»MÁSODIK FEJEZET«

»AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK PRINCÍPIUM, ISTEN ÉS AZ ISTENI TERMÉSZET, TOVÁBBÁ AZ EBBEN LÉVŐ »SULPHUR ÉS MERKURIUS«

»MAGYARÁZATA«

Ez a fejezet tautológikus, de részletesebb ismétlése a tér teremtődésének. A Káoszból azonos elvű, de kétféle minőségű princípium alakul ki. A Tűz és a Víz. Ezek az idő kétféle megjelenési alakját jelentik. A Víz elnevezésű princípium szférikusan expandál (ettől a nevének hasonlata). A mai fizikában a Minkovski tér szférikus (equitemporiális felszínű ^) időábrázolásához hasonló. A Víz típusú forrásidő jelene egy speciális pont, táguló léttere az időrendszer kvantált szférákban kiterjedő múltja. [1.axioma.] A fizikai létezés alapeleme. Equiegzisztenciális felszíne a más időszámítások jelenét az expanzió sebességével a valamikori jelenének felszíni reprezentációját jelentő szférikus határain sodorja. Ez a szférikus felszín (bár ezzel a század elején a negyedik térdimenziót próbálták bevezetni) lényegében egy 1 dimenziós "gömb", (eltérően egy "hagyományos" gömbi felszíntől, ami kétdimenziós felületű "buborék") mivel minden felszíni pontja egy valamikori jelen (egy pont) kiterjedt reprezentánsa. Ez a furcsa, enyhénszólva rendhagyó felszín úgy viselkedik egy másik jelenpont szemszögéből, mintha "végtelenül" kemény volna. Egy forrást két vagy több valamikori időfelszín is sodorhat, így az az expanziójánál nagyobb relatív sebességgel lökődhet le ezekről. Így a Káosz a saját jövőjükben rohanó relatív forrásidőket is kitermel. A Víz-típusú források (óind;ide-oda cikázó marutokat) tachionokat - termelnek ki, ez a másik princípium, ami nem más mint egy felgyorsult Víz-típusú forrásidő, -csak relatív mozgása miatt- új tulajdonságokkal is bír, hiszen belsejében kettős (és ennél még komplexebb) sűrűségű és negatív időrendszer uralkodik már. Ez a Tűz. Böhme könyveiben a tachionok önhajtóak, vagyis maguktól a topográfiai törvényszerűségek miatt jönnek létre. Eddigi leírásában hiányzik a hetedik dimenzió (az önálló Anya) is. Tudásának eredete, forrása ismeretlen, de logikai rendszere sok régi kozmológiai leírással koherens. A tudás ilyen magas szintjén járó feladvány már nem érthető meg a gondolkodás átlagos szintjén, így az rejtett marad a szöveg szabad közzététele esetén is, hiszen időszerkezeti alapismeretek híján érthetetlen maszlagnak tűnhetnek az olvasó szemében, vagy téves utakra terelik őt egy-egy (talán) szándékosan megválasztott félrevezető elnevezéssel. (Ezeket majd alkalomadtán jelzem) Pld. Istenről személyként beszél, de csak geometriailag értelmes magyarázatokat ad rá, és csakis ilyen meghatározásokkal szolgál. Valójában ez sem paradoxon, csak meg kell hozzáérteni az intelligencia legkisebb kvantumát. Szellemről, energiáról és fényről beszél, forrásokról, amik egymás hatására jönnek létre, és maradnak fenn örökkévalóságban. De olvassuk most az eredeti szöveget! Hátha mindez mélyebb értelmet nyer, és a Kedves Olvasóra is vetül az isteni fény nagyszerűségéből. ***

»1.« Mivel ehhez a megértéshez isteni fény kell, mely nélkül az isteni lét felfoghatatlan, szeretném e mély titkot afféle teremtményi módon felrajzolni, amellyel az olvasó a mélységbe hatolhat. Az isteni lét emberi nyelven elmondhatatlan, egyedül a spiraculum vitae, a lélek szelleme - mely Isten fényében lát - érti meg. Mert egy teremtmény sem lát és ért jobban és mélyebben, mint anyja mélyéig, akitől ered.

Itt a megfejtő megvilágosodottságának szükségességére utal Böhme - vagy a primer szerző, mert a bújtatott megjegyzések alapján joggal feltételezhető, hogy Böhme csak üzenetközvetítő médium volt, akin keresztül egy ősi földi, égi, vagy földönkívüli tudás alakult át olvasható, de "megfejthetetlen" rejtvénnyé. Egy előbb is, később is felemlített kozmológiai tézisre utal, az idő fraktális elágazására, ami gátja a továbbjutásnak, hiszen egy ilyen elágazásnál a két sajátidő találkozása egy időrendszerbe torkollik, és ebben egyként folytatódnak. Ez az elv az Univerzum időbeli leépülésére is visszavezet. (Részecskék sajátideje is elfogy egyszer, és ettől létük leépül?) Ez energiára és anyagra egyaránt igaz? Ezért mondja, hogy a teremtmény csak az anyja mélyéig láthat és nem tovább? Itt az ember valóban emberi szellemet jelent. ***

»2.« A lélek, melynek eredete, Isten első princípiumában van, és Istentől az emberbe, a harmadik princípiumba, a sziderikus és elemi születésbe leheltetett, visszatekint Isten első princípiumába, amiből és amiben van, s aminek létéhez tartozik, és aminek tulajdona; és nincs ebben semmi csodálatos, hiszen csak önmagát látja születésének kezdetében: látja az Atyaisten egész mélységét az első princípiumban.

