30.B

 III. Béla egyik legjelentősebb tette az volt, hogy az egyházi rendet különválasztotta a világi főúri és nemesi rendtől. Imre szeretett vadászni. Barátait és vadászszenvedélyű veteránjait is főként az apja által megszervezett Erdőispánságok területén ajándékozta meg a hegyi falvak nemesi birtokaival. Az ország védelmét nézve ez nem is volt rossz elképzelés. Az ilyen helyeken is bevezette a tizedesi és gondnoki intézményt és ez a kancelláriának is újabb jövedelmeket jelentett. Öccse, Endre a püspökök nagy részét beszervezte abba az összeesküvésbe, mely arra irányult, hogy Imre helyett királlyá koronázzák. Ezzel egyúttal el akarta volna odázni a keresztes hadjáratot is, amit III. Ince pápa már erősen követelt. Imre viszont azt sürgette, ha már semmiképpen sem akart a Szentföldre menni, legalább Halicsban teremtsen rendet, hiszen halicsi kormányzósága idején alaposan megismerkedhetett az ottani dolgokkal. De Endre legszívesebben Horvátországban tartózkodott. Imre hírét vette, hogy összeesküvés készül ellene. Ennek jele volt az is, hogy megnyerő modorú öccse bőkezűen adományozgatta a birtokokat az egyházi és világi főembereknek. 1199. március 10-én Imre király Turcsi aranyasszony és Üröm sámán kíséretében megjelent Vácon és Kurszánvár beavatottjaival bement a templomba. A püspököt és a káptalant gyűlésre hívta és követelte, ellenőrzés végett nyissák fel a kincstárat. Boleszló püspök megtagadta a királyi parancs teljesítését. Imre őrséget állíttatott minden ajtóhoz és alkonyatkor újra megjelent a Kurszán nembéli leszármazottakkal. Beüzent az este óta szakadatlanul imádkozó püspöknek, hogy jöjjön hozzá és azonnal adja át a kincstár kulcsait. De Boleszló most sem engedelmeskedett, hanem elkezdte papjaival énekelve körüljárni az oltárt. Imre király várt kis ideig, majd az oltárhoz lépett, Boleszlót megmarkolta, végigvonszolta a kövön és fegyveres kísérete közé lökte. Végre megnyílt előtte a kincstár és az összeesküvést igazoló leveleket magával vitte a leleszi konventnek szánt kincsekkel együtt. Boleszló sűrű levelezéséből kitűnt, hogy ő is az összeesküvők között van és Imre király megölését március 15-re tervezték. Imre III. Ince előtt okmányokkal igazolta eljárásának jogosságát, de a pápára való tekintettel a püspököt új javadalmakkal kárpótolta.

Most már kitört a harc a két testvér között. III. Béla Imre fiát még 1180-ban királlyá koronáztatta. Endrére viszont várakat, birtokokat és mérhetetlen sok pénzt hagyott a keresztes hadjárat céljaira. Endre azonban a sok pénznek már a nyakára hágott. Ezért kezdte el a földbirtokokat adományozni, hogy a megadományozottak segítségével Imre ellen háborút kezdhessen. Az osztrák herceg segítségével, Macskinál 1197-ben győzött is Imre ellen. Imre ekkor, 1198-ban átengedte Rámát, Horvátországot, Dalmáciát, Hercegovinát, de Endre ennyivel nem elégedett meg: király akart lenni. A veszprémi, váci és váradi püspök pénzt gyűjtött erre a célra és a főurakkal egyetértve 1199. március 15-én meg akarták gyilkoltatni. Imre még a nádorát is elzavarta az összeesküvés miatt, de amikor a Kurszán nembéli Mihályt tette nádorrá, az Endre pártján lévő váradi püspök Mihályt egyházi átokkal sújtotta. Mihály ezután ellovagolt Magyarkára, a püspöki kar pedig az ország előtt nevetségessé vált. A tizedesi intézmény és az Erdőispánságok harcosai Imre mellé álltak. Imre az ő erejükre támaszkodva a Somogy megyei Rádnál győzelmet aratott öccse felett. A pápa felszólítására a két testvér 1200-ban békét kötött ugyan egymással, de Endre miután megnősült, újra mozgolódni kezdett. A német és osztrák lovagok mellett merániai Gertrud rokonsága is segítségére sietett. De Imre nagy erővel indult a bogumilok elleni harcba és III. Ince visszarendelte a nyugatiakat. Endre Stájerországba menekült, a sógora védelme alá. Imre azonban üldözőbe vette és az osztrák földet végigpusztította. Az egyik összeesküvő főpapot és főurat pedig elmozdította az állásából. A váradi püspökség erre a pápától Imre kiközösítését kérte. Az ország népe forrongott a papság túlkapásai miatt, Imre pedig Rómában azt követelte, hogy az öccse induljon el végre a Szentföldre. III. Ince nem értett egyet a püspöki kar kiközösítési javaslatával, fontosabbnak tartotta a szent célt, a kereszteshadak elindítását. A főpapság kénytelen volt elállni a javaslatától, a testvérek pedig újra kibékültek. Endre visszakapta a délvidéket, de nem teljes hatalommal. 1201-ben Szerbiában is testvérharc dúlt. Imre Vulk fejedelmet támogatta István nevű testvére ellen, Imre győzött és felvette a "Szerbia királya" címet. A pápa ezután is hiába sürgette Endrét a kereszteshadjárat elindítására. Endre tovább késlekedett és inkább megint a trónra tört, mert Imrének az aragóniai király lányától, Konstanciától fia született és Imre a fia részére akarta biztosítani a trónt.

