22.

AZ AVAR KINCSEK VISSZASZERZÉSE

299. Arvisura Gádor beavatott tanfejedelem rovása

Az 5075. medvetoros évben Füzesgyarmaton tartottak sámánképzést. Levente végezte a táltosok, Báj pedig a kun-úz-besenyő sámánok képzését. Levente ekkor még mély gyászban volt, mert felesége, Ibolya önkéntes máglyahalállal szentelte meg a beavatott-központ átköltöztetését. Levente így is vállalta, hogy a hosszú gyásza alatt a sámánok és táltosok képzésének minden ágazatában 2-2 ifjút képez ki. Ilyen nagy létszámra azért volt szükség, mert az ország keleti és északi részén sokan voltak, akik nem vették fel sem a római, sem a bizánci kereszténységet. Különösen arbag-táltosokra volt nagy szükség. A keresztény papok ugyanis azt mondták: Minek kell a betegeket gyógyítani? Ha a jó Isten úgy akarja, a betegek anélkül is meggyógyulnak. Ilyen körülmények között az arbag-sámánokat és táltosokat országszerte nagyon megbecsülték. Gádor beavatott a Van-tó környéki és az ujgur-földi képzésről érkezett. Képzettségére való tekintettel az Élet templomából küldték, ott tanfejedelem volt. Tanításából még a fősámánok és főtáltosok is sokat okultak. Nem csoda: 20 évi képzés állott a háta mögött. Az ősi szóbeli hagyomány alapján azt tanította: Kaltes asszony égi földjéről óriási termetű, bölcs emberek szálltak le a Földre. Itt a pateszik számba vették Joli-Tórem földjének minden ismeretét, de az égiek a földiekkel házasságot is kötöttek. Az Égi hatalmasságok közötti viszályok folytán azonban a Földön nagy égiháborúk és földrengések keletkeztek. Ezek Joli-Tórem földjét majdnem elpusztították.

Az égi eredetűektől származók azonban a Kaltes-asszony földjéről származó ismeretek alapján már előre tudták, hogy nagy jégáradat következik, és az elpusztítja a lakott területek nagy részét. Ezért valamennyien melegebb vidékekre vándoroltak, dél felé. De ez se oldott meg mindent: nemcsak a régi helyükön maradottak, hanem a délebbre vándorlók nagy része is elpusztult. A visszamaradók a melegvízforrásoknál kerestek menedéket, de nagy ínségükben olykor még egymást is megették. A szívósabbak mégis eljutottak Ataiszba. Ott soha nem volt hideg. Itt a Kaltes asszony földjéről származó ismereteik felhasználásával elkezdték a földek művelését és az állatok megszelídítését. A pateszik templom-központú gazdaságokat állítottak fel. Amikor a Kaltes asszony szekerén egy újabb csoport érkezett, a Kékleny hegységben szekerük darabokra tört. Ez a csoport nyolc férfiből és három nőből állott. Ataisz régi lakóinál minden tekintetben sokkal okosabbak voltak és minden tekintetben sok jótanácssal látták el őket. Eleinte csak egymás között házasodtak, de később Ataisz régi lakóival is kötöttek házasságot. Ezt az új intézményt ők ismertették meg a termékeny sziget lakóival. Elmondta továbbá Gádor beavatott, hogy Arvisura-Anyahita, a legokosabb és legképzettebb égi asszony gyermekszülés következtében lábaira megbénult. De még így is igyekezett hasznukra lenni a földieknek: égi jelekkel agyagtáblákra karcolta az Égiek tudományát és rajzokban képet adott a földieknek a Földről is. Az égiektől származó beavatottak később Ataiszban Arvisura-Anyahita írásjeleivel írták meg a hagyományok alapján a csaknem teljesen elpusztult eljegesedett régi birodalmuk történetét. Ezt az írás-tömeget Ataisz elsüllyedése előtt Buda birodalmába menekítették a Nagyvizek mellé. Itt, Nippur beava-tott pateszi csoportok őrizték sokáig, majd az özönvizek idején Szavárd-földjére vitték. A szavárdok pedig lassankint mind lemásolgatták. Amikor Szumír vezér visszatért a bő vizek birodalmába, ott is az Ataisz-beliekhez hasonló kegyhely-gazdaságokat alakítottak. Így keletkezett sok városállam.

Ataisz írásjeleit később elhagyták és az agyagtáblás oktatás bevezetése mellett a tanuló fiatalok részére új jeleket állapítottak meg. Ezekkel készített feljegyzések segítségével ellenőrizték kegyhely-gazdálkodásukat, de a Kaltes-asszony földjéről később érkezők segítségével fokozták is égi tudásukat. A 24 hun törzs szövetsége ilyen tudással tartotta fenn régi ismereteit és ápolta ősi kapcsolatait, mindig figyelembe véve a Szavárdiabeli Ataiszi tudást is. Régi Szavárd-vázlatok alapján felkeresték a jégárból újra kiemelkedő ősi lakhelyüket és ott elszórt településeket létesítettek. Így került sor a Meleg-vizek birodalmának felkeresésére is. A 24 hun törzs szövetségének kalandozó sámánjai a vitézekkel együtt itt is megtelepedtek. Ezeket a telephelyeket százévenként meglátogatták. Így került sor Pannon vezér, majd Atilla és később Baján nevéhez fűződő honfoglalásokra és legutóbb a megszakítás nélkül itt élókkel való egyesülés útján a magyar törzsszövetség megalakítására. Ennek idejében Kurtán fejedelem megbetegedett; már csak a Pannon-föld elrendezésére volt ereje. De öccse, Árpád magára vállalta az Encs-Enns folyóig terjedő államszervezést, Kalágé és Lóbérc visszafoglalását. Árpád tehát Kalágén (Klagenfurton) keresztülhaladva (ahol, amint tudjuk, Bős tudunt meggyilkolták), seregével megjelent Berengár király hadainak közelében. Követeket küldött hozzá és visszakövetelte az elrablott avar kincseket. Berengár főurai ez ellen tiltakoztak. Árpád kabar törzsei erre megtámadták és le is győzték Berengár harcosait. Árpád ez után még 899 telén újra riadóztatta a 10 magyar harci egységet és 900-ban 4000 új lovassal újra átvonult Kalágén. Apor pedig a Csörsz-vonal kiképző parancsnoka feleségének, Kendicének a bíztatására riadóztatta a Csörsz-vonalon kiképzett harcosokat és Kurtán fejedelem engedélyével 50000 lovas élén ő is megindult Kalágé felé.

Berengár a Brentai csatában súlyos vereséget szenvedett. Azt, hogy ilyen nagy haderő felvonultatására sor kerülhetett, elősegítette az is, hogy 899 nyarán igen bőséges és zavartalan aratás volt. Így aztán a Csörsz-vonalról elindított Apor-sereg helyett két újabb korosztályt vonultathatott be Kurtán fejedelem. A tavaszi munka nagy részét elvégezték Kendice leány-csapatai, az aratás pedig az utánpótlási vonal harcosaira maradt. Az avar kincsek visszaszerzése már azért is nehézségbe ütközött, mert az arany és ezüst tárgyak nagy részéből közben templomi kelyhek és oltári szentségtartók készültek. Berengár királlyal tehát úgy egyeztek meg, hogy évenként 10 véka ezüsttel, vagy beolvasztott aranytömbökkel ad kárpótlást az elrabolt aranykincsekért. Az első, 899. évi 10 véka ezüstpénzt Árpád szétosztotta harcosai között, az újabb, 900. évi hadisarcot pedig Kurtán várába szállíttatta. Ennek azonban voltak már előzményei is. A Pelsőcz-féle Arvisurákat ugyanis Verecke fejedelem még 880-ban átadta Árpádnak és Árpád már 881-ben megjelent tárkánykiképzésű seregével a Bécsi medencében. Az akkor ott megtalált avar kincse-ket össze is szedte. A nyugati fejedelmek tehát már akkor tudtak róla, hogy az Avariából a Tenisur (Dnyeper) vonalára küldött avar ifjúság egyik életcélja minden elorzott kincs visszakövetelése. Így aztán egyik környékbeli király se avatkozott bele abba, amikor Árpád Bécs környékén igazságot teremtett. Ebben az ügyben Arnulf is támogatta a Berengár elleni csatát. Az Ibbs és a Morva jobb oldali gyepűin összeszedett avar kincseket Boron, a Morva-parti határőr-parancsnok még 899 tavaszán Veszprémbe szállította, Kendice aranyasszony szálláshelyére. Boron, hogy Árpád tárkányfejedelem hadmozdulatait fedezze, csapatait Boronáról az Encs (Enns) és Alsó-Morva vidékére vezényelte. Arnulf az avar kincsek egyik kis hányadát a templomokból 899 őszéig be is szolgáltatta Boronnak. Ezeket Kurtán várában helyezték el. Kurtán fejedelem nyáron a régi római városban épített nyári lakában tartózkodott, télen pedig a Budavár hegyének északi oldalán épített Kurtánvárában.

