11.

PALÓCOK HONFOGLALÁSA (A 269. Arvisurából) Szanka fősámán rovása 420-435.

Egy forró nyári éjszakán az Ordosz feletti Bálvány-hegyen meggyújtották az örömtüzeket, mert befejeződött a köles aratása. Joli-Tórem Földanyának, az úz nép istenasszonyának mondott hálát Bagamér a hun törzsszövetség fősámánja. Ő volt az, aki meghirdette a hunok harcát az egyik Nagyviztől a másikig. A 4460. medvetoros évben az új vallás szerint Rómában 420-at irtak. Nem gondoltak arra, hogy a hu-nok tyumenjei még az örök városig is eljutnak. Amikor a fegyverkovács úzok elindultak, az Etil folyón való átúsztatás közben vezérük Jákó olyan szerenesétlenül esett a lova alá, hogy a gerince megsérült és a lábaira megbénult. Visszavitték Ordoszba. Egyetlen leányát, az aranyhajú Deédest küldte maga helyett, hogy dicsőséget szerezzen Joli-Tórem népének. Deédes nevelését Jákó helyett a felesége, Bősárkány irányította. A fiús természetű lány 430 ló közül kiválasztotta a legvadabbat és 15. születése napján megnyerte a hun törzsszövetség ifjúságának hagyomá-nyos lovasversenyét, a Nagy-Süánt. Ezen az előzködésen az unokabátyja, Atilla a cél előtt elbukott. Deédes diadalmasan a célba futott. Az Öregek tanácsa megengedte, hogy a győztes lány három férjet válasszon magának. Ehhez Bagamér is hozzájárult, hiszen a törvények ezt megengedték. Az Ordosz feletti Pusztaszeren Deédes három férjet választott. Az első a széki-hun Maros volt; sűrű, kemény barna legény. A második a szőke magyari Eszék volt, a harmadik pedig első szerelme, Nekese, a vígkedélyű, okos úz sámán, ordoszi fegyverkovács. Deédes, az ifjú Aranyasszony a 4470. medvetoros évben (430) indult a nagy útra. Bősárkány kíséretében magukkal vitték az ordoszi sámánközpont legfontosabb kellékeit. Buda egy napi járásra mindig előttük lovagolt, hogy a Bősárkányra bízott kegyszereket bármily támadás ellen megvédje. Deédes háromszögletű fejdíszt viselt. Ez jelképesen azt fejezte ki, hogy három férje van. A fejdísz egyúttal a termékenység jele is volt. Deédes férjei egy napi lovaglásnyira voltak egymástól. A gazdag asszony, folyton úton volt férjei között, mert egy-egy táborban csak egyik holdtöltétől a másikig tartózkodott. A férjek pedig csak az ünnepélyes nászlakomán találkoztak egymással, de utána, mire a hajnalcsillag feljött, Deédes már el is indult első férjének, Marosnak a tyumenjével a nagy nyugati útra.

Bagamér halála után Atilla lett a hunok fővezére, a tanultabb Budát fősámánná választotta az Öregek tanácsa. Ezen a nagy tanácskozáson az úz népet Bősárkány, Bagamér húga képviselte, mivel Deédes már a Turgai kapuban tartott őrséget, hogy a hun sereg nyugodt felvonulását biztosítsa. Atilla a 4473. medvetoros évben (433) az alánokkal összeházasodott jászok hívására elfoglalta a Jász-síkságot, és az új, negyedik Pusztaszeren ütötte fel sátorát. A 4474. medvetoros év (434) tavaszán érkeztek meg az altáji kabarok, és a Jász-síkság felett, a Kabar-síkságon telepedtek meg, Kassa-Aba parancsnoksága alatt. Buda a 4475. medvetoros év (435) tavaszán érkezett meg a sámánok tanácsával és feleségével, a rima-lányok fejedelemasszonyával, Dunnával. A római polgárok alapította város alatti kőhegyet jelölte ki fősámáni székhelyül, a rimalányok szállását pedig a Joli-Tórem kegyhelye mellett állították fel. Ekkor érkezett meg az úzok serege is Deédes vezetésével, és a 4475. medvetoros év (435) nyarán Deédes 20. születésnapján tábort ütöttek Pusztaszeren. Azért érkeztek csak akkor, mert az Öregek tanácsa a fehér-hunokat a Turgai kapuból az Etil folyón át vezényelte az új hazába, a fekete-hunok pedig a Derbenti kapun keresztül jöttek. Utolsónak Eszék tyumenje indult el. Tomaj vitéz századát ők hátrahagyták a Turgai kapuban. Azzal a paranccsal, hogy a később érkező törzseket a megjelölt úton kísérjék majd Atilla birodalmába. Egy-két felvezető csoport egyébként is mindig kísérte a törzseket a kijelölt úton. Négy törzs soha sem érkezett meg.

Az Öregek tanácsának parancsa értelmében Tomaj százada még mindig várja őket a Turgai kapuban. Esküjüket tenger idők múltán még a nagy mongol hódítók is tiszteletben tartották, és őrhelyüket megerősítették, mivelhogy megbízásuk örökidőkre szólt. Ami a felvonuló sokféle, de egymással hol közelebbi, hol távolabbi rokonságban álló népeket illeti, eredetileg fehér hunok voltak a mordvinok, manysi-hantik, marik, suomák, -ma finnek-, észtek, lettek, komik, vepszek, vótok, -továbbá a kaza-és széki-hunok, avarok, kabarok. Fekete-hunok: úzok, kunok, jászok, törökök, mongolok, tatárok, zsuánok, csuvaszok, bolgárok, baskírok, ujgurok és mandzsuk. Bősárkány kérésére az Öregek tanácsa az úzokat háromfelé telepítette le. Maros vitéz tyumenje az Úz völgyétől Marosszékig, Eszék vitéz tyumenje Dunna-Ozdintól Eszékvárig. Nekese fegyverkovács tyumenje pedig Sajó-Ordosztól Tiszavárkonyig telepedett le. A határőrző Dernő, Uzabalog és Úzon őrhelyek és Sajó-Ordosz között a magyaföldi kaszuk és rimalányok csoportjai szálltak meg. Ennek a tanácskozásnak az úz törzsre vonatkozó rendelkezései még arra is kiterjedtek, hogy Deédes Aranyasszony a tavaszt Marosszéken, a nyarat Sajó-Ordosz környékén, az őszt az eszéki síkságon, a telet pedig Buda-széken fogja tölteni. A vezéri-tanácsban neki is részt kellett vennie, mert mint a törzsszövetség egyedüli nő-vezérének, neki kellett ellátnia a háziasszonyi teendőket is. De még négy vidék főzőművészetét is ismerte. A tűzhelyek mellett 48 gazdaasszony várta parancsait. Az úzok nem fizettek sámán-dézsmát, viszont a 48 gazdaasszonynak és férjeiknek, valamint családtagjainak fel kellett építeniök Buda-szék sámánközpontját.