Az első princípium, a valódi kiindulás alap; tér, energia és anyag előtti "semmi" - pontosabban teljesen megfoghatatlan jellegű kiindulási valami (az idő) strukturális geometriájára utal, ami három megjelenési tulajdonsággal bír. A lélek szót, mint ahogyan a szellemet is erre használták, de ez semmiféle összefüggésben nincs a fogalom közismert értelmezéseivel. A szent szellet, szél, szent lélek, lélek gondolati leépülés során elvesztette a fogalmi töltését, misztifikálódott, és elszakadt tudásbázisától. Az idő forrása a pontszerű Atya. (Latin; spiraculum vitae=életadó szelelő lyuk, az élet forrása) Ez a jelenpont. Ez szférikus múltteret generál, lehel ki. Ez a Fiú. Ennek léte az Atyától függ, hiszen az szüli igen gyors és egyenletes ritmusban, felváltva a két létállapot két oldalán, ami forrása nélkül értelmét is veszíti. Így már csak múltja létezhetne egyre nagyobb "semmivel" a közepén. Mivel primer időrendszerről beszél, belátható, hogy ez látja annak teljes időbeli mélységét is, mert még nem tartalmaz elágazást, amely később majd igen gyakran létrejön az időrendszerek negatív kettősidőben való felhasadásai során. Ilyen elágazási rendszert minden kultúra megőrzött szent ábrái között. A latin neve; capitula. A Káosz modern kutatói is használnak egy binárisan elágazó fraktális fát, de ez még nem tartalmazza a mozgás és a létezés mélyebb alapelveit. Atya és Fiú és majd a Szentlélek is elválaszthatatlan egység, hiszen egy forrásidő állandóan megismétlődő újra és újrakeletkezését, időbeli visszafordulásait és ezzel folyamatos önmásolódását takarják, az ebből keletkező speciális energiarendszert, energiakvantumot jelentik. Ezt minden ókori és középkori leírás is erőnek vagy energiának nevezi. Kvantum mert meghatározott tagú egység, de nehogy valaki részecskének, anyagszerűnek gondolja, mert az egy egészen másmilyen jelenség! A szentlélek (szerán) esetében nem különböző dolgokról van itt szó, csak egy időfizikai jelenségsorozat stációiról, amelyek továbbra is a kiindulási tulajdonságokból léteznek a létezés mikrokozmikus értelmezésű kiindulási szintjén. Így a finom és a durva létezők is alapvető princípiumokból és által generálódnak és maradnak fenn a relatív létezés immaginációjában. A láncolódó - elágazó, tehát egymásból eredő időrendszerek, az itt majd megszülető energia (majd ugyanígy az anyag) struktúráiból fakadóan a múltjuk irányába rohannak és "fogyasztják" azt egészen az esetleges elágazásig, és itt felbomlanak. Itt értelmüket (és struktúráikat) veszítik. ***

»3.« Mindezt az ördögök is tudják és látják, mert Isten első princípiumából, legeredendőbb természetének forrásából valók. Szeretnék is, hogy ne láthassák és ne érezhessék, ám egyedül az ő hibájuk, hogy bezárult előttük a második princípium, melyet a létében egységes, személyében hármas Istennek hívnak - ahogy ezt a következőkben részletesen kifejtjük.

Az ördögök csak úgy születhetnek az Isten -Atya- princípiumából, ha a szerző a felhasadások során keletkező ellenirányú forgású, de azonos csavarodású tereket érti alattuk. Ezek így direkt módon láthatják az Atyát, és belőle is erednek, bár visszatekintés csak az első elágazásig primer. A második princípium azért van előlük elzárva, mivel ők egy másfajta második princípium. A Fiúhoz képest ellenkezőleg forduló sajátidők. Fontosságuk majd az anyagi részecskék megfoghatóságát adó időtükrök kialakításánál és folyamatos újragenerálásánál lesz. Itt csak felesleges melléktermékek. ***

»4.« Az Isten Szent Szellemétől megvilágosodott emberi lélek viszont (amely a második princípiumban az Atyától és a Fiútól származik, a szent égben, az igazán isteni természetben, mely természetnek Isten, értsd: Szent Szellem a neve) Isten fényében belelát a Szent isteni születés második princípiumába, a mennyei létbe; de a csillagok szelleme, amely körülöleli a lelket, valamint az elemeké, mely származásának forrása, csupán anyjáig lát, akitől van és akiben él.

