30.A

AZ ÉGl BIRODALOM HÍRNÖKEI

306. Arvisura

Turcsi aranyasszony róvása 1195-1204-1235

A Megyer törzséből származó leszármazottai ötévenként mindig felkeresték a Magyarkától az Encs folyó vonaláig terjedő hun törzsszövetségi területet és beavatottképzésre alkalmas fiatalokat kértek a hunok sámán-, az avarok bát- és a magyarok táltos-központjától. Kutula kagán kérésére 1190-ben III. Béla Pósa Pál kispapot küldte öt évre Bugátba, amikor Pósa a párizsi papneveldéből hazajött. Pósa Pál 1190 medvetorán indult el az öt tagból álló sámáncsoporttal, a magyarkai gyors-szekérjáraton. Pósa Pál Szent Imre utóda volt. Csoportjában a Csák-nembéliek és a palócok voltak többségben. A Pósa-nembéliek is a palóc Radnótról származtak. A második csoportot az öregedő III. Béla király a Kurszán-nembéli Üröm vitéz vezetésével küldte el. Ez az ötös táltos csoport tisztán Kurszán-várbeliekből állott. 1195-ben indultak Bugátba és út közben Magyarkán találkoztak a Karakórumból hazafelé tartó Pósa Pállal. Imre király 1199-ben Turcsi rimalányt jelölte ki erre a feladatra. Ez a lány lovaglásban is, bajvívásban is túltett a fiúkon, amellett több idegen nyelven is beszélt. A beavatott-képzésen Hőelün nagyasszony vette pártfogásába az eleven leányt, férjhez is akarta adni, de a kiszemelt vőlegény még 1205 előtt meghalt. Így 1205 tavaszán a gyors-szekérjárattal hazajött. Akkor már II. Endre volt a király és a Turcsit a III. Béla király által megszervezett kancelláriába helyezte el. Pósa Pál igen megörült a Turcsi által hozott híranyagnak és azt már ő ismertette a Királyi tanáccsal. Endre király 1205 medvetorán a Csák-nembéli Masát küldte beavatott sámánképzésre palóc és kabar résztvevőkkel. Ezt a két néptörzset a mongol térképeken, mint kereleket tartották számon. Azokat pedig, akik 670-ben jöttek az Ugor-magyar birodalomból az avarok Égi birodalmába, régi fővárosukból Magyar-káról, madzsaroknak nevezték. Az Álmosékkal jött, Nyék vezette csoportot badzsirnak mondták. Masa és főként Turcsi jelentése alapján, Magyarországon ezt a három népcsoportot különböztették meg. II. Endre 1210-ben Pósa Pál javaslatára a Pósa-nembéli Gács sámánt küldte Bugátba, szintén ötös sámáncsoporttal. Gács kitűnő lovas volt, II. Endre királyt a Szentföldre is elkísérte. Az V. keresztes-hadjáratot vezető királynak ugyanis olyan kísérőre is szüksége volt, aki kifogástalanul beszélte a török nyelvet. Turcsi aranyasszony 1215-ben Zernye székely-marúz rimalányt küldte Bugátba, mert a pusztaszeri Nagy-Süánon mind a szellemi, mind a lovaglási vetélkedőjén ő lett az első.

Hazatérte után Zernye a Pósa Pál által vezetett kancellária egyik főurához ment feleségül és élete végéig Budavár kancelláriájában dolgozott. Pósa Pál II. Endre jóváhagyásával 1220-ban a palóc Deédes aranyasszony utódai közül Mohos vitézt küldte a Karakórumi beavatott képzésre. Mohos gyakran megfordult az ország szívében, mint Ózd-Vasvári szekeres gazda, ő hordta ide minden holdtölte idején hordozható pestekben a Gömörben gyártott vascipókat. Ezekből gyártották a különféle fegyvereket. Mohos vitéz részt vett II. Endrének sok hadjáratában is és a király nagyon kedvelte. Hadjáratok közben könnyen megtanulta az idegen nyelveket is. Endre nehezen egyezett bele a kiküldetésébe, de aztán mégis csak úgy gondolta: jó lesz megbízható hírhozónak, Gács már úgyis kiöregedett. Mohos magával vitte Kelemérből a feleségét is, aki kiváló lóápoló rimalány hírében állott. Az aranybulla körüli bonyodalmak idején Ung lányát, Andrási Katalin unokatestvérét, Ungikát küldték Karakórumba, Az őt kísérő sámán-bát -táltos csoportban vegyesen voltak többféle nembéliek. Ungikát a beavatottak képzéséről nem engedték haza, mert ő lett az első és ott férjhez is ment Temüdzsinnek, azaz Csingisz kánnak a legkisebb fiához. Férje, Toluj ragaszkodott ahhoz is, hogy Ungika vele együtt Kara-kórum központjában dolgozzék. Ungikát mongolosan Szojorgaktaninak hívták. Öt fiuk és három lányuk született. Ungika tartotta magát a nyolcfős szaporodás követelményéhez. A nagy mongol gyors-szekérjárat segítségével állandó levelezésben állott nénjével, Turcsi aranyasszonnyal. Elsősorban Ungika levelei alapján szerzett pontos értesüléseket a magyar királyi kancellária a mongolok világuralmi törekvéseinek részleteiről is. Az ifjú Béla király kívánságára Pósa Pál 1230-ban az öccsét küldte Karakórumba beavatottképzésre. Pósa András öt évig tanult Bugátban, majd újabb öt évig Karakórumban. Ungika vette pártfogása alá, Csadaj fősámán pedig bevette abba a csoportba, mely a fősámáni rovást három új jellel szaporította, hogy az írás megfeleljen a közben változott kiejtésnek. A beavatottképzésen Pósa András a Bajdár kán nevet nyerte el. Nagy munkákat végzett, segített nagyon elfoglalt bátyjának Pósa Pálnak abban is, hogy a kezükben lévő ősi krónikának, vagyis az Arvisuráknak kerel-palóc, madzsar és nyék-badzsirt változatát összeállítsák. Pósa András bátyja jegyzetei alapján a palóc-kerel részt állította össze. Ez Árpád tárkány-fejedelem honfoglalásával foglalkozik. Hírszerzési célókból Pósa Andrást még kispapnak is kiképezték. A Kurszánvárosban lévő Szent Péter egyháznak lett a papja, majd öspöröse. Mint királyi káplán, II. Endre megbízásából újból kiküldte Karakórumba.