Az úz kőfaragók és ácsok munkáját a fiatal komi-sámán, Sziktivár irányította. Vezetésével Budavárát öt év alatt építették fel a Kőhegyen. Budaváron tehát éppen úgy, mint Ordoszban, az új lakosság többsége az úz mesteremberekből és fuvarosokból került ki. Általuk a sámánváros nyelvét átvette a többi törzs is. A fuvarosokkal együtt megjelentek az úz nép kalmárjai is és a melegvizek mellett ütötték fel sátorfájukat. Nekese vitézei kilenc úz községben telepedtek meg, ezek: Ózd, Várkony, Hangony, Center, Putnok, Velezd, Daróc, Deédes és Mogyorósd. Vasforraló településeik (pestjeik) voltak Dernőn, Rozsnyón, Récén, Gerlicén és Vasváron. Maga Nekese is foglalkozott vasmunkával a róla elnevezett Nekesén. Minden törzsnek adtak valamilyen nevet; olykor megkülönböztető céllal a szomszéd törzsek is. Így volt ez az itt letelepedett úzok esetében is. Az első úz tyument vezéréről és legnagyobb folyójukról marúzoknak, a másodiknak a népét termelvényeikről daragúzoknak nevezték. A harmadikat a kabarok-akik két évvel korábban telepedtek meg az úzok által igen gyéren lakott részen-kabarosan felső-úzoknak, akkori nyelven palúzoknak nevezték. De a Kassa-Ungvár vidéki nagy kabar tömb az újonnan érkezett úzokat palócoknak hívta. Legbelsőbb fekvésű településüket, Úzd sámán kegyhelyét és a hozzá tartozó részt kabarosan Ózdnak mondták. Az úzok ez ellen hiába tiltakoztak. A Vadna sámánnal érkező Hetény, Gál, Biriny, Pázmány és Ladány féle vandalúzokat a kilenc központi község magvába olvasztották be. Az új hazába érkező úz harcosokat Tiszavárkonyig vezette az ifjú Várkony vitéz; Matyó egykori vitézeit a Bálványtól délre telepítette le, öt községben. A többi nagycsaládnak Dernő községtől Dusa-őrhelyig jelöltek ki helyet, szabad foglalásra. Amikor a mordvin és hanti törzsek Atilla halála után visszamentek a Káma-Oka folyó vidékére, a palócok Vadnától Zebegényig elfoglalták az elhagyott törzsi szállásokat, azóta is ők lakják Palócföldet.

NÉPEK CSATÁJA (A 269. Arvisurából)

Budavára 24 öl széles és ugyanolyan hosszú négyszögletes vár volt. Elöl 24 oszlopon nyugvó, 5 öl széles és 5 öl hosszú védett bejárattal. Alatta 2 öl magas pincék, ezek fölött pedig 7 terem-bura, szálláshely céljára. A legfelső terembura fölött volt a kereszt alakban kiképzett tárgyaló terem. Ez négy részre volt osztva, mindegyik rész 6-6 karélyos. Középen egy három öles törökös emelvény állott alatta a mindenkori fősámán széke. Ezt a mordvin ácsok faragták ki nagy ügyességgel. Hátul egy kör-alakú torony volt a várhoz építve; lépcsőiből minden teremburás részbe surranók vezettek. A három öl széles toronytérben mind a hét szinten pihenők voltak. Itt tartották a meleg ruhát rimalányok őrizetében. A fősámáni szék fölé három öl magas tornyocskát faragtatott Sziktivár komi sámán. A bejáratot és a felmenő tornyot Tartu észt-suoma sámán készíttette, magassága 24 öl volt. Budavára mellett mind a 24 törzs részére felépítették a vezérek 5 öl széles, 2 öl magas szállását. A tanácskozók között itt időztek a vezéri küldöttségek. Minden szállás tornyán ott díszlett a Nekese fegyverkovácsai által készített cégér, rajta a törzs különös tiszteletével övezett tórem-alak és a törzs szent állata. Valamennyi törzsi szálláshely mellett kegyhelyeket is állítottak fel. A 4490. medvetoros év (450) késő őszén az úzok Aranyasszonya, Deédes már 9 fiával jelent meg a tanácskozásokon. Mind a 24 vezér, közöttük ő is helyeselte a Nagyvízig indítandó háború elkezdését, majd akkor, ha megérkezik a fekete hunok még hátralévő 2-2 tyumen lovasa is. 40 éve tartott már a hun tyumenek lassú felvonulása, de 4 tyumen még mindig nem érkezett meg a kitűzött időre. Deédes három férje ekkor találkozott másodszor Buda lakomáján. A három férj 3-3 fiával a nagy tanácsterem három oldalán helyezkedett el, az Aranyasszony a negyedik oldalon Atilla és Buda között ült. Bősárkány a fősámáni szék tornyocskája alól irányította a felszolgálást. Bősárkány feladatai közé tartozott, hogy csillapítsa a felzaklatott szenvedélyeket. Ekkor adták parancsba, hogy a kabar és úz kovácsok egy ideig meghívásra minden törzsnél csak fegyvereket készíthetnek, Nekese tyumenjei pedig a harcoló sereg élelmezését lássa el. Így az úz nép három vezére -Maros, Eszék és Nekese- vezetésével készült a nagy háborúra. A 4491. medvetoros év (451) kora tavaszán a Jász-síkság északi részén összejött a 24 hun sereg. A kunok harmadik törzse (a besenyők), az avarok vezér-törzse, a mongolok Tola törzse, a törökök Altáj törzse és a tatárok Kurga törzse nem küldötte el a tőle várt további tyument, így csak egy-egy tyumennel lovagoltak be Pusztaszerre. Ezért az aggodalmaskodó Buda nem helyeselte Atilla hadbaindulási tervét. A fiatal vezérek azonban takarmányozási aggályokból Atilla mellé álltak és követelték a háború azonnali megindítását. Az Atilla köré csoportosult ifjúság aztán egy éjjel megrohamozta Buda fősámáni székhelyét és Buda az öldöklés áldozatául esett. Fősámánná, mint rangban következőt, az úzok sámánját, Deédes férjét, Nekesét választották.