Az egész természetet mint komplexumot említi. Ez a Szent Szellem látóköre. Nem vitás, hogy a morfogenetikai térről beszél, mint Istenről. A csillagok hatalmas térforrásrendszerétől az atomi parányokig, melyek elemi építőkockái a makrorendszereknek. Azt mondja, hogy az anyjáig lát. Ez utalás a már említett időrendszer elágazásokra -vagyis ez geometriai látás-, de egyben azt is jelenti, hogy a Böhme által Atya gyanánt deklarált princípiumnak egy relatív Anyával kellett találkoznia, és ebben tudott Istenné vagyis térré vagy másképpen energiává (fénnyé) magasztosulni. Anyává az a tachion lesz, amelynek alkalmas irányú és arányú a csavarodása, és amely relatív mozgása során alkalmas Atyával alkalmas geometriai struktúrában találkozik, ami amellett, hogy kettészakad az Anya határán (relatív időfelszínén, eseményhorizontján) és az Anya kettős idejében kettévált Atya Szentlélekké válik abban. (Ez itt Isten, Allah, Brahma születése) Nem más-más csak másként és másként hívják! A szöveg itt a lélek fraktális voltára is utal, ami a CYODA-i anyák (Istennők) által születik a második kiterjedésből a harmadikba (a Bűnbe). Ez a bűnbe esés. Ez a lelkek fraktáljának visszatekintési (regressziós) határa. Az életregresszióknál minden megélt előző élet előtt található. Ilyenkor minden médium egy nagy fényről és a fényből előpattogó színes gömböcskékről (a lelkek születéséről) mesél. Ide kevesen jutnak el a regressziós hipnózis során. ***

»5.« Ezért jóllehet a tiszta égről és a fényes istenségről beszélek és írok, a megismerést és kegyelmet nélkülöző olvasó számára mégis néma vagyok. De mindazonáltal isteni és teremtményi módon szeretnék írni, hátha némelyek számára a magasság kutatását vonzóvá teszem, s ha erre a kutatásra saját erejükből képtelenek, talán majd kopogtatnak és kérlelik a Szent Szellemét, hogy tárja föl a második princípium ajtaját. (...)

Böhme (vagy megszólaltatója) úgy érzi, hogy a második princípium, a múltszférák logikai és geometriai struktúrája a legnehezebben feltárható lépés az időgeometriában, és e nélkül megértés nélkül viszont nem lehet elérni a harmadik és a többi lépcsőfokot sem. Kérjél, és adatik! ***

»6.« Mert végtére én is keresés és kopogtatás révén jutottam megismeréshez, emlékeztetőül írok tehát, szeretném felébreszteni a keresés iránti vágyat, s ezzel kincsemet szaporítani, és nem földbe rejteni. De az eleve okosnak, aki mindent ért és tud és mégsem tud semmit, neki nem írtam - hiszen ő eleve jóllakott és gazdag -; hanem a hozzám hasonlatos együgyűnek, hogy a magamfélékkel derülhessenek.

A tudomány szeparálódott pöffeszkedő dogmatikusait ostorozza, akik ugyan semmihez sem értenek, de abból azért nagyon jól megélnek. Az újítók és feltalálók dolga abban az időben sem lehetett sétagalopp. Valaki vagy menedzser, vagy fantaszta. A kettő együtt a legritkábban fordul elő. ***

»7.« Térjünk vissza SulPhurra, MerCuRiUsra, Salra és az isteni létre. A Sul szó a dolog lelke, mert ez a SulPhur szóban a Phur szótagból született olaj vagy fény, és a dolog szépségével, szeretetével avagy neki legkedvesebbel azonos. A teremtmény ettől a benne levő fénytől lát, benne van az ész és az értelem, és a szellem, amely a Phur szótagból született. A Phur szó vagy szótag a príma materia, és a harmadik princípiumban ő tartja magában a makrokozmoszt, amiből az elemek birodalma születik. Az első princípiumban viszont a legbelső születés léte, melyben az Atyaisten öröktől szüli a Fiát, és amelyből (értsd: Sulból és Phurból) a Szent Szellem kiárad. Az emberben szintén az a fény, amely a sziderikus szellemből a mikrokozmosz második centrumában születik; de a spiráculumban, a lélek szellemében, a belső centrumban Isten fénye, mely egyedül az Isten szeretetében lakó lélek birtoka, mert e fényt egyedül a Szent Szellem gyújtja és árasztja ki.

A "sziderikus" szellem kifejezés világosan jelzi a téridő forráselemeinek a ciklikus keringését és dinamikus voltát, amiben a makrokozmosz és az elemek kialakultak. A sziderikus jelző azt is mutatja, hogy magához képest mozog. A Fiú Sulból Phur alakban születik. A térréteg hullámok rétegeinek felszíneit olajként jellemzi. Az egymáshoz elcsúszott idejű (félspínű spirálgömb alakú) eseményhorizontokon valóban minden elcsúszik! Ez az OLAJ, nem növényi vagy ásványi olaj, hanem az amin az őseink olajra léptek. Ez térrétegpontos szinkronizmust takart valamikor. Galaktikus léptékű űrhajózási szakkifejezés. Honnan a csudából vehette egy suszter a makrokozmosz és az elemek (atomok) összefüggéseit? Egy expanziójánál gyorsabban haladó és keringő pontforrás, ami értelemszerűen kúpos és a keringésből eredően egy kúptoroid, vagy a mi meghatározásuk szerint spirálgömb alakú félspínű teret generál, ami folyamatos keletkezése miatt logikusan a végtelenig terjed. Ez korlátosan (megszámlálhatóan) végtelent jelent. Így az Univerzum mindenhol manipulatív és rétegenként ható, mindenható terét kelti. Ez (csak a téri részben); 6x4=24 dimenziót jelent! Szaharov akadémikus már évtizedekkel ezelőtt rétegezett terekről írt, J.A.Wheeler ugyancsak. Elméleteik belevesztek a konzervatívizmus lusta mocsarába. A térrétegek terjedési sebessége éppen az expanzió sebessége, ezért lesz majd a 12. pontban vízszellem-nek nevezve, hiszen a folyamatos etalon ütemű expanzió a Víz típusú relatív forrásidők sajátja. A centrumából állandóan a perifériái felé kiáradó térrétegek minden létezőnek (fény, anyag, lélek) geometriailag dinamikus alapot ad állandó szimmetria robbanásuk, önfenntartó időjelenségük megmaradásához. ***

