ALTÁJI VASFORRALÓ (A 103. Arvisurából) Arnót-Visnyó rovása

Az 1575. évi sámánképzésen (Kr.e. 2465)

Arnót, a kabarok ifjú sámánja lett az első. Előzőleg öt évig járta a kinajok vas- és bronzkészítő szálláshelyeit, s mesterségében alapos ismeretekkel meggazdagodva tért haza Ordoszba. Medvetor éjszakáján álmot látott: Ruda-Tórem ezeröles láncon leereszkedett a földre és megparancsolta neki, hogy szedje a sátorfáját és menjen északnak: ott ércben gazdag vidéket talál, és megtanítja a vasforralásra. De kabar kovácsai meg a menyasszonya nem akartak északra menni. Ezért az égiek fekete halállal sújtották őket. Ekkor Joli-Tórem megparancsolta Visnyónak, Bóta fősámán leányának, hogy Arnóttal és kabar kovácsaival induljon el észak felé és az égiek vasforraló ismereteit vegye rovásba az utódok számára. Útközben érdekes élményük volt. A kazahun Faszeb hirtelen menekülni kényszerült: a nagy sietségben, a jurtájában nem oltotta el a tüzet. Távozása után vihar keletkezett s a jurta tüzétől az egész hegyvidék lángban állott. Sziklák omlottak le, égő fatörzseket temetve maguk alá. Háromnapos eső végre eloltotta a tüzet. Játszadozó gyermekek izzó végű botokat húztak ki az omladékból, és lovagló ugrásokkal, meg a botok forgatásával felerősítették a lángot. Arnótnak erről Ruda-Tórem ígérete jutott az eszébe. Áthatotta a leégett vidéket és itt-ott megolvadt ércet talált, mellette fehér hamut és megfeketedett földes fadarabokat. Faszeb leégett jurtája helyén összeszedte azokat a fadarabokat, melyeket a környékbeli gyermekek selypítve “faszén”-nek neveztek, s mindezt halomra rakta az eső mosta ércvágat alján. Az ércet faszénnel rétegezte és az egészet nedves, agyagos földdel letakarta. Odvas fa öblének mintájára agyaggal kikerekített fúvatónyílást készített és hosszú dúckéményt tett az építményre. Ekkor odahívta az úz és a maga kabar kovácsait minden felszerelésükkel együtt, beleértve a tömlős fújtatókat is, mert Ruda-Tórem parancsára a Tóremek vasforraló kovácsa meg fogja őket tanítani az Ataiszban ismert vasforralásra.

Felkészültek hát a fújtatásra. Gyermekekkel összeszedették a faszén minden darabját, majd 25 fújtatóval ötös csoportokban felváltva fúvatták az agyagos fúvatóban lángralobbanó faszenet. Ennek a lángja meggyújtotta és tűzzel táplálta a letapasztott, részben ércekkel rétegezett faszéntömeget. Sűrű füstgomolyag jelezte, hogy az ércrétegek közötti faszén tüzet fogott, a folytonos erős fúvatással szakadatlanul élénkített tűz pedig még sohasem észlelt melegével kiolvasztotta a vasat. Mire eljött az este, a vágat mélyén izzó, fényes vas kezdett folydogálni. Mivel kabar regék szerint Ruda-Tórem mindig éjszaka gyártotta a kiváló vasat, hogy a többi égi lakó meg ne lássa, az öt fújtató csoport mindaddig forralta a vasat, amíg a faszén tartott, és az izzó vas öt-ölnyire meg nem töltötte az ércvágat alját. Mire meghasadt a hajnal, Arnót és Visnyó fehércsikó-áldozattal adott hálát Ruda-Tóremnek, hogy a kabar és úz népet megtanította a vasforralásra. Utána összehívták a kovácsokat, gondosan szétszedték Ruda-Tórem agyagos-pestjét és megbeszélték a legközelebbi, Ruda-Tóremnek ajánlott olvasztás előkészítését. Megfigyelték, hogy a megolvadt salak megtöltötte a vájat mélyedéseit. Arnót tehát egy dárdadöféssel az izzó vasat a kinajoknál alkalmazott “vaságy”-ba vezette. Így Ruda-Tórem segítségével eddig sohasem tapasztalt mennyiségű vasat állítottak elő. Utána Arnót sámánjaival végigkutatta az egész vidéket, és minden vasérc-lelőhelyen megszervezte az újrendszerű vas-forralást. Végül kialakult az a célszerű eljárás, hogy az altájakon végezték a vasforralást, a felsőbbeken a faszén-égetést. Közben új szavak keletkeztek. A faszén-égetéshez például “csiholással” nyerték a tüzet, a vasércet pedig “koholással” változtatták folyékony vassá. Az 1580. medvetoros évben (Kr.e. 2460) Arnót olyan nagy mennyiségű vaskészítménnyel lepte meg az Ordosz-székhelyi vásárt, hogy az Öregek Tanácsa az egész kabar törzset az Altáj hegyvidékre rendelte. Meg is lett az eredménye: a kabarok gazdagsága lassankint felülmúlta az összes többi törzsekét. Később a kabarok a maguk szálláshelyeit átadták az úzoknak, s azok tovább finomították a kabarok által szállított vasat. Ekkor az elaggott Bóta a fősámáni tisztséget átadta Arnótnak, az Arvisura rovását pedig Visnyó végezte, de minden télen Arnót hagyta jóvá. Az 1590. medvetoros évben (Kr.e. 2450) Arnót teljesen átszervezte a hun törzsszövetséget azzal, hogy a járványok ellen bevezette a “gyepük elvét”. Ez véget vetett a legeltetési vitákból származó vérontásoknak is. Szétválasztotta a fehér és fekete hunokat. Fekete hunoknak azok számítottak, akik az agabákkal és kinajokkal léptek házasságra. Ezek többségükben fekete szeműek és sötétebb hajúak voltak. A fehér hunok csak az agabákkal és a velük rokon marami-merija törzsekkel léptek házasságra, és többnyire kékszeműek és világosabb hajúak voltak. A fővezéri szállást Arnót a lovasberényi sikság és a hegyvidék érintkezéséhez, Bugátba irányította. A sámánközpont azonban a “Béke és rokonság” szerződésnek megfelelően a védett területté nyilvánított Ordoszban maradt. Az ordoszi sámánifjak Nagy-Süánja az Ordosz közelében lévő Pusztaszeren dőlt el, a fővezérek viaskodása a Bugát és a Turgai kapu között elterülő második Pusztaszeren. Aki itt első lett, az lett a 24 hun törzsből alakult szövetség fővezére. Végérvényesen rendezték azt is, hogy a női Tórem védettségű törzsek asszonyuralom alatt álljanak, a férfivédettségű törzsek férfiuralom alatt. Ezért a kabaroknál mindig férfiuralom volt, az úzoknál női. Vegyes házasság esetén kabar területen férfi, úzok által lakott településen asszonyuralom alá kerül-tek a házaspárok. Így Ordoszban mindig Visnyó kívánsága teljesült, de Kassára költözve Arnóté volt a döntő szó. Házasságukat bő gyermekáldás követte: 5 fiuk és 5 leányuk született. Arnót életében a hun törzsek szövetségét nem fenyegette semmiféle járvány, és Ordosz meggazdagodott.