Bősárkány örült veje szerencséjének, és az otthon maradt Deédes helyett a háború mellé állt. A gyermekáldás előtt álló aranyasszony hiába tiltakozott anyja elhatározása ellen, az agg Bősárkány elindult az élelmező tárkány-tyumen élén, hogy a hiányzó 50 ezer harcos hiányát legalább ezzel a tyumennel csökkentse. Bősárkány szervezete nem bírta a hadsereg ellátási gondjait és az avar tyumen székhelyének, Győrnek a közelében agyvérzést kapott. Hiába rakatta Nekese az anyósára a sok piócát, reggelre meghalt. Ebben a helyzetben Nekesének két helyen is el kellett látnia a felvonulás irányítását. Nappalai nagy részét kezdetben az ellátó tyumennél töltötte, de később Szurok hadnagyot, a csákányosok parancsnokát bízta meg az ellátó tárkányok vezetésével. A rimalányok vezetését a felgyógyult Dunna asszony vállalta magára. Mire a sereg a lajtakapui Alsóőrre ért, a rimalányok tyumenje kétszeresére nőtt. A törzsszövetség leányait Dunna asszony hírneve is vonzotta a seregbe. Nekesének Atilla közelében kellett tartózkodnia, mert Buda halála óta Atillának lelkiismereti gondjai voltak. Éjjelenként felriadt álmából, mindig Nekesét kereste. Azt tudakolta, mit mondanak a hírhozók, és milyen tanácsot adnak az égiek. Nyugtalanságában még az is bántotta, hogy Dunna asszony a lovaglás okozta törésekre új gyógyító eljárást rendszeresített: a fehérnemű-váltást, ami növelte a népszerűségét. Bajon tyumenvezér már korábban is járt a baszkorok földjén. Oda akart most erős sereggel eljutni. A kos jegyében születettekből jól megszervezett tyument állított fel Bakos hadnagy vezetésével, s feleskette őket, hogy se tűz, se víz meg nem állíthatja őket, míg el nem érik a Nagyvizet. Amikor a hunok nagy csatája megkezdődött, az eső elkezdett zuhogni. A víztócsákat vörösre festette a vér. Ez rossz jelnek számított, s azt is jelentette, hogy hosszabb ideig fog esni. Látni is alig lehetett. A nagy csata lassankint könyörtelen birkózássá vált. Bakos tyumenje utat tört magának. Vezérük hősi halála után Bajon vezér vette át az irányítást, és mire besötétedett, elérték egymást Baszkor-föld lovasaival, hogy együtt folytassák harcukat a Nagyvízig. Nekese csak éjfél felé találta meg a sebesült Atillát. Úz csákányosok, szabadították ki az ellenséges gyűrűből, a csákányosokat meg a sebkötöző rimalányok segítették a holtak fegyvereivel. A légiók előtt ismeretlen volt a csákányos harcmodor. A szokatlan eszközökkel vívott támadásra hadrendjük megingott, majd futásban kerestek menedéket. A jó lovas rimalányok messzire üldözték őket, s az üldözöttek a csúszós talajon nagy veszteséget szenvedtek. Amikor az ellenséges gyűrűt megbontották, Nekese jelentette Atillának, hogy a sámánok az utolsó jóslat alkalmával nyulat láttak, újabb jóslatot pedig nem lehet várni az égiektől, mert elveszett a fősámáni üst. Ezért a sámánok tanácsa jobbnak látta, ha a hunok rövid pihenés után visszavonulnak. Dunna asszony más bajról számolt be: a halottak között a csoma-betegség nyomai tűntek fel. A Vezérek tanácsa erre elrendelte, hogy zárják el a győzelmi bor tömlőit, s induljanak hazafelé.

Az éjszakát úz csákányosok őrsége mellett töltötték. Szurdok hadnagy még hajnal hasadta előtt elindult vissza Budavár felé. A seregben érthető elkeseredés uralkodott. Dunna asszony a sebesülteket harci szekérre rakatta, tekintet nélkül arra, hogy barát-e vagy ellenség, és Szurdok hadnagy tyumenjei után ő is megkezdte a visszavonulást. Budavárban -Atilla kérésére- az Öregek tanácsa, amiatt, hogy őseik négyszögletes áldozati üstje elve-szett, azzal büntette Nekesét, hogy amíg ő (vagyis Atilla) él, Nekese nem hagyhatja el szálláshelyét. Atilla tehát Nekesét okolta végeredményben azért, hogy teljes seregével nem jutott el a Nagyvízig. Dunna asszony ellenben Nekese pártjára állt. “A nagy csatát azért nem nyerhettük meg -mondta-, mert Buda számításai igaznak bizonyultak. Hiányzott az öt tyumen lovas, akik a csatát a hunok javára döntötték volna el, és utána még lett volna annyi erő, hogy a Nagyvízig vigye előre győztes tyumenjeinket.” Dunna asszony erélyes fellépésére Atilla elismerte, hogy a nagy csata legbiztosabb tyumenjei, Bakos tyumenje, az úz csákányosok és a rimalányok tyumenjei voltak. Ezért az Öregek tanácsa Nekesét a balsiker miatt csak azzal büntette, hogy Atilla haláláig nem hagyhatja el a törzsi székhely határát. Az 5-évenkénti sámánképzés azonban az ő feladata marad. A mozgó hadak fősámánjává Buda fiát, Aladárt jelölték ki, neki azonban minden fontos esetben ki kell kérnie Nekese tanácsát. De ennél is sokkal közelebbi kapcsolatba kerültek azáltal, hogy Aladár feleségül vette Nekese egyik leányát, Szalajkát. Nekese Vasváron felépíttette a 24 karéjos kegyhelyet. Vasvár hegyén pedig kivágták az erdőt, és a helyén a hangonyi-gömöri ácsok felépítették a sámánképzés várát. Így Sajó-Ordosz, Ózd kegyhely és Vasvár 5 évre a hun törzsszövetség szellemi központja lett. Sajó-Ordosz szélén, Aba-falán Aba napján minden évben megtartották a hagyományos medvetort. Sajó-Ordosz parancsnoka Szurdok hadnagy lett. Ő tanította itt a lovaglást is.

Nekese mindig Vasváron oktatott. Deédes pedig a sámánifjakat is, a rimalányokat is Ózd kegyhelyen tanította. Budavárból az Öregek tanácsának képviseletében minden holdévben egy ellenőrző oktató jelent meg Ózdon. Egy hónapig Atilla is Ózdon tartózkodott. A lovon való vívást oktatta. A 4492. medvetoros évben (452) összehívták a hun törzsszövetség Nagy-Szaláját. Biztonsági okokból és Nekese fősámánságára való tekintettel a megnyitót Ózdon tartották. A tanácskozás a Vasvár hegyén épült 24 karéjos kegyhelyen folyt. Az Öregek tanácsa azt a megállapítást rovatta bele a 269. Arvisurába, hogy a Nagyvízig meghirdetett csatát azért nem nyerhették meg, mert a Buda fősámán által szükségesnek mondott 48 tyumen és 2 tárkány-tyumen nem érkezett be mind. 50 tyumen kellett volna ahhoz, hogy a nagy csatát megnyerjék. Bakos baszkor tyumen-vezér azonban elérte a Nagyvizet, és esküjéhez híven örök időkre Vizkaja sámán tenger-öblében várja a hun törzsek szövetségének tyumenjeit.

