ÍGE-IDŐ 2.    

Az előző lapon feltettük az ominózus kérdést, hogy:

 Mitől múlik az idő?

Úgy elsőre triviálisnak hat ez a kis 'banális' kérdés, és még azt is gondolhatod, hogy ilyet csak egy tudatlan kisgyermek kérdez. Az azért mégis megfordul az ember fejében, hogy valahogy, minden okossága ellenére mégis el kellene még egy kicsit gondolkodni az idő milyenségének a kérdésén, mert roppant gyanús, hogy az idő nem valami homogén dolog, hanem közeg a javából, és semmiféle mozgást, cselekvést vagy létezést sem lehet elgondolni idő nélkül. Ha felnézel a lila alcímünkre, már lehetnek sejtéseid. A megoldást végig tudtad. Figyelj a szójátékainkra is, mert rejtvények és megoldások bújnak a "viccelődés" mögött! Ezeket már csak a magyar érti. Nem kitolásból. A szöveg rejtvényeket rejt, amivel eljuthatsz olyan anyagokhoz, amelyek a magasiskolához vezetnek el. A legvégén nagyon érdekes meglepetés és jutalom vár.

A nyelvtanban az ige létezést, történést, cselekvést leíró szó.

Három ideje van: múlt - jelen - jövő.

Tagadhatatlan, hogy a nyelvtani ige és az idő kétségtelen (koherenciát) összefüggést mutat. Nem tévedésből írtuk hosszú Í betűvel az íge szót. Az Univerzumban csak egyetlen dinamikus dolgot ismerünk, magát az időt, és ezért gondolatkísérleteket kell kitalálnunk arra, hogy mi is tartja az időt mozgásban, (múlásban) vagyis mitől nyeri az idő a kiapadhatatlan dinamizmusát. Ha erre rájövünk, akkor ebből nagyon sok dologra következtethetünk még. Azt mindenki tanulta, hogy az atomok roppant dinamizmussal bírnak, a fénysebességnél is gyorsabban perdülő atommagok körül elektronok keringenek. Dinamikájuk kifogyhatatlan.

Ezt szó nélkül bebifláztuk, és elhittük. De mi tartja az atomokat ilyen évmilliárdokig tartó létezésben és dinamizmusban? Ez valahogy 'nem volt olyan fontos'. A tudományos magyarázatok között olyat is találtam, hogy az atomok folyamatosan egyre kisebbek lesznek, és innen nyerik a veszteség pótlására az energiát. Mint a piruettező korcsolyázók. Ez meggyőzően hangzik annak, aki nem szokta végiggondolni a dolgokat. Egyébiránt csak ötlettelen erőlködés.

Azt csalhatatlanul tudjuk, hogy a minket körülvevő világban minden dinamikus. Az állónak gondolt szikla is dinamikus, hiszen a kőben is nagyon dinamikus atomok vannak. Szóval minden szikla, hegy, bolygó, csillag, galaxis vagy egyszerű tárgy amit 'állni' látsz, szédületes belső mozgással létezik. A legnagyobb dilemmát az okozza, hogy az anyagban a részecskék mind balosak, vagyis a mozgásmennyiség paritását (ellenpárját) nem találjuk. Az antianyag jobbos, de tudomásunk szerint nem ismerünk antianyagból álló anyaghalmazokat. Felfedeztük, és pillanatokra elő is tudjuk állítani egy-egy részecske erejéig. egyelőre: ennyi.

A tartós anyagi részecskék félspínűek. Az antianyagiak is ilyenek, csak ellenkezőleg perdülnek. Főképpen a tartós elemi részecskékre kell fordítanunk a figyelmünket, mert a újonnan felfedezett részecskék teljesen instabilak. A legtartósabb is elbomlik milliomod másodperc alatt. Valóban tartósak; a proton, elektron, neutron, neutríno és tükör-párjaik. A félspínű kifejezés annyit jelent, hogy két teljes ciklus után a részecske visszatér egy kiindulási helyzethez. Ezt perdületre értik, de a forgás és a térbeli keletkezés kapcsolata hiányosan van megfogalmazva. A kutatók tudatában a proton vagy a neutron tárgyszerű dologként jelenik meg. Valamiféle bogyócska. Sehogyan se fér a fejekbe a hullám-részecske dualitás lényege, és vakon botladozik tudományunk a kérdés előtt; hogyan lesz a tárgyakból hullám? ...és hogyan lesz a hullámokból tárgy?

A mozgásmennyiség ilyen látványos aszimmetriájára is illene végre magyarázatot találnunk. Az akadémikus demagógia itt már kevés támpontot ad. A dolog még érdekesebb pikantériája, hogy a tér is forog, méghozzá jobbra (J. A. Wheeler). A jobbos térnek sincs általunk ismert paritása. Nem ismerjük a tükör-párját. A tér J. A. Wheeler szerint jobbos és félspínű, ami népiesen azt jelenti, hogy jobbra forgó valami, és folyamatos keletkezése során ugyancsak két teljes fordulat után jut el ugyanabba a kiindulási állapotba. Ezt már ötven éve mondogatják a jobb fizikusok. Ha viszont állandóan keletkezik, akkor olyan valaminek kell létrehoznia, ami vagy maga az idő, vagy jellegében nagyon hasonló valami ahhoz. Vagyis kétségtelenül dinamikus valaminek kell szülnie a teret is!

