31.

A SZÓSZEGŐ KIRÁLY

(A 307. Arvisurából) Köttöny és Tomaj rovása

Az Égi eredetű Aranyos-férfi, Kutula kagán az 5230. medvetoros évben (Kr.u. 1190) Bugátban elrendelte a sámánképzést. Erre meghívták a szövetség valamennyi törzsének ifjait. Ebben a Viesaka küzdelemben az Égi-Szürke-Farkas és Rőt-Szarvas-Ünő magasságos utódai közül való Csadaj lett az első. Az 5275. évben (1235) Csadaj is 5 éves sámánképzést indított Bugátban. Ezen IV. Béla királyunk is képviseltette magát Pósa András (=Anonymus) vitézzel, magyarok, kerelek, úzok és barszilok leszármazottjával. (Mongolul: Madzsar, kerel, uzs és badzsir származású volt. A barszilok=Nyék-féle törzsbeliek, a mundák és mescserek “sumiros” leszármazottai.) Mivel a mongoloknak, ujguroknak, szogdoknak és a türköknek is volt rovásuk, de annyi idő múltán most már eltérő jegyekkel, úgy gondolták, hogy a régi Arvisura-rovásjeleket a különböző nyelvek kiej-téséhez kell igazítani. Kubija, Köten, Bajdar-Pósa és Orda sámánjelöltek kaptak megbízást, majd, mint végzett sámánok tegyenek javaslatot a rovások módosítására. Az 5280. évi (1240) almafavirágzás ünnepén Csadaj fősámán a módosítást elfogadta. Pósa ezután indult haza Magyarországra. Még abban az évben jelentkezett IV. Bélánál és átadta neki a mongol vezetőségnek Csadaj fősámán jóváhagyásával megírt rovásos üzenetét: “Égi eredetű Kabul-kagán, Mennyei eredetű Kutula kagán elgondolása szerint az Égi eredetű Agaba-Bilge parancsára az egyik Nagyvíztől a másik Nagyvízig kell kiterjesztenünk a hun törzsszövetség határait. Kitajok sárga hite, Mohamed zöld hite, Róma fehér hite kéjelegve gyilkol bennünket, megbocsátást és dicsőséges mennybemenetelt ígérve öldöklő híveinek.

Hazudnak, mészárolnak és lopnak, azt gondolva, hogy imaszerű mormolásukra képzelt isteneik mindent megbocsátanak. A mi békességre törekvő Égi eredetű népeink ezt tűrték. De most végre kell hajtanunk Agaba-Bilge parancsát! Napnyugaton Béla király uralkodjék!” Frigyes osztrák császár a főpapoktól tudomást szerzett IV. Béla szűk körű tanácskozásairól és a mongol előcsapatoknak küldött kunok ellen lázította a papságot. Kötthen kun fejedelmet és családját a Nyulak szigetén lemészárolták. Csadaj unokaöccse, Batu-kán átlépte az Etil-Volgát, meghódította Kievet és a lengyel-német síkságot. Orda újabb rovásban hozta IV. Bélának, hogy a mongol vezetőség az Égi eredetű Mennyei hatalom meg-bízásából az egész nyugati félsziget urát tiszteli benne. Vallási kérdésekbe nem szólnak bele, mert azokat az okosabbak a divat és érdekek szerint hasznosítják. “Az okos ember talpát a földre, tenyerét a fűre teszi. Csadaj birodalmi fősámán.” Karakorum az 5280. évben, Eger esztendő medvetorán. Ami az előzményeket illeti: amikor a kinajok Ordoszban teljes hatalomra kerültek, a hun törzsszövetség irányítását a mongol törzsek vették a kezükbe. Kutula kagán sámánképzésén az 5235. évben (1195) Csadaj fősámán után Tamaj sámán, azaz Pósa Pál lett a második. Pósa Pál III. Béla magyar király megbízásából papnak tanult Nyugaton. II. Endre még kis-király korában azt javasolta, hogy a bugáti sámánképzésre őt küldjék ki. A jászvásári domonkosokhoz futottak be a kunok és a mongolok uralma alatt álló területek hírei. Így Tomaj sámán, azaz Pósa Pál már 1195-ben tájékoztatta az uralkodóházat Csadaj elgondolásairól. Pósa Pál II. Endre legbizalmasabb embere lett.

Részt vett az Aranybulla megszerkesztésében is. Kis unokaöccsei gyakran meglátogatták budai palotájában. Ennél a Pósa Pál országbírónál látta meg IV. Béla még kiskirály korában Pósa András cserepes-legényt. Eszessége miatt nagyon megkedvelte. A kis András a Gömör megyei Radnó községben született 1210-ben. 9 testvérével együtt korán árvaságra jutott. A gyerekek közül Pósa Gyulát az országbíró Pósa Pál a jászvásári domonkosoknál neveltette; András a rimaszombati cserepesekhez került mesterséget tanulni. Mint vándorló mesterlegény nyerte meg a nagybátyjánál Béla kiskirály bizalmát. A bugáti sámánképzésre Jászvásárról indították útba Jaák-Gejzával együtt. Pósa András az 1230-1235 közötti sámánképzésen mint Bajdar sámán szerepelt és igen előkelő helyezést nyert. Mivel kerel-palóc nyelvjárással beszélt, Kuma-Magyarföldön keresztül jött vissza Jászvásárra; Jaák-Gejza jól beszélte a madzsar-badzsir nyelvet, ezért Baskir-Magyarföldön keresztül kellett hazajönnie. Pósa-Bajdar erős kísérettel, Csadas 20-lovas postajáratán már 1235. október 10-én megérkezett Budára, Csadaj fősámán szövetségi felhívásával. Utána a Pósa Pál által szervezett kancelláriában dolgozott, mert nagybátyja látása már igen meggyengült. 1236. január 25-én Pósa András Radnóti Piroskát vette feleségül. A székely radnai havasok alatti kastélyában 3 fiuk született. Piroska 1240. májusában meghalt. Ezután fiait a székely-úz rokonság nevelte. Közben folyton úton volt Jászvásár és Buda között, majd Csadaj kérésére, két évre Karakórumba vezényelték. Jaák Gejza nem érkezett haza a Baskir-magyarföldről. Ezért IV. Béla parancsára Pósa Pál a legidősebb unokaöccsét, Pósa Gyulát küldte el Jaák Gejza megkeresésére.

Pósa Gyula csak annyit tudott meg a görögkeleti ortodox papságtól, hogy Füzesgyarmat körül tűnt el. Pósa Pált-ismerve a mongolok hódítási tervét IV. Béla 1238-ban boszniai püspöknek nevezte ki. Pósa Pál pedig minden eshetőségre számítva megszervezte ott lenn a király védelmét és egész családjának rejtekhelyet biztosított. Batu kán 1237-ben átlépte a Volgát és 1240-ben elfoglalta Kevevárát, Kievet. Ekkor érkezett meg Pósa András Csadaj fősámánnak az 1240. évre szóló üzenetével. Ebben arról értesíti Bélát, hogy Batu kán a német síkságon tart nyugatnak, ő pedig a Dunna asszony folyama mentén induljon meg nyugat felé. A római pápának is megvolt a hírszerző szolgálata, a jászvásári Domonkos rendben is akadtak árulók és az osztrák II. Frigyes király felbujtására a kun vezetőséget lemészárolták. IV. Béla a nyugati hatalmakhoz és a pápához fordult segítségért, de annak nem volt semmi eredménye, sehonnan se kapott segítséget. A király Pósa Andrást a nagybátyjához, Pósa Pálhoz küldte, hogy megmeneküljön a főurak és főpapok elől, de neki magának és családjának is szüksége volt már a rejtőzésre. A rejtekhelyet a két Pósának kellett biztosítania. Erre az adott lehetőséget, hogy Csadaj tervében a dalmát szigetek nem szerepeltek.

