridő. Ennek al-időrendszere a Naprendszerben Kronosz és REia gyermekei alakjában jelenik meg, akit szépen sorban lenyel, de az utolsó gyermeket Reia elrejti, és egy követ tesz a pólyába Zeus helyett. Zeusz így felnőtt és Métisz nevű felesége tanácsára megtámadta atyját, hogy megfékezze nemzőképességét. De lenyelte várandós feleségét, viszont ekkor teljes fegyverzetben kipattant a fejéből Athéne. És így tovább....

Az ötödik forrás megszüli a hatodikat, de ugyanakkor elfogy az első forrás alól a sajátmúlt esszenciája, és ezzel ez nyomtalanul el is tűnik a létezésből. Ezért a rendszer soha nem jut el a hatos szimmetriának arra a fokára, hogy egyszerre hat forrás létezzen. Nem jut ötről a hatra. Ezt egy fekete spirál jelzi az alanti mozgó ábrán. Minden virtuális dimenzió egydimenziós tachion, de együttes hullámvilágukban egy olyan hatos szimmetriában áradnak szét a tér minden irányába, amelyben mind a hat forráshely képviselve van, csak ezek között egy mindig üres, esszenciátlanabb (nemtér-nemidő) réteg lépked egy-egy forrás szemszögéből. Ezt a mitológiák idősemminek is nevezik. Ha valóban ki akarunk lépni a zsákutcából amit a térben végzett űrhajózási elképzelések jelentenek, akkor erre fog vezetni az út.

Ezeken a vizeken hajózott Noé ősapánk. Erről majd a 24 és 25- ös lapunkon olvashatsz. És ígérem, meg fogsz lepődni. Ez a fénytelen réteg, ábránkon a fekete spirál. De ne felejtsd, ez az alakzat csak síkmetszet!

A források a végtelenségig üldözik egymást, és ekkor már valóban kimondhatjuk azt, hogy "hely". A hatodik forráshely kialakulásával az esemény már csak önismétlő, és ezzel megszületett a téridő. Ez az energia maga, és ezt a parányi forrásvilágú, de a végtelenbe fénysebességgel szétáradó esszenciális téridőt már alkalmasnak vehetjük a teremtés további lépéseinek kialakulásához. Minden ezen belül fog kialakulni. Anyag és energia. Csak azok elválaszthatatlanul függőségben lesznek a téridő - a Mindenható, Mahad - geometriájától. Itt megjelentek a párhuzamos univerzumok, amiről sokan beszélnek, de csak mint lehetőségről, és nem mint valóságról. Ezekben teljesen önálló világok vannak, de ugyanolyan anyagból.

A táguló dimenziókat leginkább egy csigaházhoz hasonlíthatjuk, amely nem úgy növekszik mint a csiga háza, hanem a legkisebb eleménél, vagyis a forrásánál. Óriásira növekszik, de nem végtelenül nagyra. Egy ponton visszafordul a forrásaihoz. Vagyis az Univerzumunk hatalmas, de nem határtalan. Tágul, és mégis ugyanakkora marad. Ugyanúgy mint egy neutron. A neutronok mindenhol egyformák. Miért?

Kezdőlap - Start pageElőző rész - Prev.page
  e-mail  Folytatás - Next