 Endre ekkor újabb sereget gyűjtött és megindult Imre ellen. A két sereg Varasdnál, az Endre területén találkozott. A király, kezében egy nádpálcával a felkelők közé ment. Palóc csákányosai vették körül és közöttük állva ezt kérdezte: ki meri felemelni a kezét megkoronázott királya, Atilla és Álmos vére ellen? Senki sem mozdult, Imre pedig megragadta öccsét, a meglepett lázadók szeme láttára bilincsbe verette és fogságba vetette. A feleségét pedig hazaküldte az apjához. Imre nem vakíttatta meg Endrét, csak fogságban tartotta; a pápa unszolására egy év múlva szabadon engedte. 120-ben a fiát, III. Lászlót királlyá koronáztatta és Endrét tette meg fia gyámjának és az ország kormányzójának. Utána nemsokára meghalt, 1204-ben a bizánci birodalom megszűnésének évében. Imre király Szent Lászlóhoz hasonló lovagias király volt. Engedelmességet követelt, de nem volt zsarnok. Nagylelkűségét mutatja, hogy nem büntette meg az ellene pártoskodó, összeesküvő főpapokat és főurakat. Belátta, hogy Gelyza annak idején jogtalanul foglalta el a Mihály birtokát, Esztergomot, mert az a Kurszánokat illette. Ezért Jób érseknek átadta az esztergomi királyi palotát azzal, hogy a királyoknak sohase legyen vitájuk az egyházzal és maga Kurszánvárába költözött. A keresztesháborút azért sürgette, mert apja titkos célját akarta megvalósítani: Üröm, Turcsi és Masa sámán angorai küldetését előkészíteni a Szeldzsuk szultánságba, mivel a Magyarka-Tuspai összekötő út bizonytalanná vált. Atilla városrésze és Joli-Tórem városa között Andrási Simonnal felépíttette az Imre-palotát, Szent Imre herceg életnagyságú liliomos szobrával, lépegető oroszlános alapzaton. A szentföldi útra való várakozás alatt a Csörsz árokbeli tárkányokkal felépíttette az Imre városrészt, mely 1200-ban már lakható volt. A királyi kancellária hivatalnokai költöztek bele. A főpapok és a főurak hűtlensége miatt nem kellett aggodalmaskodnia, mert mellette állott a Csák-, a Pósa- és a Lam-nembéliek ereje. Mint minden elődje, ő is gyarapította az idegen főurak számát, szokás szerint mindegyiküknek birtokokat is adományozott, de az Álmos-és a Lebédház leszármazottjai így is túlsúlyban voltak. A Bugátba és Kambalukba küldendők megélhetésére mindig biztosított fedezetet és utódainak is meghagyta, hogy létesítsenek szoros kapcsolatot az Új Égi birodalommal, mert az Égi eredetű emberiség a haladást szolgálja.

 Az uruki-mani szeretet egyház igaz céljainak megvalósítása érdekében meg kell nyerni a Szeldzsuk szultánság beavatottjainak jóakaratát. Az egyházi orvosok nem tudták megállapítani, mi az oka Imre király hírtelen jött betegségének. Ezért Pósa Pál összehívatta az összes arbag-sámánokat. Az arbag-sámánok, az Arbag Arvisurák alapján háromnapi tanácskozás után állapították meg, hogy a király 21-24 napon belül meghal. De a fiát szerette volna mindenképpen megkoronáztatni. Csakhogy az esztergomi érsek is meghalt. Így aztán a fejedelmi családok javaslatára az antiochiai útjáról megjött Pósa Pál és a kalocsai érsek koronázta meg Imre fiát, III. Lászlót. Alighogy ezt még megérte, Imre király 1204. szeptember 10-én a Joli-Tórem ispotályban meghalt. Mielőtt meghalt volna, börtönéből kiengedte Endre herceget és meghívta István király ünnepére, Fehérvárra. Endre ott a rendek előtt vállalta a III. László fölötti gyámkodást és a III. Béla akarata szerinti szentföldi hadjáratot. Endre herceg tehát egyszerre lett gyám, Magyarország kormányzója és a Szentföld felszabadítására kiszemelt küldött. Ezzel az utóbbival függött össze Uruk-Umma-Susa felszabadításának a terve. III. László az anyjával, Konstancia királynővel Imre-városban lakott; Endre, a gyám, Fehérváron szé-kelt és törvénynapokat tartott. A kis király koronázása alkalmával kapott ajándékpénzekből az Imre-várost szépítette. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig, mert a pénzéhes egyház megtagadta a királynétól és a kis királytól a kincstári járadékot. Ebben az ügyben III. Ince pápa is III. László védelmére kelt és az esztergomi, érsekségen keresztül levelet juttatott el Endre herceghez, az ország kormányzójához. Ebben leszögezte, hogy az Isten nevében megkoronázott III. László királyt mindenkinek tisztelnie kell, hiszen Imre király mindent megtett a szentföld felszabadítása érdekében. Endre herceg tehát ne hallgasson semmiféle ördögi tanácsra, a kis király iránti hűséget őrizze a szívében és mindenki ellen védjék meg a gyermek-királyt. A kalocsai érseket pedig arra utasította III. Ince, hogy aki III. László, vagy Konstancia királynő ellen támad, azt sújtsa egyházi átokkal.