»8.« Figyeljetek most Isten születésének mélységére! Istenben nincs SulPhur, de a SulPhur tőle született, és benne létező erő; mert a Phur szótag legbelső erő, a haragnak, a bőszültségnek vagy mozgékonyságnak eredeti forrása, miként az első fejezetben leírtam, és négyes alak van benne, úgymint 1. Fanyar, 2. Keserű, 3. Tűz, és 4. Víz. A fanyar magához vonz, nyers hideg és éles, és mindent keménnyé, durvává és szorongóvá tesz. És ez a vonzás keserű fullánk, csupa rémület, és e szorongásban keletkezik az első felemelkedés. (...)

A SulPhur tehát egy sor tulajdonság összefoglaló kódja, de itt gyanús az, hogy az időrendszer túloldaláról, a kúposan egyre szűkülő és befelé áramló JÖVŐ-ről ír, ami egyre "szorongóbbá" lesz, majd a jelenponton áthaladva itt keletkezik az első "felemelkedés", amelyre a kiáradás talán pontosabb lenne. Itt a mese úgy kezdődne, hogy "hol lesz, hol nem lesz? Itt az időszférák gömbjei befelé tartanak, de hogy miért, arra a legokosabb amit ki tudok találni, az az, hogy a rendszer makroszinten is önmagában zárt. A szorongásból kiáradva; negatív idő, csavarodás (a forrásból kiáramló múlttér abszolút és relatív forgása), a relatív haladási irányban az expandnál nagyobb, tehát Tűz-típusú, oldal és hátra irányba a természetes alaptágulás, tehát Víz-típusú jelenség. Ez a tachion logikai sajátja. Eseményhorizontja "kemény". A szorongás szó a pontszerű jelenen való áthaladást, vagy magát a pontot takarja. A fanyar magához vonz. Ez egy olyan taszítás ami az időben hátrafelé zajlik! ***

»9.« Mert a fanyarság kemény, mint a kő, a keserűség pedig őrjöngő kerékhez hasonlóan dühöng, és tombol a fanyarságban, a fanyarságot összetöri, és felcsap a tűz, s minden borzasztó tüzes rémségbe jut, és a fanyarság szétrobban: a sötét fanyarság ettől megrémül, önmaga alá visszahanyatlik, és olyan erőtlen lesz, mintha megsüketítették és megölték volna, szétterül, elgyengül, és megadja magát. De a bősz, tüzes rémség a fanyarságba ismét visszapillant, és megfertőződik tőle, s a fanyarságot ennyire megsatnyultnak és legyőzöttnek találja, akkor még sokkal jobban megrémül; mert olyan ez, mintha az ember a tűzre vizet önt, amitől nagy rémület támad. De mert a rémület a ritka és legyőzött fanyarságban támad, ezért egy másik forrást kap, és a bőszültségből a nagy öröm rémületévé változik, s a bőszültségben felszáll a meggyújtott fényhez hasonlatosan. A rémület egy pillanat alatt fehér, világos és fényes lesz; így történik a fény meggyújtása. Mihelyt a fény, ez az új tüzes rémület a fanyarságtól megfertőződik, a fanyarság meggyullad, megrémül a nagy fénytől, mely hirtelen beléhatolt, mintha halálból ébredne, és szelíd eleven és örömteli lesz, elveszti sötét, kemény és hideg erejét; örömittasan felemelkedik és örvendezik a fényben, és fullánkja, a keserűség győzedelmeskedik a forgó keréken, a nagy örömben.