Állandó fejedelmi őrsége is itt állomásozott. Ide közelebb voltak az aranyasszonyok melegvizes forrásai, ahol betegségére keresett gyógyulást. Boron Berény nevű fiával küldte a kincseket Kurtánhoz. Kurtán a vég-gyepük vitéz fiatal harcosát Kurtánvár parancsnokává tette, s elrendelte, hogy a Pelsőcz-féle Arvisura alapján keresse, kutassa az elrablott avar kincsek hollétét. Elrendelte azt is, hogy a baszkorok földjén lévő avar kincseket meg kell hagyni a baszkok tulajdonában, mivel ők beletartoznak a hun törzsszövetségi népek nagy családjába és közöttük is sok uruki keresztény van. A Berengár-féle tíz véka ezüstpénznek szétosztása Árpádot annyira közkedveltté tette, hogy Kurtán fejedelem halála után nemcsak a magyar törzsszövetség, hanem a 24 hun törzs szövetségének őstelepesei is vezető fejedelmükké választották. Berény, aki tudott mindenről, amit a kabar Pelsőcz, illetve Keszt fejedelemasszony rovósámánjai feljegyeztek, elkezdte az avar kincsek összegyűjtésének irányítását.

Elkészíttette az Avaria-Curia-féle nyilvántartást, s annak alapján 899-től 970-ig Bajorországban, 900-tól 950-ig Lombardiában, 937-ig Dél-Itáliában, 955-ig Karoling Franciahonában és Svábországban, 936-tól 938-ig Csehországban, 934-től 970-ig Bulgáriában, 900-tól 948-ig pedig Konstantinápolyban került sor visszaszerző kalandozásra. Ez ellen különösen az évről évre visszatérő kártérítés után nem egy érdekelt erősen tiltakozott. Maga Árpád 902-ben Morvaországban végzett összegyűjtő munkát. Amikor emiatt a bajorok összefogtak és hadba indultak Árpád ellen, Árpád a Csörsz kiképző vonal vitézeinek felriasztása után Pozsonynál csúfos vereséget mért rájuk. Utána jött a szászországi hadjárat. A csapatok onnan is nagy mennyiségű avar kinccsel tértek haza. Árpád halálos ágyán megeskette Zsoltot, az ifjú fejedelmet, hogy élete egyik legfontosabb feladatának fogja tekinteni az avar kincsek elrablása miatt járó évi adók behajtását és az Avar-Curia által megjelölt kincsek visszaszerzését. Remélte, hogy mindezek birtokában, tekintettel hazánk földjének termékenységére is, a nép jóléte legalább száz évre biztosítva lesz. Meghagyta Zsoltnak, hogy ápolja a magyarok és besenyők barátságát. Végül hangsúlyozta, hogy a budavári beavatott központot, minden körülmények között fenn kell tartani, mert az biztosítja hazánk védettségét. Zoltán-Zsolt-Zolta fejedelem minden évben csakugyan ki is küldte az évi adó beszerzésére az Avar-Curia legénységét, illetve a kalandozó ifjúságot az avar kincsek felkutatására és összegyűjtésére. Ha csapatait támadás érte, azok a legtöbb csatában győzedelmeskedtek. Így a szászországi hadjáratokban a 924-933 közötti kilenc évi fegyverszünet után 938-ban is. Győztes harcokat vívtak az alánokkal együtt 934-ben Konstantinápolyban, 934 őszén pedig a besenyőkkel együtt Macedóniában. Itt azonban a besenyők egy része átpártolt Bizánchoz és császári testőrök lettek.

De szenvedtek Zoltán csapatai vereséget is. 913-ban az Inn mellett érte őket vereség és Szászországban is a merseburgi vereség után békét kellet kötniük. I. Ottó császár maga mellé állította Bajorország, a német hercegségek, Csehország és Észak-Lombardia vezetőit és 936-951 között egységesen léptek fel a magyar csapatok ellen Augsburgnál 955-ben meg is verték Zoltán fejedelem seregét. Erre indította útnak a Budavári Beavatott központ a tíz töményt kitevő besenyő segítséget. Nyugat ennek már puszta hírére megborzadt, pedig akkor a besenyők Jula és Kapgán törzse, illetve Jirkó fejedelmi tábora még csak Magyarország keleti határán táborozott. Zoltán minden hatalmat Taksony kiskirályra ruházott. Taksony a 947-955 közötti éveit szentelte az avar kincsek visszaszerzésének. 955-ben, amikor atyját másodszor is agyvérzés érte, átvette a hatalmat. A besenyőkkel sok káliz és böszörmény is érkezett. Izbeg a böszörmények üzbég származású parancsnoka megnyerte Taksony bizalmát és a 24 hun törzs szövetségétől kapott erkölcsi támogatással és többféle segítséggel rendbe hozta az ország pénzügyi helyzetét. Azzal kezdte, hogy megszüntette a nyugati kalandozásokat és azok helyett kereskedelmi kapcsolatokat szervezett. Ezekre a kereskedelmi utakra táltosok is elkísérték a kereskedőket, és ha eközben avar kincsek nyomára bukkantak, erről értesítették az Avar-Curiát. 970-ben a déli kalandozások is vereséggel végződtek Arkadiopolisz mellett, az orosz-bolgár-besenyő szövetkezés miatt. Az orosz Szvatoszláv “kazárölő hőst” ezeknek az eseményeknek a során Kurja besenyő vezér levágatta és koponyájából ivókupát készíttetett. Taksony halála után 970-ben Gejza lett a nagyfejedelem. Neki most már döntenie kellett afelett, hogy a nyugati, vagy keleti irányzathoz csatlakozunk-e. Kurtánvárában az Avar-Curia megbeszélésén Nyugat mellett döntöttek, bár Gejzát a keleti egyház keresztelte István névre. Géza fejedelem az első időkben a pénzeire is 4 mezopotámiai háromszöget veretett.