PALÓCFÖLDI NAGYSZALA (A 269. Arvisurából)

A 4492. medvetoros évben (452) almavirágzás ünnepére az öregek tanácsa összehívta Ózd kegyhelyre a hun törzsszövetség Nagyszaláját. Biztonsági okokból és Nekese fősámánságára való tekintettel a tanácskozást Ózdon kellett tartani. A 4491. medvetoros évi bölénytor havának 5 napján meggyilkolt Buda emléke is útjában állott annak, hogy Budaváron tartsák a Nagyszalát. Dunna Aranyasszony előadta, hogy Buda feljegyzései szerint csak a következő év tavaszán, vagyis “ma” kellett volna megindulnia a nagy csatának. Ez a mostani év, mely a rómaiak számítása szerint a 452. esztendő, az Arvisúrák szerint a tigris éve, tehát győztes harcok esztendeje, de a múlt év a nyúlé volt, tehát csak eldöntetlen csaták esztendeje lehetett. Dunna asszony erélyes fellépésére Atilla elismerte, hogy a nagy csata legjobb tyumenje a Bakos vezéré volt. Ennek a legénysége a Kos jelében született fiatalokból állott. Utána az úz csákányosok és a rimalányok serege tűnt ki. Az életét is ezek mentették meg. Az Öregek tanácsa a balsiker miatt Nekesét csak annyival büntette, hogy Atilla haláláig nem hagyhatja el a törzsi székhely határait, de a sámánképzés továbbra is az övé maradt. A mozgó hadak fősámánjává Buda fiát, Aladárt jelölte ki, meghagyva neki, hogy minden fontosabb, esetben Nekese tanácsát kérje ki. Aladár Nekese lányát vette feleségül. Nekese dicséretet kapott azért, hogy Vasváron felépítette az úzok 24-karélyos kegyhelyét. Az előző ősszel Hangony és Gömör tárkányai az úz ácsok irányításával kivágták a Vasvár-hegyi bükkös erdőt, és égerfa alapokon felépítették a sámánképzés várát. Így Sajó-Ordosz, Ózd kegyhely és Vasvár gerendavára 5 éven keresztül a hun törzsszövetség szellemi központja lett. Az úzok ősi szokása szerint minden évben, Aba napján, Sajó-Ordosz szélén Abafalán tartották a hagyományos medvetort. A lovaglást Sajó-Ordosz lovasparancsnoka, Szurdok hadnagy tanította. Lakása a róla elnevezett Szurdok-hegyen volt, a Hangony patak mellett égerfákból ácsolt gerendavárban.

Nekese mindig a Vasvár hegyére épült 24-karélyos kegyhelyen oktatott, de a vasforralást a hegy alatti kohókban tanította. Az ügyes nyílhegy-és kardkovácsok ott remekeltek fegyvereikkel. Itt készítették a legjobb kalandozási és hadakozási üstöket is. Deédes a sámánifjaknak is, a rimalányoknak is Ózd kegyhelyen tanította a sebesültek ápolását és a hadi segítő-gondozást. Ezen az oktatáson nemre való tekintet nélkül mindenkinek részt kellett vennie. Budavárból az Öregek tanácsának képviseletében minden holdévben egy ellenőrző oktató jelent meg Ózdon. Szarvastor havában Atilla is oktatott Ózd kegyhelyen és Várkony lovas terén. A lovon való vívást tanította. Minden héten bemutatta agyagbábun az emberi test legsebezhetőbb részeit. Ojbársz bölcs férfi az Arvisura törvényeit és az azokból következő dolgokat oktatta. Bebizonyította, hogy a nyúl évében még soha sem nyertek csatát. Budának igaza volt, hogy meg kellett volna várni a mostani tigris évet, hogy a hiányzó tyumenek beérkezzenek. A Buda terve szerinti 48 harcos és 2 tárkány-tyumennel meg lehetett volna nyernie a nyugati Nagyvízig hirdetett csatát. “Lám, a hősi halált halt Bajon utódának, Bakos baszkor tyumenvezérnek a lovasai elérték a Nagyvizet, és esküjükhöz híven örök időre várják Vizkaja sámán tengeröblében a hun törzsek szövetségének győztes tyumenjeit.” “Kosut hadnaggyal Bakos tyumen-vezér most is képviselteti magát az Öregek tanácsában, hogy a Palócföldi Nagyszala döntéseit elvigye Vizkaja sámán Nagyvíz melletti birodalmába. “Kosut hadnagy azért jött vissza hozzánk, hogy Budavár sámánközpontja állandó összeköttetésben álljon Baszkor-földdel. Kosut hadnagy a mai naptól kezdve a sámánok vízikiképzését, és a minden erővel való győzniakarást fogja tanítani!” Ojbársz ezután arra utalt, hogy Matyó úz vezér, akit a kinajok Mao-tunnak neveztek, ilyen győzniakaró kos-jelű ifjakkal átlovagolt a bevehetetlennek hitt kínai Nagy-Falon is.

A nagy csatában Bakos tyumenvezér is elérte a Nagyvizet, Kosut hadnagy pedig most Atilla vezetésével, mint Deédes Aranyasszony egyik hadnagya, elindult, hogy még Róma is meghódoljon előttünk.” Ez a hadjárat -mivel a tigris évében történik- bizonyára győzelemmel jár. Ezért javasolom a Róma elleni hadjárat elkezdését!” Nekese a sámánifjak segítségével rovásba vette a Róma város elleni hadjárat tervét, Szurdok hadnagy pedig felesküdött, hogy az ózdi sámánképzésen megállapított terveket maradéktalanul végrehajtják. Dunna asszony tanácsára Nekese és Deédes egyaránt azt javasolta, hogy levonva a sikertelen vállalko-zás tanulságát, végleg mondjanak le a Nagyvízig való hódítás tervéről, és a jövő biztonsága érdekében igyekezzenek békességben élni még a legyőzött népekkel is. Éciusszal keresni kell a találkozást, és a nyugati hatalmakkal való megegyezést. Kosut hadnagy ezzel szemben arra emlékeztette az Öregek tanácsát és a Nagyszalát, hogy a baszkor tyumen továbbra is ott várja Agaba elgondolásának megvalósítását Vizkaja sámán örökségében.