Az 1600. medvetoros évben (Kr.e. 2440) Arnót az ordoszi sámánszékhelyet átadta Kolami lapp ifjúsági sámánnak, s ő maga Munkács-Vasvárra lovagolt vasolvasztóihoz. Ekkor ütötte fel a fejét a kinajoknál a “csikar” betegség. Ezen ő is átesett, de a hallását elvesztette. Népes családjából Nemere fia is elpusztult. Nemere hajós volt, 2 árva fiát Arnót nevelgette. Az unokák folyton a nagyapjuk nyakán csüngtek és legszívesebben a kovácsok között játszadoztak vele. Menye, Tömörke széki-hun származású volt. Ezért Arnót hozzájárult ahhoz, hogy menye családja a kabar föld nyugati szélén levő új Kassa mellé költözzön. Kedvenc unokája emlékére ott a széki-hunokkal határos gyepű szélén építették fel Abaúj várát. Arnót, amíg csak bírta, sorra látogatta a kabar kovácsok kemencéit. Itt érezte magát a legjobban, mert amikor már nem hallott, akkor is az idegeiben élt a kovácsolás minden mozzanata. Hosszú élete alatt a vágatban való olvasztást kiskemencékben való olvasztásra módosította, a végén pedig hordozható pesteket készíttetett. Ilyen volt Abaújváron is. Oda egy szép vaskaput kovácsolt kedvenc unokáival együtt. A díszes kaput az új sámánszállás előtt állították fel. Ezt a szép kovácsolt kaput az előtte elvonuló fekete és fehér hun kalandozók mindig megcsodálták. Ezidő tájban nagy vendégeskedések járták Abaújváron. Búcsúzóul bevitte vendégeit saját kovácsüllőjéhez és cifrázott kovács-dalt csalt ki a kovácsok hangszeréből. Senki sem tudta úgy cifrázni a kovácsok dalát. Amikor kedvenc unokái is elindultak valami kalandozásra, kikísérte őket a díszes kovácsolt kapuig, s onnan nézett utánuk, amíg alakjukat el nem nyelte a turgai pusztaság. Aztán összeesett. Porait Ruda-Tórem szentélyében helyezték el, síremlékén ezzel a rovással: “Arnót atyus. Az altáji vasforraló kovács.”

TÜZEK ÉNEKELNEK

(125. Arvisúra)

Csiripúla fősámán Ugoljás rovása Csiripúla-Umma népének szétszóródása A béketűrő Jób népe megoszlott. A gazdagok elmenekültek, de a szegénység ott maradt és Csiripúla-Umma helyett a romokból felépítette Csiripúla birodalmát. Amikor a kiéhezett sivatagi sáska népek elözönlötték Sumér egész területét, Ibbiszin király védelmében Lugas (Lagos) mellett hősi halált halt a Napur (Nippur) fősámánja, Csiripúla fősámán is. Ő életében minden beszédében azt hirdette: Ha népünk élni akar, minden úzföldi családnak legalább öt gyermeket kell felnevelnie. Az Ordoszból kimentett 125. Arvisurát Csiripúla hozta magával. Umma városában feleségül vette az Ordoszban tanult királynőt (Lugal-nőt). Három fiuk és két leányuk született. Azupiran aranyasszony legkisebb leánya, Kicsiny túlélte az úzföldi emberirtást és vőlegényével, Ugoljás sámánnal északra menekült. Ugoljás Kasszu vezér harcosainak elmondta, hogy ő Ordosz környékéről odakerült úz sámán, kérte, hogy menyasszonya népét menekítsék ki a vérengző sáskák karmaiból. Ekkor vándoroltak el az úz ország szegényei és kézművesei a Kurdia-beli Zab folyó vidékére és ott megalapították Asszó-Úr városát. Kasszu vezér pedig újjáépítette Dabosa és Paripa városát. Ugoljásnak ordoszi parancs szerint napnyugat felé kellett vonulnia az előírt úton. Ezért Kicsinyt aranyasszonnyá kiáltották ki és bátyja, Susa vezetésével útnak indultak. Kicsinynek a Nagyág mellett két kislánya született: Mari és Lencsi. Azupiran anyó nem bírt tovább menni, ezért 200 főnyi népével útközben egy várost alapított s azt kisunokájáról Mari városának nevezte el. Egy évet itt töltöttek a kalandozók, és Azupiran kérésé-re a kis Marit nála hagyva a többiek a kis Lencsivel tovább vonultak (Kr.e. 2015). Tárosz hegyei között Arnót vasforralóval találkoztak. Arnóték megértették a kasszuk nyelvét. Tíz főnyi kézműves csoportjuk a kalandozókhoz csatlakozott. Javaslatukra a Nagyvíz partján elindultak Magyarka irányában, majd a Nagyvíz nyugatra fordulása után Úzon rovósámán jelzései alapján Sajóordoszba indultak. Kilenc év múlva értek az Ordoszban kijelölt új helyre. Itt találkoztak a Sajó-Ordosz környékén megtelepedett úzokkal, akik súlyos járványoktól megtizedelve, és a medvesekkel vívott harcok miatt már csak mintegy kétszázan voltak ott az eredeti településeken: Sajóordosz környékén. Ezek: Asszó, Szurdok, Hangony, Szilvás, Vajács, mindegyik úgy 40-40 személlyel.

A Szurdok hegyén megtartott ünnepség alkalmával Kicsiny bátyja, Susa vitéz feleségül vette Dézsmácska rimalányt és négy harcosával új községet alapított (Kr.e. 2006). Ezek a férfiak a harcokban elesett úzok özvegyeit vették feleségül. A kalandozók 3 évig éltek Sajó-Ordosz környékén. Ez alatt az idő alatt a kaszuk 10 kabar-úz származású vasforralója a Tárosz-hegyi településekhez hasonlóan rendezkedett be és családot is alapítottak. A 200 főnyi Sajó-Ordosz vidéki telepesek női közül vettek maguknak feleséget. Így azok új szövetségeseiknek fegyvert és vasszerszámokat készítettek. A második évben Kicsiny második fia, a kis Koán meghalt. Testőrzői a sírja közelében települést létesítettek és elnevezték Királdnak, vagyis a királyi családból származó kiskirály nyugvó helyének. A három harcos a tarkós nép leányai közül vett magának feleséget. Így összesen 18 személy maradt vissza Ugoljás rovósámán kalandozói közül; közülük 10 kézműves kabar-úz, 8 harcos pedig Sumér-úzországi származású volt. Ugoljás feljegyzése szerint Sajóordosznak ekkor már 5 tiszta úz, 2 sumér-úz és 2 kabar-úz vasforraló települése volt: Csákányos és Jöcsö, Kr.e. 2003-ban tehát Sajó-Ordosz úz-földje közel 250 lelket számlált. Amikor Asszó-Urba visszaérkeztek, Ugoljás meghalt és Kicsiny folytatta a 125. Arvisura rovását. Csiripúla népe itt is öntözéses földműveléssel foglalkozott, de a kézművesek nagyobb része Mari városában telepedett le, hogy védje Azupiran királynő kisunokájának, Marinak birodalmát. Sumérból később igen sokan átköltöztek Mariba, és a Tárosz, hegyeiből lejött kőfaragók és vasmű-velők segítségével hatalmas királyi palotát építettek. (Ezek a Tárosz-hegyi kaszuk és sumérok még a második özönvíz idején menekültek el Sumérból, és csak ötszáz év múlva, Színpadda király vezetésével jöttek vissza Úr városába. Ott Mészanipadda ifjú király felépíttette a Kr.e. 3972-ben eliszaposodott templomot, de művét csak a fia, Annipadda királyfi fejezte be Kr.e. 3452-ben Aléf fősámánsága alatt. Ekkor a sumérok lassankint visszavándoroltak Tárosz, Alám és Kurdia hegyeiből, s újra rendbe hozták a csatornákat. De a kiásott régi városok már 10-12 pereg távolságra kerültek a Nagyvíztől, holott az özönvíz előtt hajókikötőik voltak; a csatornák javarésze innen indult ki. Most új csatornákat kellett ásniuk, hogy a régiekkel egyesítve újra hajózhatóvá tegyék őket. 1 pereg távolságra 1 pereg lefutása alatt lehetett elmenni. Ez 7-9 km, 500 év alatt tehát a folyók 70-110 km iszapot hordtak a Sumérföld tengerpartjára.) A Kurdföld fölötti Magura hegyvidékröl még a cserepesek is visszatértek a Sumér síkságra és részt vettek a templomok felépítésében. Kr.e. 2000 körül azonban, hogy a feketefejűek kegyetlenkedéseit elkerüljék, a pateszik tanácsára visszamenekültek Asszó-Úr és Mari városába. Mari királynő birodalma a legnépesebb Sumér állam lett. Csiripúla-Umma elmenekült lakosságából került ki Asszó-Úr és Mari népének többsége. Kisebb csoportok a Van-tó környékén erdőírtással foglalkoztak, hogy Mari város részére fát termeljenek ki, de sokszor összeütközésbe kerültek a hurri törzsekkel, ezért hét ács család az Eger folyó forrásvidékére költözött. Innen úsztatták le a farönköket a nagyobb Egerfarmos folyóba, hogy 2 ács irányításával Mari városba kerüljenek az építkezésekhez. Visszafelé élelmiszereket szállítottak le a folyón. Az ácsok összeházasodtak a harcias hurrita törzzel és ettől kezdve közös munkával készítettek létrákat, vagy faragtak gerendákat Mari város részére. Mari királyné legkisebb leány-unokája a leghíresebb ács-gazda felesége lett. Legkissebb fia Pitihánesz, nagy gazdagságra tett szert. A ”létra legfőbb urának” nevezték. Pitihánesz felesége, Zeliza, szintén Mari királyné leszármazottja volt. Kuripal, illetve Kulik sámán után ő vette át a 125. Arvisura rovását. Ebben megörökítette a hatok ácstörzsének hányatott történetét. Az Arvisurát a lóvija törzs elől Orog városában rejtette el. Csak Anitás fősámán talált rá később Hepa isten kegyhelyén, Dolunas viharisten áldozati oltárán.