Géza fejedelem a 973. évi bölénytor (március) havának 23. napjára elküldte 12 vezető emberét a quedlinburgi értekezletre. Ezen Harold dán, II. Boleszláv cseh és Meskó lengyel uralkodó is megjelent kíséretével. A 12 magyar főembert 24 harkából álló lovas kíséret követte, hogy a tárgyalásokon segítségükre legyen. A főemberek között ott volt Fajsz ifjúsági fejedelem, Botond-Bereg, Csák főtáltos, Tormás, Dobun varég parancsnok, Koppány, Tomaj, Urkund Kölpény, Tonuzaba besenyő, Pata palóc, Kalán üzbég és Beled karatán parancsnok. Beled fia, Márom a 24 horkából tolmács-tanácsadó csoportot alakított. A 24 horka ugyanis már mind részt vett vagy az egyik, vagy a másik kalandozáson, valamilyen nyelvtudásra már így is szert tettek, de a hadifoglyokból az Avar-Curia részére alakított munkatáborban még jobban elsajátították a foglyok nyelvét. Így aztán mindegyik tárgyaló félhez lehetett megfelelő tolmácsot biztosítani. Minden megjelent uralkodó elismerte Szent Péter utódjául a római pápát és hűbériséget fogadott neki. Úgy döntöttek, hogy valamennyien felveszik a római irányzatú katolikus hitet és Istennek tetsző békességes életet biztosítanak egymásnak is és az uralmuk alatt élő népeknek is. Mindannyian megfogadták, hogy a lakatlan gyepüket benépesítik. Mi magyarok, az Encstől visszavonultunk a bécsi medencéig, megtartva Alsó-Morvát. A megállapodás szerint mindkét oldalon megmarad az őslakos avar lakosság. A gyepűt Bécs, Borona és Mura síkságán 1-1 lófutamodásnyira állapították meg. A nyugati hatalmak határaink biztosítását nem kifogásolták, de azt követelték, hogy a Csörsz vonalán szüntessük meg a hadi kiképzést és csak a vármegyék székhelyén legyen fegyveres őrségünk,-   amint nyugaton van-a vármegyék avarkori létszámát, 18-at, felemelték 24-re. A régi őrség egyenként 400 fővel csak 7200 fegyveres őrt jelentett volna és ezt a küldöttség kevesellte. A vármegyék számának felemelésével a fegyveres őrök létszáma 10000-re emelkedett. Hittérítési dolgokban a római pápa, Istentől kapott hatalmára hivatkozva, a mainzi érseket nyilvánította illetékesnek. Meskó fia, Bátor-Boleszló fia és Koppány ez ellen az utóbbi elképzelés ellen erősen tiltakozott. Nálunk másféle előzmények voltak: Fajsz, aki 950 táján lett a határőrség ifjúsági fejedelme, Koppány lemondásától kezdve az uruki egyházat vezette. Az összejövetel végül úgy határozott, hogy a biztonságos és békességes élet reményében fokozatosan átveszik a nyugati kereszténységet és abban Istennek tetsző életet fognak élni. A mainzi érsek kijelentette, hogy Pannóniát, mint Avaria volt részét Magyar-ország részére az egyház is örökre biztosítja. Ilyen előzmények után kezdte el a mainzi érsekség a térítési kísérleteket. 20 év múlva tartották Kurtán várában az Avar-Curiának azt a tárgyalását, amely a 992. évi Veszprémi-Nyitrai Nagyszalához vezetett. Ezen részt vett Gejza-Géza-István nagyfejedelem, Csák táltosfejedelem, Fajsz tárkány-fejedelem, Gyula lovasfejedelem, Vászoly horka, Jirkó-Jákó kunmagyari, Koppány káma-magyari megbízott, Sarolt-Csantavér aranyasszony, Vászoly-Szavárdi uruki főtáltos, Söpte-Szavárdi testvére, Vajk ifjúsági fejedelem és Márom, a Morva-Bécs-Mura vidék határőrparancsnoka. De nem volt ott Piroska ifjúsági aranyasszony, Aba-Sámuel jegyese.

Ő akkor Nyitrán végzett sikeres koponya műtétet. Ajtony beavatott fejedelem tiltakozott a nyugati irányzatú vallás ellen. Szerinte, a beavatottak már előre látják, hogy a nyugatiak meg fogják tiltani a papok nősülését: ez pedig a magyarságnak sok gondot okozna. A megjelent 24 bíró szavazata mindig 12:12 arányban oszlott meg, ezért valamennyien Nyitrára mentek, hogy Piroskát is belevonják a vitába. Itt végül 13:12 arányban amellett döntöttek, hogy a mainzi érsekség irányítása mellett a nyugati kereszténységet fogják felvenni. Ez ellen Ajtony is Vászoly-Szavárdi is teljes erővel tiltakozott. Szerintük a tervezett térítés lelki kényszer, azt pedig nem fogják tűrni, hogy az eddig lelki szabadságban élő nemzetségek “rabok” legyenek. A mainzi érsekség azt javasolta, hogy a térítést azok a hun származású keresztények kezdjék el, akik Bruno vezetésével, mint Engadin és Vízvár (Wasserburg) papjai és lovagjai érkeznek ide. Hont, Pázmány, Vecelin és Héder lovag a királyi udvarban rendezkedett be, a besenyők pedig Encstől visszahúzódtak Sankt Pöltenig. Géza után fiára, Vajk-Istvánra maradt a feloszlatott Avar-Curia személyzete. Belőlük került ki az udvari kancellária. A 973-as csatlakozásnak a 992-es Nagyszala határozatának következtében hun-aleman és a királyi sereg felszámolta a Koppány-Ajtony vezette ellenállást. Ennek viszonzásául a besenyők István fiát, Imre herceget egy vadkannal széttépették, majd a második kiskirályt, Erős Csák fiát, Zoltánt is megölték a bihari dukátusban. Vászoly főtáltos, akinek Erős Csák leánya, Korpona volt a felesége, tiltakozott az ellen, hogy István király leánytestvérének a fiát: Orseolo Pétert jelölje utódjául, hiszen az utódlás az Árpád-házi hercegeket illeti. István lovagjai erre Vászolyt megvakították. Fiai: Endre, Béla és Levente Kővárra (Kievbe) menekültek. Átvitték magukkal Kurtánvár beavatott sámánközpontját és az Avar-Curia okmányait, bár ezekről küldtek másolatot Istvánnak is. Levente felesége önkéntes tűzhalállal szentelte meg a sámán-központ áthelyezését. Ilona hercegnő már 1022-ben értesítette bátyját, hogy Henrik halála után a németek nagy sereggel készülnek Magyarország ellen.

István jól kiképzett sereggel várta Konrádot és 1030-ban a németeket a Lajtán túlra vetették vissza, mégpedig területszerzéssel. Gizella házasságával kapcsolatban a magyarok megegyeztek a bajorokkal a határkérdésben, de a németek a megállapodást nem tartották meg. Az egyezményt III. Ottó előtt kötötték Régensburgban Gizella és Avaria érdekében. Ebben a németek örökre lemondtak Pannóniáról. A németek István halála után is gyakran megsértették a megállapodást, de a magyarok ragaszkodtak az Avar-Curia okmányai között őrzött bizonyítékokhoz. Ezért ültették királynak Péter helyére Aba-Sámuelt, majd Péter újabb kísérlete után Endrét választották meg királynak. (Endre várát (Szentendrét) I. Endre építtette. 1049-ben ide telepítette az uruki keresztény egyház papjait. Itt helyezte el az uruki egyház szent tanainak gyűjteményét és az Avar-Curia okmányait. Az avar kincsek nyilvántartása még Mátyás király alatt is létezett. A nyilvántartást a szerzetesek Csák Máté parancsára a kurtánvári alagút-rendszerbe falazták be. Mátyás király a feljegyzéseket a Füzes-gyarmatról jött sámánok tanácsára megkerestette, és ez után hajtotta, régi jogon, uralma alá Stájer-országot, a Bécsi medencét, Cseh-és Morvaországot, valamint Sziléziát.) Meg jegyzés: Gádor tanfejedelem rovását Mátyás király sámánja, Ogurdás lemásolta, majd magával vitte Gyeretyán fejedelemhez. Ez a másolat valahol Magyarka romjai alatt megtalálható.

VIHAR-ISTEN LOVASAI

239. Arvisura Daróc-Béla, Gerecsák rovása

Amikor Domonkos-Mihály-Turu, aki Rómában, Bizáncban és Urukban kapta ezt a három nevet, bejárta a 24 hun törzs szövetségének ismert területeit, Uruk város urától egy ottani ménesből való három éves kancát kapott ajándékba, hogy azon térjen haza. Tulia püspök elmondta Domonkosnak, hogy az uruki püspökség, mely a Megváltó születése után 430 évvel még közismerten gazdag tartomány volt, a gyakori rablások folytán mind ember, mind jószágállományban igen megfogyatkozott. Valamikor csak szamárral szántottak, de egyszer a Hétsas birodalmából egy ménesgazda jött oda és az a lovaival fellendítette a gazdaságokat. Csakhogy a pusztai rabló lovasok lassankint mindent tönkre tettek. Erre a ménesgazda Kurdia felé vette az útját, lovas legényeivel együtt. Ennek a Zalpa nevű lovas vezérnek volt egy gyakran ismételgetett mondása: “Aki nincs tudatában a múltjának, annak nincs mit várnia a jövőtől. Az a nép, amelyik megtagadja múltját, elveszett.” Tulia püspöke elmondta még Domonkosnak, hogy a végén talán ő is az ummai úzok példáját fogja követni, és vagy a Van tó környékére, vagy Ujguria hegyeibe vándorol. Domonkos, amint testben-lélekben elég erősnek érezte magát, a hosszú útra, az ummai úzokkal elindult Magyarország-felé. Amikor Agadi városába értek, Vihar-Istennek nevezett kancája elszabadult és kifutott a pusztaságba. Harmadnap éjszakáján jött vissza az Agadi lóállásba nyakán vérig harapdosva. Turu táltos gondosan mosogatta gyógyfüvek levével paripája nyakát és a sebek egy hét alatt be is gyógyultak. Ha valami veszedelem közeledett Turu táltos karavánjához, ez a paripa mindig jelezte a bajt. A lovat szertelen vadsága miatt kiscsikó kora óta Viharistennek nevezték. Ez az istenség volt a kaszu törzs istene a Hétsas birodalmában. Amikor a 2285. medvetoros évben (Kr.e. 1755) Gandás és Köncsög nyerte meg az Ordoszi Puszta-szeren a sámán-vetélkedőt, Gandás egy olyan lovat lovagolt, amelyik egy vihar alkalmával, éppen a Viharisten ünnepén született a Góbi-sivatagban. Ezért a lovat ennek az istenségnek a nevéről nevezte el. Turu paripája is az Úr melletti sivatagi lóállás tövében született. Több elsőszülött kiscsikó közül csak ő maradt meg a ménesben.