PALÓCOK RÓMA ALATT (A 269. Arvisurából)

Szanka rovása Amikor Deédes 3 férje közül már csak Nekese maradt életben, véget ért az Aranyasszony örökös vándorlása. Születése napján mindegyik gyermeke felkereste. Ilyenkor nagy vendégség volt a Bálványon; legnagyobb eseménye pedig a leányvásár volt. A nagy férfi-veszteség miatt ugyanis az özvegyen és árván maradt nők azt követelték, hogy hozzanak a birtokaikra férfi munkaerőt, és férjeknek valót. Deédes ezért megengedte a hadifoglyokkal való házasságkötést is. Leányai közül Piroska, Sajó-Ordosz felügyelője egy Center nevű szőke némethez ment feleségül. A húga Visnyó meg egy kabar menekülthöz, Zsolcához. Zsolca így az Úzföldön menedékjogot kapott, s birtokába jutott Visnyó faluja is. A nagy csata utáni osztozkodásnál a rimalányok mindegyike kapott egy-egy férfifoglyot, jutalmául annak, amit a fővezéri törzsekért tettek. A foglyok házasságuk révén szabadokká váltak és beilleszkedtek a hun közösségekbe. Ezt a szokást a többi törzs is igyekezett átvenni s ez is emelte az Aranyasszony tekintélyét. A következő tavaszon Atilla megindult Róma ellen. Az ellenálló városokat követőikkel földig lerombolták, de a hadisarcot vállalóknak megkegyelmeztek. Mivel Nekese nem hagyhatta el szálláshelyét, Deédes maga indult hadba. Maros és Eszék tyumenjét fiaik, Beke és Siklós vezették. Deédes az úz mesteremberek tyumenjét Atilla belső szolgálatába állította. Szurdok hadnagyot Atilla a nagy csatában tanúsított magatartása jutalmául testőrhadnagyának nevezte ki. A rimalányok új serege azonban Deédes parancsnoksága alatt állott. Dunna asszony a nagy csatában szerzett tapasztalatai alapján a felkészülési idő alatt a töréseket megelőző fehérneműket varratott. Ez erősen csökkentette a hadrendből való kieséseket. A jó megoldást az ellenség is hamarosan átvette.

Róma közelébe érve (a hadjárat 29. napján) a hadi sorrend szerint az úzok kerültek szolgálatba. Mivel hírnökük semmi veszélyt nem jelentett, a hun vezérek vígan voltak és a zsákmányolt bortól elittasodtak. Amikor aztán az őrség azt jelentette, hogy a római főpapok tárgyalni szeretnének, Atilla mámorosan nevetve szólt oda Deédesnek. “Deédeském! Eredj és egyezkedj a fekete szoknyásokkal. Hátha megértitek egymást. Én szoknyás haddal nem tárgyalok” Az Aranyasszony riadót fúvatott magára öltötte az úz vezérek díszöltözetét és serege élén elindult Róma főkapuja irányában, a békezászlókkal érkező pápa csoportja felé. Deédesnek, miközben a palóc lovasok élén lovagolt, folyton a fülében csengett az asszonyok kérése: “Nekünk férjet hozzatok! Földjeinkre munkaerőt!” Ezért elhatározta, hogy nem a részeg férfihadak után megy, hanem a nők kívánságát teljesíti, és békét köt Krisztus utódával. Igaz, hogy a palócoknak csak egy istenük van, Rómában meg hármas istenség, de itt is, ott is a szeretetet hirdetik, hátha a palócok egy istene meg tud egyezni a római kereszténység három istenével! Ügyesen meg is egyezett a pápával; a pápa nagy hadisarccal és sok-sok férfifogoly szabadon bocsátásával megvásárolta a békét. Deédesnek nagy segítségére volt a felsőőri római hitű pap is, aki Deédes számításait eltúlozva a római hit terjesztését ígérte a pápának. A mámorukból felocsúdott hun vezérek majd összevesztek a nagy hadisarcon, Deédest pedig kinevették, hogy arany, ezüst, ékszer helyett hadifoglyokat is elfogadott. Most már az Öregek tanácsa is szívesen hozzájárult a leányvásár megtartásához. Ez sokkal gazdaságosabb volt, mint az öldöklő csata. Így a hunok asszonyai is megünnepelhették a palócok római diadalát, csak Atilla fájlalta mindig, hogy Éciusz, ifjúkori játszótársa megint kitért előle, mint a nagy csatában. Ettől kezdve három ünnepet is tartottak a Bálvány-hegyen. Joli-Tórem ünnepét, Deédes születés- és nevenapját, meg a leányvásárt. Az Öregek tanácsa nagyra értékelte a palóc tyumen római diadalát és elrendelte, hogy Deédes születés-napjától, augusztus második napjától kezdve huszonegy napig ünnepeljék az aratás befejezését és a római csatát.

A HAJNALTÁNC EREDETE (A 269. Arvisurából)

A 4493. medvetoros évben (453) sok germán törzs fellázadt Atilla zsarnoksága miatt. De a hunok fővezére ezt erélyes kézzel torolta meg. Ekkor engesztelésre egy szép hercegnőt küldtek az udvarába. Egy lakomán a hercegnő kísérete Atillát megmérgezte. Amikor Deédes értesült a tragédiáról, azonnal Pusztaszerre lovagolt. Nekese büntetése Atilla halálával megszűnt. A vasvári kegyhelyen az ifjú sámánok ezt a javaslatot terjesztették az Atilla palotájában összeülő Öregek tanácsa elé. Atilla 413-ban azért jött a világra, hogy világraszóló hódítások után 453-ban, nem messze a Tiszától, a Maros egyik mellékágában térjen meg őseihez örök nyugovóra. Szanka sámán ölben és lépésben kimérte Atilla nyughelyét. Rajzát ráhagyta az utókorra, az Arvisurák őrzik mind a mai napig. Hunyor utódai háromkoporsós temetésben egyeztek meg. A vas koporsót Nekese, az úz kovácsok tárkányvezére adta. Akkori szokás szerint ő is előre elkészíttette a saját koporsóját. A nikkelben gazdag cinóber-ércet Dobsinán bányászták. Nekese 438-ban Ózdon ebből öntötte saját vaskoporsóját. A dobsinai vasat az ősz táltos rovása szerint “nem eszi a fene” (mint az indiai kabar vasoszlopot).