Anitás mindig a csodálatosan csillogó szövetségi ládával indult a csatáiba a hét ács leszármazottaiból szervezett seregével. Öt év alatt legyőzte a hatti, a lóvija és a hurrita törzset, és megalapította, majd erősen kiépíttette Négysas királyi városát. Leánya, Ninurás Ordoszba vitte a 125. Arvisurát. Ott Ninurást Kr.e. 1790-ben aranyasszonnyá választották. Anitás utóda az unokája, a beavatott Tudó-Halics lett. Tudó-Halics a seregébe fogadta az Ordoszból jött Gandás-féle kaszu harcosokat. Ezek azután a négy-törzs leányai közül választottak maguknak feleséget, s így a hettiták első szövetségesei lettek. Utána a rokon kurdokat és a Mari népével rokon assur törzseket hódították meg. Tudó-Halics valóra váltotta nagyapjának, Anitásnak az elképzelését, mert a hét rokon törzsből erős birodalmat alkotott. Tudó-Halics Kr.e. 1740-1720 között felépíttette Hattusas várost. Az oroszlános királyi család onnan uralkodott a hatsas-törzsön. Hattusas királyi város mind Ordosszal, mind Káspivárral, de a tengermelléki Sumér hajósállammal is szoros kapcsolatot tartott. Teljesen függetlennek azonban csak az ősrégi Mari maradt meg az első Sumér gyarmatok közül. Ezt ugyanis Mari királynő jó előrelátással, igen erős várossá építtette ki. A Tigris folyó melléki Árpád városból a fazekas kézmívesek egyharmada Kr.e. 3973-tól elvándorolt az Úr város melletti Magyari településre. A másik harmaduk a Mari birodalombeli Árpádvárba került, csak az idősebb korosztály maradt a Zabvidéki Árpádban. Amikor Gandás Kr.e. 1749-ben megjelent Kurdföldön, Kaszu vezér már aggastyán volt, de fiatal korában nagy tetteket vitt végbe. Például Hammurabi babiloni királyt is ő segítette meg a Csiripúla birodalom legyőzésében. Hammurabi az előkelőbbek lemészárlása után a szegényekből alakított új országot. Abban aztán Kaszu, mint hadvezér 30 évig uralkodott. Akkor azonban azzal a kéréssel fordult Hammurábihoz, hogy a túlságosan meleggé váló időjárásra való tekintettel engedje meg, hogy Csiripula és Umma népével Úz országából hidegebb éghajlatra, Árpád városába távozhasson. Hammurábi ehhez hozzájárult és emlékül egy törvénytárat ajándékozott Kaszu vezérnek, hogy ennek alapján uralkodjék az úz nép fölött. Amikor Hammurábi babiloni királyt asszír és hettita támadás érte, újra Kaszu vezér népének a segítségét kérte. Kaszu vezér Gandást nevezte ki összbirodalmi fővezérnek. Gandás Kr.e. 1746-ban hadai élén meg is jelent Babilóniában s az ő vezetésével legyőzték az asszírokat. Gandás, kasszu harcosaival együtt benősült a babilóniai családokba. Ő maga társuralkodó lett királyi felesége oldalán. Zimrilin, Hammurábi egyik ellenfele ekkor hagyta el Mari birodalmát és úz országbeli híveivel a Tárosz hegy térségébe vándorolt. Orog, Zimrilin fia átkelt a Nagyvízen, de népének másik fele kerülővel Kerece szorosán át Nagypályi vezetésével az “Új Ataisz” szigetére ment és ott gyarmatot alapított (Krím félsziget).

Uralmi villongások miatt az úz földi szumérok átkeltek a Nagyhegyen és Magyarkától a káspivári tóig terjedő részen telepedtek le. Itt a szavárdiak népével keveredtek és megalapították Szavárd-úz országot. Gandás tyumenjei mindenkor az erősebb mellé álltak, s így sikerült a Nagyfolyók birodalmaiban mintegy 300 évig kezükben tartani a hatalmat. A káspivári vezéri vetélkedőn Hikszosz szavárd-úz ifjú lett az első. Erős hadsereget szervezett és Gandás egykori hadának utódaival átvette a Hatalmat. Sumér, babiloni, kurd, asszír, hettita, kasszu és szavárd erőket egyesített a 24 hun törzsszövetségi haderején. Ezek lovasságával jelent meg a Híres-kapuban s megverte a fáraók seregét. Ekkor találták meg Mariban a 125. Arvisurát. A sámánifjakkal lemásoltatta, majd az eredetit Ordoszba küldte. Ezt a hadsereget Hikszosz fővezérről hikszoszoknak nevezték, bár az új sereg hét ország kasszu lovas legénységéből alakult. Az összekötő kapocs a szavárdi-úzok voltak közöttük. A hikszosz néven ismert nép belső magvát tehát a világtörténelemben máig emlegetett Csiripula-Umma népe képezte. Ők rendezték Hétvárosban Kr.e. 1700-ban a Nagyszalát. Ezen az úz nép beavatottjai döntöttek. A Kr.e. 1700-tól Kr.e. 1680-ig tartó Nagyszala igen elhúzódott, mivel messzeföldröl kellett várni az érkezőket. A kaza nembéli Hikszosz ugyanis csak kaza-hun földön, Bothon térségén tarthatta meg a Nagy-szalát, mégpedig “kos” holdhónapban. Viszont a Vízöntő Holdhónap kezdetén Kr.e. 1974-től 1948-ig már majd a Vízöntő Nagyszalára került sor. Ez a béke jegyében zajlott le, ami azt jelentette, hogy a jövőben minden vitás kérdést lehetőleg békésen kell megoldani. Mert mindig jobb, ha az államok nem ellenségeskedéssel, hanem békére törekedve igyekeznek rendezni a vitás kérdéseket. Csiripula-Umma még ökrös-szekerekkel jutott el Asszó-Úr és Mari városáig. De amikor a sumér-földi úz nép a továbbiakban összeházasodott a kaszu lovas társadalom úz származású tagjaival, a tovább-vándorlás során már lóvontatású szekerekkel folytatta útját.