A fanyarság, a tachion negatív időrendszerének eseményhorizontja - valóban kemény - a kőnél is keményebb, hiszen csak az emanációnál is gyorsabb relatív térforrások képesek átütni azt, és annak időrendszerébe csak ezek tudnak behatolni. A fanyarság jó jelző, mivel a negatív, kettős sűrűségű tachion belvilága összehúz, a két aktuális megérintett múltszféra radiális irányába, hiszen fordított folyású idejében a Víz típusú pozitív idejű taszítás a fordítva folyó időben vonzássá alakul. A keserűség a tachion csavarodását szimbolizálja (vagy takarja). Ez az az őrjöngő kerék, ami a fanyarságot összetöri, (ez egy relatív mozgástengelyre merőleges forgásban hátrahagyott (forgó koordinátarendszer!) csavarodottsága rejlik mögötte. Két szubjektum relatív mozoghat és foroghat is egymáshoz viszonyítva. A fanyarság tüzes rémségbe jut és szétrobban. Tehát a kettős törési faktor függvényében két ikerforrássá osztódik. A rendszerépítő, termékeny ágat követjük. Az egyik forrás lelassul és szétterül, majd visszatekint a sajátidejébe. A jelenforrás megrémül, mert egy új forrást kap, hiszen ez az új forrás nem más, mint Ő maga! Magát "látja" meg maga előtt megjelenni! Ez a forrás a múltjában jelenik meg, de előtte halad a saját jövőjében! Ettől a páni rémület. Ez már nem kettéválás (erre utal majd a III/10,11!) hanem egy keltett forrás a sajátidő aktuális (éppen mindig érintett) múltjában. Ez a forrás nem más, csak máskor van. Hiszen azzal, hogy a forrás jövőben rohanó jelenforrása megérinti a saját múltját reprezentáló eseményhorizontját, meg kell hogy jelenjen (maga magának) az éppen atuális múltban is. Ez az említett új forrás. A bőszültségből (ez az expanziónál nagyobb relatív forrássebesség) a nagy öröm rémülete (is!) lesz, hiszen a félspinű tér második elemének megszületésével a forrásrendszer ciklizálódni kezd, és egy expand sebességével távozó duplafalú (Olaj típusú) eseményhorizont (spirálgömb) kezdi elhagyni. Ez már fénynek nevezhető. (Azzal a megkötéssel, hogy ez szemmel nem látható: Rejtett Fény) /Különben még nincs ami lássa, és nincs ami kisugározza, mivel még nincs is anyag./ A forrásrendszer keringésén és a további folyamat stabilizálódásán ez nem változtat. A nagy öröm oka pedig érthető, hiszen a Káoszból létrejön a téridő, ami majd mindent lehetővé tesz. ***

»10.« Figyelj! Mihelyt a tüzes rémület a kemény szorongásban, a SulPhur-szellemben meggyullad, a rémség azonban nyomban diadalmaskodva felszáll, és a szorongó, fanyar vagy SulPhuros szellem a fénytől könnyű és édes lesz. Mert ahogy a legyőzött fanyarságban a tüzes rémületből fény vagy fényes villám keletkezik, és a bősz igazságát elveszíti: úgy veszíti el a fénytől megfertőződő fanyarság az ő igazságát, és a fehér fény könnyűvé és édessé változtatja. Az eredetben a fanyarság az erős vonzástól merő sötétség és szorongás volt; most egészen fényes, s ezért elveszíti saját minőségét, s a bősz fanyarságból lesz csípős esszencia, amit a fény teljességgel édessé tesz. (...)

Olyan mint a kénköves sós-cukros limonádé!? Itt valóban figyelni kell! A tüzes rémület miért is a "Sulphur-szellemben" gyullad meg. Máshol már beszéltünk arról, hogy mi is a SulPhur. Ennek a kémiai kénhez semmi köze. A háttérben fel-fel bukkan a hetedik dimenzió, az Anya, amiről mint befogadó tachionról van szó, amibe az "Atya" behatol. (A 11 pont majd az anyja fanyarsága gyanánt meg is nevezi.) Ez a Biblia "Kiterjesztett erőssége a vizekben" -Ez nem az Atya- hiszen az egy ősrégi forrásidő, amely az egyik forrás formájában el is hagyja a tett színhelyét (úgy teremt, hogy nem fogy el, hiszen mindkét forrás "Ő"), és nem az Anya, hiszen annak forrása szintén messze jár már a tett színhelyétől, amire magát kezdi másolni az az Atya egyik "felhasadt" ikerforrása, mely a tér születését kiváltja. Figyeljük meg a teremtésmítoszokkal való félelmetes logikai egyezést. Az indiai mitológiában ez Rudra, aki ott van az aranycsíra (Brahma) születésénél, látja az aktust, de továbbszáguld. Kilőtt tüzes nyílvessző, hegylakó (hiszen az idő hegyének a csúcsán trónol). Máshol mint a tisztítótűz hegyével találkozhatunk ugyanezzel a formai képpel. Még a karácsonyfánk is ezt szimbolizálja a Fiú születésének az ünnepén!! Ekkor tekeredett sütemény járja, a bájgli, ami a spirális téridő, a Levegő, a Szentlélek formai sajátja. Ezekre az alakzatokra a világ minden kultúrájában ráismerhetünk, és bizonyára az sem véletlen, hogy mindig az Isten ünnepnapjain. A Rudra váltja ki, ő csinálja a világteremtést. Tökéletesen érthető és világos. Ugyanerről beszél az Upanisadok. Kb.4000 éve! A fehér fény kifejezés azt takarja, hogy ennek a fénynek még nincsen modulációja, vagyis a fény színe itt még nem született meg. Egyenlőre sztochasztikusan minden színű. Fehér. (Mint a fehér zaj az elektronikában). Majd a térben születő energiakvantumoknál válik ez igazán aktuálissá, és az anyag kiváltotta spektrális hiányok folytán lesz színessé. Az Édes a Víz típusú, fénysebességgel terjedő hullámfrontot (frontokat) takarja, hiszen a rendszert elhagyó gravitációs hullámok expand sebességgel mozognak. A cirkuláris pályán fogócskázó tachion önmásolatok radiális mozgáskomponenseiből és az emanációból (E) eredő önfenntartó jelenség teljesedik ki, a negatív idejű tachionban megjelenik a pozitív idejű felszíneket generáló téridő, ahol az időgömbök világában is megjelenik a bonyolult keveredés, egy azért nem rendszertelen, de a mi téridő felfogásunkat nagyon messze meghaladó bonyolultságú esszenciális struktúra. A leírásban a rohanó forrás felgyorsulását és lelassulását is többször olvashatjuk, (tüzes villám, felszáll - a fénytől könnyű és ÉDES lesz). Az ÉDES a fénysebesség alatti mozgástartományt a TÜZES a fénysebesség felettit jelenti. Ez a fénysebesség sokszorosa is lehet. 1 E felett minden Tűz. Ha a fénysebességet választjuk alapmértéknek, akkor nem kell dimenzionálni. Ez az 1 E. A relatív sebességet RV -vel (relatív sebesség) szoktuk jelölni az emanációtól való elkülönítés miatt. Ez nem a kiterjedést (dimenzió) takarja, hanem magának az időforrásnak a relatív mozgását egy másik kijelölt forráshoz képest. A könnyűvé válik kifejezés az kanyarodás csökkenése miatti csökkenő térgörbületet is takarhatja. A megfertőzi azt jelenti, hogy átjárja és ott egyszerre lesz jelen a Tűz és a Víz minden hullámrétegének tulajdonsága. A térkvantum lényegében fény, méghozzá olyan fény, amely csak az Anya térnélküli belsejében alakul ki. Egyszeri és megismétetelhetetlen módon. Az ÉDES (Víz) jelző a sebességtartomány határáig, 0-1 RV-ig érvényes. Ezt a határállapotot ábrázolják a Mária oltárok elcsúszott koncentrikus körei is. Eddig NŐI a mozgási tartomány. 1-ig. Ezen túl válik az idő formai szerkezete a gömbiből gömbökből épülő időkúpokká, Tűzzé. Mivel a fény 1 E-vel halad, joggal nevezhetjük teljességgel édesnek.