Folyton úton volt, hogy a királyt tájékoztassa. A királyi kancelláriának 1235 medvetorán Palóc-Vasváron vendégeskedő csoportja feltétlenül szükségesnek tartotta, hogy az ifjú Baján bátot, aki Árpád lányának, Ágnesnek volt a leszármazottja, és Jaák Gézát, aki Csák nembéli Miklósnak és Ugrin érseknek volt a rokona, feltétlenül ki kell küldeni a Bugát-Karakórumi sámánképzésre. Itt Bajánt, mint Ungika-Szjorgaktani rokonát igencsak felkarolták és Ungika fiaival együtt képezték ki. Baján, Mönge, Kubiláj, Hőlegü, Ariböke és Büdzsek herceg barátjává lett. Kubiláj seregének vezérévé tette. Jaák Géza és Pósa András, aki olykor megjelent a beavató képzéseken is, együtt indult haza Karakó-rumból. Mind a ketten levelet hoztak IV. Bélának és más-más úton jöttek. Jaák Géza a füzesgyarmati, Pósa András pedig, mint kerel-palóc, a magyarkai gyors-szekérjárattal igyekezett hazafelé. De csak Pósa András érkezett meg. A füzesgyarmati járatot a badzsirt-magyarok hazájának szomszédságában megtámadták a mohamedán baskirok és a gyors-szekér utasainak nagyrészét lemészárolták. A megmentésükre érkezett tatárok meglepetve állapították meg, hogy a mongol hadvezetés aranypálcájával ellátott Jaák Géza hírnök is az áldozatok közt van. A Pósa András által hozott levélből kiderült, hogy a karakórumi hadvezetés szerint Batu kán terjesz-kedési iránya Németország. Béla király hadvezetési nyila a régi Avaria felé mutatott. Jaák Géza halálával a mongol terv ismeretessé vált. Ungika-Szojorgaktani Pósa Andrást, mongolosan Bajdárt becsempészte abba a bizottsága, amelyik a rovások kibővítését tanulmányozta. A rovások megreformálásával Pósa Pál is foglalkozott már 1220-ban. Erre az adott okot, hogy Imre király kisfia, László királyfi csak nehezen tudta kibetűzni a rovásokat, de a Pósa Pál által tervezett három további betű használatával készült írás olvasása már könnyebben ment. Pósa Pál a rovásjelek kibővítésének gondolatával már karakórumi tanulmányainak idején is foglalkozott. Bajdár sámán elmondta Ungikának III. László kiskirály esetét s erre Ungika is nyomban azon volt, hogy a rovásjeleket ki kell bővíteni. Ungika-Szojorgaktani aranyasszonynak, Toluj feleségének olyan nagy befolyása volt Temüdzsin-Csingisz kán leszármazottaira, hogy Ödögej halála után a Magyarországot lerohanó Batu kánt visszarendelték Kambalukba azzal az üzenettel, hogy komoly szó van nagykánná való választásáról.

De nem így történt. Karakórumban a nagyasszonyok összefogtak és a Nagyhuralban kiharcolták Dörögme régensségét. Tőle Güjük vette át a hatalmat, majd az ő korai halála után Ogulkajnis lett a régens. Toluj részeges volt, ezért nagykánnak nem jöhetett számításba, így legnagyobb fia, Mönge lett a nagykán. Mönge után Toluj legkedvesebb fia, Kubiláj lett a mongol törzsszövetség első nagy császára. Ő volt az, aki Kínát és az akkor ismert Nagy-Keletet meghódította. Kubiláj császári székhelye a hun törzsszövetség egykori fővárosa, Parajd lett. A mongolok Kambaluknak nevezték, de Ungika városrésze továbbra is csak Parajd. Ezt a kínaiak Peicsingnek, az ujgurok Keve-Pekingnek nevezték. Ungika egyik lányát Baján vezér vette feleségül. Ő lett a legnagyobb hadvezére a mongolok vezette törzsszövetség világuralmának. Ungika Szojorgaktani állandó levelezésben állott Turcsi aranyasszonnyal, így mindig tisztában volt a magyarországi állapotokkal. Turcsi aranyasszony is ennek a levelezésnek alapján állította össze Arvisúráját. Állandó munkatársa volt a Pósa Pál által létrehozott királyi kancelláriának. Pósa András a királyok mindenesének nevezte. A Szent Imre-nembéli Pósa Pál és a Kurszán-nembéli Üröm vitéz, majd Turcsi aranyasszony révén sokáig meglehetősen szoros volt a kapcsolat a mongolokkal. A III. Béla idejében megszervezett gyors-szekérjárat Magyarkán találkozott a Nagy-mongol postajárattal, így az uralkodói házak között volt lehetőség az állandó érintkezésre. Üröm sámán Esztergomban is, Kurszánvárosban is alapított olyan kódex-másoló műhelyeket, amilyeneket a párisi útján látott. Berendezett aranyműves-, festő-, és szobrászműtermeket is, hogy a királyok és a főurak palotái le ne maradjanak a nyugatiak mögött. A III. Béla által a párizsi főiskolára kiküldött ifjak Esztergomban felépítették a várat és a királyi palotát. Utána Pósa Pál és Andrási Simon tervén elindulva a királyok és a királyi hercegek is tovább építkeztek. Atilla egykori városa mellé felépült Árpád idejében a Szent Péter székesegyház. Ezt I. Endre fejeztette be. Annakidején Péter király csak mulatni járt ide az olasz kőművesekhez, a munka nem haladt. Így találkozott itt hun, avar, magyar jellegű építkezés. Amikor 1172-ben III. Béla elfoglalta a királyi széket, a 22 éves Andrási Simon nagy feladatot kapott. Anna királynő kívánságára a régi esztergomi királyi palotát ki kellett bővítenie az antiochiai fejedelemségben meghonosodott építészeti kultúra szerinti török-etruszk stílusban. Ugyanezt az építészeti stílust honosította meg Kurszánvárosban is. Az építkezéseken sok kaszu-török kőfaragó dolgozott.