A catalaunumi csata 451 júliusában a döghalál fellépése miatt visszavonulással végződött. Eszék, az Atilla oldalán harcoló magyari vezér szintén előre elkészíttette magának a koporsót, de ő ezüstből. A csatában elesett, nem volt szüksége az ezüst koporsóra. Elesett Maros is. Neki aranykoporsója volt. Ordoszból hozott aranya kevésbé volt szennyezett, mint a hazaiaké. Atilla felesége, Réka tömbaranyban térítette meg az aranykoporsót Deédesnek. Nekese parancsára a temetés munkáját végző rabszolgákat az ifjú sámánképzősök mind lenyilazták. Azokat a hunokat pedig, akik tudtak Atilla sírhelyéről, óriási ménesekkel az Etil mögé küldték, hogy onnan soha vissza ne térjenek. Atilla nyughelyének őrzését Szöged tyumenvezér vette át. A temetési szertartásban résztvevő sámánifjak 24 napig “haláltáncot” jártak, hogy révületükben mindent elfelejtsenek. A 24 gyásznap leteltével Aladár (Buda fia) és Atilla fiai: Ellák, Dengezik és Csaba összevesztek azon, hogy ki legyen a fővezér. A testvérháborúban Aladár legyőzte ellenfeleit. A háborúskodás hírére Deédes Pusztaszeren termett, de ott a félelmetes hun seregnek már csak töredékeit találta. Erélyes fellépésére a vetélytársak kibékültek. Az Öregek tanácsa elrendelte, hogy Aladár hívei távozzanak, de azzal az enyhítéssel, hogy aki akar, maradhat. Így az úzok teljes létszámban itt maradtak, meg a kabarok nagy része is, a többi 22 törzsből 4 tyumen maradt Atilla örökének védelmére. Aladár 33 tyumennel indult útnak. A palúzok ezután Zebegénytől Vadnáig, illetve Tiszavárkonytól Kassa vonaláig terjeszthették ki szállásaikat. Deédes nagyasszony a Nagytanács után kihirdette harcosai előtt, hogy a palócok területe Pusztaszertől Úzapatinyig, az Úz völgyétől Szögedig, és Eszéktől Pusztaszerig terjed. Ezzel a marúzok és daragúzok legelőterülete a háromszorosára nőtt. Mivel az ekkor folyó sámánképzés 455-ben ért véget. Nekese és Deédes Ózdon ütötte fel az úzok székhelyének sátrait. De ettől függetlenül is azt tartották, hogy az országnak minden ellenséggel szemben a Bolhád hegyvidék a legvédettebb területe. Lovasaik Sajó-Ordosz táján tartottak állandó őrséget. Nekese Vasváron tömérdek vasat munkált meg a visszamaradt törzsek teljes ellátására.

Minden évben -így 466 nyarán, az Aranyasszony 51. születésnapján is- örömtüzek gyúltak a Bálványon. Megszületett Deédes 24. unokája. Nekese hálát mondott Joli-Tórem Földanyának a bőséges aratásért, és áldását kérte a bálványhegyi leányvásárra. Meleg nyári éjszakán vidám fiatalok járultak a gyengélkedő Aranyasszony elé, hogy engedélyezze házasságuk megkötését, Nekese aztán összeadta őket. Éjfélkor Deédes rosszul lett. Nyugodtan megmondta gyermekeinek, hogy elfáradt és meg fog halni, de ne sírjon senki se. Boldognak érezte magát, mert tudja, hogy 9 fia 6 lánya és 24 unokája folytatni fogja élete munkáját. Mire felkél a Nap-asszony, rakjanak óriási tüzet a Bálványon, a boldog fiatalok az ő égő teteme körül járják el a hajnaltáncot, és ez legyen a szokás minden más esküvő után is. Nekese eleget tett az Arany-asszony végakaratának és hajnalra az ifjú házasok el is járták az első hajnal tűztáncot. De mire fel kelt a nap, vihar kerekedett és a szél széthordta az Arany-asszony hamvait. Nekese Ózd-kegyhelyre vonult, és a sámánképzősök előtt a 24 napig tartó gyász alatt ismertette az úzok sokezer éves mondavilágát. A palócföldön még ma is járják az esküvői hajnal-táncot.

PALÓC VASMŰVELÉS (A 269. Arvisurából)

Deédes Aranyasszony porait széthordta a szél, de csontjainak maradványait kis falujában helyezték el, emberfejű aranyos urnában. Ettől kezdve Deédes faluja kegyhellyé vált. Az első Bálvány-hegyi leányvásáron Piroska, Deédes legnagyobb leánya -mivel az úz harcosok nem merték feleségül kérni- egy szőke hadifoglyot választott férjül, Center vitézt. Sajó-Ordosz úz községet kapták nászajándékba. Center német kőfaragó, az ifjú férj nem bírta az úzok harcias természetét és egy másik kis falut épített családjának. Azt a mai napig is Centernek nevezik. Nekese kérésére Ordosz hegyén egy év alatt felépítették Német várát, ezt Center munkatársairól nevezték el. Attól kezdve, hogy Buda fősámán halála után Nekese lett a birodalmi fősámán, a sámánképzés új központja pedig a Palócföld lett, a várak építése Center irányításával történt, Ordosz vára kőből épült, Ózd-kegyhely terméskő-alapzaton tölgyfából. Vasvár Nagy-szala várát a Hangony és Hódos patak partjának égerfáival alapozták, egyébként bükkfából készült. Szurdok lovasvárát égerfa alapozással mocsári tölgyből ácsolták, Abafalva kegyhelyét vörösfenyőből állították össze. Sajó-Ordosz ekkor élte fénykorát; a Center építette várakban mind a 24 törzs ifjúsága képviselve volt. Az elméleti oktatás mindig Ózd-kegyhelyen és a vasvári Nagyszala épületben folyt; a gyakorlati kiképzést Vasvár-Ózd fegyverkovácsainál és Sajó-Ordosz térségében kapták a fiatalok. Center 452 medvetorán, Ordosz várának építése közben balesetet szenvedett, az általa épített kis faluban halt meg. Minden vagyonát kicsi fia Léka örökölte. Amikor Deédes Aranyasszony megérkezett római útjáról, sok hadifoglyot kapott Sajó-Ordosz építésére. Ezek Center kőfaragó embereivel együtt dolgoztak Ordosz várának kibővítésén. Center özvegye, Piroska újra elment a bálványhegyi leányvásárra és egy vasművelő német családból Rómába küldött papnövendéket, Stopfot választotta férjének.

A római pápa nem római ifjakat, hanem idegen származású papnövendékeket adott át túszul Deédesnek. Így az özvegyek sok német és olasz fogollyal házasodtak össze. De ezek is egy-egy új falut kaptak nászajándékba. A kabar Liszka özvegye is egy olaszhoz ment feleségül. Utódaik Olasz-Liszkán szaporodtak el. Stopf vitéznek vasművelő szülei voltak, Németvárának felépítése után Nekese Vasvár hegyének környékén állította fel vasgyártó pestjeit és hordozható kohóit. Itt tanítgatta unokáit. Deédes halála után Piroska lett az itt maradt hun törzsek Aranyasszonya. A rimalányok képzését Deédesen és Németvárban rendezte. Centertől származott Léka nevű fia gyermekházasságban ekkor vette feleségül Dunna fejedelemasszony leányát, Serénykét. Esküvőjüket Deédes várában tartották, de később Sajó-Ordosz Németvárában laktak. Szurdok hadnagy ugyanis, amikor Budavár parancsnoka lett, Sajó-Ordosz vitézeit áttelepítette Budavárába; Sajó-Ordosz ezzel csendesebbé vált, de mindig biztos menedékhely maradt. Piroska Arany-asszony és hozzátartozói a hidegebb idő beálltával minden évben Vasvárra költöztek. Az úzok itt vasgyártó pestjeikben vasat olvasztottak és Stopf irányításával földműves szerszámokat, meg fegyvereket gyártottak. Nyáron Piroska második leányának, Palinának a birtokán tartózkodott, ott olyankor sokkal hűvösebb idő volt. A 468. év nyarán Súlyos szerencsétlenség történt, Piroska egy kis patak partján egy alvó vadmalacot talált. Az ölébe vette, mire a kismalac visítani kezdett. Erre az anyadisznó és a vadkan rárontott Piroskára és halálra sebezték. Hiába rohantak segítségére Stopf vitézei, a megvadult vadkan felhasította az Arany-asszony hasát. Mire Vasvárra szállították, Piroska már halott volt. Utolsó kívánságára Nekese hozzájárult ahhoz, hogy ha Piroska férje, Stopf élni akar az özveggyé vált idegenek jogával, költözzön haza szülőföldjére, vasgyártó harcosaival együtt.