A mongol és a magyar seregnek a Rajnánál kellett volna találkoznia. Amikor a mongolok Magyarország felé fordultak, ez óriási fejetlenséget okozott. Ugrin kalocsai érsek azonban szembeszállt a Pest előtt portyázó tatárokkal és elűzte őket. Kálmán herceggel együtt Ugrin lett a magyar hadak vezére. 1241. április 11-én a muhi csatában ő is elesett. Kálmán herceg és Detre Pesten keresztül Zágrábba menekült. A muhi csatában Don vitéz a lovát adta Béla királynak. Ernye vitéz pedig a palócok csákányosaihoz fordult segítségért. Ezek, látva a veszélyt, körülvették a királyt, majd utat vágtak a Bükk hegység felé és a királyt valósággal kiragadták a csatamezőről. Egymást érő erdőségeken át vitték Dernőn és Ózdon keresztül Járdán vitéz falujáig. Itt a király megpihent, majd a nemesség apránként lemaradt és csak az úz csákányosok kísérték Nógrád, Hont, Bors erdein keresztül Nyitráig. Innen II. Frigyes osztrák császárhoz ment, de az minden segítséget megtagadott tőle, sőt zsarolni kezdte. Csákányos vitézeinek kellett kimentenie az osztrákok kezei közül. Sopronnál és Zágrábnál újból harcra került sor az úz csákányosok és a betolakodó osztrákok között. Boszniában várta a királyt a két Pósa és Dalmácián át a palóc csákányosokkal Viglia szigetre menekítették családjával együtt. A dalmát városokban nem volt biztonságban. Mérgezéstől kellett tartani. Pósa András Dalmáciában bevárta a mongol portyázókat és Csadaj fősámán arany pajcájával igazolta, hogy a sámánképzésen megfigyelő szolgálatra kapott parancsot.

A mongolok megkérdezték tőle: “Merre menekült a szószegő király?” Pósa András megadta az irányt Zágráb felé, ahogy a mongol tervek szóltak. A mongol harcosok megcsókolták az aranypajcát és Csadaj nevét tisztelettel kiejtve ellovagoltak. Ilyen pajcát csak olyan sámán, vagy mongol követ kaphatott, aki legalább öt nyelven beszélt. Pósa András a harcos járőrnek minden tagjával tudott beszélni. Azok elmondták, hogy őket már az Odora-menti Boroszlóból irányították vissza az ellenük gyülekező magyar hadak megsemmisítésére. Gyorsposta futárral hír érkezett a mongol vezérek torzsalkodásairól, ezért Batu kán minden hadműveletet megszüntetett. IV. Béla a tatárjárás után Pósa Andrást papneveldébe küldte, majd utána megtette belső személyi titkárának. Az országépítés befejezésével-amikor már Pósa András látása is gyengülni kezdett-nagybátyjához küldte Boszniába. Annak a halála után 1260-ban utódaivá tette a püspöki székben és titkos tanácsosa lett IV. Bélának. A mongolok, illetve Csadaj szerint a kerelek és úzok nyelve majdnem egyforma. A harmadik nyelv volt a badzsirt. A badzsirtokat azonban áttelepítették és ifjaikat katonai szolgálatra magukkal vitték a mongolok. Így délen a madzsar nyelv lett az uralkodó. A három-négynyelvű Magyarország ezzel kétnyelvűvé vált. Megbékélés végett Pósa András ekkor írta meg a kerel-úzs jellegű Gestát. IV. Béla tudott róla, helyeselte is a megírását, mivel az önző keresztény világban nagyot csalódott. A mongolok vezetősége 1270-ben Pósa Andrást az aranypajcával való visszaélése miatt halálra ítélte. Tatárokat küldtek felkutatására és azok Boszniában kivégezték, mert 1240-ben nem hajtotta végre Csadaj parancsát, nem tudta rávenni IV. Bélát, hogy induljon meg ő is Nyugat keresztény világának meghódítására. A Gestától IV. Béla azt várta, hogy a főpapok között érdeklődést fog kelteni azok iránt az Arvisura-nyomok iránt, melyeket a papság megsemmisített. Ezen felül a Gesta szemrehányást is jelent a nyugati világnak.

EGY IFJÚ KIRÁLY HEVESSÉGE

308. Arvisura 5275-5286. medvetoros évek Györk rovása 1235-1246 között

II. Endrében erős volt a hadakozási vágy, de a felesége nemcsak hadakozni, hanem uralkodni is akart. Rokonságát behozta az országba. Közülük Berchtold kalocsai érsek, majd Erdély vajdája, utána Bodrog és Bács megye ispánja lett. A Bár-Kalán nemzetségből való Bánk bán az ilyesmit kezdettől fogva görbe szemmel nézte. II. Endrének három fia volt: Béla, Kálmán és András. Bélát már gyermekkorában, az 1210-es összeesküvés felgöngyölítése után, 1214-ben királlyá koronáztatta a keleti kis koronával, holott a kis király még játszani szeretett volna. Legkedvesebb játszótársa Bátka-Bolyk és Andrási Katalin legkisebb fia, Györk volt. Ez a Györk később mindenüvé elkísérte Bélát, s 1272-ben halt meg a margitszigeti beginák kolostorában. Halálát az okozta, hogy egy ünnepségen V. István védelmében megitta a méregpoharat. A kis Béla legszívesebben Budavár alagútrendszerében tartózkodott barátjával együtt. Ott ismerkedtek meg a rovások tudományával. Ebben Pósa Pál irányításával kaptak kiképzést. Kurszánvár játszóterén és a László kiskirály pesti gyermekvárosában, a palóc kézművesek gyermekei mellett még feltűntek a német kézművesek gyermekei is. Béla és Györk ezektől könnyűszerrel megtanult németül, de hamarosan francia nyelven is, mert a királyi udvarban sok francia nemes is tartózkodott. Jolantával bejött, udvari méltóságokban elhelyezkedett franciák voltak. Béla öccse, Kálmán mélyen vallásos volt. Szent Imre herceget tartotta eszményképének. Apja nem engedte meg, hogy a Csák nembeliek közül nősüljön, mert a Csákoknak már így is nagy volt a hatalmuk. Udvarába hozatta a lengyel Salome hercegnőt, akivel Kálmán eszményi házasságban élt, úgyhogy gyermekük sem született. De horvát bán korában Eszéken a garaúzok között megismerkedett Sikonda-Adorjás rimalánnyal. Adorjás ikergyermekeket szült Budavárában. Csepelyből kiváló töményvezér, Homoródkából pedig, akit Ungika vett pártfogás alá, aranyasszony lett. Ő rótta le a legnagyobb távolságok eseményeit felölelő Arvisurát, miután végigjárta Kubiláj birodalmát. András az apjához hasonló, világias felfogású volt. Halicsban lett kormányzó, majd király.

Ladomér lányt vett feleségül, de az apja ezt a házasságot sohasem ismerte el. Három fia született Lebédváron: Bilke, Dolha és Laborc. Apjuk halála után a fiúk a Vihorlát-erdőkapitányságban kaptak egyfalus birtokot. Bélának III. Béla volt az eszményképe. Nem bírta a hízelgők természetét, hiszen az anyja is a hízelgőknek lett az áldozata. Amikor fiatalos hevességében hercegi országrészt követelt az apjától, Horvát-ország, Szlavónia és Dalmácia, valamint Szalaváré kormányzását kapta meg. Szalaváré határőrparancsnokság volt, Velem székhellyel. Ide évente székelyeket, besenyőket és megkeresztelkedett kunokat vezényeltek. Kiképzésüket Béla kiskirály irányította. Határőr töményvezérré leghívebb támogatóját, Györk sámánt nevezte ki. Györköt a nyelvtudására való tekintettel Pósa Pál, a kancellária vezetője gyakran elküldte különféle megbízásokkal Páristól Bugátig. Györk aztán mindenről beszámolt Béla kiskirálynak, mert tudták, hogy az ország szénáját egyszer majd nekik kell rendbeszedniök. Turcsi, a nővére mindenben nagy segítségére volt.

Bátka-Bolyk -- Andrási Katalin

1152-1222       1158-1235

Turcsi aranyasszony Tolcsva   Szécsény Györk

1178-1246   1184-1232   1192-1241   1204-1272

Turcsi aranyasszony és Tolcsva a budai kancellária alagútrendszerében őrízte a fontos okmányokat, Szécsény azonban, mint Budavár parancsnoka 1241 disznótor 24-ik napján hősi halált halt az Avar-bástyán, a kézművesek bástyáján. Béla kiskirály jól tudta, hogy Géza herceget azért küldték a Szentföldre, hogy ne pályázhasson a magyar királyságra. Meg is járta a Szentföldet, de utána Görögországban telepedett le. Nem akart a trónkövetelők szomorú sorsára jutni. Fiaiban azonban tovább élt az a tudat, hogy ők magyar királyfiak. Béla kiskirály sokat tépelődött hazátlan rokonai sorsán. Emésztette a pilisi véres tragédia emléke is. Sokat imádkozott Berchtold meg Ágnes keresztanyja bűneinek bocsánatáért. Hedvig nénje istenfélő volt, de Ágnes botrányos életet folytatott, mint elvált asszony, a pápa hozzá-járulása nélkül ment férjhez II. Fülöp francia királyhoz. Imádkozott Kálmán és Endre öccsei ifjúkori botlásai miatt is. Olyan akart lenni, mint a nagyapja, III. Béla. Györk társaságában barátságot kötött a szlovák fuvarosok fiaival. Lassanként már el tudtak beszélgetni a Murány vidékéről letelepedett szlovák fuvarosok családtagjaival. A legkönnyebben András-Endre herceg tanult meg szlovákul, később Halicsban ennek jó hasznát vette. Béla kiskirály a játszótereken mindig a bíró szerepét játszotta. Felült egy kis homokdombra, vagy nyírfa padra, a többiek által megvádolt gyermekek eléje járultak és ő ítéletet mondott felettük, megimádkoztatta őket, de utána áldását adta rájuk. A hízelgő gyermekek közeledését nem szerette. Lassanként Imre királyhoz hasonló, erős akaratú ember lett belőle. Meglátszott rajta a Miska bán nevelése. Fiatalon rájött, hogy anyja németjeinek az uralmát mindenki gyűlölte. Béla ifjú király az Aranybulla kiadása után megbízást kapott a könnyelműen elajándékozott királyi birtokok visszaszerzésére. Ebben nagy segítségére volt Pósa Pál kancelláriája is.

