ÍGE-IDŐ 17. 

ÚJ UTAK ÉS ABLAKOK A VILÁGRA

Elérkezett az idő arra, hogy megvizsgáljuk azt, hogy az előzőekben leírtak milyen kiúttal kecsegtetik az emberiséget. Van-e reményünk arra, hogy valaha is eljuthatunk-e a távoli csillagokig? Erre azt válaszolom, hogy egyre jobb az esélyünk erre. Az Einstein féle relativitás-elmélet nem veszíti érvényét mindattól, amit leírtunk, hanem éppen ellenkezőleg, most nyeri csak igazán értelmét, hiszen így kiterjeszthető az egész Univerzum minden lezajló eseményére, és így a szubatomi világ éppen olyan törvények szerint fog működni, mint a makrovilág. Az új gondolat abban merül fel, hogy az elméletünket mi nem statikus, vagy erőszakosan és pontatlanul definiált alapelemekre építettük rá, hanem a világegyetem egyetlen dinamikus alkotójára építettük fel. Ezek szerint a téridő és az energia elveikben egyek. Az energia és az anyag időből keletkezik és nem is áll másból mint színtiszta időből. Az energiát így nem kell kinyerni, mert az idő elengedhetetlen tartozéka a létezésnek.

Most akkor az a kérdés, hogy mindenhol van-e idő, és egyenletes-e az eloszlása? Homogén-e az idő?

Az eddig leírtakból ez még nem dönthető el egészen egyértelműen. Előző lapjainkon többször is írtunk arról, hogy a világegyetem keletkezését két időrendszer találkozásából indítottuk el, de sok kérdést kaptam erről, és ez megmutatta, hogy nem egészen fért a fejekbe a dolog.

Először is válaszoljuk meg a fenti kérdéseket!

Ebben további kérdések is felmerülnek majd. Az originális létezők (megnyilvánultak) evolúciós folyamatai a Kaosz gerjedéséhez vezetnek, vagyis a megnyilvánultak időfelületeikkel felgyorsítják egymást, és ezen közben olyan felgyorsult források is működésbe lépnek, amelyek már gyorsabban mozognak a saját eseményhorizontjaik terjedésénél. Így a Kaoszban kétféle elem kezd keveredni: Tűz és Víz. Az első kettő.

A terjedésüknél lassabb és a terjedésüknél gyorsabb források, régebbi nevén Víz és Tűz, vagy a mai fizika terminológiájában a tardionok és a tachionok. Ezek az ősprincípiumok. Egy szemernyi anyagi sincsen bennük, vagyis nem részecskék, de még csak azt sem állíthatjuk róluk, hogy "energia". Ez a Kaosz. Ez a Kaosz ma is ugyanúgy megvan, nem tűnt el. A világegyetemnek olyan zónái, ahol már nincsen téridő, de a Kaosz már jelen van. A Kaosz nem üresség, de anyagi szempontból totálisan üres. Itt fény sincs. De mégsem mondhatjuk, hogy itt semmi sincs.

A tér a Kaoszban még nem létezik, és ezért még az energia vagy az anyag sem létezhet, mert ezeket a tér tartja majd a létezésben. A már bemutatott találkozási procedúra után kialakul az energia első formája, a téridő (nyugaton Mindenható, keleten Mahad) és ekkortól beszélhetünk csak időről, távolságról vagy helyről.

Az előző részben erről több képet is mutattunk. A tér rétegezett, öt forrásból keletkező hatos szimmetriájú energiarendszer. Egy tér nélkül született fénykvantum. Magyarul: a tér a fény egy speciális formája. Az általunk ismert fény (energia) elődje és fenntartója. Így is nevezhetjük: a rejtett fény. A téridő megszületésével lehetőség nyílik a további lépések megtételére, és ezzel az Univerzum kilépett a Kaosz állapotából.

Az idő lokális, mert csak egy-egy létező mindenkori eseményhorizontjáig terjed. Ez a törvény az originális és a másolati létezőkre is igaz. Mindenki a saját elsőnek kiárasztott eseményhorizontjáig terjed. Magához képest létezik, és a sajátidejét árasztja, de az egyes időrendszerek az originálisaikból kiindulva faszerűen (és fraktálisan) elágazóak. Ezek a fraktálok nem a megszokott síkfraktálok, hanem időfraktálok, tehát dinamikusak. Ennek megfejtését célozta az immár félévszázados string (cipőfűző) elmélet is, de az kifelejtette a minden irányban terjedő eseményhorizontok alkalmazását. Később ebben az elméletben is bevezették az elágazást és ezek lettek a superstring -ek. Ezekben is kifelejtették az időből az időt, de javukra írhatjuk, hogy már tartalmazzák a perdület és az elágazás lehetőségét.