»11.« Lásd: a keserűség vagy a keserű fullánk, mikor a fanyarságból eredetét merítette, keserű, dühöngő és tépett volt; most viszont e tiszta fény árad belé, és Anyjának fanyarságában megízleli az édességet: ekkor csupa öröm, és nem kívánja az újabb lázadást, hanem repeső szívvel örvendezik Anyjában, és örömittas kerékként diadalmaskodik a születésben. És ebben a diadalban a születés ötödik alakot kap, felfakad az ötödik forrás: a kedves szeretet. Ha a keserű szellem az édes vizet észleli, örvendezik Anyjában, felüdül és megerősödik, és Anyját a nagy örömben felélénkíti: az édes Vízszellemben ekkor igen édes és szelíd forrás születik, mert a fény gyökere, a Tűzszellem, amely kezdetben bősz rémület volt, most kedvesen és örömittasan szökik magasra.

Mi magyarok a tűzszellemet FÉNYSZARUNAK hívjuk. Ez jó formai analógia a Teremtőben és a fényben is megtalálható időszerkezet jellemzésére. A források egymást hozzák virtuális létezésbe - hiszen csak egymás okságsértő létéből fakadó látomásai. A térszületés motívumaival tele vannak a honfoglaláskori leleteink. Az ötforrású rendszer örökre az Anyának nevezett tachion forrásterében (múltjában) marad, hiszen egy ciklikus felületen szinte pontszerű helyen keletkezik a körbefutó - renatálódó, de az ÖTRŐL A HATRA sohasem jutó tachionrendszer. Jó (bár síkbeli) hasonlattal öt (körben) egymást üldöző motorcsónakra lehet itt gondolni, de egy hatszög csúcsain. Ezek spirális, csigaházszerű hullámokat keltenek Az a megfogalmazás, hogy nem kívánja az újabb lázadást, azt takarja, hogy a rendszer stabilizálódik, és nem akar itt már egyik forrás sem a rendszerből kitörni. (Vagy nem is tud kitörni). Bizonyosan létrejön, megszületik az ötödik forrás. /A baj az, hogy két forrás születése kimaradt a meséből./ A valóságban természetesen a harmadik és a negyedik is megvan már ilyenkor. Egy oktaéder háromdimenziós vetülete ...Dávid csillag. Akkor a Keopsz piramis oktaéder és nem gúla?! Bizonyosan! Ássanak csak egy kicsit alá!! 5 egyenrangú forrás születik most a folyamatosan. De ahogyan a hatodik is megszületik, éppen mindig eltűnik az első. És így tovább... Az "édes víz" kifejezés az előbbi elgondolást bizonyítja, - a fény hullámterének víz természetét -, hiszen a keletkező félfordulattal csúszó spirálgömb csakis expand sebességgel tágulhat. Ez lesz majd a fénysebesség oka is. ***