 Az új kancellária működését Gerecsák László 1180-ban indította meg, a Joli-Tórem városrészben, a melegvizű források közelében. A kancellária hivatalnokainak is egész utcasort építettek Bizánc-antiochiai szokás szerint. A palotában ismerték az ősi Arvisurákat, a Kievből hozott gyűjteményt Gerecsák László évkönyveknek nevezte. Budavár, Avarbástya és Kurszánvár kiegészítő hivatalaiban uruki-mani hitűek is dolgoztak. Bartan-batur 1180-1200 között volt a mongol törzsszövetség beavatott központjának vezetője. Kutula kagán azonban Bugátba tette át székhelyét. III. Bélával mind a ketten élénk kapcsolatot tartottak. A jóviszony ápolásáról a Budavár beavatottközpont gondoskodott. Avarbástya a Magyarkai Béla törzzsel és a Jászvásári Gyula törzs dolgaival foglalkozott, Kurszánvára pedig Füzesgyarmat fejedelemségén tartotta a szemét. Anna királynőnek öt fia született: Imre, Endre, Géza, Salamon és István. Volt három lánya is: Margit, Konstancia és Piroska, de Piroska fiatalon meghalt. III. Béla a felesége révén bejött rokonságot bőkezűen birtokokhoz juttatta, ami a régi rendeknek nagyon nem tetszett. Aztán rövidesen fordultak a dolgok. Anna királynő meghalt, s az uralkodó 1184-ben, leánykérőkkel a francia király udvarába küldte a franciául kitűnően beszélő Andrási Simont és Simonnal együtt olyan ifjakat, akiknek el kellett sajátítaniuk a francia építészet stílusát, hogy az új esztergomi királyi palotát ezen stílusban építhessék fel. Capet Mária királylányt ugyanis addig nem adták III. Béla királyunkhoz, amíg a francia udvar légköréhez hasonlót nem tud teremteni Esztergomban és Atilla városában.

 1184-1186 között elkészült Esztergomban az új királyi palota, az új lakótoronnyal és 1186-ban Béla király feleségül vette VII. Lajos francia király lányát, Capet Margitot. Frigyes német császár 1189-ben meglátogatta III. Bélát. A király Esztergomban fogadta, de szállása Kurszánvárosában volt. Ott bizánci, etruszk és uruki stílusú palotákat láthatott a császár. A legnagyobb fogadóház már korai gótikával épült. A lakások hideg-meleg fürdőkkel voltak ellátva. Sokan Atilla városának nevezték. Az új királyi kancelláriát korai gótikus stílusban építették, akárcsak az új királyi palotát Esztergomban. A Kurszánvárosban bizánci módon épített utcasort Bélavárosnak nevezték. Andrási Simon elrendelte, hogy a palotasorokat az Avarbástya évkönyvében megállapított szokás szerint minden huszonnegyedik évben újítsák fel. Mindezek az építkezések nagyon sok pénzt felemésztettek, ezért III. Béla 1193-ban az egész Mordus vármegyét némi ellenérték fejében eladományozta. Várad királyi részlegét Andrási Simon magyarkai stílusban építtette át, a magyarkai kőfaragókkal. Mire 1192-ben László királyt is szentté avatták, felépült az uruki városrész az új püspöki palotával. A Francia-országban tanult festők és szobrászok Budát, Váradot és Esztergomot díszes szobrokkal ékesítették és III. Béla munkájának kiegészítésére Esztergomban férfi miniátor-iskolát állított fel, a kódex-másoló rimalányok munkájának segítésére. Mindezekben jó segítséget jelentettek a II. Géza idejében megtelepedett cisztercita-rend tagjai. III. Béla az országban több művészcsoportot telepített. Munkájukat szívesen vették a Csák és Pósa nemzetségbeliek, meg a Kurszánházból származó nagyurak. Az Avarbástya, Budavára és Kurszán-vára Arvisura-másoló kegyhelyeit az Álmos- és Lebédház idegen keveredéstől mentes családjai támogatták. III. Béla 1192-ben meghagyta Pósa Gyulának, hogy a régi uruki-mani szerzetesrend szokása szerint írjanak egy "keresztényibb" évkönyvet, olyan hangnemben, ahogyan a keresztény hitvilágban szokásos. A kancelláriában előbb Pósa Gyula, majd 1195-ben Pósa Pál országbíró, boszniai magányában pedig Pósa András is megírta a hunok, az avarok és a magyarok tetteiről szóló évkönyvét. Emellett a hét törzsről is írtak külön-külön egy-egy évkönyvet. Pósa András palóc volt, ezért a magyarok tetteiről szóló évkönyve a palóc Arvisúrákon alapult.