Piroska Arany-asszonyt Sajó-Ordosz német várában égették el a Deédes halálakor alkalmazott hamvasztással. Porait a putnoki cserepesekkel készíttetett putnoki rátóban helyezték el a Sajó-ordoszi kegyhelyen. Szívét, mint a Deédesét is, csontjainak maradványaival Német várában helyezték el. Nekese 470-ben Vasvár pestjeinél mindenféle mesterségben versengést rendezett összes unokái között. Gerenna lett az első, ő örökölte tehát Nekese vasművelő pestjeit és hordozható kohóit. Gerenna erre Nekese falujából végleg Vasvárra, az úzok vasbegyűjtő helyére költözött és Ózd-kegyhelyen áldozatot mutatott be Ruda-Tóremnek. Nekese után tehát az úzok vasgyártásának irányításában Gerenna volt a második személy. Dernőnek az ércbányászok a faszénégetők és a vasforralók hegyi vastermelésében volt ugyanilyen irányító szerepe. Ebben az időben Vasvár volt a hun törzsek szövetségének gyártó és ellátó központja. Innen biztosították a Duna-menti Hun birodalom vasellátását. A teherhordó lovak Deédes falujából kerültek ki. A várvédők kiképző tábora Center lett, Sajó-Ordosz ugyanis áttért a háromnyomásos földművelésre. A német vitézek egy része, mivel itt már népes családjuk volt, végleg itt maradt. Gyermekeiket az úzok egyszerűen “Németnek” nevezték. Ezért terjedt el annyira Németvár, Piroska és Disznósd községben ez a név. Apáik német nyelvét természetesen régen teljesen elfelejtették. Nekese nem ellenezte Stopf vitéz hazatérését, így hát Joli-Tórem ünnepén elbúcsúztak tőle a Bálványon. Stopf vitéz a Felső-őri katolikus pap vezetésével elhagyta az úzok földjét. Gyermekeik közü1 egyet magával vihetett. A kis Hildát választotta. Stopf szokás szerint fehér zászlóval indult útnak. Ez volt a fogságból hazatérők közismert jele. A kis Hilda a felsőőri pap vezetésével, továbbá édesapja és 4 dadája meg 24 harcos kíséretében érkezett meg a Spree partjára. Ott már leesett az első hó. Amikor a hegyeket elhagyták, Stopf elejtett egy anyamedvét. Rögtönzött szánkón húzták arrafelé, ahol a kis Hilda új otthona lesz. Jurtabeli szállásukon berendezkedtek télire, Stopf vitéz pedig elment felkeresni hozzátartozóit. Két nap alatt megtalálta őket. Amikor a negyedik napon visszaérkezett a kis Hilda szálláshelyére, ott a kislány testőrei már a medvetor negyedik napját ülték. A Stopf vitézzel jött rokonokat boza-sörrel kínálták, és a vendégek ettek a medvetalp-kocsonyából is. Igen jónak találták. Kijózanodva tudták meg, hogy medvetoron vettek részt. Ezért a kis Hilda szálláshelyét Hild-Beerinnek nevezték. Az úzok ezt Berlinnek értették. Ez a név rajta is maradt ezen a helyen. Hilda vitézeinek parancsnoka, Doma sámán Nekese parancsára Hilda férjhezmeneteléig vigyázott a fejedelemi leánykára.

Vitézei sorban megnősültek, és 20 év alatt felépítették Berlin városát. Így tehát a városban és környékén megtelepedett úz kőfaragók és vasforralók képezték Berlin város lakóinak magját. Később volgai német csajkások és ogúzok érkeztek Berlin városába. Az úzok (palócok) nekik is megmutatták új városukat, azután azt kezdték fontolgatni, hogy vissza kellene térniük Sajó-Ordoszba. Doma sámán vezetésével 200 ogúz és 12 palóc harcos döntött a hazatérés mellett. Nekese egy falut adományozott Doma sámánnak és 12 harcosának. Ezt a falut azóta is Domaházának nevezik. Az ogúzokat Nekese fősámán Dunna asszony folyama mellett telepítette le, egy Ordas nevű településen. A daragúzokkal még megegyeztek valahogy, de az Eszékkel jött magyariakkal napirenden voltak az összetűzések. Minden rosszat egymásra kiabáltak. Az eszéki (de már kereszténnyé lett magyari) Kóródi, Magyari, Magó, Varró, Bollai, Vecsei, Gilyén vitézeket például azzal vádolták az ogúzok, hogy gondatlanok és hanyagok voltak, amikor Attilát a németek meggyilkolták. Ezért aztán ezek a vitézek népes családjukkal együtt Dernőre, meg az erdélyhegyi Magyar-Ózdra menekültek. Itt vaskészítéssel, ácsmunkával és földműveléssel foglalkoztak. Gerenna sorba járta a jó lovakkal érkezett daragúzokkal Vasvár, Gerlice, Rőce és Rozsnyó vaskészítőhelyeit, és elsősorban a furmányosokhoz osztotta be őket. Később azonban Dernőt volt célszerű fejleszteni, mert ott voltak a legjobban fejthető vaskövek. Ezért a délről érkezőket ott telepítette le. Az újonnan jöttek beházasodtak a palóc vaskészítő családokba. Gerenna egyszer Budavárában gyógyította meg Dunna fejedelemasszonyt a Bálványon szedett gyógyfüveivel. A békesség érdekében a nyugati országrészekben is megszervezte a vaskészítmények terjesztését. Megjelent a kabarok lakta másik Vasváron is, ahol a stíriai eljárás szerint folyt a vasgyártás. Itt ugyanúgy, mint a Palócföldön, Vasvár lett a készítmények begyűjtési helye és innen küldték tovább a készítményeket, Nekese budavári rendelkezései szerint. Gerennát tyumenvezérré léptették elő. Utóda a legügyesebb unokája, a Nekese által Stíriában kiképeztetett Dernő lett. Dernő aztán Ózd-kegyhelyről, mint központból irányította palócok vasgyártását. Dernő kiváló érdeme, hogy erősen szorgalmazta a faszén-égetést, és hogy az érclelőhelyek közelében hordozható kabar pestekben állította elő a vaskészítés alapanyagát. Ez Rozsnyó, Dernő és Rőce finomítóiba került további feldolgozásra. Vasvárra többnyire már a kész vas érkezett a furmányosok szekerein. Itt aztán Stopf eljárásával szerszámokat és fegyvereket készítettek belőle. Stopf itt maradt munkatársai és a stíriai vendégek továbbfejlesztették a kikészítési eljárást. Ehhez hozzájárult a kabar és palóc vaskészítők keletről hozott szaktudása, is Nekese szerint a palócok állították elő az addig ismert legjobb vaskészítményeket.