Pósa Pállal a kis király már gyermekkorában azon tanakodott, hogy a király elé csak a főurak nagyobb pereit kellene vinni, a köznemesek ügyes-bajos dolgait elintézheti a kancellária is. Amikor aztán a dolgok később csakugyan így alakultak, a nemesség azt mondta, hogy “nincs nekünk uralkodónk, a kancellária lett az uralkodónk, királyunk”. Béla kiskirályt és a Pósa Pál kancelláriáját nyugtalanította, hogy II. Endre a köznemesek vívmányait semmibe se vette. Pannonhalma apátsága is ugyanúgy ingyen fuvaroztatta terményeit Somogyból és Szlavóniából, mint azelőtt. A főurak újra halmozták a jól jövedelmező méltóságokat, az ifjabb korosztály meg hiába várt az állásokra. Bélát nagyon bántotta, hogy feleségét az apja parancsára visszaküldték a hazájába. Igaz, hogy a pápa közbenjárására utóbb visszakerült, de mégse hagyták békén és újra Ausztriába kellett menekülnie. Ez ismét pápai közbenjárásra adott okot. Az apja egyszer elszólta magát a vendég főurak előtt, hogy Budavára levelezésben áll Csingisz kán uralomra jutása óta Karakórummal. Ezt a szebeni német ispánság tudtára adta a mainzi érsekség titkosszolgálatának. Így került sor az “Andreanum” kiadására, melyben Endre elismerte az erdélyi szászok teljes szabadságát, sőt indokolatlanul kiterjesztette a sebesi székelyek ispánságára is azzal, hogy őket is a szebeni ispánság jogkörébe utalta. Vajk utódai a székely köznemesekkel ez ellen a végsőkig tiltakoztak. A Gertrud által behozatott szászok mindjárt az elején önálló államot akartak alapítani pápai hűbériséggel. Várakat építettek, külön pénzt verettek és még a pápa is mentesítette őket az erdélyi püspök és az esztergomi érsekség felügyelete alól. Gertrud halála után nyilvánosságra kerültek azok a bizonyítékok, amelyekből kiderült, hogyan játszottak össze az erdélyi szászok a mainzi érsekséggel és a pápasággal. II. Endre nem tűrte tovább a szászok önállóskodását, fegyveresen vonult be Szebenbe és kiverte az országból a német lovagrendet. A szászok helyett most mások vették át Kunország megtérítésének a feladatát: a Ferences és Domonkos szerzetesek rendje. Egyesítették velük tiltakozásuk ellenére a régi Domonkosokat is.

Amikor a kunoknak megtérítése Béla kiskirályra hárult, Róbert esztergomi érsek ravasz módon azt javasolta, hogy az uruki-mani eredetű pásztói, zebegényi, pentelei és keszthelyi kolostor tagjait vonják bele a kunországi hittérítésbe, beosztva őket az erdélyi szászok visszamaradt Domonkos és Ferences rend szerzetesei mellé. Csakugyan Jászvásárra vezényelték őket, a kolduló Domonkosok csoportjába. De ezek ott csodát műveltek: Barc fia, Tar vezér maga és az apja nevében fölkereste Róbert érseket és kije-lentette, hogy az ő kezéből hajlandók fölvenni a nyugati latin kereszténységet. Róbert érsek Erdélybe ment és megkeresztelt 15000 kun lovast. 1228-ban Róbert érsek a pásztói szerzetesek közül egy Domonkos nevűt püspökké nevezett ki Kunországba, ezt aztán Magyarkán az uruki-mani hívők Van-tói érsekké tették. II.Endre András fia sok viszontagság után a volt halicsi fejedelem lányát vette feleségül, de később az északi oroszok összeesküvése következtében fogságba került. Árváit a jászvásári domonkosoknál nevelték fel. Béla erdélyi kiskirály újra meg tudta hódítani a Szörényi bánságot, de Bodon-Vidin várost Bolgár-országtól már nem tudta visszafoglalni. Bodon vízparti része ugyanis ogur-bolgár nyelven beszélt, de a Vidin városrész már görög-szláv keveredésű újbolgár nyelven és ezek inkább Bizánchoz húztak. II. Endre háborúi sok pénzbe kerültek. Ezért újra birtokadományazásokhoz folyamodott, új híveitől várva az anyagi segítséget. Ezt azonban III. Honorius pápa egyházi érdekből megengedhetetlennek tartotta, mert megcsappantak a pápai tizedek. Levelet írt tehát Béla kiskirálynak, hogy az elidegenített birtokokat szerezze vissza. Béla kiskirálynak erre irányuló műveletei az ország nyugati felében 1231-ig tartottak. Kálmán herceg ekkor még Zágrábot is ott hagyta, nehogy szembe kerüljön Béla kiskirállyal és Eszék városába, a daragúzok székhelyére tette át székhelyét.

Kálmánnak egy árva Pósa lánytól házasságon kívüli iker-gyermekei születtek, Csepel és Homoródka, de Sikonda nem volt hajlandó hozzámenni feleségül, mert a gyermekeket uruki hitben akarta felnevelni. Gyermekeivel az Avarbástyán levő rimalányképző táborba vonult, minden kincse az uruki rimalányokat illette. Sikonda anyja, lánya eltávozása után, már, mint özvegy, feleségül ment egy Szaporca nevű Csák nembeli özvegyemberhez. Sikondát ekkor rávették, hogy Adorjás néven keresztelkedjen meg. Ez meg is történt Budavárában, de II. Endre ennek ellenére sem volt hajlandó beleegyezni kedvenc fia házasságába. Szerinte a Csák nembelieknek már így is a kelleténél nagyobb volt a hatalmuk. Ragaszkodott a lengyel Salome hercegnővel kötött házassághoz. Ettől viszont soha nem született gyermek. II. Endre a házasság dolgában nagyon szigorú volt, még a Pósa és Csák nembeliekkel szemben is azt vallotta, hogy nem akar “talált gyermek királyságot”. Béla kiskirály ezidő tájt a Csák nembeli Miklóstól, Ugrin érsek testvérétől 16 birtokból 11-et már visszavett, de Endre király a birtokokat megint visszaadta, mert újabb kölcsönre volt szüksége. Ugyanígy a szentgyörgyi és a bazini grófok is visszanyerték birtokaikat. Ilyen viszonyok között került sor az Arany-bulla 1231. évi megújítására. Az Aranybulla több ponttal gazdagodott, de ezek mind az egyházi nagybirtokosság érdekeit szolgálták. Még a nádort is eltiltották olyan ügyektől, melyek egyházi személyeket érintettek.