Ekkor kezdték az új kancelláriában az Úriszék tagjait nemeseknek nevezni, de eleinte csak egymás között. III. Béla az ősi Arvisurák alapján új lendületet adott a nemesi címerhasználatnak. Esztergomban már Andrási Simon Gilgames hagyománynak megfelelően lépegető oroszlánokat festett az új királyi kápolna falára: ez a régi jelkép Fehérvár törvénynapjain is megjelent a királyi jogaron. A Nyék nemzetségbeliek a Halak világhónapjára való utalásképpen a Halak állatövi képet vették fel különféle formákban a címerükbe. Az Álmosház Turuj-sast, az Urukkal kapcsolatos Lebédház az oroszlánt alkalmazta címerében. Az Árpádház és a Lebédház, illetve a tíz-nyíl szövetség és az avar-hun-kabar-palóc-jász-kun vezéri nemzetségek címerei 300 év múlva is hűen ábrázolták az ország lakosságának összetételét. Ekkor a Turuj-sasos címerek adtak 7 csoportot oroszlános címerek adtak 5 csoportot halas címerek adtak 2 csoportot lovas címerek adtak 1 csoportot, ez együtt 15 csoport és medve, szarvas, vadkan, bölény, kecske, párduc címerek 9 csoportot. Volt összesen tehát 24 csoport. Az avar Kúria az Avarbástyán 53 nemzetséget tartott nyilván. Ez volt a vezető réteg. Ebből az 53 nemzetségből 24 volt Turuj-sasos, 7 oroszlános, 8 halas és 4 nemzetség lovas címeres. Közöttük a 24 nemzetséges Árpádház volt a hangadó, a 25 nemzetséget kitevő oroszlános és halas keleti réteg rendszerint a csatákat döntötte el, a 4 lovas nemzetség pedig hol a turulsasos, hol az oroszlános csoporthoz csatlakozva hozta meg annak számára a többséget, 28-ra, vagy 29-re emelve az érdekelt nemzetségek számát. Már István király is és most III. Béla is a kilenc csoportot kitevő uruki-maniak és más, részben kereszténnyé lett őslakosok támogatásával juttatta végleges uralomra, illetve tartotta hatalmon az Árpádházat. Az 53 nemzetségből azonban III. Béla uralkodásának a végén, 1195-ben már 72 lett. Ebből 19 családi csoport már keveredett volt, de Magyarországiaknak vallották magukat és a mindenkori királyhoz húztak. A 24 nemzetség számát 43-ra emelték és velük szemben állott az eredeti (17+8+4) 29 családi csoport. Ez a 29 nemzetség azt követelte, hogy ne csak Nyugat, hanem Kelet felé is alkalmazkodjunk. A 43 nemzetség azonban teljesen a római pápa érdekkörébe vonzotta a 72 nemzetségből álló Magyar Királyságot. III. Béla Imre herceget 1194-ben a Várhegy hivatalaiban megfelelően felkészíttette és így állíttatta Horvátország élére. Ezzel az volt a célja, hogy azt a tárkányképzést, mely korábban a Csörsz vonalán folyt, a nyugati végeken is alkalmazni tudja. Imre legjobb barátját, Pósa Pált még 1190-ben elküldte a Bugát-kara-kórumi sámánképzésre.

Amikor Pósa onnan hazajött, 1195-ben a mongol gyors-szekérjárattal, országbíró lett és azt a parancsot kapta, hogy a Karakórumban tanultak alapján szerkessze meg az új keresztény-szellemű évkönyvet, de az ősi Arvisurák mintájára. Ebbe a munkájába belevonta öccsét, Pósa Gyula domonkosrendi szerzetest is, aki a pásztói uruki-mani magyar ősvallást követő szerzetesek közül került Jászvásárra. A szervezés érdeme Domonkosé, az első esztergomi érseké. Róla nevezték el a pentelei, -keszthelyi és a zebegényi kolostort is. Pósa Gyula szerzetes állandó összeköttetést tartott a kunokkal. Ez hozta magával, hogy 1195-ben neki kellett ezért a Kunországon átmenő gyors-szekérjárattal Magyakára kísérnie a Kurszánházból való Üröm vitézt. Pósa Gyula másolta le a 24 törzs szövetségének évkönyveit a Kievben keltezett Endre-féle másolatok alapján. Amikor Imre király 1199-ben hazarendelte, újabb megbízást kapott: másolja le az avar korszakbeli régi Arvisurákat is. Ekkor a Budavár Jászvásári gyors-szekérjárattal magával vitte 4 lovas kíséretével Magyarkára Bátka-Bolyk és Andrási Katinka legkisebb lányát, Turcsit is és Bugátba is titkos levelet vitt Jiszügej-baaturnak. Hazajövetele után írta meg Pósa Gyula Imre király kívánságára a "Halotti Beszédet". Másik jelentős műve az "Építkezés fejlődése". Ezt Kurszánvárában sokszorosították még III. Béla alatt. A szepesi erdőispánság kőfaragóinak munkáiról szólt. Esztergomban már Gelyza fejedelem nagyarányú építkezéseket kezdett Mihály öccse birtokán. Ezt Vajk-István király a Cluny irányzatnak megfelelően folytatta, majd Szent László király a bencések ízlése szerint fejezte be. Váradon viszont a hunyadi erdőispánság kőfaragói építettek. II Géza a cisztercita-francia stílusnak megfelelően alakított át mindent Esztergomban. III. Béla egyrészt bizánci kivitelt, majd karcsúsított gótikát kezdett alkalmazni; az oszlop-felsőrészeket akantuszos levelekkel díszíttette. Ebben része volt annak is, hogy már a címeres nemzetségek is kezdtek áttérni a levélmintás építkezésre. Esztergom aztán ezt a kivitelt követte, Kurszánvár és Atilla városa, a Baján utcasor és Pest is. Az akantusz díszítéses építkezés tudnivalóit a szepesi erdőispánság kőfaragói hozták magukkal Franciaországból.

Az Arvisura-másolatok elolvasása után III. Béla egy véleményre jutott Szent László királlyal: súlyos bűnök elkövetése nélkül nem lehet uralkodni. Jó uralkodó csak úgy lehet valaki, ha elkárhozik. Az új kancellária épületében Pósa Pál országbíró elkezdte kiállítani a parasztosan kutyabőrnek mondott nemesi leveleket. De ilyet csak annak adtak, aki adakozott a magyarok által vezetett V. keresztes hadjáratra. Elsősorban Kurszánházi, Árpádházi, Csák-, Pósa-, Hont-, Pázmány-nembéli lovagok és hasonló családok okleveleit adták ki, 72 nagycsaládon belül. Az ilyen utódokat tették az ispánságok élére. Újra felállították a főpapi és főúri rendet.