A Viharisten nevű kancának Hétváros romjai mellett született meg az Agadiba szerzett kis csikaja. Megerősödését Turu táltos megvárta. Közben Hétváros és a hettiták birodalmának történetét és vallási viszontagságait tanulmányozta. A helyszínen lett világos előtte, hogyan lett a kaszu törzs Hétsas birodalmának legbiztosabb támasza. Mire a kis Viharisten megerősödött, nyugodtan indult haza bizánci szerzetesi ruhában, Géza nagy-fejedelem karavánjával. A hegyvidéki kaszuk akkor még kiváló kardokat és tőröket készítettek.

Turu aranyosszéki arannyal fizetett és jól felszerelte karavánját kiváló fegyverekkel. Az ummai úzok még tudtak beszélni a kaszu tőrkészítőkkel. Közülük elég sok fiatal csatlakozott Turu karavánjához, szintén szerzetesi ruhát öltve. Mire Bizáncba érkeztek, 48 főre emelkedett létszámuk. Hétsastól Bizáncig Turu sámán a bizánci keresztény hitre oktatta kaszu legényeit és mire az Aranyszarv öbölbe érkeztek, készen állottak a megtérésre. (Ebből a csoportból lett később Uzdi-Szent-Péter lakossága.) A bizánci székesegyházban Domon-kos püspök az egész karavánt megkeresztelte bizánci hitre. Kihallgatáson fogadták a császári palotában. Itt ígéretet kapott arra, hogy Hunia-Avaria megtérése után egy pátriárkát neveznek ki Budavárra. Domonkos nem nagyon bízott ebben az ígéretben. Bizáncból bolgár kísérettel indították útnak Domonkos karavánját. Útközben mindenki dédelgette a kis lovacskát és mire Bödön városánál elérték a Dunát, a Viharisten szép paripává fejlődött. Domonkos innen az Aradi ispánság területén levő birtokára vitte a paripákat és a sivatagban jól megedződött lovakból lassanként egy egész ménes lett. A 48 főből álló közösség volt a gondozója. De amikor a másodszori szaporítás idején odakerültek a nyugati hittérítők, a római hit felvétele után az immár hatéves lovakkal elmentek Székely-Szent-Demeterre. Onnan egy év múlva Gelyza fejedelem döntése alapján Uzdi-Szent-Péterre vezényelték az umma úzokat. Itt épp ekkor szentelték fel a római katolikus templomot.

Ezzel indult meg Erdőelvén a nyugati keresztény települések sorozata, addig csak bizánci hittérítők járták Erdőelvét. A törzsménes Domonkosnak Arad-ispánsági birtokán maradt. Az úzokat és kaszukat a hidegebb időt jobban bíró kabar és ordoszi lovakkal látták el. Amikor Domonkos-Mihály-Turu, Géza nagyfejedelem halála után az ifjú Vajk parancsára Bizáncon keresztül Rómába ment, Bizáncban nem talált kellő meghallgatásra. Ezért Domonkos Ottó tanácsára nyugati királyi koronát kért az István névre megkeresztelt Vajk fejedelem számára. Ezt a ravennai zsinat határozata értelmében meg is kapta, Domonkost pedig Magyarország első érsekévé szentelték. Domonkos érsek az ifjú Sebestyénnel megszervezte a 6 püspökségből álló esztergomi érsekséget. Az aradi birtokán nevelt sivatagi ménesnek a felét Bábolnára hozta. Ebből a ménesből aztán megajándékozgatta a fejedelmi ifjakat. A ménes később királyi tulajdonban fejlődött tovább. Tizenötödik születésnapján Endre is választhatott egy csikót István király ajándéka képpen. Endre a kis Viharistent választotta, öccsei Béla és Levente pedig a Marast, illetve Adanát. Ezeket a csikókat aztán Csákváron a Korpona istállójában nevelték tovább, majd az Endrevári karámban idomították be őket. A kis lovacskák szinte a fejedelmi ifjakkal együtt nőttek fel. Endre-András vitéz, a Viharistenen ment Endrevárról a pusztaszeri Nagy-Süánra. Minden futamot megnyert. Maga István király is büszke volt rá, hogy Endre az ő királyi méneséből származó lóval győzelmeskedett. Béla ... határőrségi Bélavárról, Levente pedig Kolozsvárról érkezett erre a versenyre. Az 1030. évben megrendezett pusztaszeri Nagy-Süánon részt vett fejedelmi ifjak mind vállalták, hogy 1030-1035 között valamennyien kiveszik részüket Budavár beavatott központjának a Budavár-Abavár-Lebedvár-Kevevára útvonalon lebonyolítandó áttelepítésben. A Budavári beavatott központ lassú áttelepítése már 1015-1022 között megindult, de a pusztaszeri megállapodás szerint 1035-ig be kellett fejezni. Ez a magyarázata, annak a pusztaszeri Nagy-Süán fontosságának, mert részt vevői felesküdtek az átszállításban való közreműködésre. Ezek voltak:

   Az Élet kegyhelye kimenekítésének gondolata a királyi családtól: Tolma-Judittól és Orseolo Ottó feleségétől, Ilonától eredt. A királyi család egyes tagjai is részt vettek benne. Az egyik legfontosabb szállítmányt, a Szövetség ládáját 1301 Aranyasszony havától 1031 Aranyasszony haváig öt fejedelmi személy szállította el Budavártól Abavárig: Bogyiszló, II. Ajtony, Győr, Bagamér és III. Zoltán. Imre azért nem tudott ebben részt venni, mert éppen a Tiszakeszi és Pozsonykeszi között állomásozó tárkánysereget kellett II. Konrád ellen mozgósítania. Ennek a szállítmánynak gyors és biztonságos elvitele azért volt fontos nehogy az avar kincsekhez hasonlóan ezek a hun törzsszövetségi értékek is a német császárság kezére jussanak.

Az Arvisurákat az itt megnevezettek szállították Abavárról Lebedvárra: 1031 Aranyasszony havától 1032 Aranyasszony haváig

       Az egész mentési munkát az ország területén Csaba nádor irányította, lovas kíséretével. Endre, Béla és Levente 1030-1035 között az országhatár és Kevevára között vett részt a munkában. Az őrség mindig 5-5 személyből állott. Ha valaki akadályozva volt, a hatodikra akkor került sor. A felsoroltak közül egyszerre halt meg Csaba nádor és Aba Sámuel a ménfői csatában; később II. Lebed és Kipcsák is a baskir-mohamedánok ellen vívott szablyás ütközetben. Abasárnak egyik legszebb hőstette az volt, amikor megsebesült édesanyját, Piroskát a legvadabb csata forgatagában megkereste a rimalányok seregében, hordszéken, Abavárra vitte és 3 hónapi kezeléssel kigyógyította. Piroska még részt vett I. Endre-András koronázásán, sőt Endrét ő segítette fel Viharisten nevű lovára, amikor fellovagolt a koronázási dombra. A koronázási domb földjét 72 ispánságból hordták. 1030 Pünkösd vasárnapján a pusztaszeri lovasverseny alkalmával azt döntötték el, hogy ki legyen a pünkösdi király, aki az ősi regevilág emlékanyagát az országból kimenekíti. Géza unokája Endre királyfi lett az első, ő vette hát a kezébe az Élet kegyhelyének a jövőjét.