Az Aranybulla az ellenállási jogot egyaránt biztosította mind az egyházi, mind a világi előkelőknek az 1222-es törvény szerint, míg az 1231-es törvény rendelkezése ezt csak az esztergomi érseknek adta meg. Régebben, ha a paraszt nem volt megelégedve a sorsával, az őszi munkák után minden terményével nyugodtan mehetett tovább a Madzsar megyékből a badzsirt, kerel, palóc, daragúz, marúz, nándor, karatán, vagy határmenti ispánságokba. Ezt a főurak, főpapok és a harcos nemesség hatalmának megerősödésével igyekezett minden eszközzel megakadályozni. Nem volt más hátra, minden ingóságukat hátrahagyva, megszöktek zsarnok uraiktól. Ha megérkeztek a határispánságokba, ott nagy örömmel fogadták őket. Név szerint itt nem lehetett rájuk találni, mert az ottani névadó naptár szerinti más nevet vettek fel, amely a határispánságokban és Lam herceg kézművesei közötti 8 névadó naptárban szerepelt. Halics és Ladomér a Kunországi részekkel együtt a tíznyíl szövetség neveit használta. Az egyház viszont mindenütt csak a nyugati német és római császárságban honos neveket ismerte. Így aztán a tíznyíl szövetségbeli nevekből legtöbb esetben vezetéknév, a katolikus nevekből meg keresztnév lett. Csepely és Homoródka neve felnőttkorukig megmaradt. Ha valakinek sikerült az erdőispánságokba menekülnie, a tíznyíl szerinti nevét is megváltoztathatta. Mivel a helyzet nem javult, Róbert esztergomi érsek 1232. februárjában IX. Gergely jóváhagyásával Magyarországot egyházi tilalom alá vetette. Ehhez járult, hogy az osztrákok is újra kezdték az ellenségeskedést. IX. Gergely meg a mongol birodalommal fenntartott keleti összeköttetést sérelmezte. Halicsból is rossz hírek érkeztek, pedig a pápaság szerint Halicsot minden áron tartani kellett, hogy a mongol világ-uralmi törekvéseket kivédje.

II. Endre újabb sereget gyűjtött és fia segítségére sietett Halicsba. De a pápa, Babenberg Frigyes és a cseh uralkodó körök megszerkesztették a “Beregi egyezmény”-t, amellyel Jakab prágai pápai követ még a beregi erdőkben utolérte a királyt és elfogadtatta vele az előre megszerkesztett egyezményt. Ez pápai hűbériséget jelentett. Még azt is követelték tőle, hogy tiltsa be az uruki-mani és bogumil tanokat az országa területén. A “Beregi egyezmény” főként az izmaeliták és zsidók ügyeiben rendelt el korlátozásokat és újra szabályozta a sókereskedelem kérdéseit. Rendelkezései az egyházi nagybirtokosság érdekeit szolgálták. Halicsból visszajövet II. Endre nem tett eleget az egyezményben foglaltaknak. Ebben az Álmos-és a Lebédház tanácskozása is támogatta. Az uruki-mani egyház tanait egyeztették a bogumil tanokkal és megállapították, hogy IX. Gergely kellő ok nélkül erőszakoskodik. Béla kiskirály maga is egyetértett az uruki-mani egyház tanaival. Váradra összehívta az erdélyi rendeket és a kispapoknak is megengedte a nősülést. Később ezt az intézkedést csak Moldvára és a Szörényi bánságra alkalmazta. Édesapja 1234-ben a családi tanács ellenére újból megnősült. A fiatal Estei Beatrix olasz grófnőt vette feleségül és évi 10000 dénár jövedelmet biztosított neki élete végéig. Béla kiskirály mindezt teljesen figyelmen kívül hagyta és a szentmisét Jászvásáron mindennap megtarttatta, dacára annak, hogy II. Endrét a beregi egyezmény meg nem tartása miatt kiközösítették és az országot egyházi tilalom alá vetették, amit ugyan később fel is oldottak. A sok hosszú háborúskodás az ország vagyoni helyzetét nagyon lerontotta. De Endre király mégis igen bőkezű volt, amikor a kis Jolánta hercegnőt férjhez adta Jakab aragóniai királyhoz. Az ifjú Béla királyt Pósa Pál kancellár kezdettől fogva beavatta a keleti kapcsolatokba és amikor Buda-vára egy-egy ötös csoportot küldött sámánképzésre, ez mindig a királyfiak tudtával történt. Amott pedig a kiküldötteket úgy fogadták, mint az uralkodóház tagjait, hiszen mindannyian az Árpád, Kurszán, Lebéd, Pósa vagy Lam herceg leszármazottai voltak. Béla kiskirály helyeselte, hogy az ország két oldalról legyen biztosítva. Ő Erdélyben főként csak az Álmos-és Lebédházi főurakkal és más nemesekkel volt érintkezésben. Úgy kezdett gondolkozni, mint a Turfán és Van fejedelemség leszármazottai.

Magyarország főurai azonban, főként Nyugat-Magyarországon már csak a nyugati uralkodókörök hercegeivel, báróival és lovagjaival igyekeztek összeházasodni. De az apja is Keletmagyarországon, a Marosmenti Egres kolostorában kívánta magát eltemettetni. Így tűnt ki végakaratából, hogy lelkében mindig keleti ember maradt. Ám Béla még nem tudott megbízni a keleti megsegítés reményében. Legjobb barátját, Györköt mégis megbízta, hogy maradjon Jászvásáron és fogja össze azokat a szálakat, amelyek az uralkodóházat még összekötik Karakorummal. Gyötrődött, mert olyan sok mindent látott: az “Andreanum” kierőszakolását, a “Beregi Egyezmény”-t, Magyarország egyházi tilalom alá vetését a nyugati egyház részéről, egy idegen ajkú püspök által. Mintha az egész keresztény világ csak sókereskedelemből, borkereskedelemből, vagy a pápai tizedek fizetéséből állana. Apja keresztes hadjáratában m agyarajkú gályarabok szállították a vitézeket. Ez több volt, mint amit el lehet viselni. Béla lelke összetört.

NYUGAT VÉDELMÉBEN

309. Arvisura 5280-5298. medvetoros évek

Fonyód sámán rovása 1240-1258

Lam (Lambert-Lampért) herceg utódai Pestet felvirágoztatták. Dernő tárkányfejedelem alatt (1086-1150) hatalmas vasraktárt építettek a Kecskeméti kapu közelében. Utána a fia, Pozsáló (1150-1224) vette át Petnével együtt a vaskészítmények kezelését. Pestet III. László korában a kiskirály parancsára befásíttatta. Budán pedig a Keszi tárkányok lakhelye előtt egy árvaház épült a vasgyártásban foglalatoskodók árván maradt gyermekei részére. Petnének a fia volt Boglár, aki az Aranyasszony szigetén elkezdte a sárkányos Duna-hajók készítését és Pest tervszerű parkosítását. Boglárnak a fia, Fonyód (1198-1258) III. László király egyik játszótársa volt azokon a kurszánvárosi és pesti játszótereken, melyeket még Boglár tárkányfejedelem alakított ki. Dernő tárkányfejedelem 1086-1150 Pozsáló erdőispán 1115-1174 Petne tárkányfejedelem 1150-1224 Boglár tárkányfejedelem 1172-1230 Virány tárkányfejedelem Fonyód külügyi sámán 1195-1241 1198-1258

Fonyód sámán az Aranyasszonyok szigetén olyan kis sárkányos bödön-hajót készített, amilyent Kun-ország fővárosában, Szakszinban látott. Ennek a bödön-hajónak egyik jól sikerült példányát Jolánta királynő és francia udvartartása kívánságára, hatökrös szekérrel a Balaton vízkirálynő tavához szállíttatta. Ezeknek a kis bödön-hajóknak nagy hasznát vették az Aranyasszony szigetének, illetve Pestnek átkelő forgalmában. 1220-ban Deédes aranyasszony és Lam herceg utódai közül kellett kiválogatni a sámánképzésre küldendő ifjak csoportját. Mohos vitéz csoportjában Fonyód is szerepelt. Fonyód franciául is, oroszul is kitűnően beszélt. Pósa Pál kancelláriájában is dolgozott francia levelek fordításán. Ő intézte a halicsi levelezést is. 1220-1225 között volt Bugátban és Karakórumban Fonyód kiképzésen. Amikor hazajött Karakórumból, 1235-ig mongol mintára kiépítette Jászvásár és Várad, valamint Várad és Budavár és Budavár-Bécs gyorsszekér-járatát. Így aztán Magyarka-Szakszin-Jászvásár-Budavár és Sopron között minden héten megfordult a gyorsposta-járat. Fonyód 1235-ben parancsot kapott a balatoni bödön-hajó forgalom kibővítésére. Ekkor kezdett Keszthely Domonkosrendi apáca-kolostorának Arvisura gyűjteményével foglalkozni. Ez az intézmény az uruki-mani keresztények birtokában volt. Keszt aranyasszony gazdaságát ugyanis mindig az Álmos-és Lebédház aranyasszonyainak idősebb tagjai örökölték. Bős tudun a feleségének annyi kincset és aranyat hagyott, hogy abból egy kis kerti munka mellett bőségesen megélhettek. Ezt az intézményt mindkét fejedelmi ház támogatta anyagilag. Az esztergomi érsekség azonban manichizmus vádjával támadni kezdte. Ezért minden ősi rovásírást Budavárába szállítottak. Ezeket kezdte el tanulmányozni Fonyód. Bugátban megtanulta az ujgurok és mongolok rovását is és elkezdte egyeztetni a háromféle rovás tartalmát. Rájött, hogy Ordosz táján is, a Duna mellett is veszély esetén minden nép belénk mart. Erre felhívta Pósa Pál figyelmét is.