A főpapi rend felállításával III. Béla a még mindig neheztelő Lukács érseket bízta meg 1174-ben. Ez a megtiszteltetés engedékenyebbé tette és ettől kezdve gyakori vendége lett Béla királynak. De a király is ügyelt arra, hogy az egyházat komoly ok nélkül ne sértse. Amikor III. Béla 1193-ban a Mordus megyei ispánnak, Bertalannak ünnepélyesen kiadta a nemeslevelet, Bertalan vállalta, hogy a horvát határvédő hadseregbe tíz, az ország határain kívüli szolgálatra pedig négy páncélos vitézt állít ki már 1194-ben, Esztergomban az V. keresztes hadjárat céljaira. Ez csak egy példa, mert a kitüntetett személyek minden nemeslevél átvételekor 2-6 személy páncélos vitéz kiállítását vállalták. 1194-ben a felajánlottak létszáma már kétezerre rúgott. Mordus megye nem tartozott az István-királyi megyék közé, Bertalan ispán tehát olyan kötelezettséget vállalt, amit nem is lehetett tőle feltétlenül várni. Ő lett aztán a horvát hadsereg parancsnoka. A sziklás hegyvidék az ő megyéjében inkább csak állattenyésztésre volt alkalmas. Ennek jövedelméből azonban még hajók építésére, vagy vásárlására is kötelezte magát. Vállalta a lakosság feletti bírói ítélkezést is, ami ott elég terhes volt. Amikor Imre herceg kormányzó lett Horvátországban, apja beleegyezésével Bribir megyét a Subics családnak adta és Subics Árpádot a horvátok által lakott megye erdőispánjává nevezte ki. Amikor Béla herceg Bizáncból hazajött, Gerencsák Lászlóval együtt tanulmányozta az eddigi királyok életét, szokásaikat, természetüket. Királlyá koronázása után legszívesebben Szent László kemény kezű uralmát követte. Erős kézzel látott hozzá, hogy királyi udvarát a többi uralkodóházéval egyenlő rangra emelje. Anyja, Eufrozina királyné, a III. István korában megszokott módon kívánt volna továbbra is uralkodni, III. Béla azonban ezt nem tűrte, ezért a királyné Géza öccsét akarta hatalomra juttatni. Amikor Béla király erről tudomást szerzett, anyját és Géza öccsét elfogatta és bezáratta. Géza megszökött, Ausztriába, majd cseh földre menekült, de onnan kiszolgáltatták, újra fogságba vetették, majd amikor Barbarossa Frigyes keresztes hadakat vezetett a Szentföldre, kérésére Gézát, 12 esztendei fogság után 2000 vitéz élén a Szentföldre küldte. Onnan hazatérve Bizáncban talált otthont.

Géza hercegnek három fia született: Árpád-város Arad nevű részében. Gyermekeit Álmos, Árpád és Zoltán névre keresztelték, de később bizánci lakóhelyükön is megkeresztelték őket és ekkor görög nevet kaptak. Ott született lányukat Iréne-Piroska császárnő emlékére Irénének keresztelték. III. István, III. Béla és Géza hercegek anyja, Eufrozina királyné Jeruzsálem görög kolostorában halt meg. Élete fogytáig III. Béla, Géza herceg közvetítésével, minden évben királynői járandóságot küldött neki. III. Béla az új rend kialakulását szervezve a Gelyza-fa, vagyis a mocsári tölgy alatt ült törvényt. 1186-tól a panaszokat már az új kancelláriába kellett előterjeszteni, az író-rovó deákokon keresztül. Ezek a beadványok Budavár, Avarbástya és Kurszánvár hivatalaiból három napon belül a kancelláriába kerültek, onnan pedig négy nap alatt továbbították. A poroszlók holdtöltéig minden iratot rendeltetési helyükre juttattak. Mánuel halála után feloldódott az a fogadalma, hogy Mánuel életében hűbéres államait nem háborgatja. Utána azonban Horvátországot, Dalmáciát és Zárát a testvérvárosokkal együtt visszafoglalta Velencétől. Az új görög császár, Angelos Izsák a béke jeléül feleségül vette III. Béla Margit nevű lányát. Halics elűzött fejedelme 1188-ban III. Bélához menekült. Ekkor Halicsot is elfoglalta és Endre fiát tette meg uralkodónak; a lengyel fejedelmekkel szemben azonban később feladta Halicsot. De Rascia földjét, mely a nagyanyjáé: Ilona királynőé volt, visszahódította. Barbarossa Frigyessel terveket szőttek gyermekeik összeházasítására, de Frigyes gyermekei még a tervezett házasságok megkötése előtt, gyermekkorukban meghaltak. Annak viszont nagyon örült III. Béla, hogy élete legnagyobb kezdeményezését, I. László király szentté avatását 1192-ben el tudta érni. Ekkor mondta: a Szent Turuj nemzetség sérthetetlen országot hagy hátra a későbbi nemzedékeknek. A keletről származó Mazir-bazilita eszme a bencéseken, cisztercitákon, premontreieken és karthauzi-akón, meg a sámán-hagyományokon alapuló templomgazdaságokon keresztül jó talajra talált itt a földmű-velő, betegápoló, utasfogadó és a magukra maradt nőket felkaroló apácarendekben. A király minden ilyen kezdeményezést támogatott. III. Béla Nyugatot összekötötte Kelettel, Esztergomban, Pilisen és az ország több részében cisztercitákat és premontreieket telepített le, Kurszán városában pedig a rimalányok az uruki-mani apácarend tagjai lettek.