Az idő szerkezetében valóban van ilyen elágazó szálszerű állapot is, amit már mi is említettünk, sőt; még néprajzi párhuzamot is hoztunk erre. Ebben a szálszerű idővilágban a legnagyobb távolság a kettő. Még akkor is, ha az Univerzum határáig és onnan vissza vizsgáljuk. Ez annyit jelent, hogy gyakorlatilag időtlenül gyors információterjedés is létezik. Erre bizonyíték az EPR (Einstein - Podolsky - Rosen) kísérletsorozat (1930), ami a mai napig is élénken kutatott jelenség. (Keress rá az interneten!). Ezek az időszálak mostani századunktól a telekommunikáció egy teljesen új lehetőségét jelentik majd. Ebben már semmiféle rádióhullám nincsen. Független a helytől és a távolságtól. A misztikában ezeket az időszálakat "fluidszálnak", ezüstszálnak hívják. Nem anyagiak! Időtlenül gyorsak. Ez komolyan gátolja kutatásukat, mert a konzervatívok még a fénysebesség meghaladhatatlansági dogmáján csámcsognak. Sok gyakorlati kísérlet bizonyította ennek helyességét.

A szálak mentén létező és az idő-visszacsatolásokban ciklikusan újrakeletkező forrásokból terjedő léthullámok közegszerű időt szülnek, amely közeg az általunk megtapasztalt lét alapja, hiszen minden létező csak magához képest létezik, tehát csak a saját időközege lehet idő-visszacsatolásának "tápláléka". A rendszer így lesz tartósan önfenntartó, a saját múltját és ezzel saját magát "eszi". Gondolj a magába visszaforduló ábrákra... Ezt a gondolatot találhatjuk az ókori görög mondákban szereplő Uroborosz kígyó alakjában.

Uroborosz az ókori görög papíruszon.

Ezek az idő-visszacsatolások többféle szimmetriában alkotnak időben tartós rendszereket, és itt lépnek be a már két és félezer évvel ezelőtt is ismert szakrális geometriák. Milyen dolgok keletkezhetnek egy hatos szimmetriájú térben? Ez sík-geometrikus közelítésben egyszerűen nem jön ki a szerkesztéseknél, (hiszen a világ, ami körülvesz minket; nem sík), ezért megvizsgáltuk azokat az ókorból ránk maradt tanokat, amelyek a geometriai okoskodáson túl esetleg a mi céljainknak is megfelelnek. A tér kérdésének vizsgálatánál már bejött a dolog, mivel itt is két dolgot találtunk a szentírásokban, a Dávid-csillagot és az oktaédert. Az még elgondolkodtatóbb, hogy az oktaéder egyik nézete, vetülete éppen a Dávid-csillagot adja ki. Ez ezen az ábrán pontatlan, de ez nem is igazán ókori, csak annak utánzata. Ezek a kígyók is folyamatosan a farkuk felé mozognak, és egymást eszik. Itt ugyan egy kígyót és egy sárkányt látunk, és az oktaéder is eléggé félresikeredett. Mindenesetre komoly hasonlatosságot mutat egy régebbi ábránkhoz. Melyik ábra is volt ez? 

A teremtett világról szóló sokkal későbbi lapjaink nagyon sok illusztrációval támasztják majd alá ennek az elgondolásnak a világ dolgaival való kapcsolódását, de itt megmutatjuk a fémek két gyakori rácsszerkezetét, és ezeken az ábrákon jól látszik a lényeg. Ha figyelsz, akkor már itt, az atomok szintjén megjelenik az, amiről már a görögök is regéltek a világ felépítésével kapcsolatban. Az öt szabályos test, és a geometriai duálisok világa.

Itt most az OKTAÉDER -KOCKA duális párt vesszük szemügyre a fémeknél. 