A kancelláriában a titkos mongol levelezésen kívül ő intézte a Szeldzsuk szultánsággal folytatott levelezést is. Részt vett az 1240 augusztus 15.-re, Aranyasszony napjára összehívott királyi tanácsban és jegyzőkönyvezte a Magyar királyság történetében legviharosabb összejövetelen elhangzottakat. Ezáltal IV. Béla megbízásából jogot szerzett a 309. Arvisura megírására. Annak idején, 1214 augusztus 20.-án az ifjú Béla herceg kíséretében ott volt Vasváron Fonyód is, hogy tanúja legyen a Gilgames-koronával való koronázásnak. Ez az ünnepség a legszűkebb királyi családban és a Csák, Pósa és Lam hercegifjak jelenlétében történt. A Szent László részére kikészített hármas korona még nagyon nehéz lett volna egy gyermeknek, ezért Pósa Pál és a Lebédházi egri érsek a hármaskoronát csak a feje fölé tartották a nyolcéves kiskirálynak. A vendégeskedés után a gyermekseregnek hadijátékokat rendeztek. IV. Bélát 1235 október 14.-én, Tarcsa napján koronázták meg Székesfehérváron, a három keresztény egyház koronáiból összeszerkesztett koronával. A koronázási dombhoz azonban csak 63 vármegyéből hoztak földet, mert a Dalmáciával határos kilenc határkerületből a főurak nem voltak hajlandók a koronázáson megjelenni. A trónralépés után IV. Béla és felesége távozásra szólította fel Endre király harmadik feleségét, Estei Beatrix azonban öreg királyné jogán összehívatta a királyi tanácsot és kijelentette, hogy II. Endrétől gyermeke fog születni. A királynéra ráfogták, hogy a gyermek nem II. Endrétől, hanem Apod fia, Dénes nádortól származik. Azt is rebesgették róla, hogy része volt Béla király apjának és anyjának a halálában is. Beatrix királynét bezáratták és csak egy német követség látogatásakor tudta a börtönét férfiruhába öltözve elhagyni. Bécsben nemsokára megszülte a fiát, István herceget, a későbbi III. Endre király apját. Ezt a fiút azonban senki sem ismerte el a királyi család igazi tagjának. II. Frigyes császár vette védelmébe. IV. Béla Dénes nádort megvakíttatta, pedig a nádor Csák nembéli főúr volt. De hát az idegen főurak a király anyjának meggyilkolásával gyanúsították. Gertrud meggyilkolásának minden gyanúsítottja magyar volt. Ezeket megkínozták és vagyonelkobzásra ítélték. Ezzel sikerült az új királynak a nemesi társadalmat mindjárt az uralkodása elején magára haragítani.

IV. Béla Pósa Pált és hírszolgálatát nagyon megbecsülte, az udvari kancelláriát ki is bővíttette. Elrendelte, hogy a hunok, avarok és magyarok által kiépített régi alagútrendszer kijáratához mindenütt erős épületeket emeljenek és azokat bástyákkal is védjék. A király elé csak a főnemesek legfontosabb ügyeit lehetett terjeszteni, kisebb ügyekben a kancellária vezetői intézkedtek. Régi római szokás szerint mindenkinek meg kellett várnia, amíg ügye elintéződik. Ebben minden nemes csak azt látta, hogy a király nem akarja meghallgatni. Emellett az új eljárás sok kiadással is járt és az ország távoli részeiből valók nem egyszer nem is tudták kivárni ügyük rendezését.

1235 októberétől az ország fővárosa Budavára lett. Ez hozta magával, hogy Virány tárkányfejedelem, Fonyód legidősebb bátyja Budavára, Kurszánvára, Atillaváros és Pest körül vendéglátóházakat és lóállásokat építtetett, hogy a pereskedőket és királyi kihallgatásra várakozókat fogadhassák és elláthassák. Fonyód vendégháza az Avarbástya közelében volt, a Virányé vele szemben a budai hegyvidéken a Budavár-Budakeszi alagút közepe táján. Később ezt Virányos várának nevezték. A tatárok felgyújtották. Még Béla kiskirály erdélyi kormányzóságának idejére esik a kunok megtérítése. A német lovagrend kiűzése után a kérdés rendezését Béla kiskirály vette a kezébe. Ezzel a királyi tanács döntésének megfelelően az első esztergomi érsek nevéről elnevezett Árpádházi Domonkos rendet Pásztóról, Zebegényből, Penteléről és Keszthelyről fokozatosan áttelepítették Jászvásárra. Kurszánvárában azonban Szent István király Domonkos rendje a nagy tűzvész után is fennmaradt. A váci püspökséget a király átengedte az esztergomi érsekségnek, de a székesfehérvári esperességet mindvégig fenntartotta. Barc-Tar kunjainak a megtérítése a pápának is igen tetszett, de azt nem mulasztotta el, hogy a jászvásári Domonkos-Ferences rendbe bejuttassa saját megbízható szerzeteseit. Köztudomású volt: Keleten még élnek magyar népcsoportok. 1232-ben négy Domonkos szerzetes három évig vergődött tengeren és szárazföldön át Kelet felé, de nem tudtak a magyarok nyomára akadni. Csak Ottónak sikerült kereskedőnek öltözve elvetődnie egy pogány országba, ahol néhányan tudtak magyarul. Társai kidőltek, elindult hát egymaga vissza, Magyarországra. Jászvásárra érve már haldoklott. A német gyóntató szerzetesnek a Volga-melléki Bolgár város környékét jelölte meg. A magyar Domonkos szerzetesek térképvázlatuk alapján megállapították, hogy Bolgár városa a Jenő és Nyék törzs közelében van. Mire Domonkos a Jászvásár-Várad között gyorsszekér-járattal Csucsához ért, meg-halt. De abból, amit mondott, látszott, hogy badzsirt-magyarok még szép számmal élnek ezen a vidéken, melyről neki beszéltek. Ezután az ifjú Béla király a pápa kérésére a saját költségén újabb négy szerzetest küldött Bizáncon keresztül keletre. Ezt az utat kellett választaniok, mert a tatárok ekkor már a Szakszin-Magyarka gyorsszekér-járatot megszüntették.

Julianus, Gerhardus és társaik Alániában szálltak partra. Később ez a két társuk a tatároktól való félelmében megszökött, és így Julianus csak Gerhardusszal ment észak felé. Gerhardusz ételmérgezésben meg-halt. Julianus egy mohamedán papnak lett a szolgája és így jutott el Nagy-Bolgárországba. Ott egy olyan nővel találkozott, aki bolgár emberhez ment nőül. Ez az asszony minden nyáron haza szokott menni a gyermekeivel a hegyi ünnepségekre. Ő vezette el a magyarok felé vezető útra. Julianusnak így sikerült megtalálnia őket az Etil folyó partján. Azok is módfelett megörültek a távoli vendégnek és mindenről, a királyukról is érdeklődve, jól megvendégelték. Elmondták, hogy kelet felé itt is van egy Béla folyó, ahol a Béla és a Gyarmat törzsek maradványai élnek, a Jenő törzzsel egy fejedelemséget alkotnak, Füzesgyarmat szék-hellyel. Régi hagyományokból tudják, hogy a magyarok tőlük származnak. Innen azonban az ifjúság Magyarka felé vándorolt, de a kazárok zaklatásai miatt Atilla birodalmába mentek. A kapcsolat nem szűnt meg: Kürt fejedelem rokonlátogatás címén minden öt évben sámánokat küld Budavárra, akik majd Szakszinon keresztül térnek haza. Ott időzése alatt egy tatár követ futott be és elmondta, hogy a tatárok a németek ellen háborúra készülnek, egy másik sereg pedig a perzsák ellen indul. Julianust szívesen marasztalták, de nem maradt: Orosz-és Lengyelországon keresztül 1236 karácsonyán a Szepességre érkezett. Ott halt meg. Útjáról Richardus atya küldött jelentést Késmárkról Esztergomon át Rómába. Sáros várának erdőispánja pedig személyesen vitte el írásbeli jelentését Pósa Pálnak, ő pedig IV. Béla elé terjesztette Julianus adatait. Richardus jelentése alapján a pápa a következő évben újabb négy barátot küldött Baskír-Magyar-országba, de a nagy tatár támadás a magyarságot ekkor már szétszórta. Julianus tudósítása szerint a tatárok serege Szúzdal felé közeledik. A sereg vezére Batu kán. Ő Németországba, Bajdár Lengyelországba, Kadán pedig Bizáncnak indul. Sejbán herceg hírszerzéssel foglalkozik. IV. Béla a tatároknak ellenálló kunokat Kötöny vezérükkel befogadta az országba.