Endre Pünkösd után Kevevárába ment, Imre pedig átvette a Csörsz vonal parancsnokságát. 1030. július közepén már legyőzték II. Konrád német császárt és Avaria örökségéből visszakapták a Lajtán túli területeket. De az ifjúság az Encs vonaláig akart felvonulni. István azonban visszaparancsolta őket, Zsadányig. Ekkor lett Imre királyfi a bihari országrész tulajdonosa. Endre igen kapós volt Bölcs Jaroszláv kevi orosz fejedelem lányai között. Anasztáziát vette feleségül. Levente Ladomér fejedelmének lányát, Ibolyát vette el. Ibolya Lebed lovasfejedelemnek volt a leszármazottja. Kurtán várában nyerte el a beavatottságot és Ildikó lett a neve. A fejedelmi ifjak a Szent Illés székesegyházban jöttek össze újabb tanácskozásra. Ez a templom volt az uruki keresztények temploma. Altemplomában alagútrendszer volt. Ez az “alsó világ” kötötte össze a kolostort a monostorral. Mindig a Gyarmat-törzs és a Nyékiek közös temploma és alsó világa volt. Endre ezen az összejövetelen István király tudtával arra kérte a rimalányokat és a kispapokat, hogy az Arvisura hagyomány óriási tömegét 5 példányban másolják le, és ezzel tegyék lehetővé, hogy az ifjúság ebből erőt merítve meg tudjon állni az idegenek gyilkos tengerében. Endre 3 másolati példányt a pásztói, a pentelei és a zebegényi Domonkos rendi magyar kolostor alsó világában helyezett el. Egy példányt az Avarbástya alsó világában őriztetett. Az ötödik példányt pedig az újonnan épülő Endrevár altemplomában helyezte el. Mivel az Endrét, Bélát és Leventét kísérő lovasok mind legények voltak, meg is nősültek. A kievi Szent Illés székesegyház leánykórusából választottak maguknak feleséget. De a lányok előbb rima-lányok lettek és részt vettek az Arvisura-lapok másolásában. Mikor a besenyők István fiát, Imre herceget egy feldühödött vadkannal halálra maratták (hasát felhasíttatták), Endre, Béla és Levente Kevevárán tartózkodott. Bölcs Jaroszláv fejedelemnek is, meg a lányának is, Anasztáziának nagyon, tetszett a Viharistenen vágtató Endre-András herceg. Jaroszláv alkudozott is a paripára, de Endre sehogy se akart megválni tőle. A Viharisten harmadéves kiskancáját azonban Jaroszlávnak adta. Bölcs Jaroszláv erre azt mondta: “Ha már ennyire megtiszteltél, ilyen fejedelmi ajándékkal, kérhetsz tőlem viszonzásul bármit.” “Fenséges Uram-kapott a szón András akkor-Anasztázia lányod kezét ne tagadd meg tőlem.” Így lettek a fejedelemfiak Bölcs Jaroszláv szövetségesei. Amikor István királynak tudomására jutott, örömmel adta ő is a hozzájárulását a házassághoz. Ez István királynak is, meg az Imre halálában teljesen ártatlan hercegifjaknak is nagyon megkönnyítette a helyzetét. A három herceg származása körül sok mindenféle mende-mondát terjesztettek.

Az igazi helyzet a következő:

         Erős Csák lánya, Korpona rimalány megsajnálta Vazult és országjáró útján énekét pengetős hangszerrel kísérte. (Vazult megvakították.) Ebből szerelem lett és Vazul feleségül vette Korponát. Három fiuk és több lányuk született. A három fiú Csákváron és Nyitrán nevelkedett fel, II. Zoltán, III. Zoltán és Imre királyfi társaságában. Imre királyfi legjobb barátja Csák fia, III. Zoltán, a későbbi Erdőelvi kiskirály. Az 1030. évi pusztaszeri Nagy-süánt Endre királyfi nyerte meg és ez nagyon megemelte a tekintélyét az Avaria-Pannónia-Magyar törzsszövetségben. A vezéri teendők ellátására a hun törzsszövetség akkori területén őt tartották legalkalmasabbnak. Endre első dolga az volt, hogy lerakta Endre-vár alapjait és a 72 ispánságból összehordott dombocskán felállította a “Barátság oszlopát”. A szaka birodalomból származó szokás szerint ez előtt esküdtek fel a baráti harcostársak. Ilyen baráti harcostársak voltak: Bogyiszló, Imre, Győr és II. Ajtony. Mind a négyen 1031. Szeptember 2-án haltak meg. III. Zoltán és Bagamér 1036-ban, Abasár és Endre 1060-ban, Csaba nádor és Aba Sámuel 1044-ben, II. Lebed és Kipcsák 1063-ban ??? vezérrel együtt halt harcostársi hősi halált és így kerültek az Endrevári “Barátság Oszlopára”. Amikor Csaba nádor, István király és környezete tudtával kezébe vette a kimenekítés ügyét, érintkezésbe lépett Szár Lászlóval, s így a velük békességben élő kievi uralkodóház, az Elődház és a besenyő nagyfejedelemség jóindulatával Kievig az út biztosítva volt. Bátor-Boleszló halálával a lengyel uralkodóház is megbékélt a magyarokkal. Bátor-Boleszló fia a pusztaszeri Nagy-süán után magyar és besenyő vitézeivel elűzte fivérét, II. Meskót a lengyel trónról, de csak egy kevés ideig uralkodott. A lengyel főurak egy része összefogott ellene, legyőzték és 1032-ben sebesüléséből származó betegségébe belehalt.

A nagy buzgalommal végzett kimenekítési munkában sokan megfeledkeztek a besenyők esküjéről, de a besenyők nem. Babócsa és Berzence tudtával Imre herceget egy vaddisznóval halálra maratták. Az emiatt kibontakozó harcban Bogyiszló, Győr és II. Ajtony is meghalt 1031. Szeptember 2-án. Így kerültek fel a harcostársak a “Barátság Oszlopára”. A száz besenyő lovas közül tíz maradt a csatatéren. Erre mondták a bihari öreg sámánok: “Aki csalárdsággal harcol, csalárdsággal esik el.” Mivel István király szövetséget kötött a kievi fejedelemséggel, Endre, Béla és Levente előtt szabaddá vált az út Uzsvár-Lebedvár és Kevevára között. Ezen a nehéz terepen a három herceg igencsak rá volt utalva Szár László támogatására. A fiatal Ung vitéz Úzs vezér lányát vette feleségül, ezen a réven Úzsvárat is felvették a megállóhelyek közé, az úzsváriak, meg az uzsoki szoros úz vitézei is bekapcsolódtak a tennivalókba. Úzsvárig Csaba nádor kísérte a fogatokat, itten éppen akcióba Endre fejedelemfi, majd az uzsoki szorosban Szár László várta a rakományt lengyel lovasaival és úgy kísérte Lebedvárra. A három herceg mellett az alábbiak vállalták vitézeikkel Úzsvártól Keveváráig a kincsek szállítását:

         Úzsvárat Szár László fiáról nevezték el Ungvárnak. Ez az Ung vezér Ungvártól Lebedvárig adott tárkány segítséget. A szorosokban ugyanis sok szekér meghibásodott és megkívánta a tárkány-munkát. Azután Miltény, Pomáz, Majtény és Kökény vette át a szállítást besenyő lovasokkal Kevevárig. Mindez Aba Sámuel, Csaba nádor, Szár László és Kipcsák besenyő fejedelem támogatásával. Minden rakománnyal ment maga Endre herceg Viharisten nevű lován. A ló nevét a magyar törzs-szövetségben szinte mindenki ismerte. Minden évben volt kiscsikója. Ezekből lettek a legjobb vágtató paripák. Vajk-Istvánt öreg korának beteges éveiben a trónöröklés kérdése foglalkoztatta.