Mit is jelent ez? Az ábrák magukért beszélnek. Az oktaéderben kocka és a kockában oktaéder.Felül egy lapközepes oktaéder, alul egy lapközepes kocka látható, és ez azért érdekes, mert az általunk ismert és használt fémek jelentős része ebben a két formában kristályosodik. Ez a szerves anyagokra nem jellemző, bár itt is találunk majd érdekes, ugyanezt bizonyító dolgokat. Itt már sehogyan se lehet berajzolgatni a kémiában elterjedt vegyérték vonalakat, úgyhogy már itt jelzéseket kaptunk a természettől, hogy az anyagokat más erők tartják rendszerben, és az ionos kötés nem magyarázza meg a dolgokat. A kérdést elkenték, pedig sokat segíthetett volna ennek érdemi vizsgálata. Későbbi lapjainkban sok kérdésre visszatérünk még, hogy alaposabban elgondolkozzunk rajtuk.

A konyhasó így néz ki az egyik kémiakönyvemben (Bodonyi: Kémiai összefoglaló). Az ionos kötés és a kovalens kötés problémáját a távolságra fogták, mint ahogyan a különböző halmazállapotokat a hőmozgásra. Ezt látjuk a jobboldali ábrán. A dolgok részekben nehezen mutatják meg a nagy összefüggéseket. Ma az analízis és nem pedig a szintézis a divat. Kibelezzük a dolgokat mint a gyerek a vekkerórát, de lusták vagy figyelmetlenek vagyunk azoknak az összefüggéseknek a megkeresésére, ami egységben is megmutatná a jelenségeket. ?

A fenti halmazállapoti ábra semmivel sem indokolja az olvadáspontot, vagy a Curie pontot, ahol érthetetlen módon viharosan lemágneseződnek a mágneses anyagok. Elmondták nekünk, hogy a melegítéskor a mágnesek lemágneseződnek, de nem mondták el, hogy lehűlve újra felmágneseződnek a Curie ponton. MIÉRT? Milyen energia rendezi a rendezetlent? No és miért egy határozott ponton olvad meg a jég vagy fagy meg a víz? Miért a négy fokos víz a legnehezebb? Egyáltalán mi tartja együtt a világot? Mi a csuda az, hogy kristályállandó, amikor a hőtágulás miatt semmi sem állandó

Mi okozza az anyagok keménységét vagy rugalmasságát? Miért van az, hogy a két színes képen felsorolt fémek némelyike rettenetesen kemény, ameddig a majdnem olyan atomtávolságú másik pedig késsel vágható.

  Grafit

Van egy harmadik, egy harmadik csoport is ahol a fémeknél és a ritkaföldfém mágneseknél is izgalmas rácsok figyelhetők meg. Az oktaéderes elrendezés mellett két másik hexagonális szimmetria is nagyon gyakori. Hasonló a szén egyik módosulatánál, a grafitnál látványosan szereplő sík-hexagonális rács is. Ezek a fémek általában könnyen megmunkálhatóak.

Ezek a fenti kérdések sorban megválaszolódnak majd a további lapokon. Itt az oktaéder és kocka természetes előfordulása miatt hoztuk előre az ábrákat. Most csak a forma a lényeg. Az oktaéderben kocka, a kockában oktaéder alakul ki, valamiért ott lebegnek az atomok egy pontban, és makacsul ott is akarnak maradni. Vagyis atomok egymáshoz képest makacsul ragaszkodnak egy geometriai formához. Ez lehet a lényeg. Egy erő ami rendezetten összetartja a kristályt. Ezt kétségtelenül a benne szereplő atomok által kiárasztott hullámtér okozza, és még valami. A téridővel való rezonancia. Ennek tanulmányozására írtuk mellé a rácsoknak a kis táblázatokat.
Az oktaéderes téridőben a kocka szimmetriájú további térenergia elemek, téridők születése is logikus, mert ez a geometriai duálisa. Most jön a fényhordozó! He-he! Az idő nem homogén, mert forrásokból árad ki, és ezek a források nem egyenletesen oszlanak el a térben. Ahogy a csillagok is kolóniákban, galaxisokban keringenek, de a galaxisok között óriási üresség feszül, ugyanúgy az atomok is (realtíve) távol vannak egymástól, és ha egy hidrogénatom protonja akkora mint egy focilabda és leteszem a stadion közepére, akkor az elektronja akkora mint egy mákszem, akkor az kívül kering a Népstadionon. Közöttük mi van? Vacuum?

KEZDŐLAPELŐZŐ LAP

KÖVETKEZŐ - NEXT