ÍGE-IDŐ 23.

A fekete lyuk kérdésével kapcsolatban olyan sok kérdés merült fel a lapunk olvasói részéről, hogy ennek egy egész lapot szentelünk, és esetleg még továbbiakat is.

A csillagászatunk előrehaladott kutatásokban foglalkozik a fekete lyuk kérdésével. Ezalatt egy olyan furcsa csillagászati jelenséget kell értenünk, ahol egy csillag elégetve nukleáris üzemanyagát kihűlve magába roskad, és ennek során először neutroncsillaggá változik. Már itt felmerül egy hihetetlenül érdekes kérdés. Ma minden egyetemen azt tanítjuk, hogy az uránon túli elemek instabilak, és ezért az utolsó stabil elem az urán.

He-he! Miből is áll egy atommag? A hidrogént kivéve, ami egy protonból álló atommaggal bír, az összes további atomok magja protonokból és neutronokból épül fel. Direkt elkerültem az "áll" kifejezést, mert az angyalka biztosan belekötött volna, hiszen mindkettő nagyon dinamikus részecske. Szóval az atommag ezekből van. Akkor viszont a neutroncsillag is az atommagok közé sorolandó valami, mert az is csak ezekből van. Logikailag minden atommag, amiben ezek az építőelemek találhatók. A neutroncsillag így nem más, mint egy óriási atommag, vagy egy óriási atom? Nem is nevezhető igazán anyagnak a szó hagyományos értelmében.

Telitalálat! ...És amennyiben továbbgondoljuk a dolgot, ugyanide kell besorolnunk a fekete lyukakat is, amelyek nem mások, mint olyan gravitációs anyagtemetők, amely a neutroncsillagok további tömegnövekedése során alakulnak ki. A neuroncsillag már alig ad ki fényt, hiszen leállt benne a nukleáris reakció, és emellett a gravitációja is félelmetes ütemben megnő. Egy normális csillagban a hidrogén-hélium átalakulási atomevolúció során a "felesleges" fénykvantumokat az atommag már nem tartja vissza, mert az együttes hullámképük már egy újabb interferencia képet határoz meg. Ezek a fénykvantumok szerterohannak az atomból. Az egyre nagyobb rendszámú atomok keletkezése során ez a továbbiakban is ugyanígy fog történni. Jól látni az atomok átmérőjén a bennük feszülő energiatöbbletet, ami esetünkben mindig fény. Az ember arra gondolhatna, hogy ahogy nő a rendszám, úgy nő az atomok átmérője is, de ez bizony a természetben nem így van. Itt nem is beszélhetünk semmiféle állandóról, mert az atomátmérő szigorú összefüggést mutat a hőmérséklettel, ami ugye nem másból ered, mint az atomban és a környezetében lévő fénykvantumok számától. Ezek hullámtere mindig hozzáadódik az atomok "nyugalmi teréhez", és "nyugalmi tömegéhez" is, ami persze minden, csak nem nyugalmi, miután a világegyetem minden részét jellemző dinamizmus miatt lehetetlen is. Csak szeretnénk látni ezt a nyugalmat, mert azt sokkal jobban szemügyre tudnánk venni.

Most akkor mi is van azzal a fekete lyukkal?

Hát nem érted? A neutroncsillag további anyagtömegeket vonz magához a környezetéből és ezzel tömege egyre nő. Később valódi szörnyeteggé változik ez az egyre nagyobb tömegű objektum, és tömegének iszonyatos növekedése miatt már nemcsak esetleges saját bolygórendszerét rántja magához, hanem egy-egy közeli csillag is áldozatává válik. Ettől tömege újra ugrásszerűen nő, hiszen ekkor egy csillagtömegnyi helyett tömege már két - három csillag tömegét hordozza. Ekkor már távolabbi csillagszomszédait is veszélyeztetni kezdi, és ezek anyagát is kezdi felszippantani. Ilyenkor a felé mozgó anyag óriási frikciós és torziós erőknek van kitéve, ezért nagyon sok fénykvantum szabadul ki belőle. Elérve a neutroncsillagot tovább növeli annak tömegét.