»12.« Csak becézgetés és szeretés van itt, ahol a vőlegény kedves menyasszonyát öleli; és nem egyéb ez, mint a szerelmes élet születése a fanyar halálban; és ilyen az élet születése a teremtményben. Ebből a mozgó, mozgató vagy forgató keserűségből születik a VÍZSZELLEM fanyar esszenciájában a hatodik alak, a hang: és a hatodik alakot valóban MerCuRiUsnak lehet nevezni, mert alakját, erejét és kezdetét a szorongó fanyarságban a keserűség dühe által nyeri el. Fölemelkedésében anyja erejét, az édes fanyarság esszenciáját magával viszi, és a tűzvillámnak adja, amitől a fény meggyullad. Vizsgálódás mindenütt: egyik erő látja a másikat, az egyik a másikat a tűzvillámban - a fölemelkedés által megérzi, egyik a másikat hallja, az eszenciában ízleli, és az édes és szelíd forrás révén, mely az édes és fanyar szellem (immár a Vízszellem) esszenciájából, a fény édességéből születik, szagolja egymást; és ebből a hatszoros alakból a születésben most hattagú, önálló, szétválaszthatatlan lény lesz, melyben az egyik a másikat szüli, és egészen a másik vagy képes a másik lenni, s e születésen és léten kívül semmi lenne. Mert a hatszoros alak a hatszoros erő minden egyes esszenciájával rendelkezik, de csak egy és nem több; ám mindegyik alak a saját módján van. Figyelj jól tehát:

Ebben a pontban eljutunk vágyott csúcspontra, a tér születésének a befejeződéséhez. Itt, ebben a már cseppet sem egyszerű térforrás rendszerben, amit a szöveg mozgó, mozgató, vagy forgó keserűségben teremt, megszületik a hatodik forrás a rendszer közepén és megszületik a szünetet jelentő spirálgömb, a hiány is. Ez lesz a táguló nemtér-nemidő réteg a tér esszenciális rétegei között. A hatodikat a másik öt teremti ciklikusan. Egy térciklus alatt háromszor. A középső a sárkány szíve, a keringő (de egymáshoz képest álló!) források pedig a tűzokádó fejek a meséinkben. A fejeket egycsapásra kell levágni a mesehősnek, hiszen egymás látomásai, vagyis mindegyiket a mögötte jövő szintén okságsértő forrás kelti. Csak szeretés és ölelés van itt. Mint vőlegény a vágyott menyasszonyát... Igen! Hiszen ezek a források egymás folyamatos múltbeli újraszületései, minden forrás benne van mindben újraszülető képben, egymástól vannak, egymást szülik és éltetik a kettős okságsértések következtében, körbe-körbe ölelkezve. Itt már az egész rendszer Víz-szellem. Az ötfejű tűzokádó idősárkány aminek vagy a szívét, vagy valamennyi fejét egyszerre kell levágni, hogy megszűnjön. (Nesze neked energiamegmaradás törvénye!) Szellem, mivel megfoghatósága nincs. Ez a tér, ez az energia (és mint az oktaéder duálisa ilyen lesz a kockaszimmetriájú fény is, csak az a hétfejű sárkány lesz. Böhme az "Aurórában" azt is leírta!) A térforrások immár szétszakíthatatlan együttest alkotnak. Hatszoros alak, hatszoros ERŐ. Ez ám az energia becsületes és részletes leírása! Mindegyik a maga módján, vagyis teljesen szubjektíven, de ezek az erők egészen egyenrangúan léteznek. Nincs kitüntetett, vagy a többitől lényegében különböző. De a létezésen túl valamennyi - semmi. Hiszen csak IDŐ (vagy Időtér), tehát materiális megfoghatósága nincs, mert transzcendens. Ezért a szellem elnevezés, mert nem anyagi. Ez az ENERGIA, (vagy ha úgy tetszik; a TÉRIDŐ). Valójában egy tér nélkül született különleges fotínó! Hat egymásbaágyazott, de egymástól időben szeparált (!) négydimenziós táguló spirálgömb. A quintessentia, amit öt forrás kelt hat helyről! ***

»13.« Habár a fanyarságban most a keserűség, tűz, hang, víz keletkezett, és a vízforrásból szeretet vagy OLAJ, amiből fény fakad, és kiragyog; de ahogy a fanyarság mégis megőrzi első tulajdonságát, ugyanúgy a keserűség, a tűz, a hang vagy a mozdulás is, és megőrzi tulajdonságát az első, fanyar szorongás önmegtagadása, (mely visszafordulás önmaga alá, vagy a Vízszellem), és a fénytől meggyújtott, a fanyar, keserű és immár édes Vízforrásban fakadó szelíd szeretet forrása. És mégsem elválasztható létek ezek, hanem mindegyik egészen egy lét egymásban, és minden egyes alak önnön alakját, erejét, működését, keletkezését az összes alaktól nyeri. És legfőképpen az egész születés megőrzi együtt a négyszeres alakot születésében, mint felemelkedést, leszállást, majd a forgó kerék révén a fanyar esszenciában átlósan fut szét minden irányba, hasonlóan egy kereszthez +; vagy úgy, ahogy egy pontból fut szét Napkelet, Napnyugat, Észak és Dél. Mert a keserűség moccanásából, mozgásából és felemelkedéséből a tűzvillámban + születés keletkezik; mert a tűz önmaga fölé emelkedik, a víz önmaga alá süllyed, a fanyarság esszenciája pedig keresztbe halad.