Esténként a fejedelmi család Gilgames szent tüze mellett, melyet a tűzőrző leányok gondoztak, a harcosok énekét hallgatta. A fiatalok az ősökről szóló mondákat, regéket énekelték, megemlékezve mindig az Égiek segítségéről is. A tábori őrségek tüzeinél pedig rendszerint reggelig folyt a mese-rege-monda, hogy el ne aludjék senki. Hajnal hasadtával pihent harcosok váltották fel az őrséget. Szítás-fürdés után, ha úton voltak, tovább-indult a tábor. Középen egy díszes szekéren vitték a szent tüzet. Az ordoszi úz lovasok védő állata a medve volt; Gilgames leszármazottaié a szelíd király-oroszlán. Gilgames népének tűzőrző leányait a kísérő úz lovasok vették feleségül. Aki megtért őseihez, annak a tetemét elhamvasztották és hamvait a szent tűz szekerén vitték tovább, hogyha majd letelepednek, ezeket a hamvakat is az úz nemzetségi temetőkben helyezzék el. A szálláshelyek mellett nagycsaládi temetők voltak. Középen a nagycsalád fejének a sírja volt. A harcosokat fegyverükkel együtt temették el, hogy a túlvilágon is védjék a nagycsaládot. Nyár derekán, aratás után megtartották a hálaadó hegyiünnepet. Ez néha egy hétig is eltartott. Ekkor adták össze az új házasokat is. Minden esküvőt kiénekeltek. Az ifjú párok az égiek és a fejedelmi személyek előtt esküdtek egymásnak örök hűséget a sámánok közreműködésével.

139. Arvisura Karakó és Kuserbál

2295 rovása Kr.e. 1770-1745

SANGI LOVASFEJEDELEM

Amikor a 24 hun törzs szövetsége a kettős Hun folyó síkságán és Ordosz térségében megalapította a szegény hunok birodalmát, az egyik termékeny vidék a mari törzsnek jutott, de alig éltek a marik 16 medve-toros évig az anjangi vidéken, amikor borzalmas földrengés rázta meg Joli-Tórem földgolyóját és a mariak kőházai mind romba dőltek. Döngölt földkunyhóik azonban megmaradtak és fából épített szalmatetős építményeik is kiállották Hárpia-Tórem haragját. Egy sem pusztult el közülük a földrengés miatt, fővárosukban, Anjangban azonban 125 lélek ott maradt a kőhalmazok alatt. Ezért a fővárosból már a 20. medvetoros évi kalandozással kapcsolatban megindult az elvándorlás. Virolájjal Magyarka területéről észak felé vándoroltak Marinába. Helyükre a manysik települtek. A manysiknak Hantán körül többször volt összetűzésük a hantikkal, ezért törzsileg is különváltak. A visszamaradt öregebb és nagyon fiatal marik a manysi népbe olvadtak be. Bóta fősámán alatt, amikor a ,,Béke és rokonság” örökerejű törvényét megalkották, egy tekintélyes kinaj főember nősült be az anjangi manysi fejedelem családjába. Ez az új családtag Huang-Hia menekült szekeres gazda volt. Vele jött az üldözött Hia család cselédsége is. Ebbe a manysi-kinaj keveredésű családba nősült be Kuserbál öccse, Sangi. Az úz származású Sangi szerette a lovasversenyt, és új hazájában olyan 34 küllős szekereket készített, amelyekkel minden kockázat nélkül lehetett szekeresversenyt rendezni. Mivel Huang-Hia a Hangun jobb partján megtelepedett 100 kinaj család nemesei közé tartozott, a déli részeken élő 300 nemes kinaj család nem jó szemmel nézte, hogy idegen: az úz Sangi került a kinaj keveredésű családba. Pedig Sangi csak jót hozott. Például véget vetett a lóáldozatoknak és ezzel erősen megnövelte a lóállományt. Mivel a lóra egyaránt szükség volt a földművelésben, a kereskedelemben és a harcászatban, Sangi magas fokra emelte a lóval foglalatoskodók képzését. Ebben segítségére volt fősámán bátyja, az úz Kuserbál is.

Amikor Tola lett a fősámán, Sangi már kereshette mongol harcosaival a kinajokkal való összeütközéseket is. Tola a kinaj hadifoglyokkal a földművelés kiterjesztése címén és hajóépítés céljára nagy erdőségeket írtott ki. A nagy szárazság elsivatagosodásra vezetett. Tola emiatt kalandozást rendelt el. Sangi ezt erősen ellenezte, s végül Tola a békesség kedvéért lovasfejedelemmé nevezte ki. A kézműves úzokat magúzoknak, a földműves úzokat ogúzoknak, az állattenyésztő úzokat pedig tungúzoknak kezdték nevezni. Mivel Sangi is a lótenyésztő úzokhoz tartozott, a kinaj társadalomban is tungúz lovasként tartották számon, de minden névnél többet számított, hogy Sangi jól kiképzett lovasai és harci szekeresei fölényben voltak a kinajokkal. Bóta a fősámán idejében a 100 kinaj nemesi család a 300 kinaj családdal házasodott össze, a 200 nemesi család pedig a 400 családig terjedőkkel. Így került Anhujból a Huang-Hia család is a Hangun (:Hoan-Ho:) folyó jobb partján lévő kinaj főváros környékére. Onnan házasodott be az anjungi manysikhoz, az egyik elüldözött csoportjuk után került hozzájuk Sangi, a beavatott tunguz fejedelemfi, aki aztán alaposan kiképezte a lovas ifjúságot. Még nagyobb lett az öröm, amikor Tola fősámán javaslatára az Öregek Tanácsa lovasfejedelemmé nevezte ki. Sangi a kiképzés fejében neki juttatott kinaj hadifoglyokat nem tartotta rabszolgasorban, hanem Anjang városában nagy építkezésbe kezdett velük. Erre használta azokat a foglyokat is, akiket a 2274. medvetoros évben hoztak Anjangba. Anjang várost átdöngölt falú bástyákkal vette körül, néhol 8 ölnyi vastag falakkal, és hol 1500, hol 750 lépés távolságban díszes kapukat állíttatott. Cserépégető kemencéket is szerkesztett. Ezekben sok szalag-díszes, fehér, zöld és fekete színű edényeket készíttetett, az edényeket a kalandozások alatt messze földre elvitték a szekeresei. Minden újabb kalandozó csoport részére háromlábú bronz áldozati üstöt is készített. Első ténykedése azonban az volt, hogy megszüntette a Huang-Hia család emberáldozatos temetkezési szokását. A lovasság összejövetelén kihirdette, hogy a hunok azért hagyták el Uruk népének fészkét, Úr városát, mert Suhán asszony temetése alkalmával megmérgeztek egy úz származású székhordót. Így aztán Sangi a kinaj hadifoglyok, meg a manysi, hanti maradék törzsbeliek között is nagy népszerűségnek örvendett. Megszüntette az emberi lábszárcsontból való jósolást is. Csak a teknősbéka-kagylókkal való jósolást engedte meg. Viszont pártolta a sárkánycsonttal való gyógyítást. A hadifoglyokkal együtt felszabadította a rabszolgákat is és mindannyiukat felhasználta építkezéseinél. Faoszlopos házakat és palotákat építtetett nyeregtetős szalmatetővel. A lakásdíszítő tárgyak között megjelentek a márvány-szobrok. Bronzból edényt, fegyvert öntöttek. A teknősbékapáncéllal a papok bárkinek jósolhattak. A büntetési időt a felére csökkentette, de a visszaeső bűnösöket életfogytig a bronzöntő műhelyekbe vezényelte. Fellendítette a selyemhernyó-tenyésztést és a selyemszövést. A 2295. medvetoros évben (Kr.e. 1745) Anjangnak 10 tömény lakosa volt. Az egész lakosság bőségben élt. Az úzok medve-, és a kinajok fecske-jelvényét a városkapukon bronzba öntötték. A kinajok szerint ugyanis a Huang-Hia család a fecskéktől származott. Vadászat előtt szarvas lapockacsontból jósoltattak. Rendszeresen áldoztak Joli-Tóremnek, a Föld-istennek. Zászlóikra később a bagoly, vagy a tigris képét kezdték festeni. A Sang dinasztia aztán a tunguz erdei tigris képével került bele a történelembe. A 2285. medvetoros évben (Kr.e. 1755) a sámán-előzködésen Gandás lett az első. A rovás-tudományokban azonban nagyon gyengének bizonyult. Így aztán Evenki apó első lánya, Káspi lett az első. Ő volt az, aki bátyjával, Sangival együtt az úzoknál meghonosította a rénszarvas-pásztorkodást. Gandás megkérte Káspi ifjúsági aranyasszony kezét, de a házasságot Evenki apó is, Sangi is nagyon ellenezte. A 2290. medvetoros sámánképzésen Tevel vitéz lett az első. Ő aztán elnyerte Káspi kezét. Az ordoszi aranyasszony-kegyhelyen tartották az esküvőt. Rögtön utána másnap hajnalban már útnak is indultak újabb kalandozásra Sangi alaposan felkészített lovas seregével. Mivel az elvonuló ifjúságnak több, mint a fele kun törzsbeli volt, Ajak-Tórem jelét varrták a zászlójukra. A rima-lányok mintaképe Kaltes asszony volt.