 De Endre herceg nem volt tekintettel semmire. Üröm vitézt, a Kurszán-házbeli sámánt ez az eljárás érthetően nagyon felháborította. Javaslatára aztán az új kancellária hivatalnokai az Endre által okozott károkat a kis királynak megtéríttették. Konstancia és a gyermeke a pápai intelmek ellenére sem érezte magát biztonságban, ezért híveikkel együtt a Pósa és Kurszán nembéliek kíséretében Bécsbe távoztak. A kis király, III. László 1205. május 7-én járványos betegségben Bécsben meghalt. Halálával kapcsolatosan mindenki mérgezésről beszélt. A pesti fiatalok felkeresték az új kancelláriát és követelték a király holttestének hazahozatalát. Erről előbb hallani sem akartak, de az esztergomi érsek elrendelte a holttest hazaszállítását. A kettős koporsóban hazaszállított kiskirályt Szent Imre székesegyházában ravatalozták fel. Itt vett tőle búcsút a Kurszán-, Csák- és Pósa-nembéli gyermekekkel együtt Budavár, Avarbástya és Kurszánvár sokasága, Pest, Atilla-város, Kurszán-város és az Imre városrész lakossága. Fehérváron a Szent István bazilikában temették el. Endre híveinek tábora alig vett részt a temetési szertartáson. III. László halála után végre trónra ülhetett Endre. Rászakadt az ország vezetése. Masa sámán később ezt írta erről a korszakról: A kétes jellemű kormányzónak csak rosszakaratú bor-barátai és sok embervért pazarló hadjáratai vannak. Pósa Pál intézményei csak azért érdekelték, mert pontos adatokat tartalmaztak arról, hol lehet még újabb királyi birtokokat találni, hű alattvalóinak egy-két falunyi területet hol lehet ígérni, vagy adakozni. Emiatt a várszerkezet lassanként kezdett szétesni és a végén megszületett a nemesi vármegye. II. Endre a birtokok egész sorát adományozta azoknak, akik panaszra mentek hozzá amiatt, hogy részt vettek az Imre-féle szerbiai és bulgáriai hadjáratban, de nem kaptak jutalmat a királyi birtokokból. II. Endre sokukat megjutalmazta egy-egy faluval. II. Endre elkezdte sorban eladományozgatni a Csák-, Pósa-és Lam-nemzetségbeliek által létrehozott várispáni egységeket és a határőrvidéki, erdőispánsági területeket is. A királyi földek és a megyés ispánok birtokai ezzel állandóan csökkentek és kezdetét vette a várispánságok pusztulása, az a rendszer, ami III. Bélát az akkor ismert földrész egyik leggazdagabb királyává tette.

  II. Géza felszabadította a jobbágyokat a várakban, ha igazolták Csörsz vonalbeli szolgálatukat. Kisnemesekké váltak és 8-8 ekényi földdel jutalmazta őket. Endre ezt is vissza akarta venni, de országos megmozdulást idézett elő vele. A kisnemesek 1-2 ekényi erdőirtással is igyekeztek földbirtokaikat gyarapítani, ez ellen meg az erdőispánságok tiltakoztak. A kisnemesek viszont arra hivatkoztak, hogy a szentföldi hadseregbe akarnak jelentkezni, de biztosítani akarják az itthon maradó családjuk megélhetését. A keresztes hadbeli vitézséget II. Endre készségesen jutalmazta. Így például Tiváldi vitéz a táborába hozta a szeldzsuk fogságban lévő magyarkai kispapot. Ezért 1226-ban Ozorán várbirtokot adományozott neki. Addig egy neves uruki-mani hívő volt, de a fiát már Barna András névre keresztelte. Tiváld vitéz utódainak a neve ez a Barna vezetéknév maradt. Ekkor már a földesurak is beletartoztak a faluközösségekbe és rendszerint kétszer annyi termőföldet kaptak a várispánságoktól, mint a régi veterán várjobbágyok. A várjobbágyok nyolcekényi földje fedezni tudta egy nagycsalád szükségleteit, az új birtok adomány azonban 16 ekényi földdel már azt jelentette, hogy a birtokos csak szolgahaddal tudta műveltetni. A gyengébbek tehát ki voltak szolgáltatva annak, hogy szolgasorba kerüljenek. A jobbágyokat földjük minden termékéből, még a szövés-fonás után is beszolgáltatás terhelte, a földesúr javára. Sőt, még a vadászás, halászás, vagy a házilag készített egyéb ipari termékből is be kellett adniuk bizonyos részt. Emellett a várispánság szállításokra, hírvivői szolgálatokra is kötelezhette őket. Az íneknek ott soha nem adtak igazat. Az egyház evilági fenyítésekkel és másvilági fenyegetésekkel tartotta kezében a parasztságot. A dömösi prépostság például az egyik falut azzal sújtotta, hogy évente adjanak be 2 juhot, 2 köböl lisztet, 2 köböl sört és egy véka kősót, holott Dömösön soha nem volt sóbánya. A falvak szolganépei kötelesek voltak az egyházi épületeket jó karban tartani, a papság részére új épületeket emelni, juh-aklokat készíteni, halastavat rekeszteni és évente kétszer szénát kaszálni. Mindezen felül a várbirtok ispánsága megkövetelte a füstpénzt is, de a csatlósok a füvönosztást ellenszolgáltatás fejében végezték. A Csák-, Pósa- és Lam-nemzetségbelieknek a törzsvezéri birtokokon az ínek egy-egy jobbágycsaládjának továbbra is egy-egy ekényi földet osztottak ki, de füvönosztást az újabb földtulajdonosok egyre több és több szolgálattal terhelték meg.