Vagyis a teret keltő tachionok megőrzik tachion voltukat (kettős negatív idő, csavarodás, "fanyarság", és ebből generálódik a pozitív típusú mindenhol ható térrétegeket kibocsátó térforrás. Ez kialakulásának pillanatától kezdve fénysebességgel tágulni kezd a végtelenbe. Az idők végezetéig önkeltő (hat egymásba ágyazott spirálgömb radiális és axiális komponensekkel!) "édes" tér. Édes Istenem! -szoktuk mondani...! A tachionok megőrzik eredeti relatív mozgáskomponenseiket. Rohan és csavarodik -és mint szubjektív "VÍZ" emanál is-. A forgás dimenziója merőleges a mozgáséra, igen de ezek itt körben rohannak (egy parányi gömb felszínén). A történet végén a szerző a visszakanyarodó tachion geometriai rendszerét igyekszik elmondani. Ez különben egy csepp alak (kvantált időnél, amikor csak egy meghatározott időintervallumot ábrázolunk). A csepp hegye felfelé áll -erre halad- alul egy félkör -erre csak tágul. Az ókori műveltségű népek imaszőnyegein minden szempontból pontosan ábrázolna megfigyelhetjük. A törökök például tüzecskének, lángocskának hívják ezt a motívumot. Milyen véletlen... A Szent koronánkon a két pantokrátor képen 2-2 ilyen található. Fácskának mondták, mert ráadásul mind a négyben életfák vannak, amelyeknek a törzse jobbra és balra csavarodó jelzést hordoz. (Női és férfi forgásirány.) Milyen elgondolkoztató, hogy ezeknek a fácskáknak a éppen a Pantokrátor dicsfényében elrejtett VÍZkeresztre mutatnak, amelynek a centrumában a Pantokrátor feje helyezkedik el. A felső Pantokrátor képet 12 férfi (vörös csepp alakú almandin, és 12 női (kifúrt gyöngy övezi (24 óra, 24 teremtő). A két keresztpánton összesen 72 gyöngyöt (72 kerub jele. Ez 3x24) és 64 almandint (sakktábla életmátrixa, Ji King, tér és a két hipertér teljes dimenziószáma. (16 párhuzamos Univerzum 16x4=64. Három Gyémánt) A gyöngyök nem azért kifúrtak mert a királynak vagy a tanított történelem szerint a pápának nem telt kifúratlanra. A forrás megnyilvánulatlanjának topográfiáját is jelenti. A jogarunk bunkójának a végén a megnyilvánult egészen pontos ábrázolása és összefonódó dimenziószerkezete is fellelhető. Ez a jel a Földön uralkodó teremtőt jelenti, hiszen bele van fonva egy négyzet, a Föld jele is. A korona apostolképein is sok helyen szerepel. A fanyarság eszenciája -ez az expanzió keresztben (és lefelé!) Víz-típusú. (Hiszen az expanzió minden /létező/ időrendszer elidegeníthetetlen alaptulajdonsága). A tér tehát folyamatosan keletkezik az időből (vagy az idő négy dimenziós (?) változata a Téridő-Energia). Ez csak felfogás dolga. Mindenesetre nem túlzottan egyszerű, de nagyon dinamikus elgondolás a tér hullámtermészetű -valódi- szerkezetéről, a spinorterekről és az ilyen tér nem egy béna semmi, (mint a fizika szakadozott gumipelenkái) hanem egy nagyon is aktív - manipulatív valami. J.A.Wheeler azt állítja, hogy a tér fél spinjét elméletileg sem lehet elvenni, (mert értelmét veszti a matematikai reprezentációja). Ettől a tértől ezt nem is lehet elvenni. (Az OLAJ kulcsszó éppen a félspínnel elcsúszott tenzorfelszíneket takarja). Ez egyúttal egy helybenálló energiakvantum, ami a saját maga helye is. Ilyen tér csakis téren kívül, a Káoszban keletkezhet, mivel a benne keletkező hasonlók már nyolc forráshelyig szaporodóan keletkeznek. Az oktaéder geometriai duálisa a kocka. A lapközepes kockában viszont egy oktaédert írhatunk. Az ókori nyolcágú energia (fény) csillag... Hej! De figyelmetlenek vagyunk! A téridő speciális (oktaéderes-hexagonális) geometriája - mint létalap - minden további szimmetria létrejöttének és fennmaradásának lesz égetően nélkülözhetetlen. Ezért az Isten képére és hasonlatosságára - de Isten mégis mindentől eltérő és egyetlen. Böhme a hatforrású teret nevezi Istennek. Ez egy képzeletbeli oktaéder (gyémánt) csúcsain elhelyezett forrásjelenekkel képzelhető el, ami egy gömbfelszínt érint a csúcsaival. Az aranycsírát, Bráhmát; hatszirmú lótuszvirággal (Mahad), az energiát nyolcszirmúval hasonlítják össze (Rajas). Ismerünk egy 3000 éves kínai időmandalát, ahol a tükröződés menetét, sorrendjét is pontosan feltüntették - egy oktaéder csúcsain (oldalain és átlóin) ugráló sorozattal jellemezve, ami a keletkezés folyamatosságát és folyamatát szimbolizálja! Talán tudtak valamit? ***