A magúzok és tungúzok nem vettek részt a kalandozásban, ezért Káspi aranyasszonynak egy jól felszerelt oguz lovasság lett a kísérője. Ezek népesítették be aztán a Káspiról elnevezett Káspi-tó környékét. A Káspi-birodalomnak az volt a feladata, hogy Sangi-féle képzésben részesült lovas sereggel segítse Gandás kasszu birodalmát. Gandás ezt a birodalmat 20 töményének rima-lányairól nevezte el. Sangival megegyezett abban, hogy az új hun törzsszövetség birodalmát 3 kaganátusra osztják. Káspi birodalma a Sangi-féle lovassággal meg is szilárdult, de Sangi hozzáfogott a folyami hajózás ki-fejlesztéséhez is. Tolának dél felé irányuló kalandozásai is erősen növelték a hadifoglyok létszámát. Sangi mindenben ésszerűen használta fel a neki jutó foglyokat, s birodalma a terraszos és öntözéses földműveléssel is állandóan gazdagodott. A mongol Tola birodalma viszont a sok erdőirtás, és a szárazság miatt mind jobban tönkre ment. Sangi első fia, Uvacsán sok mindenben segítségére volt Evenki nagyapónak. Már 15 éves korában nagy rénszarvas-nyájai voltak. A tunguz állattenyésztők őt jelölték ki sámánképzésre. Az oguzok fővárosában, Topra-Kalában hatalmas lóállás épült. Ennek zászlótartóján az ogúzok jelvénye, a bölény ékeskedett. Amikor a hun törzsszövetség lovas társadalma segítséget küldött Gandásnak, Sangi Magyarka térségéig kísérte a felvonulókat. Közben megtekintette az első fia részére épített, Derbent várát. Ez lovas harcosok és sámánok képzésére épült. A titkos Arvisurák szerint JÁDÉ: az Égiek megbízásából minden terület megművelésének és minden helyes kapcsolat megteremtésének az istene. Feladata volt a lehető legbensőségesebb összeköttetést megteremteni az égi hatalmasságok és az emberek között. Amelyik földi halandó ezt felismeri, az bölcs. A bölcsek fel tudják ismerni a föld, víz, tűz, fa és a fémek egymásra utaltságát. Az Égiek teremtette világmindenség örök mozgásban van. Az Ég és a Föld apja és anyja a “tízezer lénynek”. Az elemekkel való harcnak azért tízezer, vagyis 1 tyumen az alapja, mert tízezer fő, ha akar, mindent el tud érni. A fekete hunok szerint ez az 1 tömény harcos elmehet a világmindenség bármelyik pontjára, s ott életben marad. Az embereken az Ég uralkodik. Aki jót cselekszik, arra százszoros szerencsét áraszt, de aki rosszat követ el, azt aszállyal, rossz terméssel és mindenféle zűrzavarral sújtja. Bár, ha akar, irgalmas is tud lenni. Az Égiek a beavatottaknak bepillantást engednek a lét titokzatos összefüggéseibe. Tarturi beavatott aranyasszony a Fuhi bölccsel való házasságkötése alkalmával bebizonyította a 100 és 400 család nemesei előtt, hogy a Föld és az Ég változásai átmennek egymásba, s ezzel segítik elő a létet. A világmindenség a mozgó Égből a változó Földből és a Szellemvilágból áll. A Szellemvilágban nincsenek határok. 5 részre oszlik a Felső-égre, a bölcsek által látott Égboltra, a változó Földre, a belső földi kincsekre és a belső ős-kezdetre. A középső világban sohasem szabad megakadályozni, hogy az emberek agyából kipattant istenek, a jó és rossz szellemek népesítsék be a Földet, és nekik áldozzanak. A csillagok figyelő atyja minden tekintetben támogatja a nemeseket abban, hogy a Föld titkainak fürkészésében elöl járjanak, és az embereket tájékoztassák az Ég-Föld, valamint az 5 elemi létezés és az égiek összehangolásának dolgairól. A beavatottak nemesei kötelesek a nagy bölcsek alkotásait minden pusztulástól megmenteni. Máskülönben az utódoknak nagy fáradsággal újra fel kellene fedezniük az Ég-Föld bölcseinek igazságait. Az Ataiszról elszármazott nemeseknek soha sem szabad egyéni érdekek miatt egymás ellen fordulniuk, mert akkor az Égiek vívmányai megsemmisülnek. Az Ég, Föld és Szellemvilág nemzette tízezer lény biztosítja a 24 hun törzs szövetségének fennmaradását. Kuserbál fősámán nyugodtan halt meg a 2295. medvetoros évben, mert Sangi lovasfejedelem tunguz származása ellenére is összhangba tudta hozni a hun törzsszövetség s a 100 és 400 kinaj család nemeseinek érdekeit és terveit

A GÓBI SIVATAG KELETKEZÉSE

(A 140. Arvisurából)

A 2280. medvetoros évben (Kr.e. 1760) a fősámáni méltóságra jelöltek közül Tola lett az első. Az új fősámán úgy vélekedet, hogy a 24 hun törzs szövetségének birodalmi határait nemcsak északra, hanem déli irányban is ki kell terjeszteni a kitajok, más néven kinajok rovására. Tola tehát évről évre megújuló kalandozásokat vezetett a kitajok szállásai ellen. Minden kalandozásból tömérdek szolgával, kinccsel, szarvasmarhával tértek haza. A kitajok nem voltak felkészülve ilyen támadásokra, hiszen a hunok eddig Bóta sámánsága idejétől a “rokonság” és vele együtt a “béke” jelszavát hirdették. A mongol csapatok Tola vezetésével igen sok kinajt hurcoltak fogságba. Erdőirtásra használták őket. Tola ugyanis kevésnek találta a legelőket. Ezért nemcsak rab kinajok irtották az óriási területű erdőségeket, hanem velük együtt más hun törzsek népei is. 15 év múlva nagyon nagy szárazság égette a tájat. Kisültek a legelők, ráadásul még a lépfene is a felére apasztotta a szarvasmarha-állományt. De sok pásztor is belepusztult ebbe a betegségbe. Bajra baj halmozódott. Az Öregek Tanácsa megunva Tola fősámán önkényeskedéseit, meg az őserdők mértéktelen irtását, új fősámán választását határozta el. Kihirdették, hogy minden törzs legkiválóbb ifjai közül 2 jöjjön tanulni. A cél az volt, hogy aztán a legrátermettebb átvegye a fősámánságot. Öt évig tartott az ifjak képzése. Háború, harc nem volt közben, mert a kinajok az előző hadjáratokban sok embert vesztettek. Elkövetkezett a 2290. medvetoros év (Kr.e. 1750), az új fősámán megválasztásának éve. Erős küzdelemben az Úzd várost képviselő Evenki apó unokája, az úz Uvacsán lett az első. Az úz törzs második jelöltje Vadna, a kardkovács volt. Uvacsán azzal előzte meg, hogy rénszarvas fogatán behozhatatlan előnyt szerzett.

