ÍGE-IDŐ 34  

Ha meg akarjuk ismerni az élet titkát, akkor meg kell ismernünk hozzá az anyag titkát is. A fenti címben feltett kérdésre senki sem tudja a választ, mert a materialista mindent az anyagból akar létrehozni, az idealista pedig ugyanúgy elsinkófálja a választ. Utóbbi azt mondja, hogy ez Isten titka marad, és ezért nem is érdemes ezen elmélkedni, előbbi pedig gyakran menekül be a  szó mögé. A materialista nem ismeri az anyagot, és ezért mindig az anyagról beszél, a hívő nem bízza mindezt a véletlenre, hisz Isten művében, de a teremtésről ő is roppant keveset tud, hiszen a teremtés könyve 3000 éve kézen-közön eltűnt. A címkérdés értelmes megválaszolása talán összebékíti a két pártra szakadt emberiséget. Ez sarkalatos kérdés, és szoros kapcsolatban áll az élet titokzatos kérdéseinek megválaszolásával is.

Aki eddig figyelmesen olvasta a lapjainkat, már tudja, hogy rettentően fontosnak tartjuk azt, hogy a világ dinamizmusát kell végre tudomásul vennie a világ kutatóinak. Akár anyagról, akár életről beszélünk, elkerülhetetlenül szembetalálkozunk a mozgás, a forgás, vagyis a dinamizmus kihagyhatatlan voltával. A nagy hiba az volt, hogy magát a létezést statikus dolognak képzelték el, pedig a dolgok létezése önmagában is nagyon dinamikus dolog. Nemcsak az atomokra gondolok, mert ugye senki sem gondolhatta komolyan, hogy az atomok csak úgy, és minden dinamizmus nélkül, időtlenül léteznek. A világ minden általunk ismert dolga mozog. Ilyen a fény (amit én energiának nevezek) és az anyag is. Az előző részekben felvázoltuk azt, hogy ezek dinamizmusát pontosan az tudósítja a környezettel, amire a legkevésbé figyelt a világ tudománya.

A Teremtő nem más, mint egy originális létező (vagyis nem keletkezett, hanem öröktől fogva van) és őt magát egy szintén időtlen időforrás kelti. Paradoxul hat az "időtlen időforrás", de az örököt nem lehet tovább fokozni. Kiáradása esszenciális közeget kelt, ami nem anyagi közeg, hanem maga az idő. Nem tudjuk, hogy valójában hány ilyen létezik. A vallási és egyéb források tíz ilyenről beszélnek. Az időforrásnak nincsen semmiféle tömege, így nem vonatkoznak rá a tömeggel bíró dolgokra szabott fénysebességi korlátok. Ez alapszabály az idő relativitáselméletében. A forrás kiáradó hullámtere a végtelenbe tágul (Víz). Miután kezdetben semmi más sem létezik még a világon ezen a kiáradáson kívül, semmi mást nem használhatunk mértéknek sem, csak magát a kiáradást. Ő csak magához relatív. A forrás a kiáradásához képest elmozdulhat, így a szimmetrikus gömbszerű esszencia belső eltolódásokat szenved. Ennek a mozgásnak nincsen sebességhatára, de amikor a forrás átlépi a a saját múltterjedési tendenciáját, egy teljesen más jellegű időesszenciát hoz létre (Tűz). Ezek a Kaosz őslétezői. A fénysebességig Víz, afölött Tűz. Ha komolyan vesszük az élet megismerését, akkor innen kell elindulnunk a természet kutatására, mert ez a természet valódi kezdete. Minden későbbi dolog ebből alakult ki.

Az igényelt létezés és dinamizmus már a teremtőkre is jellemző tulajdonság. A balos forgásúakat Anya (Anyó), a jobbosakat Atya (Apó) névvel illethetjük. Mindenben azonosak, kivéve a forgásukat. Népművészeink őrzik a régmúlt időből a hagyományainkat, és ebben világosan látszik, hogy minden itt felsorolt paramétert őriz ez a hagyomány.