A Gilgamestől, Atillától, Csabától és Álmostól való származtatás mondája nyomán fellendült a hagyományos rovások kultúrája is, olyannyira, hogy III. Béla elrendelte a nemesi rend hagyományainak írásba foglalását. A papok nevettek a naiv népmeséken, az írástudók pedig eltorzították a hallottakat, de azért mégis megindult a mindent megszépítő krónikairodalom, melytől azonban nem lehet elvitatni, hogy végső gyökerében az ősi évkönyvekből táplálkozott. Esztergomból az egyház már régen eltávolíttatta múltunk minden irodalmi termékét, de Budavár, Avarbástya és Kurszánvár messzenyúló ereje tartotta a kapcsolatot Kubija kagánnal és új rovásirodalom kezdett virágzani III. Béla, Pósa Pál, Üröm, Turcsi, Masa, Gács, Zernye, Mohos, majd Ungika, Pósa András és Jaák Géza ötös csoportjainak kiküldetésére pénzt tétetett félre a kincstárban, mert ő is úgy találta helyesnek, ha a mongol törzsszövetség beavatottjaival fennmarad a régi összeköttetés. Béla, Lam hercegnek valamennyi alkotóképes leszármazottját Palóc-Vasvárról áthelyezte az új kancellária megfelelő részlegébe. Pesten Vasvár vascipó-készítményeivel megindult az építkezésekhez szükséges vasnak hordozható pestekben való finomítása ugyanúgy, mint Atilla és Baján idejében. Az elmaradott Esztergomot, amikor Lam herceg ivadékai Párizsból és Kartresből visszatértek, 1186-ban elkezdték teljesen újjá építeni. A Gilgames oroszlánok képét csak a fiatalok vitték oda. Az esztergomi rimalányok rovásos és latin írásos kódexei igen tetszettek az Imre királyfit nevelő bolognai papnak is. Amikor Itáliából hazaérkeztek az ott tanuló kőfaragó és szobrász mesteremberek és olasz mintára megindultak III. Béla király építkezései, a határvidéki erdőispánságokból mindig több és több kőfaragót vezényeltek ezekre az építkezésekre. De a király nem zárkózott el Bizánc hatása elől sem. Lam leszármazottait a Szerémségbe küldték, s azok onnan bizánci építkezési ismeretekkel tértek haza Kurszán és Joli-Tórem városába. De azért módjával fennmaradtak a II. Géza korában érvényesült építkezési szokások is. Lam utódai Atilla és Pest városában Kelet építészeti stílusát egyesítették a Nyugat építkezési művészetével. Andrási Simon hét-oroszlános freskója III. Béla helyeslésével arra utalt, hogy itt olyan főnemesi családok élnek, melyek Gilgamestől származnak, a Nyék nembéli "Halak"-kal együtt 9:6 arányú többséget jelentettek a l5 színmagyar nemzetségből származó többi vezéri családdal szemben.

 III. Béla felépíttette az esztergomi székesegyházat is anélkül, hogy ez bármiféle ellentétet jelentett volna az Aranyasszony és a Szent Anya tiszteletében. Pénzeire is a "Sanota Maria" felíratot verette. A 15 színmagyar nemzetség és az idegenekkel kevert 9 nemzetség lett az alapja az összes 24 nemzetségre támaszkodó új nemesi uralomnak. III. Béla teljhatalmú uralkodóvá vált. Ragaszkodott az Atillára és Álmosra visszamenő hagyományokhoz és a Turuj-sas nemzetségéhez, de címerében a Gilgames hagyományokra emlékeztető lépegető oroszlánt tette. Kurszánvári Üröm sámán, amikor 1195-ben Pósa Pál nádorispánsága alatt Karakórumból visszajött, részletes tájékoztatást adott a mongol állami és társadalmi szervezetről. Ugyanúgy, mint a 24 hun törzs szövetségében, a fővezéri udvarokban itt is meg lehetett találni a hercegek és kánok, felügyelők, lovasok, tegez-hordók, szekerészek, lovászok, hírvivők, csikósok, juhászok, belső és külső szolgák, ötvösök, íjkészítők, stb. hol kisebb, hol nagyobb csoportját. Körülöttük nagyobb számmal olyanok, akik kenyérrel, szénával, prémmel adóztak; a tálnokok, pohárnokok, fegyvernekek és tárnokok csak ünnepélyes alkalmakkor teljesítettek szolgálatot. A seregben tized-szervezetek voltak. A szabad harcos tizedesek, századosok, ezredesek és fővezérek állandó katonai képzés és gyakorlat kötelezettsége alatt állottak, de csak 24 évig. Utána tisztségeket kaptak. A hadifoglyok a jurták körül a barmokat gondozták. Később harcosok, esetleg kánok, hercegek és felügyelők mellett udvarnokok is lehettek. Szívesen látott vendégek a meghódított területek kézművesei. Kara-kórumban jó számmal voltak kínai cserepesek és fémművesek, vagy francia, orosz, német fegyverkovácsok és ötvösök. Seregük legnagyobb részét a 24 hun törzs szövetségéből való lovasok tették ki. Az Új Égi birodalomban azt tartották, hogy Joli-Tórem földje forog. Ha a római keresztények azt hangoztatták, hogy földünk egy korong, ezen még a legegyszerűbb mongol harcos is csak nevetett. Papjainkat balgáknak tartották. Azt mondták: az egész emberiségnek csak az a része életképes, mely az égből jött. Az ő agyukban ott az életfa s azért képesek bölcsen gondolkozni. Voltak ismereteik a sárkánykígyók égi harcáról és tudták, mikor kell a természeti viszonyok változása miatt melegebb vidékekre vándorolni. Mindez részben egyezett a magyarországi helyzettel és felfogással.