Abban az évben korán leesett a hó, de Uvacsán ismerve az időjárás jeleit, erre rászámított. Uvacsán tehát megkapta Joli-Tórem “mindent-látó” kövét. Nem sokkal ezután a kézműves, cserepes úz törzs jelentette, hogy a kinajok között erős a mozgolódás, támadásra készülnek. Nem tévedtek, mert ha-marosan csakugyan megindult a kinajok támadása. A csatában Vadna, az úz törzs második sámánjelöltje hősi halált halt. Az Öregek tanácsa ekkor felszólította Uvacsánt, hogy a beteg Tola jelenlétében nyilatkozzék, hogyan látja a 24 hun törzs jövőjét. Igaz, hogy a kinajok erősen készülnek a még nagyobb háborúra, mondta Uvacsán, mégis el kellene kerülni az összecsapást, és vissza kellene térni Bótának, az őseihez megtért fősámánnak jól bevált elvéhez. A “Béke és rokonság” eszméje idáig jól bevált. De Uvacsán hiába érvelt, Tola nem engedett. A kinajok serege a következő tavasszal, nagy erővel megindult északnak. Az első vonalban védekező mongolokat valósággal elsöpörték. A kitaj hadak egy darabig akadálytalanul özönlöttek északra, de a széki-hun és kaza-hun csapatok védelmi vonalánál nem jutottak tovább. Ott a kitajok súlyos vereséget szenvedtek. Az Öregek Tanácsa ekkor felszólította a bajok okozóját, Tolát, hogy a kitajokat hívja meg tanácskozásra Ordoszba, és ott kössön velük békét. Tudták, hogy a hun törzsszövetség a nagy természeti csapások miatt nincsen olyan helyzetben, hogy hosszú háborút tudjon viselni. A béketárgyalás az úzok aranyasszonyának, Joli-Tóremnek a szentélyében kezdődött. kitaj követek azt kívánták, hogy elhurcolt társaikat a hunok engedjék szabadon, mert csak így tudják pótolni a csatában elszenvedett emberveszteségeiket. Uvacsán javaslatára azonban úgy döntöttek, hogy azok a kitajok, akik a mongol legelőkön akarnak maradni, szabadon ott maradhatnak. Akik azonban közben nem családosodtak meg, azok térjenek haza. A kitajoknak így mintegy a fele ott maradt. Két év múlva azonban a kitajok újabb támadást kezdtek a haza nem tért kitajok miatt. Ekkor egy teljes mongol tyumen elpusztult, de a kitajok vesztesége még súlyosabb volt. Erre visszavonultak.

A háború dúlta mongol területen két tyumen szarvasmarha vált gazdátlanná. Az Öregek tanácsa úgy határozott, hogy ebből a mongolok 10000-et tartoznak átadni a második védelmi vonalban helytálló széki-és kaza-hunoknak. A másik 10000-ből 9 ezret a kabar, úz és baskir törzs egyenlő arányban osszon szét, ezret pedig az ordoszi sámánok kapnak. Góbé széki-hun vezér úgy rendelkezett, hogy ezeket a marhákat a letarolt erdők helyén kell legeltetni. A nagy szárazság miatt azonban nem nőtt elég fű. Góbé tehát kérte, hogy széki-hunjaival a Balhás-tó vidékére vándorolhasson. Mikor erre megkapta a hozzájárulást, a kaza-hunok Kaza nevű vezérének is megengedte az Öregek Tanácsa, hogy az Altáj-Kabar síkságot határoló hegyvidékre távozzon. A mongolok ezzel megkapták a széki-hunok elhagyott szálláshelyeit, a Góbéról elnevezett földet. Az úzok is új szálláshelyhez jutottak a Bajkál tó környékén. Pusztaszer vidékén a Góbé-sivatagban csak a mongolok maradtak állatállományukkal. Ekkor tájt kezdték a mongolok a Bajkál-tó környéki állattenyésztő úz népet tunguzoknak nevezni. Ez rajtuk is maradt. Hétévi szárazság után Góbé-föld legelői teljesen elsivatagosodtak. Ezt a földet még most, a 6000-en felüli medvetoros években is Góbé sivatagnak hívják. Uvacsán apja, Evenki apó még élt, amikor az úzok állattenyésztő népe a nagy szárazság elől a Bajkál-tón és a Szajánon túl levő területre vándorolt. Ugyanakkor a manzsu nép is elindult keletre. Egy évvel utána az úz, illetve tunguznak csúfolt pásztornép egy része Nanáj vezetésével szintén keletre ment. Egy másik úz pásztor törzs Goldopp vezérrel az altáji kabarokhoz vándorolt. Ezek a törzsek azóta is ott élnek. A földművelő úz törzs is útra kelt és Urumcsi-Úzbát térségében (a mai Dzsungáriában) látott neki az újabb földművelésnek. Ezeket a földművelő úz törzseket szomszédaik ogúzoknak nevezték. Az úz nép szétszóródásának legfőbb oka ezek szerint Tola fősámán telhetetlensége volt, mert a mértéktelen erdőírtások következtében a Gobi eddig dúsan termő vidéke sivataggá vált. Ordoszban és Úzd-Vasvár környékén csak a kézműves úzok maradtak. Őket szomszédaik mar-úzoknak nevezték. Ezek szerint az elvándorolt földműves úzok, oguzok, az állattenyésztő úzok, tunguzok lettek. De olykor használták rájuk a régi nanaj és goldopp nevet.

KÁSPIVÁR BIRODALMA

(A 140. Arvisurából)

A 2285. medvetoros évben (Kr.e. 1755) a sámán-vetélkedésen a kunok két ifjú lovasa Köncsög és Gandás lett az első. Az elsőséget azonban végérvényesen a másnapi pusztaszeri lovaglás döntötte el. Ebben Gandás győzött, de a rovás tudományában nagyon gyengének bizonyult. Ámde volt egy igen ügyes kezű rimalány, Káspi, aki mindenkit felülmúlt szép rovásaival. Érthető, hogy az ifjú sámánok, közöttük Gandás is, rendre versenyeztek a szép kaszu leány ügyes kezéért. Legidősebb lánya volt édesapjának, Evenki apónak, aki az úzoknál a rénszarvas-pásztorkodást meghonosította. De Káspi még olyan fiatal volt, hogy Evenki apó ellenezte a férjhez menését. Gandás se tehetett mást, belevetette magát a Tola fősámán irányította kalandozásokba, melyekkel Tola 3 éven keresztül sar-colgatta a kinajok birodalmát. Roppant mennyiségű zsákmányt hordtak össze Ordoszban, de ez nem segített azon, hogy az óriási állatállománynak viszont már alig volt legelője. Át is tértek a bővebb húsos táplálkozásra, de hamarosan megundorodtak tőle. Mire a 2290. medvetoros évben (Kr.e. 1750) az újabb 5 éves sámánképzésen ismét egy újabb kun ifjú, Köncsög, meg Gandás öccse, Tevel lett az első. Káspi már szép nagylány lett, de az eltelt öt év alatt más változás is történt: Jósva főtárkány kezdeményezésére áttértek a levágott állatok húsának tartósítására. Ekkor érkezett meg Köncsög és Gandás, beszámoltak a hegyeken túli gyalog-tartományok hihetetlen gazdagságáról és bőségéről. Mivel Tola fősámán és Jósva főtárkány is fiatal volt, örömmel fogadták a kun ifjúságnak azt az indítványát, hogy azt önként vállalkozó lovasok és harciszekeres csapatok induljanak el kalandozó útra az újabban felfedezett tartományba. Evenki apó ekkor már nem tudott kibújni Káspi férjhezmenetele alól, mivel leánya megnyerte a Pusztaszeri Nagy-süánt is. A leány Tevel sámánt választotta férjéül. Egyidősek voltak, és az ötéves sámán-képzés alatt nagyon meg is szerették egymást. Káspi ezalatt tovább fejlesztette rovás-tudományát. A nagy győzelem után örök hűséget esküdtek egymásnak Joli-Tórem kegyhelyén, az aranyasszony palotájában, a következő hajnalon pedig Köncsög és Gandás vezetésével elindultak a kun ifjúság legnagyobb kalandjára.