Imre, II. Zoltán és a Csákok közül III. Zoltán állt a szívéhez a legközelebb, de ha ezek idő előtt halnának meg, a pusztaszeri Nagy-Süánra való tekintettel még Endre, Béla és Levente jöhetett számításba. Anasztáz-Asrik klérusa azonban erősen tiltakozott a herceg számításba vétele ellen. István nem is szerepeltette őket egyházi körök előtt, inkább a beavatott központ menekítését hagyta rájuk. Tolma-Judit fiai közül Beszprim herceg Lengyelország trónjára számíthatott. II. Meskó ellenében. Piroska első fia, Delján Péter a bolgár nép felszabadításának kérdésével foglalkozott. Ezért sokszor ott tartózkodott titokban, várva a kedvező alkalmat. Az egyházi körök és a nyugati uralkodók Orseolo Ottó és Ilona fiát, Pétert jelölte ki István utódjául. Pétert ki is nevezte hadseregének parancsnokául. Péterrel együtt sok olasz lovas jött István udvarába. A megvakított Vazul trónörökösként egyáltalán nem jöhetett számításba. Péter az olasz lovagok tanácsára sok helyen Péter apostolról elnevezett templomot építtetett. Ebben közrejátszott az is, hogy őt magát is Péternek hívták. 1030 nyarán István megvédte hatalmát az országára törő II. Konrád ellen, sőt az egykori bécsi avar kurgánnal kiegészítette az országot. Ebben részt vett a keleti országrész is. Halála után, 1038-ban Péter akadály nélkül foglalta el a trónt. A pártküzdelmek azonban hamarosan elkezdődtek a magyar törzsfők és Péter idegen származású hívei között. Az ellenzék István régi táborából szerveződött, akiket az olaszok kiszorítottak a hatalomból. Ezek német gőggel megvetették a magyar előkelőséget, de az olaszokat sem szívlelték. Így aztán a németek a magyar előkelőkhöz kezdtek húzni. Ebben része volt annak is, hogy a németek egy része már összeházasodott a magyar törzsfők családjával.

A vegyes házasságban élő németek szövetkeztek a keleti magyar tömegekkel és 1041-ben Péter királyt elűzték. Péter Német-országba menekült. Más magyar előkelőségek Delján Péter bolgár trónkövetelő szabadsághőssel tartottak. De ő Bulgáriában csatát vesztett. Ez is szaporította az elégedetlenkedők táborát. Sokan úgy gondolkoztak, hogy ha már Vazul nem lehet a király, mért ne lehetne legalább Piroska férje, Aba Sámuel, hiszen Kurszán véréből származik. A közrendek aztán a törzsfők beleegyezésével Aba Sámuelt megkoronázták. Bölcs Jaroszláv a vejével, Endrével csak hallgatott. Péter kizavarása után a főurak is megnyugodtak. Pétert azonban pártfogásába vette III. Henrik és mindent megtett visszahelyezése érdekében, mert Aba Sámuel a kiűzött német és olasz urak birtokába magyarokat tett. A magyar főurak egy része Péter mellett állott, kik elhatározták, hogy az új királyt elteszik láb alól. Aba Sámuel hamarosan tudomást szerzett az ellene tervezett összeesküvésről és 46 pannonföldi összeesküvőt kivégeztetett. Aba Sámuel ellen a magyar főurak egy másik része hűbérességet ajánlott III. Henriknek. A besenyő lövőket Bihar és Erdőelve tartományába vezényelték, III. Henrik csapatait a gyepűkön átvezették és Győr mellett Ménfő-nél megütköztek Aba Sámuel seregével. Más főúri csapatok is átpártoltak a német sereghez, a megsebesült Abát pedig menekülés közben megölték. Mellette esett el Csaba, az ország nádora is. Piroska és Aba fia, Abasár későn érkezett. Abasár a rimalányok élén harcoló édesanyját súlyosan megsebesülve találta, de sikerült Abavárra szállítania, Piroska ott súlyos sebeiből felgyógyult. Aba Sámuelnek egyik tévedése az volt, hogy a nyugati mintára meghonosított magántulajdont megszüntette és a magyarok ősi vagyonközösségi rendszerét akarta visszaállítani. Ez pedig a főurak és a főpapok érdekeit veszélyeztette. Péterrel nagy tömegben jöttek be olasz urak. De a belső vármegyékben ekkor már nem volt elég jófekvésű sík birtok. Ezért Péter a külső határispánságokban adott nekik birtokot. Ezt a lovas veteránok és magyar birtokosok nem jó szemmel nézték. Ráadásul az olasz urak és papok itt is ugyanolyan beszolgáltatási rendszert vezettek be, mint a gazdagon termő területeken. Ezt a dolgozó parasztság se bírta. Népünk ősi jogainak a védelmezőjét Aba Sámuelben látta. Halála után is általános tisztelet övezte emlékét.

A nép azt mesélte, hogy ködmöne, szemfedője még évek múlva is épségben volt, sebei pedig behegedtek. Ebből annyi igaz, hogy feleségét Abasár vitéz kigyógyította sebeiből. A hősi halált halt Aba Sámuelt csak a nép költötte örökéletűnek. Piroska nem hagyta el többé Abavárat. Csak az Arvisura anyagának rendezgetésével foglalkozott. Ennek a teljes elszállítása napján halt meg 1048-ban sebfertőzés következtében. III. Henrik 1045-ben Magyarországra jött és Péter király fejére újra feltétette a királyi koronát. Uralma azonban nem volt tartós. Az 1045-ben elhunyt Szolnok, erdőelvi kiskirálynak a helyére Vata, Erdeljü Gyula fia került. Vata fellázította a besenyőket, meg a tiszántúli, békési, bihari és erdőelvi pász-torokat. Betörtek a Jász-sikságra és az uruki kereszténység visszaállítását követelték. Az egyház persze ellenük volt, hiszen az uruki egyház eltörölte a dézsmát és az egyéb egyházi terheket. A német és olasz lovagok uralma ellen viszont összefogtak a magyar urak is és felvették a kapcsolatot az Árpádházi hercegekkel. A Kipcsák vezette besenyő lovasok Bölcs Jaroszláv kíséretével Ung-várig jöttek, ahol már várták őket a magyar felkelők és a végvári vitézek. A Péter ellen kiállított hadsereg vezetője Endre herceg lett. Nagyobb harcra nem került sor, mert Vata serege hamarosan megfutamította Péteréket. Endre kétféle követeléssel találta szembe magát. A magyar urak a német-olasz uralom lerázását és a magyar tulajdon helyreállítását követelték; Vata és a besenyők a régi közösséget és az uruki keresztény vallás visszaállítását várták tőle. El akarták törölni az adót és a papi tizedet, megszüntetni a papi birtokokat és megölni az idegen származású papokat és urakat. Halálra keresték az egyházi birtokok intézőit, a papokat és püspököket, meg az ispánokat. Pétert elfogták és Vazulért bosszút állva, kitolatták a szemét. Ebbe és egyéb sebeibe nemsokára belehalt. Vata által vezetett lázadás az országot felszabadította a külföldiek zsarnoksága alól és I. Endre-Andrást 1046-ban trónra segítette. Endre kievi segítséggel megszilárdította a trónját. I. Endre-András király legfontosabb teendője volt az alapjaiban megrendített államrendet visszaállítani.

Megszilárdította az egyház helyzetét, túlkapásait megszüntette. Felszabadította a magyarságot a kegyetlenkedő német-olasz lovagok rémuralma alól. Mindjárt a koronázás után, melyen a sima uruki koronát és István király székesegyházának korona-díszét használták, rögtön az ország védelmének megszervezéséhez fogott. Öccsét, Béla herceget megbízta a nyitrai országrész kormányzásával és a Csörsz-vonal nyugati részének a Pozsony-keszitől Tisza-kesziig terjedő részének parancsnokságával. Béla saját tárkányaival meg átmeneti időre idevezényelt lengyel és kievi csapatokkal védte nyugaton az ország határát. III. Henrik kétszer is betört a német lovagokkal Bécs felől, de Béla herceg csapatainak ellenállásán támadásai összeomlottak. A német sereg és hajóhad nem tudta áttörni Bélának Pozsonyból irányított védelmi vonalát. Békésebb időkben pedig az ifjú herceg kiépítette Béla-bányát és feltárta a Selmec-bányát, meg a Körmöc-vidéki arany- és ezüstbányákat. Megindult az arany és ezüst bányászata és a pénzverés. A német támadások elleni harcok hőse Béla herceg volt, a nyitrai parancsnokság élén. Endre király Vasvár felől védte a határokat, mialatt Vata az erdőelvi kiskirályság kiképzőtáborában Tisza-keszitől Keve-kesziig újabb lovasokat képzett ki. Vatát Levente tette meg kiképző hadvezérnek. A pozsonyi csatában 1052-ben esett el. Utána Erdeljü Gyula másik leszármazottja, János lett az erdőelvi kiskirályság vezetője.