Ez a furcsa kis kerámiaedény minden lényegeset elmond. Az edényben vizet tartottak, és valóban a Teremtő belsejében Víz típusú időrendszer van. A csúcsra óra ellenkező irányban lehet feljutni a kúpos paláston. Az edény tetején - a kis háromoszlopos házikóban - egy kis emberalak ül. Ez a pont a jelen helye. A kancsó füle egyúttal cső is, amelyen át a kancsó tartalmát, ezúttal az életadó vizet lehet kiszívni. Ez a korsó Anya típusú, mert balos. A jobboldalon lévő középkori festményen is felismerhetjük ugyanezt a motívumot. Itt a gyermek Jézus tanít egy ugyanilyen emelvényen. Ez az óra egyező irányú, Atya típusú Teremtő. Ez sok ezer éves hagyományunk. Fontos. Ez a lényeg. Népeink minden erőszak ellenére megőrizték a legnagyobb titkot. Úgy, hogy kitették a kirakatba. Ott senkinek nem tűnt fel.

Az atomok megannyi hullámforrásként viselkednek, de ugyanilyenek a fénykvantumok is. Folyamatosan hullámvilágot keltenek. Azért, mert léteznek. Nem kell hozzá semmiféle energia, és ez tartja mozgásban az egész univerzumot is. Maguk a létezők ugyan csak tízen vannak, de az előző lapokon részletesen leírt módon hatalmasan felszaporodik a rendszerben a másolati teremtők száma. Ezek közül egyszer csak kiválasztódik az az alkalmas sebességű és minden paraméterében teremtőképes pár, amely létrehozza a téridőt. (Levegő). Ebben megszületik egy különleges részecske, az Ahamkar, vagyis az isteni lélek. Ebben a vegyes és komplikált hullámtérben további fénykvantumok és anyagi részecskék is kialakulnak. Ekkor más milliárdnyi másolati létező van a világban, de az általunk ismert anyagi világból még semmi sem létezett.

Egy fénykvantum 9 forráshelyről kelti a hullámvilágát, és ezzel tulajdonképpen a saját helyét is, hiszen a létezése a téridőn (Mindenhatón) kívül sajátmagától is függ, miután a teremtett világ legfontosabb alapelve az idő-visszacsatolás. Azért jeleztem a kilenc helyet, mert ezek a forráspontok ugyan nagyon közel vannak egymáshoz, de mégis máshol, így hullámterük interferenciába kerül egymással. Ennek az interferenciának nagy jelentősége van az anyag szerveződésének szempontjából.

 Ez itt egy tű hegye. Már ezen a negyven éves, szinte matuzsálemi ionmikroszkópos felvételen jól szemügyre vehető a lényeg. A kép közepén lévő atom jól láthatóan túlterjed a saját atomi méretein, vagyis azon a méreten, amit számításokkal és mérésekkel tapasztalunk. Hát persze, ki a csuda látott már kompakt hullámokat? A mai elgondolásokban még mindig ismételgetik a de Broglie (dö Brój) -féle hullám elképzeléseket, amelyben az elektron mint hullám körbejárja az atomot. Amolyan szinuszos butaság ez, ami jól illeszkedik a többi hasonlóhoz, pedig az elektron minden mérésnél térbelinek mutatkozik. Ez a kép is erre utal. Az ionmikroszkópos képen jól mutatkozik az is, hogy mi is tartja együtt a kristályok rácsait. Persze mindennek az élethez, de még a galaxis óriási örvénylő csillaghalmazához is nagyon sok köze van. Ebből a 25 éves ábrából szinte kiabál a síkban gondolkodó szemlélet. Ez a gondolkodásmód egy sík szinusz rezgést akar körpályára kényszeríteni, pedig az atomi alkatrészek ezer módon jelzik kutatóiknak, hogy ők bizony térbeliek. Ezeknek a hullámfüggvényeknek nem túl sok köze van a valósághoz. Sem az elektronok, sem a fény nem efféle módon rezeg, vagy hullámzik. A transzverzális hullámelgondolás rossz. Ilyen hullámokat nem keltenek a részecskék, de még a fény sem. Ez egy síkagyú butaság. Ezen a képen látszik a dolog.

Az ionmikroszkópos képen megfigyelhető végtelenbe tartó, gömbszerűen szétáradó hullámtér okozza a "kohéziós erőt, ez tartja együtt a kristály atomjait, de ez az atomok által keltett görbült tét okozza a gravitációt is. Nem elgörbül, hanem így árad ki az atomokból. Görbén. Mert ez a létezés tartozéka. Az is megfigyelhető, hogy az atom közelében még markáns vonalak a távolsággal egyre vékonyodnak. Ez nagyon hasonlít a fény diffrakciójánál is megfigyelhető jelenséghez.