Ennek a tömegnövekedésnek van egy érdekes küszöbértéke, amikortól ez a neutroncsillag már olyan hatalmas tömegű, hogy bezáródik az eseményhorizontja, és ettől kezdve a fény sem tudja többé elhagyni. A fénykvantumnak ráadásul előbbi indokaink szerint elengedhetetlenül tömege van. Ezért lesz fekete a "fekete lyuk". Mert nem ad fényt. Persze a neutroncsillag is fekete a maga módján, hiszen jórészt neutronokból álló. A külső zónájában persze vannak protonok és elektronok is, de a belseje olyan pakoltan sűrű, hogy lényegében atommag jellegű lesz. Ebből egy köbcenti is sok-sok tonnát nyomna.

Hoppá! De meddig is növekedhet egy ilyen fekete lyuk? Óriási és mégis szingularitás, mert bezáródott az eseményhorizontja. Vagyis pontszerű. De azért annak sem árt utánagondolni, hogy mi lehet a fekete lyuk közepén!

Bizony! Ez fontos felvetés. Az atommag részecskéinek gyorsítóban való ütköztetése során azt tapasztaljuk, hogy egy ütközési energiaszint felett ezek az eleminek mondott részecskék további alkotókra esnek szét, darabokra hullanak. Vagyis az "atomoszt", az oszthatatlant sokkal lejjebb kell elgondolnunk! Azt gondolom, hogy ez eléggé jó figyelmeztető arra nézve, hogy elhamarkodottan döntöttünk az világegyetem valóban oszthatatlan elemének felismerésénél, amikor az atomokat felfedezve kapkodva rácsaptunk az ókori elnevezésre. Az időforrás azért valóban oszthatatlanak gondolható. Megkettőződni tud, de sohasem lesz fél. Ez az a bizonyos titokzatos atomosz.

Szóval a gyorsítóval azt akartam mondani, hogy a neutronoknak vagy a protonoknak is van egy olyan kritikus ütközési sebességük, energiájuk, amikor teljesen és maradéktalanul szétesnek. A kavitáció jelensége még ennél is sokkal fontosabb figyelmeztetés. Ott minden nagyobb hókusz-pókusz és drága berendezések nélkül is megsemmisülnek atomok. Ha a vizet (vagy bármely folyadékot) hirtelen négy-öt atmoszférányi nyomáskülönbségű helyre vezetjük, kavitációs buborékok keletkeznek benne, amelyek bármely anyagot "megesznek". Ez azért érdekes, mert egy csillagban egészen biztosan kialakulnak olyan konvekciós áramlások, amelyben egy ilyen kis nyomásugrás felléphet. Mondjuk akkor, amikor egy áramlás felér a felszínére. Vagyis ott is lennie kell kavitációnak, amikor az annihiláció rengeteg fénykvantumot szabadít fel. Ezt bizonyítják a protuberanciák, a flerek a Napunk felszínén. A hatalmas nyomástól hirtelen megszabadult anyag felfénylik. Ez persze a spektrum minden részében megjelenő fotínó kibocsátással is jár. Innen a Nap Röntgen vagy ultraibolya kisugárzása is.

De a szörnyű anyagsűrűség sem fokozható a végtelenségig, ha az anyagi részecskéket idő-visszacsatolásban táncoló tachionok szülik. Az egyre jobban összepréselődő neutronok sem viselhetnek el bármekkora nyomást, itt is kell lennie egy olyan felső határnak, amikortól ez a visszacsatolási tánc már teljességgel lehetetlenné válik. Ez viszont a részecske azonnali eltűnéséhez vezet. Ennek az a következménye, hogy a fekete lyuk belsejében a kívülről egyre rárakódó részecskék hatására a belsejében egyszer csak egy olyan kritikus értékre fokozódik a nyomás, ahol a neutronok semmivé foszlanak. A bennük lévő fény nem tud szerterohanni, mert a kritikus határon túli neutronpáncél ezt teljességgel lehetetlenné teszi. Így itt a fekete lyuk centrumában egy üreg keletkezik, amelyben iszonyatos fénynyomás tart egyensúlyt a kívülről ránehezedő nyomással. Ez az üreg az idők során egyre nő, és ezzel a neutroncsillagból kialakult fekete lyuk egyre jobban hasonlít egy olyan labdára, amiben a belső nyomást a benne lévő fénykvantumok szolgáltatják. A rettenetes fénytöltet mégis teljes sötétben van, hiszen ahol nincsen anyag, ott a fény nem tud semmiről visszaverődni, és ezért nem is látszik.