 Egy ekényi föld, 25 hold, elég is volt egy nagyobb család élnitudásához, ha az sík vidéken feküdt. De hegyvidéken nyolcekényi föld is kevés volt a megélhetéshez. A pusztaszeri szerződés biztosította az őslakosság és az új honfoglalók szabad költözködési jogát. Ezt a birtokok urai is tiszteletben tartották és hosszú időkön át nem is volt súlyosabb érdekellentét. II. Endre azonban új nemességeket és birtokokat ajándékozott, ezek egyre nagyobb ellenségei lettek a magyar őslakosságnak. II. Endre sok hadjáratot vezetett. Ilyenkor a felesége, Gertrud uralkodott helyette. A Gert-ruddal bejött újabb vendég nemesek és a királynő rokonsága, a Meráni család ellepte a királyi udvart és a magyarokat minden téren háttérbe szorították. Minden jövedelmező állást, pozíciót lassanként a németek foglaltak el. Gertrud öccsét, Bertholdot fiatal kora és hiányos képzettsége ellenére a kalocsai érseki székbe ültették. Pósáék emiatt a pápához fordultak. A pápa az avar rokonságú salzburgi érseket bízta meg az ügy kivizsgálásával. Berthold fényes küldöttséggel ment a főpap elé, de azt ez a pompa nem hatotta meg és jelentésében megállapította, hogy Berthold még alapos tanulásra szorul. Amikor 1213-ban II. Endre a halicsi hadjáratra indult, udvartartása a Pilis hegységben mulatott, a III. Béla által alapított cisztercita rendházban. VI. Lipót osztrák herceg is itt vendégeskedett, Gertrud hódolói között. A határvillongások után itt jól ismerték a nevét. Kurszánvárból egy magyar főúri csoport elindult a pilisi monostor felé, élükön Simon és Péter ispánnal. Velük tartott Bánk bán csoportja. Rajtaütöttek a tivornyázó társaságon. Lipót herceg és Berthold érsek cserben hagyva a megrémült királynét, elfutottak. Gertrudnak azonban felelnie kellett. Könyörgésre nyújtotta kezeit, de azt levágták és testét, gyermekei és a lump udvar szeme láttára darabokra vágták. Gertrud gyermekei közül Erzsébet királylány már régen elfordult anyjától az életmódja miatt és ezért szívesen ment férjhez Thüringiába. Amikor férje, II. Frigyes a Szent-földön meghalt, a család az utcára kergette a magyar király lányát. Az apja hazahívta, de nem volt hajlandó hazajönni. Kunyhóban lakott, betegeket ápolt, elhagyott nőket segített. Egy inkvizítor, Marburgi Konrád befolyása alá került.

Ez embertelenül, mértéktelenül korbácsolta, még egy bélpoklost is ágyába fektetett, hogy gyógyítsa meg. Egy éjjelen anyja, Gertrud jelent meg álmában s arra kérte, hogy nagy bűneire kérjen irgalmat számára, imádkozzék érte. Imádkozott és vezekelt, közben Konrád korbácsolta. 24 éves korában halt meg, s boldognak mondta magát. 1235. július 1-én szentté avatták. Imre halála után II. Endrére nehezedett a bogumilok elleni harc. Uralkodásának első éveiben a balkáni hadjáratok kötötték le, majd Halicsban és Ladomériában hadakozott. Mindez egyre több pénzbe került. Emiatt ellenpárt alakult Béla herceggel, aki Kelet felé és a Lebédházhoz húzott, mert a sok bajra innen remélt orvoslást. Gertrud megölését a király nem torolta meg a várható szertelen mértékkel, csupán Péter ispánt húzatta karóba. Nagyobbmérvű bosszúállással magára zúdíthatta volna az ország népét, hiszen Gertrud viselt dolgai közismertek voltak. Szent László alatt még 24 belső és külső ispánság működött, de Kálmán alatt már a 27 ősközösségi ispánságot is bevonták a nyilas és 2-3, vagy többnyomásos földművelésbe. Ezzel 72 ispánságban egyforma gazdasági rend alakult ki. Sok tekintetben megváltozott az ország képe. II. Géza a Szepességbe és Erdélybe németeket telepített. II. Endre 1224-ben "Andreánum"-nak nevezett kiváltságlevelet adott az erdélyi szászoknak azzal a várakozással, hogy kelet felől megvédik, ha kell, az országot a kunok ellen. Lovag-rendek telepedtek be, ezek hatalmas birtokokon várakat emeltek, pénzt verettek és egyházukat kivették az erdélyi püspök keze alól, majd birtokaikat felajánlották pápai hűbérül. Végül II. Endre kénytelen volt ezeket a veszélyes vendégeket az országból kiverni. De jöttek más vendégek. II. Endre 1215-ben Jolanta francia hercegnőt vette feleségül. Így aztán Béla, Kálmán és Endre herceg, meg Erzsébet és Mária hercegnő mellett mostmár Jolánta hercegnő is növelte azok számát, akiknek udvar-tartása egyre nagyobb terheket rótt az országra. Béla, Kálmán és András külön országrészeket kormányoztak, de az ország földjéből mind több és több került idegen kézbe. Folyton nőtt az ellenségeskedés.