Ordoszból csak egy tyumen lovas kelt útra, de mire az avarok szállását elhagyták, két tyumenre nőtt a számuk. Tola fősámán az Öregek Tanácsával együtt hozzájárult ahhoz, hogy a Nagy-süán győztese felvegye a Káspiros nevet, és az elvonuló ifjúság tárkánya legyen. Káspirosnak első dolga volt, hogy Gandás és Köncsög első kalandozásának adataiból megállapítsa, mit tud az Arvisura a kalandozó ifjak által emlegetett gyalogos birodalomról. Kitűnt, hogy a Kaszu nevű oguz törzs jó kétszáz medvetoros évvel ezelőtt megtelepedett a rokon kurdoknál, s alapos része volt a gazdag Csirula birodalom megsemmisítésében. Ennek során Hamurápi, akit ogúzok segítettek, az uralkodó réteget lemészároltatta, kincseiket Bábelbe szállíttatta, a szegényebb népet pedig szolgáivá tette. Kaszu vezér meglepődött azon, hogy ők megértik Úr és Csirula város szegényeinek beszédét, akik a következőkről számoltak be: Népünknek azért kellett elpusztulnia, mert a dölyfös, művelt gazdagok irtóztak a gyermekáldástól. Hogy kényelmüket biztosítsák, utódaikat vízbe fojtották, s kényelmesen, jómódban élhettek kedvteléseiknek, a művészeteknek és tudományoknak. Hamurápi így a harcias oguzok segítségével könnyen legyőzhette a kényelmes élethez szokott agaba-féle népeket. A megmenekültek később egybeolvadtak a kaszu rokonokkal, de nem tettek le arról a céljukról, hogy visszaszerezzék elvesztett birodalmukat. Ennek a reménye csillant fel Gandásék megjelenésekor. Gandásék elindulása előtt az ordoszi Aranyasszony-kegyhelyen a 24 rimalány közül húszan esküt tettek arra, hogy eleget tesznek a Földanya: Joli-Tórem akaratának, megmentik Úr városának népét a teljes pusztulástól. Káspiros, Tola parancsára vállalta a 140. Arvisura rovását: ebben megörökítette a húsz rima-lány eskütételét. A húsz lány Káspiros vezetésével, Araliz, Banájis, Ardóka, Besnyőke, Abossa, Csobánka, Dengizék, Daboska, Csohányka, Kurtániz, Keszöke, Mágocsa, Kajdocsa, Gordácska, Madocsa, Tömörke, Zabiga és Kálizka a húgával, Tyimeskével. Az Öregek Tanácsa a kalandozók vezérévé Gandás kun sámánt tette; vezető sámánná pedig Zaránd kaza-hun sámánt választotta, aki három fiával indult el. A rima-lányok vezére Káspiros volt, de a tárkány-teendők ellátásával Káspiroson kívül, mint helyettes‚ Araliz is meg volt bízva. Só ellátásról mindig a helyettesnek kellett gondoskodnia. A nyílhegy kovácsok vezetője Káliz volt, a kerék-és kocsikovácsok, meg a patkoló kovácsok vezetője Szemlő sámán lett. Amikor a kaszu törzs megsegítésére összeállított sereg kiindult Ordoszból, 10000 lovas, 100 harc-kocsi, 150 tárkányszekér, 10 kővető és 10 homokfutó tisztelgett Tola fősámán és a Vezérek tanácsa előtt. Az összlétszám 10520 harcos és a csere-és ajándéklovakkal együtt 12000 ló. De mire a Bolhás tó partján Gandás számbavette seregét már 21245 harcos és 29812 ló tartozott a parancsnoksága alá.

A Bolhás tóig a 24 hun törzs szövetségének őrhelyei minden támogatást megadtak a kalandozóknak és sókészletüket is teljesen feltöltötték. Innen kezdve azonban a ritkábban telepített őrhelyeket már meg kellett erősíteni. Közben a rima-lányok mind férjhez mentek, Zaránd fősámán adta rájuk az áldást a Tóremek nevében. A Nagy tó partján új őrhelyet kellett alapítani a sóellátás biztosítására. Ezzel Araliz tárkányt bízták meg: őrséget állított fel, majd Kálizka a nagy melegtó mellett a tárkány-teendők és az összeköttetés ellátására további 23-at. Így aztán, mire elérték a nagy hegyeket, a létszám 20618 harcosra és 28216 lóra csökkent. Ettől kezdve már a kaszu harcosok biztosították a segítségükre küldött hun sereg útját, de Gandás a Káspiros által megállapított adatokra való tekintettel még ekkor is hagyott egy-két helyen további őrséget, hogy az Ordosszal való összeköttetés feltétlenül biztosítva legyen. A kaszu és más rokon törzsek határtalan örömmel fogadták a hun törzsszövetség lovasait és fővárosukban, Asszó-Úrban Gandást a rokon törzsek fővezérükké választották. Gandás két kiképzőtábort létesített Daboska és Paripa néven. Itt folyt a harcikocsisok és a kővetők, valamint a lovasok kiképzése. A két kiképzőhely között felállították a hun csapatok gyülekezési sátortáborát, a harmadik Pusztaszert. A 2292. év nyarán (Kr.e. 1748) Káspiros főtárkány már azt jelentette Tola fősámánnak, hogy az egyesített hada 6 tyumen lovasból s 4 tyumen harckocsis és gyalog tyumenből állnak Gandás vezérsége alatt. A tárkány-teendők és a gyógyítás ellátására szükséges személyzetet a rima-lányok állították össze. A hun hadsereg tagjai Zaránd és Gandás kivételével házasságra léptek, s így a hunok a legszorosabb kapcso-latba kerültek a rokon törzsekkel. Bár minden rima-lánynak hamarosan gyermeke született, a 10 tárkány-helyre mégis mindig tudtak szabad rima-lányt beosztani. Zaránd megalakította az Öregek Tanácsát, egyelőre csak 7 főből. Tagjai voltak: 2 kurd és 2 kaszu vezér, továbbá Gandás, Zaránd és Káspiros főtárkány. Hamurápit asszir támadás érte. Erre Babilon a kasszuk segítségét kérte. Gandás fel is vonult teljes haderővel, s az asszir támadást előbb visszaverték, majd a harciszekér haddal a támadókat teljesen megsemmisítették. A győzelmi ünnepségen Gandás beházasodott a fejedelmi házba. Később a 2294. medve-toros év (Kr.e. 1746) nyarán hadserege élén családi viszályok miatt újra megjelent Babilonban, s a gyengébb felet legyőzve átvette Babilon felett a hatalmat. Az Öregek Tanácsát átszervezte 10 főre: ezentúl egy szumir, két akkád, két kaszu, két kurd, két kun és egy úz tagja lett. Zaránd fősámán ennek már nem lehetett tagja. Már előbb meghalt. A Zab folyó mellett temették el, Zaránd kegyhelyen.

