ÍGE-IDŐ 3.     

Múlt – Jelen – Jövő

Az előző rész végén volt egy érdekes ábra, amely az idő terjedő dimenzióját volt hivatott szemléltetni. Ez táguló gömböket mutatott, és ezen az időforrás egyhelyben állt. Ennek szemléltetésére mutatunk egy másik szemléltető ábrát is, amelyen még jobban megfigyelheted azt, hogy mire is gondolunk akkor amikor az időről beszélünk. Minkowszky professzor 100 éve ilyennek gondolta az időt. Ilyen az idő múltja. Ez a felfedezés száz év alatt sem jutott el a nagy elmékig. Pedig Einstein matematika professzora volt. Ha megértik, ma máshol tartunk.

Betlej Tamás grafikája: A Dimenzió

Ezt a terjedő valamit nevezték az ősapáink VÍZ-nek. Jó, de félrevezető hasonlat. A másik is ugyanígy járt, ahol pedig hang elnevezéssel illették a szférikus terjedése miatt, miután a hang ugyanígy terjed a különféle közegekben. Rengeteg ősi írás foglalkozik az idő szerkezetével, tulajdonságaival. Ha utánanézel akkor ezzel kapcsolatban nagyon jókat olvashatsz a filozófiai lexikonban, vagy a "Platon összesben" is. Sok könyvtárban megtalálod. Euklidész is sokat foglalkozott ezzel a lényeges teremtésfilozófiai kérdéssel, (sokáig élt és tanított Alexandriában), amire főképpen a "harmadik könyve" utal. Szintén megtalálod a könyvtárakban (magyarul is megjelent). Platon külön is hangsúlyozza, hogy a Víz őselem, nem keverendő össze a patak vagy tengervízzel. A mai filozófusok és ezoterikusok is ezt teszik. Azt is írja, hogy a Víz egy növekvő gömb. Ez a táguló dimenzió nem más, mint az idő legősibb állapota. Kezdetben még csak egyhelyben áll a forrása és fénysebességgel táguló időszférákat szül magából. Ahogy a képen is látod.

Természetesen ezek nem állnak le úgy, mint a mozgó ábránkon, hanem tovább és tovább tágulnak a végtelenbe. Nos, felmerül a kérdés, hogy milyen is lehet ennek az időből álló hullámvilágnak a dimenziószerkezete? Úgy elsőre úgy gondolhatná az ember, hogy ez roppant egyszerű, hiszen a gömb egy háromdimenziós valami, vagyis ez amit itt látunk az mai szemléletünkben 3 dimenziós.

Van egy kis zűr a dologgal. Ha tágul is; az egy új, egy időbeli dimenzió, és akkor ez a valami itt legalább négydimenziós, mert a tér minden irányában tágul. Minkowszki ezt így próbálta leírni: xyz ^. ct, (ahol az -x, y, z- a térdimenziókat, c a fénysebességet, és t pedig az időt jelenti a képletben), és ezzel a fénysebességgel táguló fizikai időt akarta bevezetni a tér geometriai ábrázolásába. Ez is tévedés, de legalább már megkísérelte megérteni az idő dinamizmusát. Csak úgy "mellékesen", megjegyezve, ő volt az idő újkori felfedezője. A statikus-mechanikus szemléletűeknek ez a mai napig sem kell, ezért maradnak az "xyz" típusú buta geometriai térnél. (Vagy még inkább a síknál).

Vedd észre, hogy újabban eltörölték nálunk a tananyagból még az ábrázoló geometriát is. Bonyolult volt a síkagyúaknak. Ezért azután a legtöbb frissen érettségizett fiatal lazán keveri a kockát az oktaéderrel, és az ikozaédert, vagy a dodekaédert pedig egyszerűen fel sem ismeri. Ezerfős tesztek után mondom ezt. Fejlődünk. Csak bámuljátok a trubaduládát! Ne csináljunk elitiskolákat!! Tizenöt éve állandóan ezt fújták. Bejött... Már alig van kinek. Ha mégis, akkor őrző-védők állnak a kapuban.