Egy vékony aranyfólián így szóródnak az elektronok. Ez bizony nagyon hasonlít a kis lyukon áthaladó fénykvantumok által keltett diffrakciós képhez. Ennek oka ugyanaz, mint a fényelhajlásé, mivel az elektronokat ugyanúgy eltérítik az aranyatomok nagy nukleonszámú görbült terei, mint a fénykvantumokat is. Itt is atomi terekben haladnak át az elektronok, majdnem ugyanúgy, mint a fényelhajlásnál a fénykvantumok. Ha megnézzük a valószínűségét egy hidrogénatom elektronjának, akkor annak ilyen a valószínűségi szórásképe. Lényegében itt végtelen számú pontot kellett volna az ábrára rajzolni, hiszen ez a valószínűségi ábra csak azt mutatja, hogy hol található leginkább az ominózus elektron. A sűrűbben pontozott térrészben van a leginkább. Az is látszik, hogy ez 0,53 nanométerre van az atom centrumától. Egy nagyon érdekes és nagyon szemléletes ábra, amivel némileg ellentmondani látszik az az ábra, amiben a hidrogénatom elektronkonfigurációit vehetjük szemügyre, ahol bizony igen nagy eltérés látható a hidrogén különböző gerjesztettségi állapotainál. Ez is hidrogénatom és ez is valószínűségi ábrázolás.

Ez a nyolc ábrácska már sokkal közelebb jár az igazsághoz. (A bal felső van a nagyobb ábrán). De hová rajzolgatnák ezekbe a de Broglie féle hullámocskáikat a hagyománytisztelők? És hányat? Hogy van két helyen egy valószínűségi hullám??  Vagy hogyan hatol át az elektron a hihetetlenül pakolt atommagokon?

  Ugyanabban a régi kémiakönyvemben hol így, hol úgy, hol szinusz hullámocskákkal igyekeznek elmagyarázni az elektronok és az elektronpályák (elektronhéjak) lényegét. Ebből látszik, hogy senki sem mer dönteni. Ez huszonöt év elteltével még mindig ugyanígy van. Ezt én nem nevezném viharos haladásnak. Száz éve arról is mély hallgatás van, hogy amikor duális,  vagyis kettős természetű anyagról beszélünk, akkor valójában milyen hullámokról is van itt szó? Mert ezek se nem hanghullámok, se nem transzverzális hullámok, se nem elektromágneses hullámok. Jó lenne, mert ezekről már van némi fogalmunk, de száz év alatt ezt már valahogy döntésre kellett volna vinni. Persze, ha valaki idáig is eljutott az olvasásban, már sejti, hogy miért is morgolódok.

Ami még ijesztőbb, az utóbbi csepp alakú elektron valószínűségi zónák ciklikusan átvezetnek magán a pakolt atommagon is. Keresztül mindenen, ami csak az útjukba esik. De akkor a keménynek gondolt anyag mégsem olyan, mint amilyennek hiszik az anyagelvűek? Bizonyos vagyok benne, hogy nem. Ennek ellenére nagyon fontos munkát végeztek el ők is. Az elmúlt száz év mégiscsak viharos előrejutást hozott a tudományokban. Még nem tartanak ott ahol a két legfelső ábra alkotói. Ők már azt is ábrázolták, amiből maguk az atomok keletkeznek. Ezért tettem a lap elejére. A nukleonokat szekunder tachionok keltik, és tartják a létezésben. A tachionok nem részecskék! Vagyis a nukleonokat nem kisebb tömeggel bíró valamik alkotják (kvarkok), hanem a fénysebességnél sokkal gyorsabb időforrások keltik folyamatosan őket. Ezek a tachionok nagyon kis íveken fordulnak a nukleonon belül, és kúptoroidokat ( a csiga házához hasonló hullámfrontokat ) árasztanak a környezetbe. Az elektron a proton következménye, és a proton pedig az elektroné. Egymást keltik. Együtt egy neutront jelentenek. Ha a neutront fénnyel gerjesztjük (fényt juttatunk bele), hidrogénné lesz, de visszaalakítható neutronná. Egy hidrogénatom elektronrezonanciái (gerjesztettségi állapotai) egészen az annihilációig fokozhatók. Ekkor nem energiává alakul, hanem megsemmisül. Mivel a nukleonokban nagyszámú fénykvantum van, ezért ezek a nukleon megsemmisülésekor szerterohannak.