 Ekkor lépett közbe Pósa Pál vezetésével és a rovástudókkal a Kancellária és megszerkesztették az Arany-bullát. Nagy szükség volt rá. A királyi várföldek népei és a szabadföldek veterán harcosai visszakövetelték régi jogaikat, mert az idegen új birtokosok rabszolgaként kezelték őket. Követelték az idegenek birtokszerzési jogának korlátozását. Követelték, hogy a király minden külföldi hadjárata alatt fizessenek zsoldot a jobbágyokból lett nemeseknek. Idegenek ne kapjanak a só-, a piac-, vagy vámok jövedelméből. Az egyházi adót ne pénzben kelljen leróni, mert a parasztságnak nincs pénze. Pósa Pál az Aranybulla szerkesztésében hangsúlyozta a nemzetiségi közösség megbonthatatlanságát, melyben a honfoglalók parasztságát családonként egy eke föld illette. Ez a Megyer törzsben 10 hold, a Kéri-Keszi törzsben 20 hold, Erdélyben 25 hold, Árvában-Sárosban 30 hold használatára jogosított. A 31. pontban a nemesség fegyveres ellenállási jogát iktatták törvénybe arra az esetre, ha a király az Arany-bullában foglaltakat nem tartja meg. Mert tartania kellett attól, hogy visszaáll a régi helyzet. A folytonos háborúskodások és a kereszteshadjárat miatt a pénzünk egyre értéktelenebb lett, úgyhogy a királya bírság-pénzeket is felemeltette. Az egyház is egyre több követelést támasztott. Endre tehát mindenképpen emelni akarta a királyi jövedelmeket. Még olyasmitől sem riadt vissza, amit 1218-ból jegyeztek fel: sertésvészben sok állat pusztult el és emiatt a disznópásztorokat örökös rabságra ítélte. Az egyház nemcsak a nagybirtokosok, hanem a király dézsmájából is részesült. A királyi birtokok jövedelmének egyharmada az ispánoké lett. Pénzszűkében Endre bevezette az iparcikkek megadózását. A pápa is beavatkozott és uzsorakamat-jövedelemhez jutott az országban. A pécsi püspök borkereskedelmet szervezett és hamis pénzt veretett, de nem lehetett felelősségre vonni védettsége miatt, míg végül 1219-ben pápai parancsra szüntették meg az egyházi borkereskedelmet. A kisebb birtokosok a király katonái voltak, az oldalági királyi rokonság a királyi nemes katonaság: ezt királyi szolgálatnak nevezték. II. Endre szorult helyzetén elég gyakran kénytelen volt kölcsönt kérni a főuraktól.

 Így egyre több vár-birtok került a főurak kezére. A várak jobbágysága inkább a katonáskodást vállalta, mert valami zsoldot remélt és az egy-egy eke földből a család meg tudott élni. Az országot ellepték a Kunországból kiüldözött rabszolgakereskedők is. Gertrud német rokonai és a német lovagok nagy tömegben lepték el a királyi udvart, sokan benősültek a magyar nemesi családokba is. A Jolantával érkező franciák is csak terhére voltak az országnak. II. Endre végül, főként Honorius pápa sürgetésére, kénytelen volt elindítani az V. keresztes hadjáratot. Ez tartozásainak rendezésében haladékhoz juttatta. De rendszeres bevételét valamiképpen mégis csak biztosítania kellett. Ezt az újabb kunországi izmaeliták és mainzi zsidók pénze biztosította, a sóértékesítés, pénzverés, vámok és kompok dijbeszedési jogát eladta. Új pénz verését rendelte el, de ennek hasznából elsősorban Gertrud rokonsága részesült, hogy megnyerje őket a kereszteshadjáratnak. Pósa Pál, Üröm, Turcsi, Masa és Gács ezalatt titokban Kelet lehetőségeivel foglalkozott: mit lehetne elérni a mongol törzsszövetség keretében. A nép nyomora nőttön nőtt. Az új pénz veretése is csak további pénzromlást okozott. Ilyen országos zűrzavarban akarta volna II. Endre elnyerni Bizánc trónját. Ehhez a nagybirtokosoktól kért újabb pénzt. Kapott is, de csak újabb adományokért. A főurak megerősödtek, de a nép kétségbe esett, mert az új birtokosok rajtuk akarták bevasalni a királynak adott kölcsönt. Az Árpádházi nemesek a megerősödött főurakkal szemben a kiszipolyozott nép mellé álltak és követelték a nemzet összes kívánságainak törvényes rendezését. A nemesek ugyanolyan jogokat követeltek, mint a nagybirtokosok és a vendégek. II. Endre második házasságával bejött sok új rokon is állást, pozíciót követelt. Az elburjánzó jogtalanságok között a nemesség később kivívta, hogy két pozíciónál többet senki se tölthet be. Pósa Pál kezdeményezésére kimondták, hogy a szegény nép az egyházi tizedet terménnyel is fizetheti.