Ezeknek a kiskirálysági vezetőknek neve később teljes feledésbe merült:
 

Vata halálával I. Endre-András király a kiskirályságot, mint méltóságot megszüntette, mert attól tartott, hogy ez az intézmény előbb-utóbb valami újabb uruki-mani keresztény megmozduláshoz vezet. Vata özvegye visszavonult férje békési birtokára, s ott János fia (Endre király keresztfia) ápolta tovább az uruki-mani, majd később a pogány kapcsolatokat. Gyakran hangot adott az elégedetlen maniheusok követeléseinek. Endre királynak elég gyakran mérsékletre kellett intenie keresztfiát. Az egyházi és nyugati körök megbékítése érdekében I. Endre először a német párthoz közeledett. Fiát, Salamont eljegyezte III. Henrik lányával, Judit-Máriával. Ez sokat használt a német kapcsolatoknak. Vata halála után az Erdeljü kisfejedelemséget és a Csörsz-vonal tárkányképző területét öccsére, a népszerű Béla hercegre bízta, nagyobb jogkörrel, mintha Béla csak Erdeljü kisfejedelem lett volna. Az egyházi körök egyre nagyobb anyagi követeléseket támasztottak. A szegényebb hegyvidékek papjai is a gazdag vidékeken működő papokéhoz hasonló jövedelmet követeltek. Az ilyesmit a szegény nép nagyon megsínylette, Béla pedig a panaszkodó nép mellé állott. Levente főtáltos a Szent-Illés székesegyház altemplomában végigment az egész Arvisura-anyagon. A hibásnak vélt feljegyzésekről egy újabb Arvisurát rótt és 1047 húsvétján az összes Arvisura - másolatokat hazaküldte Endrevárába. Amikor a szövetség ládája az aranykincs nagy részével megérkezett Füzesgyarmatra, Ildikó-Ibolya aranyasszony önkéntes tűzhalálra adta magát, mint egykor Jákó fősámán Ordoszban. Levente herceget felesége halála búskomorrá tette és örök nőtlenséget fogadott. Almaszüretkor Lebedvár fellegvárában meghalt. A besenyők Kipcsák fejedelemmel fogadalmat tettek, hogy az Arvisura anyagot Kievből tovább szállítják. Endrét a Vata-féle lázadás segítette uralomra, de amikor Vata és így a Gyulák mind vezető ispánságokba kerültek, mégis a német irányzathoz közeledett. 1055-ben elrendelte a személyi és vagyoni összeírást.

Az ország lakossága ebben az időben, beleértve a határőrizeti ispánságokat is, 210 tömény volt; 100 tömény a belső ispánságokban, 110 a külsőkben, az előőrs gyepükön csak 5-10 töményt kitevő törzsszövetségi lélek tartózkodott. Mindennek fegyverfogható védereje csupán 2-3 töményt tett ki. Az egyébként bármikor fegyverbe állítható besenyő hátvédekre ebben az időben már nemigen lehetett számítani. De az Ibos-Encs-Karatán vonalra sem, mert 50 év alatt a mainzi érsekség elérte a célját, Avaria csaknem egész területe mind jobban ostaricki-bajorrá és marót-morvává vált. Még Aba Sámuel uralkodása alatt olyan egyezség jött létre, hogy Aba Sámuel feladja a Bécsi kurgán területét egész a Lajtáig, ha Magyarország belügyeibe nem avatkoznak bele. Az átadás 1043-ban meg-történt, de a mainzi érsekség irányítása alatt álló német-bajor uralom a megállapodást nem tartotta meg. Taksony még számíthatott az avar nádor segítségére is (például Szalk nádor vezér idejében), majd Beszprim befolyására 1018 és 1031 között István király is a lengyelekére, de Delján Péter 1040. évi felkelésében már sok magyar és besenyő végvári vitéz elvérzett és legalább 2 töménnyel csökkent a hadra kelt sereg összlétszáma anélkül, hogy máshonnan való pótlásra számítani lehetett volna. Orseolo Péter esztelen háborúi is súlyos veszteségeket okoztak. Endre király még számíthatott a kapgán és Jula besenyőkre, de a türkök és oroszok támadásai folytán a besenyők között is egyre több nézeteltérés támadt. Béla herceg volt hivatva a magyar-lengyel barátság ápolására és a besenyő menekülők befogadására. A besenyőket le is telepítette, de az úz, ujgur és üzbég menekültek letelepítését Endre királyra hagyta. Endrének a németekhez való közeledése és az Aba Sámuel idejében történtekhez hasonló esetek megismétlődése a főurak táborát megosztotta. Béla lengyel felesége révén Lengyel országból kapott bíztatást. Így aztán ellene volt a nem megbízható német barátságnak. Endre viszont elkövette azt a hibát, hogy az uruki hit miatt ellentétbe került Csákkal, Csákvár urával.

A 48 külső ispánságban ugyanis az uruki hívők nem akartak a nyugati származású papoknak tizedet fizetni. Ellene voltak minden terménybeszolgáltatásnak és nem akartak robotmunkát se végezni, csak önkéntes alamizsnaadásra voltak hajlandók. A belső ispánságokban megszokott, jó megélhetést biztosító be-szolgáltatási rend miatt a klérus Endrét, Béla herceg ellen fordította. De Béla herceg annál jobban hirdette: “Valamiért valamit, semmiért semmit!” Vagyis a papi rend legyen mindenben a nép segítségére, életének megkönnyítésére. A külföldről jött papság azonban nem sokat törődött a néppel, a nyelvét nem ismerte, nem értette és csak a maga jólétét kereste. A Csák-had 12 nemzetsége Béla mellé állt és szembekerült a klérust támogató mainzi és salzburgi érsekséggel. Megkezdődtek a csatározások, s ezek sorsát a Csörsz-vonal tárkányai döntötték el, Béla javára, ugyanis az élvonalbeli lovasság is egyetértett a veterán családokkal. A harcban Endre is megsérült és sebeibe belehalt. Fia, Salamon a sógorához, IV. Henrik császárhoz futott és annak a segítségét kérte. Béla herceg bevonult Fehérvárra és a temetés után királlyá választották. A vezető törzsfők pedig elérkezettnek látták az időt arra, hogy ki-ki megvalósítsa saját érdekeit. Akinek Béla nem tudott eleget tenni, az Salamonhoz és a németekhez csatlakozott. IV. Henrik elsősorban Avaria avar-magyar lakosságának színe-virágát vetette a belső vonalakba és csak azok elvérzése után jött a német-bajor lovagok seregével. A magyarság vérezhetett mind a két oldalon. A német császári hatalom állandó függőségbe akarta taszítani az országot, az ország peremén élő szabadok és szökött szolgák pedig igyekeztek kihasználni a főurak pártoskodását. Így a talaj megfelelő volt arra, hogy rögtön Béla uralomra jutása után kitörjön -alig 100 emberrel- az utolsó "pogánylázadás".