Részlet a 270. Arvisurából

Az élet nem állt meg! Tür és Szörényke rovása

Attila halála után a temetési szertartáson résztvevőkből álló hun harcosokat útba indították Etilvárra. Itt összeült az Öregek tanácsa, s úgy döntöttek, hogy a hun népeknek dél felé kell terjeszkedniük. Ellák és Dengezik az Etil, Ten és Tenisur folyók közt maradt, Csaba pedig 470-ig átvette a Jász síksági hun törzsek vezetését. Az Öregek Tanácsának rendelkezése szerint azonban a II. széki-hun tömény területétől nyugatra nem mehetett. Az avarok és a kaza-hunok között súrlódások voltak a legelőterületek miatt, ezért Aladár és felesége, Szalajka északra ment. Ott megalapították új székhelyüket, Ural-Budát a Béla törzs szomszédságában. Itt született két fiuk, Ambenik és Debrecen. Ambenik jó lovassá fejlődött. Tür sámánnal együtt elvégezte a sámániskolát, és amikor a Jász síkságot meglátogatta, egy pannon-jász leányt vett feleségül, Szatymaszt. A következő esztendőben Debrecen is eljött rokonlátogatásra. Dunna asszony ekkor arra kérte, jöjjön vissza lakni Tür sámánnal együtt a Jász síkságra. Dunna aranyasszony Budavárában lakott a Jász síkságnak idegen kalandozóktól gyakran zaklatott részén. Bár Budavár alagútrendszere jól megvédte minden támadástól, legkedvesebb unokájának, Debrecennek mégis azt ajánlotta, hogy mint tárkányfejedelem, inkább a Jász síkság keleti felében telepedjen le. Atilla nyughelyét a II. széki-hun tömény őrizte.

Szükség is volt az őrizetre. A nyughelyen tudott kincsek miatt bizony elég gyakran kellett hadbaszállniok a Fehér-és Széki-tó mellett a kincsre vágyó idegenekkel. A II. széki-hun parancsnoka, Szöged töményvezér Deédes aranyasszony és Maros fia volt. Szöged Szörénykét, Csaba és Szirma 15 éves lányát vette feleségül. Hogy kezét megkaphassa, a 31 éves Szögednek a pusztaszeri nagysüánon kellett megnyernie a lovassági viadalt. Megnyerte. A hálás Szörényke édesanyjától, Szirmától 2 évre átvette az aranyasszonyi teendőket. Deédes és Maros második lánya Torockó volt. Őt a II. avar tömény parancsnoka, Pécs vette feleségül. Pécset harcosai cserben hagyták és elvonultak a hun törzsek után. Torockó azonban édesanyja, Deédes parancsára itthon maradt. Pécs és Torockó első fia Szanka napján született, ez lett a neve. Igen jó képességű, kiváló rovósámán volt. Atilla temetési szertartását ő vezette és Atilla nyughelyét is ő jelölte ki. Szanka hol Deédes aranyasszony, hol Dunna asszony székhelyén tartózkodott, mint összekötő sámán. Egy kun vezér lánya, Majsa volt a felesége. Szanka és Majsa első gyermeke, Ilona nap hajnalán foggal jött a világra. Ő lett Lóna, a regék Tündér Ilonája. Égi lánynak, Tündérkének hívták. A kis Lóna Csaba vezér pusztaszeri palotájában született. Kiváló képességek szunnyadtak benne. Tizennyolc éves korában a rimalányok versenyén mindenben első lett és ezzel elnyerte a hun ifjúság körében megtisztelésnek számító Gyilyó nevet. A kunok nevezték így a daliákat. Gyermekkorában sokat játszott együtt Csaba egyik unokájával, Zsolttal. Amikor a Jász síksági lovasversenyt megnyerte, az Öregek tanácsának hozzájárulásával Zsoltot választotta férjének.

Zsolt édesanyja, Szörényke, a Csaba vezér lánya volt, apja Szöged pedig élete végéig lovasparancsnoka volt annak a töménynek, amelyik Atilla nyugalmán őrködött. Lóna kishúga, Iduka 493-ban született. Ilona-Léna ekkor aranyművességet tanult Aranyosszéken; aranytálakat, aranykorsókat és aranypoharakat készített. Húgát is bizonyára ilyen aranyedényekkel lepte meg. Szöged és Szörényke fölvette az Aranyosszékre érkező, Van-tó környéki papok vallását, az uruki keresztény hitet. Két év múlva Dunna asszony tanácsára, Ilona-Gyilyó is ellátogatott erős kísérettel Felsőőrbe és ott az uruki hit után, férje beleegyezésével, de titokban megkeresztelkedett a római irányítású katolikus vallásra is. Benkő és Gerőc atya keresztelte meg. Ilona-Lóna népe és Róma között később is tartották a baráti kapcsolatot. Két évvel később megszületett Ilona-Lóna második húga, Ibolya is. De anyja Majsa belehalt a szülésbe. A kun dombok alatt temették el. Három év múlva, 500-ban újabb csapás érte Ilonát. Férje, Zsolt egy külföldi kalandozás utáni vadászaton életét vesztette. Zágonban temették el. Ilonának Zsolt halálakor kiskirálynői rangja volt. Nem sietett újra férjhez menni. Készült a birodalmi nagy szellemi vetélkedőre. Ezt 503-ban tartották. Tudományban, művészetekben, vitézi tornában egyaránt Ilona lett az első, sőt a lovasversenyben is. Az Öregek Tanácsa ekkor nagyfejedelemmé választotta. Harminckét éven át töltötte be ezt a méltóságot. Nagy szellemre valló intézkedéseivel és békeszeretetével kivívta mindenkinek az elismerését. Köztiszteletben és közszeretetben élt. Rómában nem járt, de 530-ban a bizánci udvar meghívására elment Konstantinápolyba. Az utat Érd vezér lovasai és Doma fősámán ogúzai tették biztonságossá lovascsapataikkal. Benkő és Gerőc atya pedig mindenütt elől lobogtatta a keresztény zászlókat.