A kun nép már ekkor nem volt egységes. Javarészük a megtért kunokkal együtt a tatárok ellen akart harcolni. A pogány kunok a 24 hun törzs szövetségének álmát szerették volna megvalósítani: a Nagyvízig menő terjeszkedést. Béla király a magyar nemesek megbízhatatlansága miatt a kunokat a Jász-síkság közepére telepítette. Ez természetesen tudomására jutott a mongol vezetőségnek és a tatárok azon tanakodtak, mitévők legyenek Magyarországgal. IV. Béla még kiskirály idejében szívvel-lélekkel mellette volt az Égi birodalom terjeszkedésének és eleinte Batu kánnak is az volt a célja, hogy a győztes hadak élén Mainznál fognak találkozni. Kötöny befogadása miatt azonban Batu kán ilyen levelet írt IV. Bélának: “Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, sok a katonád, vannak jó hadvezéreid és egy nagy országot kormányzol. Ezért nehéz önként alávetned magadat céljainknak. Mégis jobb és üdvösebb volna, ha önként behódolnál nekem. Megtudtam, hogy kun szolganépemet oltalmad alatt tartod. Ezért utasítalak, ne tartsd őket magadnál, mert nem a te hadrendedbe tartoznak; miattuk ne kerülj velem szembe. Nekik könnyebb elmenekülni előlem, mint Neked, mert nem lévén házaik, sátraikkal vándorolva, talán el tudnak menekülni, de te a népeddel, akik házakban laktok, váraid és városaid vannak, hogy fogsz menekülni a kezem közül? Ögödej-Ogotáj parancsára ajánlatosnak tartom, hogy velük együtt indulj Nyugat ellen és Mainznál majd találkozunk! Okos ember nem szegi meg a szavát, hanem talpát a földre, tenyerét a fűre teszi, mert sorsunkat az égiek intézik!” Julianus a szepesi erdőispánnak beszámolt arról, hogyan harcol tízes, százas, ezres és tömény rendben a mongol sereg. Kiváló nyilasok; az elfoglalt területek főembereit megölik, a katonákat és a parasztokat pedig saját hadaikba maguk előtt küldik a csatába; várat ők maguk nem ostromolnak, hanem a népet küldik uraik várának elfoglalására. IV. Béla uralkodásának elején hibát hibára halmozott. Dénes nádort, amikor a gazdasági szakismereteinek a legnagyobb hasznát vehette volna, bosszúból megvakíttatta. Utána a Kalán nemzetség Gyula nevű vezetője került börtönbe. Ezzel mind a két nemzetséget magára haragította. Megtiltotta, hogy jelenlétében a püspököket és a hercegeket kivéve bárki is leüljön. Ezen még az egyszerű köznép is megbotránkozott.

Más király hadból jövet falvakat és birtokokat adományozott hős vitézeinek, Béla meg csak a birtok visszavételeket folytatta. A III. Béla király korabeli állapotokat akarta visszaállítani. Az egy-házi birtokok visszavételét azonban IX. Gergely nem jó szemmel nézte. Mária királynő sem tartotta tanácsosnak, hogy még a pápasággal is ujjat húzzanak. 1238-ban aztán IV. Béla hozzákezdett az egyházi birtokok visszaadásához abban a reményben, hogy IX. Gergely keresztes hadak mozgósításával meg fogja segíteni Magyarországot a mongol terjeszkedéssel szemben. Mária királynő is levelezni kezdett a külföldi uralkodó körökkel a tatár veszedelemről és mindenünnen bíztató ígéretekkel válaszoltak. A királyi család még bízott a támogatásban, de Pósa Pál figyelmeztette a királyt, hogy ne bízzon az idegenekben. A mongolok Égi birodalma Csingisz kán óta fokozatosan meghódította a 24 hun törzs szövetségének egykori birodalmát. A hosszúéletű Csadaj fősámán kérésére még Kutula kagán elrendelte 1190-ben az Égi birodalom szellemi vezetőinek rendszeres képzését. Ötévenként Pósa Pál is egy-egy ötös sámán csoportot küldött Bugátba, majd Kambalukba. Minden hun törzsszövetségbeli népet felszólítottak a csatlakozásra. Sok törzs az új eszme mellé állott, így a tatárok is. A kunokat felszólították a csatlakozásra, de a kunok ellenálltak és legyőzték őket. A Barc-Tar féle keresztény kunok azonban IV. Béla hívására bejöttek Magyarországra, a magyar hadsereg megerősítése végett. Pósa Pál figyelmeztette IV. Bélát, hogy az Aranyhorda hadereje 10 töményből áll, a déli haderő újabb 10 tömény, a Lengyelországot megszálló Bajdár haderő pedig a harmadik 10 tömény elsővonalbeli harcost jelent. A madzsar és badzsirt haderőt 20 töményre tervezték a mongolok, így a 10 tömény kerel-palóc haderővel már meg lehetne jelenni Nyugaton. A legnagyobb baj az volt, hogy senki se bízott senkiben. Pósa Pált a király magas egyházi méltóságba helyezve Boszniába küldte, esetleges menekülésének előkészítésére. IV. Béla összehívatta a 100 tagú királyi tanácsot. Ebben 63 ispán, 11 erdőispán, 10 érsek és püspök, valamint 16 Árpádházi főúrnak volt szava. 52-48 arányban úgy döntöttek, hogy Nyugat védelmében ellenállnak a mongol haderőnek. A nyugati keresztény államokkal együtt felveszik a harcot a mongol terjeszkedés ellen. Béla király Jászvásárra lovagolt és küldöttségét Szakszinba irányítva behívta a kunokat. A Havas-alföldön és Szörénytornyán keresztül 10000 kun harcos vonult be családtagjaikkal együtt.

Amikor Temesvárra értek a király 72 csoportba akarta őket beosztani a magyar töményekbe, de a kunok azt követelték, hogy 1 töményben maradjanak, mert harci erejük így teljesebb. Mindannyian meg keresztelkedtek, de megtelepedett életmódról hallani sem akartak. A gyepükön legeltették állataikat, betörtek a falvakba, loptak, nőket raboltak. A magyarokat felingerelte a gyepük elfoglalása és összetűzésekre került sor. A király a panaszos magyar nemesekre ráparancsolt, hogy a kunokat hagyják nyugton. Panaszos ügyekben rendszerint a kunoknak adott igazat. Erre a kunok vérszemet kaptak, a nemesség pedig lázongani kezdett a király ellen. IV. Béla tisztában volt a mongolok erejével. Tudta, hogy a kánok, nojanok, nőkörök és a lovasok vas-fegyelemben élnek, hogy 1221-re befejezték Belső-Ázsia meghódítását, hogy Azerbajdzsán és Grúzia meg-hódítása után eljutottak az alánokig és kipcsákokig, hogy Kuma-Magyarország is meghódolt nekik és hogy megverték az oroszokat is. Az 1236-ban megindított nagy mongol támadás átvonult Oroszországon és Kunországon, elfoglalták Kievet is és 1240 telén már a Kárpátoknál állottak. Ekkor kellett volna IV. Béla seregének megindulnia Avaria elfoglalására. Karakórumban számon tartották, hogy Avaria Magyarország nyugati része, csak átjátszották a német-bajor telepeseknek. Az ott élő magyarságot, gályarabságra adták, vagy mint a német hittérítés áldozatai, elnémetesedtek. Rajzaik szerint az Inn folyó mellett volt a gyepü határ. A mongol törzsszövetség most a magyarok mellé akart állni. Julianus barátnak Béla királyhoz intézett külön jelentése elmondta, hogy a mongol postajárat embereinek lemészárlása miatt az Aranyhorda Baskir-Magyarország népét szétszórta, de a katonakorbeli ifjúságot beosztotta a németek elleni seregébe. Minden falu élére mongol katonákat neveztek ki bírónak, hogy a hadsereg utánpótlásában fennakadás ne legyen. Csadaj és Ögödej-Ogotáj a római pápa oldalára való átállását Béla királynak még Kiev elfoglalása után sem tekintette megváltoztathatatlannak, ezért Csadaj Pósa Andrással egy újabb levelet küldött a magyar királynak.