A belső falról sem tudnak visszaverődni, mert az is fekete lyuk?

Na és meddig nyeli egy ilyen fekete lyuk az anyagot? Mekkorára nőhet?

Hát akármeddig nyelheti, és akármeddig növekedhet. Egészen addig, míg fel nem zabál mindent. Ekkor már nem tud tovább növekedni, mert nincsen további külső utánpótlása a tömegnövekedésének. Ha több ilyen van, akkor ezek egymást is elkapják, összenőnek egymással, mindent magukba olvasztanak, ami körülveszi őket, és ezzel elpusztítanak minden külső, rajtuk kívül eső objektumot. Egymással összenőnek, mint a sejtek, gömbszimmetriájuk sejtes szimmetriává változik, de itt is felmerül egy érdekes jelenség! Ahol két ilyen feketelyuk egymással összefekszik, ott megkettőződik a nyomás, és a találkozási felületeken is kialakul az üregesedési jelenség. Ez viszont a gömbszimmetria helyett síkká torzuló felületek között lép fel. Nem olyan bonyolult ez, gondolj csak a szappanbuborékok formai átalakulására, amikor kettő vagy több összetapad. Ezeknél nagyon gyakori jelenség, amikor a kettő egyszer csak egy nagyobbá alakul át. Valahogy így gondolhatjuk el a fekete lyukak további alakulását is. Elgondolkoztató, hogy a galaxisok tényleg egy ilyen habszerű szerkezetben, azok felületein helyezkednek el körülöttünk.

De a genezis alaptörvénye a fekete lyukakban továbbra is érvényes marad. Az egyre nagyobb és fénnyel egyre jobban telített lyukak belsejében egyre nő az esély anyagi részecskék keletkezéséhez, és ennek valószínűsége a rendszer centrumában a legvalószínűbb, hiszen itt a legnagyobb a fénysűrűség és a fény nyomása. Persze az anyag nem valami összesűrűsödött fény, ahogy ez manapság többször is olvasható, de a fénykvantumok fraktális elágazási tachionjai egyszer csak olyan kedvező találkozáson esnek át, ami egy anyagi részecske - egy új szimmetria - születéséhez vezet. Így a fekete lyuk centrumában újra anyag kezd születni. Purusa - Prakruti a Tűz és a Víz időállapotok, amelyek létrehozzák a téridőt, a hatos szimmetriát, a téridőt, majd az isteni lelket az Ahamkart.

 
Novák András: Édesvíz Kiadó

Az Ahamkar már anyagi is, amelyből azután lelkek (sattva), fénykvantumok (rajas), és anyagi részecskék (tamas) (barionok, neutronsorozat) is kialakulnak, elágaznak. Ez a központi valami az isteni lélek. Ez már nemcsak szellem, vagy szellet, ahogyan régebben mondták, mert már anyagi struktúrái is vannak. Természetesen úgy, mint minden létezőnek, neki is van sajátlétezési téridő kiáradása, vagyis szelleme, transzcendens hullámtere. Ez az élet legelső lépése. A centrumban születő anyag terjedni kezd a centrumból, csillagokká, galaxisokká szerveződik, de egyúttal egyre jobban vonzódik a fekete lyuk határához, a Nagy Mozgatóhoz (ahogy a csillagászok elnevezték ezt a titokzatos valamit), vagyis gyorsulva kifelé, a határ felé zuhan. Immár a saját maga keltette anyagot kezdi magába szívni, de most már belülről. Ez a centrumában folyamatosan keletkezik, és a határán pedig a falhoz rakódva halmozódik, de pusztul is. A végén mindenből új vakolat lesz a fekete lyuk falán. A benne keletkező kisebb fekete lyukakból is. A galaxisok is egyre gyorsulnak a fal felé, majd becsapódva megsemmisülnek, lerakodnak keményen, vastagon, mint a guanó.