Vata fia, János az utolsó uruki püspök még csak az uruki keresztények követeléseivel indult el Békés városából. De mire átkelt a Dunán, már javarészt polgárokból állott ordítozó híveiknek a serege. Mindannyian a Fehérvári törvénynapokra igyekeztek sérelmeikkel. A magyarság minden faluból két-két vént küldött az Öregek Tanácsába. Ezek nem a világi urak ellen, hanem az egyházi kizsákmányolás miatt léptek fel. Követelték az “érdek nélküli kereszténység” és az uruki hiten lévők gyógyító szolgálatának visszaállítását. Mert ha a nyugati papokhoz fordultak, azok csak azt válaszolták: “Ha a jó Isten úgy akarja, meggyógyultok, nyugodjatok bele sorsotokba!” Az uruki-mani hiten levő papok azonban a betegeket elvitték a határőrizetben, vagy erdőségekben meghúzódó arbag-sámánokhoz. Pogány szokás szerint a beteg addig nem hagyta ott az arbag-sámán házát, míg gyógyultan nem távozhatott. A meggyógyult betegek aztán érdemük és saját tehetségük szerint jutalmazták az arbagokat. Béla igyekezett megmagyarázni az uruki hívőknek, hogy a nyugaton is szokásos papi járandóságokat nem lehet megszüntetni, a harácsolás csökkentésére már történtek intézkedések. Az uruki hívők ígéretet kaptak arra, hogy a kolozsvári uruki-papi, meg a táltos és arbag képzést nemcsak, hogy nem korlátozzák, hanem még fokozni is fogják, hogy a nép létszáma emelkedjék. Ez hatott és békésen haza-tértek. A pogányság hívei azonban ott maradtak Fehérváron és azt követelték: “Engedd meg, Béla király, hogy apáink ősi hitén élhessünk!” A falánk püspököket meg kell kövezni, a papokat ki kell belezni, deákjaikat meg kell fojtani, a tizedszedőket felakasztjuk, a hazug templomokat leromboljuk és a harangokból újból üstöket öntünk. Mindezt gúnyversekben énekelték. A nép meg azt kiabálta: “Miénk legyen a hatalom és a szabadság!” A részeg pogányság ordítozásának hallatára maga János is megrémült és Gyulára futott.

Béla viszont nem tűrte a lázadást és szétverte az ordítozó tömeget. A lázadók leverése Béla híveinek hatalmaskodását vonta maga után. De a külső békét se biztosította. Béla uralkodása alatt IV. Henrik lovagjai 12 alkalommal törtek be az országba. A besenyők a támadásokat mindig visszaverték. A lengyel hadsereg is mindig készen állott Béla megvédésére. Az országban Béla hívei nagy hatalomra tettek szert, de egyúttal megindultak az egymás elleni harcok is. Béla az ország keleti részének védelmét Géza, László és Lambert hercegekre bízta. Az úzok betörései ugyanis mind gyakoribbakká váltak. Ezekben a harcokban László herceg egyre nagyobb tekintélyre tett szert. Az úzok elleni harcok a főurak egymás elleni torzsalkodásainak egy időre gátat vetettek, de amikor az úzok kevesebbszer törtek be, a torzsalkodások újból fellángoltak. Az egyházi körök a nyugati beállítottságú főurakkal együtt szerettek volna Endre fiának, Salamonnak is részt adni a hatalomból. A Budavári beavatott központ értékeinek kimentésében a legnagyobb terheket a Nyék törzs vállalta. Nyékiek ugyanis mindenütt laktak, az ország egész területén. Pirok, majd Karos utódai -különösen a keleti országrészekben- vették ki a részüket ebből a munkából. Rendszerint a kimenekítés kapcsán az uruki-mani papi fejedelmi családokból házasodtak. Ilona, a rimalányok parancsnoka 1009-ben Harangod váránál hősi halált halt. A férje ekkor a Jenő törzs területének alsó részein Ajtony seregében védte Ajtony előőrseit. Amikor látta, hogy milyen veszélyes a helyzet, észrevette a csata hevességét, a gyulafehérvári nyékiek élén Nagyőszvárához nyargalt. De Csanád vasas lovagjaival nem tudott végezni, emberei mind egy szálig elestek. Amikor a csata végén Gyula az egész csatateret átfésültette arbagjaival, akkor akadt rá Ilona férjének, a sebesült Ung vitéznek a csapatára. Rimalányaival ápolás alá vette a sebesülteket és Ung vitéz hamarosan talpra is állott. A besenyő Gyula vitéz a harcban szerzett Gyula várát kapta István királytól érdemeiért. Itt Erdeljü Gyula lányát, Gyomát vette feleségül. A sebesült és-mint kitudódott-özvegy Ung nyéki vezért Gyula, Gyulafehérvárra szállíttatta gyógykezelés végett. Erdeljü Gyula legnagyobb unokája, Battonya rimalány ápolta nagy odaadással, majd feleségül is ment Ung vitézhez. Vállalta annak a nyolc gyermeknek a felnevelését is, akik Ung előző házasságából származtak. Battonya maga is özvegy volt: férje a harangodi csatában esett el. Így aztán Uzs-Kéri vitéz Pernye nevű gyermekét is együtt nevelték Ung vezér gyermekeivel. Kéri vezér birtokát, Úzs-várát választották lakóhelyül, jórészt azért is, mert Endre, Béla és Levente szerint a Budavári beavatott központ kimentésének biztosítása végett a szorosok előtt egy megerősített erődre is szükség van.

A Kériek Úzs várát Ung vitéz 200 lovas befogadására építette ki. Ezzel az erőd a Nyék törzs egyik nagyon megbízható, igen erős várává vált. Mire 1022 körül a szállítmányokat elindították, a régi Úzsvár kibővült, a terveknek megfelelően. Az új várat Nyék vitézei Ungvárnak kezdték nevezni. Mivel a szállítmány kísérői között a nyékiek többségben voltak, az Ungvár név vált használatossá. Bölcs Jarosz-láv vitézei azonban régiesen Uzsgorodnak nevezték. Eszerint a mai Ungvár lakói a legrégibb ismert időkben úzok voltak. Pirok is, Karos vezér is Nyék törzsbelinek vallotta magát, így maga I. Ajtony, meg Karos és az ő fia, II. Ajtony, úgyszintén Karos többi unokái: Miltény, Kökény és Majtény is mind nyékiek voltak. Ung vitéz 1029 disznótorán meghalt, de vára azért a nyéki, úz és kéri törzs népének munkájával mégis hamarosan felépült. A vár ura a Taksony fejedelem Mihály fia, Szár Lászlónak legkisebbik fia, Ung vezér lett. Ung vezér volt az, aki 1028 Aranyasszony napjának hajnalán az Endre királytól kapott X. Viharisten nevű lován a csapatok élén belovagolt a nyékiek Kevevári karámjába, majd l063 Arany-asszony napjának estéjén X. Viharisten legszebb leszármazottján vonult be Füzesgyarmatra és a nyéki törzsbeliek az arany Arvisúra-lemezekkel telerakott “Szövetség ládáját” átadták Gyarmat fejedelemnek. A továbbszállítást ő végezte. Az átadó ünnepségen a következők vettek részt (ld.-xxx. oldalon). Valamennyien a híres Viharisten nevű lónak az ungvári lovagló karámban nevelt ivadékán értek be Füzesgyarmatra. Az Élet kegyhelyének kimenekítését tehát megérte, amint láthatjuk, Szár László fia: Ung vezér és Battonya lánya, Szobránc rimalány. Társaik: Miltény fia Zombor, Zerind fia II. Lebed, Boja fia, a bihari Kipcsák és Kökény fia Pereg vitéz pedig tagjai voltak annak a küldöttségnek, amelyik Harka lovas-fejedelem leszármazottjának, Buda fia Kipcsák vezérnek, a besenyők jászvásári fejedelmének vezetésével ünnepélyesen átadta a “Szövetség ládáját” Gyarmat fejedelemnek. Az Árpádházból III. Zoltán fia, Gerencsák volt az Endre, illetve Béla király megbízottja. Gerencsák egyben a 12 nemzetséges Csák-hadat is képviselte az átadási ünnepélyen. Gyarmat fejedelem közölte, hogy az Uralban a manysik azon a helyen, ahol az Öreg Östen a forgó földet megkötötte, elkészítették az új Élet templomát, hogy az Arvisurákat ott titkon őrizhessék az Uralbérc Öregének alsó világában. Az átadási medvetor ötödik napján a küldöttek ugyanúgy búcsút vettek múltjuk kincseitől, mint annak idejében a Hires-kapuban és Ordoszban az akkoriak.

Erről rovásírásos okmányt készítettek a Gyarmat törzsbeli Öregek Tanácsa előtt. Gyarmat és Kipcsák fejedelmek, Gerencsák, II. Lebed és Ung vezér látta el kézjegyével és billogával.