A levél szerint a magyarok nagyot fognak csalódni a keresztény világban és évekig mindenki csak nevetni és gúnyolódni fog a magyarok jóhiszeműségén. Csadaj követelte a 72 tömény felriasztását és 20 töménynek az első vonalba való felvonultatását. De almavirágzástól almaszüretig semmi sem történt Magyarországon, csak az esztelen pártoskodás folyt. IV. Béla nem riasztotta fel a hadseregét, hanem körülhordoztatta a véres kardot a mongolok elleni háborúra. Azok meg felgyújtották a fagerendákból épült “orosz falat” és 40000 mordvin fejszés erdőirtó nyomán játszi könnyedséggel bevonultak a Kárpátok szorosain át a Kabar-földre, melyet ők Kerelnek neveztek. Batu kán öccse, Sejbán herceg az ország szívéig nyomult előre. II. Frigyes Pestre lovagolt, közben Sejbán előőrseivel megütközött és amikor egy pár tatár harcost levágatott, sugalmazására a pesti nép elkezdte ordítani, hogy minden kun vitéz a tatárok előőrse. Köttöny kun királyt az Aranyasszonyok szigetén levő szállásán megrohanták és a családjával és vitézeivel együtt megölték. Az öldöklésben részt vett Frigyes kísérete is. Erre a 40000 kun harcos mindent feldúlva elhagyta az országot. A mongol hadvezetőség pedig kiadta a parancsot IV. Béla megbüntetésére. 1240 karácsonyán a tatárok még csak a határmenti területeket pusztították, de 1241 márciusában a fel-derítők már Pest alatt jártak. A 40000 mordvin fejszés tavaszra előkészítette a fősereg útját és az iható kutak mellett még sóállomásokat is létesítettek. Az erődítményeket kikerülték. A kunok Bulgáriába vonultak és ezzel szertefoszlott IV. Béla álma a 100000 fős magyar-kun seregről.

Csák nembeli Ugron kalocsai érsek már azzal kezdte Béla királyt meggyanúsítani, hogy nincs bátorsága megütközni a tatárokkal. Dénes nádor a határispánságok töményével és a Halicsból hazamenekült magyar nemesekkel a Kárpátokban megütközött ugyan a tatár sereggel, de azok apró lovaikon, a hegyeken és erdőkön keresztül ügyesen mozogva körülvették őket és csak nehezen tudtak megmenekülni. A tatárok egy mocsaras helyre csalták őket és alig-alig tudtak gyűrűjükből kiszabadulni. Ditró erdőispán a Bordói szorosban a radnóti részen megütközött a tatárokkal, de ennek se volt jelentősége, mert a radnai szászok a tatárokhoz szegődtek és a Maros mentén Gyulafehérvár felé törve, a tatárokkal együtt harcoltak a székelyek ellen, Várad felé vezetve az ellenséget. Kádán egy nagyobb sereg élén Szörénytornya, Orsova felé el akarta volna vágni a menekülő kunok útját, de későn érkezett és a Temes folyó mentén áthaladt a Szerémség felé, hogy IV. Béla királyt élve elfogják. Az előcsapataik mindenütt a mordva-csuvasz népek voltak, akik önként vállalták a harcot a mongolok hódító hadjáratában. IV. Béla serege csak nehezen gyülekezett.

A véres kard körülhordozása után, március elején 72000 élvonalbeli lovasnak kellett volna jelentkeznie, március közepén 144000 lovastárkánynak, március végén pedig újabb 72000 lovasnak és 24000 tárkánynak, hogy addig is fel tudják venni a harcot, míg a nyugatról ígért keresztes hadak meg nem érkeznek. De a lovasok nagyon gyéren érkeztek. Március 17-én, amikor a tatárok felégették Vácot, s a székesegyházban a mordvák gyilkolták az oda menekült, egyházi éneket sírva éneklő lakosságot, Béla király tehetetlen volt a túlerővel szemben és csak Ugrin érsek csapatai vették üldözőbe a tatárok seregét. De azok lépre csalták őket és a maradék csapat alig tudott visszavergődni. Frigyes, amikor a magyarokat összeugrasztotta a kunokkal és látta, hogy ölik egymást, hírtelen hátat fordított Magyarországnak és meg sem állt Bécsig. Ott kezdett fegyverkezni. A háborús párt bízott abban, hogy ha a 72 töménynek legalább a fele megjelenik Kálon, a tárkány-kiképző helyen, felvehetik a harcot a tatárok ellen. De útközben már azt kellett hallaniok a Vasvárról érkező tárkányoktól, hogy Eger káptalanságát is kardélre hányták és ezért a vasvári tárkányok is csak Sirokon át, jöhettek a gömörváriakkal. Ugrin mellett, Mátyás esztergomi érsekkel együtt megjelent Rajnald erdélyi püspök is. Mire a Mezőségre értek, már 36000 főnyire emelkedett IV. Béla hadereje. Mezőnyéktől a Muhi puszta felé tartottak. Batu kán vissza akart fordulni, de Szubotáj kán nem engedte. A magyar sereget a Sajó felé csalogatták. Béla lovasai örömmel üldözték a tatárokat Muhi felé. Amíg Béla a többi tömény érkezését várta, Batu kán egy kis dombról megállapította, milyen szerencsétlen a magyarok elhelyezkedése. 1241 április 11-re virradó éjjel egy magyarul tudó halicsi orosz fogoly megszökött Batu kán seregéből és elárulta, hogy a tatárok még az éjjel támadni fognak és ezért a Sajó hídfőjénél gyülekeznek. Ugrin érsek és Kálmán herceg csapata azonnal ott termett és a tatárokat gyorsan visszakergették és azt hitték, hogy ezzel már vége a harcnak. A szekértáborban elkezdtek enni-inni, mulatozni.

Hajnalban a tatárok körülvették a magyar tábort. Látszólag megfutamodtak, hogy kikémleljék, merre van a király, mert élve akarták elfogni. A harci helyzet változása közben Ugrin érsek legyalázta a királlyal együtt az ország összes főurát és gyáváknak nevezte őket. Majd Kálmán herceggel együtt újra a tatárok ellen fordult, akik már futásra gondoltak. De Batu kán a serege elé állva, fenyegető hangon azt kiabálta: Ha futunk, biztosan elveszünk! Ha meghalunk, itt haljunk meg, az égiek velünk vannak. Ekkor érkezett meg Szubotáj utóvédje és hátba támadta a magyar sereget. Ernye ispán a palóc csákányosokhoz fordult, hogy mentsék meg a királyt. Csákányi tárkányvezér figyelmeztette Türje nemzetségbeli Dénest, hogy a Bükk felé könnyebben meg tudják menteni a királyt. Csákányi serege utat tört a Bükk felé. Az Ákos nembeli Türje lovát adta a királynak, maga pedig visszafordult tovább harcolni. Majd Ivánkafi cserélt újabb lovat a királlyal. Fáy és Madács kísérte a királyt Vasvárra, ahol a vascipó raktárnál terítettek neki asztalt. Innen Járdán vitéz falujáig lovagolt és egy dombon álló csűrben hált meg. Hajnalhasadtával Bolhádon át elindultak Gömörbe és Hont, Nógrád és Bars megye északi részén keresztül eljutottak Nyitra városába. Hosszabb pihenő után a király Pozsonyon át az osztrák határon lévő Hainburgba lovagolt és itt kitűnt, hogy Frigyesnek esze ágában sincs beleavatkozni a tatárok elleni küzdelembe. Frigyes Hainburgból a belső osztrák területre csalta pihenni Béla királyt, de fogolyként tartotta magánál. Visszakövetelte tőle, amit még II. Endrének adott annak idején zálogul, illetve hadisarcul. Három vármegyét kellett Frigyes részére elzálogosítania, hogy elmehessen Zágrábba. A császár csapatai vérszemet kaptak és elfoglalták Győrt, de a magyar ispán csapatai kiverték őket az országból. Zágrábból Béla levelet írt a pápának, a császárnak és a francia királynak. Segítséget kért: hirdessenek keresztes hadjáratot a mongol terjeszkedés ellen, mert a mongolok világuralomra törnek. Senki sem mozdult meg. Ugyanis a pápa és Frigyes egymás ellen harcolt, nem törődtek a kereszténység védelmével.