 Régen a mi fejedelmeink, töményvezéreink, ezredeseink, századosaink és tizedeseink is a hadifoglyokat előbb béklyós rabságban alkalmazták gazdaságaikban. Benősüléseik után azonban, különösen, ha gyermekük született, a fogságot feloldották. A hősiességéve kitűnt harcos, vagy a 24 éves fegyveres szolgálat után házhelyes telekhez juttatott vitéz a hadifoglyát megtarthatta gazdaságában. Kálmán király azonban a főuraktól és a nemesektől elvette a hadi-foglyokat és a király, a nádorispán, vagy az egyház szolgálatába rendelte őket. Házasodásukat is ő engedhette meg. A szabad harcosok között a foglyok elvesztése olyan erős nemtetszést váltott ki, hogy amikor a váradi püspökség Kálmán szentté avatását kezdeményezte, az egész ország ellene fordult. Az Avarbástya alagútrendszerében már Kálmán király korában elkezdték írni, hogy mi van az utolsó 300 év Arvisúráiban. Az Arvisurák egyebek között így örökítették meg az eseményeket: Az ötven tömény (félmillió) őslakos a mai nyelvünkhöz hasonló nyelvet beszélt. A hódítók gyakori átvonulásai miatt behívták a gyorsan szaporodó magyar törzsszövetséget. A behívott rokonok 45 töményt kitevő létszámmal vonultak be a törzsek közötti gyepükre, Alpár és Eszék magyarul beszélő városaiba. Amikor Taksony fejedelem korára a magyar törzsszövetség átvette a Jász-síkságon beszélt nyelvet, elkezdődött a megtelepedett magyarságnak a városokba özönlése. A legtermékenyebb területeket Dunna-asszony folyamának két oldalán a fejedelmi törzs foglalta el, a külső termékeny részeket a többi tíz-nyíl szövetségnek a harcosai. Tízcsaládonként települtek falvakba, de 24 évenként tovább mentek, mert földjeik termékenysége ekkorra már annyira kimerült, hogy újabb termőföldhöz csak erdőirtással, vagy mocsarak lecsapolásával lehetett volna hozzájutni. A századosok 100 családos településeiből alakultak ki a mezővárosok.

Az őrségek mezővárosai, századosi székhelyei a századosok parancsnoksága alatt állottak. Ilyen helyen 2-3 nyomásos gazdálkodás folyt. Tíz százados-településnek a székhelye az ezercsaládos ispánságokban volt. A fejedelmi udvar körül tízezer család telepedett meg. Ez volt a környezete nemcsak a nagyfejedelemnek, hanem az ifjúsági fejedelemnek is. Ez mindig két tömény lovasságot jelentett. A honfoglalásban a két tömény élvonalbeli harcos mellett részt vett egy tömény felvezető lovas, 37900 főt kitevő erdőirtóval, széna-tárolóval, sóellátóval és forrásőrzővel. Összesen 67700 hatalmas sereggel. Mindezen, addig csupán élőszóval továbbadott dolgoknak a leírását Üröm sámán azért tartotta szükségesnek, hogy a kései utódok is tudják: mindössze három tömény harcos kísérte a szekértáborokat és további 38000 fő közember segítette őket, mint tárkány, azaz fejszés és csákányos útcsináló stb. Ez a három töményre rúgó fegyveres sereg megmaradt Vajk-István koráig. Biztonságos, helyhez kötött életmódot azonban a fejedelmek csak úgy tudtak biztosítani, ha valamelyik keresztény irányzathoz csatlakozunk, vagy legalább igazodunk. Bizánc és Róma jöhetett számításba. A 973-as nyugati értekezlet a fejedelmi udvart Rómához, illetve a mainzi érsekséghez kötötte. Gelyza fejedelem, majd fia, Vajk ekkor a Bizánchoz húzó főurakat kiirttatta. Magyarkával viszont ajánlatos volt továbbra is fenntartani a szoros kapcsolatot, hogy a Gyula és Béla törzs emberanyaga és a nyolc besenyő törzs lovasai szükség esetén megvédhessék országunkat. Az uruki-mani keresztények a magyar törzsszövetséghez, a pogány sámánhit követői pedig fokozatosan Bizánc hatáskörébe kerültek. Mivel a belterjes gazdálkodás mindinkább elterjedt, a sereg létszámát Magyarka, Füzesgyarmat és Szakszin térségéből kellett pótolni. Csakhogy a bizánci hittérítések miatt lassanként a Béla és Gyula, valamint a besenyő törzsek tartalékai is kezdtek kimerülni. Így aztán még a külső ispánságokban is át kellett térnünk a kereszténység teljes felvételére. Az újonnan jött hittérítők egyház szervezése címén az ország legtermékenyebb részein egyházi birtokokat igényeltek. Vajk-István eleget is tett kívánságuknak. A szabad harcosok a peremrészeken kaptak a 24 éves szolgálatuk letelte után veterán-földeket, de a földéhes papság ezeket is csökkenteni akarta. A Csörsz vonalán kiképzett lovasok létszámát apasztani kellett és a tárkányképzés is ötödére csökkent.

 Így szaporodtak meg az egyházi birtokok. Viszont a tárkányok elhelyezésére később megszervezték az erdő-ispánságokat, a 24 évet leszolgált tárkányokat itt gondnokokként alkalmazták. A földbirtokos törzsfők a jobb harcosokat és főként a 24 évet leszolgált veteránokat nyolc-ekényi földdel jutalmazták. Ez a két csoport lett a jobbágyok, azaz jobb harcosok rendje. Ha a harcosok családja nem rendelkezett igás állattal, a család szolgává vált. A földbirtokos megbízottja a disznótor (november-december) havának elején mérte ki nekik a termésrészt, addig a szolgaföldek terméséből éltek. Bő esztendőben a jobbágyok jártak jobban, szűk esztendőben a szolgák. Kálmán király idejétől kezdve a nemesember fegyverhordozójával vonult be a véres kard meghordozásakor; a jobbágyok a király felhívására mentek, de vitézséget és nemesi földbirtokot is szerezhettek. Amelyik nemesember nem tudott, vagy nem akart hadba vonulni, az a fiát küldte a csatába egy fegyverhordozóval. Így öröklődött kisnemesi falvak keletkeztek. III. Béla alatt a kancellária egyik fontos feladata az volt, hogy valamiképpen szabályozza a lovagok, főurak és nemesek mind bonyolultabbá váló helyzetét. Lassanként kezdett általánossá válni, hogy amelyik lovag, vagy harcos földet kapott, az termékeiből adózott, de füstpénzt például mindenki köteles volt fizetni. Ezeket a földeket el is lehetett adni és ekkor megmozdult az egész ország szegény néprétege és minden család igyekezett lehetőleg gazdaságosabban elhelyezkedni. A csatában kitűnt harcosainak mindegyik királyunk nemesi földet adott. Pósa Pál, az új kancellária vezetője ezeket az adományozásokat 1172-től írásba tette és az eddig rovásjelekkel írt nemesi leveleket átírták latinra. III. Béla szerint ebben a tekintetben is Rómához kell igazodnunk. A rovásos kutya-bőröket aztán téli időben elégették. Mivel a király, a főurak, az egyház és a nemesség vagyonszerzési éhségét nehezen lehetett kielégíteni, megindult a népvándorlás gazdagabb területek felé. Nem mindegy a feles, harmados vagy negyedes terményt jó, vagy rosszul termőföld után beadni. A félreeső, távoli vidékeken csak a kisnemesek és az erdőispánságok jobbágyai, vagy szolgái maradtak meg a soványabb földeken. Ők a feles, harmados, vagy ne-gyedes földműveléssel járó szegénykedés helyett inkább a katonáskodást vállalták.