Ez sok vitát váltott ki, különösen Lam herceg egykori kézművestelepein. Itt a kőfejtők és szénégetők mellett az irtványokon is folyt a földművelés, de az ispánságok ez után is ugyanolyan fizetséget követeltek, mint a Megyer törzsbeli földek után. II. Endre első fia Béla herceg volt. 1220-ban, 14 éves korában Nándorfehérváron elvette Lakariasz Máriát, a niceai császár lányát, 1222-ben már Turcsi aranyasszonynak Budavárból való elűzetését követelte. Béla herceg lovaskisérettel el is bocsátotta, de a pápa kívánságára a következő évben visszafogadta. Ekkor épült részére az Avarbástyán a Mária-palota. Kálmán herceg Pesten építtetett magának palotát, András pedig I. Endre városát építtette újjá. II. Endre 1214-ben a 8 éves Béla herceget kiskirállyá koronáztatta, nehogy az ország népe Görög-országból a trónra hozza Álmos, Árpád, vagy Zoltán herceget. Így terület nélküli király lett Béla herceg, a királyi tanács kívánságára azonban Endre később rábízta a Dráván túli területek kormányzását. Az ifjú Béla kormányzott és tábora folyton nőtt. Mellette állottak az Árpádházi Csák-, Pósa-és Lam-nembéliek, akikhez még Kurszán nembéliek is csatlakoztak. II. Endre hiába hivatkozott arra, hogy a főurak táborát minden országban növelik, hogy az ország terheit a főurak viselik. Budavár, Avarbástya és Kurszánvár nemesei erre azt válaszolták, hogy a király, ha osztogatni akarja gyermekei, vagy az Árpádházi főurak között ossza szét a birtokokat. De az idegeneknek való adományozást kerülni kell, mert azok, ha hazájukkal hadbalép a hazánk, ellenséggé lesznek a hátunk mögött és bomlasztanak közöttünk. II. Endre hajókat bérelt Velencétől, s ezzel végleg lemondott Záráról. Ott már addig is különös dolgok folytak. Zára magyar származású lakosságát, ha nem volt hajlandó más nyelvet is megtanulni, gályarabságra vitték. A Velencétől bérelt hajókon is volt több ilyen gályarab. Rajtuk kívül olyanok is Somogyból, akiket az idegen főurak Koppány birtokáról adtak el rabszolgának, a mainzi izmaelitáknak és zsidóknak. Ciprusban is a csapszékekben sok magyarral találkoztak, akiket a magyarországi idegen főurak juttattak rabságba és szolgaságba. Üröm, Masa, Mohos és Gács a Cipruson kallódó magyarokkal váltotta fel a gályák rabszolgáit és már így értek be Akkonba.

A kereszteseknek elment a kedvük a hadakozástól és csak a keresztények védelmére tettek intézkedéseket, de a palesztinokkal és szabirokkal már csak azért sem bocsátkoztak háborúba, mert a hikszosz maradványokkal úgyahogy még meg is értették egymást. II. Endre borkészletét féltette legjobban és csak körüllovagolta a Szentföldet, ereklyéket gyűjtve. Üröm, Masa és Gács szabir beavatottakkal elment egész Babilónig és Urukig. János esztergomi érsek szomorúan fogadta a királyt hazaérkeztekor, mert távollétében itthon sok go-noszság történt. A főurak és az egyház kifosztották kincstári jövedelméből, az idegen származású főurak ellenség módjára kezelték a magyarokat, rávetették magukat a földközösségi birtokokra is. III. Béla, Imre és II. Endre birtokadományozásai már a nyugati szokásokat tükrözték vissza, magukkal hozták a hadiadót. Pénz kellett, tehát a külkereskedelemre is nyolcadvámot vetettek ki. Új pénz verésre évente néha többször is sor került. Először csak Esztergomban volt pénzverde, később több új pénzverőt állítottak fel. II. Endre még az egyházakat is igyekezett kiszorítani a sógazdaságokból, majd ezeket is bérbe adta és sókamrákat szervezett új bérlőkkel. II. Endre uralma, tettei és mulasztásai egy új mozgalmat indítottak el. Ez az "Avar Kúriából" indult ki. Budavár, Avarbástya, Kurszánvára és az új Kancellária vezető emberei 1222 húsvétjára összeállították az Aranybulla 31 pontját. Az Aranybulla legtöbb pontja azonban csak papíron valósult meg, mert az előkelők újra halmozták az állásokat, még az izmaeliták és zsidók sem vesztették el tisztségeiket. A II. Endre és Béla kiskirály közötti ellentétek is csak mélyültek. Béla kiskirály Ausztriába szökött az anyja rokonaihoz és a pápának kellett közbelépnie, hogy visszatérhessen. 1224-ben adta ki II. Endre az "Andreánumot" mely az erdélyi szászok szabadságjogairól szól. Már 1221-ben önálló államot akartak alapítani pápai hűbéresség alatt. II. Endre ekkor fegyveresen vonult be Szebenbe és kiverte a német lovagrendet. Innen Lengyelországon keresztül a pogány poroszokat mentek megtéríteni. A kunországi térítést Jászvásár központtal a ferencesek és domonkosok vették át, hozzájuk csatlakoztak a pásztói, pentelei és zebegényi uruki-mani szerzetesek.