Béla ekkor hűbérül ajánlotta fel Magyarországot Frigyesnek arra az esetre, ha segít a tatárokat a Duna vonalától visszaszorítani. A mongol sereg ugyanis megállt a Dunánál. Kálmán herceg a Csákokkal együtt átkelt a Dunán, Segesdnél találkozott a királlyal és Fonyóddal, aki a kancellária rimalányait szállította Zágrábba. Budavár, Avarbástya és Kurszánvár védői felkészültek a harcra, de a mongolok elkerülték Budavárát. Kálmán herceg belehalt a Muhi csatában szerzett sebeibe. Csepely és Homoródka részt vett az apjuk temetésén, de Kálmán felesége ekkor már Trau várában volt. Frigyes még a pápa kérésére sem vállalta Magyarország hűbériségét, mert ekkor meg kellett volna ütköznie a tatárokkal. IX. Gergely pápa sírva hívta fel a keresztény fejedelmeket a keresztes háborúra, de hiába. Az osztrák Niederaltichi évkönyv már keresztet vetett az ügyre, elkönyvelte: “Magyarország háromszázötven évi fennállás után elpusztult”. Tavasszal Béla király Zágrábból még egyszer IX. Gergely, majd IV. Celesztin pápához fordult a keresztes hadak segítése végett. III. Konrád német királyon kívül senki sem gyűjtött sereget. Viszont ő is, amikor a tatárok a Dunánál megállottak és serege szétoszlott, akkor mindenki nevetett a magyaroknak a kereszténység segítésébe vetett hitén. Igaz, hogy Bajdár és Büdzsek seregei 1241. április 9-én megütköztek. Henrik szászországi herceg pedig egy időre megállította a tatár támadást, de utána Henrik is Magyarország ellen kezdett felvonulni és Béla király seregét kezdte üldözni. A tatárok a sámán jelű helységeket, mint például a “halas” Sárospatakot is, elkerülték. A radnai szászok 600 főnyi lovas csoportja önként jelentkezett Kádán seregébe és Váradig vezette a tatárokat, majd Csanád ellen fordult. A tél beálltával Bajdár, Büdzsek, Batu és Kádán serege átkelt a Dunán és valamennyien Bélát kezdték üldözni. Béla és családja Dalmáciába menekült. A dalmát tengerparton legtovább Trau városában tartózkodott IV. Béla és családja.

Az Ákos nembeli Ernye minden eszközzel a tengerparton megjelenő tatár őrség félrevezetésén fáradozott. A királyné ismét gyermeket várt. Ha leány lesz, már előre az Istennek ajánlották fel. A tatárok a parton állandóan fenyegetőztek, de a trauiak nem voltak hajlandók elárulni a királyt. Valójában nem is tudták, hol van. A város lakói soha nem látták, csak a Pósák mondogatták félrevezetésül, hogy ott rejtőzik. Pedig titkon Veglia szigetén élt. A tatárok aztán egyszerre csak eltűntek. Ödögej-Ogotáj főkán meghalt és erre minden Csingisz kán leszármazottat hazahívtak. Minden utód főkán akart lenni, ezért mindannyian Karakórumba mentek. Ungika hívására Lam herceg utódai közül többen Szojorgaktani szolgálatába állottak. János pap vezetésével sok föld nélküli paraszt és várjobbágy is beállott a mongol hadseregbe. Sok sebesült tatár és mordva vitéz viszont itt maradt. IV. Béla ifjú korában rideg természetű volt, később azonban érzelmei felmelegedtek. A Muhi csata éj-szakáján, amikor a palóc csákányosok kimentették az ellenség gyűrűjéből, rájött arra, hogy a néppel egy-másra vannak utalva és csak a néppel együtt győzhet ellenségein.

Élete későbbi szakában aztán ellene volt a főurak hatalmaskodásának, de kedvezett a köznemességnek is, hiszen kölcsönösen szükségük volt egy-másra. Életbe léptette a megyénkénti bíráskodást és a királyi háznak oldalsarjait is igyekezett megnyerni. Ápolta a hagyományokat és a szentté avatott királyok és hercegnők emlékét. Olyasmiket emlegetett, hogy Zsófia admonti apáca is a bátyját, II. Gézát a “kunok királyá”-nak nevezte. A hun, avar és magyar törzs-szövetség romjaiból akart egy minden sallangtól mentes új államot megteremteni és egy megtisztult állam kezdett kifejlődni a nyugat védelmének romjaiból. Fonyód sámán a kis István királyfit vitézzé nevelte és 1246. év Aranyasszony havának 20. napján Budavár Boldogasszony kápolnájában ifjú királlyá koronázták a Vasvár leégett égerfa várából elhozott Gilgames-koronával. Ekkor hirdette meg Béla király a várépítés fontosságát. A tatárok ugyanis majdnem minden kővárat elkerültek, a fából készült gerendavárakat azonban égő nyílvesszőkkel felgyújtották. Ernye ispán Deédes aranyasszony emlékére felépíttette Deédes várát, Forgácsék Gimes várát, de várat épített minden nagymódú család is. IV. Béla átépíttette Budavár, Avarbástya és Kurszánvára kezdetleges külső építményeit, javíttatott az alagútrendszeren is, és szép, tetszetős királyi várat építtetett. De volt is mindenütt építeni való. A tatárok azokat a helyeket, ahol látták a 24 hun törzs szövetségének pajca jelét, nem gyújtották fel. A parasztság nagy része termékenyebb vidékekre telepedett. Lam herceg kézművesei a városokban telepedtek le. A nyugatra áttelepült németajkú főurak parasztjait Árva, Szepes, Sáros és Mára-maros termékeny völgyeiben telepítették le, Visk tárkányvezér irányításával. A király behívatta az országba a keresztes lovag, Géza herceg elszegényedett családját: Árpád, Zoltán és Álmos hercegeket, hozzátartozóikkal együtt. Ezek főúri családokba házasodtak, de trónigényükről lemondtak. Ezért csupán a Csák nembelieket illető egyfalus birtokokat kaptak. Ugyanezt elérhették a Halicsból és Ladomériából hazatelepedett magyarok is.

Fonyód nyilvántartása szerint még V. László kiskirály is telepítgette mind a 72 vár-megyébe a beözönlő rokon népeket. A várépítések meggyorsítása végett a király birtokokat adományozott. De a főpapokat és főurakat is várépítésre serkentette. Visszahívta a Bulgáriába távozott kunokat is és a Nagykunságon, Kiskunságon, Békésben és Temesben birtokokkal látta el őket. Lam herceg kőfaragói is várépítésbe kezdtek. Visegrád, Budavár, Zágráb vára és Kurszánváros Óbudának nevezett városrésze volt munkájuk színhelye. Güjük nagykánt se hagyta nyugton a nyugati világ meghódításának gondolata s felkérte IV. Bélát, csatlakozzon hozzá. Minden gyermeke kánnak lehet a felesége és az elrabolt avar kincsek kárpótlásául egyötödrész zsákmányt kaphat az európai népektől. Béla király a pápától is kért segítséget várépítésre, de nem kapott. Pedig megírta: “Mi megtettük a kötelességünket, hogy megvédjük nyugatot, de senkitől sem kaptunk segítséget, csak szép szavakat. Lányaimat rutén hercegekhez és Lengyelország hercegéhez adtuk nőül, hogy értesülhessünk a tatárok terveiről. Befogadtuk a kunokat és fiunkat kun hercegnővel házasítottuk össze, hogy még a pogány hátországgal is védelmezzük a keresztény nyugatot.” 1258. március 15-én Budavárában a királyi tanács Ungika-Szojorgaktani levele alapján örömmel vette tudomásul, hogy a mongol törzsszövetségben lemondtak arról, hogy Magyarország is részt vegyen az új Égi birodalom hadjárataiban. Megtudták Ungikától azt is, hogy Magyarországot többé nem támadják, hanem inkább Dél-Kinában terjeszkednek. A királyi tanács tudomásul vette, hogy V. László a szakszini kun király lányát, Csépát vette feleségül, aki Magyarországra jövet Jászvásáron megkeresztelkedett a királyi családdal együtt. Csépát Magyarországon Erzsébetnek hívták. Édesapja Szakszin körül gyűjtötte össze a mongol törzsszövetségből hazatérő harcosokat és kézműveseket. Ebben segítségére volt Pósa András az új kancellár, aki összeköttetésben állott Ungika-Szojorgaktanival, kivel egyszerre voltak sámánképzésen Karakórumban. Itt a Csák nembeliek közül való Ungika, Ong lánya is, aki Toluj mongol herceghez ment férjhez. Az összeházasodási folyamat Möngge és Kubiláj uralkodása alatt meggyorsult. 1252-től Pósa András Fonyód és Homoródka útján újra fölvette a mongol uralkodóházzal a kapcsolatot.