A nukleonban (és a környezetében lévő) fénykvantumok és a nukleonok együtt egyúttal egyfajta változó vegyértéket is jelentenek, de azzal a megszorítással, hogy minden további vegyérték lényegében különböző rezgésmódusok kialakulását is jelenti, de ha egy vegyérték egy kétállapotú rezgésmódusban van, már sokkal gyengébb kötést tud alkotni. Az, hogy az oxigén leginkább két vegyértékű, nem jelenti azt, hogy másmilyen nem is lehet. Leginkább két vegyértékű szokott lenni. Vannak olyan atomok, amelyek közismerten változó vegyértékűek. Ilyen például a vas. FeO(OH) (vörös vasrozsda), Fe₂O₃ (hematit), Fe₃O₄ (magnetit). Ezek közismert vasoxidfajták, amiben a vas II, vagy III vegyértékű, de ismert a VI vegyértékű vas is. Ez bizonyosan több fényt tartalmaz.

A mangán sokkal variábilisabb, mert II, III, IV, V, VI, VII vegyértékű is szokott lenni. De ez nem hatféle mangánt jelent, hanem ugyanazt a mangánt különféle rögzült vagyis átmenetileg, egy hőmérsékleti és/vagy nyomás intervallumon belül kvázistabil energiaszinteken szokott lenni. Ez minden atomra igaz.

Térjünk vissza a címkérdésünkre! Mi akkor hát az anyag? Hullám vagy részecske?

Erre úgy válaszolhatunk helyesen, hogy;

Doxa: Az anyag alapvetően longitudinális, hangszerűen terjedő hullámrendszer, aminek vannak a megfoghatóság látszatát keltő időellentmondás interferenciái is. Ilyen többrétegű felszíne csak az anyagi részecskéknek van. Tachionok generálják folyamatosan. A fény nem anyagi részecske. (Nem is részecske). Hullámtere szintén longitudinális és gömbszerű. A fénynek van alsó és felső határfrekvenciája. Színe a fénymag-rendszerének átmérőjétől függő. (7+1 dimenziós)

Az anyag és a fény is fénymagok által keltődik (tachionok és tardionok), amelyek kiáradása fénysebességű. Ez a hullámtér nagyon komplex. Egy hidrogénatom dimenziószáma 740000 körül fluktuál. Ebből az elektron dimenziószáma 512 körül veszi ki a részét. Ez a térjellegű kiáradás nem üres, hanem komplikáltan strukturált és sokparaméterű.

Az élet megértéséhez mindezt tudni kell. Nem kell megrémülni ezektől a szokatlan dimenziószámoktól, mert az alapelv a fontos, azt kell felfogni. A hidrogénatom elektronjának helyét azért nem lehet pontosan megmondani, mert minden őrajta áthaladó dimenzióesszencia máshol és máshol tartalmazza. Ez nem határozatlanság, hanem minden dinamikus téresszencia rétegben nagyon is határozott! Iszonyúan nagy dimenziószám, ami egyszerre és egyenként tartalmazza a leírni kívánt elektront.

A minden irányból áradó esszenciális térrétegek sodorják és ráncigálják az anyagot, de azt is tudnunk kell, hogy ebben a látszólag kaotikus vitustáncban benne van a legtávolabbi galaxisban élő lény minden gondolata is, hiszen a gondolatok is dinamikus módon tárolódnak az elméjében és a lelkében is. A gondolatok nem az agyunk szürkeállományában őrződnek, hanem a lelkünkben, de memóriánk a környezetet is használja adattárolásra. Ez tehát nem valami buta káosz, hanem maga a csoda, és ezzel egy igen komoly lépést tettünk a világ megismerése felé, és ez a megismerési elv alapvetően magában hordozza az egész világegyetem minden tudásának jelenlétét a legkisebb elektronunkban is. Nincs határ.