 Pósa Pál befolyására Béla kiskirályt Erdély kormányzásával és a jászvásári kun misszió vezetésével bízták meg. A Dráván túl Kálmán herceg, Halicsban András királyfi lett a kormányzó. A kunok megtérítése Béla kiskirályra és a Domonkosokra hárult. A Róbert esztergomi érsek által támogatott hittérítés sikerrel járt. 1227-ben az érseket felkereste Barcs fia, aki a maga és az apja nevében kész volt a kereszténység felvételére. Róbert több püspök társaságában Erdélybe ment és 20000 kunt megkeresztelt. 1228-ban az érsek Domonkos pásztói szerzetest nevezte ki püspökké Kunországba. Ez a sikeres térítés vezette a pápát arra a gondolatra, hogy a Volga vidékén maradt magyarokat is fel kellene keresni. A király az Aranybulla ellenére is tovább folytatta a birtokok adományozását, míg végül Béla kiskirály hozzáfogott az örökadományok visszaszerzéséhez. A Csák-nembéli Miklóstól, Ugrin volt esztergomi érsek testvérétől 16 birtokot vett vissza és csak tizenegyet hagyott a kezén, de az apja mindet újra visszaadta hű csatlósának. Ilyen viszonyok között került sor az Aranybulla megújítására. Ez több új pontban már az egyház érdekeit szolgálta. Nem tilalmazta a tizedek pénzben való szedését, a rabszolga-kereskedelmet pedig már nem érintették. Az egyházak falvai mentesültek az ispánok ítélkezése alól. A nádort pedig eltiltották attól, hogy egyházi személyek ügyeiben ítélkezhessen. Azt a nemest, aki beszállásolások során előadódott jogtalanságok ügyében nem szolgáltatott igazságot, a püspök kiközösíthette. A nemesek mindazokat a cikkelyeket átmentették, melyeket javukra az Aranybulla is tartalmazott, de a honfoglaló nép és a kézművesek szabad költözködési jogát már nem biztosították. A nemesség hatalma csúcspontjára jutott és az uralkodó osztály a néppel szemben még az erdőispánságok területén is szabad kezet kapott, ahol eddig semmibe sem szólhatott bele. Elhagyták az 1222-es Aranybullának azt a cikkelyét is, mely eltiltotta a tisztségek halmozását. Az új helyzet odáig fajult, hogy Róbert esztergomi érsek IX. Gergely pápa jóváhagyásával Magyarországot egyházi tilalom alá vette. Később pedig, amikor Endre Halicsba indult, hogy fiának segítséget vigyen, Jakab prágai követ a beregi erdőben elfogadtatta vele a "Beregi egyezményt", mely a pápai és egyházi igények érvényesülését jelentette. Az egyházi személyek adómentesek lettek. Ezzel IX. Gergely az egyházi nagybirtokosságot hatalma csúcspontjára juttatta.

 II. Endre 1234-ben harmadszor is megnősült. A fiatal Estei Beatrix olasz grófnőt vette el. Az év végén elvesztette András fiát, aki 1231 óta Halics fejedelmi székében ült. A magyarok vesztett háborúskodás után üres kézzel tértek vissza. A több évtizedes hadakozás legyengítette az országot a magyarkai Béla és Gyula törzs állományát is teljesen felőrölte. Várad püspökségéből ugyanis mindig Kuma-Magyarországra mentek ifjú harcosokat keresni. Pedig Ausztria is újra mozgolódni kezdett és Endre az újabb háborús gondok közepén halt meg. Kívánságára a Marosmenti Egres kolostorában temették el. Tudott róla, hogy gyermeke fog születni, de olyan szóbeszéd is járta a Kancelláriában, hogy a gyermek apja valójában II. Endre nádora, a Kurszánvárból va-ló Apod fia, Dénes. Beatrix az üldözések elől kiszökött az országból és fiát, Istvánt Bécsben szülte meg. A gyermeket sem IV. Béla, sem Kálmán nem ismerte el testvérének. De ez nem változtat azon, hogy a kis István az Árpád-, illetve az Álmos-házhoz tartozott. A német lovagrend kiűzésével a domonkosok feladata lett a kunok megtérítése. A pápa megbízottai arról is beszámoltak Rómában, hogy keleten még él egy magyar népcsoport. Ezért 1232 táján keletre küldtek négy domonkos szerzetest. Ezek három évig bolyongtak minden eredmény nélkül. Csak Ottónak sikerült kereskedőnek öltözve elvetődni egy pogány országba, ahol talált néhány magyarul beszélő embert. De, mivel társai kidőltek, elindult haza Magyarországra és meghalt anélkül, hogy a keleten talált magyarok lakóhelyét pontosan megjelölte volna. Budavár, Avarbástya és Kurszánvár nyilvántartása szerint ez a hely a Füzesgyarmati fejedelemségben a Jenő és Gyarmat törzs területe volt. Béla, az ifjú király Turcsi arany-asszony révén tudott a Magyarka, ill. Füzesgyarmat környékén élő magyarokról. Ezért Pósa Pál javaslatára Jaák Gézát és Pósa Andrást küldték a Bugáti és Karakórumi sámánképzésre. Jaák Gézának Füzesgyarmaton, Pósa Andrásnak pedig Magyarkán át kellett hazafelé jönnie. Feladatuk az volt, hogy kiképzésük befejezése után hozzanak Karakórumból pontos jelentést a Megyer törzsből való Farkas leszármazottairól és a kinti magyarok létszámáról. Feladatuk e megosztásának az volt az oka, hogy Pósa András palóc, Jaák Géza pedig nyéki volt. II. Endre még élt, amikor az ifjú Béla király költségén a pápaság újabb négy domonkos szerzetest küldött keletre. Bizáncban szálltak hajóra, s innen a Kaukázus nyugati végén lévő Alániába hajóztak. Innen két szerzetes a tatároktól való félelmében visszafordult, csak Gerhardus ment tovább Julianusszal. Gerhardus nemsokára meghalt.