A 896-ra bevonult magyar törzsszövetséggel megtelepedett nép nemzetiségi szervezetekben élt tovább, a törzs vezérei mellett ott voltak a harcosok, bők, ínek és kézművesek. A Jász-síkságon ekkor már Kövezsd szkíta fejedelem kora óta a Csörsz árokrendszer mindkét oldalán a veterán harcos jobbágyokból és az egykori hadifoglyoktól származó szolgákból állott a falvak társadalma. Minden tíz falu mellett volt egy-egy mezővárossal összeköttetés, ahol kézművesek és kereskedők is megtelepedtek. Minden száz falunak volt a vár körül kézműves-kereskedő váralja települése; itt fegyvernekek is szolgáltak. Minden 10, palánkvárral erősített törzsi településnek volt ezredesek vezetésével kőváras törzsi székhelye; minden 10 kővárnak megvolt a tömény-székhelye, és a tíz tömény székhelye volt a fejedelemség. Az ezredesek és töményparancsnokok rendelkezése alatt álló területek közötti gyepükre telepedett le az újonnan érkező magyarság. Amikor a magyar törzsszövetséget behívták a Kárpát-medencébe, a hun-avar birodalmi maradványokon a szabadlegeltetésű gazdálkodásról áttértek a többcsapásos állattartó és belterjes gazdálkodásra. Az ínek és bők értelme-fogalma három emberöltő alatt megszűnt, mindannyian áttértek a jobbágy-szolga-kézműves megnevezésekre. Mivel a leggazdagabb területek a fejedelmi birtokokhoz és a törzsfők birtokaihoz tartoztak, a bők és ínek társadalmának eltűnése nagyon gyorsan bekövetkezett és a 24 belső vármegye rendkívül rövid idő alatt áttért az ispánságokon alapuló nagybirtok és jobbágyfalvak, szolgafalvak és vegyesfalvak rendszerére. A Duna mindkét oldalán a két fejedelmi partvonal egyaránt 14 hun-avar, 10 törzsfői és egy fejedelmi, azaz 25-25 nagybirtokból állt. A 896-900-as évektől kezdve a Csörsz-árokrendszerből való 24 évi szolgálat után leszerelő veteránok csak a külső 48 ispánságban kaphattak hűségbirtokot, további katonáskodási kötelezettséggel. A kereszténység felvétele után a törzsfők birtokait az egyház kapta meg. Az egyházi birtokok mellett megjelentek a szántók, gerencsérek, vadászok és darócok stb. falvai. Az országhatár közelében pedig III. Béla terveinek megfelelően az erdőispánságok vezetésével megalakultak a határőr falvak. A falvakban eleinte minden utcában 10-10 csűrös ház állott. Ez volt a felvég. A kertek mögött voltak az alvég szolga-lakásai, az erdők felé pedig a pásztorok viskói. Ezek a falvak minden 24 évben megváltoztatták a helyüket. A felnőtt ifjúság új épületeket emelt. A századosok székhelyein élő földbirtokosok és nemesek birtokán a jobbágyporták mellett még külön szolgalakások is voltak és külön utcasoruk volt a kézműveseknek és kereskedőknek.

Az ispánsági és egyházi birtokokat már nyugati mintájú nagygazdasági rend szerint igazgatták, itt már fegyveres poroszlók is voltak. Ezek a füstpénzt és az adót szedték be és ők gondoskodtak a büntetések be-hajtásáról is. Szent László óta az egyházi tizedet is így szedték be. Ekkor már megszigorították a papok nősülési lehetőségeit is, de Kurszánvára és intézményei részére mentességet adott a király. Ott uruki-mani udvari káplán működött és Magyarka törvényei voltak az irányadók. Ebben az időben a papok már földet kaptak és szolgát tarthattak. III. Béla erőskezű és ennek a kornak egyik leggazdagabb uralkodója volt. Jövedelmei között szerepelt a füstpénz, vagy kéményadó, az arany-, ezüst-és sóbányák jövedelme, az országos vásárok és városkapuk, hidak és kompok vámja, boradó stb. Kereszteshadjáratot akart indítani a Szentföldre. A besenyő-és kunországi hittérítések miatt sokan ide menekültek és seregének létszámát erősen megnövelték. Tervbe vette, hogy felszabadítja Uruk püspökségét a feketefejűek rabságából, de ezt Ond vezér ivadéka, Kalán püspök ellenezte. A tavaszi lovaskiképzés után 1196. április 23-án váratlanul meghalt. Most is ugyanúgy, mint III. és IV. István esetében, megmérgezésről suttogtak. A kancellária arbag-sámánjai ezt ellenőrizni akarták, de a papság nem engedte meg. Fehérváron temették el Anna királynő mellé. Öt fia közül a legidősebb, Imre Horvátország királya volt. Imre, trónusának elfoglalása alkalmából újabb birtokok adományozásával erősítette a nemesi rendet. Második fia, Endre, követelte a kiskirályi hercegséget. Ez most már nem Erdő-elve volt, hanem bizánci befolyás eredményeképpen Horvátország, Szlavónia és Dalmácia. Pedig az apja éppen ezt nem akarta. Endrére jeruzsálemi útjának megvalósítását hagyta.