Ha a tér csavarodik, akkor magának a tér forrásrendszerének az egész Univerzumhoz képest parányinak illik lennie, mert a tér sem terjedhet gyorsabban mint a fény-sebeség. Ha Einsteinnek tényleg igaza van, hogy a fénysebességnél nincs nagyobb sebesség, akkor az idő eseményhorizontjainak is legfeljebb fénysebességgel illik terjedni. Ezt egyelőre csak feltételezzük, mert azért találtunk valamit (két dolgot is), ami mégis gyorsabban halad, mint a félelmetes korlátnak gondolt fénysebesség.

Később (1930 körül) Einstein, Podolsky és Rosen olyan effektusokra lelt, amelyek gyakorlatilag végtelen sebesség jelenlétére utalnak és ha kíváncsi vagy erre, majd keress rá az Interneten arra, hogy EPR. Tele van vele a háló. Azóta is gőzerővel kutatják, mert ez lehetővé tenné egy újfajta – rádióhullámok nélküli – kommunikációs módszer kidolgozását. (Szerintem már húsz-harminc éve meg is valósították a dolgot.) Ebben az EPR jelenségben az a rendhagyó, hogy gyakorlatilag végtelen sebességgel terjedő jelenségeket takar. A szálszerű univerzum tárgyalásánál, a kvantált stringeknél még visszatérünk a gondolatra.

Minkowszky tanár úr, aki a nagy Einstein matematika professzora volt, először nem hitte el tanítványáról, hogy valamiféle "relativitás-elméletet" taglaló cikket közölt volna, és amikor tanítványának a szabadalmi értesítőben megjelent cikkét mutatták neki, akkor azt mondta, hogy ez biztosan valami másik Einstein, mert annak akit ő ismer, nem sok tehetsége van a matematikához és a fizikához. A szabadalmi értesítő abban az időben sem volt tudományos folyóirat. Nos, ez a Minkowszky tanár úr 'Raumzeit' névvel illette a téridőt, és azt mondta, hogy azért írta egybe a két szót (szándékosan), mert a tér és az idő egynemű valamik. Vagyis nincs semmiféle külön tér, és főképpen nem három dimenziós (!) és ehhez hozzáragasztott elkülönített időfaktor. Száz évvel ez után még mindig ilyen butaságokkal szórakoztatnak minket. Ez obskúrus dolog! Ez az igazi népbutítás! Nincs olyan "negyedik" dimenzió, amilyet a mai fizika kerget.

Az időt Minkowszki egy forráspontból terjedőnek gondolta. Szerintünk ez egy bombagól. Nem is lehet másmilyen, mert ha az idő (a rossz nyelvek szerint) skaláris, ami csak annyit jelent, hogy amennyiben "iránytalan", akkor csak minden irányban fénysebességgel táguló lehet (c*t). Ha táguló, akkor sohasem állhat meg. A dimenzió szó kiterjedést jelent. Ami terjed, az állandóan kifelé mozog egy pontból minden irányba. Ki. A mérettartó kiterjedés; nem is létezhet, amolyan fából vaskarika. Itt van a pillanat, amikor végleg el kell szakadnod a szokásaidtól, és beidegzéseidtől, mert ez a szédületes iramban táguló dimenzió nem mérhető le egy mérőszalaggal, miután nyolc perc alatt eléri a Napot, és hat óra alatt eléri a Plútót a Naprendszer határán.

DE MI TÁGUL ITT?

Nem anyag, nem anyagi részecskék, és nem is részecskék. Akkor meg mi a csuda? Még nem kell tudnunk, de annyit mindenesetre már felelősséggel feltételezhetünk, hogy ez a hihetetlen iramban táguló, terjedő valami bizonyosan közegszerű. Különben Minkovszki sem rajzolhatta le egy egyre táguló gömbbel, hiszen ez fizikai és nem matematikai expanzió! Nem végtelen (csak óriási), nem határtalan (csak egyelőre nem tudjuk, hogy hol a határa) és nem felfoghatatlan vagy megérthetetlen, de értelemszerűen lesz vele még néhány nehézségünk. Segítségül itt egy kis ábra a megértéshez. Ez az első őselem előképe. Mire saccolsz melyik lehet a "tudománytalan", ős-ezoterikus dolgok közül? Itt hat nyelven leírtam a nevét.

Water, Wasser, Aqua Voda, Su, Sui

Betlej Tamás grafikája: AZ IDŐ DINAMIKUS EXPANZIÓJA. A DIMENZIÓ KIÁRADÁSA
(Az ábra egy félbevágott gömböt mutat)