Julianus, mint egy mohamedán pap szolgája, eljutott a Baskíriában lévő iszlám papokhoz. Nagy-Bolgáriában egy magyarul beszélő nővel találkozott. Ez megmagyarázta neki a magyarokhoz vezető utat. Megtalálta őket az Etil folyó partján. Nagyon megörültek ennek a váratlan látogatásnak és sokminden felől kérdezősködtek, így a királyról is. Elmondták, hogy ők a Jenő törzsbe tartoznak. A Béla törzs a Béla folyó mellett él, a Gyarmat törzs pedig kettőjük között és a Béla folyó forrásvidékénél. Régi hagyományok szerint a magyarok törzsszövetségének ez is egy területe volt. Beszámoltak még arról is, hogy tatárföld egyik követe elárulta, hogy a tatárok a németek ellen készülődnek, egy másik sereg meg a perzsák ellen fordul, hogy meghódítsa Babilóniát. Marasztalták Juliánuszt, de ő félt, hogy a tél beállta előtt nem ér haza. Ezért a Béla folyónál lévő Füzesgyarmatot nem is kereste fel, hanem Lengyelországon keresztül 1236 karácsonyára hazaért a Szepességre. Richardus jelentése alapján a pápa újabb négy barátot küldött a keleti magyarokhoz, de a nagy tatár támadás ekkor már szétszórta az Etil melletti magyarságot. Julianus szerint Baskír-Magyarország eleinte ellenállott a tatároknak, de Agotáj nagykán, Szubotaj nagyvezírrel meghódította Káspivár magyarságát. Julianus 1237-ben még arról is tudósított, hogy a tatárok egyik serege Szuzdal felé közeledik. A tatárok ekkor már Magyarország ügyével foglalkoztak és Batu kán levelet is írt a magyar királynak. A levél Jászvásáron kelt 1235 medvetorán és az "Égi eredetű Béla herceghez, a madzsarok kiskirályához" szólt arról, hogy a Pósa, majd Üröm, Turcsi, Masa, Gács, Zernye, Mohos, Ungi és Bajdár beavatottak útján küldött üzenet szerint elérkezett az ideje az új Égi Birodalom megteremtésének. Égi eredetű Kabul kagán és a mennyei eredetű Kutula kagán tervének megfelelően Agaba-bilge parancsára a 24 hun törzs szövetségének határait az egyik Nagyvíztől a másik Nagyvízig kell kiterjeszteni. A kitajok sárga hite, Mohamed zöld hite, Ráma fehér hite csak gyilkol bennünket. Hazudnak és lopnak, azt gondolva, hogy képzelt isteneik mindent megbocsátanak.

Népeink ezt tűrték idáig, de most végre kell hajtani Agaba-bilge parancsát s akkor Napnyugaton szövetségesünk, Béla király fog uralkodni, északon Bajdár hadserege Szuzdal és Boroszló, Batu serege Kiev és Krakkó, Kadán serege Bödön és Bizánc, Béla serege pedig Avarián át Bécs és Melek irányában megindulva fogja felszabadítani a rabságban tartott népeket. De ha Béla kiskirály elárulja az Új Égi Birodalom tervét, népe 24 emberöltőig fog szolgaságban szenvedni! A levelet aláírta Ogotáj főkán és Csadaj fősámán. Amíg Béla herceg és Pósa Pál által vezetett új Kancellárián át levelezett, Csadaj fősámánnal és a római pápával, nem volt semmi baj, de amikor átvette a nagy magyar királyság vezetését a családi tanácsban is a királyi tanácsban is, elfordult a mongol törzsek szövetségétől és azt hitte, hogy a pápai keresztes hadsereg majd megmenti a Nyugatot fenyegető Keleti veszedelemtől. A IV. Béla udvarában megjelent mongol követek, mongol hercegek házassági ajánlatával szerették volna megerősíteni a szövetségi viszonyt. A királyi tanács azonban ennek ellene volt. Bízott Nyugatban.