Van még egy kis probléma! Ennek a gömbnek a teljes külső felszínén 'ugyanannyi az idő', flancosabban úgy is mondhatjuk, hogy a felület equitemporiális, vagyis a középső pontból fénysebességgel táguló időfelszín nem lett a tágulástól sem "háromdimenziós", hiszen a teljes külső felületen egy picinyke pontocska (egyetlen időpont) tágul, ami szemléletünkben gömbszerűen reprezentálódik. A "gömbfelszín" bármelyik külső pontját vizsgálod is, azon mindenhol ugyanazt az "időpontot" találod. A külső felület teljesen egyidejű! Vagyis: Egy pont.

Ez a hihetetlen valami ugyanígy létezik a fekete lyukak leírásánál is, nézzél csak utána! Úgy nevezik a dolgot, hogy szingularitás. Ez ott azt jelenti, hogy a zárt (bezáródott) eseményhorizontú fekete lyuk eseményhorizontja teljeséggel pontszerű. A pont mögött pedig akár száz csillagnyi (ördögien hatalmas :-) tömeg áll lesben. Óriási, és mégis egy pont az egész. Ha a közelébe jutsz, akkor majd "meglátod", hogy milyen is a palacsinta típusú űrhajó! Azok a fantáziálások, hogy ezen keresztül majd csodás új világba jutsz; egyszerűen képtelen butaságok. Fizikusok és csillagászok is terjesztik. He-he...

A dimenzió még a szkeptikus elméknél is kiterjedést jelent, ami ugye - úgy, mint ahogy logikailag bizonyítottuk- kifelé terjed. Pontosan úgy, mint a fenti ábránkon. Minden irányban. Állandó méretű kiterjedés nincs! Ez fából vaskarika!

Ha a külső felszín egyidejű, akkor viszont minden "felületi" pontja ugyanazt az egy pontot jelenti, vagyis az egész is csak egy pont. Ez jó kis csapda ugye! Ki tudunk-e jutni belőle?

Fel a fejjel, kedves kárörvendező barátom! Kimászunk!

A külső felszín homogénen egyidejű, de a rendszerbe befelé haladva már fölcsillan a remény. Itt ugyanis egy olyan közegbe lépünk, amelyben a rendszer jelene felé haladhatunk. A 'külső felszínen' ugye a nulladik momentum van, amit a legelső pillanatban bocsátott ki az időforrás, vagyis itt van a legrégebbi múlt, és ahogy befelé haladsz a kifelé áramló időközegben egyre jobban közelítesz a rendszer jelenéhez. Az ott trónol az időközeg közepén. Gondolj a fent mozgó ábrára!

Itt befelé haladva már feltétlenül megjelenik egyfajta '1' dimenzió (első), hiszen ezeket a '0' dimenziós "felszíneket" átdöfve újabb és újabb időpontokon haladsz majd át, és ezek már egyfajta szálszerű dimenziót (egy kvantált stringet) jelentenek a te szemszögedből nézve. Időpontok sorozatát. Ha állsz, és áthalad rajtad, akkor is így van, akkor is időfolyamatként éled át a dolgot, mert mindig újabb és újabb időpillanatokat jelentő szféra halad át rajtad. A vonal állítólag a pontok végtelen sorozata. Itt az oszcilláló időforrás időben egymást követő oszcillációs folyamata sorozatszerűen látható, de ha befelé haladsz, akkor ezek az egyre közelebbi jelent is jelentik, vagyis te éppen a jövőben, a jövő felé akkor, amikor a múlt régebben keletkezett rétegei között a jelen irányába utazol. Ilyenkor a létezési eseményt felgyorsulva látod. Ez is múlt, de neked mégis előbb érkezik, mintha egyhelyben állnál. Ezért neked "jövő". A jelent viszont csak akkor láthatod, ha te magad vagy az.

Azért van egy kis baj ezzel! Ebben az egészben semmiféle megfogható sincsen.
Ez igaz, de sebaj, majd kialakul az is.
De mégis baj van! Az a kérdés, hogy miből 'keletkezik' a jelen? Ez komoly gond.

Akkor most még mélyebbre kellene hatolnunk a titkok feltárásában? Feltételeztünk egy Minkowszki-féle táguló dimenzióhoz hasonlítható idődimenziót, de még nem tudjuk azt, hogy mi is kelti tulajdonképpen az időt a rendszer origójában (középpontjában). Miért jön ki azon a kis huncut ponton vagy "likon" keresztül "erre az oldalra". No és, hogy mi van a ponton túl?

                                              E-mail     Kezdőlap                     Utolsó módosítás: 2006-04-02