A hatti és asszir betörések gyakran megismétlődtek. Ezért Gandás kénytelen volt Ordosz segítségét kérni. Az ordoszi Öregek Tanácsa küldött is tíz tyumen lovas segítséget. Ezek Gandás vezetése alatt elfoglalták a hatti és asszir városokat és gazdag zsákmánnyal tértek vissza Ordoszba. Gandás alatt erősen megnövelték a lóállományt, az meg tovább növelte Gandás hatalmát és tekintélyét, hogy az Araliz és Káliz-féle tárkány-szállásokkal az összeköttetést biztosítani tudják, tevecsoportokat küldtek kelet (Ordosz) felé. Ennek a zsákmánnyal hazatérő vegyes karavánnak Tevel vezér volt a vezetője, ezért a hunok ezt a szívós sivatagi állatot játékosan tevének nevezték. Gandás 20 tyumen lovas-körzetre osztotta megnagyobbodott, megerősödött birodalmát, de alapja továbbra is a vele elindult harcosok serege maradt. Vezérei benősültek a Hamurápi uralkodóházba, s így trónviszályokra nem került sor. Jólétben uralkodtak Ordosz segítségével. Egy asszir betörés alkalmával Barzán kurd rovósámán elvesztette a 140. Derbent-féle Arvisura-rovást. Ebben volt megörökítve a Gandás babilóniai uralkodó megsegítésére küldött lovas tyumenek beosztása. Alig egy éve volt Gandás Babilónia uralkodója, a 2295. medvetoros évben (Kr.e. 1745) Tola önknyes intézkedései alapján nagyarányú erdőirtások kezdődtek. Ez lassankint arra vezetett, hogy a legelők helyén a nagy szárazság miatt homoksivatagok keletkeztek, s mind az állat-mind emberállomány menekülni kezdett nyugat felé. Akik meg ott maradtak, azok mindenféle járványos betegségnek voltak kitéve. A lépfene a hunok állatállományát a felére apasztotta. Viszont a menekülő harcos ifjúság Gandás seregébe ment át, s ezzel Babilónia lovas hadereje félelmetesen megnövekedett. Az ordoszi sámánképzésen már két-két kaszu és kurd ifjú is megjelent. Ezek a 2300. medvetoros évben (Kr.e. 1740) mint sámánok tértek haza. Gandásnak ekkor már volt annyi hadereje, hogy egy tyumen harcossal részt vett a kinajok elleni nagy csatában.

Az úz nép három részre való válása után a maruzok Ordoszban maradtak, a tunguzok észak felé és keletnek húzódtak, az oguz törzsek pedig nyugatnak vették az irányt, és birtokukba vették a Káspiros által megjelölt településeket. Megalapították Araliz városát. Az Aral tavat erről nevezték el. A nagy meleg tavat Káspirosról Káspi tónak. Viszont a kunok és a jászok Káliz tónak hívták. Gandás idejében Köncsög lett a fősámán a kasszó-kurd városban, Asszó-Úrban. Tevel halála után az oguzok Káspiros fejedelemasszonyt választották meg vezérüknek Káspi-fejedelemasszony néven, hálából azért, hogy páratlan tárkány szervező-képességgel megszervezte a termékeny földön az oguz birodalmat. A 2305. medvetoros évtől (Kr.e. 1735) a 2350. medvetoros évig (Kr.e. 1690) uralkodott itt, Ordosz irányításával. Rima-lány fogadalmát is valóra váltotta: hét fia és hét leánya született. Ezek a parszi-szkíták és pamir-szkíták vezetőinek gyermekeivel kötöttek házasságot. Hosszú uralkodása alatt az övéi benépesítették a Káspi-tó térségét. Káspi fejedelemasszony első fia, Derbent a 2405. évi sámánképzésen első lett. Az Öregek tanácsa megengedte, hogy a hírtelen meghalt Köncsög, helyett ő viselje a káspi-kasszu fősámáni tisztséget, és tagja legyen mind a babiloni mind az ordoszi Öregek Tanácsának. Ata-Isis akaratának megfelelően erős összekötő kapoccsá vált a hun törzsszövetségben. Ata-Isisnek két fia volt: Sis-Tórem és Morduk-Tórem. Morduk, Enlitt asszonnyal együtt a kasszu és a szumir kurd törzsnek volt a védelmezője. Az oguz harcosokat azonban Morduk-Tórem és Enlitt asszony Babilonban kényelmes gazdag élethez juttatta. Ott Tóremjük Horka, szent állatuk pedig a bölény lett. Derbent fősámánságának idején Gandás még 4 medvetoros évig élt. Ez alatt teljesen átszervezték a babiloni és a káspi haderőt. A sereg neve szkíta-párszi helyett kasszu-szumir lett. A kasszu haderő 20 törzsből állott. Mindegyik egy-egy rimalány-tárkány nevét viselte. Három törzs: Aralis néven az Aral tó partján, Káliz a nagy meleg tó keleti oldalán; az úz Káspiros törzs pedig a Káspi-tó napnyugati oldalán telepedett meg. A kunok a nagy meleg tavat Káliz tónak, az úz, majd később az oguz törzsek is Káspi-tónak nevezték. A 24 törzs szövetsége által elfoglalt terület déli részén Gandás babilóniai király, halála után 3 kaga-nátus alakult. A Tola miatt bekövetkezett nagyarányú elvándorlás eredményeképpen az itteni lakosság nagyon feltelítődött hun törzsszövetségi népekkel, s belőlük alalkult a kasszu-kurd, a Parszi-szkíta és az Ogúz-kun kaganátus. A 2320. évi (Kr.e. 1720) ordoszi medvetor nagytanácsán Derbent fősámán a 140. Arvisurában lerótta a Gandás koráról írt “nagy idők hős énekét”. Derbent Uvacsán fősámán látogatását várta az édesanyja tiszteletére épített Káspivárba. A vár alapépítménye az avarok földvárrendszere volt, felső részét az úz kőfaragók építették, Uvacsán fősámán az Öregek Tanácsával együtt elámult a vár láttán. Ez a vár lett a hun törzsszövetség büszkesége. Az Öregek tanácsa úgy rendelkezett, hogy a 2319. medvetoros évben meghalt Kasszu fejedelem helyére ne nyomorékká vált fia, Burony kerüljön, hanem az ogúz lovasok birodalmának legjobb és legesze-sebb lovasa. Így hát a Káspivár alatti síkságon 6 tyumen lovas versengett az elsőségért az Öregek tanácsa, Tola, Uvacsán és Derbent előtt. Mire a nap leáldozott, Barnabur ogúz lovas vívta ki az elsőséget. Az ifjúság azonban ebbe nem nyugodott bele, és a fiataloknak sikerült elérniük, hogy a második holdtöltekor Araliz földvára előtt újabb lovasversenyt rendezzenek. Ennek a győztese a hunok legjobb lovasa, Dorozsma lett. Utána az ifjúság bevonult Daboska és Paripa lovastáborába és a következő holdtöltét várta. Végre Káspi fejedelemasszony és Uvacsán fősámán előtt 10 tyumen ifjú részvételével megkezdődött a legizgalmasabb lovasverseny. Ez Barnabur, Dorozsma és Urami között dőlt el. Végül is Barnabur lett az első, Urami a második és Dorozsma a harmadik; de fontos szempontok azt kívánták, hogy a kitűnő rovósámánt, a nyomorék Buronyt válasszák Asszour fősámánjává.

Fejedelmi neve második Barnaburony lett. A három győztes az új hikszosz tyumennel kiegészítve megalapította Asszur lovasbirodalmát. Az összekötő kapocs szerepét a Nagy tó partján székelő Káspi fejedelemasszony töltötte be, s ez már csak azért is természetes volt, mert a három győztes az ő leányai közöl választott magának feleséget. Mivel a nagy szárazság miatt egyre több és több lovas vándorolt el a Hanguny folyó térségéből, a 2340. medvetoros év (Kr.e. 1900) nyarán megtartott lovas-számláláskor Káspi fejedelemasszony már 28 tyumen állandó lovasharcost jelentett Ordoszba a fősámáni szék új tulajdonosának, Riga fősámánnak. Ekkor már Derbent, Káspivár fősámánja is több harcossal rendelkezett, mint Ordosz, de mivel Káspivár szükség esetén mindig megsegítette Ordoszt, a kinajok nem mertek újabb háborút kezdeni Ordosszal. Káspivár környékén Joli-Tórem ünnepén minden nyáron vásárt rendeztek. Ezen találkozott a hatalmasra nőtt hun birodalom minden rétege. Eljöttek minden évben második Barnaburony 28 tyumenjének lovasvezérei is. Ennek a Káspivári ünnepnek a fénypontja a bölénytor volt. Már az ogúzok is áttértek a bölény-tiszteletre. Káspi a kisebb-nagyobb, határmenti csete-patékban foglyul ejtett, hadifoglyokkal felépíttette Derbent várát. Derbent fősámán eztán szükség esetén innen, a saját nevét viselő várból siethetett segítségére, a hun törzsszövetségnek.